Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-27 / 202. szám

Irokkanlak - valódi ügyeskedők

a beteget: igenis, képes munA Budapesti Ruházati Szövetkezetek divatszalonjai és az OKISZ Labor augusztus 24-én a Hotel Duna Intercontinentalban mutatták be 1972. évi őszi-téli divatújdonságaikat a

sajtó képviselői részére.

(MTI Foto — Bara István)

Sok szó éri mostanában az egészségügy háza táját amiatt, hogy aggasztóan megnövekedett a táppénzes betegek száma. Akkora ez a szám, hogy kötelezően felvetődik a kérdés: vajon eléggé indokolt-e ilyen tömegű táppénz kifizetése. .Csupa egészséges, jóltáplált, ' erőteljes ember nyüzsög körülöttünk, a táppénzes statisztikák szerint viszont hazánk munkaképtelen, szegény szerencsétlen betegek országa. Mondom, sok szó esik erről mostanában, állandó gond a népgazdaságnak, örökös küzdelem az orvosoknak.

A probléma, melyhez néhány gondolatot szeretnék fűzni — rokon ezzel a gonddal. Nevezetesen a rokkantsági nyugdíjasok egy rétegéről, az ügyeskedőkről, álrokkantakról van szó. Azokról az egészséges, vagy legalábbis majdnem egészséges emberekről, akik tettetés, saj- náltatás és hazugság árán sem átallják megszerezni maguknak ezt a csak súlyos betegeket, rokkantakat megillető anyagi támogatást. Azokról, akik egyszerűen elhatározzák, hogy nem dolgoznák. És arról,' hogy olykor van is lehetőségük e bizarr ötlet megvalósítására. Hosz- szadalmas, kimerítő, tisztességes ember számára elviselhetetlenül megalázó ez az út Mégis akad jócskán, aki vállalja. Aki kijelenti, hogy nem bír dolgozni, s történjék bármi — ő állhatatosan ismételgeti;

„Nem és nemi akkor sem!"

Az ilyen emlber először is elmegy kezelő (körzeti, vagy üzemi) orvosához, aki a szükségé« és rendelőjében megejthető fizikális vizsgálatokat elvégezve természetesen nem talál semmi baját. Mindenesetre a beteg kérésére ad egy beutalót a rendelőintézetbe, ahol a szakrendelésen sem képesek semmilyen „érdemleges” szervi, vagy funkcionális elváltozást kimutatni. Napjaink mindenre elszánt képzelt betege az „el- kesérítően” negatív leletekkel az illetékes felülvizsgáló főorvoshoz rohan, szajkómódra bizonygatva: mégis nagy baját ő érzi és egy szó, mint száz, nem bír dolgozná

És akkor a teljesen elárasztott főorvos saját pecsétjével ellátott beutalóvál úgynevezett B. M. O.-ra, azaz: baj megállapító osztályra, intézetbe küldi a makacs biztosítottat.

Aki eddig éljut, az már nem panaszkodott, siránkozott, hazudozott hiába, hiszen akár beteg, akár nem, akár meg tudnak állapítani valami bajt, akár nem — arra az időre, amit kórházban tölt, táppénz jár! Márpedig itt akár hónapokig is eLtarthat ez a bizony sok kellemetlenséggel, esetleg fájdaloménál járó „útkeresgélés”. A — hálTstennék — nem létező bajukat kerestetők reakciói a gyakorlat és megfigyelés szerint két csoportba oszthatók.

1-es számú, avagy a szerencsésebb variáció

Amikor is az önjelölt kedves beteg a ■ szúrkálást, pró- bareggelit, vérvételt megállva jobb belátásra tér és kijelenti: úgy érzi, mégiscsak bír dolgozni!

