Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-24 / 199. szám
Turistaportyán, Eger környékén Mi lesz veled, Sí Borászíró A barokk város nemcsak nemes borairól, pincéinek búfeledtető hangulatáról, gyógyító vizeiről, múltat idéző műemlékeiről, hanem festői kornyékéről is híres. A valamirevaló természetkedvelő nem mond le arról, hogy felkeresse az Almár-völgyet, hogy barangoljon a Feisőtár- kányt övező hegyek szépségében bővelkedő turistaútjain. hogy ellátogasson Szilvásváradra, vagy éppen Sikfő- kútra. Kísérjük most el utóbbi útjára... Tortúra a zsúfolt buszon Megbánja, ha szombaton vagy vasárnap indul, s a buszközlekedést választja, ráadásul kánikula idején. A kirándulni vágyók préselt he- ringként szoronganak, s szakad róluk az izzadság. Ám, ez még csak kezdete a tortúrák sorának. A legelvakul- tabb természetrajongó is kénytelen lemondani a kilátás élvezetéről, hiszen az agyonrongált, kupacokkal, gödörnek is beillő mélyedésekkel tarkított úton együtt gyötrődik, mordul, hullámzik sorstársaival. Már csak egy érdekli, megérkezni, leszáll- ni minél hamarabb. Egyszer eljön ennek is az ideje. Következik az önfeledt rácsodálkozás az idegnyugtató, a szemgyönyörködtető szépségeket bőkezűen kínáló tájra, a tavakat körülölelő dombokra. Hagyjuk most magára, s idézzük később összegzett, már korántsem ennyire hízelgő élményeit: „A tő körüli lankás domboldalon kevés az árnyékot nyújtó fa, pedig a tűző nap elől csak a rutinos, a bősz napozók nem menekülnek. Itt a tó, de jó lenne vagy fürdeni, vagy legalább csónakázni, hiszen az is hűsít, saz evezés megmozgatja a városi ember elpuhult izmait. Ám a vízfelületen undorító békanyál- és hínárkötegek egyvelege terjeng, s csónaknak se híre, se hamva. Jólesne bú- feledtetőül egy üveg hideg sör. csakhogy a domboldal! büfében melegen kínálják, nem sok sikerrel.” telkek, a környék, rendezetlenül ... Tervek — pénz nélkül Megfordult ez már Noszvaj község vezetőinek és lakosságának is a fejében, nem is egyszer. Nekik ipazán szívügyük az üdülőhely sorsa. De — mint az annyiszor lenni szokott —, közbeszólt a pénzhiány. Megyei. támogatással, ha több forduló, ha nem kevés huzavona után is, de készült az általános rendezési terv, amely úgyszólván minden jogos kívánságot kielégít. Illetve kielégítene, ha a noszvaji tanács nem szűkölködne forintokban. — Ügy ahogy megtisztítottuk a tavat a sástól, a hínártól. Ezzel el is úszott a szépítésre szánt éves összeg fele. Kétségtelen nem festenek valami jól a több helyen ösz- szeeszkábált sufnik. Az is tény, hogy mi ezekre sem építési engedélyt — mivel csak téglaépületre kell I —, sem telket nem adtunk. Majd,'ha jóváhagyják a telekrendezési tervet, akkor kezdődhet a tanácsi tulajdonú részeken a parcellázás és az eladás — tájékoztat Bar- ta Gyuláné pénzügyi előadó. Ez viszont mit sem zavarja ®z ideiglenes, a vérmesebb bérlőket, ök, ha más lehetőség nincs, úgy önkényes, „honfoglalást” rendeztek és rendeznek, s tákolmányaikkal csúfítják a táj képét. Hiába a jó, a szép terv, az pénz híján csak papíron marad. Így hát a segítőkész intézmények ötletei is zátonyra futnak egy ideig. íme egy ajánlat; gki felkínálja, dr. Komáry György, az Eger- tourist igazgatója: — ötletekkel segítettük a rendezési tervet, elsősorban az elbírálás során. Van jövője Síkfőkútnak. Mi vállalnánk, hogy biztosítjuk a rendszeres csónakázási lehetőséget; a tó tisztításának, a meder kikotrásának terheit azonban már nem tudjuk vállalni. Most kellene a gazda pénztárcája. Ut és higiénia Mindez sovány vigasz, ha Noszvajon kevés a forint, ha nincs elég patrónus, mecénás, akkor a nem éppen szívderítő jelen még sokáig jövő marad Síkfőkúton. Szerencsére hallottunk biztatóbbat is Ott Lászlótól, a megyei tanács építési- osztályának csoportvezető főmérnökétől: — Elkészült a telekrendezési terv. Amint ezt felülvizsgálják. elfogadják — nem igényel túl sok időt —, megváltozik a jelenlegi helyzet Síkfőkúton. Két héten belül a járási hivatal illetékeseivel együttműködve felmérjük az összes építményt, s amelyik engedély nélkül épült, nem lesz hosszú életű. Tudjuk, hogy nincs köny- nyű dolga a noszvaji tanácsnak, ezért igyekszünk egyéb forrásokból pénzt biztosítani a legfontosabb feladatok megoldására. Elviselhető burkolatot kap az Egerből az üdülőtelepre vezető út, végre higiénikus mellékhelyiség is épül. Egy tény: nem megy minden máról holnapra. Eger város üdülőterülete ugyanis — a korábbi elképzelésekkel szemben —. nem Síkfőkút, hanem az Almár- völgy lesz. Nem feledkezünk még viszont a noszvajiakról sem, különösképp addig, míg telekeladás révén némileg nagyobb összegű pénzhez nem jut a községi tanács. Ezek konkrét ígéretek, s ráadásul a pillanatnyilag legégetőbb gondok, hiányosságok megszüntetését szavatolják. Nem tragikus hát Síkfőkút jövője, még akkor sem, ha a ma és a közeljövőben idelátogató turista meglehetősen kilátástalannak látja. Természetesen mecénásokra továbbra is szükség van. Szombat-vasárnaponként lehet sűrűbb buszjáratokat biztosítani, kell a vendéglátói ötletesség, az üzleti érzék, jó lenne ha a Turistaellátó Vállalat minél hamarabb beváltaná ígéretét, s újjávarázsolná a házat. Erre várnak a természet- kedvelők ezrei, s a kiránduló egriek. Pécsi István A színes címlap babos fejkendős fiatal lányt örökít meg egy szőlőtőke mellett. A lány mindkét kezében érett fürtöket tart, mintegy reprezentálva a magyar szőlészet hírnevét. A vékony, alig ötvenol- dalas könyv, amelyet végiglapozunk, a minap hagyta el a nypmdát.. Szinte alig száradt meg a* festék a lapokon, máris kelendő lett. Az I. borvilágversenyt követő nemzetközi szőlészeti és borászati kiállításon teszik közzé, megyénk szőlészetét és borgazdaságát öregbítve. Mert hogy a szerző Heves megyei: Eles Sándor, az Egér- Gyöngyös vidéki Termelő- szövetkezetek Területi Szövetségének munkatársa. Tősgyökeres borász, egyben író- ember, aki szakmai körökben éppen publikációival tette ismertté nevét. A kulturált borfogyasztás alapjait rendezte sorokba. A könyv oldalain azonban megelevenednek a magyar bor történetének legszebb fejezetei is. A szövetség egri székházának egyik szobájában ülünk, szemközt a piros arcú, őszülő hajú emberrel, aki szenvedéllyel beszél élete értelméről, munkájáról. A borászat valóságos megszállottja. A bornak, ennek a csillogó nedűnek az összetétele, a szőlőtermelés tudományos alapjai kora ifjúságától foglalkoztatják. Kitárul előtte a múlt emléktára, ismerős képek tolakodnak elő. — Tokaj-Hegyalján születtem, „tőről metszett parasztszülők” gyermekeként. Azon a csodálatos bortermő vidéken ismerkedtem már egész kisgyermekként a földdel és a szőlővel. Édesapámmal sokszor bejártuk a tarcali hegyet, az ő bölcs elbeszéléseinek köszönhettem, hogy később szőlész-borász lettem. Nagy hírű szakiskolákban tanultam Tarca- lon, Balatonfüreden és Budafokon. Mindhárom helyen olyan kiváló tanárok tanítottak, mint Katona Zsig- mond, aki később a Kertészeti Főiskola szőlőtermesztési tanszékének vezetője lett, Fornádi Elemér, a Budafoki Állami Pincegazdaság néhai igazgatója, és Keszler Gyula, az egykori Földművelésügyi Minisztérium főelőadója. De rajtuk kívül még sokan mások, akik az akkori szőlész-borász szakma kiemelkedő képviselői voltak, s ma már az agrártörténet is számon tartja munkásságukat. Egész fiatalon abban a szerencsés hely-1 zetben voltam, hogy a szakmát két, nagy múltú történelmi borvidéken: Tokaj- Hegyalján és Balaton környékén, valamint az akkori legnagyobb borgazdasági központban, Budafokon tanulhattam. Aztán jött a világháború, ami mindent megakadályozott. Éles Sándor 1945-ben a világhírű tarcali pincészet vezetője lett. öt évig irányította a munkát. 1950-ben pedig. az akkor alakult Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tarcali telepére nevezték ki tudományos munkatársnak. Közben a Kertészeti Főiskolára járt. ahol később borászmérnöki diplomát szerzett. Újságokat, folyóiratokat mutat, amelyekben kutatómunkáját összefoglaló írások sorakoznak: például a szőlő vegyszeres gyomirtásáról, a szőlőtörköly fólia alatti hasznosításáról, a szüret gépesítéséről. — Pályám kezdetétől leginkább a szőlő- és borgazdaság korszerűsítése foglalkoztat. Tokaj-Hegyalján a nehéz, testes furmint és szamorodni fajták érlelésének meggyorsítása izgatott. Sokat gondolkoztam, miként lehetne a hagyományos, az évszázados nehézkes szőlő- taposási eljárást megreformálni, mígnem sikerült. A zúzógépet megfelelő átalakítással korszerűsítettem, s az aszúsodott bogyókat átdaráltuk segítségével. Azóta is ezzel a módszerrel végzik ezt a munkát. Üjítását publikálta is, amelyet ma már a hazai és a külföldi szakkönyvek is megemlítenek. Éles Sándor néhány évig a világhírű Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság főborászaként is tevékenykedett, ahol különösen a hárslevelű borok készítésének „mestere” lett. — Ma is ez a legkedvesebb borom, az életemmel szorosan összeforrt, ősrégi fajta, nagy hagyományokkal rendelkezik. Illatban, zamatanyagokban rendkívül gazdag, tüzes bor. 1987-ben került Heves megyébe. Egy évig az egri Dobó Termelőszövetkezet fö- agronómusa volt, 1968 óta pedig a szövetség munkatársa. — Szívesen jöttem Egerbe, ahol a szőlészetnek és a borászatnak nagy hagyományai yannak. Ugyanez vonatkozik a Mátraaljára is. melyet az utóbbi négy évben jól megismertem. Ezen a szép hevesi tájon a modem szőlészet megvalósításával, különösen a hárslevelűnek, a rizlingszilváninak, a tramininak, a leánykának, a vörös borok közül pedig a kékfrankosnak lesz igen nagy jövője. A szövetség támogatásával nemrég egy borászati laboratóriumot rendezett be, ahol a mátraalji és az egri borvidék gazdaságaiból beérkezett bormintákat vizsgálja és minősíti. — A kellemes, könnyű, illatban és zamatban gazdag egri és mátraalji borok az utóbbi években nagy sikert arattak a hazai és a külföldi fogyasztók körében. A kulturált fogyasztók mindinkább többet akarnak tudni a borok élettani, biológiai és az emberi szervezetre gyakorolt hatásáról. Ezt a hiányosságot igyekszik pótolni ez az ismeretterjesztő munka. ötvenhárom éves, optimista ember. Tele van ambícióval, tervekkel. Az eddigi sikeres eredmények további tervszerű, lendületes munkára serkentik. Mentusz Károly Ezek után mi mást tehetne, minthogy elindul a turistaház felé. NEMES GYÖRGY Sufnik faházak es Az éhes ember megalkuszik a körülményekkel. Mit sem törődik azzal, hogy a kiszolgálás épp, hogy harmadosztályú, s az árak egyáltalán nem a vékony pénztárcákhoz mértek. Legfeljebb telt gyomorral gondol arra, hogy a terasz bútorzatát is érdemes lenne kicserélni, s ráférne a felújítás, a csinosítás az egész házra. Az ebéd utáni ajánlat? Séta a tó körül, s a domboldalakon. Itt nem tűz a meleg, s akad látnivaló is. Van már üdülő, a telkeken vegyesen sorakoznak az ízléses faházikók, s a nagy hirtelenjében összetákolt, korántsem szemre való sufnik. De sok kiránduló látta már ezt, de sokan bosszankodtak emiatt. Az ő véleményüket is tolmácsolja az egyik külföldi idegenforgalmi szaklap főszerkesztője, aki az Egertourist vendégeként tartózkodott a megyeszékhelyen: — Turistaparadicsomot lehetne varázsolni Eger környékéből. Itt van Síkfőkút: rendbe lehetne tenni a tavat, fürdési, csónakázási lehetőséget kellene biztosítani, s a vendéglátást megfelelő színvonalra emelni. Ez pénzt is hozna a konyhára, s az egri kirándulóknak is kedvük telne benne. S ott vannak a 15. Nagyon szeretem anyut, de most úgy éreztem, ha itt marad, akkor kevesebbet lehetek együtt Klottal. És gyakorolni se tudok majd. Hiszen ha a két koncertet tanulja, nem tülkölhetem tele a házat. Pedig most volna időm, mert a málnaszedés befejeződött. Elrohantam Klothoz, nehogy ő lepjen meg. A klarinétot beraktam a tokba. s úgy csaptam a hónom alá. Az erdőrészen, a turistaháztól vagy száz méterre megálltam. A klarinéton elfújtam a mi kis dallamunkat. Az Éji zenét, vagy másképp a málnadalt, délelőtt tizenegykor. Ez a házig hallik, biztos. Klót meghallja, és akkor jön. Vártam öt percig, Klót nem jött. Üjra elfújtam a dallamot, és megint vártam. - > Klót míg mindig nem jött. Harmadszor . is számhoz emeltem a klarinétot. Ekkor megreccsent a kn- <> zelben az ág. Az egyik fa feugiiczfcns 24.f ttUlot’Uik^ .-mogul -Darko Pisla lepett ki. — Ne erőltesd magad, öcsi — mondta. — Klotild barátnőd nem jön. Leengedtem a klarinétot. — Mit beszélsz? — Hallottad. Klotild nem jön. Eltiltották tőled. — Elment az eszed — mondtam, és újra a számhoz emeltem a hangszert. A fiú felemelte a kezét. Kezében egy bot volt. — Pucolás — mondta, és láttam, nekem akar rohanni. Teljes hangerővel belefújtam a hangszerbe. Nem lehet, hogy ezt Klót ne hallja meg. A fiú valóban nekem rontott. Én védekezőn a klarinétot tartottam magam elé. — Vigyázz, ez szabálytalan — kiáltottam rá. Megtorpant. — Jó — mondta. — Eldobom a botot. Te is dobd el a klarinétot. Elhajította a botot. Fay fához mentem, s anna;< tövébe tel'em a klarinétot. Szembefordultunk egymással. Zömökebb volt, de izmosabb nálam. És néhány évvel idősebb, tehát tapasztaltabb. Nem látszott nagyon egyenlőnek a viadal. De mit tehettem? Ez a fiú nem bocsátja meg, hogy Klót engem szeret. Most Klót szerelméért fogok verekedni. Ha kell, megsebesülök. Ha kell, meghalok. Egymásnak rontottunk. Pillanatok alatt a nedves füvön hemperegtünk. A fiú nem volt szabályos birkózó. Én viszont tanultam szabadfogású birkózást. Némán viaskodtunk. Rajta rövid ujjú ing volt. Ezt sikerült összeszaggatnom. Hamarosan fölébe kerekedtem. Mind a ketten szótlanul ziháltunk. — Mit akarsz még? — lihegtem. — Menj a fenébe. Nem akarok többé találkozni veled. És Klotnak hagyj békét, érted? Szorosan fogtam, s tehetetlenül vergődött alattam. Nem válaszolt. Zörgést hallottam a turistaház felőli úton. Egy pillanatra arra néztem, és engedtem karom szorításából. Ez elég volt a fiúnak, hogy egyik karját kiszabadítsa. Félfordulatot tett, lerázott magáról, s a jobb lábával teljes erővel a hasamba rú- zott. összegörnyedtem a fájdalomtól. Csépelni kezdett, rugdosott, úszónadrágomat, egyetlen ruhadarabomat letépte rólam. — Te tökfej! Te vadállat! Te! Te! Te! — Csak ezt hallottam. Klót sikoltott, és két kézzel verte a fiú fejét. A füvön hevertem meztelenül. összegörnyedve. Hasamat a földhöz szorítottam. Könnyes szemem fátyolán át láttam, hogy Klót a szó szoros értelmében véresre kaparja a fiú arcát. Sőt, meg- ialálta a fiú botját. Felkapta és azzal kergette el. Egyedül maradtunk. A szégyentől és a fájdalomtól a szememet se mertem kinyitni. Éreztem, hogy Klót guggol mellettem. Elsimította hajamat verejtékes homlokomról. Megcsókolta behunyt szememet, az orromat, a számat. Aztán kezembe adta az úszónadrágomat. — Vedd fel — mondta. Ültömben felhúztam az úszónadrágot. Klót hátat fordított nekem. — Kész vagy? — kérdezte. Akkor megfordult. — Igen — mondtam. — Nagyon fáj? — kérdezte. — Nem, már nem fáj — feleltem. — Fel tudsz kapaszkodni a búvóhelyünkre? — kérdezte. — Igen. Azt hiszem — feleltem. — Gyere, Dávid, gyere — mondta, és elindultunk az ösvényen felfelé. Egyik kezemben a hangszert vittem, másik kezem ujjai Klót kezének ujjaiba fonódtak. Dávid megengedte, hogy én mossam meg. Eeleállt a csermelybe. Vizet fröcsköltem a hátára. Két összetett kezemmel kis edényt formáltam. Kezemet belemerítettem a vízbe, s a vizet a tarkójára csurgattam. A víz lecsurgott a lapockája között a derekára, onnan a pici háromszögű fürdőnadrágjába. Ezt sokszor megismételtem. Végül merő víz volt a fürdő- nadrágja. Aztán kérésemre megfordult. És ugyanígy a nyakához, a melléhez vittem a vizet. A mellizmai mentén csörgött le a víz, a köldökéhez. Elöl is csurom víz lett a pici háromszögű fürdőnadrág. Ahogy paskoltam a vízzel, hozzá-hozzáértem a bőréhez. Milyen finom, milyen selymes a bőre. Lopva megtapogattam a saját bőrömet is. Vajon nem finomabb, nem selymesebb-e, mint a Dávidé. Úgy találtam, hogy mindkettőnké lágy és bársonyos. Ismeretségünk elején egyszer Dávid mondott valamit. Azt, hogy szép vagyok. Nyilván szépnek látott. De vajon valóban szép vagyok-e? Ö szép. Szebb, mint én. Vajon hozzá képest elég szép vagyok-e? Én már láttam őt, de ő nem látott engem. Én láttam magamat a tükörben. De ő nem tudja, milyen vagyok úgy... Dávid még gyorsan leült a csermely fenekére. Ügy lögybölgette magára a vizet. Láttam vigyázott, nem vette le a pici háromszögű fürdőnadrágját. Hirtelen eszembe Jutott: át kéne ugranunk a mi kis tisztásunkra. — Jól vagy már, Dávidl — kérdeztem. Dávid felállt. Két kezével rázta le magáról a vizet. Ügy felelt: — Jól. Nincs semmi bajom. — Tudnál ugrani? — kérdeztem. — Miért ne tudnék? — felelte. , — Akkor eiőbb én ugrok — mondtam. Máris nekirohantam a szakadéknak. Kinyújtott lábbal röpültem át fölötte. Az utolsó pillanatban behajlítottam a lábamat, hogy ne érjek át a másik partra. Ugyanúgy jártam, mint a múltkor Dávid. Az agyagos föld csúszni kezdett alattam. Hallottam Dávid ijedt kiáltását:
