Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
Én... Én... Én... 'Megfelelő ütemben "haladnak a kiskörei vízlépcső főműveinek — az erőtelepnek, duzzasztóműnek és hajózózsilipnek — a befejező munkái. Jelenleg a legfontosabb munka: a Tisza új medrének kialakítása az erőmű alatt és felett. A T-isza alacsony vízállása lehetővé teszi, hogy az átvágási munkához kotrókat és dömpereket használjanak. A „száraz” kotrási munkákkal egyidejűleg mind a fel-, s mind az alvizi oldalon úszókotrók is dolgoznak az új Tisza-meder kialakításán. Képünkön: a kiskörei vízlépcső az alvizi oldalról. (MTI Foto — Mező Sándor) „Csak el nem szakadni innen egy pillanatra sem,..” Gyöngyös-Amhem 1972 Három történet az önzésről MÉG BE SEM FEJEZTE zeneakadémiai stúdiumait, máris azon törte a fejét: hogyan, hol tanulhatna tovább. Lázasan, de vajmi kevés sikerrel kutatta a meglehetősen gyér lehetőségeket, mígnem aztán egy nemzetközi zenei újságban, az Orches télben rátalált arra az ominózus hirdetésre. Azonnal munkához látott, s miután magnóra játszotta a Brahms-he- gedűversenyt és Bach szólószonátáját — a szalagba zárt pályázatot feladta a felvételt hirdető, holland Stichtag Hét Gelders zenekar címére. Olykor-olykor elszoruló szívvel gondolt arra: talán éppen ebben a percben értő és kritikus fülek figyelik sok száz kilométerrel odébb „elküldött” játékát, de any- nyiféle dolog történt itthon is, hogy nemigen sok ideje maradt a magnószalag sorsán tűnődni. Megfeszített tempóban gyakorolta a vizs- gadatabokal, . hangversenyt adott szülővárosa, Gyöngyös tiszteletére, aztán újra gyakorlás. millió gyakorlás következett. AZÉRT mindent egybevetve. nem volt könnyű az elmúlt esztendő. Nem anyagi természetűek voltak a gondjai, hiszen az ösztöndíjából a napi megélhetésen túl többre is futja.- Nagyon nehéz volt az, hogy nem ismert senkit. Igaz, ijok kezdeti zökkenőn átsegítette jó német nyelvtudása, de még így is nehéz volt a nagy magára hagyatottságot elviselni. Kedves, szívélyes fajta a holland, különösen előzékeny, figyelmes a külföldiekkel szemben, dehát nagy dolog a pénz utáni hajsza, mindenki nagyon el van foglalva a saját dolgával. Voltak nehéz pillanatai, de olyankor mindig segítettek az itthoniak. Levéllel, tanáccsal, de Sokszor egyszerűen csak azzal, hogy: vannak. Szavain át- meg átsüt egész kintlétének mottója, ami valahogy így hangzik: csak el nem szakadni innen, az otthontól, egy pillanatra sem. Nemcsak mondja, éli is ezt a mottót. Karácsonykor édesanyja látogatott ki hozzá, húsvétra viszont ő jött haza. A nyári szünetet is itthon, együtt töltötte a család, s most visszamenőben, édesapja kíséri el a hosszú útra. És a szinte naponta cserélődő levelek, az újság, amit minden héten kiküld az édesanyja, egy-egy jó új könyv, friss verseskötet — mind megannyi biztos, erőt adó, hozzánk tartó, el- téphetetlen kapocs. AKI OLYAN határtalan örömmel csap le Amszterdamban egy kéthónapos Népújságra, aki olyan józan szemmel látja maga körül azt a világot is, aki annyira a mi földünkhöz gyökerezik, mint ez a fiatal, nagyon tehetséges művésznő — annak a szájából nem frázis, de mindenki, mindnyájunk számára megtanulni való, egy egész életre szóló program: csak el nem szakadni innen egy pillanatra sem! T. Mányi Judit Miért lett az anya ellensége