Népújság, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-20 / 222. szám
/ Hétköznapi demokrácia E lsődleges jelentésében a demokrácia politikai fogalom. De én nem erről akarok beszélni. A demokrácia másodlagos, bár ugyancsak nagyon fontos, . hiszen az elsőből szorosan következő jelentéséről. Ebben a jelentésében a demokrácia magatartás-fogalom: a társadalmi érintkezés hétköznapi formája. A munkahelyen a vezetők és vezetettek, a főnökök és beosztottak kapcsolatának formája. Ügyes-bajos' dolgainkban az ügyintézők és ügyfelek, a közigazgatók és közigazga- tottak kapcsolatának formája. A családi életben a férj és feleség, a szülők és gyerekek kapcsolatáé. És formája annak, ahogyan vasúton, autóbuszon, villamoson, boltban és utcán egymással érintkezünk, ahogyan egymást szólítjuk, ahogyan köszönünk egymásnak, ahogyan becsüljük vaáy nem becsüljük egymást. Végül is itt dől el, mindennapos magatartásunkban, hogy tudunk-e már jól „demokráciául”, hogy vérünkké vált-e, be- idegződött-e már reflexeinkbe : mindenkivel egyenjogúak vagyunk és mindenki egyenjogú velünk. Én azt mondom (bárcsak tények cáfolnának rám), hogy még nem tudunk jól „demokráciául”, még nem vált vérünkké, nem idegződött be reflexeinkbe. Ezer évig jártunk antidemokratikus iskolába, s csak történelmi percek óta járunk demokratikusba: túl hosszú tanulóidő volt az egyik, és túl rövid a másik. Most olvasom a költő Váci Mihálynak halála után közzétett cikkgyűjteményét. Mennyit szenvedett ennek az antidemokratikus iskolának a magatartásunkban őrzött hagyatékától, és micsoda indulattal küzdött ellene! Azok ellen az iskolamesterek ellen is, akik nádpálcával már nem, de csípős csalánnal még rá- rácsapnak arcunkra, ha egyenjogúságunk tudatában emeljük rájuk. „Mert ezek itt maradtak, és rátelepedtek közérzetünkre — figyelmeztetett Váci —, marokra szorítják hangosbodó szívdobogásunkat, rápirítanak önbizalmunkra, lidércnyomásként lebegnek legszebb álmaink és terveink felett, és szégyenérzést próbálnak elültetni bennünk és fiainkban. Az ezeréves Magyar- ország elnyomóinak utolsó, megíélénkült, tehetetlen, de annál gyilkosabb gúnyolódá- sú és kárörvendező kis utódai, akik még ma is úgy beszélnek a nép fiairól, köztük élő, nagy bátorságú testvéreimről, mint a béreseikről és á cselédeikről. Egész berendezkedő életünket, a nép keserves honfoglalását mesz- sziről nézik, kudarcaiknak örülve, sikereit kiröhögve, és gúnyos vicceket gyártva róluk. Hányán szenvednek elnyomásuktól — igenis, én annak nevezem! Hány fiatal szenved és vergődik nagyképű és pimaszul magabiztos, üres gőgjüktől, lenéző ajkbiggyesztésüktől, hány fiatal fejt ki tízszeres erőfeszítést, míg alkotását, munkáját megvalósítja, mert percenként szembetalálkozik... ragályos világukkal. Ez alól az elnyomás alól, melynek nincsenek politikai terminológiája, amely nincs kategorizálva, mert a klasz- szikusok nem emlegetik, a politikusok ma még nem érnek rá vele eleget foglalkozni — ez alól az elnyomás alól de nehéz felszabadulni!” Igen. Nagyon nehéz. Nehéz megszabadulnunk attól, hogy bármilyen rendű és rangú főnökeink tekintélyérveit cáfolhatatlannak fogjuk fel, és meghajoljunk előttük, szinte nem is mérlegelve: igazságot vagy hamisságot, okosságot vagy butaságot tartalmaznak-e. Nehéz megszabadulnunk attól a szorongástól, amely a hivatalokban már a várószobáiban elfog bennünket, s bénító erővé növekszik a hivatalnoki íróasztalok előtt. Nehéz megszabadulniuk az újságíróknak, a rádió- és tévériportereknek attól az alázatos mosolyától, amely az arcukra ül, ha „nagy emberrel” készítenek interjút. Nehéz megszabadulnunk ettől a „nagy ember” fogalomtól is, amelynek ikerpárja természetesen a „kis ember”: akinek rangja van, az nagy, akinek rangja nincs, az kicsi; aki „csak” munkás vagy paraszt vagy alkalmazott, azt „egyszerű embernek’» hívjuk, mintha nagyszerű embernek vagy bonyolult. embernek csak azt tudnánk elképzelni, aki az uborkafa valamelyik ágán csücsül. Nehéz megszabadítanunk osztályhelyzetre vagy foglalkozásra utaló elnevezéseinket a rosszfajta mellékzön- géktől; ha valakire azt mondjuk, hogy paraszt, még mindig sértésnek hangzik. Nehéz megszabadulnunk azoktól a finom megkülönböztetéseinktől, amelyekkel megszólításainkban és köszönéseinkben egy képzelt fontosságrendnek hódolunk, s a vezérigazgatót X. elvtársnak, a főmérnököt Y. mérnök úrnak, a bérelszámolót Z .kartársnak, a gépírónőt Mancikának, a takarítónőt pedig Julis néninek hívjuk, a két utóbbi közt még olyan különbséget is téve, hogy Mancikának kezitcsókolom jár, Julis néninek pedig jó napot. És nagyon nehéz megszabadulnunk attól is, hogy: — ha tányérsapka van i fejünkön, szalag a bal ka runkon, vagy csak a pult, az íróasztal másik oldalán ál- lunk-ülünk, ha férjek vagyunk vagy szülők, hatalomnak képzeljük magunkat (holott éppen hogy a szolgálat a dolgunk); — ha autóban ülünk, lenézzük azt, aki gyalog jár; ha jobb ruha van rajtunk, lenézzük azt, aki rosszabbul öltözött; ha fehér a oőrünk, lenézzük azt, akié színesebb; — ha bármiféle előnyt esi kartunk ki magunknak, akár tehetséggel, akár ügyességgel, erkölcsi tőkét kovácsoljunk belőle, s azt képzeljük: különbek vagyunk tőkeszegényebb társainknál (holott mindenkivel egyenjogúak vagyunk és mindenki egyenjogú velünk). A prédikáció persze aligha sulykolhatja ezt belénk (az én prédikációm sem). Magatartás-demokráciánk ' a politikai demokrácia függvénye: minél többen érezhetik magukat a hatalom részesének, annál kevesebben képzelhetik magukat külön- jogú hatalmasságnál-:, kiváltságos nagyembernek vagy kiváltság nélküli kisembernek. A demokrácia elemi iskolái már fölépültek, építsük föl gimnáziumait és egyetemeit is. Javítsuk a tantestületek színvonalát, gazdagítsuk a tanyagot, szigorítsuk a tanrendet. E s tanuljunk szorgalmasan. Van hozzá tehetségünk, hiszen az elemi iskolát egészen jó eredménynyel végeztük-végezzük. Milliónyian vagyunk olyanok, akikről Váci azt írta; igenis, felszabadulnak, mert megízlelték már „a zavartalanul élvezhető önérzet tiszta inges ünnepeit, megízlelték a nekik is kiosztott méltóság valami általuk meg sem nevezhető, érzelmeik zűrzavarában még talán egy szívverésnyi erővé sem hangosodó megelégedettséget, derűt, nevezzük bárminek, és nem mondanak le erről soha többé — visszamenőleg sem! Már múltjukra is visz- szavetítik szabadságukat, és embernek emlékezik magukat anyakönyvi bejegyzésüktől fogva. A negyven-hat- van-hetv-en évesek, a feudalizmus nagy, terelt embernyája másként érzi magát, a haza polgárának, méltó embernek, először ebben a keserves, égrogyasztó, isten szomorította életben. Hát ha már egyszer kiegyenesedett — akkor emlékeiben sem szeretne meggörnyedni.” Faragó Vilmos I Szezon előtti portya a tüzelőanyag körül Kereslet és kínálat a telepeken Betartják-e a szállítási tarifát? Kényelmesek a közü.’efek A mind hűvösebb nyárutó, a közelgő ősz tette aktuálissá a kérdést, amellyel az Eger—salgótarjáni TÜZÉP Vállalatnál kopogtattunk: volt-e, van-e elegendő tüzelőanyag a telepeken, megkapták, megkapják-e a szükséges fát, szenet az új fűtési szezonra készülődő érdeklődők? — Néhány kisebb zökkenőtől eltekintve megfelelőnek mondható az idei ellátás — kaptuk a választ — a hét bányavállalat, két erdőgazdaság, a két kokszgyár s az ugyanennyi brikettüzem többé-kevésbé rendszeresen szállított a Heves megyei megrendelésekre. A készletek nagyobb arányú mozgatására, a későbbi csúcsforgalom elkerülésére, nem utolsósorban pedig á lakosság anyagi hasznára is a TÜZÉP június 5. és augusztus 15. között, az első alkalommal rendezett 30—33 százalékos kedvezményű vásárt, ami Nógrádban különösen jól sikerült, s Hevesben is az országos átlagnak megfelelő eredménnyel járt. Megyénkben így több mint 28 ezer tonna szén, s 635 tonna brikett talált idejében gazdára... Ami a továbbiakat illeti: augusztus végén is maradt még jócskán szén, brikett, koksz és tűzifa is, ösz- szességében jóval több, mint tavaly ilyenkor. S emellett a jövőben is folyamatos a telepek feltöltése, az igények kielégítésével aligha lesz baj! Ha valahol mégis panaszkodnak, annak csakis sajátos okai lehetnek. Olyanok, hogy például Egerben az egercsehi, Gyöngyösön pedig a királdi szénhez ragaszkodnak túlzottan, jóllehet hasonló kalóriáját, minőségűt más fajtából is kaphatnának. .. ‘ A szállításokról tudakozódván megtudtuk még, hogy a vásárlókhoz történő fuvarozásra szerződése van a TÜZÉP-nek a VOLÁN-nal, ugyanekkor a TÜZÉP saját kocsiparkja éppen a napokban egészült ki kilencre, még az idén munkához lát a vállalat tizedik tüzelőszerszállító autója is. Másrészt pedig — Kálban például teljes egészében — magánfuvarosok segítenek a vásárlóknak. Az érdeklődés: meglehetősen vegyes. A legkényelmesebbeknek a közületek látszanak, annak ellenére, hogy október elseje után kereken nyolc százalékkal drágábban kaphatják már a szenet, brikettet, s ez együttesén 1,5—2 millió forinttal kerül majd többe nekik, mint most. A központi tájékozódás után — rövid portyára indultunk 4 megyében, s a helyszínen, közvetlenül az egyes telepeken szétnéztünk. Városainkban örömmel tapasztaltuk, hogy a korábbinál nagyobb mértékben rostálják a szenet — a jobb minőség érdekében. Gyöngyösön gépi fürészeléssel is találkoztunk, s új rakodógépet láttunk munka közben. Az ellátásra — általában nem panaszkodtak a telepvezetők. Csupán Gyöngyösön .hallottuk, hogy a királdi bánya — állítólag vízbetörés miatt — nagyobb szénmeny- ny iség gél tartozik a városnak. S Hatvanban mondták, hogy több berenteit szeretnének, mert jelenleg a Gal- ga menti községeknek már nem tudnak adni. Kálban a szekeresek általában három napon belül teljesítik a fuvart, a „csúcsban” pedig 4—5 nap alatt. Gyöngyösön a magánfuvarosok azonnal elvégzik a feladatot, míg a VOLÁN a legrosszabb esetben is egy héten belül. Hatvanban pádig többnyire három nap alatt teljesíti megbízását a VOLÁN. Látogatásunk alkalmával megkérdeztük azt is, hogy — különösen a magánfuvarosok — mennyiben tartják be a megyei tanács ÉKV- osztálya által megszaboit, s az augusztus 1-től érvényes szállítási tarifát. Mint megtudtuk: Kálban — valószínűleg a konkurrencia miatt — még áron alul is vállalnak szállításokat, Gyöngyösön többet kérnek a megengedettnél, Hatvanban pedig a két előbbihez képest, amolyan „középarányos” áron dolgoznak a fuvarosok. Ugyancsak a helyszínen volt alkalmunk szót váltani az Eger—salgótarjáni TÜZÉP Vállalat igazgatójával, Nagy Sándorral is. . További törekvéseikről beszélve egyebek mellett — kitért a további fejlesztésre is. Ahogyan értesültünk: rövidesen Hatvanba is új rakodógép érkezik. A füzesabonyi után — a hatvanihoz, gyöngyösihez hasonló — új telep épül máris Kálban 3—3,5 millió forintos beruházással, s a jövőben a megyeszékhelyen is szeretnének végre egy korszerűbb telepet kialakítani. Ilyenek a válaszok, a tapasztalatok, a kilátások. Általában elégedettek lehetünk velük. S, hogy igazunk volt-e, majd kiderül az őszszel, a télen, a fűtési szezon után... (Gy. Gy.) ^^/^^^V^zVVVVAAAA/V^\AAA^VÖAA/VVAv^'V\A/VN/VVVNAAAAAAAAA/VNAAAAAAA/VVVVV\/V'\AAAAAAAAAAAAAA/V^A/\AAAAAA/^^A^^^^^VV^/^^^^VV^^^^^^^/^VVVVVVV A/W> Az üzemgazdász hivatása: Kinézni a számok közül Igazságosság, Ravaszság, Bátorság. Szász Endre- reprodukciók sora vezet végig a szobán, amíg a fiatal üzemgazdásznő, Tóth Tiborné hellyel kínál otthonukban. A huszonhárom éves fiatalasz- szony a festőről, Szász Endréről beszél, szóba kerül a megújított kanadai szerződés a magyar művésszel, én pedig nem győzöm átállítani magam egy hamis képről a valódira. Valahogy nem ilyennek ké ízeli az^ ember s Tisza mellett, Poroszlón egy nagy term v'szövetkeze: üzen"’’zi lás zát. Elképzeltem őszen morcosán, kissé fáradt irccal. eset’."' aranyke retes szemüveggel a komoi.. szakembert, aki egy kicsit talán szakbarbár is és nem érdekli semmi más, csak a hektár, a mázsa, az önköltség és a termésátlag. A képektől elkanyarodik a beszélgetés, és az első mondattal már a szakma, a hivatás közepén vagyunk. — A legközelebbi csendes forradalmat a mezőgazdaságban az üzemgazdászok fogják csinálni — mondja. — A termelőszövetkezetek először arra ébredtek rá, és ez a folyamat még mindig tart, hogy szükség van üzemgazdászra. Igen, ma már ott tartunk, hogy nem elég gazdálkodni, sőt nem elég jó terméseket és magas hozamokat elérni. Minden gazdasági tevékenységet szigorú elő- és utókalkulációnak kell megelőznie es követnie, egy magas hozamot becserélni egy esetleges kisebbre, de hatékonyabbra, egy nagy telje* sítményű gépet szerényebbre, de hasznosabbra. Ez az üzemgazdász alfája és ómegája: megéri-e, kifizetődik-e. — Tehát állandóan számok közé van zárva. — Az nagyon nagy baj és hiba volna. Kétségtelen, hogy a munka ’ ■'“fontosabb része a számokkal és önkölt seggel való bíbelődés, de még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy bezárkózzam a számok közé. Igyekszem, amikor csak tehetem, kijutni a földekre, az emberek közé. Mert hiába számolom én ki papíron, hogy ez vagy az a termék ilyen meg olyan gazdaságos, ha a dolgozó ember napi munkájában nem érzékelhető ez a gazdaságosság, akkor már nem elég a papír, a ceruza, meg a számológép. Véleményem szerint ez a .rész ugyanolyan, fontos egy jó üzemgazdász gyakorlati munkájában, mint bármi más. — Azért mondom, hogy jó üzemgazdász — teszi hozzá —, mert én is az szeretnék lenni. A szakmám ugyanis nem üzemgazdász. Növény- termesztő szaktechnikus vagyok. — Hogy kötött ki ennél a szakmánál? — Nagy kerülőkkel. Ott kezdődött, hogy gimnáziumba akartam menni, de a szüleim — mondjam finoman —, közgazdasági technikumba irányítottak. Putnokra keli'’em felsőfokú mszőgazdagi technikumba, és onnan jöttem ide a termelőszövetkezetbe. A férjem, akivel a felsőfokú technikumban ismerkedtem meg, poroszlói. — Megszerette, vagy beletörődött az üzemgazdász szakmába? — Aki valamibe beletörődik, annak az egész élete beletörődés. Én szeretem a szakmámat és szeretek itt lakni Poroszlón. Városban születtem, ott nőttem fel, megszoktam az ottani környezetet, de értékesen élni meg kell és meg kell tanulni mindenhol. A komoly veszélyt ott látom, hogy évek, esetleg évtizedek múlva az ember lemond saját értéivé írói. — Magában a szakmában talál elég fantáziát a jövőre nezve is? — Feltétlenül. Ha nem hinnék abban, hogy fontos a munka, amit végzek, azt hiszem, más beosztásba kérném magam. De tudom, hogy • hasznos dolgot csinálunk a mezőgazdaságban, és lesz majd egy olyan ugrás, nem tudom, hogy mikor, de lesz, amit a láthatatlan nagy könyvelésben majd az üzemgazdászok javára fognak írni, Szigethj András Fóliagyártás a Tiszai Vegyi Kombinátban Leninvárosban, a Tiszai Vegyi Kombinát Műanyag- feldolgozó Gyárában széles- fólia-gyártó gépsoron megkezdődött a próbaüzem. A gépről 12 méter széles agro- fólia kerül le. Ezt a szélességű műanyagot eddig importból szereztük be. Képünkön: a fóliagyárU sor húzórésze, az egyelőn még léggömbszerű műanyaggal, amely a gyártás első fázisa. (MTI Foto — Balogh P. László JelvJ
