Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-27 / 254. szám
/ Európába] nokok ellen ... Nagy érdeklődés előzi meg a vasárnap, október 29-én Gyöngyösön sorra kerülő GYESE—Bp. Vasútépítők OB II-es sakkcsapatmérkőzést. Heves megyében először szerepel a budapestiek két erőssége, Sax Gyula és Verőczi Zsuzsa Európa-bajnok. Annak ellenére, hogy a Bp. Vasútépítők nehéz ellenfél, a gyöngyösiek bizakodva készülnek a találkozóra. Várhatóan a hátsó csapatrész eredményessége dönti majd el a mérkőzés sorsát. A találkozó 10 órakor az Építők Szálló tv-termében kezdődik. Fe!véf^!í a tornri*« rémben Örömmel számoltunk be a közelmúltban arról, hogy az Egri Dózsa Sportkör elnöksége jelentős lépéseket tett a város tornasportjának fellendítése érdekében. A sportiskolái tornaszakosztály beinTalálkoznak a tekintetek. dításának első mozzanata, az általános iskolai első osztályos jelentkezők kiválogatása, kitűnően sikerült. Juhász Antalné és Kincses Ferenc eredményes szervező munkával készítette elő a felvételit. Végigjárták Eger általános iskoláit, felhívták a tanárok, szülők, gyerekek figyelmét, így a meghirdetett időpontban a Közgazdasági Szakközépiskola tornatermében közel 120 izgatott kisgyerek gyülekezett szülei kíséretében, hogy részt vegyen Birkozoh aradra Az Egerben megrendezett országos serdülő kötöttfogású versenyen 10 egyesület 61 versenyzője lépett szőnyegre. A. színvonalas összecsapásokból az Egri Vasas fiataljai gyakran kerültek ki győztesen, így öt első, egy második, és négy harmadik helyezést értek el. A szeptember 25— 26-án Budapesten sorra kerülő magyar bajnokságra kitűnő felkészülési lehetőséget biztositott ez a találkozó. Eredmények: 42 kg: 1. Be- recziki (Özd), 2. Kállai (DVSC), 3. Vaszi (Özd). 45 kg: 1. Vass (Cegléd), 2. Somogyi (Jászberény), 3. Beré- nyi (Eger). 49 kg: 1. Tóth (DVSC), 2. Horváth (Szolnok), 3. Dobai (Eger). 53 kg: 1. Rabóczfki (Eger), 2, Dé- kány (Orosháza), 3. Bíró (Szolnok). 57 kg: i. Soós (Eger). 2. Szegény (BHSE), 3. Trésé (Eger). 62 kg: 1. Olajos (BHSE), 2. Pallagi (Eger), 3. Birkás (Orosháza). 67 kg: 1. Juránik (Cegléd), 2. Nagy (BHSE), 3. Jakab (Eger). 72 kg: 1. Gál (Eger), 2. Vérségi (Jászberény), 3. Htise (DVSC). 78 kg: 1. Jékli (Eger), 2. Pálinkás (Cegléd). Nehézsúly: 1. Nagy (Eger), 2. Horti (Jászberény), 3. Berecz (Gyöngyös). Pontversenyben: 1. Egri Vasas 32, 2. Ceglédi Vasutas 13, 3. BHSE 11 ponttal ★ Az özdon megrendezett országos ifjúsági kötöttfogású versenyen az Egri Vasas birkózói közül 52 kilogram mos súlycsoportban Sipeki István és nehézsúlyban Nagy József első, 75 kg-os súlycso- csoportban: Vigh István második helyen végzett. ★ Az Egri Vasas birkózó- szakosztálya október 9-én vasárnap a Malem utcai szakközépiskolában 10 órai kezdettel országos I. osztályú versenyt rendez. a felmérésben. A szakemberek kipróbált és bevált szovjet módszer alapján vizsgálták a kicsinyek készségeit. Fiúknál elsősorban az erő és lazaság, lányoknál ezek mellett az egyensúlyozókészség felmérése volt a szempont. Figyelték és értékelték a bemutatott gyakorlatok után a gyerekek koordinációs készségét is, valamint orvosi vizsgálaton alkati adottságaikat. Jelenleg még folyik az adatok értékelése, melyek alapján mintegy 60 elsőosztályos kezdi majd a torna- foglalkozásokat Kézilabda ZALKA SE— GANZ VILLANT 22:12 (11:6) NB II-es férfimérkőzés, Gyöngyös, 150 néző. V.: Jónyer, Köves. Zálka SE: Tóth — Tere- nyei (6), Bech (2), Takács (6), Soltész (3), Verebélyi (5), Pécsi. Csere: Gráf, Nagy, Tóth E., Soós. Végig a hazaiak irányították a játékot és megérdemelten nyerték a számukra nagyon fontos találkozóit. Mint később kiderült, ez a tízgólos győzelem a Zalka SE-nek az NB ll-ben maradást jelentette. MISKOLCI VM— GYÖNGYÖSI VASAS IZZÓ 18:10 (5:6) NB II-es férfimérkőzés. Miskolc, 200 néző. V.; Szabolcsi, Vass. Izzó: Imricsik, Csépány I-, (1), Szabó, Csépány L. (D> Tóth (2), Baranyai (1), Csórta (2). Csere: Fenyvesi (3), Kosler, Dinya, Fekete. Az Izzó jól kezdett s ezzel meglepte a hazaiakat. A Miskolci VM csak a második félidőben játszott bajnokcsapathoz méltóan. Az NB II-nek ebből a csoportjából a bajnok Miskolci Vörös Meteor az NB I. B-be jutott, kiesett a Miskolci VSC és a Telefongyár együttese. (rozgonyi) 50—100 négyzetméter alapterületű jól zárható -W raktárhelyiséget bérelne árutárolás céljából as AMFÓRA-ÜVÉRT VÁLLALAT EGRI LERAKATA, EGER, CIFRAKAPU TÉR 24. On is nyerhet érdemes vásárolni a parádi ÁFÉSZ INNEN-QNNAN ruházati, bútor-, cipő-, iparcikküzleteiben és ABC áruhá zában Hatvanban a NOSZF 55. évfordulója tiszteletére több sportversenyt is rendeznek. November 3-án a MÁV lövészklub lőterén sportpisztoly egyéni és csapatversenyt, november 5-én 8 órától az újhatvani IV-es számú Általános Iskola tornatermében asztalitenisz női és férfi csapatversenyre kerül sor helyszíni nevezéssel. November 6-án a MÁV-lőtéren sportpisztoly- és légpuskaversenyt bonyolítanak le a nevezés határideje október 28. November 7-én a Kinizsisporttelepen 9 órakor kézilabdatorna kezdődik, melyre a csapatok november 1-ig az MTS városi tanácsa cí- mán (Kossuth tér 3.), adhatják le nevezéseiket. ★ Megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzések eredményei. Keleti csoport: Sarud—Szi- halom 2:4, Mátraderecske— Istenmezeje 1:4, Erdőtelek— Füzesabony 4:1, Stromfeld SE—Besenyőle' ek 0:0, Tama- le’.esz—Egerszalók 2:1, Nosz- vaj—Ká1. 0:1, Bekölce-Novaj 1:1. Ifjúságiak: Mátraderecske—Istenmezeje 4:1, Erdőtelek—Füzesabony 5:1, Tarna- 1 el esz—Egerszalók 2 3, Beköl- ce—Novai 0:3. A Noszvaj— Kál és a Sarud—Szihalom mérkőzés elmaradt. Nyugati csoport: Heréd—Gyöngyöshalász 3:5, Domoszló—Átány 1:1, Gyöngy össolymos— Ecséd 1:1, Visznek—Szűcsi 0:4, Kisköre—Gyöngyöstarján 3:1, Tanxaszentmiklós— Nagyréde 3:1, Abasár—Hort 1:3, Ifjúságiak: Heréd— Gyöngyöshalász 1:1, Domoszló—Átány 5:0, Gyöngyössoly- mos—Ecséd 1:6, Kisköre— Gyöngyöstarján 2:0, Tarna- szentmiklós—Nagyréde 2:0, Abasár—Hort 0:0. A Visznek —Szűcsi mérkőzésről a játékvezetői jelentés nem érkezett be. 93 értékes nyeremény kerül kisorsolásra Vásárlóink között, akik október 25. és december 25. között az iparcikk-, ruházati, cipő-, és ABC-áruházában 1000, illetve 500 forintos vásárlás, bútorboltnál 10 000 forintos vásárlás után az alábbi tárgynyeremények ★ A Gyöngyösi Spartacus teniszszakosztálya jól sikerült évadzáró versenyt rendezett budapesti és gyöngyösi „veterán” teniszezők részvételével. A találkozón a budapestiek 6:3 arányban győztél:, a közönség színvonalas, izgalmas összecsapásokat láthatott. A visszavágót jövő év tavaszain Budapesten rendezik meg. ★ Befejeződött Eger varos kispályás labdarúgó bajnoksága. Az eredeti kiírásnak megfelelően a II. osztály A. és B. csoportjának első, második helyezettje, az Olajbányász, Pincegazdaság, Berva KISZ és VILATI október 30-án 15 órai kezdettel a népkerti pályán körmérkőzést játszik. Az itt elért eredmények alapján az első és a második helyezett csapat jut az I. osztályba. kerülnek kisorsolásra: 1 db Varia lakószoba 15 00U Ft 1 db Genna kárpitgarnitura 7 980 Ft 1 db Kari gyennekszoba 4 360 Ft 1 db televízió 6 220 Ft 1 db Komar mkp. 4600 Ft 1 db rádió 1600 Ft 1 db íérfikerekpar 1 030 Ft 1 db centrifuga 1 530 Ft és 85 db különböző értékű vásárlási utalvány. Keresse fe/ Vásárlásaival a parádi AFcSZ szaküz'eteit! Nyeremények sorsolása 1972. december 31-én a paráli Kakukk Vendéglőben. A nyercménylislat 1973. január 2. cs 6. között a Népújságban közöljük. Apróhirdetés ÄLL9S A VOLÁN 4. sz. Vállalat nyugdíjas férfiakat keres felvételre, december l-től a MÁVÁUT-pá- lyaudvar és környékének téli időszakban való rendbentartásá- ra, valamint azonnali belépéssel 4 órás takarítónőt. Jelentkezni lehet a vállalat gondnokánál: Eger, Lenin út 194. sz. alatt. TIGÁZ egri üzemegysége kubikosokat keres. Jelentkezés: Eger, Klapka u. 2. Üzemgazdasági osztály. INSATLAN 3 SZOBÁS, összkomfortos társasház, garázzsal. Kerttel Egerben eladó. Fóbérleti kisebb 2 szobás lakást csere esetén beszámítok. Eger, Breznai u. 41., este 17 óra után. ________ E GY helyiségből állő házrész. 120 négyszögöl kerttel. 60 000 forintért azonnal beköltözhetően eladó. Gyöngyös. Epreskert u. 20. Kozma. 125 NÉGYSZÖGÖL telek eladó. Érdeklődni: Felnémet. József At- lia 25. CSALÁDI ház, azonnali beköl- tözhetőséggel, olcsón eladó. Egy Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó édesanyám és felejthetetlen nagyikánk temetésén részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Kner Gyulánc, Kner Erika és Kner Gyula. szoba, konyha, spájz, kamra, garázs, raktárhelyiség Eger, Kis- völgy utca 45. _________ G ARÁZSTELEK eladó. Kormos Sándor, Eger, Makiári út 94/a. GARÁZS eladó, lakótelephez közel. Eger, Hadnagy u. M/4., fsz. 2. < JÁRMŰ IF-es, 412-es Moszkvics eladó. Érdeklődni: Eger, Vécsey völgy 35., egész nap. VEGYES 1 DB 2 ajtós szekrény és 6- szögű asztal eladó. Eger, Kassal u. 22.__________ K ÖZÜLETEK, vállalatok, magánfogyasztók részére olajkály- ha-javítást, garanciával vállalok. Alkatrészeket biztosítok. György Sándor, Eger, Bethlen u. 63. EGYETEMI felvételire előkészí- tő tanfolyamot indít a TIT Egerben, matematikából, fizikából es kémiából. Jelentkezés: Knézich K. u. 8., II. emelet vagy levélben, pf. 64. Telefon: Azonnali belépéssel felveszünk vizsgázott fűtőt, lakatos és kőműves segédmunkásokat. Jelentkezés: Könnyübcton és Szigetelőanyagipari Vállalat Szigetelőanyaggyára, / Budapest, X., Noszlopi u. 2. HEVES MEGYEI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT AUTÓVILLAMOSSÁGI RÉSZLÉGÉ önindítók és dinamók, valamint IFA- és minden egyéb nemű generátorok javítását, illetve szakszerű felújítását vállalja közülefeb és magánosok részére Cím: EGER, Somogyi Béla utca 13, (Dohánygyárral szemben.) Telefon: 57-47, .... Könnyű fizikai munkára 18 éven felüli fiatal munkaerőt keres, iskolai végzettség minimum 8 általános. Kereskedő szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezők előnyben. AMFÓRA-ÜVÉRT VÁLLALAT LERAKÁTÁ, EGER, CIFRAKAPU TÉR 24. Jelentkezni lehet az 1973—71. tanévben a külkereskedelmi filsMila Egerbe kihelyezett 4 éves áruforgalmi levelezői tagozatára ! A sikeres felvételi vizsga érdekében idegen nyelvből és matematikából ez év folyamán előkészítőt szervezünk. i i Jelentkezést 1972. november 15-ig fogadunk el. ' ,5’momszerelvénygyár, Eger személyzeti és oktatási főosztály. 1072. október 27., péntek