a fiának? Miért romlik el rendszeresen egy közkút? Miért ragaszkodik olyan görcsösen az apa az egyik gyerekéhez? ... A három történet a tudj’ isten hány közül magában hordja az okot és a következtetést: önzés! Egyidős az emberrel, következményeit azonban nem könyvelhetjük el bocsánatos bűnként. ALPERESNEK HOZTA A VILÁGRA? A telken két épület állt. Az egyik eléggé jó állapotban, a másik hiányos falakkal. Ezt birtokolja egy özvegyasszony és egy részét — apai hagyatékként — a fia. A családban van még egy lány is, aki férjhez ment, és másütt lakik. Azóta szinte feléje sem nézett az anyjának; a fiú gondoskodott az özvegyasszony- róL — Jogra jelentkeztem, fel is vettek — mondta. — De hamar abba kellett hagynom a tanulást Édesanyám egyedül él, az a kis nyugdíj nem jelent sokat. Állást vállaltam, megnősültem. Van már két szép gyerekünk is. Nem keresek rosszul, a így elhatároztam, hogy felújítom a romos épületet. Elhiheti, nem volt olcsó mulatság... Most — albérletben lakom . Mindössze az történt, hogy az anya helyreállította a kapcsolatot a lányával, és a szó szoros értelmében kiüldözte a portáról fiát, és annak családját. „Érthető”: a felújított épület sok-sok pénz forrása lehet. Be is vásároltak vagy tíz-tizenkét vaságyat, s ha majd a viharfelhők elvonulnak, kiadják a házat — munkásszállásnak. A fiú természetesen ragaszkodik örökrészéhez, így az anya pert indított ellene. A fiú a pénz útjában áll. (Ilyen nagy hatalom lenne a pénz?!) Az ügy még nem fejeződött be. s a lány látva, hogy igen kétes kimenetelű játékba kezdett az anyja, most újra hátat fordított neki. Az özvegyassaony férjét a háború miatt, gyerekeit pedig az önzés miatt veszítette el. KIS KÜT, KEREKES KÜT... — ... mert ide jár mindenki, boldog és boldogtalan! Viszik a vizet, elrontják a kutat, aztán mi csináltassuk meg?... És jön az egyik egy csavarhúzóval, hogy ő lakatos ... — ömlik, szinte megállíthatatlanul ömlik a szó az asszonyból, fűszerezve, cifrázva, logikátlanul, ahogy éppen eszébe jut. ömlik a szó, a víz azonban nem. Állítólag rossz a kút. — Miért kellene maguknak megcsináltatni? — Mert itt minden a mienk, a telek is, a kút is. A tanács nekünk adta. — Nem közkút ez véletlenül ...? Az asszony harsány kacajra fakad. Kijelenti, hogy eddig is csak szívességből vihettek vizet innen a lakatos- árugyáriak, meg a pincegazdák. Meg aki megszomjazott. Miért romlott el a kút? Az a fiatalember, aki egy csavarkulccsal közeledett a kúthoz, valóban lakatos. A szivattyút rögzítő csavarokat akarta megszorítani, de szinte kétségbeesetten elzavarták. Vajon miért? A környékbeliek, akik csak innen tudnak vizet szerezni, mert messze környéken nincs más kút, megjegyezték, hogy ez a kút nem mindig rossz; nem egyszer látták már a Család valamelyik tagját, akinek a vö- dörje szépen megtelt. A szemben levő új gyár rendésze elmondta, hogy legutóbb ők maguk javították meg a kutat; új csövet építettek be, és új szivattyút szereltek fel. — Lehetetlen — mondta —, hogy egyik nap jó, másik nap nem jó a kút... Az itt dolgozó gazdák mesélik, hogy amióta az eszüket tudják, ide jártak vízért. A körzet tanácstagja arról beszélt, hogy közbenjárására csinálta meg 'a tanács a régi kerekes kutat szivattyúsnak. Feljelentés lett a dologból, s kiderült, hogy a kút még sincsen magántulajdonban. Így is mondhatnánk: pitiál ner ügy. De éppen ezért bősz. szántó annyira, mert Ott bújik mögötte az önzésnek egy hallatlanul primitív formája. Eszembe jutott, hogy mi történne azzal az emberrel, aki a Szahara valamelyik kútját „kisajátítva” elzarvarná onnan a szomjazókat? ... MINDEGY, HOGY MELYIK, CSAK OLCSÓ LEGYEN... Két szép, mokány gyerek, kicsattannak az egészségtől, csinos ruhában járnak, és jól tanulnak. Ök képviselik ebben az ügyben az — értéket. A szülők annak rendje és módja szerint elváltak, s ezzel nem lett volna probléma. A gyerekek elhelyezése produkálta a több esztendeig húzódó pereskedést. Először az együk gyereket (?) odaítélték az apának, aki meg is jelent a végrehajtóval volt feleségének a lakásán. Hogy behajtsa az adósságot! Képzeljék csak el: egy szép, vidám arcú kis kölyök az adósság... A behajtás any- nyit tesz, mint elszakítani 3 testvérétől és az anyjától. — Nem megyek — jelentette ki a gyerek, és nem is ment. Az apához nem sok szál fűzte a természetes köteléken kívül. Hónapszám nem látta, nem kapott tőle sem szigort, sem szeretetet. Üjabb tárgyalások, újabb végzés: mindkét gyerek marad az anyánál, és megítélték a szükséges tartásdíjat is. Helyben vagyunk! Egy ízben beszélgettem az „apával”. — Miért nem vitte annak idején a másik gyereket inkább? — Nekem mindegy..; —• szaladt ki a száján. A hosszadalmas és kissé bonyolult beszélgetésből, amelyben az anyát illető leírhatatlan kifejezések is bőven szerepeltek, sikerült aztán kihámozni a lényeget: ha az egyik gyerek nála marad, csupán némi tartásdíj kiegészítést . kellene fizetni. Szóval, ezért kellett valamelyik gyerek. Mindegy rtie- lyik, csak olcsó legyen ... Kátai Gábor És a diplomakoncert után egy héttel arnhemi próbajátékra hozott meghívót a posta. Bemutatkozó koncertje után kétéves szerződést kötött a közel 80 muzsikust foglalkoztató nagyzenekarral. Zsebében még tintanedves diplomájával, így került Hollandiába Fehér Valéria, he- gedű-kamaraművész. EGY ÉV TELT EL azóta. Színes, izgalmas, kemény, munkás esztendő. Közel kéthónapos nyári szünideje utolsó napjainak egyikén szülei és testvérei körében, gyöngyösi otthonukban beszélgettünk. Szeretettel beszél Arnhem- ről, a százötvenezres városról, amely most erre a két évre otthont és kenyeret ad neki. Mind emberi, mind művészi fejlődésének igen fontos szakasza az elmúlt esztendő. Az arnhemi hatalmas koncertteremben minden héten neves szólistákkal muzsikál együtt a nagy zenekar. Malcolm Frager, Stefan Ruha, Christian Ferras,Arto Rosan nevét sorolja, s szemében most is ott ragyog egy-egy ilyen est soha visz- sza nem térő, mégis örök varázsa. A sokat utazó Stichtag Hét Gelders Orkesttel járja Hollandiát, de játszott már egy ora tori umk oncer tea Nyugat-Németországban is. Napontá, „erőnlététől” függően, 9—11 órát van a kezében a hegedű, hiszen a kötelező zenekari próbák mellett sok időt és energiát fordít saját, egyéni képzésére is. Jelenleg Bartók második hegedűversenyét tanulja, s természetesen tanárt keres, hogy legyen, aki Tátrai tanár úr után, ismét külön gonddal vigyázza zenei fejlődését. 