Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-02 / 259. szám

Lakók kerestetnek MÉG AUGUSZTUSBAN átadták Gyöngyösön a Mér­ges utca 20—26. számú házat a Heves megyei Állami Épí­tőipari Vállalat dolgozói. A több mint ötven la­kásnak egy jó része még mindig üresen áll. Nincs lakójuk ezeknek a tel­jes komforttal rendelkező otthonoknak. Az ember nem akarja el­hinni. ha ilyet hall. Rögtön eszébe jut, mennyi könny, elkeseredés származik ebben a városban is a megoldatlan lakásgondokból. Hányán vár­nak reménykedve és ismé­telten- csalódva arra a bi­zonyos kiutaló határozatra. És akkor üres lakások ékte­lenkednek egy több hete át­adott épületijén. Még fűtik is ezeket az ürességtől kon­gó szobákat. Mi ez? Pocséko­lás? Nemtörődömség? Lelki­ismeretlenség? Hanyagság? Az átlagember felszisszen, és megcsipkedi magát: hát­ha álmodik. De ha nem, ak­kor a magyarázatra lenne kí­váncsi. Ezt kerestük mi is. NEM KÖNNYŰ. Amikor tavaly az új lakásrendelet életbe lépése után meg kel­lett újítani a lakáskérvénye­ket, Gyöngyösön nagyon biztató szám alakult ki. Vol­tak, akik Oiptimista módon úgy vélték, hogy a két-há-. romszáz kérvényező igényét még a tervidőszak végéig ki lehet majd elégíteni. Most már közel nyolcszáz kérvény vár a sorsára a ha­tóságnál. Hirtelenjében meg­nőtt a lakásra várók száma. Előfordult, hogy egyszerre majdnem harmincán kopog­tattak az ajtón. Azolj közé a naiv emberek közé tartoztak valamennyien, akik saját ere­jükből, építőszövetkezetet alakítva akarták a lakást mi­előbb megszerezni. Aztán el­fogyott az erejük, mert a kezdő tökét sehogy sem tud­ták összekaparni. Néhány év­vel ezelőtt még 40—50 ezer kellett az induláshoz, aztán felugrott nyolcvanezerre, hogy ma már jóval a száz­ezren felül járjon. Hány fiatal házas tud né­hány év alatt ennyi pénzt megspórolni, leszámolni a sa­ját erejéből? Jó, ott van a szociális segély. Gyereken­ként harmincezer. Két gye­rekre éppen hatvan. Ennyi­vel kell kevesebb a belépés­kor. És hogyan tudnak majd megélni egy fizetésből, a ha­vi hét-nyolcszáz forintos tör­lesztést is fizetve, ha a fe­leség otthon marad a gyere­ket nevelni? Amit ő kap, se­gélyt, az a törlesztésre sem futja talán. NEM KAPKODNAK. Leg­alább két éve csak összkom­fortos lakásokat építenek Gyöngyösön. Nagyon jó do­log ez. Csak amikor kiderül, hogy a lakbér is. néhány száz forint, a fűtés és a meleg víz ismét újabb százakat visz el havonta, akkor a havi mint­egy nyolcszáz forintos rezsi sokakat elriaszt. Mert lakást a tanácstól ki­utalásra, bérbe csupán az olyan családok kaphatnak, akiknél az egy személyre ju­tó jövedelem nem haladja meg a havi 1400 forintot. Nem a legtehetősebb emberek kö­zül kerülnek ki ezek a csa­ládok. Honnan lenne nekik nyolcszáz forintjuk havonta csak a lakásra? Különösen, hogy eddig esetleg csak negy­ven-öt ven forintot fizettek a komfort nélküli, kis alapte­rületű lakásért. Az ő igényeiket a pénztár­cájuk határozza .meg. Ezért nem kell nekik az összkom­fort. Tökéletesen elégedettek lennének egy hagyományos fűtéssel bíró lakással. Eíbből pedig egyre kevesebb akad. A régi épületeket, amelyekben ilyen lakások készültek an­nak idején, lebontják, hogy többszintes, modern torony-, és sávházak álljanak a he­lyükön. Azok, akik a hajdan­volt városközpont öreg há­zaiban éldegéltek, most a sza­nálás után nem kívánnak mo­dern, de drága lakásokba költözni. Megkaphatták vol­na régen a kiutalást, de nem fogadták eL Az a bizonyos Mérges ut­cai épület pedig főként rájuk várt volna. Egy részükre várhat örökre. NEM OLCSÖ. A megoldás egyik módja a minőségi la­káscsere szorgalmazása. Ügy, hogy aki a régebbi lakását hajlandó felajánlani egy újért, annak ne kelljen ezért a „szivességért” még anya­gi áldozatot is hoznia. Meny­nyire lehetséges ennek az el­intézése, az már a hatóság dolga. De ebből a furcsa ku­tyaszorítóból, ebből a hihe­tetlenül és kellemetlenül visszás helyzetből most ez a lehetőség látszik a legköny- nyebben járható kivezető út­nak. 4 Az igaz, hogy a nagyobb jövedelműek, akiknél az egy főre jutó átlagkereset nem éri el a 2200 forintot, szövet­kezeti lakást kérhetnek a ta­nácstól. Hozzájuk csatlakoz­tak mostanában sokan olya­nok, akik korábban hatósági segítség nélkül, építő közös­séget alkotva akartak épít­kezni. Igen ám, de a kölcsön. Le­gyen kevesebb a jelentkezé­si összeg és növeljék a köl­csönt, mondják többen, hogy a megoldást keressék. De há­nyán gondolták meg, hogy a százötvenezer forint hitel után a harmincéves törlesz­tés alatt összesen kilencven­ezer forint kamatot kell fi­zetniük? Tessék utána­számolni. Nem könnyű a fel­adat, de egy kis türelemmel mindenki elvégezheti. Ebből az is kiderül, ha nö­velik a hiteit, még jobban növekedik a kamat összege is. Micsoda dolog ez az állam­tól, háborodhatnak fel egye­sek. így megvágni a szegény fiatal házasokat, akik nem tartják a markukat a lakás­kulcsért. Először is, a köl­csönért mindig kamatot kel- 'lett és kell fizetni. Száztíz­ezerig ez a kamat csak két százalékos. Azon felül hat- százalékos. Ennek oka, hogy minél kevesebben kérjenek magasabb hitelt. De a hitelt visszafizetni is igyekezzenek, mert ahány évvel hamarabb adják azt vissza, annyi szá­zalékkal csökkentik a hitel összegét. Száztízezer forintos hitelnél, ha húsz évvel ko­rábban fizetik meg a hitelt, akkor huszonkétezer forintot engednek el. MÁR CSAK egy kérdés marad: hányán tudják a hi­telt igénylők közül, hogy mennyi lesz a kamat végösz- szege? ★ Furcsa, de tény: ma azok, akik tanácsi kiutalású lakást kaphatnak, nem feltétlenül igénylik jövedelmük miatt a teljes komforttal ellátott és ezért aránylag magas rezsi- jű lakásokat. De az átlag­családok számára a saját erőből történő lakásépítkezés, vagy öröklakás megvásárlása is, egyre elérhetetlenebb lesz a magas árak miatt. Furcsa helyzet állt elő, «mire korábban nem is gon­doltunk. Ebből az is kitűnik, nemcsak lakásra várónak le­het nehéz a helyzete, hanem a hatóságnak is. Bizony, ide országos intézkedésre lenne szükség — mielőbb. G. Molnár Ferenc Illyés Gyula 70 éves Az idő szubjektív voltát mi sem jelzi jobban, mint a személyiségre gyakorolt ha­tás: van, akin nem fog, akit fiatalságától nein foszt meg, csupán érlelő, gazdagító ajándékait hozza elébe, lly- lyés Gyula a szerencsések so­rába tartozik. Teremtő ereje teljében, 70. születésnapján ő ad nekünk — az új Dózsa- drámát, a Testvéreket —, személye kortalan, független az esztendők járásától és so­kasodásától. Évszázadunkkal csaknem egyidős: állva viharait. Gon­dolat és szó fegyverével vér- tezetten: „Karolva könyvem kebelemre, nevetve nézek el­lenemre.” Ezzel a minden megpróbáltatást álló erővel néz szembe az idővel is Kháron ladikján című, az öregségről szóló esszéjében: „Nem igaz, hogy Kháron la­dikjának egy-egy utazócso­portja némaságba fagyva sik­lik át az árnyak honába. Ha csak egy kicsit is összehan­golt ez a csoport hangos ado- mázás, térdcsapkodó jókedv közepette ringatódznak a biz­tos vég felé.” Pályaképét nem kell föl­vázolnunk, ismert nemzeti klasszikus, aki itt jár közöt­tünk, kinek minden sora köz­ügy, s aki bármiről szól is, fontosat mond mindannyi- unkról, mindannyiunkért. Juhász-számadói gond kész­teti az értünk perlő aggoda­lomra, még borúlátása, kese­rű szavai mögött is a re­mény munkál. Több mint köz­életi költő: azoknak az ősök­nek mai utóda, kik ostorozó, jövőbe mutató igékkel jártak népük előtt, és akik felelős, olykor kemény szavakkal nemzedékről nemzedékre to­vábbadták, s megteremtették azt a sajátos magyar lírát, mely több mint versek gyűj­teménye, több mint egyéni érzelmek és gondolatok tár­háza: maga a nyelvében élő nemzet szellemi otthona. A puszták népének fia be­vette az európai műveltség várát is, szerte vitte költé­szetünk hírét a világba, mi­közben anyanyelvére fordí­totta a legrangosabb idegen költők seregét. Valóban „rendkívüli követ”, szellem és kultúra megbízottja, aki nagy elődeihez hasonlóan ki­tárja szívünket minden előtt, ami egyetemes és emberi. Hatamas örökséget hordoz. Az örökséget teremtő erővel gyarapította: a versek gaz­dag áradása közben ő alkot­ta meg az irodalmi szocio­lógiai klasszikus mintapéldá­it (Puszták népe, Lélek és kenyér, Magyarok, Ebéd a kastélyban), szintúgy az iro­dalmi értékű életrajzét is (Petőfi); önéletírásának köte­tei (Kora tavasz, Hunok Pá­rizsban) méltán sorakoznak a világirodalom nagy memo­árjai mellé, mint korunk ta­nújának vallomásai; drámái (Fáklyaláng, Dózsa, A ke- gyenc, Másokért egyedül, Tiszták, Testvérek) megmu­tatták, hogy a modern szín­padi nyelv is lehet fenséges, időkön áthangzó nagy gon­dolatokat hordozó. Még nyitott életművének méltatására nem hivatott e rövid köszöntés. De a három Kossuth-díjjal — és a Her- der-díjjal — érdemelten ko­szorúzott életmű külön érde­me, hogy mindenkor az el­nyomottakért emel szót; pa­rasztok panasza, eretnekek hite, hősök helytállása szól belőle hozzánk; s mindez n szépségbe öltözött igazság erejével, mert Illyésnél a szenvedély fölött mindig ott őrködik a ráció, a mértékek és formák harmóniáját őrző fényes és tiszta értelem. Bozóky Éva Szívügyünk az emberek segítése Négyéves munkájáról adott számot tagjainak a Magyar Vöröskereszt visontai szerve­zetének vezetősége a napok­ban megtartott vezetőségvá­lasztó taggyűlésén. Az eseményekben, eredmé­nyekben bővelkedő beszámo­lóban Siska András, a helyi Vöröskereszt titkára öröm­mel mondta el, hogy a je­lenleg 89 főt számláló vi­sontai szervezet szívügyé­nek tekintette önként vál­lalt, embertársai iránt érzett felelősségéből és szeretetéböl fakadó feladatát. A jól összeforrt, egységbe kovácsolódott gárda összeté­telét jótékonyan befolyásol­ja, hogy jó néhány képzett egészségügyi szakember, pe­dagógus és a falu közéleté­nek más területén is jártas tizenegy tanácstag dolgozik együtt. A különböző társadalmi és tömegszervezetek együttes munkája szép eredményeket hozott a négy esztendő alatt. Csak néhányat a jelentőseb­bek közül: ötezer látogatót fogadtak a filmvetítéssel egybekötött egészségügyi elő­adásokon. Méltó rangra emelték a községben a „Tiszta udvar — rendes ház” 8372. november 2., csütörtök mozgalmat. A vöröskereszte­sek sürgető javaslatai nyo­mán valósult meg az állan­dó óvodai rendszer, az ő türelmes, meg nem fáradó rábeszélésük hoz el sok-sok embert az évenkénti tüdő­szűrésekre. Jut az idejükből a magányosan élő idős env berek életkörülményeinek ja­vítására is. A szövetkezeti menyecskekórus és a vers­mondó KISZ-esek a vámos- györki szociális otthon lakói­ra is szántak egy-egy vasár­napot. A visontai vöröskereszte sek odaadó munkáját dicsé­ri a már hagyományossá vált november 25-i véradónap. A sokszoros véradók — közöt tűk Harman Györgyné, Tóth Imréné, id. Dér Ignác — példája egyre több embert ragad magával. A beszámoló után a köz ség meghívott és jelenlevő vezető; elismeréssel méltat­ták a falu közéletében, hét köznapjaiban fáradhatatla­nul tevékenykedő aktivisták és vezetőségi tagok munká­ját, majd a taggyűlés meg­választotta az új vezetőséget. A titkár ezúttal is a vörös­keresztes munkát szíwel- lélekkel végző Siska András lett. Az új vezetőcég előtt már­is ott a nagy feladat: a kü­szöbön álló véradónap meg­szervezése. Minden jel arra mutat, hogy az idén is sike­res lesz. 7. yr.'iiy’i Judit Eger, vitézek iskolája ... (6.) Eger alkonya Az agirí végvár neve a XVI. század végéig már messze földön híres volt. Az egiész országból jöttek ide magyar, horvát, szlovák ka­tonák vitézi próbára. De az ősi Krakkóba vezető úton ér­keztek lengyel lovagi költők is Egerbe, mint Czahrowski, a lengyelek Balassi Bálintja. Ezekben az években vitéz­kedett sikerrel Eger várában Balassi Bálint, aki nem egy sikeres vásárütésen vett részt, úgy vélvén, hogy a vi­tézi életből meggazdagodhat Lelkes híve volt a végek éle­tének, ezért énekelhette meg olyan szépen: „Kiknek vitézségét minden föld beszéli; Régi vitézséghez dolgotokat veti, Istennek ajánlva legyetek immár ti!” A század utolsó évtizede nagy vereséggel, keserves ku­darccal végződött. 1592-ben ugyanis a gyulai, jenői, hat­vani és füileki bégek bosszút akartak állni az egrieken és ezért Szikszó táján gyülekez­tek. Prépostvári egri kapi­tány azonnal hírt menesztett a szomszéd végvárakhoz és összeszedte a vitézeket Kal­lóról, Diósgyőrről és Kassá­ról. A mieink kisebb létszá­muk ellenére Szikszó környé­kén csatát adtak. Ebben a csatában különösen a gyalo­gok szenvedtek nagy veszte­séget. „Az gyalogok, szegé­nyek, mind oda vesztenek! Egy halomra állottának volt, arról sokáig vívtak. Azt meg­vették tőjük. Még más ha­lomra mentek, s azt halálig meg nem adták. Igen sok tö­rököt • lőttek le, míg poruk­ban. golyóbicsukban tartott. .Végre szublyára kőitek. Kér­ték őket a törökök, hogy megadjak magokat, de man adták meg magokat. Erre se­regbontókat, tarackokat vit­tek rájuk. Az egész török had, mind lovas, mind gya­log nagy ostrommal vette meg tőlük a halmot. Így vé­gezték le szegényeket.” De a török is nagy veszte­séget szenvedett. Sasvári, a renegát magyarból lett török basa egyetlen fia is meghalt. Fejét az egri vár palánkjára tűzték ki és ott is maradt, ijesztésiü minden igazhitű számára. De az egrieket is nagy veszteség érte Balázsdeák István foglyul esésével. Bár mindent megtettek a kiszaba­dításáért, Konstantinápoiyba, a Héttoronyba került, ahol keserves sorsa volt, amit mu­tat az is, hogy napi ellátásá­ra mindössze 3 dénárt adtak, ebből 1 dénárba került a víz és 2 dénárt fizetett a kenyér­ért. Végül is az egri végvár bukása után sikerült csak 1597-ben a Koppányi béggel kiváltani. A háború szele érződött a török hódoltságban. De ezek­ben az években is számos kicsapása, csatája volt az eg­rieknek: ezért fordulhatott elő, hogy Károlyi János ve­szedelmesen sok egri szűcsöt, lakatost, szabót megnemesí­tett. Prépostvári egri kapi­tány el is panaszolta: „Ha ez így megy Egei'ben, nem lesz mesterember, aki őfelsége szükségletére homokot rostál­jon-” 1593-ban a törökök újból rezgelődtek: Szolnokból, Hat­vanból és más végvárakból Budán. gyüleReztek. A ma­gyar csapatokat, a végek nélkülözhető katonáit is hadba hívták. A felvidéki rendek 1593. szeptember 23-i tarczaü ülésén tanácskoztak é* döntöttek a ; tö­rök várak visszafoglalásáról. Elsőnek november 15-én a Rimaszombat melletti erőssé­get foglalták el, majd Fülek ellen indultak, amely meg volt erősítve 1300 főinyd tö­rök katonával, és ugyaneny- nyi martalóccal, ezenkívül sok volt a várban az asszony és gyermek. Kemény ostrom után végül is szabad elvonulás mellett átadták a várat. Ezt követően a Széchenyi vár török őrsége is hamar megadta magát, sőt egymás után a bujáki, haj- nácskői, drégelyi és palánk- várak őrsége is kapitulált. Az 1594. évi hadjárat tehát az egriek közreműködésével sikeresen befejeződött. 1594- ben a cél már Hatvan várá­nak megvívása volt. A magyar csapatok Hatvan és Jászberény között gyüle­keztek: Hassán budai basa 30 ezer főnyi seregével meg­támadta a magyar csapato­kat, de Túra mellett megver­ték és futásra kényszerítették őket. Az 1594. évi ostrom azon­ban sikertelen maradt, nem tudták bevenni Hatvan jól megerősített várát. Ezután sem nyugodtak be­le a császári nagyvezérek ku­darcukba, továbbra is napi­renden tartották a vár el­foglalását. At. újabb ostrom­ra 1596-ban került sor. A hatvani törökök keményen védekeztek és véres ostrom­ban verték vissza a császári csapatot, valamint a végek, többek között az egri kato­nák támadásait. Az ostromló csapatoli végül is hírül kap­ták, hogy közeledik a török császár felmentő hadseregé­vel. Ezért szeptember 3-án döntő ütközetre szánták el nv'gtikal. A Zagyva folyó vizével el­árasztott várárokba hajókat, pontonokat állítottak és ar­ról indultak a katonák a lét­rákkal a falak ellen. A pász­tói és a váci kapunál sike­rült betörni a várba és egy­re beljebb hatolni a vár köz­pontja, a parancsnoki palota felé. A véres ostrom miatt fel­dühödött vallon zsoldosok és a zsákmányra éhes katonák embertelenül bántak a fog­lyokkal: magát a béget sem kímélték, anyjával, Fatimével együtt. A nőket először meg­erőszakolták, majd felkon­colták gyermekeikkel együtt. A vallon katonákról irta Ortelius történetíró: „A fér­fiak 'és nők hulláiról a bőrt lehúzták és maguknak öveket készítettek belőle.” Ez a ke­gyetlenség nem a népies lo- vagság korszakára, a végek katonáira volt a jellemző. A Heves megye területén élő török és magyar katonák el­lenségek voltak, de ismerve egymás értékeit, harcolva be­csülték egymást. A német és vallon katonákat csak a je­len érdekelte, a zsákmányt nézték és bosszúvágyuk ki­elégítésére törekedtek. A hat­vani vérengzés nagy vissz*, hangot váltott ki egész Európában, de különösen a török birodalomban. Ez volt az oka, hogy Eger ostromá­nál már „Hatvan” volt a tö­rökök bosszúra hívó jelszava. Hatvan nevével indultak ro­hamra a török csapatok Eger ellen és bosszúvágyuk vezet­te őket, hogy a magukat megadó egri katonák jó ré­szét felkoncolták, 1596-ban elesett Eger vára és ezzel véget ért Heves megye területén a népi lo- vagság korszaka, amely­ben a becsületért, a hazáért, a vitézi kalandért, az ezzel együtt járó „jó” névért száll­tak a sík mezőre a végek vi­tézei, .(.Végei Va rga 'Éás&m

Next

/
Oldalképek
Tartalom