Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-26 / 201. szám

A közös községi tanácsok

két esztenkővg; ezelőtti szervezésekor az egi'i járásban Mónosbélt, Biikkeszentmár- tont és Bélaoátfalváí közös tanácsi közigazgatás aiá vonták Bélapátfalva székhelyivel.

— Az összevonást, az új szervezést a fejlődés diktálta — mondta Kovács Gábor tanácselnök, akivel Bükk- szsntmártonban találkoztunk. Kópén foasdénao.ia volt. — Az élet egyre inkább megköveteli a közigazgatás, az ügyintézés egyszerűsítését.

— Valóban egyszerűsödött?

— Az újat nekünk magunknak is meg kellett tanulnunk. Olyan apparátust kellett kialakítanunk, amely alkalmas három község gond-, jaival alaposan, és közmegelégedésre foglalkozni.

Természetesen az új szervezésben már lehetetlen megoldani hogy ..napra készen” foglalkozzanak három község dolgozóinak ügyesbajos dolgaival, hiszen a csatolt községekben megszűnt az önálló tanácsi apparátus Miként segítenek ezen? „Kiszállással”. A tanács elnöke, a vb-titkár, valamint az igazgatási és a pénzügyi előadó rendszeresen látogatja a községeket. A keddi és a szerdai napokon egymást váltva a két előadó. egyik hét csütörtökén a vb-titkár, a másik hét pénte1/ 11 ■■ I 81 I! I as f (

Kozos-e a közös községi

tanács?

Két esztendő, bélapátfalvi tapasztalatokkal

kén pedig a tanács vezetői tartanak kihelyezett fogadónapot. Még egy példát ízelítőül: a közös községi tanács apparátusából négy tanácsi dolgozónak van meg az anyakönyvvezetői képesítése, így a házasságkötéseknél sincs ..fennakadás” ... Aki úgy kíván ia. a saját községében köthet házasságot — az anyakönyvvezető házhoz megy. A legírisebb ilyen

példa: szombaton délelőtt

Mónosbélben kötött házasságot Barta Károly és Székács Éva, Farkas Sándor „anyakönyvvezetése” mellett.

Vajon úgy érzik-e a csatolt községek lakói, hogy a centrum mellett elhanyagolják őket? A közös községi tanács gondoskodott róla,

hogy ne így legyen. Ami a

szervezést illeti: arányosan oldották meg, figyelembe véve Bükkszentmárton és Mó- nosbél lélekszámút. A közös községi tanácsnak ötven tagja van, ebből 37 bélapátfalvi,

hét mónosbéli. 6 pedig bükk- szentmártoni. A végrehajtó bizottságban is egy-egy fővel képviseltetik magukat a községek. A tanácstagok csoportvezetője ott él a községben, tehát élőben tudja a kívánságokat, vagy észrevételeket „venni és adni”.

A két esztendő alatt rendet kellett teremteni a hétköznapok addig eléggé elhanyagolt kérdéseiben is, mint például: boldog-boldogtalan vitte a fát az erdőről. Értékről van szó; közbelépett a közös községi tanács. Ma már sikerült elérni, hogy akinek szüksége van rá, az engedélyt kér, és kap a fahordásra. Újat jelentett maga a költségvetés felhasználása is. Elsősorban a legszükségesebbeket kellett biztosítani a községekben: járdaépítés. közvilágítás bővítése (ez továbbra is folyamatban van), Bükkszentmártonban a buszforduló kiépítése (ebben a község lakói társadalmi

FENNAKADVA A FAN

Francia vígjáték

A Csendőr-sorozat és a Lányok pórázon című filmsikerek után Louis de Funes nálunk is táblás házakat csábít a mozikba. Eredeti komikus ez a kopasz, kicsike ember, aki kiapadhatatlan energiájával kezdi előkészíteni a helyét a legnagyobb nevettetők között.

Eddig azt tartottuk értékesnek és nevettetőnek benne, hogy a földből alig kilátszó termet hogyan tudja magára vonni a figyelmet, mivel válik ellenállhatatlanná : gesztusait, csettintéseit, gyötrődéseit éltük át, láttuk olyannak, amilyennek ő láttatta magát velünk. Most is, ebben a filmben is „csak” komikus, de az eddiginél már más tálalásban: már

nem kizárólagosan ő az érdekes, már ott van mellette egy másik nagy nevettető, Charlie Chaplin lánya és a saját fia, a jóképű amorózó, Olivier de Funes. De még mindez kevés volna az abszurd ötlet sikeréhez, hogy ugyanis egy tengerparti, meredek sziklán kinőtt fenyőfán fennakad egy luxuskocsi három utasával; a film igazi sikere most csak részben Louis de Funes, a másik fele az élménynek, a tartó- sabb, a jobbik hatás az a szatíra, amely ebből az abszurd helyzetből adódik: Pierre Roustang író és a film rendezője, Serge Korber vizsgálja és vizsgáztatja a fontoskodó és nagyképű mai társadalmat. Ahogy az emberi nagyképűség és butaság, hiszékenység és durva gyanúsítás, látszat és valódi pimaszság az országúti kaland ürügyén vizsgázik, az a film komoly tanulsága. Még akkor is, ha a rendező igyekszik kihasználni a főhőst és a mellette, körülötte hőbör- gő két szerelmes iránti nézői rokonszenvet is.

Maga a történet talán nem ér meg ennyit, hiszen a kamera rögzítve van egy ponthoz, azt járja körül nagyon sokszor, oda kukkant be kíváncsian, mi és hogyan esik meg hőseinkkel; az már azonban izgalmas, ahogyan lassacskán odahozza a világot, a tévét, az embereket, a j fontosnak tartott társadalmi; hatalmasságokat, akik a nyil- j vánosság előtt játsszák ésj játszhatják szerepüket. Végül is nagy fintorral fejeződik be ez a kitűnő panorá- ma-felvételekben bővelkedő j film: a háttérben figyelőj gazdasági hatalmasok letö-^ rik ennek a felfuvalkodott < kapitalista hősnek a szarvát: kikapcsolják a világból, a< küzdelemből, kiteszik a fia-< tál szerelmesekkel együtt < egy lakatlan szigetecskére.

Abszurd a téma, de nem < abszurdak a társadalmi utalások, amelyek a kurta tör- _ ténet kapcsán a képeken ősi

a szövegben nek.

megelevenedHa most azt kérdeznék tőlem, egyszerűen, a tompa hétköznapiság üzletszerűségével, jó-e ez a film, azt válaszolnám, hogy nem, de vannak jelenetei, csattannak el olyan mondatok a mese közben, amikért érdemes megnézni. És már nem Louis de Funes miatt csupán, hanem az operatőri munka miatt is, meg azért is, hogy a társadalmi csipkelődést ilyen tálalásban is élvezhessük.

Alain Goraguer zenéje még fényesíti a tájak napfényes hatását a Földközitenger partjainál.

(farkas)

NEMES GYÖRGY

munkával is részt vettek), aztán a hídépítés, majd a kereskedelmi hálózat fejlesztése a két községben ... és sorolhatnánk tovább a folyamatban levő munkát, illetve a következő feladatokat. Az évi fejlesztési alap körülbelül 300 ezer forint, ehhez 210 ezer forint értékű társadalmi munka járul. Az idén eddig 100 ezer forintot fordítottak a legfontosabb feladatokra.

— Egyszerűsödtek, vagy bonyolódtak a feladatok?

— Ha a lakosságot tekintjük — mondotta Kovács Gábor tanácselnök —, a 2779 bélapátfalvi, az 560 mónosbéli és a 440 bükkszentmártoni embert, csak az ügyintézések egyszerűsödéséről beszélhetünk. Igen fontos, hogy a járási tanácsok megszűnésével sok hatáskört megkaptunk, javult a közlekedés is, így ügyes-bajos dolgaikban is bármikor, bármely ügyben felkereshetik a tanácsot, amikor éppen nincs kihelyezett fogadónap. Az apparátus szempontjából? Kissé nehezebb a feladat. Bele kell dolgoznunk magunkat az újba, tapasztalatokra van szükségünk, többre, mint eddig. Viszont ami az eddigieket illeti, valamennyi bizonyíték az új szervezés létjogosultsága mellett szól. Persze akadnak teljesíthetetlen kiváltságok is. A bükkszent- mártoniak óvodát emlegetnek ... Három-négy gyerekért ilyen beruházást nem kezdhetünk. Maga a szaporulat is kicsi a községben ... Szóval: nemcsak ügyintézés a feladatunk, hanem a meggyőzés is. A legfontosabb, s gondolom, hogy másutt is így van; azt kell megmagyaráznunk, hogy mit és miért nem lehet, hanem a legfontosabb kérdésekben a legjobb módszereket keressük meg.

Együtt a lakossággal.

Kátai Gábor

Csiszolt és festett üvegek Párádról

Az Üvegipari Müvek Pará- di Üveggyárában elsősorban csiszolt ólomkristály pohura1372. augusztus 26., szombat

kát, kelyheket és díszműtárgyakat készítenek, de so/c/é-; le festett ivókészletet isszál-< lítanak a hazai kereskede-; lemnek. A gyár évente 570; tonna üvegárut termel.

Képünkön: díszítést cst-< szolnak az ólomkristqlyba.

(MTI-foto —

Sarca,

17.

Odamentem, hogy bemutatkozzam illedelmesen. Akkor ismertem meg, hogy Lilian néni.

