Népújság, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-02 / 207. szám
$£ alföldi könyvtárosok Heves megyében A vendégek a megyei könyvtárban. Mint ismeretes, hétfőtől Budapesten tartja ülésszakát az IFLA — a Könyvtári Egyesületek Nemzetközi Szervezete. A konferencia, amelyen 40 nemzet képviselteti magát, az Olvasás a változó világban című témakört vitatja meg’. A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja — 80 szovjet, angol és amerikai könyvtáros— pénteken Heves megyébe látogatott. A külföldi vendégek megtekintették a halmajugrai községi könyvtárat, majd az egri Megyei Könyvtárat keresték fel. Itt Ebergényi Tibor, a Megyei Könyvtár igazgatója üdvözölte a vendégeket, akilc megnézték a könyvtárat, majd a vármúzeumot és az érseki könyvtárat. A nap programja szépasszony-völgyi látogatással fejeződött be. Murphy háborúja Angol film Ahány művész nyúl a háború témájához, annyi szin- ben és változatban látjuk azt. S valóban, ma már alig tudni, hányadik szempontból, hányadik író, filmes rajzolta meg nekünk azt a lelkiis-- mereti válságot, amely tömegméretekben elkapja az embereket, ha a hatalmak parancsokat adnak az öldöklésre. A háború elején mindig virágok vannak, nagy szavak, biztatások, hogy minden a megismert emberi igazságok és célok érdekében történik, azokért kell vállalni tengernyi szenvedést. Közben és a végén jön, a számvetés kiismerhetetlen dadogásával jön a kétszer-kettő értelmetlensége, győzőnek, legyőzöttnek egyaránt: miért volt érdemes? Murphy repülőgépszerelő, aki a háború utolsó óráiban kapja ízelítőjét az embertelen pusztításnak: egymaga marad életben egy felfegyverzett hajó legénységéből. Az Orinoco torkolatában, hallatlanul primitív műszaki adottságok mellett elhatá- roza, hogy bosszút áll övéiért. A verdikt csak magában van meg, s Murphy ezt a parancsot olyan körülmények között adja ki magának, amelyek között nyugodtan várhatná a háború végét. Mondják is neki, hogy így, sebesülten, testben és egyebekben lerongyolódva ne kezdjen semmihez. Murphy nem magyaráz, nem kérdez, ő tudja, mit kell cselekednie. Ez az a bizonyos belső parancs, erkölcsi erő, konokság, megszállottság, az idegek sokkja, vagy egyszerűen csak meg nem mérhető bosszúvágy, amely dolgozik ebben az emberben. Terveiben és cselekvéseiben talán a felénél tart, amikor a rádió közli a kapitulációt, a németek is felszabadultan isznak ebből az alkalomból a tengeralattjáró fedélzetén. De Murphy nem tágít: neki büntetnie kell, neki valamit, valakikért meg kell torolnia, mert ha nem teszi, belepusztul. Nem kergetheti dicsőségvágy, mert idejében. figyelmezteti a békés természetű olajmérnök, hogy a kicsiknek nem állítanak szobrot sehol sem. Murphy lendületben van, hajtja az igazságtevésnek az a sodró áramlata, amely elől csak mi magunk nem tudunk kitérni. Murphy leleménye célhoz ér, még egy pillanatig élvezi is talán azt a boldogSSTl. szeptember szombat ségot, amely a célba jutáskor elfogja az embert, akár versenyző, akár egyszerű gyalogos az élet nagy sakktábláján; aztán ő is elmerül, mert mindent azért ő sem tudott kiszámítani, ahhoz, hogy egyéni győzelme után életben maradjon. A hosszan elmesélt technikai előkészület ideje alatt, figyelve a főhős eszelősnek tetsző arcát, sorra feltolulnak a kérdések: van-e joga az egyszerű, köznapi embernek önállóan gondolkozni, tenni és ítélni ezekben a „nagyobb kérdésekben”, a háború . és béke dolgában, olyankor, amikor a társadalmak, a milliók vakon .engedelmeskednek a rájuk osztott parancsnak? Van-e önálló kötelessége az1 egyénnek, aki a ki nem számítható helyzetek nyomása ? alatt önállóan is cselekedhet?? Hol van a választás szabad-? sága, a kinti világ igényei és 5 az én lelkiismereti döntésem? között? ? És amikor ezt az utóbbi? kérdést is felteszem magam-? nak, nem is egyszer, veszem? észre, milyen igazán őszinte? szándékú és tiszta filmet lát- ? tam. A film tanítása, ha sza- ? bad ezt a fogalmazást hasz- < nálnunk: amit a lelkiisme-< rét megkövetel magunktól, < azt végre kell hajtanunk. < Vagy így is felfoghatjuk: a| lelkiismeret ne engedje meg, nem engedheti meg, hogy a? könnyebb megoldás kérésé- < sével bújjunk ki önmagunk? felelősségérzete elől? Hol? vannak ennek a felelősségér-? zetnek az alsó és felhő hatá-? rai? Itt segít önmagunk meg- ? ismerése. Mint ahogy Mur- ? phy is ennek a felelősségér-? zetnek az alsó és felső hatá- ? gedelmeskedett. Miközben ? annyi mindenről is megvolta? véleménye. ? A rendező, Peter Yates, ki- < tűnőén választott, amikor ? Peter O’Toolra osztotta ki< Murphy szerepét. Az alaki- £ tás hiteles, lenyűgöző, mert? az elszántságot csakis ilyen? egyszerű eszközökkel lehet? elhihetővé tenni, annak ve- ? szélye nélkül, hogy a szán-? dékolt hatás ellenkezőjére ne? forduljon. Philippe Noiret ? ugyancsak kitűnő jellemraj - ? zot ad. És szinte a témához? illően szikár ez a mosolyta-S lan Sian Philips is, a szar-? galmas és önfeláldozó orvos-? nő szerepében. ? Douglas Slocombe opera-? töri munkája remek képso-? rókát eredményez, John> Barry zenéje néha édeskésen? hat a szigorú témához ké-? pest. ? A film sikerének — éppen? mert lelkiismereti problémá-? kát hordoz — örülnünk kell.? ____ ____J,_(farkas) i V izsga a mundérért (Kedd 18.36) Csehov elbeszéléséből készült rövidjátékfilm. A. P. Csehov, az orosz klasszikus irodalom egyik kiemelkedő alakja, pályáját az 1880-as évek elején elbeszélésekkel kezdte. A Csinovnyik halála című novellájával tűnt fel. A drámák később következtek. Ezeket az elbeszéléseket szatirikus hang jellemzi. Csehov a polgárosodó nemesi Oroszország fonákságait tárja az olvasó elé, s tragikus, vigasztalan képet fest erről a világról. A filmet Jevgenyij Kirzsak írta és a történet az álmok álmáról: a Csinov- nyik-mundér elnyeréséről szól, amit csali a nehéz vizsgán megfeleltek ölthettek magukra. Talpalatnyi föld (Szerda 9.31) Magyar film, az Iskolatelevízió filmesztétikái adásához. Ma már az oktatás szerves része a tanulók megismertetése esztétikai kérdé- sekkel: az Iskolatelevizió a filmtörténet klasszikus darabjai bemutatásával segíti a pedagógusok munkáját: a Talpalatnyi föld Szabó Pál Lakodalom, keresztelő, bölcső című regényéből 1948- ban készült, s azóta több felújítást ért meg — sikerrel. Hogy ennek mi a titka, miért őrizte meg a film frisseségét? Egy a válasz: a történet hitele és általános érvénye, összefoglaló módon mutatja be a földesúri tőkés Magyarország elnyomott falusi szegénységének reménytelen, kiszolgáltatott helyzetét, földéhségét, egyszóval kisemmizett sorsát. Góz Jóska és Juhos Mari története a szegényparasztság történetét hordozza magában, és a férfi egyéni sorsa: a börtön — ahol a zárka ajtajára az van krétával felírva, hogy „Szabadul 1945-ben” — szimbolikusan azt is jelenti, amit a történelem juttatott érvényre. A főszerepeket Szirtes Ádám és Mészáros Ági játsz- sza. A filmet Bán Frigyes rendezte. Hét tenger (Csütörtök 18.30) A Földközi-tenger. Az immár hatodik adásához érkezett olasz filmsorozat ezúttal a „kultúra bölcsőjét” mutatja be, azt a tengert, aminek olyan nagy jelentősége volt az elmúlt évezredek során a környező népek életére. Az országok, a városok, a szigetek — mindmegannyi történelmi súlyú név: aki hajdan a Földközi-tenger ura volt, nyugodtan elmondhatta magáról, hogy egyben a világ ura is. A film révén — mint az eddigiekben is — beutazhatjuk a tengerpartokat, s megismerhetjük az ott élő emberek életét. Moszkvai séta (Vasárnap 20.30) Szovjet film. 1964 őszién mutatták be hazánkban G-eorgij Danelnya rendező filmjét, ami sókban különbözik a hagyományos játékfilmektől. Elsősorban abban, hogy nincs összefüggő cselekménye. Egy szibériai fiatalember novellája megjelenik a Junosztyban, s ő egy napra Moszkvába utazik. Sétája során megismerjük Moszkvát, az itt élő embereket, akik dolgoznak, szórakoznak, szeretnek, örülnek és sírnak, — élnek. A film vázlatosan mutat be egy sereg kalandot és a kitűnő apró megfigyelések révén kerülnek h ozzánk közel a szereplők. A főszerepeket Galina Polszkih és Nyikita Mikhalkov alakítja. A. Gy. futártei* fceftsefa Palavessző — Hová mégy, fiam? — A padlásra, anyám. Rosszallóan csóválja fejét, amiért a ruhámat össze- piszkoltam, de nem ellenkezik. öreg házunk padlása gyermekkorom csodavilága. Emlékszem, egyszer apám is feljött a padlásra, és szinte elér- zékenyülve mutogatott: — Nézd csak! Szegény nagyapád pipatóriuma. Ez a tajtékpipából egy darab. Ez a háromlábú vadásszéke volt... Nem is tudom miért, most kedvem szottyan a padlásra mfenni. Szű perceg az öreg szarufákban, a félhomályban pókhálóba ütközik az arcom. Valami feketeség suhan a sarokban, aztán eltűnik. Zsákra kiöntve a tavalyi dió, nagy cserépfazékban megkövesedett szilvalekvár. De ez még csak a kezdet. Az igazi értékek hátul vannak. A homály sötétté torzul, tapogatnom kell, hogy egy-két lépést haladni tudjak. Megállók. Erősen behunyom a szemem. Így majd jobban megszokja a sötétet. Igen. Most már jobban látok. Régi kabátok, ruhák. Ráismerek hajdani nadrágomra. A szakadás még most is ott van a fenekén, a szárát már az egerek rágták össze. Jókora papírdoboz. — Mi lehet benne? Gyerekes kíváncsiság fog el. Egy gyors mozdulattal kizúdítom a tartalmát. — Ni. csak! A régi palatáblám. Még a spongya is ott fityeg a léckereten. Leülök egy bádogdobozra és nézegetem a palatáblát. — De jó lenne írni rá! Gyors, izgalmas kutatás következik. Végre a doboz leg- sarkaban találok egy kisujjnyi palavesszőt. Meghatottan ülök. ölemben kerek negyvetl évvel ezelőtti írószerszámom. A palavesszőm. Ráköpök a táblára, mint valamikor és tisztára törlőm a spongyával. Karikákat, vonalakat húzogatok, azután betűk következnek. Leírom a nevem, lerajzolom a padlást. Azután gyarkéményt, repülőt varázsolok. Játszom. És gondolkodom ... Anyám hangját hallom odalentrőL — Gyere le fiam! A ruhád! Milyen lett a ruhád? Törődöm is én most a ruhámmal. Boldogan csapom hónom alá a táblát és vágom zsebre a palavesszőt. — Mit nem találsz ki, drága fiam? Méghogy a padlás’ És mi az ott a kezedben? — A palatáblám, anyám. Emlékszik? Negyven esztendeje vették Kövesben, amikor először feladtak iskolába... Szegény anyám szemébe könny szökik és szipogva kefél- geti a kabátomat. Alighogy bemegyek, jön a szomszédasszony. — Képzeljék! Minden pénzem erre a gyerekre megy. Első osztályos. Könyv, füzetek, tollak, ceruzák. Színes készlet. Persze, a legdrágább aktatáska kellett neki... Nem szólok semmit. Mit is szólnék? Elvégre így van ez jól. De azt elhatározom, hogy az unokámat — úgy mint ahogyan velem apám tette — néha-neha felviszem majd a padlásra. Csak úgy, játékból... Szalay István 23. Mért nem jön ide Dávid? Mért nem fütyüli el az ablakom alatt a málnadalt? Vagy inkább: mért nem fújja el az erdőszélről klarinéton? Mi lehet vele? Talán beteg? Este megkértem anyucit: engedjen el holnap reggel Dávidhoz. — Nem engedlek el — mondta anyuci. — Mért vagy ilyen szigorú, anyuci? — kérdeztem. — Azért nem engedlek el, mert mindenfélét pletykáltak rólatok — mondta. — Mit, anyuci? És ki pletykált? — kérdeztem. — Azt mondták, hogy csó- kolóztatok. Igaz ez? Lehajtottam a fejem. Tagadhatnék, de ez gonoszság lenne. Anyuci olyan jó. Ö rém büntet meg engem. Csak megmondja, amit hallott. Ezt nem tudom tagadni. De az se lenne kellemes, ha így válaszolnék: Igen, anyuci, csókolóztunk. Lehet, hogy Lilian néni látott. Károly bácsi nem tud felmászni a hegytetőre, amilyen vén. De Lilian néni megtehette. Nem, nem. Még csak az kéne, hogy Lilian néninél kíváncsiskodjam. x Kati? Erre nem is gondoltam. Lehet, hogy a bátyja költötte a rossz híremet. Bosszúból. És most emiatt szenvedek. Most emiatt vagyok eltiltva Dávidtól. Ezt azért megkérdezem Katitól. — Mit pletykál rólam a drágalátos bátyád? — kérdeztem tőle. — Nem tudom, mit akarsz. Két hete nem láttam Pistát — felelte. — Azt pletykálta rólam, hogy Dáviddal csókolózom — mondtam. — És nem csókolózol? — kérdezte Kati. Rám nézett. Szemében irigység volt, láttam. — Tudd meg, hogy nem — mondtam. — Hát ha nem, akkor mi bajod van? — kérdezte. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy ez a bajom. Hogy el vagyok tiltva Dávidtól. Hogy harmadik napja nem láttam az én Dávidomat. Hogy a szegény Klót egyedül van, és szenved. Ráborultam Kati vállára, és sírni kezdtem. — Mit sírsz? — kérdezte Kati. — Ügy sírsz, mint egy taknyos gyerek. Nem is értem, mit eszik rajtad Pista. Belenyúlt a kötényébe. Kivett egy zsebkendőt, és a kezembe nyomta. Hogy töröljem meg a szememet. Levél érkezett anyutól. Nem tud jönni, írta, mert sokat fáj a feje. Itt ■ még többet fájna, írja, mert itt nagyon párás a levegő. Nem is érti, mért épp hegyvidéken kellett apának nyaralót vennie. Ahelyett, hogy víz mellett vett volna. Már nagyjából jól megy a két koncert, írta. Apa egy szim- pozionra utazott. Mi az a szimpozion? Ezt majd megkérdezem anyutól, ha válaszolok. Most nagyon egyedül van, 'írta anyu. És megkérdezte : nem szándékozom-e hamarabb hazamenni? Szeretné hallani is, mit haladtam. Mielőtt jelentkezem át- iratkozásra a zenei iskolába. Ha úgy döntenék, hogy megyek, bármikor mehetek. Csak jól csukjak be mindent. Nemcsak kulcsra, lakatra is. És a fatáblákat zárjam be. És a villanyórát csapjam le. És különösen vigyázzak az erkélyajtóra: azt jól zárjam be. Mind a két szárnyat. Ott lehet a legkönnyebben megközelíteni a lakást. A fenyőfákon bárki fel tud mászni. Letettem anyu levelét. Bárki? Klót fel tud mászni, mert Klót ügyes. Nála ügyesebb lánnyal életemben még nem találkoztam. De azt írni, hogy bárki? Végignyúltam a díványon, és Klotra gondoltam. Haragudnom kellene rá, mert harmadik napja nem jön. De Klotra nem lehet haragudni. Csak fáj, h(ogy nem látom, És én nem mehetek hozzá. Harmadik napja várom őt. Nappal és éjjel. Mindig várom. Egyszer csak mégis jön. Erről nem lehet beszélni. Nézni szeretném őt, mindig csak nézni. És hozzáérni, a puszta bőréhez. Az olyan sima és olyan forró. Nem tudok semmit, ami olyan sima és olyan forró lenne, mint ez. Olyan kedves lány, tudnia kell, hogy miért sírtam. És meg is kell értenie, Mégis úgy tesz, mint aki haragszik. Én nem haragszom rá, akkor ő mért haragszik rám? Harmadik napja nem jön. Hát nem akar már többé látni? Neki aztán igazán nem nagy dolog meglepnie engem. Ö aztán valóban nem bárki. Neki semmi felkúszni a fenyőfán. Egy ugrás, nagy jeté, ahogy ő mondja, egy kis kúszás, hipp-hopp — és már az erkélyen van. Halkan kopog az erkélyajtón, és már be is lép a szobámba. Lassan alkonyodik, a szobában kezd sötétedni. Nem is venni észre, hogy Itthon vagyok. Arra gondoltam, hogy nem szabad átiratkoznom a zenéi iskolába. El kell valahová menni, kószálásra, itthon vagy külföldön. Bedobáltam ruháimat á bőröndbe. Beletettem a Kröpschöt is, a Webert is. és persze a klarinétot. A villanyórát lecsaptam. A sötétben becsuktam az erkélyajtót. Behúztam a fatáblákat. Bezártam a kertkaput is. Le is lakatoltam. Rohanni kezdtem a vasúti megálló felé. Nyolc «lőtt érkezik a személyvonat. Tíz percre van a megálló. Nem állomás, csak megálló, hiszen itt alig van utas. Most háromnegyed nyolc. (Folytatjuk^
