Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-25 / 173. szám
Labdarúgás Kassai Lokomotív - Egri Dózsa 2:2 (2:0) '•>&£ $**&»< ^ ^ ^ *» «.x*™ > *vx >y* < fc,öfc3&x»<k<8»«v * '..v-V.v* . ■ !**' Nemzetközi barátságos mérkőzés, Eger, 300 néző. V.: Szepesi. Eger: Landi (Hronyecz) — Tóth M. (Kárpáti), Mészáros (Kovács B.), Czeczeli, Ambrus 11., Lakatos, (Menyhárt), Vígh, Ambrus I. (Csathó), Bánkúti, Simon, Szűcs. Több mint 30 fokos hőségben, gyér számú közönség előtt kezdődött el a mérkőzés, amely az elsp tíz percben kiegyensúlyozott játékot hozott A kassaiak gyakran szabálytalankodtak, keményen léptek közbe és ez 'szemmel láthatóan nem tetszett az egrieknek. Így aztán a 20. perctől kezdve fölénybe is kerültek a vendégek, akik Ondó t ivóiról lőtt és Farkas szabadrúgásból szerzett, ritkán látható nagy góljával kétgólos előnyAGRIA 72 IFJÚSÁGI LABDARÚGÓTORNA PROGRAMJA: KEDD 10 óra: Technikai értekezlet (Széchenyi u. 16.) 14.30: A labdarúgótorna megnyitása, (Eger, stadion) 15.00: Miskolc—Györgyös mérkőzés, 16.40: Borsod megye utánpótlás—Eger mérkőzés. A csehszlovák csapat. re is szert tettek. Szünet után egy darabig kevés esemény törtépt a pályán, majd lassan magukra találtak a hazaiak és Simon, valamint Czeczeli góljával egyenlítettek. Az utolsó percekben Simon a jobb kapufát, a másik oldalon Farkas pedig a kifutó kapust találta el s így nem változott az eredmény, döntetlenül végződött a csehszlovák I. osztályú bajnokság 8. helyén álló vendégek elleni barátságos összecsapás. Vízilabda EGRI DÓZSA— KANADAI VÁLOGATOTT 8:3 (2:0, 2:2, 3:0, 1:1) Nemzetközi barátságos mérkőzés, Eger, 300 néző. V.: Matyó. Eger: Rüll — Katona, Kelemen L., Dorkó, Kovács, Regős, Kelemen A. Csere: Kácsor, Lakatos, Kádár. Kanada: Leclerc — Pung- liese, S. Hart, Packer, Barry, D. Hart, Vanderpol. Csere: Mac vicar. Kiállítás: Eger 2, Kanada 1. Zászló- és jelvénycsere, valamint a két együttes bemutatása előzte meg a találkozót, amely az első negyedben jó «iramot és egri fölényt hozott. A második játékrészben a gyorsabban úszó kanadaiak többször zavart okoztak a hazaiak kapuja előtt, de helyzeteikből csak kettőt tudták értékesíteni, amelyre a rutinos lila-fehérek úgyszintén két góllat válaszoltak. A 3. negyedben a rendre sok átadási hibát vétő tengerentúliak ellen újabb gólokkal növelte előnyét a hazai csapat. FTC és egri sikerek a területi úszÓTersenyen Egerben két napon át 7 csapat részvételével rendezték meg a területi ifjúsági úszóverseny küzdelmeit, ahol a várakozásnak megfelelően az FTC és az Egri Dózsa fiataljai szerezték a legtöbb bajnoki címet és érmes helyezéseket. Eredmények. Férfiak. 100 m gyorsr 1. Simkó (Egri Dózsa) 58,9, 2. Kiss (BVSC), 1:00,7, 3. Kormos (FTC) 1:02,3 ...5. Holló (Eger) 1:04,00, 6. Lőrincz (Eger) 1:04,5. 200 m gyors: 1. Sass A. (Eger) 2:12,7, 2. Simkó, 2:13,3, 3. Varga (BVSC) 2:14, 4. Lányi (Eger) 2:17,9, ...7. Holló (Eger) 2:20,7. 400 m gyors: 1. Varga (BVSC) 4:37,1, 2. Lányi 4:40,9, 3. Szilágyi (BVSC) 4:47,8, ...6. Holló 4:58,2, 7. Bakos (Eger) 4:58,4, 8. Lő- rincz (Eger) 5:03,8, 9. Simkó 5:06. 1500 gyors: 1. Varga 18:07,7, 2. Szilágyi 18:35,7, A labdarúgóévad végén flz epei sikerek nyomában... Az Apci Vasas nyerte az 1970—71. évi megyei I , osztályú labdarúgó-bajnokságot, s ezzel jogot nyert az NB III-as szereplésre. Sokan „kicsúszott” véletlennek vélték az apciak bajnokságát. Elhangzottak lekicsinyítő vélemények is. Az apci adottságokat és lehetőségeket nem ismerőik hangoztatták is, hogy „mit keres a kis Ape az NB 111-ban?” Az apci fiúk azonban bizonyítottak. Az NB I. B-t és NB Il-t is megjárt borsodi csapatokkal „ékesített” északi csoportban az Apci Vasas újonc NB III-as csapata az előkelő kilencedik helyen végzett. Az apciaknak egy pillanatig sem voltak kiesési gondjaik. Sportszerű eszközökkel, magabiztosan harcolták ki a középmezőnyben elfoglalt pozíciójukat. A Borsod megyei labdarúgó- szakemberektől is sok jó véleményt hallottunk róluk. Sok év fáradságos, céltudatos nevelőmunkája érlelődött meg az Apci Vasasban. A csapathoz közel állók szerint még ennél is többre képes az együttes. Apcon .mindig nagy gondot fordítottak az utánpótlás nevelésére. Főként a saját nevelésű játékosaikra támaszkodnak. Ha igazolnak, akkor is leginkább a környékbeli fiatal tehetségek kerülnek az előtérbe. Az Apci Vasasnak tehetséges játékos- gárdája van. De a jó NB III- as szerepléshez ez nem minden. Egy község csapatának az NB Ill-ban való szerepelte, tése jelentős kiadásokkal jár. Apcon biztosították az anyagi feltételeket. Nemcsak a QMwms 1972. július 25., kedd Qualität Vállalat, hanem az egész község magáénak tekinti a labdarúgócsapatok Keresztfalvi Ferenc sportköri elnök elmondotta, hogy az NB III-as évadot a következőkből gazdálkodtak ki: a Qualität 70 ezer, a községi tanács 30 ezer, a Béke Termelőszövetkezet 10 ezer, az ÁFÉSZ pedig 8 ezer forint pénz, illetve természetbeni támogatást biztosított. A tagsági díjakból és a mérkőzések bevételéből befolyt 35 ezer forint is sokat jelentett ... A gazdasági támogatáson felül a vállalat és a községi tanács vezetői személyesen is eljárnak a csapat ügyes-bajos dolgainak az intézésében. Veres István vállalatigazgató, Pataki Ferenc párt-csúcstitkár, Nagy Gábor szb-titkár és Nagy Imre KISZ-csúcstitkár a Qualitáltöl, Pete Pál pedig a községi tanács részéről tett sokat a sportkör, illetve a labdarúgócsapat érdekében. Az apci Qualitál vezetői jónak értékelték a csapat 9. helyezését. Elismerésül a játékosok egyhetes üdülésen vettek részt Agárdon. Most újult erővel kezdtek hozzá a munkához. Amikor Apcon jártunk, .árnyékban 35 fokot mutatott a hőmérő. Délután kettőkor megjelentek a játékosok a pályán. Meglepetésre edző nélkül! A sportkör elnöke elmondta, hogy Fekete Lászlóval közösen nem újították meg a szerződést, az edzőnek családi okokból kellett megválnia a csapattól. Kiss, Laczkó és a többiek edző nélkül is szorgalmasan rótták a köröket, kergették a labdákat. Az 1972—73. évi bajnokságra készülnek. A „kis” Apc ugyanis ismét helyt akar állni a labdarúgó NB Ill-ban.- (szigetváry) 3. Kormos (FTC) 19:01,1. 100 m mell: 1. Turányi (FTC) 1:11,8, 2. Sass A. 1:17,6, 3. Szabó (Bp. Építők) 1:20,9 ... 5. Lőrincz 1:25,8, 6. Mohai (Eger) 1:26,2, 7. Szerencsi (Eger) 1:26,4. 200 m mell: 1. Turányi 2:40,5, 2. Szabó 2:58,4, 3. Lőrincz 3:05. 100 m pillangó: 1. Bonifert (Bp. Építők) 1:05,8, 2. Dara (BVSC) 1:06,3, 3. Kiss Cs. (BVSC) 1:08, ...5. Bakos (Eger) 1:11,8, 6. Simkó Z. 1:14,8, 7. Simkó Gy. (Eger) 1:16,7, 8. Somos (Eger) 1:18,5. 200 m pillangó: 1. Bonifert 2:24,4, 2. Szilágyi (BVSC) 2:28,6, 3. Dara 2:29,4.100 m hát: 1. Boriiért 1:05, 2. Schultz (FTC) 1:11,5, 3. Kormos (FTC) 1:11,7, 4. Lőrincz 1:14, 200 m hát: 1. Bonifert 2:20, 2. Simkó Z. 2:27,7, 3. Schultz 2:36,5 ...5. Lőrincz 2:38,6, 6. Holló 2:41,2, 7. Simkó Gy. 2:43,7. 4x400 m gyorsúszóváltó: 1. Egri Dózsa (Sass, Simkó, Lányi, Holló) 4:05,6, 2. BVSC 4:15,8, 3. FTC 4:30,8. 400 m vegyes úszás: 1. Lányi 5:13,3, 2. Bonifert 5:16,5, 3. Varga (BVSC) 5:28,8. 4x200 m gyorsúszóváltó: 1. Egri Dózsa (Simkó, Lányi, Holló, Bakos) 9:10,1, 2. BVSC 9:17,1, 3. FTC 11:36,5. 4x100 m vegyes váltó: 1. FTC 4:34,3, 2. Egri Dózsa (Lányi, Sass, Holló, Simkó) 4:39,5, 3. BVSC 4:41. 200 m vegyes: 1. Simkó 2:27,4, 2. Varga 2:32,3, 3. Szilágyi 2:34,3. Lányok. 100 m gyors: 1. Benedek (FTC) 1:07,3, 2. Gulyás (FTC) 1:07,5, 3. Mohácsi (FTC) 1:08, ...5. Bodnár (Eger) 1:08,8. 200 m gyors: 1. Gulyás 2:24,8, 2. Ernst (FTC) 2:29,5, 3. Mohácsi 2:32,4. 800 m gyors: 1. Gulyás 10:32,2, 2. Emst 10:37,9, 3. Comides (FTC) 11:02,8, 4. Forgács (Eger) 11:16,1. 100 m mell: 1. Ernst 1:22,6, 2. Bede (Eger) 1:23, 3. Ernst Á. (FTC) 1:26,1.200 m mell: 1. Bede 2:56,7, Ernst K. 2:59,8, 3. Ernst Á. 3:04,9. 200 m vegyes úszás: 1. Bede 2:39,3, 2. Ernst K. 2:44,4, 3. Csillaghy (FTC) 2:47, 4. Kozmári (Eger) 2:47,6. 4x100 m vegyes úszóváltó: 1. FTC 4:58,6, 2. Egri Dózsa (Bodnár, Bede, Forgács, Kozmári) 5:04,9. 100 m pillangó: 1. Benedek (FTC) 1:11,8, 2. Cornides 1:14,6, 3. Nagy Zs. (BVSC) 1:14,7, 4. Forgács (Eger) 1:18,7. 100 m hát: 1. Bodnár 1:14, 2. Nagy Zs. 1:16,1, 3. Ernst K. 1:16,2. 4x100 m gyorsúszóváltó: 1. FTC 4:34,3, 2. Egri Dózsa (Bede, Bodnár, Kozmári, Forgács) 4:41,3. 200 m pillangó: 1. Cornides 2:42,8, 2. Gulyás 2:44,9, 3. Forgács 2:51,9, 200 m hát: 1. Bodnár 2:40,7, 2. Ernst K. 2:42,5, 3. Csillaghy 2:43,8. 400 m vegyes: 1. Bede 5:38,7, 2. Ernst K. 5:54,1, 3. Csillaghy 6:00,5, 400 m gyors: 1. Gulyás 5:07,6, 2. Ernst Á. 5:16,3, 3. Benedek 5:19,2. Július 27-én, csütörtökön, 14 órai kezdettel ülést tart Egerben az MTS Heves megyei Tanácsának elnöksége. Az ülésen megtárgyalják az agitációs- és propagandabizottság 1972. első félévi tevékenységéről készült jelentését, majd jóváhagyják a Heves megyei Tanács V. B. által a megye tömegsportmozgalmának fejlesztésére adott támogatás szétosztását. ★ Augusztus 1-én 16 órakor Egerben, a megyei TS helyiségében rendezi meg a Heves megyei Labdarúgó Szövetség éremkiosztó ünnepségét, amelyen a különböző bajnokságokban szereplő megyei labdarúgócsapatok képviselőinek kiosztják az arany-, ezüst- és bronzérme- ket, Befejeződtek az országos ifjúsági sakkbajnokság küzdelmei, ahol a lányok csoportjában Soós Margit (Eger) a 26 fős mezőnyben a 7. helyen végzett 6 pontjával. A fiúk 69 fős csoportjában megyénk versenyzői mérsékelt teljesítményt nyújtottak, mert Lazáry Zsolt 5 ponttal a középmezőnyben, Hegedűs László 4 és Gyepesi György 3,5 ponttal a mezőny második felében végzett. ★ A megyei TS a tájékozódási futás legfiatalabb tehetséges versenyzői részére továbbképző tanfolyamot renInnen-onnan dezett Jávorkúton. A tíz nap alatt elméleti oktatás és napi két terepverseny fejlesztette a résztvevők tudását. A tanfolyam vezetője Csillikné Mohácsi Márta, a szakszövetség ifjúsági bizottságának elnöke volt. A tanfolyamot többször meglátogatták és a záróvizsgán részt vettek Csáki Balázs, Miklós István és Molnár István, a megyei TS munkatársai. A legjobbaknak a jutalmakat dr. Nagy Árpád, a szakszövetség elnöke adta át. ★ Salgótarjánban az SBTC rendezésében immár tizenegyedszer bonyolították le a Szondy György ökölvívó-emlékversenyt, amelyen Heves megyei versenyzők is részt vettek. Közülük a serdülőknél nagyközépsúlyban Havel- lant (Petőfibánya), az ifjúságiaknál pehelysúlyban Lukács (Zalka SE), félnehézsúlyban pedig Rácz (Petőfibánya) nyert bajnoki címet. ★ Nyári Totó Kupa labdarúgó-mérkőzések: E MTK—Gy. Spartacus 2:2 (1:1), Pesterzsébet. V.: Seidmann. A vendégcsapat szerezte meg a vezetést, mely után végig kiegyensúlyozott, helyenként érdekes küzdelmeket láthattak a nézők. G.: Gergely 2, illetve Bágyi, Barkóczi. Jók: KERESZTES LAJOS. Született 1900-ban, Paraj dón. Húsz esztendős korában a Húsos Sport Egyesületben kezdett versenyszerűen birkózni. Tehetsége gyorsan kibontakozik. Már az első héten klubbajnok lesz és hamarosan megnyeri az országos ifjúsági bajnokságot. Nem sokkal később egyesületet változtat, a MAC színeiben versenyez tovább. 1923-ban kötöttfogásban, a könnyüsúlyúak csoportjában országos bajnokságot nyer. Nagy becsvággyal készül élete első olimpiájára. Kétséges azonban, hogy ott lehet 1924-ben Párizsban. Heves vita alakul ki kiküldése körül, ugyanis nem sokkal az olimpia előtt cserélt klubot. Sok izgalom után mégis teljesül a vágya, utazhat a francia fővárosba, ahol szinte teljesen esélytelenül lépett szőnyegre. Szereplése kellemes meglepetést okozott, kötöttfogásban, a könnyüsúlyúak csoportjában második lett a finn Friman mögött. Akkor még sem az észak-európai Héraklesz, sem Keresztes nem sejtette, hogy párbajuk egy esztendő múlva folytatódik. 1925-ben a milánói Európa-baj- nokságon ismét találkozott a két izomember. Ezúttal a ' magyar birkózó bizonyult jobbnak és aranyérmet nyert. Egy külföldi szakember akkor így jellemezte Keresztes Lajost: „Viszonylag vékony fiú, az első pillantásra kevesen sejtik, hogy milyen hallatlan nagy energia rejlik benOlimpiai : arriiépcsaraok ne. Erénye az is, hogy egy tempóval előbb mindig megérzi, mire is készül tulajdonképpen as ellenfél”. Kex'esztes azonban nem elégedett meg az európai elsőséggel. Szisztematikusan készülődött élete második olimpiájára. Ebben az időben különösen jó étvágya volt a nehéz edzések után. Erre így emlékezik vissza: „Huszonnégy tojásból ettem rántottét és testvéreimmel együtt ebédre, elfogyasztottunk egy hétkilós sült bárányt”. 1928-ban Amszterdamban, az olimpián, kötöttfogásban a könnyüsúlyúak csoportjában hat ellenfele legyőzése után jutott a döntőbe. Itt a német Sperlinggel került szembe. Keresztes lendületesen támadott, úgyhogy egy holland lap másnap így írt: „A pusztai vihar elsöpörte Speriin- get”. Fölénye egy pillanatig sem volt kétséges, így nyerte meg az aranyérmet. Hosszabb ideig élt észak-európai országokban és Németországban. Külföldi tartózkodása alatt számtalan nemzetközi versenyt nyert meg.) Sokszor elhatározta, hogy már visszavonul. Először 1934-ben döntött így, de ennek ellenére még a negyvenes esztendőkben is szőnyegre lépett. Később edzőként tevékenykedett, kitűnő szakértelmét így is jól tudta kamatoztatni. ö fedezte fel Kozma István tehetségét, aki eleinte kosárlabdázott és Keresztes tanácsára lett birkózó és az ő útmutatásai alapján lett kétszeres olimpiai bajnok. A mester ezt mondja tanítványáról. „ötven esztendeje foglalkozom birkózással. Ismertem a század valamennyi híres erős emberét. Weisz Richardot, a Czájáékat éppen úgy, mint a legfélelmetesebb északiakat. De ilyen nagy klasszist, mint amilyen Kozma Pista volt, soha, sehol nem láttam. Nincs és nem volt hozzá hasonló a modert» sport történetében”. Jelenleg nyugdíjas. Tófalu sportjáról.:; Ülést tartott a tófalui községi tanács vb, amelyen megjelent Kovács József, az MTS Füzesabonyi Járási Tanácsának elnöke is. A tófalui sportkör életében először egyik napirendi pontként, értékelték a tófalui Béke Tsz SK munkáját. Kondás János, sportköri elnök tartott beszámolót, melyből kitűnt, hogy a 800 főt számláló kis Tárná menti községben az utóbbi években fellendült a sportélet, főleg az atlétika, ezen belül a mezei futás. Ezenkívül asztalitenisz és kézilabda szakosztályokat működtetnek még. A községi tanács, a termelőszövetkezet és a többi helyi szervek ígéretet tettek, hogy a jövőben még több segítséget nyújtanak majd a község sportkörének. A járási spartakiád- versenyeken való részvételt tartják a legfontosabbnak, az adott körülmények között. A községi tanács is részt vállalt a spartakiád-versenyek- re való mozgósításban. Münchenbe késsül... Az öt karika.— öt verseny Heves megyei fődíját, a 11 napos utazást a müncheni olimpiára Kóródi László, a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyárának dolgozója nyerte. Kóródi Lászlónak Gergely, Ménes, illetve Ács, Bágyi, Nagy I. Balassagyarmat—Hatvani Kinizsi 4:1 (3:0), Balassagyarmat, 400 néző. V.: Balázs. A hazai csapat nagyobb arányban is győzhetett volna. G.: Hegedűs 2, Huttyán, Tresó (11-es- hől), illetve Szabó. Jók: Hegedűs, Balogh, illetve Szabó. Az északi csoport állása: 1. Balassagy. 3 2 — 18-7 4 2. Gyöngyös 3 111 7-4 3 3. EMTK 3 1117-83 4. Hatvan 3 1 — 2 5-3 2 ★ Elkészült a labdarúgó MNK versenykiírása. Ennek értelmében az NB-s és a megyei I. osztályban szereplő együttesek indulása kötelező, de jelentkezhetnek a megyei II. osztályban és a járási bajnokságban szereplő csapatok is. Az érdekelt klubok július 29-ig adhatják le nevezésüket a megyei szövetség címére. Itt jegyezzük meg, hogy az MNK-ban mindig az alacsonyabb osztályú csapatok a pályaválasztók. ★ Átigazolási hírek. Az Egri Dózsa NB 1. B-s labdarúgócsapatából átigazolás folytán a Bp. Vasashoz került Kovács Ferenc, Békéscsabára Tóth Tibor, Dorogra Temesvári Tibor, a Gy. Spartacus- hoz Szonda György és László Bertalan. Az már biztos, hogy Békéscsabáról Ambrus, a Trencsényi SE-ből Csathó és a Vasasból Menyhárt az Egri Dózsa játékosa lett jól jön az olimpiára utazás, mert maga is nagy sportbarát és aktív sportoló. Évek óta a füzesabonyi labdarúgócsapat egyik erőssége. Mint mondotta: Münchenben szeretné minél többször hallani a magyar himnuszt. (Koczka István felvétele) 1. Kecskemét—Várpal. 2 0:3 2. FÖSPED—Dorog 2 1:7 3. III. kér.—KISTEXT 1 4:3 4. Almásfüzitő—Budaiok 2 0:4 5. MGM-DEAC 2 0:4 6. Gyula—BVTSK 2 1:6 7. K. Táncsics—Körmend x 0:0 8. Zal. Dózsa—K. Rákóczi 2 0:2 9. Ajka—Győri Elektr. 2 0:3 10. Győri Dózsa—Pápa x 1:1 11. BVSC—MÁV DAC X 1:1 12. SZVSE—PVSK 1 2:1 13. CVSE—Szí. MÁV 1 2:1 Plusz 1 14. Szegedi Dózsa—Vác X 1:1 A totó nyereményei: 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 12 találat (16 db) 47 127,— Ft, 11 találat (291 db) 1043,— Ft( 10 találat (2649 db) 172,— i%