Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-06 / 184. szám

Humopszolgalot Hollywoodban két kisfiú játszik a keftben, mindketten színésznő gyermekei, — Az én papám — mond­ja az első —, erősebb minta tied! — Az lehet, de majd nézd meg jövőre: akkor az én pa­pám lesz erősebb. — Miért, talán tornázik? — Nem, de ahogy Itt men­nek a dolgok, jövőre már más papám lesz. — Drága barátom — üd­vözli lelkendezve egy • férfi Pino Carusót. Meghívhatlak egy teára? — Semmi tea. — Egy kávéra? — Semmi kávé. — Egy whlskyre szódával? — Semmi szóda! ★ Vadnyugaton vagyunk. Egy cowboy megkérdi az egyik farm tulajdonosát: farkas András; Kontraszt Fenn a begyekben a dörgés Ügy dohogott, hogy a rémüli Fák a füvekre hajoltak, Szikla behúzta az ormát, Szél futamodva inait meg Cifra betűit a villám Irta az égre, lesújtott. Adva a sorsot a pontnak Hol kikereste magának önmaga átka-haláláf, És az eső zuhogott ráég, Mosta-siratta a percet, Ebben a furcsa magányban. Négy kerekemmel az úton Rendre haladtam, a félés Árnyai mélyre leszálltak. Mint odafenn, ama felhők Xblakomon tapogattak, Űs a jeges huhogásban ’lallani-sejtenl véltem, Mennyire nincs figyelemmel Arra, hogy engem a város Vár odalent, odalent vár. Vár a szokott kötelesség — El-lehajóztam a vízből, El-kikerültem a dörgés Erdei rengetegéből, Elszabadultam a viHám Cifra betűi alól is, Idelent van a béke, izem se esett, a nap úgy süt, Mintha zsarolni akarna, Étterem int, jön a pincér. Nézem az élveteg arcon Azt az unalmat, amelyben Annyi az ostobaság már. A szomszédai becsületesek? — Természetesen. Borszesz MONDD HANGOSABBAN, NEM ÉRTEM! irodalmi emlékekből Arany estéje A Margitsziget hársfái kör­nyezetében ott áll fehér már­vány mellszobra, naponta százan, meg százan mennek el mellette. Arany János öregségét leginkább az ,,öszi- kék” versciklusából ismerjük, amelynek legtöbb versét a sziget fái alatt írta. A költő korán megörege­dett, de szelleme friss ma­radt haláláig. Különösen so­kat szenvedett fejfájás miatt. Gyakran olyan tébolyító erő­vel üldözte a fejfájás, hogy képtelen volt minden szelle­mi munkára. Fülzúgás is mindjobban kínozta, annyira, hogy szinte elvesztette halló- képességét. Ezek a testi ba­jok, amelyekhez járult az erős köhögésingerrel járó tü­dőhurutja, szinte emberkerü­lővé tették idős korára. Ál­landó fejfájásának lehet tu­lajdonítani azt, hogy soli munkáját befejezetlenül hagyta az utókorra. Igaz, hogy ebben nagy szerepet játszott nehéz küzdelme is a mindennapi kenyérért, amelyért mindenkor sokat kellett dolgoznia. Tulajdon­képpen csak estéivel rendel­kezett szabadon, akkor alkot­ta költeményeit is. Anyagi helyzetében csak akkor kö­vetkezett be kedvező változás, amikor barátai Budapestre hívták és a Magyar Tudo­mányos Akadémia főtitkára lett. De akkor is visszautasí­totta azt a tervet, hogy nem­zeti ajándékot fogadjon el, sőt puritánságában annyira ment, hogy betegsége alatt fizetését sem vette fel az Akadémiától, mert „nem dol­gozott érte.” Erre nyugdíjaz­ni akarták. Vay Miklós ke­reste fel lakásán és szinte erőszakkal rá akarták tuk­málni az őt joggal megillető összeget, de ő következetesen ragaszkodott ahhoz az elha­tározásához, hogy munka nélkül egy fillért sem fogad el. Pedig lassan már közele­dett az az idő, amikor képte­len volt minden munkára. A Margitszigetre húzódott vissza és ott éldegélte le csöndesen napjait Teste ész­revétlenül őrlődött, töpörö­dött össze, súlyos betegségek, máj baj, epekövek kínozták, látása annyira meggyengült, hogy az írásról, olvasásról is le kellett mondania. De hogy szellemi renyhesége össze ne törje a lelkét, memóriáját tette próbára, költőket idéz­getett, idegennyelvű költőket és magyarokat, s ha valahol megakadt, nem engedte meg, hogy bárki kisegítse, hanem napokon át gyötörte magát, hogy az elfelejtett sorokat visszaidézze. Még egy gond- űzője volt öreg napjainak: a gitár. Ezen a hangszeren még ifjú korában megtanult ját­szani. öreg napjaiban gond­űző szórakozást nyújtott ne­ki ez a hangszer, amelyen több új nótát is szerzett. Na­ponkénti margitszigeti sétá­ját, amíg tehette, nem en­gedte él. Rajongója volt a ter­mészetnek, ahová az embe­rek vásári zsivaja elől me­nekült. Költészetének számos szép alkotása született a ter­mészetben, s éppen a Margit­sziget öreg fái alatt. Két csendes-óceáni sziget van születőben Amerikai, kanadai és japán kutatók a Suveyor óceán­kutató ha/ó fedélzetén öthónapos megfigyeléssorozatot haj­tottak végre. Azt tapasztalták, hogy a Csendes-óceán észak­keleti felének altalajában jelentős változásokra van ki­látás. A Juan de Fuca és Gorda tenger alatti hegyek ma­gasabb csúcsa, a Cobb és Bear néhány év leforgása alatt kiemelkedik a vízből és szigetet alkot a Csendes-óceánban. A Cobb-csúcs pillanatnyilag az ócán felszine alatt 35 mé­terre van. A tudományos munkát irányító Douglas J. Elvers ki­jelentette: az említett hegycsúcsok vagy helyi vulkanikus tevékenység vagy a víz alatti hegyvidék általános mozgása révén emelkednek az óceán szintje fölé. A ködben minden távolabbnak tűnik Pszichológusok részletesen elemezték több száz közle­kedési balesetet, amelyek a köd miatt következtek be. A vezetők 77 százaléka azért szenvedett balesetet, mert há tulró! beleszaladtak gépkocsijába. A kísértelek bebizonyí tolták, bogv a vezetők többsége jószándékuan igyekezel1 betartani s. biztonsági távolságot a kocsi között, de nem gondolt ug< inakkor arra, hogy a ködben az emberi szem számára rrunden tárgy kétszeresen messzibbnek tűnik, mint a valóságban. _ _____..... . ■ — S okan azt hiszik, hogy jól ismerik a címben idézett összetétel jelentéstartalmát és használati értékét. Lapunk hasábjain megjelent két köz­lemény nem ezt bizonyítja. 1972. júl. 13-án „Nem iszom borszeszt!” címmel ugyanis rövid közlemény jelent meg lapunkban. írója arról pa­naszkodott, hogy egy fiatal eladó, amikor borszeszt kért tőle, a vendéglőbe küldte, hogy ott vegye meg a kért árut. A panaszos levelére adott hivatalos válaszban ar­ra kérték a vevőt, hogy olyan elnevezést használjon, ame- '■ az eladók is ismernek, i borszesz megnevezés ivatalos lév”. ózhatta a félreértést? -t-e az eladó, s mél- .borodott-e fel a ve- kérdésekre adandó vá- legkapjuk, ha a bor- sszetett szó életútját .isérjük nyelvhaszná- an. Régebben gyak- * i használt szó volt ez 4 .zetétel, nagy szócsalád- ■s ezt bizonyítja. Ismert fogalmakat neveztek, meg ezek az öszetételek: borszesz- égő, borszeszlámpa, borszesz- hőmérő, borszeszláng, sósbor- szesz. Ma már inkább csak a sósborszesz megnevezést hall­juk. Amikor a bortzesz össze­tétel megjelent nyelvhaszná­latunkban, akkor alapjélenté- se ez volt: a bor ereje, a borból kivont eszencia. A gyenge borokat apáink tehát borszesszel javították meg. Régebbi szótáraink a borszesz nyelvi formát még így értel­mezték: borból, szőlötör­kölyből készült erős, része­gítő ital. A régi szólás is ezt a jelentést idézi: Fejébe ment a borszesz. A fiatal el­adó tehát ebben a jelentés­ben értette félre a borszesz összetételt. A vevő már más ’jelentés- tartalomra gondolt. A bor- szes szó ugyanis szaknyelvi szerepet is vállalt, és szakszó­ként az etilalkohol, a spiri­tusz, a denaturáltszesz meg­nevezésére is szolgált. Ebből az is kitűnik, hogy nem tett eleget a jó szakszóval szem- acni követelményeknek, mert nem fejezett ki egyértelmű­in, pontosan meghatározott bgalmat. Meglenetősen elmo­sódott a használati értéke is. Ezért szorult vissza, avult eL Ma sem alkalmas meghatá­rozott fogalom felidézésére, * amint láthattuk a hírlapi vi- ából, használata félreértésre ad okot és alkalmat. Dr. Bakos József — Akkor miért tart töltött puskát az ajtó mögött? — Hogy becsületesek ma­radjanak. Egy skót meséli a barátjá­nak: — Magamon kívül vagyok. Most jövök Párizsból, ahol mást sem csinálnak, mint a skótok fukarságáról és pénz- sóvárságáról mesélnek vic­ceket. Ez mégis csak szé­gyen! — Igazad van, éppen itt lenne az ideje, hogy felhagy­janak a viccelődéssel. — Elmeséljem a legbor­zasztóbb történetet? — Igen. — Adj egy pennyt és el­mondom. „Ha mindazt meg kellene engednünk másoknak, amit magunknak megengedünk — mondotta Georges Courteline —, elviselhetetlenné válnék az élet.” A gépet meg kell becsülni — majdnem igaz történet meg... ezt nézze meg — kaptam elő a zsebemből egy kö- römnyi kis ceruzahe­gy ezőt... Látja ezt? A legmodernebb és legkisebb ceruzahe­gyező ... Minek ez az istentelen szörny itt? — Ez — mutatott az igazgató a ke­zemben levő parány- ra — töri a ceruza hegyét, s ráadásul el­fárad az ember csuk­lója ... Van négy is az üzemben ilyen... Nehogy azt mondják, hogy a korszerű tech­nikától értelmetlenül tartózkodom... De ezt lábbal hajthat­ják ... Érti? de üze­mi labdarúgócsapat tagjai egyúttal láb- erősítő gyakorlatokat is végeznek ... Sen­kinek nem. kell ez a pici vacak... Az a négy is ott hever a fiókomban kihaszná­latlanul .., — És ez? — Ezen kérem há­rom műszakban hu­szonnégy ember dol­gozik. Igaz, magasan meg is fizetjük, még : az első műszakot is... ; De megéri. Egy ilyen ; gép... — Ki kellene dob- ! ni... — Magát, elvtár­sam ... Magát kelle­ne kidobni, aki képes lenne a nép vagyoná­val csak így elbán­ni... Ez ötezer éves gép! Meg kell becsül­ni — mondta Pety­megi Tódor igazgató és boldog mosollyal egy ácsceruzát adott át a gép számára ... — Majd kérem a szaktársakat, hogy a munkalapot hozzák fel. Aláírom. Itt ke rém, meg az igazgató 1; sem fusizhat... M«rt 5 nálunk tudjuk mi a > tennivaló, elvtársam — f. mért végig gúnyosan !> Prtvmegi és behuny­ta a szemét, hogy jobban h-rlha a gép nyöszörgését és ugyanakkor ne lás­son már engem. (egri) hatalmasak, s mind fából, aztán bőrszí­jak forgattak vala­mit, ami úgy tűnt, hogy bronztengely és a kerekekben apró kis fogak voltak, ak­korák, mint valami őscápa agyarai, azok meg, ha jól láttam obszidiánból voltak. — Mi ez az izé? — kérdeztem elfulladva. — Ceruzahegyező! — Micsoda? — Ceruzahegyező! A világ első ceruza- hegyezője. Még nem is volt ceruza, s ez máris hegyezett — kérkedett Peiymegi és mini sztriptízgörl a mecénását, úgy 'es­te az arcomat, hop:/ mit szólok mindezek­hez. — Ez ceruzahegye­ző? — Az! öt perc alatt még ma is meg­hegyez egy ceruzát, anélkül, hogy emberi kéznek kellene nyúl­ni a ceruzához ... — De ember.., izé. igazgató elvtárs. Hát itt vagy tíze s dolgoznak! — Istenem, nagyo ilágy gép. KéU hit hozzá az ember.. ’■ — De nézze ez! — un most meg­mutatom önnek leg­féltettebb gépünket... Páratlan a maga ne­mében — mondta alig titkolt büszke­séggel Petymegi, a gyár enyhén kopa­szadó, de lélekben örök ifjú igazgatója és kinyitotta a mű­hely hatalmas falán a tenyérnyi ajtót. — Miért ilyen ki­csi ez az ajtó? — nyögtem be magam a keskeny lövésen... — Üzembiztonsági szempontok miatt, elvtársam ... Hát ilyen kis ajtón ki le­het lopni ezt a cso­dálatos gépezetet? — kérdezte vissza a mondat végén lelke­sen felkiáltva Pety­megi, és úgy muta­tott a gépre, aho­gyan egy fáraó mu­tathatott a még él­tében felépült pira­misára. A szám tátva ma­radt. A gepmonstrum egy emelet magas le­hetett, a tetején em­berek álldogáltak, ol­dalán. itt lenn a föl­dön is emberek ma­tattak, aztán kerekek forogtak benne, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom