Népújság, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-28 / 229. szám
I f Uj termékekkel jelentkezik a hazai és külföldi piacokon a fiatalodó 108 éves BORSODNÁDASDI LEMEZGYÁR A Blikkben, Magyarország legrégebben iparosodott táján, még a múlt század derekán német mesteremberek alapították a mai Borsodná- dasdi Lemezgyárat, hazánk első íinomhengerművét. . A nagyközség maga régi település. Először 1347-ben említik okirataink. Jelentősége az üzem beindulásával növekedett. s ennek köszönhette az Ózddal összekötő vasútvonalat is. A tradicionális kohászati gyár egész sor dinasztiának adott kenyeret Bor- soditádasdon és a környező településeken is, hiszen . a munkások jelentős része „bejáró”. Má nem ritka az olyan család, ahol a nagyapa, apa, fia, sőt az unoka is a gyár dolgozója. Borsodnádasdou ilyen közismert dinasztia az Érsekek, Gyárfások, Bozák, Balatonon a Kormosok, Kerekek, Bekölcén a Hollók, Dorkák, Mikófalván a Kovácsok .., Áz élet rácáfol az aggodalmaskodókra Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése előtt sokan megjövendölték, hogy a régi üzemet be kell zárni, halálra ítélték a Borsodnódasdi Lemezgyárat. Ezek a jövendölések nem kevés gondot jelentettek a vezetőknek, elkeserítette a dolgozókat, bizonytalanná vált jövőjük azon a munkahelyen, ahol apjuk, nagyapjuk boldogult. A bizonytalanságnak hamar vége lett, az élet Igazolta, hogy a munkásokra, munkájuk eredményére, a különféle kohászati termékekre szüksége van népgazdaságunknak. Az évek .múltával mind több új, korszerű termék váltotta fel a régieket. Ennek a változásnak ékes bizonyítéka, hogy a gyár a jár- müprogram keretében kerékre fokkal ellátja a fejlődő magyar autóbuszgyártást. A mezőgazdaság műszaki színvonalának előrehaladásával olyan igényeket tud kielégíteni a gyár, mint a horganyzott lemezből gyártott, egységenként 60—100 vagonos -* szemestermény tároló siló, amelynél a termények lei- és betárolása emberi erő nélkül, teljesen gépekkel ^ történik. Bizonyítja továbbá az is, hogy a lakosság árualapjának fejlesztését horganyzott ved- rekben, fazekakban több tíz- is százezres darabszámmal növelik. Kiegészítették ezt sok-sok kilométer hosszú függesztett és lefolyó csatornákkal és más építőelemekkel. Sőt már új termékek meghonosítása is tervszerűen folyik. További előrelépést jelent 7. műanyaggal bevont termékek gyártása. A különféle fogyasztási cikkek, mint a falbevonók, csatornák, vödről?, kannák ezután különböző pasztellszínekben gyárthatók, amelyek bizonyára megnyerik a lakosság tetszését. A műanyaggal bevont termékek előnye mindenekelőtt a kopásállóság, ütésállóság, rugalmasság és az a tény, hogy 110 Celsius fokig hőálló. Alkalmazási területe rendkívül széles körű; az élelmiszer- iparban, építőiparban, irodabútor-iparban, a lakások beépített bútorainál használható. Sőt a gyár az idén három tranzitsiló közül egyet műanyag bevonattal készít. Az új gyártmányok kikísérletezését, megvalósítását a dolgozók a gyárban nagy tetszéssel fogadták. Ezekre ugyanis olyan körülmények között kerül sor, hogy közben megfiatalodik a 108 éves gyár. A csarnokok fatetőzé- tét acélszerkezetre /Cserélték, így lehetőség, volt a daruk magasabb elhelyezésére, a levegő tisztaságának fokozására, a fény növelésére. Fokozatosan megszüntették a ,,kócerójókat” — így nevezték a levegőtlen, sötét munkahelyeket —, elektromos targoncák segítenek az anyagmozgatásban, infraau- gárzókat szereltek fel, új fürdő, öltöző, ebédlő, épült. Az élet rácáfolt tehát azokra, akik a nagy múltú gyárnak a létét kétségbe vonták, az eltemetését jövendölték. Egy év — egy milliárd forint A gyár termelési értéke másfél évtizede, 1956-ban 520—540 millió forint volt, ez a szám azóta majdnem megduplázódott. Különösen az 1958-as esztendőben tapasztalható a termelés dinamikája. Ma a gyár egy esztendő alatt egymíUiárd forint termelési értéket produkál. Az a helyzet következett be, hogy az intenzifiká- lást értő és a hozzá szükséges pénzt biztosító vezetésnek mind több megfelelően kvalifikált munkásra, a jelenleginél több fizikai munkáskézre lenne szüksége. A gyárban dolgozók munkája nem könnyű, még mindig a kohászati jelleg nyomja rá a bélyegét. A legnagyobb gondoskodás sem tudja például a meleg munkahelyeken a forróságot csökkenteni. Elszívó berendezések, hideg levegőt fújó csövek ellenere nyáron, amikor harminc fok a meleg a szabadban, sok munkahelyen, főleg az izzó lemezekkel dolgozóknál — a hőmérő higanyszála 50—60 Celsius fok körüli értékre emelkedik. A melegmunkások éppen ezért 42 órát dolgoznak egy héten és két szabad szombatjuk van. Ugyanez a helyzet az egészségre ártalmas munkahelyeknél. Bár hárommü- szakos a termelés, a vasárnapi műszakokat beszüntet- . ték, mindezt termeléskiesés nélkül sikerül megoldani. A nehéz munka ellenére a gyár 2760 dolgozója közül 1900 a törzsgárdához tartozik. Velük különösen sokat törődik a vezetés. A régi munkások progresszívon részesülnek a nyereségből, tavaly több mint hatvanan kaptak közülük 4—4000 forint jutalmat abból az alkalomból, hogy négy évtizede, vagy már régebbtől hűségesen kitartanak a gyárban. A törődés természetesen kiterjed valamennyi dolgozóra. A nagy nyári melegben egy-egy üveg sört kaptak a műszakból hazatérő „melegmunkások”, vagyis a , kemencék közelében dolgozók, akik a műszak alatt jó öt liter szódavízzel, vagy más üdítő itallal kéhytele- ■ nek pótolni folyadékveszteségüket. A gyárban megelégedettséget kelt, hogy a kollektív szerződésben rögzített bérszínvonal-növekedést mindig biztosítják. A kohászati vállalatok együtteséhez viszonyítva jó közepes a nyereségrészesedés. Az előbb már említést tettünk az új építkezésről. Itos, az acélöntődével egyidoben megépülő szociális létesítmény fürdőt, mosdót, öltözőt, ebédlőt foglal magában és ezzel a dolgozók igényeit az előírtnál is nagyobb mértékben ki tudják elégíteni. A gyárban 122 szocialista brigád dolgozik, a munkások 80 százaléka tagja valamelyik szocialista kollektívának. Eredményes tevékenységük nagyban hozzájárul az egészséges munkaszellem kialakulásához, az eredmények növeléséhez. Arra, hogy Bor- sodnádasdon is sikeresen megvalósulnák a negyedik ötéves terv célkitűzései — ezt a múlt évi és az idei első félévi mérlegek tanúsítják — a következő éveket is tervszerű előkészületekkel kezdik, legfőbb garancia éppen a szocialista brigádok odaadó, aktív • tevékenysége. Évi 3000 tonna öntvény az új üzemből Országos hiány van acélöntvényekből, főleg az armatúrák tekintetében rossz a helyzet, amelyet a kőolaj- és gázipar, a mezőgazdasági gépgyárak és házgyárak nem tudnak nélküjözni. A gyár a hiány pótlására vállalkozik és korszerű acélöntődét épít, amely a tervek szerint 1973 első felében megkezdi termelését és még abban az évben 750 tonna öntvényt készít. Az új üzemben a félkilóstól a harminckilósig nagy darabszámú öntvény készítésére lesz lehetőség. Az évi kapacitás 3000 tonna lesz. Az itt készülő öntvényeket nagyfokú mérettartás, alakhűség, és jó felületi minőség jellemzi majd. A termékek elhelyezésénél nem lesznek piacgondjaik. A borsodnádasdiak folytatják a szemestermény-táro- ló silók gyártását, amelynek újabb és újabb változatát kínálják a mezőgazdasági üzemeknek. A sorozatban gyártott fémszerkezetű sze- mestermény-tároló palástfelülete horganyzott acélhul- lámlemezekből készül és csavarral rögzítődik a palástmerevítő oszlopokhoz. A határfelületek kapcsolódását műanyag szigetelőcsík és ragasztócsík zárja le. A tető kúpszerűen kialakított le- mezboritású. A felhasznált szerkezeti anyagok hosszú élettartamát tűzi horganyzású bevonat és korrózióvédő műanyagbázisú festék biztosítja. A toronysilók körös vagy soros elrendezésben telepíthetők és azokból tetszőleges nagyságú tárolótelepek létesíthetők. A tárolt termény minőségét beépített szellőző- rendszer biztosítja. Az üzembiztos anyagmozgató rendszer lehetővé teszi a gyors ki- és betárolást. Építési ideje a telep nagyságától függően 2—3 hónap. Az idén még három tranzitsilót készítenek, amelyek 2x6 vagonos egységből állnak. A nagy tárolóhelyek kialakításához elkészítik a cellánkénti 200 vagonos siló prototípusát is. A már üzemelő telepek és az újak, valamint a többi termékek messze földön híressé teszik a Borsodnádas- dj Lemezgyárat. Valameny- nyi új termékét bizalommal fogadják a fogyasztók mind a hazai, mind pedig a külföldi piacokon. (X) így fest madártávlatból a völgyben húzódó Borsodnádasdl Lemezgyár. Még a múlt század derekán alapították, most 108 éves, s ' bár sokan megkongatták fölötte a vészharangot, az élet azt Igazol- ja, hogy az Itt dolgozó munkásokra, munkájuk eredményeire, a különféle kohászati termékekre nagy szüksége van népgazdaságunknak. Felvételünk az egyik csarnokban készült, ahol a korszerűsítési munkák alkalmával lényegesen sikerült emelni a tetőzet magassá- ; gát, növelni a fényt, javítani a levegőt. Magasabb pályán „közle- ' kednek” a daruk is. Minden tekintetben biztonságosabb, egészségesebb a munkahely. Sorozatban gyártják a fémszerkezetű szemcstermény-tároló silókat, amelyeknek palástfelülctc ' horganyzott acél hullámlemezből készül és csavarokkal rögzítik a palástmerevltő oszlopokhoz. A határ- ■ felületek kapcsolódását műanyag szigetelőcslk és ragasztócsík /árja le. A felhasznált szerkezeti anya- ' gok hosszú élettartamát tüzlhorganyzású bevonat és korrózióvédő műanyag bázisú festék biztosítja. ' A toronysilók körös, vagy soros elrendezésben telepíthetők. Korszerű ön ide épül, amely a tervek szerint 1913 első feleben megkezdi a termelést. Kvi ka- Itt folyik a különféle fogyasztási cikkek, a íalbevonók. csatornák, vödrök kannán __ h tása 3000 tonna öntvény, amelyekre a nagyfokú mérettartás, alákhüség és jó felületi kiképzés . . a*, vontok, kannak múanyag,’SZ a jellemző. Mi ülte látható az uj szociális létesítmény, ahol öltöző, fürdő, mosdó lesz újabb 150 bevonása. A müanyagbevonat 'tetszetős, ugyanakkor nagy a kopasaüosaga. Ütésállóságai tugalmas- íütűgozó számára, így az ilyen Irányú Igényeket teljes mértékben ki tudják elégíteni. sága és hóállósaga, ® ^V^^\*VVV^^^^V^ÍNA^S^v\'VV\A/V^VV,^VVVVVS/VVVV\'\'V\AAAAA^AAAAAAAAAAAA^A/S^AAAAAAA/SAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VSAAA/\A/\AAAA/V\AAA/V\AAA/V\^*..‘*.*.*»'*'*', *»*,*,'«’«VV'WVVV^V\VVVVV^TwN^VVVYVV'i |