Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-14 / 243. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIII. évfolyam, 243. szám A R A : 8ö FILLÉR 1972. október 14., szombat Az ország építése és védelme elválaszthatatlanul egyet jelent! Befejeződött Egerben a szocialista hazafiságról tartott tanácskozás Országos tanácskozás színhelye volt két napon át — csütörtökön és pénteken — az egri városháza díszterme. A tanácskozáson — mint lapunk tudósításában is megírtuk — dr. Várkonyi Péter államtitkár, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke tartott előadást „Hazafias-honvédelmi nevelés és tömegtájékoztató eszközök” címmel, amelyet vita követett. Első napon, a referátum elhangzása után öt felszólalásra került sor, pénteken hét hozzászólást hallhattunk. A tanácskozás elnökségében ezúttal új tágokként foglaltak helyet: Papp Dezső, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, dr. Sípos István, a megyei pártbizottság titkára, Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke, dr. Varga János, Eger Város Tanácsának elnöke, valamint Búzás Lajos, az egri városi pártbizottság osztályvezetője. Beszéljünk bátran a hazaszeretetről A referátumot követő vitában elsőnek Sarlós István, a Népszabadság főszerkesztője szólalt fel. Többek között azzal foglalkozott, milyen értelmezése van a szocialista hazafiság, a magyarság fogalmának iskolai oktatásunkban és a társadalmi közgondolkozásban. Bátortalanul beszélünk a hazaszeretetről — mondotta. — Ritkán mondjuk ki azt, hogy Magyarország, hogy haza. Nem kell szégyelleni ezt. Nem kell szégyelleni az egy hazához való tartozást, megmaradni a nemzet hű fiának. A hazafias nevelésben a gondolatiság szerepét hangsúlyozta, az értelmi és érzelmi kötődés mellett. Bírálta egyebek között szocialista szertartásaink közül a névadó ünnepségeket, amelyek nem hagynak maguk után maradandó emlékeket. Javasolta: tegyük minden újszülött gyermek „bölcsőjébe” ajándéknak Petőfi összes verseit, hogy Petőfitől tanulják elsőnek a hazaszeretetei, a forradalmi gondolkodást. Fotomontázsunkon a csütörtök esti fogadás (balról) Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes köszönti a vendégeket; (jobbról) munkatársunk Fazekas István rovatvezető átveszi a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát. (Foto: Kiss Béla) Megismertetni, becsülfetni a hazát Venczel István, a Magyar Rádió ifjúsági és gyermek- osztályának helyettes vezetője azokról az eredményekről, gondokról és erőfeszítésekről beszélt, amelyek a rádió ifjúsági és gyermekműsorai, s ezzel összefüggésben a hazafias, honvédelmi neveléssel kapcsolatosak. Megismertetni, becsültetni akarjuk a hazát ifjúságunkkal — mondotta. — Minden törekvés arra felkészíteni a fiatalokat, hogy ne csak a szívük, de az agyuk is befogadja azt a fogalmat: haza. Jobb honvédelmi propagandát Siklósi Norbert, a MUOSZ főtitkára felszólalásában a honvédelmi tudósítók tevékenységével foglalkozva elismerte, hogy sokat javult a színvonal. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a tájékoztatás egyoldalúsága miatt a fegyveres erők életének bemutatása is igen egyoldalú. A riportokban, híradásokban a hadsereg „kimenőruhában” jelenik meg az ember előtt. Hiányzik a gyakorlóruhás katona portréja, s nem szólnak a beszámolók a mindennapi gondokról, a hadsereg hétköznapjairól, ugyanakkor a nemzetközi katonapolitikai kérdésekkel is többet kell foglalkoznia a sajtónak. Egy nyelven, de sokszínűén Gyurkó Géza, a MUOSZ alelnöke, a Népújság helyettes főszerkesztője ugyancsak azt vetette fel hozzászólásában, hogy érdemben és megfelelő súllyal kell tájékoztatni a lakosságot a honvédelmi munkáról. A sajtónak megkülönböztetett szerepe van az ifjúság hazafias, honvédelmi nevelésében — mondotta —, a tájékoztatás lehetőségeinek kihasználásában azonban még gyerekcipőben • járuiik.- Utaít itt a megyei, lapok szerepére, amelyek közel egymillió példányban jelennek meg qaponta. Végül hangoztatta: múltunk megismeréséhez szükség van történelmünk „csomópontjainak” tisztázására. Szükség van az alapok azonosságába, hogy egy nyelvet beszéljünk, de sokszínűén. Többe! az emberekről A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus elválaszthatatlan egységét hangoztatta felszólalásában Haynal Kornél, az Ország- Világ főszerkesztője. Szólt arról, hogy a fegyveres erők közvetlen propagandájára szükség van, de a honvédelmi propaganda ettől szélesebb területet jelöl. A fegyveres erők életéről szóló beszámolók mennyiségével nincs baj, ám ezek minősége kifogásolható. Javulnia kell az információnak, mert az általában még mindig formális és a felületen mozog. ‘ Fegyveres erőinket közelebb kell hozni a lakossághoz, s ehhez többet'kell szólnunk az emberekről. Legyünk marxisták minden területen Dar vasi István, ‘ a Magyar Hírlap’főszerkesztője azt fejtegette:: hogyan jut e.l az ember a marxizmus—leniniz- mushoz, s vajon megte- szünk-é mindent, hogy gyermekeinket elindítsuk azon az úton, amely a marxizmus— leninizmushoz vezet? Ha marxisták vagyunk — mondotta *—i akkor marxistának kell lennünk minden területen, mert enélkül példát és eszményt ifjúságunknak nem. adhatunk. A hazafiságról szólva azt húzta alá, hogy a hazát lehet szeretni szocialista hazafiság nélkül is, de ez nem jelenti a hazafiság igazi tartalmát. A szocialista hazafiság tudatos kötődést, szocialista világnézetet jelent. Tisztességes, nyílt beszédet Vértessy Sándor, a Magyar Televízió szerkesztő-riportere arról beszélt, mennyire nem ismerik fiataljaink hazájukat. Magyarországot. Miért nem tesszük lehetővé — kérdeztfe —, hogy a fiatalok, ipari tanulótól a gimnazistáig, ingyen utazhassanak országismerő útjaikra? Sok fórumon szó, esett már erről, dp az; intézkedés késik. Pedig a honszeretet csakis a honismeretben gyökerezhet. Végül azt hangoztatta, hogy a fiatalok tisztességes, nyílt beszédet várnak — viselt dolgainkról is. Múltbeli céltáblákra lövöldözünk Kohézió, az összetartás, a kötődés — ez a legfontosabb a honvédelmi nevelésben — mondotta felszólalása elején Fekete Gyula író. A nacionalizmus elleni küzdelemről szólva azt hangoztatta, hogy múltbeli céltáblákra lövöldözünk. Nagyobb figyelmet kell fordítani a kozmopolitizmus indirekt hatásaira, ez jelenti a nagyobb veszélyt. Beszélt arról, hogy a fejekben nagy a fogalomzavar, s ez igen gyakran skizofrén eseteket produkál. Foglalkozott felszólalásában Fekete Gyula a népesedés problémájával is. Két népszámlálás között — mondotta — 400 ezerrel csökkent a 10 éven aluliak száma. Hárommillió magzat került a földbe az abortalá(Folytatas a 3. oldalon) Világvisszhang összeállításunk a lap 2. oldalán. Sorsok, do'gok, emberok Szalay István tollrajza a 4. oldalon. KRESZ-táblák az óvodában A például szolgáló kará- csondi kezdeményezésről írunk az 5. oldalon. MERKÚR, lottó Gépkocsi-előjegyzési sorszámok, nyertes szamok lapunk 8. oldalán. Egri csillagok Gárdonyi Géza müvének képregény változatát a 8. oldalon közöljük. Október 21-én Losonezi—Jónás találkozó Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és dr. HC. C Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke között október 21-én baráti, nem hivatalos határmenti találkozóra kerül sor. Fock Jenő a Minisztertanács elnöke pénteken, hivatalában fogadta N.' D. Pszurcevet, a Szovjetunió postaügyi és távközlési miniszterét. A megbeszélésen részt vett dr. Csanádi György, közlekedés- és poslaügyi miniszter és V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Sarlós István Venczel István Siklósi Norbert (uurku Géza Haynal Koráéi