De mekkora pénzébe kerül az allamnak ez az „észhez térés”!' Teljes kivizsgálásban részesül itt a beutalt, orvosokat, ápolószemélyzetet köt le, drága röntgenkontraszt-anya- gokat von el. temérdek felvételt készítenek róla, elfoglalja a helyet a rászoruló súlyos betegek elöl, maga a gyógyszerelés sem filléres dolog — s mindezért ráadásul, még táppénz is jár neki! És mégis győzelem, öröm az orvos számara, hogy ha ilyen áron is, de meg tudta győzni

fötMnütem

2972. augusztus 27., vasamap

kajat ellátni.

íme a szerencsés változat: a beteg belátja, hogy nem beteg, hazamegy és felveszi a félredobott munkát.

Kezdetben az előbbivel azonos utat jár be a „beteg”. Körzeti orvos — rendelőintézet — felülvizsgáló főorvos — BMO. S mondjuk, úgy jó egy hónap múltán jön a „Kinyilatkoztatás”: szeretnék hazamenni. És hazajön.

De.

Nem áll munkába. Kivesz két-három nap szabadságot és újra jelentkezik siralmaival. Csakhogy most már nem kezelőorvosánál, hanem egyesek Budapesten, bizonyos „tanár-professzor-, főorvos úrnál”. Ott aztán különös —, de őszintén szólva könnyűszerrel elképzelhető — módon, minden hivatalos út betartása nélkül bejut egy kórházba, vagy klinikára. Elgondolkoztató például, hogy mit keres egy ötvenegyéves Heves megyei falusi ember a ’ fővárosi Sportkórházban ?!

Mindenesetre egy-másfél hónapot itt Is ki lehet húzni.

Táppénzen!

És most jön a csoda!

Mert csodálatosképpen onnan már soha senki nem jön úgy haza, hogy: „tudok dolgozni!” Ott már „jó papírt”, ragyogó leleteket kap. Afféle ügyes, kimutathatatlan bajokról Aztán, ugy-e, további pihenés, kímélő életmód javasolt. A szerencsétlen ember megjárt, végigfeküdt két kórházat, s így lassan, de biztosan rögzül is benne a dolgozni nem tudás és nem akarás érzése. Pestről hazatérve aztán leleteit megdiesőülten és eszelősen lobogtatva ott áll a MÜCSÖ (Munkaképesség- csökkenést Véleményező Orvosi Bizottság) előtt egy két- lábon járp elmekórkép, aki már annyira nem akar, hogy nem is képes dolgozni.

És így kerül „leszázaléko- lásra” az ötvenéves férfi „szívidegességgel”, vagy éppen ülőidegzsábával, „magyarul”; isiásszal.

És mi van ezután ?

Ez a „leszázalékolás” természetesen nem végleges állapot, a megállapított betegség mértékétől függően 1—2 év. És ez idő alatt az illető életvitelébe földönjáró ember nem szól (vagy talán nem is

Az út elkanyarodik a mészégető boksák fehér kupolái mellett, felkapaszkodik a hegyre, kétoldalt levágott keresztekben hever a búza, fent a tetőn füves rét váltja fel a tarlót. Innen jól látszanak a meredek oldalakon a learatott gabonatáblákban a gépek nyomvonalát jelző paszták. Lent, az összeboruló fák közül a templom tornya emelkedik ki, és a sok zöld között megvillan egy-egy piros tetőcserép. A falu zaja csendesen úszik fel a hegytetőig, traktor zúg, egy kutya ugat, valahol fát vágnak. Egeresein a völgyben mindennapi életót éli, és föntről, a hegytetőről úgy néz ki, mint a régi-régi filmben a béke völgye.

— Igaz. hogy azzal fogadták a hosszas kórházi kezelés után hazatérő elnököt, hogy nem ismerik el a termelőszövetkezet vezetőjének?

— Azt mondtuk, hogy nem dolgozunk vele együtt — mondja Bukszár L ászioné, aki az egeresein Alkotmány Termelőszövetkezet elnökhelyettese és párttitkára.

— Miért?

Három község; Bekölce, Szúcs és Egeresein lépett közös útra 1970. január elsején. Egyesült a három termelőszövetkezet, és az új esztendővel új tervek, elképzelések küszöbén álltak a termelőszövetkezeti tagok. Üj elnöknek Zsíros Tamást, a bekölcei föagronomust választottak. A termelőszövetkezet életében azooiban mégsem az új elnök, az egyesülés, hanem a közgazdasági

szólhat?) bele. Az élelmes

„rokkant” igyekszik hát észszerűen berendezkedni új életére. Jóleső biztonságot ad számára, hogy nyugdíját minden hónap végén biztosan meghozza a postás, emellett persze ügyeskedik. Többet dolgozik, mint valaha is életében, de valósággal szárnyakat ad neki az érzés: az állam pénzén teheti most mindezt — magának.

De valaki dolgozik helyette!

Én, te, mi, ti! Csak ő, ők nem. Ök csak felveszik a pénzt, amit talán náluknál sokkal gyengébb, betegebb emberek keresnek meg,

Megoldás?

Pillanatnyilag nem. lehet tökéletes megoldást találni. Egy -egy csaló, ingyen élni akaró mindig is lesz, s az •ilyen mindig megpróbálja a törvényt, a rendet kijátszani.

Egy azonban világos; sürgős intézkedésre van. szükség! Feltétlenül, komplexebbé kell tenni a jogosultság elbírálását, még nagyobb gonddal, körültekintéssel mérlegelni: kik azok az igazán .rászorulók, akiknek a válláról köteles levenni a társadalom a mindennapi munka fárasztó, számukra elviselhetetlen terhét.

Legyen ebben nagyon nagy súlya elsősorban a közvetlen kezelő orvos szavának, akinek a szeme előtt zajlik betegei magánélete is. Feltétlenül hatásos lenne, ha a rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartama alatt rendszeresen, éspedig a körzeti orvos bevonásával, ellenőriznék az érintetteket: hogyan élnek, nem élnek-e vissza a csak betegeknek járó kedvezménnyel.

E sorok írója nem általában gyanúsítja szimulálással, csalással, ingyenéléssel a rokkantsági nyugdíjasokat. Éppúgy távol áll tőle, hogy tisztakezű, becsületes orvosokat összejátszással, hivatali hűtlenséggel vádoljon. Egyet szeretne csupán: erősíteni azt a törekvést, hogy oda menjen a segítség, ahol valóban szükség van rá.

T. Mányi Judit

szabályozó rendszerben történő változás játszotta akkor a főszerepet, amely bizony különösen keményen érintette a kedvezőtlen termőhelyi adottságú gazdaságokat. A vezetőséget gondok nyomták, s arra az elhatározásra jutottak, hogy a havi munkabérnek csak a 80 százalékát fizessék ezentúl, 20 százalékot tartalékoljanak az év végére. A vezetőség elfogadta a határozatot, a megvalósításra azonban már nem került sor. A debreceni klinikán az orvosok Zsíros Tamás szeme világáért küzdöttek. Az átlyukadt szaruhártyát átültetéssel pótolták.

A termelőszövetkezetben Juhász János, az erdészeti ágakat vezetője mintegy, negyven dolgozó előtt kijelentette. ha öt választják meg elnöknek, 100 százalékos munkabért fog fizetni. A jelenlevők ezután elnöknek kiáltották ki Juhász Jánost. Az elnökválasztást közgyűlésnek akartak nyilvánítani, ám ez ellen dr. Cseh Endre, a termelőszövetkezet jogtanácsosa tiltakozott, hiszen sok egyéb körülmény mellett, a kis létszám is határozatképtelenné tette az összejövetelt.

1972. május 23-án közgyűlést hívtak össze, amelynek fő témája: bízzák meg Juhász Jánost „termelésirányítói” munkakörrel, „ugyanis eddig ez a munkakör nem volt betöltve. Ennek a munkakörnek a betöltése a* elA hosszú asztal, amely mellett állunk, igazi pénzarchi- vum. Különböző színű bankjegyek, kisebb és nagyobb méretű pénzérmék sorakoznak időrendi sorrendben.

Ha körbe kerüljük az asztalt, a történelem különböző lapjai elevenednek meg előttünk, az államalapító I. Istvántól egészen napjainkig. A történelem pénztörténeti fejezetei, a múlt és a jelen pénzkategóriáival. Gazdaságpolitikai keresztmetszet különböző korok, uralkodók pénzeiben elbeszélve.

— Kérek egy nevet! — hangzik az asztal túlsó részéről.

— II. Ulászló.

És megjelenik előttünk az első magyar tallér, egy műanyag berakóban. Lovas tallér, amely a gyűjtemény különlegessége.

Két évtized kitartó, szorgalmas munkájának eredménye ez az archívum. Mert Kocsip Lajos gyöngyösi házának nagyszobája évszázadok eseményeit idézi fel a kiállított emlékekkel.

— Húsz év hosszú idő, de mégiscsak egy töredék a történelemben. Ami itt van ösz- szegyűjtve — mutat végig a pénzeken az ősz hajú ember ■— két évtized szenvedélye. Nagyon szeretem a történelmet, e tudomány iránti rajongásom vezetett a gyűjtésnők távollétében szükségszerűvé vált.” Teljes joggal és indokkal állapította meg Kalmár Imre, a járási pártbizottság képviselője, hogy itt mindennél előbbrevaló az elnökválasztás és a másik, a sokkal fontosabb kérdésről, a termelésről, a munkák állásáról szó sem esik. Ezután a közgyűlés után azonban Juhász János mégis úgy érezhette magát, mint egyszemélyi vezető, mert egy brigádvezetőnek felmondott, kettőt áthelyezett, s egy levélben aláírásával ellátva, felmondó levelet kapott a termelőszövetkezet jogtanácsosa is.

Az ügy tovább bonyolódott,, termelőszövetkezeti tagok, vezetők, csoportok álltak egymással szemben, s a szenvedélyek, személyi érdekek nap mint nap utáni ösz- szecsapásaban mindenre futotta az energiából, csak éppen munkára a legkevesebb.

Ebben a harcban Juhász János bizonyult a legerősebbnek, a tényleges hatalom az ő kezében összpontosult, amely annál is érthetetlenebb, mivel a termelő- szövetkezetnek függetlenített elnökhelyettese van, altinak nemcsak joga, de kötelessége is lett volna az elnök távollétében ellátni vezetői feladatat. Ezzel a feladattal nem tudott megbirkózni, s a közös gazdaság főkönyvelőjével, Tóth Lászlönévál együtt

A pénzes ember

hez. Különösen a magyar történelem foglalkoztat egészen kisdiák korom óta. A pénzgyűjtemény nagy része hazai. Ezeréves történelmünk szinte valamennyi pénzneme megtalálható. Természetesen van néhány olyan érme is, amely más nemzetek pénznemeit reprezentál- * ja.

Parányi barna porcelan- és üvegkorongokat mutat. Pénzérmék ezek, a török hódoltság korából. Ezüst-, réz- és bronzpénzek Pannóniából, azután a Feldebrőn eltemetett Aba Sámuel pénze, mind különös ékessége ennek a kis „birodalomnak”.

Zöld színű katalógust lapozunk. A Nyugat-Németor- szágban megjelent nemzetközi gyűjtők katalógusa. Ennek egyik rubrikájában olvasható Kocsis Lajos neve és gyöngyösi címe. Gyűjteményét tehát nemzetközileg is nyilvántartják, az országban és a megyénkben viszont alig ismerik.

Az archívum egyik legszebb „fejezete” a Rákóczi és

súlyos konfliktusok elé állította a közösséget.

Amikor a tényleges elnök visszatért hivatalába, elforduló pillantások, várakozó figyelem és három ember fogadta, akik nem voltak hajlandók vele dolgozni.

Zsíros Tamás, a termelő- szövetkezet elnöke:

— Kész helyzet elé voltam állítva. Ügy éreztem, ilyen körülmények között az én elnöki hatalmam kevés. Jelentettem az ügyet a felettes szerveknek. Kétségtelen, hogy az egyetlen helyes megoldást jelölték meg, amikor azt mondták: itt most az a legfontosabb, hogy végezzünk a betakarítással, s csak utana jöhet minden más kérdés. Az azonban bizonyos, hogy a termelőszövetkezet vezetése a jelenlegi összetételben a további feladatokra nem alkalmas, megújhodni sem képes, egymással szemben bizalommal élni nem tud, ezt azt hiszem, sem tőlem, sem a másik fél részéről elképzelni nem tehet.

— És mi lesz Juhász Jánossal?

— Szóiban bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat más vállalattal, távozni késül a termelőszövetkezetből.

Nem érdemelne különösebb

az 1848-as magyar szabadságharc pénzeit bemutató rész. Ezek között is a legérdekesebb az a díszes dobozban őrzött érme, amelyet néhai Szirmay István császári kamarás, a Kossuth Lajos ellen szervezkedő magyar nemesek egyike kapott „jutalmul” az orosz cártól. A „Szent Sztaniszlavszkij érdemérmet” egyszer már kiállították a Nemzeti Múzeumban. Kocsis Lajos őrzi azt a díszes aranyérmet is, amelyet valaha Szirmay István császári kamarás felesége kapott a pápától. Ez az egy van belőle Magyarországon.

Az asztalon természetesen megelevenedik a legújabb kor is. A Tanácsköztársaság idején kiadott pénzek, a Horthy-korszak pengői és a felszabadulást követően a Magyar Képköztársaság által kibocsátott forint különböző bankjegyei és érméi. Ott van közöttük a legújabb, az Ady Endre arcképét ábrázoló Ötszázfon fitos is. Külön érdekessége az archívumnak a magyar politikai, gazdasági, kulturális életben ismert tekintélyek portréját megörökítő éremsorozat:

Kossuthról, Rákócziról, Petőfiről, I. Istvánról, TáncsicsQi

ról, Bartókról, Kodályról, Semmel weisről.

nem térő eset végére kerülne pont ez üggyel kapcsolatban. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nem először fordul elő, amikor a termelőszövetkezeti mozgalomban helyi hatalmi harcok viszik a döntő szerepet., hogy személyi kérdéseknek rendelik alá a közösség ügyét. Hogy vannak olyan termelőszövetkezeti funkcionáriusok, akik nem tudják, vagy nem akarják felismerni felelősségüket, amellyel egy közösségnek tartoznak, s ennek a termelőszövetkezeti közösségnek a tagjai — ne szégyelljük bevallani — ma is sok helyen nap mint nap utáni küzdelmet folytatnak a mindennapi kenyérért. Közös vagyonukról, megélhetésükről, az ö pénzükről van szó. mint Egeresemben, is. ahol az emberek úgy dolgoznak a tűző napon, vágj" a szakadó esőben, hogy júliusi munkabérüket még mind a mai napig nem vették kézhez, de bíznak és dolgoznák. Hogyan szabad Egercsehiben 178 termelőszövetkezeti tag pénzével játszani, ígérgetni 100 százalékos munkabért hatalmi pozícióért cserébe, hogy aztan a nyolcvan százalékot is nehéz legyen előteremteni? És hogyan lehet ezt az ígérgetést hagyniuk és támogatniuk a termelőszövetkezet! vezetőknek, akiknek a legkövetkezetesebben kellene fellepniük ott, ahol azt látják; szocialista társadalmunk alapját, a közösségi érdeket áldozzák fel a ^sze-. mélyi harcok oltárán.

, Szigethy András

visszhangot az egercsehi törpéim ügyet szolgált, amely tenet, ha egyedülálló, vissza

(M. K.)

Egercsehi tájkép - csata után