1972. augusztus 13., vasárnap Tarnaszentmiklóson több mint két hónapja állás nélkül van idős Szabó Mihály juhász. Azaz inkább úgy lehetne mondani: nyáj nélkül, mert gyalogmunkára mehetne. De nem megy. Pedig július 7-én már írást is kapott, amelyben az elnök felszólítja, hogy mint tsz-tag, a munkát a közösben gyalogmunkásként azonnal vegye fel, mert „ . . . ezen felszólítás figyelmen kívül hagyása — a tsz-törvény 12. §., 3-ik bekezdése alapján — a tagság soriból való törlést vonhatja maga után.” Megütötte a kezét — és a bokáját..« Idős Szabó Mihályt május 19-én baleset érte. Megütötte a kezét. — Húszadikával táppénzre írt az orvos, de még így is fejtem a felpuffadt kezemmel, mert embert nem tudtak helyettem állítani. Két nap múlva el kellett mennem Hevesre az „esztékába”. Erről azonban tudott a brigádvezetőm is. Most mégis azzal vádolnak, hogy azért váltottak le a juhászaiból, mert a juhok háromszor nem leitek megfejve. Kérdezem én: miért van akkor a vezetőség, ha a juhásznak kell még emberről is gondoskodnia? Gulyás Lajosné, a brigádvezetőm azt mondta, hogy maszek fejőt fog beállítani, de nem így történt. Június elsejével kiállítottak a munkából, s én azóta nem dolgozom. H'ába kérem őket, hogy állítsanak vissza a munkakörömbe, csak a gyalogmunkát emlegetik, meg a törvényt, hogy aszerint én már csak gyalogmunkás lehetek. Egymás után küldözik az írást, amit ők csinálnak, és azt mondják az a törvény, azt már sehol nem lehet megfellebbezni. Én egész eddigi életemben juhász Nyáj nélkül maradt juhász... voltam, abban nőttem fel, miért nem értik ezt meg? Ki gondolta akkor a kézsérüléskor, hogy ezzel így megütöm a bokámat...? Párbeszéd az irodán — Jó napot kívánunk, a Népújságtól keressük az elnök elvtarsat — nyitottunk be az elnök szobájába, ahol vagy hatan-heten beszélgettek. — Én vagyok az elnök — mondta egyikük — Várjanak kint egy kicsit, mert éppen eligazítás van... Sarkon fordultunk, s beültünk a párttitkár szobájába, aki velünk tartott, otthagyva az eligazítást, hogy megkérdezze mégis, mi szél hozott bennünket, — Idős Szabó Mihály? Gondoltuk. Már megfenyegetett bennünket, hogy ír még a tévének is... — Miért váltották le? — Nem fejte meg egyszer a juhokat. — Dehát beteg volt... — Neki kellett volna akkor is gondoskodnia valakiről. A nagyobb fia, aki nálunk traktoros, tud fejni. Miért nem szállította le a traktorról? Ott nem éreztük volna annyira a hiányát, mint a juhok mellett... — A juhász fölöttese a traktorosoknak? — Dehogy felettese! — Akkor, hogyan szállíthatta volna le a traktorról a: traktorost? — Mert ő az apja .11 _ . ? < — Különben én fejből nem tudom ezt az ügyet pontosan elmondani. Hívom azonnal a személyzetist, aki egyben munkaügyes, esztékáügyintéző, sőt ő a szövetkezeti döntőbizottság elnöke is. Közben belép az elnök. Jön vele Tóth János is, aki egy személyben személyzetis, munkaügyes, esztéká-ügyin- téző és a döntőbizottság elnöke. — Nem félünk mi senkitől, hiába fenyegetőzik Szabó Mihály, — így Garancz Lajos elnök. — Az ügye egyébként jogerősen és szabályosan le van zárva — teszi fel a pontot Tóth János valamennyi funkciójában beszélgetésünkre. Fegyelmi vétsége: nem tisztelte „feljebbvalóit"... Szabóné ellátja a családot, aztán kötényével letörli a konyhában a székeket, s hellyel kínál. Hatan vannak: ők ketten, két nagyobb és két eltartásra szoruló kisebb gyermek. Szabolcsból jöttek ide. Lakást is kaptak, de innen újra menniük kell, ha a családfő nem tudja kikeresni az igazát ... Amikor a papírok előkerülnek a kopott konyha- szekrény fiókjából, furcsa dolgok derülnek, ki: Az első hivatalos levelet május 27-én írta a főállattenyésztő. Ebben a levélben szó sincs semmiféle mulasztásról. A „tagtársi tisztelettel” befejeződő levélben azt közli a főállattenyésztő, hogy amennyiben Szabó Mihály meggyógyul, újra átveheti az időközben másik falkához helyezett nyájat. Ezután következnek a tagtársi tisztelet nélkül írott, rideg határozatok. Rögtön az előbbit követően négy nap múlva, május 31-én az elnök aláírásával egy fegyelmi határozat — fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül! — a vezetőség nevében: „A vezetőség úgy határoz, hogy id. Szabó Mihály juhász tsz-tagot nem termelőszövetkezeti taghoz való magatartás tanúsítása — fellebbvalóival szembeni kirívó magatartása — miatt fegyelmi büntetésként határozatlan időre más munkakörbe helyezi át.” Bővebb indoklás semmi, csupán rövid utasítás „ ... a leltári anyag megejtésére”, majd’ az azt követő napon a munkába állásra és a végén, hogy fellebbezhet . 15 napon belül a szövetkezeti döntőbizottsághoz. Újabb három nap múlva újabb határozat az elnök nevében: mivel betegsége, táppénzes állományba vétele alatt egy napon gyűjteni volt a kocsordosi táblában, elvonják egy napi táppénzét. Idős Szabó Mihály az utóbbit nem, de az előbbi határozatot igazságtalannak tartva, megfellebbezte. „...további jogorvoslatnak helye niocsen...“? Az előző határozat ügyintézője a fellebbezés után „átalakult” szövetkezeti döntőbizottság elnökévé, s megszületett a második határozat, amely a rendelkező részben helyben hagyja az első, május 31-i fegyelmi határozatot, s közli: í,A döntőbizottság ezen határozata ellen további jogorvoslatnak helye nincsen.” — Aimál bővebb terjedelmű az indoklás, amelyben a többi között ilyeneket írnak: „Felebbező helyzetét súlyosbította az is, hogy ingerült magatartása és fellebbvalóival szembeni csekély tiszteletadása semmi esetre sem előnyére, hanem csak hátrányára szolgál . . . Mindezeket egybevetve a szövetkezeti döntőbizottság nagyon is megalapozottnak tartotta a vezetőség fegyelmi határozatát és semmi kiutat nem talált arra, hogy megváltoztassa, vagy bármi módon módosítást eszközöljön rajta.” Furcsa — és törvénysértő határozatok... Nem sok hozzátennivalója lehet mindezekhez az újságírónak. Egy mindenképpen: ilyen fegyelmi határozatot még soha nem látott, amelyet a falu határán kívül fellebbezni nem lehet. Szerencsére törvényeink erre nem adnak, lehetőséget, s így mindkét határozat törvény- sértő. Az első azért, mert nem folytatták le a fegyelmi eljárást, ahol a nyája vesztett juhászt is megillette volna a védelem joga. Arról nem is beszélve: a konkrétumokkal és az indoklással is adós maradt a határozat megszövegezője. A második határozatban pedig ugyancsak törvénysértő az a kitétel, hogy további jogorvoslatnak helye nincsen. Van: a megyeszékhelyen működő Területi Munkaügyi Döntő- bizottság! A jogi szabálytalanságok kibogozása természetesen nem az újságíró dolga. Megteszi azt majd a hevesi járási ügyészség. Annyit viszont az újságíró is megállapíthat: a „fellebbvalók” buzgó, vagy csekély tisztelete magánügy és nem a munkavégzéssel összefüggő érdem, avagy vétség... Faludi Sándor
