Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-02 / 259. szám
Lakók kerestetnek MÉG AUGUSZTUSBAN átadták Gyöngyösön a Mérges utca 20—26. számú házat a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. A több mint ötven lakásnak egy jó része még mindig üresen áll. Nincs lakójuk ezeknek a teljes komforttal rendelkező otthonoknak. Az ember nem akarja elhinni. ha ilyet hall. Rögtön eszébe jut, mennyi könny, elkeseredés származik ebben a városban is a megoldatlan lakásgondokból. Hányán várnak reménykedve és ismételten- csalódva arra a bizonyos kiutaló határozatra. És akkor üres lakások éktelenkednek egy több hete átadott épületijén. Még fűtik is ezeket az ürességtől kongó szobákat. Mi ez? Pocsékolás? Nemtörődömség? Lelkiismeretlenség? Hanyagság? Az átlagember felszisszen, és megcsipkedi magát: hátha álmodik. De ha nem, akkor a magyarázatra lenne kíváncsi. Ezt kerestük mi is. NEM KÖNNYŰ. Amikor tavaly az új lakásrendelet életbe lépése után meg kellett újítani a lakáskérvényeket, Gyöngyösön nagyon biztató szám alakult ki. Voltak, akik Oiptimista módon úgy vélték, hogy a két-há-. romszáz kérvényező igényét még a tervidőszak végéig ki lehet majd elégíteni. Most már közel nyolcszáz kérvény vár a sorsára a hatóságnál. Hirtelenjében megnőtt a lakásra várók száma. Előfordult, hogy egyszerre majdnem harmincán kopogtattak az ajtón. Azolj közé a naiv emberek közé tartoztak valamennyien, akik saját erejükből, építőszövetkezetet alakítva akarták a lakást mielőbb megszerezni. Aztán elfogyott az erejük, mert a kezdő tökét sehogy sem tudták összekaparni. Néhány évvel ezelőtt még 40—50 ezer kellett az induláshoz, aztán felugrott nyolcvanezerre, hogy ma már jóval a százezren felül járjon. Hány fiatal házas tud néhány év alatt ennyi pénzt megspórolni, leszámolni a saját erejéből? Jó, ott van a szociális segély. Gyerekenként harmincezer. Két gyerekre éppen hatvan. Ennyivel kell kevesebb a belépéskor. És hogyan tudnak majd megélni egy fizetésből, a havi hét-nyolcszáz forintos törlesztést is fizetve, ha a feleség otthon marad a gyereket nevelni? Amit ő kap, segélyt, az a törlesztésre sem futja talán. NEM KAPKODNAK. Legalább két éve csak összkomfortos lakásokat építenek Gyöngyösön. Nagyon jó dolog ez. Csak amikor kiderül, hogy a lakbér is. néhány száz forint, a fűtés és a meleg víz ismét újabb százakat visz el havonta, akkor a havi mintegy nyolcszáz forintos rezsi sokakat elriaszt. Mert lakást a tanácstól kiutalásra, bérbe csupán az olyan családok kaphatnak, akiknél az egy személyre jutó jövedelem nem haladja meg a havi 1400 forintot. Nem a legtehetősebb emberek közül kerülnek ki ezek a családok. Honnan lenne nekik nyolcszáz forintjuk havonta csak a lakásra? Különösen, hogy eddig esetleg csak negyven-öt ven forintot fizettek a komfort nélküli, kis alapterületű lakásért. Az ő igényeiket a pénztárcájuk határozza .meg. Ezért nem kell nekik az összkomfort. Tökéletesen elégedettek lennének egy hagyományos fűtéssel bíró lakással. Eíbből pedig egyre kevesebb akad. A régi épületeket, amelyekben ilyen lakások készültek annak idején, lebontják, hogy többszintes, modern torony-, és sávházak álljanak a helyükön. Azok, akik a hajdanvolt városközpont öreg házaiban éldegéltek, most a szanálás után nem kívánnak modern, de drága lakásokba költözni. Megkaphatták volna régen a kiutalást, de nem fogadták eL Az a bizonyos Mérges utcai épület pedig főként rájuk várt volna. Egy részükre várhat örökre. NEM OLCSÖ. A megoldás egyik módja a minőségi lakáscsere szorgalmazása. Ügy, hogy aki a régebbi lakását hajlandó felajánlani egy újért, annak ne kelljen ezért a „szivességért” még anyagi áldozatot is hoznia. Menynyire lehetséges ennek az elintézése, az már a hatóság dolga. De ebből a furcsa kutyaszorítóból, ebből a hihetetlenül és kellemetlenül visszás helyzetből most ez a lehetőség látszik a legköny- nyebben járható kivezető útnak. 4 Az igaz, hogy a nagyobb jövedelműek, akiknél az egy főre jutó átlagkereset nem éri el a 2200 forintot, szövetkezeti lakást kérhetnek a tanácstól. Hozzájuk csatlakoztak mostanában sokan olyanok, akik korábban hatósági segítség nélkül, építő közösséget alkotva akartak építkezni. Igen ám, de a kölcsön. Legyen kevesebb a jelentkezési összeg és növeljék a kölcsönt, mondják többen, hogy a megoldást keressék. De hányán gondolták meg, hogy a százötvenezer forint hitel után a harmincéves törlesztés alatt összesen kilencvenezer forint kamatot kell fizetniük? Tessék utánaszámolni. Nem könnyű a feladat, de egy kis türelemmel mindenki elvégezheti. Ebből az is kiderül, ha növelik a hiteit, még jobban növekedik a kamat összege is. Micsoda dolog ez az államtól, háborodhatnak fel egyesek. így megvágni a szegény fiatal házasokat, akik nem tartják a markukat a lakáskulcsért. Először is, a kölcsönért mindig kamatot kel- 'lett és kell fizetni. Száztízezerig ez a kamat csak két százalékos. Azon felül hat- százalékos. Ennek oka, hogy minél kevesebben kérjenek magasabb hitelt. De a hitelt visszafizetni is igyekezzenek, mert ahány évvel hamarabb adják azt vissza, annyi százalékkal csökkentik a hitel összegét. Száztízezer forintos hitelnél, ha húsz évvel korábban fizetik meg a hitelt, akkor huszonkétezer forintot engednek el. MÁR CSAK egy kérdés marad: hányán tudják a hitelt igénylők közül, hogy mennyi lesz a kamat végösz- szege? ★ Furcsa, de tény: ma azok, akik tanácsi kiutalású lakást kaphatnak, nem feltétlenül igénylik jövedelmük miatt a teljes komforttal ellátott és ezért aránylag magas rezsi- jű lakásokat. De az átlagcsaládok számára a saját erőből történő lakásépítkezés, vagy öröklakás megvásárlása is, egyre elérhetetlenebb lesz a magas árak miatt. Furcsa helyzet állt elő, «mire korábban nem is gondoltunk. Ebből az is kitűnik, nemcsak lakásra várónak lehet nehéz a helyzete, hanem a hatóságnak is. Bizony, ide országos intézkedésre lenne szükség — mielőbb. G. Molnár Ferenc Illyés Gyula 70 éves Az idő szubjektív voltát mi sem jelzi jobban, mint a személyiségre gyakorolt hatás: van, akin nem fog, akit fiatalságától nein foszt meg, csupán érlelő, gazdagító ajándékait hozza elébe, lly- lyés Gyula a szerencsések sorába tartozik. Teremtő ereje teljében, 70. születésnapján ő ad nekünk — az új Dózsa- drámát, a Testvéreket —, személye kortalan, független az esztendők járásától és sokasodásától. Évszázadunkkal csaknem egyidős: állva viharait. Gondolat és szó fegyverével vér- tezetten: „Karolva könyvem kebelemre, nevetve nézek ellenemre.” Ezzel a minden megpróbáltatást álló erővel néz szembe az idővel is Kháron ladikján című, az öregségről szóló esszéjében: „Nem igaz, hogy Kháron ladikjának egy-egy utazócsoportja némaságba fagyva siklik át az árnyak honába. Ha csak egy kicsit is összehangolt ez a csoport hangos ado- mázás, térdcsapkodó jókedv közepette ringatódznak a biztos vég felé.” Pályaképét nem kell fölvázolnunk, ismert nemzeti klasszikus, aki itt jár közöttünk, kinek minden sora közügy, s aki bármiről szól is, fontosat mond mindannyi- unkról, mindannyiunkért. Juhász-számadói gond készteti az értünk perlő aggodalomra, még borúlátása, keserű szavai mögött is a remény munkál. Több mint közéleti költő: azoknak az ősöknek mai utóda, kik ostorozó, jövőbe mutató igékkel jártak népük előtt, és akik felelős, olykor kemény szavakkal nemzedékről nemzedékre továbbadták, s megteremtették azt a sajátos magyar lírát, mely több mint versek gyűjteménye, több mint egyéni érzelmek és gondolatok tárháza: maga a nyelvében élő nemzet szellemi otthona. A puszták népének fia bevette az európai műveltség várát is, szerte vitte költészetünk hírét a világba, miközben anyanyelvére fordította a legrangosabb idegen költők seregét. Valóban „rendkívüli követ”, szellem és kultúra megbízottja, aki nagy elődeihez hasonlóan kitárja szívünket minden előtt, ami egyetemes és emberi. Hatamas örökséget hordoz. Az örökséget teremtő erővel gyarapította: a versek gazdag áradása közben ő alkotta meg az irodalmi szociológiai klasszikus mintapéldáit (Puszták népe, Lélek és kenyér, Magyarok, Ebéd a kastélyban), szintúgy az irodalmi értékű életrajzét is (Petőfi); önéletírásának kötetei (Kora tavasz, Hunok Párizsban) méltán sorakoznak a világirodalom nagy memoárjai mellé, mint korunk tanújának vallomásai; drámái (Fáklyaláng, Dózsa, A ke- gyenc, Másokért egyedül, Tiszták, Testvérek) megmutatták, hogy a modern színpadi nyelv is lehet fenséges, időkön áthangzó nagy gondolatokat hordozó. Még nyitott életművének méltatására nem hivatott e rövid köszöntés. De a három Kossuth-díjjal — és a Her- der-díjjal — érdemelten koszorúzott életmű külön érdeme, hogy mindenkor az elnyomottakért emel szót; parasztok panasza, eretnekek hite, hősök helytállása szól belőle hozzánk; s mindez n szépségbe öltözött igazság erejével, mert Illyésnél a szenvedély fölött mindig ott őrködik a ráció, a mértékek és formák harmóniáját őrző fényes és tiszta értelem. Bozóky Éva Szívügyünk az emberek segítése Négyéves munkájáról adott számot tagjainak a Magyar Vöröskereszt visontai szervezetének vezetősége a napokban megtartott vezetőségválasztó taggyűlésén. Az eseményekben, eredményekben bővelkedő beszámolóban Siska András, a helyi Vöröskereszt titkára örömmel mondta el, hogy a jelenleg 89 főt számláló visontai szervezet szívügyének tekintette önként vállalt, embertársai iránt érzett felelősségéből és szeretetéböl fakadó feladatát. A jól összeforrt, egységbe kovácsolódott gárda összetételét jótékonyan befolyásolja, hogy jó néhány képzett egészségügyi szakember, pedagógus és a falu közéletének más területén is jártas tizenegy tanácstag dolgozik együtt. A különböző társadalmi és tömegszervezetek együttes munkája szép eredményeket hozott a négy esztendő alatt. Csak néhányat a jelentősebbek közül: ötezer látogatót fogadtak a filmvetítéssel egybekötött egészségügyi előadásokon. Méltó rangra emelték a községben a „Tiszta udvar — rendes ház” 8372. november 2., csütörtök mozgalmat. A vöröskeresztesek sürgető javaslatai nyomán valósult meg az állandó óvodai rendszer, az ő türelmes, meg nem fáradó rábeszélésük hoz el sok-sok embert az évenkénti tüdőszűrésekre. Jut az idejükből a magányosan élő idős env berek életkörülményeinek javítására is. A szövetkezeti menyecskekórus és a versmondó KISZ-esek a vámos- györki szociális otthon lakóira is szántak egy-egy vasárnapot. A visontai vöröskereszte sek odaadó munkáját dicséri a már hagyományossá vált november 25-i véradónap. A sokszoros véradók — közöt tűk Harman Györgyné, Tóth Imréné, id. Dér Ignác — példája egyre több embert ragad magával. A beszámoló után a köz ség meghívott és jelenlevő vezető; elismeréssel méltatták a falu közéletében, hét köznapjaiban fáradhatatlanul tevékenykedő aktivisták és vezetőségi tagok munkáját, majd a taggyűlés megválasztotta az új vezetőséget. A titkár ezúttal is a vöröskeresztes munkát szíwel- lélekkel végző Siska András lett. Az új vezetőcég előtt máris ott a nagy feladat: a küszöbön álló véradónap megszervezése. Minden jel arra mutat, hogy az idén is sikeres lesz. 7. yr.'iiy’i Judit Eger, vitézek iskolája ... (6.) Eger alkonya Az agirí végvár neve a XVI. század végéig már messze földön híres volt. Az egiész országból jöttek ide magyar, horvát, szlovák katonák vitézi próbára. De az ősi Krakkóba vezető úton érkeztek lengyel lovagi költők is Egerbe, mint Czahrowski, a lengyelek Balassi Bálintja. Ezekben az években vitézkedett sikerrel Eger várában Balassi Bálint, aki nem egy sikeres vásárütésen vett részt, úgy vélvén, hogy a vitézi életből meggazdagodhat Lelkes híve volt a végek életének, ezért énekelhette meg olyan szépen: „Kiknek vitézségét minden föld beszéli; Régi vitézséghez dolgotokat veti, Istennek ajánlva legyetek immár ti!” A század utolsó évtizede nagy vereséggel, keserves kudarccal végződött. 1592-ben ugyanis a gyulai, jenői, hatvani és füileki bégek bosszút akartak állni az egrieken és ezért Szikszó táján gyülekeztek. Prépostvári egri kapitány azonnal hírt menesztett a szomszéd végvárakhoz és összeszedte a vitézeket Kallóról, Diósgyőrről és Kassáról. A mieink kisebb létszámuk ellenére Szikszó környékén csatát adtak. Ebben a csatában különösen a gyalogok szenvedtek nagy veszteséget. „Az gyalogok, szegények, mind oda vesztenek! Egy halomra állottának volt, arról sokáig vívtak. Azt megvették tőjük. Még más halomra mentek, s azt halálig meg nem adták. Igen sok törököt • lőttek le, míg porukban. golyóbicsukban tartott. .Végre szublyára kőitek. Kérték őket a törökök, hogy megadjak magokat, de man adták meg magokat. Erre seregbontókat, tarackokat vittek rájuk. Az egész török had, mind lovas, mind gyalog nagy ostrommal vette meg tőlük a halmot. Így végezték le szegényeket.” De a török is nagy veszteséget szenvedett. Sasvári, a renegát magyarból lett török basa egyetlen fia is meghalt. Fejét az egri vár palánkjára tűzték ki és ott is maradt, ijesztésiü minden igazhitű számára. De az egrieket is nagy veszteség érte Balázsdeák István foglyul esésével. Bár mindent megtettek a kiszabadításáért, Konstantinápoiyba, a Héttoronyba került, ahol keserves sorsa volt, amit mutat az is, hogy napi ellátására mindössze 3 dénárt adtak, ebből 1 dénárba került a víz és 2 dénárt fizetett a kenyérért. Végül is az egri végvár bukása után sikerült csak 1597-ben a Koppányi béggel kiváltani. A háború szele érződött a török hódoltságban. De ezekben az években is számos kicsapása, csatája volt az egrieknek: ezért fordulhatott elő, hogy Károlyi János veszedelmesen sok egri szűcsöt, lakatost, szabót megnemesített. Prépostvári egri kapitány el is panaszolta: „Ha ez így megy Egei'ben, nem lesz mesterember, aki őfelsége szükségletére homokot rostáljon-” 1593-ban a törökök újból rezgelődtek: Szolnokból, Hatvanból és más végvárakból Budán. gyüleReztek. A magyar csapatokat, a végek nélkülözhető katonáit is hadba hívták. A felvidéki rendek 1593. szeptember 23-i tarczaü ülésén tanácskoztak é* döntöttek a ; török várak visszafoglalásáról. Elsőnek november 15-én a Rimaszombat melletti erősséget foglalták el, majd Fülek ellen indultak, amely meg volt erősítve 1300 főinyd török katonával, és ugyaneny- nyi martalóccal, ezenkívül sok volt a várban az asszony és gyermek. Kemény ostrom után végül is szabad elvonulás mellett átadták a várat. Ezt követően a Széchenyi vár török őrsége is hamar megadta magát, sőt egymás után a bujáki, haj- nácskői, drégelyi és palánk- várak őrsége is kapitulált. Az 1594. évi hadjárat tehát az egriek közreműködésével sikeresen befejeződött. 1594- ben a cél már Hatvan várának megvívása volt. A magyar csapatok Hatvan és Jászberény között gyülekeztek: Hassán budai basa 30 ezer főnyi seregével megtámadta a magyar csapatokat, de Túra mellett megverték és futásra kényszerítették őket. Az 1594. évi ostrom azonban sikertelen maradt, nem tudták bevenni Hatvan jól megerősített várát. Ezután sem nyugodtak bele a császári nagyvezérek kudarcukba, továbbra is napirenden tartották a vár elfoglalását. At. újabb ostromra 1596-ban került sor. A hatvani törökök keményen védekeztek és véres ostromban verték vissza a császári csapatot, valamint a végek, többek között az egri katonák támadásait. Az ostromló csapatoli végül is hírül kapták, hogy közeledik a török császár felmentő hadseregével. Ezért szeptember 3-án döntő ütközetre szánták el nv'gtikal. A Zagyva folyó vizével elárasztott várárokba hajókat, pontonokat állítottak és arról indultak a katonák a létrákkal a falak ellen. A pásztói és a váci kapunál sikerült betörni a várba és egyre beljebb hatolni a vár központja, a parancsnoki palota felé. A véres ostrom miatt feldühödött vallon zsoldosok és a zsákmányra éhes katonák embertelenül bántak a foglyokkal: magát a béget sem kímélték, anyjával, Fatimével együtt. A nőket először megerőszakolták, majd felkoncolták gyermekeikkel együtt. A vallon katonákról irta Ortelius történetíró: „A férfiak 'és nők hulláiról a bőrt lehúzták és maguknak öveket készítettek belőle.” Ez a kegyetlenség nem a népies lo- vagság korszakára, a végek katonáira volt a jellemző. A Heves megye területén élő török és magyar katonák ellenségek voltak, de ismerve egymás értékeit, harcolva becsülték egymást. A német és vallon katonákat csak a jelen érdekelte, a zsákmányt nézték és bosszúvágyuk kielégítésére törekedtek. A hatvani vérengzés nagy vissz*, hangot váltott ki egész Európában, de különösen a török birodalomban. Ez volt az oka, hogy Eger ostrománál már „Hatvan” volt a törökök bosszúra hívó jelszava. Hatvan nevével indultak rohamra a török csapatok Eger ellen és bosszúvágyuk vezette őket, hogy a magukat megadó egri katonák jó részét felkoncolták, 1596-ban elesett Eger vára és ezzel véget ért Heves megye területén a népi lo- vagság korszaka, amelyben a becsületért, a hazáért, a vitézi kalandért, az ezzel együtt járó „jó” névért szálltak a sík mezőre a végek vitézei, .(.Végei Va rga 'Éás&m