Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-06 / 263. szám

A SZOVJETUNIÓBAN TANULTAK 'Emlékek, élmények, tapasztalatok. Olyanok mondják el, akik személyes részesei, átélői voltak ezeknek. Evekig kinn tanultak szovjet egyetemeken, főiskolákon. Ma xxüameny- nyien a megyénkben dolgoznak, az élet különböző terüle­tein: az iparban, az élelmiszer-gazdaságban, a pártappará­tusban. Munkatársaink írásai egy-egy visszaemlékezést örö­kítenek meg, amely ma már az élő történelem alkotó része. Még most is frissek az élmények dulm jöttünk, hanem * ko­moly, nehéz tanulás a fel­adatunk. Orosz nyelven, kel­lett természetesen vizsgázni. A rektor kiadta az utasítást, hogy ha kell, két napig is vizsgáztassanak bennünket. — Eleinte voltak „bakik”* nyelvvel. A bocsánatkérést és az engedélykérést könnyen össze lehet keverni így tör­tént, hogy egy kislány a metrón belehuppant egy «ér­ti ölébe, és nem bocsánatot; hanem — engedélyt kért... — A tanuláshoz minden feltételt biztosítottak a szá­munkra, s mindezek mellett nagy lehetőségünk volt a szovjet emberek életével, munkájával megismerkedni ök pedig... nem fegytak ki a kérdésekből, amikor meg­tudták magyar mivoltunkat. — Ez az Ö4 esztendő sokat segített az életfelfogásunk kialakításában. Hogy mond­jam... nagyon szeretünk dol­gozni éljük, és nem játsszuk ezt a rendszert. Nemcsak az élethivatást, egymást is a Szovjetunióban, a denyecki egyetemen eltöl­tött öt esztendőnek köszönhe­ti a Berecz házaspár. Bereez István, a KPM egri Közúti igazgatóságának a vezetője, felesége pedig az Egri Do­hánygyár energetikusa. — Tizennégy esztendődéi ezelőtt végeztünk. Az élmé­nyek — érthetően —, még most is frissek. Moszkvában hozott össze a sors bennün­ket. Együtt tanultunk, együtt jártuk be a városokat, s az­tán-... együ tt indultunk -neki- az életnek. Két fiunk van, a nagyobbik 13, a kisebbik négy esztendős. — Milyen nyelven beszél­getnek velük? — Természetesen magya­rul Csak olyan kérdésekről beszélünk előttük oroszul mint például a meglepetés­számba menő ajándékvásár­lás... — Milyen volt a fogadta^ tás az egyetemen? — Kissé „meghökkentett?*. A rektor behívatott benőn­kéit az irodába, és közölte, hogy kivételezésekről szó sem lehet, hogy nem kirán­— Ss végül: ezóta többször is bejártuk hajdani élményeink színbe­Hisznek saját igazukban Irodájában beszélgetünk szovjetunióbeli élményeiről Solyom Ernővel, az MSZMP Egri Járási Bizottságának tit­kárával Hároméves pártfő­iskolán tanult Moszkvában, 1966-tól 1969-ig. — Pontosabban: 1969. jú­lius 15-én kaptuk meg a dip­lomát. Ez a három esztendő, talán mondanom sem kell, hogy milyen rengeteget je­lentett a munkám számára. S mindezek mellett sikerült egy alkotó ország népeinek életét és* nyelvét is megis­merni Amit tanultunk. QiMmisiq, U72. november &, hétfő ugyanaz a szemünk előtt is játszódott, s így ötvöződött a tanulás a tapasztalattal, a tu­dás a gyakorlattal * — Mi volt a legemlékeze­tesebb élménye? — Nehéz lenne a sok „leg” közül kiválasztani.. Nagy benyomást tett rám az a ha­talmas munka, amely az élet minden területét jellemzi Találkoztam münkásembe- rekkel, kolhozparasztokkal, beszélgettem vezetőkkel is. A tapasztalat egyértelmű: hisznek és bíznak a párt po­litikájában. Hatalmas terüle­tet jártunk be, Leningrádtól egészen Szibériáig; — Hogyan jellemezné a szovjet embereket? — Egyszerűek, akik ha va lakit megszeretnek, életre szólóan kötik a barátságot. Nagy munkabírásúak, mert hisznek a társadalomban, és hisznek saját igazukban. Leg­rövidebben talán így tud­nám jellemezni őket; dol­gos és nagy szívű nép. Jár­tamban-kel lemben igen jól­esett az a szeretet, amelyet irántunk tanúsítanak. Nagy­ra értékelik a munkánkat. Volt olyan érzésem, hogy el­ért eredményeinket néha ők jobban értékelik, mint mi... — Ekkor járt először a Szovjetunióban? — Korábban, 1958-ban már voltam ott egy Heves megyei delegációval. Ha most mennék, és bejárnám a régi helyeket, már nem a turista SBéQlével uÁv.nÁlc körű „Tolmács Toltam Moszkvában” magas gépi és technológiai stínvetnai lepett meg. Haza­Fiatalos lendület, alkotó munkakedv. türelem és kitar­tás. Az emberi élet, a bol­dogulás alapvető vonásai ezek. Nehézségek, idegtépő küzdelmek és eredmények. Elz a hármasság jellemzi Józsa Károly életútját Messziről indult a szabolcsi hámokról, és köcsel két évtizedes munka áll mögötte. A Heves megyei Növényvédő Állomás igazga­tója, aki a Szovjetunióban ke­rült közel a mezőgazdaság­hoz. — Nem sokkal a felszaba­dulás után bekapcsolódtam a munkásmozgalomba. Előbb Jánkmajtáson a Parasztifjú- sági Szövetség titkára vol­tam, azután Fehérgyarmaton, mint az Ifjúsági Népszövet­ség titkára tevékenykedtem. A megyei pártbizottság ak­kori vezetői javasoltak 1949- beo, hogy menjek tanulni * Szovjetunióba, és válasszam a mezőgazdasági pályát Beval­lom, a földet már jóval ko­rábban megismertem, s von­zódtam is iránta Miután sza­bolcsi vagyok, leginkább az aknatermesztés nőtt a szi­vemhez. 1950-től a Moszkva melletti Tankow megyeben, a Micstzrimsdsi Kertészeti és Gyümölcstermesztés! Főisko­lán fanul tam öt év bizony bosszú idő, de megérte, mert élmény, tapasztalat bőven »iraö* Ami a legmaradan­dóbb és ma is bennem él, hegy tanáraim: Budagowsdo, a gyümölcstermesztés pro­fesszora, Razdowszká, a bota­nika és Nyekrószow a kémia tanára miaga* színvonalú elő­adásaikká]. és emberközelte- gükkél Bólénk oltották a szakmai szere tetet. Különö­sen a gyakorlati oktatás, a Tíz térve leginkább a kémiai és géptana ismereteket haszno sitottam. Bizony nem kis ne­hézség árán tanultam meg az orosz nyelvet De később olyannyira sikerült hogy ötödéves egyetemista korom­ban az akkori magyar nagy- követség megbízásából a moszkvai állandó mezőgaz­dasági kiállításon —, amely ma a népgazdaság eredmé­nye» bemutató kiállítás —. a hazai delegációkat vezet­tem, mint szakmai tolmács. Azóta hosszú idő telt él, de ez nagyon kedves emlék ma­radt Most már évek óta dé­delgetett vágyam, hogy Mi- esurinszkbán meglátogas­sam az egykori alma matert, ahonnan 18 éve elkerültem. Remélem, hamarosan, sikerül­ni fog. r ev tudományos fokozattal — Martinászcsaládből szár­mazom. Heten voltunk test­vérek, én a legfiatalabb. Szinte egész kisgyermekként az egri káptalan ózdi birto­kán dolgoztam, az erdészet­nél. Azután jött a felszaba­dulás, beléptem a pártba és elsők között végeztem el a dolgozók iskoláját. így kezdte vallomását dr. Szabó Béla, a mezogazdasá- sági tudományok kandidátu­sa, a gyöngyösi főiskolai kar tanszékvezető tanára. Az el- 6Ó sikert újabb követte. 1949- ben szakérettségit tett, ké- késóbb pedig a Szovjetunió­ba küldték tanulni — A Harkovi Mezőgazda- sági Főiskola talajtani és ag­rokémiai karára kerültem ahol orosz nemzetiségű hall gatókkal laktam egy szobá­ban a kollégiumban. Ami nekem a legmaradandóbb él­mény ma is, hogy tanáraim megtanítottak a tudományos kutatómunka módszereire A csoportban heten voltunk magyarok, közülük hatan ma is tudományos és oktató munkakörben dolgozunk. Dr. Szabó Béla összesen tíz évet töltött a Szovjet­unióban öt évet Harkovban, mini egyetemista; 1960-tól 1965-ig pedig Moszkvában, a Tyimirjazev Biológiai és Ag­rokémiai intézetben, mint aspiráns. szakmai irányításával Írtam kandidátusi disszertációmat Állandó levelező kapcsolat­ban vagyok a Tbiliszi Mező- gazdasági és Talaj vízvédelmi Kutatóintézet, a Harkovi Me­zőgazdasági Kutatóintézet a Szovjet Állami Földvédelmi Intézet munkatársaival Két alkalommal képviselte hazánkat a KGST ülésén, ahol a szénmeddők mező­gazdasági hasznosításáról ta­nácskoztak. Az utóbbi egy évben pedig húsz dolgozata jelent meg, melyek közül —- Ma is aktív, személyes kapcsol a to • tartok a szovjet kutatókkal. Elsősorban Pe- tergurszkij professzorral, a mezőgazdasági tudománvok doktorával, akinek értékes egyet-egyet a Nemzetközi Talajtani Társaság moszkvai folyóiratában és a Tyimirja- zev-intézet évkönyvében tet­tek közzé, ___________ Diploma ­Fiatal főmérnök egy ugyan csak fiatal, kibontakozása kezdetén levő gyárban. Taj- naföi László 1967-ben vég­zett a Szovjetunióban; elő­ször a VTLATI budapesti gyárában dolgozott, s nem­rég került a vállalat egri gyárához, felelős beosztásba. — Két évet végeztem itt­hon, a budapesti Műszáki Egyetemen. A harmadik évet már Leningrádban folytat­tam, automatika telemecha­nika szakon. Nálunk akkor nem vált még így külön ez a tudományág, az ottani egyetemen viszont már nagy hagyományai voltak. Gya­és feleség korlatainkat a Kirov Szer­számgépgyár leningrádi kü­lönleges tervezőirodájánál végeztük. — Idegen nyelv, más ok­tatási rendszer. Nem jelen­tett ez nehézségeket? — Két hónap után két tárgyból kellett tennem kü­lönbözeti vizsgát orosz nyel­ven. Ez nehéz volt. A nyel­vet különbén hamar megta­nultam; rákényszerültem, mert az évfolyamon csak én voltam magyar. Az oktatás­ban viszont feloldotta a fe­szültségeket az a jó kapcso­lat, ami a hallgatók és .taná­rok között kialakult. — ötödévtől már önállóan végeztünk kísérleteket. Az én diplomamunkám egy esz­tergagép numerikus vezérlé­sének elkészítése volt. Saját műszerkészletem volt, önálló kutatáshoz. Hogy ez meny­nyit segített, arról azt hiszem nem kell beszélni. Diplomamunkáját azóta több gyárban alkalmazzák. Elismert szakemberként tért haza. S ami még hozzátar­tozik a krónikához: az egye­temen ismerkedett meg a fe­leségével, áld szintén mér­nök. Az államvizsgák szo­rongásait követő napokban egy körutat tettek szovjet tájakon. Arra a vidékre az­óta is szívesen térnek visz- sza.„ A villanyszereléstől — a gabonakutatásig Hevesi születésű. Apró gyermek volt, amikor meg­ismerte a mezőgazdaságot. Vincellér édesapja maroknyi szőlőjében találkozott először a földdel. Azután a tudás iránti vágy vezette a gim­náziumba. Naponta kilomé­tereket kerékpározott Heves­ről Jászapátiba, hogy tudás­szomját kielégítse. így in­dult dr. Szalui György élete és haladt a beteljesülés út­ján, amíg eljutott a kutatói pályára. Ma a Kompolti Nö­vénytermesztési és Talajvé­delmi Kutatóintézet igazga­tója. — A háború után a fővá­rosban dolgoztam, mint vil­lany szerelő-tanuló, mert ak­koriban más lehetőség nem akadt az elhelyezkedésre. Bekapcsolódtam az ifjúsági mozgalomba, a Szakszerve­zeti Tanonc és Ifjúsági Szer­vezetbe. Ennek központi is­kolájára küldtek, ahol a Tán­csics Mihály Kollégium tit­kára lettem. Szálai György 1948-ban az akkor szervezett Agrártudo­mányi Egyetemre került és részt vállalt fiatalon a párt- szervezet megalakításában. kodtak a szórakozásunkról és mindent elkövettek, hogy jól érezzük magunkat. — Ki gyakorolta önre a legnagyobb hutást? — Jól emlékszem Polevie- kij professzorra, aki a me­zőgazdasági géptant tanítot­ta. Könyve — amelyből ta­nultunk, már akkor európai hírű volt. Oktatási módszerét ellestem. A gyakorlatokon megtanított az erő- és mun­kagépek minden csínjára- bínjára. Ezeket nagyon jól hasznosítottam később Fü­zesabonyban, különösen a gabonafélék gépi termeszté­sénél. — 1949-ben a párt javas­latára a Szovjetunióba küld­tek. A Leningrádi Mezőgaz­dasági Egyetemen tanultam. Óriási energiát és szorgal­mat követelt a szakma elsa­játítása. de sok-sok buktató után mégiscsak sikerült Vörösdiplomával végzeti Leningrádban, így került ha­za Heves megyébe, ahol a Füzesabonyi Állami Gazda­ság igazgatója lett — Egyetemi évei diait mi volt a legnagyobb élménye? — A tanárok és a szovjet hallgatótársak igazi barátsá­ga, a segítségnyújtás, amely végigkísérte ott-tartózkodá- sunkat Megszervezték a sendszeres tanulási» *oodo6­Dr. Szalai György tíz éve a kompolti intézet igazgató­ja. Sokat fáradozott koráb­ban is és fáradozik ma is a magyar—szovjet tudományos kapcsolatok elmélyítéséért — Intézetünk szakmai és baráti kapcsolatot tart fénn a Krasznodári Mezőgazdasá­gi Kutatóintézettel és a Csu- vas Mezőgazdasági Intézet­tel. Mindkét helyen hasonló témákkal foglalkoznak, mint nálunk, Kompolton. Közös témacserékkel és a kutatók rendszeres tanulmányútjaival szeretnénk mind jobban el­mélyíteni kapcsolatainkat Írták: HEKELI SÁNDOR KÁTAI GÁBOR MENTESZ KÁROLY Foto: KISS BÉLA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom