Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

illalat-e a Mátravidéki Cukorgyárak ( idején azt hittük, az lesz... Aztán, — a hatvani és a sely- »ységek összevon á- , cég nemcsak meg- lartem el is indult mind haimiskasab- jett a fülünkben az A közös cégjelzés fe iésbé tudta meg- embert arról, hogy gyárunk, nagy múl­unk — voltaképpen Me lit is tapasztalhat- emlekezetes fúzió a A : hogy Hatvanban Sí.. n is szinte ugyan- • h t<.i tek-múltak a hetek, • mint azelőtt. Az a másik üzem is . zi- megszokott munká- aLat igazgatóhelyet ­elólépetl’’ selypi mcwzet av tulajdoniképpen •'■''ábbra is korábbi környe- «stében, posztján, feladatai között maradt. Ami pedig másokat illet: bár, most két főmérnöke, is van a Mátra- vidéki Cukorgyáraknak — valójában azonban egy sem Miután mindketten inkább „csak” gyári főmérnökök je­lenleg is, Selypen, illetve Hatvanban. Soroljuk tovább? Elemez­zük alaposabban is e külö­nös vállalati szervezetet, bé­nél jünJc az erőltetett közös ügyvitelről, a sértést és sértő­döttséget mindenáron kerülni akaró belső „kinevezések” egész soráról? Aligha szük­séges! Sajnos egyre nyOvánvalóbto, hogy erősen formális ez a centralizáció, a két gyár leg­feljebb papíron közösködik. Gyakorlatilag nem történt más, mint az, hogy a hatvani gyár igazgatási apparátusa, megszokott munkája mellett — 1971. január elsejétől bi­zonyos ,Jeladatokat” átvál­lalt a selypiektól t*. Azoktól, akiknél viszont ez úgyszól­ván semmi könnyebbséget, előnyt nem jelent, ma sem. ,. Még meglepőbb és elgondol- kodtatóbb, hogy ugyanekkor —» vállalati szinten sem mutatkozott mindeddig vala­miféle megfogható, kimutat­ható hasznos eredmény. Ezek után pedig igazán Bem csoda, ha az emberben önkéntelenül ie felvetődik a kérdés: ugyan, mire volt hát jó a mindössze néhány hét alatt megvalósított összevo­nás? Félreértés ne essék, a kér­désben korántsem az emberi sértődöttség fogalmazódik meg, nem a megtépázott hiú­ság, önérzet hallatja a hang­ját. Mert az, hogy az át­szervezés során kiből lett fő- .nök és kiből helyettes, az iparág gyárai közül egyedül csak a selypi nem lett önál­ló vállalat —mind csak má­sodlagos. Csupán azt kifogá­solja az ember, hogy az egyébként vitathatatlan Jó szándék végül is miért nem járt sikerrel, két esztendő után is még mindig miért nem - beszélhetünk kedvező tapasztalatokról? S amikor bárki is ezt kutatja, ezt fáj­lalja — több az egyszerű türelmetlenségnél! Az élelmiszer-gazdaság re­formja — ismert. Végső so­ron csak helyeselhető, hogy több iparágban is, ahol az egyes üzemeknek hiányzott a kellő „mezőgazdasági hátte­rük”. nem voltak szorosabb kapcsolataik a mezőgazda- sági termeléssel — beolvad­tak azokba a nagyobbakba, fejlettebbekbe, amelyek kö­rülményei emezeknel sokkal kedvezőbbek voltak. Vitatha­tó azonban a legnagyobb megértés mellett is, hogy a Selypi Cukorgyárat automa­tikusan szintén összevonták a csaknem hasonló nagyságú, adottságú, jelentőségű, azo­nos tapasztalatokkal, gyakor­lattal rendelkező hatvanival. Akkor, amikor jószerével az a bizonyos élő, mezőgazda­sági kapcsolat sem hiány­zott, hiszen — ha közvetve is, de — megvolt, megvan: az 1964 óta a hatvani üzem­mel közös répaosztályon, a termeltetést, az alapanyageű- látást irányító munkaszerve­zeten keresztül! Ez az osz­tály képes pótolni a korábbi hiányosságokat, remekül in­tézte és intézi ma is a fel­adatait, biztosítja a folyama­tos munkát. Kimutatható, hogy lényegesen csökkentet­te mindkét üzemiben a ter­meltetés, az átvétel költsé­geit, s jelentős létszám- megtakarítást is hozott. A két gyár területi elkü­lönülése azonban más, szo­rosabb együttműködésre alig­ha adhat' módot, s ez bizony továbbra is az önállóság mellett szólna. Mint ahogy nyilvánvaló, hogy gyakorla­tilag most is önállóan dol­goznak, erőforrásaikat kü­lön-külön hasznosítják. Kép­telenek akár csak az együt­tes aikatrészbeszerzesre, mű­szaki anyaggazdálkodásra is, hiszen nincs talán két ha­sonló berendezés sem a két gyárban. Nem szükséges különöseb­ben azt sem bizonygatni, hangsúlyozni, hogy a két esz­tendő alatt kialakult válla­lati szervezet a gazdasági munkán túl, zavaró a politi­kai munkában is, észrevehe­tően nehezíti azt. Furcsa az a kettőség, ami például a párlirányitásban vau: a hatvani üzem a helyi, váro­si pártbizottsághoz,, a selypi pedig a gyöngyösi járásihoz tartozik. Vagy: a vállalati szakszervezeti tanács titkára egyben a hatvani gyár szb- titkára is. Könnyű kitalálni, hogy vajon melyik funkció­jában dolgozik, dolgozhat szívesebben, eredményeseb­ben. Valamilyen közös, vállalati igazgatóság kialakítása ese­tén — csupa részrehajlástól mentes, pártatlan, s nem agyonterhelt emberekből ki­alakított apparátussal — ta­lán többre juthattak volna a Matravidéki Cukorgyáraknál is, jóllehet ennek létrehozá­sa számottevő anyagi kiha­tással, személyi gondokkal jár. Kétségtelen azonban sajnos, még így is, hogy a két gyárból összevont válla­lat eredményesebb lehet, mint külön-külön, előbb- utóbb megtérül-e a többlet- költség Mert ha a jelenlegi formalitások esetleg el is tűnnének az irányítási mun­kából, ezentúl különösebb gazdasági előnyökre aligha számíthatnánk. Hiszen az ilyenféle eredményekkel já­ró feladatokat — például a közös kutatást, kísérletezést, a jelentősebb anyagok be­szerzését, az értékesítést — a Cukoripari Vállalatok Trösztjén belül régóta az iparági kutatóintézet, illetve a gazdasági iroda végzi. Röviden: ilyenek a tapasz­talatok, az észrevételek, s ezekben, a kívülállóval osz­toznak a bentiek is, mind­azok, akikkel a közelmúlt­ban alkalmam volt szemé­lyesen beszélgetni. Lényegé­ben azonos az álláspontja a két vezetőnek, Decsi Ferenc Igazgatónak és Vrabee Má­tyás igazgatóhelyettesnek is. A fúzió fontosságát, kétéves gyakorlat után sem tudják elfogadhatóan, meggyőzően megmagyarázni... Rendkívül ügyeimet ér­deminek mindezek. Tény, hogy az összevonás — az el­mondottak alapján — leg­feljebb amolyan fél-megol­dás. S igaz az is, hogy a félmegoldásokkal az élet egy területén sem lehetünk elé­gedettek. Ennélfogva: a Matravidéki Cukorgyárak helyzete- sem hagyható eny- nyiben! Megoldást, s mielőbbi tel­jes jó megoldást sürget az ügy. S amíg ez hátra van — nem lehetünk nyugodtak. Nem dolgozhat úgy a két gyár, mint szeretnénk! Gyón! Gyula Folyamatos acélöntőmű épül Ozdon. Az Ózdi Kohászati Üzemekben folyamatos acél­öntő müvet építenek, amely a tervek szerint 1973-ban készül cl. Jelenleg a csarnokok ▼árszerkezetének szerelése és a gépalapok építése folyik. (MTI Foto — Éred K. Gyula) Követelnek az állami építők Több mint 20 millióval tartoznak a beruházók A pénzügyi adatok meg­másíthatatlan ok: több mint húszmillió forinttal tartoz­nak a beruházók a Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnak. Az összeg — a vállalat évi 430 milliós ár­bevételét tekintve — nem tűnik nagynak, a problé­ma azonban, amit az építők egyszámláján jelentkező hiá­nya okozott már, ’ annál in­kább gondot jelent. — Ez való igaz, mert a bevételeinkkel, a bankszám­lánkon levő összeggel mi is gazdálkodunk. Partnerválla- lataink. akiktől az építés­hez szükséges anyagokat be­szerezzük, éppúgy követelik a számlák kiegyenlítését, mint mi — mondta beszél­getésünk elején az építők főkönyvelője, Cseri József. — A folyamatos gazdálko­dáshoz mielőbb szükségünk van tehát erre az összegre is. A tartozások zavarják a pénzügyi munkánkat, de ami a legveszélyesebb: fizetés- képtelenséget okozhatnak. Ebben az esetben pedig a bank csak a bérfizetésre ad hitelt, másra nem. — Kerültek már ilyen helyzetbe? — Novemberben majd­nem. A tartozások miatt például csak a szokottnál később tudtuk kifizetni a gyerekgondozási segélyeket! — Mi az, ami miatt nem. egyenlitik ki időben a tar­tozásukat a beruházók? ~. A fizetési határidők tu­lajdonképpen az elhúzódó árviták miatt tolódnak el. Ebben az évben ezek a vi­ták . egyébként meglehető­sen gyakoriak voltak, mert a régi árrendelet már nincs érvényben, az új építőipari árszabályzat pedig csak 1973- januárjában lép életbe. Ez az átmeneti helyzet, lehető­séget ad egy bizonyos idő­húzásra. Főleg akkor pat­tantak ki ezek a viták, ami­kor a kivitelezés már elég­gé előrehaladott állapotban van és kiderül, hogy a ter­veket módosítani kell, vagy ha valamelyik berendezést drágábban tudtuk beszerez­ni. — Hol volt erre példa? — Történetesen a selypi silótorony építésénél. A be­Emlékezünk még a hőskor­ból származó képre? A tsz elnöke a kabátja egyik zsebé­ből fizette a gép árát, a má­sik zsebébe tette a borjakért kapott pénzt. Az előbb még az istállóban adott utasí­tást a takarmányozás mód­jára, később a traktorost igazította el a barázdák men­tén a szántás minőségéről. Mindent maga csinált. Es nemcsak egyedül csinált mindent, hanem ő volt a pénztár, a gépműhely, a rak­tár, a piac is. Aludni legfel­jebb a hét végén tudott né­hány órát az asztalra borul­va. így volt. Néhány helyen, kezdetben, eleinte, rövid ideig. Aztán kialakult a szer­vezettség rendje. Ahogy mondták: úrrá lett a bürok­rácia. Mindenről papírt kel­lett kiállítani, mindenhová íróasztalt tettek be. Micsoda morgás volt a „kisasszonyok” és a „nem dolgozó férfiak” miatt a tagság körében. G © O O A kimutatások, a bizonyla­tok milliókat, regisztrálnak. Azt a hatalmas vagyont, azt a bonyolult termelési és ér­tékesítési folyamatot, ami ma bármelyik közös gazdaság­ban nyomon követhető: ma már nem lehet csak fegyel­mezett írásbeliséggel átfog­ni, ellenőrizni, védeni, gyara­pítani. A számlák, a fő- és alkönyvek nem a tagság oesszantására vannak, ha­Milliókat érő papírok nem a tagság, a közös vá­gjon védelmében, érdeké­ben. Ahogy nő a gépek száma, ahogy fogy a termelésben közvetlenül részt vevő mun­kások száma, ahogy átveszi az emberi erőkifejtés helyéta technika, úgy lesz több az íróasztalok és a papírok mennyisége. Persze. csak az ésszerűség határain belül engedhető meg ezeknek a ré­gebben megszokott arányok­nak az eltolódása. o o © o Tíz termelőszövetkezetnél folvtaítak vizsgálatot a gyönr gyösi népi ellenőrök. Arra voltak kíváncsiak, mennyire veszik komolyan a nagyüze­mek a kötelező bizonylatok kitöltését, nyilvántartását. Az általuk tapasztaltakból idé­zünk néhány jellemzőnek vélt adatot. Általában a gépek nyilván­tartásai al. életük, munkájuk eseményeinek rögzítésévé! van a legtöbb baj. Vagy a jegyzőkönyvet nem készítik el, vagy a használatba véted nem fektetik papírra, vagy a már működő gépek telte sítményít. alkatrészeinek tö­rését üzemanyag-fogyasztá - sát nem tartják fontosnak — írásban ii rögzíteni. Másik ilyen terület a táb- latörzskönyv, aminek vezeté­se nem felel meg a követel­ményeknek. Halmajugrán például nem vezették a szántóföldi növénytermesz­tés adatait, ahogy a múlt évi kimutatás is hiányos. Horton a géptörzslapokra áll ugyan­ez a megállapítás. o o o o A pénzre mindenütt na­gyon vigyáznak. Az önkölt­ség számítását az előírások szerint végzik. Ennek követ­keztében a hortiak megszün­tették a ráfizetés«« juh tar­tást. a halmajugraiak pedig a zöldségtermesztést csökken­tették. Már csak a helyi la­kosság ellátására ügyelnek. Furcsa, hogy a reprezentá­ciós költségek viszont nem mindenütt mutatják a taka­rékosságra való törekvést. Így az abasáriák több száz­ezer forintot tartalékoltak tavaly, aminek azonban csak egy részét használták fel — szerencsére. De az idei iiyen költségkeret is magas. Halmajugrán a napi pénz­tár) állomány nő szembetű­nően a keret fölé. Gyöngyös- patán a munka bérezés«- vár rendezésre, kialakítandó a környéken elterjedt norma itt is. miután ebbon * fez­ben nincs irattár, a bizony­latokat a pincében helyezték el. Ide akkora mennyiségű víz ömlött be, hogy az iratok egy része használhatatlanná vált. o o o o Kifogástalan írásbeliség a megvizsgált tíz szövetkezet egyikében sem volt tapasz­talható minden területen. Az egyikben ez, a másikban az a terület áll jobban a hely­beliek figyelmében. Azzal törődnek fokozottabban, a másikkal már kevésbé. Szóval: nem kell egyiknek sem döngetnie a mellét, mint ahogy a hiányosság ese­tében megemlítetteknek sem kell pellengérre állniuk. A lényeg: elindultunk itt is a fejlődésnek az útján, és egyi­kük nagyobb másikuk ki­sebb léptekkel halad előre. Lelki ismeretlenségből, nem­törődömségből sehol sem lehetett hibát fellelni. Ez pedig nagyon fontos. Hogy lehetne jobban is? Ebben a törekvésünkben so­ha nem érhetjük el a plafont. © o o o Az állandó, rendszeres el­lenőrzés a további fejlődés legfőbb eszköze. De ezt a követelményt megvalósítani kissé néha* Túlzás lenne azt mondani, hogy a fez-ben a választott ellenőrző bizottság minden­ben tökéletes munkát vé­gez. Ök mégiscsak házon belül vannak, kényelmetlen dolog „mindenbe beleütni az orrukat.” Nem akarják ma­gukra zúdítani a vezetőség haragját. Ha ők nem tudják „belátni”, hogy néha „rugal­masnak” kell lenniük a he­lyi vezetőknek, akkor kitől várják ezt? s A területi szövetség ren­delkezik megfelelő erőkkel az ellenőrzésekhez. De ők legfeljebb kétévenként jut­hatnak él a tsz-ekbe. Ez pe­dig nem elegendő. Belső ellenőröket kellene alkalmazni. Idejük is lenne, szakismeretük is elegendő, és mindenen rajta tarthatnák a szemüket. Nem bizalmatlan­ságból, hanem a közvagyon kötelező védelmében. Hogy az alkalom ne szülhessen tolvajt, hogy a látszólagos nagyvonalúság ne csaphas­son át nemtörődömségbe, amely a köz érdekeinek el­herdálásához vihet el. Márpedig belső ellenőrök ma még nem nyüzsögnek a ♦öbb száz milliós vagyonú mezőgazdaság) üzemekben. Ha ipari létesítményről vol­na szó, az — más. Ott van belső ellenőrzés. Nem furcsa ellentmondás ez? 6* Molnár Hetear ruházást meglehetősen alá­tervezték, s ráadásul a sza­bályos működéshez szüksé­ges hőérzékelő mérőműszert Csehszlovákia helyett Nyu- gat-Németországból tudtuk csak beszerezni. Ez úgy megemelte a költségeket, hogy az építtető cég, az or­szágos gabonatröszt még ma is — az átadás szeptember­ben volt — tartozik hozzá­vetőlegesen kétmillió forint­tal. Hasonló a helyzet a Mátravidéki Fémművek fü­zesabonyi gyáregységénél is. Ott egy november 7-ére át­adott trafóállomás építési költségével, 1,6 millió fo­rinttal tartoznak ... Vitánk volt például az OTP-vel is — Hasonló okok miatt? — Nem, ott egészén máz volt a helyzet (Megrendelték nálunk egy kétszer S>8 laká­sos épülettömb * felépítését, amit mi készségese tunk. A megfelelő segi fok elérése ut tűk a részszámlák li Lését. Az OTP vis a végleges kivitelezőn, birtokában volt hajlandó fi­zetni. A szerződést novem­berben írtuk alá, s azóta sem futott be hozzánk * várt 17 millió forint Ezek­ben a napokban folytattunk tárgyalásokat az OTP illeté­keseivel, akik azt ígérték, hogy a hónap közepére megérkezik az összeg... — Mit lehetne tenni, hogy ne legyenek ilyen csúszások a fizetési határidőknél? — Véleményem szerint a beruházások terveit kellene alaposan és körültekintően megvizsgálni a kivitelezőhöz való eljuttatás előtt. A leg­több gondot ugyanis a költ­ségek alátervezése jelenti, mert nem veszik figyelem­be a varható árváltozáso­kat, vagy az egyes beren­dezések beszerzési nehézsé­geit.. Ilyen esetben az ere­detileg elképzelt hitel nem nyújt elegendő biztonságot. Később — az építkezés be­fejezésekor, vagy közvetle­nül előtte — a póthitel igénylése és megítélése meg­lehetősen körülményes és hosszadalmas folyamat, s rengeteg időt vesz igénybe így mindenképpen csak az előbbi út lenne a gond és probléma nélküli! Szilvás István Mmm® 1973, december li,,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom