Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-12 / 241. szám

. MACSKÁJÁT ÉK

Örkény István tragikomédiája Egerben

FELExTEBB GYANÜS nekem az olyan író, színpadi szerző, aki úgy tud megne vettetni, hogv közben észre sem .veszem, a kacagás édes könnye mikor keseredik meg a szívet szorongató fájdalom könnyévé. Az ilyen szerző ugyanis jó író. Örkény István persze nem eme néhány soros megállapítástól az — eddigi életpályája és pályájának művészi alkotásban fogant mérföldkövei általában könnyűvé teszik az ítészkedést a magamfajta botcsinálta irodalomkritikus számára is. S ha mindehhez, mint illő és nem csak „szerkezetileg'’ szükséges bevezetőhöz még egy közhelyet is illesztek, miszerint a jo dráma egyetlen titka, hogy jó — úgy vélem, már meg is fogalmaztam Örkény István Macskajátékáról, mint drámaírói alkotásról a magam véleményét.

E véleményt legfeljebb csak az a tény befolyásolhatta, hogy nem áll egyedül a megítélésben.

Jó és igaz színpadi mű Örkény tragikomédiája, mert örök érvényű emberi vágyakat fogalmaz meg szemérmes pironkodással, komédiázva is. hogy ne keseredjünk túlságosan el a tragédia láttán. Persze, hogy meghal mindenki, de ki hiszi el magáról. ép ésszel, „igazándiból”, hegy ő is meghal majd. S ez a hitetlenség az emberi örök - lét. titka, s az, hogy túl az ..illő” koron is igazolni akarja és tudja is, hogy a szerelem, az együvé tartozás vágya, amely lehet komikus a kívülállónak s annak is tán. akinek reszkető inakkal is van azért kit szeretni,' és van kihez tartoznia, — mindaddig az ember sa- jü tja, amíg ember.

Pogito ergo sum. Gondol- ! '. 'lom, tehát vagyok. Szeretek, tehát vagyok — cáfol erre Örkény István is a maga fanyar, helyenként bohó- cos — nem bohóckodó! — rr1 ■ torában.

ES A SZÍNPADON csetlőbotló öregasszony nevetésre ingei-lő vágyai, álmai előttünk válnak egyetemes, életkortól független emberi álmokká, amelyek szertefoszlásán már csak könnyezni, de nem kacagni lehet, özvegy Orbánná. Erzsi élve marad a színpadon. Pedig előttünk halt meg. Csak nem vesszük észre, mert nővére tolószéke — jelképesen — eltakarja előlünk csendes agóniáját.

Örkény István tragikomédiája országos sikert először a szolnoki előadásban, a miskolci vígjáték-szemlén tavaly aratott, hogy ezzel egvidőben egy-kettőre meghódítsa a Pesti Színház, színpadát és a színház nézőit Budapesten és Pécsett is. Egy ilyen sikeres és igényes, ám mégse „lefutott” magyar drámával kezdeni az új évadot Egerben, nemcsak méltó tett a város színházszerető közönségével szemben, de színházpolitikailag is elismerésre méltó lépés. A Gárdonyi Színház eddig is dicséretesen kísérletezett, ha nem is új magyar szerzők, de új magyar darabok bemutatásával, s talán nem tűnik elhamarkodott megállapításnak, hogy e vállalkozás elismerésre méltó voltán túl, kevesebb tűz mutatkozott a bemutatásban, mint a megajánlásban — nem kísérte mindenkor egyértelmű siker az ilyen jellegű próbálkozásokat.

MOST, legalábbis ami a bemutatott drámát illeti — csak egyértelmű lehet az elismerés. S ha kifogásunk van, az sem a színház tőle telhető messzemenő igényessége, a színészi játék odaadó lelkesedése, a rendező — Nyilassy Judit — darab- értelmezése, játékvezetése miatt van. Sőt! Máthé Éva saját színészi alkatához formálta, s ahhoz kitűnően Erzsi alakját. A színésznő minden mozdulatán, gesztusán érződik az a mívesság, amely mögött nemcsak a figura sokoldalú elemzése, de a színészi eszközök magabiztos használni tudása is rejtőzik. Márffy Vera mint Giza, özvegy Orbánná nővére, a tolószékhez kötötten is, különösen a pergőbb ritmusú, rövid dialógusokban szinte drámai sürgés-forgást tudott teremteni maga körül a

színpadon, s talán még Ko- máromy Éva Egérkéje is a kiemelendő, az egyéniséget sugárzó alakítások közül való, Ezt az utóbbit — az egyéniséget nevezetesen — ugyanis csak kellő mérték- tartással lehet elmondani a Paulát alakító Olgyai Magdáról és a nyugalmazott operaénekest megformáló Szili Jánosról, s ezt még mérték- tartással sem mondhatjuk Héczey Éva, M. Szilágyi Lajos és Hamvay Lucy játékáról.

De hát akkor végtére is, mi lehet a kifogásunk? Minden előadás és minden színész életében vannak gyenge pontok és pillanatok, amelyet — .ha úgy véli, hogy igaza van ennek megítélésében — a kritikusnak kötelessége megemlíteni, anélkül, hogy ebből az előadás egészére messzemenő következtetést vonna le . Ám itt azonban nem erről van szó. Egyszerűen arról, hogy bármilyen kitűnő színésznő is Máthé Éva, özvegy Orbánná, a kicsit habókos, rigolyásan perlekedő, darabos, ám lelkében valamiféle megkésett korú és lágy szívű Júliaként szerelmét és szerettetni vágyat maga előtt is szégyen- lő alakja meglehetősen távol áll tőle. Máthé Éva líraibb alkat, nőiesebb annál, mintsem azt formálja mega Macskajáták főhősében, ami a tragédia lényege: az öreg, a bizony rútacska, szikáran perlekedő, a nem éppen kibírható természetű öregasz- szcnycik-emberek lelke is lehet szép, jó és társra sóvár- gó. És a tragédiájuk az, hogy mi, a még fiatalabbak ezt nem hisszük el, nem is akarjuk elhinni, nem is engedjük. hogy ez az érzés el is uralkodhasson rajtuk és a szemfedőig bearanyozhassa ősz szívüket.

A FŐSZEREPBEN rejlik — véleményem szerint — az ok. hogy a tragikomédiából jobbára csak komédia, a könnyekből inkább csak mosoly édes ízű könnyei maradtak meg emlékezetünkben. Persze, ez sem kevés. De nem az egész!

I Gyurkó Géza

Októberben:

öregek

hete

Az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezesére 1970. januárjától az egyedül élő idős emberek ellátásénak új módszerét alkalmazzák a III'. kerületben. A tanács egészségügyi osztálya területi gondozási csoportjának munkatársai javaslatára több kerületi gyár, intézmény, iskola, KISZ-szervezet és vöröskeresztes alapszervezet kötött társadalmi szerződést az öregek patronálására. A szerződés értelmében a társadalmi aktívák a saját otthonukban látják el a rászorultakat. E hasznos társadalmi összefogás alapján 1970-ben 15

gondozottat, 1972-ben már

mintegy 200 idős embert látogatnak rendszeresen.

Az öregek hete alkalmából a területi gondozási csoport munkatársai is meglátogatták az idős embereket.

Képünkön: Dávid Istvánná, a területi gondozási csoport vezetője, meglátogatta a 85 éves Székely Jánost (világtalan) és feleségét.

(MTI-foto — Kovács Gyula felv.)

Orosz, német nyelven is

Számos Petőfi mű jelenik meg a költő születésének 150. évfordulója tiszteletére

Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója tiszteletére a Szépirodalmi Kiadó elindítja a költő összes műveinek kiadását. A sorozat első kötete „Petőfi Sándor összes költeményei” címmel a nagy poéta minden versét tartalmazza, s Borsos Miklós- illusztrációival jelenik meg.

„Petőfi Sándor összes mű- vei"-nek az Akadémiai Kiadónál az idén megjelenő első kötete egy új, kritikai kiadás első darabjaként lát napvilágot. Tizenkét versének autográf kéziratáról készült fakszimilék fűzére a Magyar Helikon művészi kivitelű kötete. A legismertebb versekből válogatott összeállítás Juhász Ferenc „A szent gyújtogató” című

prológusával jelenik meg. Petőfi Sándor szerepel szerzőként a Csanádi Imre válogatta „Vers és próza” című köteten is. A gyűjtemény abban tér el az eddigi válogatásoktól, hogy nem műfajilag elkülönítve, hanem keletkezésük sorrendjében rakja egymás mellé Petőfi egyes írásait, legyen az vers, cikk, levél, vagy drámai munkák egy-egy részlete. Ugyancsak Csanádi Imre szerkesztette a Magvető „Petőfi koszorúi” című antológiáját, amely a költőről írott kritikákból, levelekből, versekből és emlékezésekből közöl válogatást.

A tudományos igényű és ismeretterjesztő kiadványok is sokoldalúan mutatják be a forradalom költőjét. Különlegességnek számít e művek közölt Illyés Gyula—V Nyilassy Vilma „Petőfi világa” című képes albuma, amely végigkíséri a költő pályáját táj- és tárgyélményeinek, az őt körülvevő világnak, környezetének bemutatásával. A gyermekek és fiatalok számára jelenteti meg a Móra Kiadó Fekete Sándor „így élt a szabadságharc költője” című könyvét.

A határainkon túl élőkkel hat idegen nyelvű Corvina- kötet ismerteti meg Petőfi költészetét, összes költeményeinek harmadik kiadása jelenik meg orosz nyelven, válogatott . költeményeinek új, bővített kiadása pedig német nyelven lát napvilágot.

(MTI)

IWANVWV

10.

Készülődés az ízsáki parkban

Zoli hunyorogva körülnéz a szobában, Illés Pistának foghegyről köszön, s máris Robihoz fordul: — Szóltál az öcsédnek, hogy keresni fogom? — Robi. kinyújtott lá- bafejét nézegetve, ezt feleli: — Nem szóltam, mivel nem is- láttam, amióta hazajöt- :m. Tudja az isten, hol lest. — Megvárom itt. — Ép- :n megvárhatnád, de lehet, i ygy tizenegy lesz, mire hazain, Azt ajánlanám, hogy ha mindenképp beszélni akarsz vele, menjünk be a központba és keressük meg. Valahol majd csak ráakadunk ...

Legalább van ok, hogy kimozduljak innen — gondolja Robi. Vagyis hát ürügy . .. Meg szeretné lerázni az ága- si fiút is, ellenszenvesnek, fontoskodónak, kis sumák- bercinek tűnik a számára. Csecsszopó, nebántsvirág, s biztos, hogy még egyetlen lányt sem vetkőztetett le. lőnie várta, hogy összekaphasson vele, s lebőgesse — lehetőleg Illés Pista előtt.

Az ágasi fiú otthagyja a nagykapunak támasztott biciklijét, Robi egy pillantással megállapítja, hogy Csepel -Túra gyártmányú, s nincs is nagyon agyonstrapálva. Hármasban indulnak el a hepehupás. sáros falusi utcán, aztán a járdára húzódnak, de nem nagyon férnek el, mert Pista a motorját is tolja maga mellett. Benéznek a Sárfehér Vendéglőbe, az ivóba, és az étterembe is, a cukrászdába, a borozóba, a kul- i úrház zárva megint — de

1912. október U., csütörtök

~ - D ° kum 6 ntum r 69 V

..a.- ."„mSTOLT Bandikkal

is. Most már ömlik belőle a szó. évek óta rosszul élnek egymással, mármint Béla bácsi és az asszony, a korkülönbség is nagy, és ő megbeszélte velük, hogy szó nélkül ott hagynák, s hozzák magukszélni. Van nálad fénykép a lányról? — A fiú szó nélkül előkotorja a fényképet, amit a nyáron, még a debreceni út előtt kért Arankától. — Aha... Helyes lány. — De már az jár Robi eszében, hogy németbe Ausztrián át kell menni. Felrémlik benne egy kémregény históriája. Ezt mondja: — Te bolond! Ott kémet csinálnák belőlünk! — Na és ... Nem baj, csak jól megfizessék.

Robinak imponál a fiú. Az ötlet zseniálisnak látszik. De hát, ha nagy vonalakban is, a végére kell járni. — Hogyan képzeltétek átmenni a hutákul a pénzt is. Most, ötödikén estére van a dolog megbeszélve, várják őket, nem lehet elhalasztani. — Robi jobb öklével csapkodja bal tenyerét. Ezt mondja: — Ide figyelj, öregem, ha ezt így kiterveltétek, legaléibb egy héttel előbb szólhattatok volna nekem is. Akkor én minden részletében kidolgoztam volna a dolgot. Hogy mást ne mondjak, azokkal a nőkkel én is sze,ettem volna beton? — Sorompó van, áttörjük. — Vakmerő és logikátlan. Felcsavarodunk, vagy szitává lőnek bennünket. Elhagyott helyen kell átmenni, lakott helytől távol. Számolnunk kell azzal, hogy műszaki zár van. Aknamező meg minden. De ezt észre lehet venni, mielőtt még odaérnénk. Kiszállunk, lekötjük a gázpedált, hogy erő legyen a motorban. Ráadom a sebességet, én ig kiugróm. Ha MiiKirály Zoli sehol. Néhány srác lófrál át a parkon, kérdik tőlük is, nem látták-e, de ma még nem, mondják. Végül megállnak a szövetkezeti áruház sarkánál, igaz, már beesteledett, de ez igazán központi helynek számít Izsákon, s ha a Zoli feltűnik valamerről, biztos, hogy észreveszi Őket. Így beszélgetnek vagy öt percig, de a keresett csak nem jön elő, s ekkor Illés Pista kijelenti, hogy hazamegy, mert dolga van. El is robog a Simsonjával.

A higanygőzlámpákkal kivilágított falusi központban afféle csúcsforgalom van ilyenkor, rengeteg biciklis meg motoros jön az állomás felől, autók húzódnak le a macskaköves parkolóhelyre, pillanatonként nyílik az ön- kiszolgáló csemegebolt ajtaja — Horváth Zoltán azonban mindebből nem sokat észlel, távolinak és lehánymi valóan kisszerűnek tűnik az egész, agyába hasít az immár el nem halasztható akció gondolata, ehhez Király Zoltán jó társ lenne, de hát nincs sehol. Keserűt nyel, gyomra idegesen megrándul, s ahogy bandukol Robi mellett a csapzott, elárvult park felé, valami felpislákol a belsejében, majd zslgereit is elönti a heves izgalom, s érzi, hogy meg kell szólalnia ...

— Te Robi — kezdi, s óvatosan körülnéz, nincs-e valaki a közelben, de a park üres, csak a. szél kapkodja a faleveleket, az eldobált koszos papírokat. — Mi van? — kérdi amaz-áiretoetlenul, —

Volna egy kis munka, még ma este ... Én, az öcséddel már mindent megbeszéltem. Nem tudom, neked elmondhatom-e. — A titokzatosság a másikban felkelti az érdeklődést. Még kiderül, hogy jó ötlete is van ennek a srácnak, gondolja. De joöb mindjárt rákérdezni a lényegre. — * Ne hülyéskedj már, mit vagy betojva? Persze, hogy nem árullak be ... Főleg, ha egy kis pénz is van a dologban. — Zoli csak erre vár. Oldódik benne a feszültség, tagjait különös bizsergés járja át. — Ezer, vagy ötvenezer forint. De lehet, hogy hetvenezer. — Robi el- mélázík: a pénzzel sok mindent lehet kezdeni. Eszébe jut a Nagy Bélával való ter- vezgetés, a szilveszterezés a pécsi turistaházban. Egyúttal az is átvillan az elméjén, hogy nem egészen törvényes melóról lehet szó. — Mit kéne csinálni? — kérdi. — Hogy mit? Kimennénk németbe, vagyis hát az NSZK- ba, — Eltűnődik. Ez valami embercsempészés lesz. Sürgeti Zolit: — Mondjad.! Mondjad! Érdekel a téma. — És az ágasi fiú mondja: taxival, mert azt nem ellenőrzik. És hogy honnan lenne a pénz? Ott, a tanyán, Kiss Béláéknál. Mert jó szőlője van az öregnek, három, vagy inkább négy hold. Zoli néha számítgatta már: ennyi bor terem, ennyiért veszik át, tehát legalább százezer forint készpénznek kell Arankáék- nál lenni, de ennél csak több lehet, van ott 150 ezer

nára fűt, felrobban, vele a kocsi is, de a keletkezett résen átlógunk. Ha meg nincs akna, akkor csak a drótsövényt szakítja át.’ így megmaradna a kocsi. Becsben taxiznánk, abból is lenne egy kis pénz... ’

Ülnek a pádon és arról ábrándoznak, hogy élnek majd kint Nyugaton. Aztán Robi hirtelen halkabbra fogja a szót. — Na és mit terveztetek a vezetővel? — Azt, hogy leütjük... — És elmondja azt, amiről három nappal korábban a Robi öccsével beszélt a kecskeméti nagyállomáson. Robi a fejét csóválja. — Egyik sem jó. A sofőrtől mielőbb meg kell szabadulni. Te, van ott pince Kis- séknél? — Zoliban felidéző- dik Kissék udvara. Az épülettel egybeépített borkamra, ahol az öreggel együtt rakosgatták a hordókat. — Pince van. Odatennénk? — Oda hát. Az lenne a legjobb. Mert nem mondtad még azt sem, hogy mi legyen az öreggel. Vagy hagynánk, hogy beárül- jon bennünket? — Zoli elbizonytalanodik. Aztán kivágja magát: — Én eredetileg is azt gondoltam, hogy odatennénk, összekötözve, a száját is bekötve. Be lesz rúgva, köny- nyen elbánunk véle.

Ebben maradtak. Robinak egy pillanatra elfelhősödik a gondolata, anyja jut eszébe, de aztán csak ennyit kérdez: — Öcsémmel mi legyen? — Jön ő is, erre jövünk, felvesszük.

Újabb gondolat perdül meg' Robi agyában. — Te, nem, is kell leütnünk a sofőrt, elvitetjük magunkat a határig', pénz lesz, kifizetjük. — Zoli szemhéja megrándul, riadtan markolja meg a pad szélét. Végül eszébe jut valami: — Nem jó, nem jó. Akkor már hatan lennénk, sehogyan sem férnénk el. Robi elismeri, hogy ez igaz. a sofőrt téháí el kell intézni.

(Folytatjuk^