Kicsit elszégyelltem magam. De mit tegyek, ha a nők így meg tudnak változni, mikor más ruhában vannak. i

Klót is egészen más volt a virágkoszorúban.

Be akartam somfordálni a szobába. De anyu észrevette hónom alatt a klarinétot.

— Kellene már egyet közösen gyakorolnunk — mondta. — Legalább megtudnám, mit haladtál.

Először meglepődtem: mért akar anyu velem gyakorolni? Mért, és mért éppen most? De anyu jókedvűnek látszott, gondtalannak. Lilian néninek akarta megmutatni, hogyan muzsikál a zongoraművésznő és kamasz fia? Vagy éppen hogy el akarta riasztani Lilian nénit, mert terhére van?

— Nem akarok zavarni — szóltam vissza a szobából.

— Nem zavarsz. Lilian már épp menni készült — válaszolta anyu.

— Akkor gyorsan megmosdom — mondtam. Tulajdonképpen mindig örülök, ha anyuval muzsikálhatott. IwB árt, uaxaa ja klarinéthoz, de a zenéhez nagyon. A zeneiség szempontjából pedig a zongora ugyan, az, mint a klarinét. Sőt, szerintem a táncoló emberi test is. A ritmus is ugyanaz. Még a frazírozás is. Csak örülhetek, ha anyu hajlandó most velem átvenni a Webert.

Anyu azt mondta, hogy Lilian néni épp menni készült. De mikor megmosdva, ingben megjelentem a zongoránál, Lilian néni bent ült a szobában. Úgy látszik, esze ágában se v,olt hazamenni. Inkább nagyon is belevette magát a karosszékbe. Keresztbe tette a lábát, s az így még sokkal vastagabb volt, mint az anyué.

— Én is meghallgatom, mit tud a fiatalember — mondta. — Ha már olyan kedves vagy, drága Márta, hogy meghívsz a koncertre.

Furcsálkodva néztem rá, de nem szóltam egy szót se. Én Klotra gondoltam. Egy pillanatra karcsú lábát láttam. Hosszú combjait. És a csípőiét láttam. És égnek tárt karjait, szétfeszített ujjaival.

Azt hiszem, nagyon szépen fújtam az andantét a Grand Duóból. Talán túlságosan szépen is, különösen a dolce jÓZiCodáSíii.

Szervusz, magyar 1

Nagy a tolongás a vámnál. Nyár van, nem csoda, ha kocsi kocsit ér. Cseh. német, osztrák, magyar kocsik, a legkülönbözőbb márkák bemutatója.

Felnyílik a sorompó és máris más országban suhan az autó. Idegen, ismeretlen tájak, számtalan látványosság. Szemlélődés, összehasonlítás a magunkéval, véleménymondás járja.

Fél napja utazunk már, amikor egy kellemes, szép völgy, romantikus folyópart kínál pihenést. A futballpalyá- nyi réten jó néhány gépkocsi, egy-két sátor. A forrás körül felnőttek, gyerekek. Német, magyar, román szó keveredik.

— Igyunk egy pohár forrásvizet!

— Jó. Igyunk, de... Összetört a pohár.

Valaki hallja a beszélgetést.

— Ugyan, kérem! Nem tesz semmit./Itt a mi poharunk, nagyon szívesen kölcsönadjuk. Elvégre magyarok vagyunk.

A nyári forróságban jólesik a finom hideg forrásvíz. Amikor elmegyünk, magyar ismerőseink zsebkendővel integetnek.

— Látod milyen aranyosak. Az asszony még kempingcímeket is adott.

Nehéz, kanyargós szerpentin következik, majd egyenesbe jövünk és újra suhanhat az autó. A szembejövő kocsi villogtat.

— Néz csak! H-betűs kocsi. Magyarok. Üdvözölnek minket. Néhány kilométerrel odébb két magyar kocsi is jön egymás után. Dudálnak, integetnek. Visszamosolygunk, lelkesen integetünk. Kísérő külföldi vendégünk megszólal.

— Milyen rendesek vagytok ti, magyarok. Szinte egyetlen kocsi se megy el mellettünk üdvözlés nélkül.

Délután váratlan esemény. Defekt. Üt menti parkírozás, kerékcseréhez készülődés. Egyszer csak két H-betűs kocsi áll meg mögöttünk.

— Segíthetünk valamit?

— Köszönöm, mindenem megvan, ami szükséges.

— Ugyan! Csak nem egyedül küszködik, amikor... Elvégre magyarok vagyunk ...

Kerékcsere, ismerkedés, tanácskozás, biztatás.

Szép az út, még szebb a táj, a vidék. Nem sietős különösebben, meg-megállunk szétnézni, gyönyörködni. Külföldi barátunk lelkesen magyaráz, közben, ha- autó suhan el mellettünk, mindig megjegyzi.

— Integetnek. Magyarok ezek is!

Természetesen minden hosszúnak van egy vége — ahogyan mondani szokás, — hazafelé kell indulnunk. A határ előtt közvetlenül egy piros Skoda áll az útszélen. Magyarok.

— Segíthetek?

Mosolyognak.

— Köszönjük, igazán kedvesek. Nincs semmire szükségünk.

A férfi cigarettával kínál, mintha mindig ismertük volna egymást. A kocsi felől érdeklődik.

Túljutunk a vámon, nyílik a magyar sorompó. Hiába! Nagyot szippant az ember az itthoni levegőből. Eleinte csak lassan, hatvannal bandukolunk. Egyszer csak hátulról eszeveszett tülkölés. Próbálok lejjebb húzódni, de eső volt az éjjel, az útpadka erősen felázott.

És ebben a pillanatban öt centire mellettem elhúz a piros Skoda. A lecsavart ablakból torkaszakadtából kiabál, veszekszik, öklét rázza a magyar.

Egymásra nézünk.

— Itthon vagyunk, édes fiam!!

Szalay István

Anyu neim volt annyira, elragadtatva, mint én. Valamiért mégis ideges lehetett.

Lilian néni viszont áradozott. Ez zavarba hozott, mert Lillan néninek fogalma sincs a zenéről.

Mikor anyu kikísérte Lilian nénit, én még gyorsan elfújtam egy Kröpschöt. Hadd hallja anyu, hogy útálatos leckéket is gyakorolok, nemcsak a bűbájos Weberrel szerelmeskedem.

De anyu nem ügyelt a Kröpschre. Mikor visszajött, megjegyzést tett Lilian nénire. Egy furcsa szót használt. Ezt még sose hallottam tőle. De értelmét felfogtam — útálatos. ellenszenves nőszemélyt jelentett.

— Apa mindjárt itt lesz — közölte velem anyu.

Rögtön tudtam, miért volt anyu jókedvű.

— Nagyszerű — kiáltottam fel. — Meddig marad?

— Csak értem jön — jelentette ki anyu. S én egy kicsit lehervadtam. Nem bántam volna, ha apa legalább holnapig marad.

— Ez a Lilian azért jött át, hogy találkozzék apáddal — tette hozzá anyu.

Többet nem magyarázott. S én gondolhattam, amit akartam. És törhettem a fejem, miért volt anyu Lilian néni jelenlétében olyan adakozó hozzám. S azon is el- gondolkozthattam, mért volt kiöltözve Lillán néni, mikor életemben még úgy nem láttam.

Nemsokára megérkezett apa. Megölelt. Arcát odatartotta csókra.

— Na, hogy vagy, fiú? — kérdezte.

— Köszönöm, megvagyok. Jól.

— Megy a gyakorlás?

— Azt hiszem, igen?

Kröpsch? Jeanjeq.il?

Klosé? — kérdezte, Nyilván, hogy lássam, mennyire tájékozott kottáim körül. Ettől rosszkedvűm támadt, Ezt a

fajta érdeklődést méltatlannak találtam apához.

— A staccatókat gyakorolom — válaszoltam. Ezt azért mondtam, hogy eltájoljam. Honnan tudja egy sebészfőorvos, mit jelent egy klarinétosnak a staccato?

Abba is hagyta a kérdezős- ködést. Csak bólintott. S ezzel az apai kihallgatás befejeződött.

— Nincs semmi érdekes? — fordult anyuhoz.

— Egy régi ismerős üdvözöl — vágtam közbe szemtelenül.

— Lilian — egészítette ki

anyu.

— Én nem Lilian nénire gondoltam — vágtam megint közbe. — Egy volt páciensed üdvözöl.

— Ki az? — kérdezte apa komoran.

— Egy volt páciensed, ötvenkét követ vettél ki az epéjéből. Nagy Komélné — mondtam.

Apa töprengőn nézett rám.

— Nem emlékszem erre a névre. Közelebbről?

— Egy színész felesége — mondtam.

— Micsoda! Színésznő? — vágott közbe anyu.

— Dehogyis. — És nevetni kezdtem. — A legteljesebb privát. Szobaasszony a turistaüdülőben.

— Ügy? — mondta anyu, és tovább nem foglalkozott az üggyel. Apa sem. Hamarosan, még vacsora előtt, elvi- harzQttak. Egyedül maradtam megint.

Elfújtam még egyszer, most már zongorakíséret nélkül, a Weber andantét. • Már tudom kotta nélkül. Végig Klotra gondolhattam. A fejem kivörösödött, nyilván a fújástól. Az erkélyen át messzire láttam. Balra, a szélső hegy mögött, most ment le a nap. Óriási narancsszínű tányérnak látszott,

(F oluttüjuky

i