Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-02 / 154. szám

Tűi a hatvanadikon... Megöregedtek. Munkában eltöltött, hosszú esztendők alatt szaporodtak el a rán­cok arcukon, szerszámnyéltől elkérgesedett jobb kezüket nyújtják üdvözlésképpen. Ke­mény a szorításuk. A rendelet, amely évi hét százalékos pótlékot ír elő a nyugdíjkorhatáron túl is dol­gozóknak, mindenkit csábít a tovább maradásra. A ta­pasztalat szerint azok, akik egészséggel, erővel jól bír­ják, nem Is válnak meg mun­kahelyüktől, ha ott szükség van rájuk. De ezeket az embereket megkérdezve, ar­ról is meggyőződhettünk, hogy mindegyiküknél hat egy másik ösztönző, s talán na­gyobb erővel, mint a pénz; ez pedig a munka szerete- te... „Megbecsülnek itt...” — Az őszön kellett volna nyugdíjba mennem, de kér­tem, hogy maradhassak. Már a télen hallottam a hétszá­zalékos pótlékról a rádióban. 53-ban jöttem ide, Petőfibá- nyára, a vegyesüzemhez se­gédmunkásnak, s most is a fűrészüzemben dolgozom. Nem1 nehéz a munkám, be­leszoktam. Nem is lenne jó csak úgy, egyik napról a má­sikra abbahagyni. Malykó János bácsinak öreges a mozgása. Húsz esz­tendeje, minden reggel föl­ül a zsúfolt autóbuszra, Ecsédrői utazik Petőfibányá- ra. Ügy mondja, mindennel elégedett, csak az autóbuszon az a zsúfoltság ne lenne. Osz- szetöri az embert. — A feleségem szívbeteg. Éppen, hogy csak elfőzöget otthon. így hát nem lenne rossz még legalább két esz­tendő pótlékával megtoldani a nyugdíjat. Felépült már a házunk, de a berendezés­nek híja van, kéne még ven­ni bele valamit. — Ügy érzem, szeretnek, megbecsülnek itt. Talán ép­pen ezért is fogadták el a kérésemet, hiszen munkás­hiány most nincs. Igaz, tisz­tességgel dolgoztam mindig, egyszer sem késtem még el... — Pihenni? Lefekszem már a verebekkel, de éjfélkor újra fenn vagyok. Negyed ötkor kelek, délután meg, ha hazamegyek, dolgozgatok a szőlőben. Az a pihenés. Hogy szép legyen a kenyér — Tudja, volt nekem egy szaktársam, akivel együtt inaskodtuníc, s aztán, mire fölszabadult volna, meghalt szegény. Milyen sokat ter­vezgettünk! Talán az ő éveit is én pótolom ki, hiszen már elmúlt ötven esztendeje, hogy forgatom a sütőlapátot. így kezdődött beszélgeté­sünk Hatvanban, a „Kele- féle” pékségben. Mindenki így isméri; Kele István év­tizedeket töltött itt már el, a kemencék előtt. Nem nagy üzem, ketten dolgoznak ben­ne, egyetlen műszakban. Ha Pista bácsi szabadságra megy, nincs is, aki fűtse a kemen­céket. Az itt sütött kenyér­nek különben híre van, a legjobbnak tartják a város­ban. Most is csak úgy moso­lyognak a polcokról a szép, pirosra sült kenyerek. — Hogyan telik el egy napja? — Hát, az elég korán kez­dődik. Hajnali negyed kettő­kor felkelek, megkezdem az előkészítést. Begyújtom az alsó kemencét, dagasztunk. Reggelre már átszellőztetve, kiformázva kész a tészta, le­het sütni. Ilyenkor, tizenegy óra után fejezzük be. 7—8 mázsát sütünk, hét végét tí­zet. Ebéd után pihenek, de hat óra felé már elkezdem a kovászolást. Este egy kis tévénézés, főleg a hírekre va­gyok kíváncsi. Kész. Utána alvás. — Nem sok idő jut a szó­rakozásra. .. — Nézze, ezt a szakmát szeretni kell, s az biztos, né­mi lemondással is jár. Ezért nem olyan vonzó a fiatalok között. Mert azt nem lehet csinálni, hogy munka után nem piheni ki magát az em­ber, hanem megy szórakozni; itt nincs lazsálás, a tészta nem vár, hajtani kell. — Megbecsülik-e eléggé ? — Én sohasem panaszkod­tam a fizetésre. Kiváló dol­gozói jelvényt is adtak vagy négyet, 69-ben elmentem nyugdíjba, már akkor be­töltöttem a hatvanadik éve­met, de csak visszajöttem. Nem a hét százalék hajt, nekem ez itt az élet. S ugye, az ember sokáig akar élni,.. Pihenőben — Ludányi Endre bácsit keresse, ő nagyon régi sza­ki, öt évig maradt itt a nyug­díj után, s most sem tud el­válni a gyártól. Ludányi Endre, a KAEV 10-es, egri gyárában dolgo­zott. Géplakatos a szakmája, brigád vezető volt az előraj- zolóknál. Maréknyi kiváló dolgozói jelvény birtokosa, elnyerte a könnyűipar kiváló dolgozója címet is. Tavaly, a jubileumi ünnepségen arany karórával jutalmazták két évtizedes munkáját. 65 éves koráig dolgozott, nem akar­ták elengedni, de most pi­hen. Igaz, mint mondja, csak egy ideig... — Délutáni programom; vigyázni az unokára, de most délelőtt is bejöttem a gyár­ba, körülnézni. Tudja, jól­esik most pihenni, de azért valamilyen könnyű munkára csak visszajövök én később. Szép nyugdíjam van, most meg hallom, még emelték is a pótlékot. De az ember nem is annyira a pénz miatt marad, hanem mert nem tudja abbahagyni. — Ha egészséges valaki, tudja vállalni, ha nem, ak­kor viszont mindegy, bármi­lyen is az ösztönzés. Sokan elfáradnak ám a szolgálati évek alatt, jólesik a pihenés! Én magam, szerencsére, tán harminc éve is van, hogy or­voshoz mentem, amikor az olló levágta az ujjam he­gyét; Itt ni... • • • Megöregedtek, s nem volt könnyű az életük. Ahogyan ragaszkodnak a munkájuk­hoz, ahogyan szeretnének minél többet adni magukból, az az akarat lehet példa. Ezért van rójuk szükség. Ezért érdemelnek nagyobb megbecsülést. Hekeli Sándor lehet azt javítani, differen­ciálni, de a lényeg nem változik; keveset kell elosz­tani, de jól! S itt álljunk meg néhány szóra. A tapasztalatok sze­rint nem is lenne olyan na­gyon kevés a központi keret, ha az mind sertéshús lenne, sőt mind friss hús. Csakhogy ez nem lehetséges. Igaz, az arányok egyre jobban javulnak. A 24. héten például 540 mázsa volt a friss sertéshú;. és 310 mázsa fagyasztott, 230 mázsa a friss marhahús és 100 mázsa a fagyasztott. A fentebb már említett 25. héten már sok­kal jobb volt az arány: csak friss sertéshúst kapott a megye, mégpedig 810 mázsát, friss marhahúsból 220 má­zsa volt a keret, fagyasztott marhából pedig 110 mázsa. Persze nemcsak az ará­nyok javulnak, évről évre emelkedik a központi keret is: 1969- ben 47.570 mázsa, 1970- ben 53.940 mázsa, 1971- ben 55.570 mázsa, 1972- ben 58.000 mázsa. Mit eszik a turista ? Közismert a megye ide­genforgalma Évenként több százezer vendég érkezik Egerbe, de a megye más vidékére is. S ezek a vendé­gek nemcsak a műemlékek­ben, vagy a táj szépségében gyönyörködnek. járják az üzleteket is. s leülnek a vendéglők asztalához. Vásá­rolnak, fogyasztanak. Húst is! Gondol-e erre, számít-e erre a nagyméretű vendég­járásra a központi elosztás? Nézzük a számokat: A 12. héten, amikor még nem volt jelentős az idegen­forgalom 1020 mázsa húst kapott a megye, míg a 25. héten, amikor már nagy volt a vendégjárás 1140 mázsát. A 120 mázsás többlet nyil­ván nem tükrözi megfele­lően a megye idegenforgal­mát. Érdemes megfigyelni az egy főre jutó húseladás ala­kulását is. Igaz, hogy még csak az 1970-es adatok áll­nak rendelkezésünkre, de ez is elárul egyet-mást: Országos átlag (a főváros­sal együtt) 21.20 kg Vidéki átlag 15.74 kg Heves megyei átlag 15.18 kg Szolnok megyei átlag 13.21 kg Veszprém megyei átlag 22.09 kg Bács megyei átlag 9.84 kg. Ezek a számok azt bizo­nyítják, hogy 1970-ben me­gyénkben jobb volt a köz­ponti húsellátás, mint pél­dául Szolnokban vagy Bács megyében, de rosszabb az országos átlagnál, de még a vidéki átlagnál is. A megyén belül így ala­kult az egy főre jutó átlag: Egerben 37 kilogramm, Gyöngyösön 30 kilogramm, Hatvanban 26 kilogramm, míg a megve községi átlaga mindössze 10 kilogramm. Ezek a számok azt jelzik, hogy a megyei elosztás igyekszik differenciálni a városok, illetve az idegen- forgalom javára. Igaz, ezek a számok csak­is a központi keretből el­osztott hús és húskészítmé­nyek vásárlását mutatják, — a tényleges fogyasztás, mint látni fogjuk, ennél jóval magasabb — mégis megfo­galmazhatjuk fz igényt: a központi elosztásnak jobban és módszeresebben figye­lembe kellene venni Heves megye egyre növekvő ide­genforgalmát. Jelzi ezt az igényt a megyei tanács ke­reskedelmi osztálya is, s olykor eredményre is ve­zetnek a nagyobb keretet sürgető levelek. Mint említettük, s szám­adatok csak a központi ke­retet tükrözik. Eszerint bi­zony eléggé alacsony a me­gye, de különösen a közsé­gek átlaga. Még szerencse, hogy a tényleges fogyasztás sokkal jobb, magasabb a sta­tisztikai átlagnál. Azt is mondhatjuk, hogy napjaink­ban már több csatornán fo­lyik a lakosság ellátása. Szövetkezeti vágóhidak Itt vannak például az ÁFÉSZ-ek. A rendeletek — amelyek éppen a lakosság jobb ellátását szolgálják — lehetővé teszik, hogy a szö­vetkezetek saját vágóhídjai- kon, saját hizlalású sertése­ket vágjanak és értékesítsék a húst és a különböző készít­ményeket. Az így forgalomba hozott hús mennyisége év­ről évre emelkedik: 1968- ban , 1 879 mázsa 1969- ben 3 782 mázsa 1970- ben 6 678 mázsa 1971- ben 11 000 mázsa Mint a számok is igazol­ják, a szövetkezetek élnek a lehetőségekkel. Igaz, nem minden szövetkezet és nem is egyformán. A füzesabonyi ÁFÉSZ például 1971-ben 1400, az egri szövetkezet 1200, a kápolnai 1060, a gyöngyösi 1100, a hevesi 950, a poroszlói 630 darab sertést vágott. Érdemes megemlíte­ni még egyszer a-gyöngyösi ÁFÉSZ-t: ebben az eszten­dőben hetenként mintegy 20 mázsa tőkehúst biztosít sa­ját vágásból, Gyöngyösnek és a város környékének. Fontos megjegyezni azt is, hogy a saját vágás nem ter­heli a központi keretet, te­hát pluszként jelentkezik az ellátásban. Sőt, az ÁFÉSZ-ek- nek joguk van új húsboltot is nyitni, ha vállalják az üz­let ellátását, vagyis ha nem kérnek rá külön központ: keretet. Ez a lehetőség azért is fontos, mert jelen­leg csupán a megye 60 köz­ségében van központi hús­ellátás. S ez a kör jelenleg csakis a szövetkezetek segít­ségével bővíthető. Szólni kell az állami gaz­daságokról is. Ezek is vág­hatnak és árusíthatnak is. Igaz, a forgalomba hozott tő­kehúst levonják a központi keretből, de a töltelékárut nem, az tehát ismét pluszt jelent az ellátásban. Mint jó kezdeményezést kell meg­említeni a Füzesabonyi Ál­lami Gazdaság egri üzlet­nyitásának tervét. Részt vállalnak az ellá­tásban a termelőszövetkeze­tek is. Minden tsz-nek joga vari kis vágóhidat létesíteni. (Sőt! Ha nagyobb kapacitá­sú vágóhidat tervez, 50 szá­zalékos állami támogatást is kap.) S joga van a tsz-nek saját vágásból ellátni a tag­ságát. Őszintén szólva: 'na ma a tsz tagságának bizto­sítva van a húsellátása, ak­kor azt is mondhatjuk, hogy a községben csaknem min­denki asztalára jut hús. E többcsatornás rendszer­ben nagy jelentősége van a kezdeményezésnek. Sarudon, Detken, Karácsondon és még számos községben a helyi ve­zetők nagyon ügyesen meg­oldották a húsproblémát. Nemcsak vágóhídja van a tsz-nek, hanem kisebb fel­dolgozó üzeme is. Es üzlete is! Vannak termelőszövetke­zetek, amelyek részt vállal­nak a városok ellátásában is. A hevesi Kossuth Termelő- szövetkezet például Egerben nyitott üzletet. ★ . Tudjuk, ez az írás nem pótolja azt a húsmc.:;:y:.._- get, amely jelenleg még hiányzik ahhoz, hoty telje­sen kiét .'/thai'-: ek : ondhas- suk az ellátást A jijlődést, A visontai hőerőmű hűtőtornyai. (Foto: MTI — Balassa Ferenc) Hombájnos a dombokon Elhagyva Egert, ha jobbra kitekint az utazó a vonatból, látja az andomaktályai dim- bes-dombos földeket, ame­lyen aranysárgán hajtogat­ják fejeiket a kalászosok. Nem olyan nagy, óriási táb­lák ezek, mint amilyeneket délebbre, alföldi járásaink határaiban látni. Szétszab­dalják az olajkutakhoz veze­tő, göröngyösre felvágott utak. — De még milyen utak.. .1 — jegyzi meg Tatár János, az andomaktályai Búzaka­lász termelőszövetkezet kom­it törekvést és a lehetősége­ket igyekeztünk felvázolni. A sorok közül persze az is kitűnik, hogy gondjaink van­nak a húsellátással, nem jut mindig és nem jut minden­kinek pont akkor, amikor vásárolni akar. Sok még a tennivaló. Bi­zonyára lehet — és kell is! — jobban szervezni az ellátást, rugalmasabban osz­tani a keretet, gondosabban irányítani a szállítást, hogy még kettős ünnepek előtt se kelljen bosszankodni. Érde­mes lenne megfontolni és javasolni a jelenleg még ellátatlan községek közpon­ti ellátásba való fokozatos bevonását is. A kezdeménye­zések, a jó kapcsolatok a megyében és a megyén kí­vül még nagy lehetőségeket rejtenek magukban. Aztán itt vannak azok a húsok is, amelyeket nem szabályoznak a keretek. A baromfi, a hal és a birkahús. Ezek közül még csak a vágott baromfi forgalmának emelkedésével dicsekedhetünk. Ezen a te­rületen még van feladata és lehetőség« U a keresKede- le nmeit. A lehetőségek jobb ki­használása, a kezdeményezés bátorsága jelentősen előse­gítheti húsgondunk mielőbbi megoldását. Erre ösztönöz a megyei vezetés is, és áldoz is rá jelentős össfegeket. Nem beszélve arról, hogy ha sertéstenyésztésünk jelenlegi színvonalát egyenletesen tar­tani tudjuk, akkor a hús­ellátásban is gyors javulás várható. Egy legfrissebb adat: a 28. héten (július 2—8-ig) 140 mázsával emelték a megye huskéiei/él. Jó hír .1.7 Márkusz László bájnosa, akivel még nem a búzatáblán, hanem a közös gazdaság géptelepén beszél­getünk. — Bevetésre készen állunk — mondja tréfásan. — Orosz János szerelővel „megvizs­gáltuk” az én eszká-négyes segítőtársamat. Szétszedtük, bezsíroztuk-olajoztuk. Kicse­réltük a sérült alkatrészeit. Már csak néhány nap, s az andomaki határban is vág­juk, — s ha az időjárás is kedvez — két hét alatt két kombájnnal le is vágjuk az ötszáz hold őszi búzát. Ügy hallom, hogy a csányi téesz kombájnosai is segítenek. Ök már elkezdték, s hama­rabb befejezik otthon az ara­tást. Volt év, amikor mi is segítettünk a mikófalviaknak a betakarításban. Tatár János már ötödik éve kombajnol a dombos an- dornaki határban. Kerülgeti a bókoló olajkutakat, ame­lyek közelében néha egy-egy elhagyott cső, vagy más vas­darab is a vágó asztalára ke­rül. Hiába, itt nehezebb dol­ga van a kombájnosnak, mint a nagy, sík földeken. — Bosszúság az mindenütt akad — mondja a még csen­des kombájnra támaszkodva —, de azért nagyon szeretem én ezt a gépet. Csak az olya­nok tudják értékelni, hogy mekkora segítség ez, akik ka. szávai, sarlóval is arattak valamikor. Nekem, mivel apámat korán elveszítettük, elég fiatalon volt részem a kézi aratásban is. Nem olyan nagy a kalászos területünk itt Andornaktályán, de ha­gyományosan tán soha se aratnánk le ma, amikor olyan kevés a kaszát bíró ember falun... — Mennyit tud levágni egy nap alatt? — Hát ha nincs különösebb akadály, s megyünk 15-16 órát, 50 holdból bizony ma­rad is meg nem is. Ez pedig nem kis mennyiség valami­kor 50 jó kaszás, meg ugyan­annyi marokszedő kellett ilyen területhez egy napra... Állunk az erősen tűző dél­utáni napban a rozsdabarná­ra mázolt kombájn mellett. Tatár János pillantásai szin­te simogatják a testes masi­nát, mintha biztatgatná: „Pi­henj, csak pihenj még egy kicsit. Néhány nap múlva er­re úgyse lesz ideje egyikőnk- nek sem...” (falud!) 1972, július 2., vasárnap ^AMMAMAAAAAVAWAWAA/W Szép csendesen Sem beszéd, sem szava-' lat, sem egy pohár bor, semmi ünnepi külsőség nem ; volt. Az építésvezetőség ; Irányítója, Iványi Oszkár: saját kezűleg vette el a; korlátokat, és ezzel a Va-! chott Sándor utcai híd; Gyöngyösön megnyílt a tor- I galom számára. Éppen hat hónap telt el! azután, hogy a bid építé- ‘ sének befejeztével ráenged- < ték a forgalmat először. < Majd jött a vita: megfe- < lel-e a híd a műszaki kö- í vctelményeknek vagy sem? < A beruházó és az építő < nem tudta eldönteni, fel-; kérték hát a Műszaki Egye- * tem építési anyagok tanszé- \ két: mondja ki a végső < szót. Hetek teltek el is- i mét, amíg a szakvélemény < megérkezett. Benne a meg- i állapítás, hogy a hídra rá < lehet engedni a forgalmat. í Legfeljebb két év múlva is- < mét meg kell nézni, bírja-e S a szerkezet úgy, ahogy bír- < nia kelL < A korlátok eltávolításánál < jelen volt a KPM megyei < igazgatósága építési osztá- S Iyának vezető főmérnöke, < Lenhardt László is, vele s együtt a városi tanács, va- s lamint a rendőrkapitány- S ság illetékes szakelőadója, s Megkezdték a műszaki í átadást, és valószínűen jú- ? lius első napjaiban be is í fejezik. Közben elszaladt egy fél s év. Az emberek sok min- s dent beszéltek a hídról, de s azoknak lett igazuk, akik \ szerint a huzavona egyszer s majd szép csendben véget s ér, és a híd üzembe lép. s így is történt. (—ár) 5 \AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom