Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-22 / 275. szám

Tarnabodi gondok Hol vagytok óvodások... ? f fffo fessétó meglepődn?, ' Mert bármennyire furcsa, de Tarnabodon így kérdeznek: Meghökkentő, hiszen nem múlik el nap, hogy a rádiód ban, a televízióban, a saj» tóban ne vitáznának, ne cik­keznének arról, hogy miként tehetne segíteni egyre ag­gasztóbb óvodai gondjain^ fco». Halljuk, hogy kevés aa állami pénz, tudjuk, hogy szükség van társadalmi ösa- szefogásra, a termelőszövet­kezetek, a vállalatok segíti ségére. Ezt senki sem vitat­ja, ezzel mindenki egyetért, de más az elvi igenlés és más a gyakorlat. Ma még ott tartunk, hogy fehér hol­lómtól számít egy-egy tsz, vállalat mecénás! gesztusa, az, hogy némi anyagi segít­séggel járulnak hozzá a gon­dok enyhítéséhez. Tarnabodon nem így tör­tént. Ebben az ezer lakost sem számláló községben az évről évre jobb eredménye­ket produkáló termelőszövet­kezet vállalta, hogy saját erejéből felépíti az óvodát, sőt azt is ígérte, hogy a fenntartás költségeit is ren­dezi. Az elhatározást gyorsan tett is követte, elkészült a városi szinten is elismerést! érdemlő óvoda, eleinte jöt­tek a gyerekek. És megje­lentek a sajtó, a televízió : munkatársai, hogy ország­szerte népszerűsítsék az egyedülálló kezdeményezést. £ Láttuk a mosolygó gyermek- $ arcokat. Tarnabodon most mégis! így kérdeznek: hol vagytok; Óvodások? Gyermekek híján' ugyanis bezárták a kapukat,; s a korábban is idénynapkö­ziként működő intézmény vi- lúgos termeivel, tágas szó­bélnél üresen áll. íFotoi Tóth GHzeüa? nő apróságuk. S most elké­szült az új épület, tetszett is mindenkinek, ám a mű­ködést gyakorlatban mégis megvétózták. A magyará­zat? Nem akadt óvónő, nem akadt szakképzett pedagó~ gus, aki vállalná a nevelés, a foglalkozás napi gondjait Így a termelőszövetkezet fiatitjai törődtek a gyerme­kekkel. Ezt addig nem is vi­tatták, amíg a mezőre pa­rancsolta az embereket a munka, a kenyérkereset. Ám, ahogy beköszöntött a késő ősz, ahogy fogyott a munka, a szülők zöme döntött: ma­radnék otthon a kisfiú, a kis­lány. Csak látszatra meglepő reagálás, ha mélyebben néz­zük nagyon is érthető! Szak­képzetlen fiatalok — legye­nek bármennyire js gyer­mekszeretők — nem pótol­ják áz óvónőt, aki egyedül hivatott törődni az aprósá­gok nevelésével. Jogos igény ez, amikor a tévé, a rádió, a napi sajtó arról informál, arról cikkezik, hogy a szak­tudás, a képzettség, a siker, az eredményesség kulcsa. Ez hiányzott eddig Tarna­bodon, ezért nincs gyerek az óvodában. 0 O O 0 Látták ezt a termelőszö­vetkezet és az iskola veze­tői, annál is inkább, mert ebben a községben — s ez ismét kuriózum, bárha má­sutt is gyakorlattá válna! — közös nyelven beszélnek és cselekszenek. Ha valamit az iskola javasol, a termelőszö­vetkezet már a pénztárcáért nyúl: vásárol oktatási segéd­eszközöket, a betelepülő tar- nazsadányi cigányoknak la­kást. Kerestek is — termé­szetesen közösen — óvónőt, de nem találtak. Nem, pedig az ajánlat na­gyon is kecsegtető. Azonnal biztosítanának szolgálati la­kást, s a kezdő fizetés két­szeresét is, csak jönne va­laki, aki szereti hivatását, aki megtelepedne Tarnabo­don. O O O 0 9 m Hiába a kedvező ajánlat? Nem hinnénk! Csak valahol hiba — nem is egy — csú­szott a számításba. A terve­zéssel egy időben kellett volna óvónőt keresni, s ilyen kedvező ajánlat esetén akadt volna jelentkező, mert a lakás, a magas fizetés, a kedvezmények sora vonzó­erő. Ez elmaradt, de még pó­tolható, hiszen az óvoda ma Is üresen áll, gyermekekre vár, s az ajánlat ma is ak­tuális, a szülők bizalma visz- szaszerezhető, mert a kezdés nehézségeit hamar feledik. Tarnabodon ugyanis nem­csak azt kérdezik, hogy: „Hol vagytok óvodások?’’, hanem azt is: „Lesz-e óvónő? —.n Pécsi István A Filharmónia egri hangversenyéről Hétfőn este a Gárdonyi Géza Színházban rendezte az idei évad második hangver­senyét az Országos Filhar­mónia, a Budapesti MÁV Szimfonikusokkal és a Bu­dapesti Kórussal, Misura Zsuzsanna, Barlay Zsuzsa, Korondy György és Kovács Kolos, az Operaház magán­énekeseinek közreműködé­sével. Ahogy megyünk befelé az évadba, annál inkább forró­sodik, tömörül az egri kö­zönség hangulata. J eanne Marie Daré múlthavi, emlé- keztes sikere után nem meg­lepő, hogy az egri zeneked­velők telt házat biztosítot­tak ez alkalommal is. A vá­rakozás mindenképpen felfo­kozott volt. Verdi Reqiem- je drámaiságóval, az emberi érzelmek gazdag áradásával megmozgatja a szíveket. Eb­ben a műben nem a gyenge ember sir alom völgyi szoron­gása a fő téma, bár a Dies irae fortissimái és a Libera me kön yörgésszer ű fohászai, kérései a végső és végtelen nyugalmat keresik az em­ber számára. A végső pianók elhalásában Libera... egyes szám első személyes kérése Verdi legsajátosabb vallomá­sa, arról. a szemléletről, amellyel ő a világba fordul, amellyel ő maga sorsát szemléli, amellyel felkészül­ni kíván az életből való ki­lépésre, abba a halálba, amely lezárja a földi éle­tet és amely után a meg­mérettetés, , a számadás jön. Verdi nem a harag kérlelhe­tetlen napját vetíti elénk vallomásában, hanem a re­ményt, mert áz ember vele­született és kiapadhatatlan képessége a bizalom, a re­ménykedés a végső jó eléré­sében. A Heqlem-et Forray Mik­lós dirigálta. Nem először vezényel Egerben a karmes­ter, s most megint ismét' meggyőződhettünk arról, 'hogy szenvedélyes zeneköz­vetítése merészen' szólaltat­ja meg a fortissimókat még a kisméretű színházban is. Amikor a Dies irae-ben a fúvósok. szinte egymásra tor­lódva zuhogtatják harsogá­sukat, „ama rettenetes nap” megidézésére, nem a szín­házban drámát zenéltető Verdi jut edzőinkbe, hanem az az elementáris hatás kerít minket hatalmába, amely a hangza tokból árad felénk. Egy lélegzetvétel erejéig csaknem fogódzót keres a hallgató, hová sodorja öt ez a nagy áradású zene. For­ray Miklós és a közreműkö­dők .dicséretére szól az a megállapításunk, hogy az egységes és töretlen élmény azért születhetett meg, mert a karmester a zenekarral és énekeseivel meg tudta való­sítani mindazt, ami szenve­délyes zeneért etmezéséb ól adódik, A „Budapesti Kórus és a MÁV Szimfonikusok jól ötvözték egységgé Verdi mű­vét. A szólisták közül elsősor­ban Misura Zsuzsa és Bar­lay Zsuzsa nevét kell meg­említenünk. És nemcsak az udvariasság okából'. Az „Ag­nus Dei” kettőse, elragadó lírájával egyik legszebb részlete, minden bizonnyal a legpoétikusabb része volt en­nek az előadásnak. A „Libe­ra me” szólójában Misura Zsuzsa nyújtott jó teljesít­ményt. Kovács Kolos jól helyt állt, megbízhatóan, vett részt a mű megszólaltatásában. Korondy ' György tenorja igyekezett beleilleszkedni az oratóri um-éneklés kereteibe. Az egri közönség forró lel­kesedéssel és, vastapssal ju­talmazta a produkciót. Farkas András Ei értesült először Petőfi születéséről ? Fénykép a nagy költő dajkájáról, Mihalecz Zsuzsannáról Petőfi Sándor születéséhez, korai gyermekéveihez fűződő érdekes emlékek kerültek elő a baranyai Mozsgó község­ben. Az itt élő özvegy Eper Mátyásaié felkereste a helyi honismereti kör vezetőjét, Lengyeltóti Jánost, és közöl­te vele, hogy a Petőfi-évfor- duló alka,Imából tanúságot kíván tenni családjának a Petrovics-családhoz fűződő kapcsolatairól, emlékeiről. A 72 éves asszony elmon­dotta, hogy a második világ­háború idején települtek a Dunántúlra, mindaddig Kis­kőrösön laktak. Régi házuk közvetlenül szomszédos volt Petirovicsék lakóházával. Csúfján egy palánk választot­ta el egymástól a két portát. A családi hagyomány sze­rint 1823 újévének reggelén az apa — Petrovics István —, a palánkon át újságolta a szomszéd Mihaleczéknak, hogy megvan a gyermek. Ily módon ők értesültek elsőként Kiskőrösön arról, hogy meg­született a kis. Petrovics Sándor, a későbbi nagy köl­tőnk : Petőfi Sándor. Az idős asszony ez alka­lommal három régi fényké­pet adott át a honismereti kör vezetőjének, közülük kettő úgynevezett dagerotipia, vagyis jódezüst lemezre ké­szült fénykép. Mint ismeretes: Petőfi Sándor egyetlen fennmaradt fényképe is dagerotíp felvé­tel. A legkorábbi ;— mintegy 120 éves fénykép —, a ,.dé­ri it” f'—rzoija. Mihalecz Zsu­zsit, a kis Petrovics Sándor első dajkáját. Az egyébként is törékeny, beteges anyát megviselte a szülés cs ezért —• kérésére a szomszédok nö- vendéklánya vállalta a cse­csemő dajkálásót. Lengyeltóti János írásba foglalta a Petőfire vonatkozó és a kutatók által hasznosít­ható visszaemlékezést. o o o © Miért? A válasz tömören így hangzik: a szülök csak gyermekmegőrzőnek tartják az óvodát, küldik a gyerme- keiket addig, amíg a munka dandárja tart, de október végétől inkább maguk vál­lalkoznak nevelésükre. Boncolgassuk az összetevő­ket! A községben 25—30 óvodás korú gyermek él, épp; annyi, amennyire az óvodát terveztek. Ez rendjén is vol­na, de valahol hiba csúszott a számításba. Ebben a községben még soha nem működött óvoda, a szülők úgy-ahogy, de meg­birkóztak a nevelés gond­jaival, hittek a mag.uk mód­szerében, látták, hogy mivé >11f 2972. november 22-, szerda II. Fogom a cuccom, s azon­nal elmegyek innét!... Hülyeség. Fele holmim mosásban. S ez a vihar... Azt sem tudom, merre kell menni. Az öreg nincs a konyhá­ban. Nem mintha hiányoz­na! Járok néhány lépést. Mint az oroszlán a ketrecben. Az­tán levágom magam az éj­szakai helyemre. Nézem a faplafont. ■ Nem is tudom, miért épp ezzel a címeres szigeti ökör­rel haverkodtam össze. Vol­taik ott hozzám hasonló vá­rosi srácok fölösen, akik ugyanúgy tudták a nasi-va- sit, mint én, s nem kenyér­rel ették a levest; volt né­hány menő fej is, aki vas­tag bukszát hordott a far­zsebben, vagy állami kocsi hozta a látogatóját. Nekem sose volt gondom a haver­kodással, mindig tolongtak körülöttem, erre kiszúrom ezt a ■hallgatag, nagyfejű ta­nyasi állatot, ezt a levakart hirdetőoszlopot. Hogy örül­tem, amikor a dumámra ki- nyílt, fölengedett! Később aztán nagyon jól jött, hogy számi tliútta>m rág ha na­gyon messzire mentem a szö­vegemmel — hamar kide­rült, hogy nem lehet vele kukoricásad, nemhiába ő az első a században, meg a ke­ze is gyors (ezt mesélte, a rókák miatt, merthogy csap­dával rákásztak, s puszta kézzel szedte ki a vöröst a vasból). Engem nem volna nehéz megverni, mert kicsi vagyok és rövid a karom, — no, belharcban kevésbé, meg aztán tudok is egy-két jó fogást —, így aztán mindig szerettem, ha a környeze­temben akadt egy-két erő­művész, aki lekötelezettem. De most ellenem fordult ez a mélák!... Mikor az otthoni dolgok­ról mesélt, látatlanban bele­estem a húgába. Leírta a ta­nyájukat, a környéket, a szi­getet, s hol itt, hol ott, be­dobta a húgát, Egy-két szó­val belefestette a tájba. Ha ehhez hozzávesszük a lakta­nyát, ahol az ember am úgy­is folyton a külvilágról áb­rándozik (meg azt, hogy ne­kem ez ismeretlen, ez a csa­ládi élet), hát... legszíveseb­ben vonítottam volna, az eg felé fordítva a fejem, mint. a kutya a holdra. Hogy te­reget az udvaron, meg dol­gozik a kertben, nem ijed meg. ha valamit odébb kell tenni; még kaszálni is tud. Meg .kiviszi nekik az ebédet a fején. Ezt az utóbbit, az ebédvivést, akkor mondta, sál lépkedtek meg tartották magukat az üvegek alatt. Akkoriban minden éjjel hülyeségeket álmodtam, de a Miska húga egyikből sem hiányzott. . S most itt van élőben. Lát­hattam. Szó se róla, remek kiállá­sú lány. De talán éppen ez a baj. Mi vagyok én mel­lette? Egy stipszli. Lovagol. Mázsás súlyokat emelget. Kaszál. Csoda, hogy engem lenéz, magasról? Legokosabb lesz letenni róla, hogy nekem valaha is lehet hozzá közöm. Lám, Miskával is végső so­ron őmiatta ugrottunk össze. Nem vagyok a formámnál. Zavar, hogy a lány előtt kü­amifcor fellépett nálunk az a népi együttes, a lányok bo­rosüvegekkel jöttek be, ireg- tek-forogtak ott nekünk, s a fene majd megevett mind­nyájunkat, olyan jo larlás­lönb akarok lenni, mint ami­lyen vagyok. Én le szoktam söpörni magamról a dolgo­kat. Ahogy esik, úgy puffan. Most meg folyton probléma­Nagy nekem ez a lány, valljuk be! ... Máris megkönnyebbülök. Tudom, eltéri jó a termé­szetem, ilyen szempontból. Nálam sose kell főidig le­bontani a házat, elég átmá­zolni a, vakolatot. A lelkem mélyén persze turkál valami, mozgolódik, mint a sajtkukac. Csiklan­doz, hogy ne hagyjam. Hagy­tam már nem egyszer, most a sarkamra kellene álLnom. Mi ez, ki ez? Tudatlan ta­nyasi tyúk. Jó, jó, egészsé­ges, nagydarab, hol ne le­gyen ilyen, ha nem itt, a jó levegőn? De azért ő is olyan, mint a többi. Ö is eszi a jó szöveget, neki is van vére, fantáziája. Pláne itt, ahol nincs mi elterelje a figyel­mét. S aiki ilyen jól táplál­kozik, annak meg 1^11 legye­nek a kívánságai. Reggel is hogy evett — mintha egész éjjel kaszált volna... Elképzelem ezt. Hülye szo­kás, de jó. Ügy tudóik kép­zelni mindent — most még a fű illatát is érzem. A nyá­ri jó meleget, ahogy föl- száll. A öai'ázsdöngést. Ha behunyom a szemem, látom a napsütötte rétet, előttem lépdel a lány, suhint, a szok­nya 'rácsapódik a csípőjére... Hogy ült föl a lóra! Éle­temben egyszer ültem lovon, három napig nem tudtam járni, azt hittem, szétreped a combom köze. Ö meg úgy megszorította a lovat a lá­bával. .. Szép lány. A tartása re* mek. A képe is mindig ne­vetős, nagyon jó haver lehet, Szépek a fogai, azért nevet mindig. A haja pedig tiszta- ságszagú... _________

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom