Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-04 / 103. szám

Szerda esti külpolitikai kommentárunk Nagy tét forog kockán DERÜLÁTÓ nyilatkozatot adott Sorsa, Finnország külügyminisztere, az NSZEP központi lapjának, a Neues Deutschlandnak. „Megjavultak az európai biztonsági ér­tekezlet összehívásának lehetőségei” — mondotta. Termé­szetesen hangsúlyozta: a biztonsági értekezlet egyik elő­feltétele, az európai feszültség enyhítéséhez vezető út mérföldköve: a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyu­gatnémet szerződés ratifikálása. Egy vélemény a sok közül. De bizonyosra vehető: Barzelék, miután a múlt héten megbuktak a bizalmat­lansági szavazáson, azért is enyhültek valamit és látsza­nak hajlamosak lenni bizonyos kompromisszumra a Brandt —Scheel kormánnyal, de még a ratifikációval szemben js, mert nem lehetett nem észre venniük, hogy szinte az egész világ — ellenük drukkolt a bonni parlamenti válság idején. Márpedig bármilyen kedvezőnek ítélik is, hogy nyugatnémet revansista körök és más hidegháborús kö­rök támogatják őket, azért arra is figyelniök kell, hogy a nyugati világ nagy része — tulajdon szövetségeseik —, ez esetben ellenük foglalt állást. A TEKINTÉLYES angol Economist ezt így fogal­mazta meg: az egész világ kedveli és támogatja most Brandtot, annál feltűnőbb, hogy odahaza mennyire támad­ja az ellenzék, milyen éles politikai harc megvívására kényszerül. Példátlan dolog történt a Times-nál, a lap fennállása óta alighanem először: egyik múlt heti szá­ma első vezércikkének címét németül közölte: „Vird Willy kanzjer bleiben?” (Kancellár marad-e Willy?) és egyér­telműen a jelenlegi bonni kormány a ratifikáció mellett foglalt állást. A Times — odahaza Angliában —, közelebb áll a konzervatívokhoz, mint a munkáspárthoz, aminek az a logikája, hogy nyugatnémet viszonylatban közelebb érzi magához Barzel—Strauss kereszténydemokrata—keresz­tényszocialista koalícióját, mint Brandt—Scheel szociál­demokrata—szabaddemokrata szövetségét. Általában. De most, ebben a helyzetben, amikor az egyik oldal — leg­alábbis a legutóbbi időkig — a ratifikáció ellen küzd, a másik oldal a ratifikáció mellett, a Times az utóbbiak mellé csatlakozik. Mert Európa — egész Európa! —, szem­pontjából igenis a ratifikáció a fontos. így sorolhatnánk oldalakon keresztül a nyugati saj­tóvéleményeket. Hasonló hangneműek. A magunk részéről még hozzátesszük, nemcsak Európa szempontjából általá­nosságban, de az európai biztonsági konferencia létre­jötte szempontjából különösen fontos a keleti szerződé­sek ratifikálása. PONTOSAN ÜGY, ahogy — az európai biztonsági értekezlet megrendezésére vállalkozó — Finnország kül- $ ügyminisztere is mondta. ÜWsAAAAA/VSAAAAAA/VWVAAAAAAAAA/VWVWWWWWVNÄA/WAAAAAA/WSA/^ Ma lifalib Brandt— Barzel megbeszélések Bonnban Szerdán kétszer is talál­koztak a nyugatnémet kor­mánykoalíció és az ellenzék vezető politikusai, de a je­lek szerint egy jottányival sem jutottak közelebb az ál­láspontok. Délelőtt szélesebb körű bizalmas tanácskozást tartottak, délután négy óra­kor pedig Brandt kancellár és Barzel CDU elnök külön négyszemközti megbeszélés­re ült össze. Állítólag Barzel az ellen­zék három ismert fenntar­tásának megvizsgálására és a közös politikai elvek meg­fogalmazására három külön­álló bizottság felállítását ja­vasolta Brandtnak. A WDR rádióállomás ér­tesülése szerint, Brandt kan­cellár a szerda délutáni esz­mecserén elfogadta a három bizottság felállítására vonat­kozó kereszténydemokrata indítványt. Barzel a CDU elnöke szer­dán délután bejelentette, hogy legközelebb csütörtö­kön találkozik ismét Willy Brandt kancellárral. A pártok parlamenti frak­ciói is üléseztek, de ezekről a tanácskozásokról nem ér­kezett érdemi hír. A kormánykoalíció kedden arra tett javaslatot, hogy a ratifikációs vitát — amely­nek elvileg szerdán kellett volna megkezdődnie — kezdjék el pénteken, s fe­jezzék be a jövő hét kedd­jén. A törvénybe iktatásról jövő szerdán szavazata a Bundestag. A CDU—CSU- nak nem tetszik a javaslat. A szavazással kapcsolat­ban talán nem érdektelen fejlemény, hogy az FDP egyik pártütője, Kienbaum visszaadta pártjának man­dátumát, s helyére Rudolf Opitz pótképviselő vonul be a Bundestagba. Opitz a szerződések mellett fog sza­vazni. A fokozott ütemű bonni diplomáciai tevékenységnek fontos eseménye volt kedden Falin szovjet nagykövet és Ehmke kancellári miniszter találkozója. Andreotti a választások utáni távlatokról RÓMA: Giulio Andreotti, a keresz­ténydemokrata olasz kor­mány elnöke szerdán sajtó- értekezletet tartott a kül­földi tudósítók klubjában. Megismételte, hogy a koráb­ban megbukott középbal kormányzat két fő célkitűzé­se a kommunista párt elszi­getelése és a gazdasági fej­lődés megfelelő körülményei­nek biztosítása volt. Soron kívüli SALT HELSINKI: Soron kívüli tanácskozást tartott szerdán a helsinki amerikai nagykövetségen a stratégiai fegyverkezés kor­látozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség — jelenti a küldöttségekbe: közelálló köröket idézve a Reuter és az AFP. A tájé­koztatás szerhvt, a munka- csoportok magas szintű talál­kozót tartottak, ami — írja a Reuter — úgy értendő, hogy a küldöttségvezetők is jelen voltak. A választások utáni távla­tokat illetően hangsúlyozta, hogy a DC semmilyen kö­rülmények között nem haj­landó együttműködni a kom­munista párttal. A szocialis­tákkal való együttműködés feltétele, hogy az OSZP le­mondjon eddigi politikájá­ról. Külpolitikai kérdésekről szólva Andreotti az európai biztonsági értekezletről ki­jelentette: meg van győződ­ve ennek hasznosságáról és bízik abban, hogy az érte­kezlet egy következő sza­kaszban összeülhet. Az NSZK keleti politikájával kapcsolatban pedig hangoz­tatta, hogy a kormánynak és az ellenzéknek egyetértésre kellene jutnia a moszkvai és varsói szerződések ratifiká­lásának fontos kérdésében. Főpap Vietnamból — forradalmár Kubából Beszélgetés a népfrontkongresszus külföldi vendégeivel Tizenhárom ország küldöt­tei kisérték, figyelemmel a Hazafias Népfront V. kong- res&zusát. A külföldi test- vórszervezetefc néhány dele­gátusával beszélgetett mun­katársunk. A vietnami offenziva sikere Nguyen Van Ngni, a Dél­vietnami Nemzeti Felszaba- dítási • Front központi bizott­sága elnökségének tagja. A legalább másfél millió hívőt számláló Cao Dai — a ke­resztény, buddhista és kon­fuciánus elvek keverékét valló — szekta főpapja. A hazafiak sikeres offen- zi váj áról a többi között a következőket mondta: —» Vitathatatlanul minden eddiginél sokkal nagyobb je­lentőségű a több mint egy hónapja kezdődött általános támadás. Stratégiai jelentő­ségén túlmenően döntő csa­pás Nixon úgynevezett „viet- namizálási” politikájára. Aki tanúja lehetett, milyen lelke­sen fogadták Dél-Vietnam felszabadított településein a hazafiak egységeit, aki kö­zelről ismeri a Thieu-elleni elkeseredett hangulatot Sai­gonban, az soha egy pilla­natra sem adhatott hitelt az Egyesült Államok testvér- háborút szító terveinek. Be­bizonyosodott, hogy Bél" Vietnam népe túlnyomó többségében támogatja a DNFF harcoló erőit és egyet­ért a Dél-Vietnami Ideigle­nes Forradalmi Kormány politikájával. — Milyen a saigoni had­sereg szelleme? — Példák sokasága igazol­ja, hogy az amerikaiak még a legmegbízhatóbbnak tar­tott elitalakulatokra sem számíthatnak. Bár az USA légiereje és haditengerészete Ufrt. május t„ esöHhrWfc minden eddiginél szélesebb' körű és pusztítóbb akciókkal — a partvidék ágyúzásával, rakétatüzzel és a VDK terü­letének bombázásával — nyújt támogatást a saigoni csapatoknak, azok még a védettnek vélt támaszpon­tokról is sorra visszavonul­nak, s már nemcsak egyéni­leg, hanem kötelékekben is egyre nagyobb számban áll­nak a felszabadító erők ol­dalára. — Milyen politikai ered­ményt hozott az offenziva? — Nemcsak a frontokon, hanem a politika porondján is meghozta a várt sikert. Nixon egy ideig bojkottálta a párizsi Vietnam-konferen­ciát. A mi álláspontunk egy­értelmű és világos: a vietna­mi háború ügyében kizáró­lag a párizsi négyes értekez­let illetékes dönteni. Véle­ményünk változatlan: van megfelelő fórum a tárgyalá­sokra, s javaslataink kellő alapot nyújtanak a megál­lapodáshoz is. Nixon — a dél-vietnami frontokon ki­alakult helyzet következté­ben — kénytelen volt vissza­térni a tárgyalások diplo­máciájához. Az erő helyzeté­ből sem eddig, sem ezentúl nem lehet Vietnamról tár­gyalni! A DNFF központi bizott­sága elnökségének tagja vé­gül köszönetét fejezte ki né­pünk önzetlen támogatásáért, a szolidaritás lépten-nyo- mon észlelt megnyilatkozá­sáért és nem utolsósorban azért a segítségért, amelyet hazánk a vietnami nép hősi harcához nyújt. Célunk: a forradalom továbbfejlesztése Maria Teresa Malmierea, a Kubai Forradalom Védel­mére Alakult Bizottság fő­titkárhelyettese. — Mondana valamit szer­vezetükről? — Szívesen. Eredeti ren­deltetésünk és feladatunk már a szervezet nevéből is kitűnik. Igaz, az eüenfoiTa­dalmárok megfékezése és forradalmi vívmányaink közvetlen védelme ma már 3,7 millió tagunk tennivalói­nak csak kisebb hányadát teszi ki. Hatvannyolceaer alapszervezetünkben elsősor­ban , a forradalom tovább­fejlesztésén munkálkodnak. A szervezet tevékenysége rendkívül sokirányú. Ideoló­giai neveléstől egészségügyi teendőkig, a mezőgazdaság és az építőipar munkájának támogatásától a bűnözést megelőző társadalmi akció­kig, a polgári védelem 'sajá­tos feladataitól az üres üve­gek szervezett begyűjtéséig mindenütt ott találhatók, ahol arra a társadalom szem­pontjából szükség mutatko­zik. Gyakran rendeznek szo­lidaritási gyűléseket és ak­ciókat a vietnami nép tá­mogatására is. — Fontos szerep jut tag­ságunknak a gazdasági épí­tés új szakaszában. A sta­bilitás új teendőket tesz szük­ségessé, elsősorban a bá­nyászatban, a halászatban, az állattenyésztésben. Uj gyárak épülnek Kubában, s az eddigieknél sokkal na­gyobb méreteket ölt a la­kásépítés is. — Ügy tudjuk, szerveze­tük jó kapcsolatokat épített ki a Hazafias Népfronttal?! — Valóban, együttműkö­désünk már néhány . éves múltra. tekinthet vissza. Rendkívül hasznos volt szá­munkra a mostani kong­resszusukon szerzett sok-sok tapasztalat a demokratizmus fejlesztéséről, a nevelés idő­szerű teendőiről és az urba­nizáció feladatairól. Űgv ér­zem, a nagy távolság ellené­re a két nép, a két baráti ország együttműködéséhez minden feltétel adott. Ku­bában nagyra becsülik a magyar műszaki és mező- gazdasági szakembereket, s őszinte hálával gondolnak arra az önzetlen támogatás ra, amelyet az internaciona­lizmus jegyében a Magyar Népköztársaságtól kapunk — mondta befejezésül Maria Teresa Malmierea. Gyapay Dénes 700 ezer pünkösdi látogató Nyugat-Berlinből NYUGAT-BERLIN: A nyugat-berlini szenátus azzal számol, hogy az idén május 17-e és 24-e közötti nyolcnapos időszakban mint­egy 700 ezer állandó nyugat- berlini lakos látogat majd az NDK-ba — közölte a szená­tus szóvivője. A nyugat-berliniek töme­ges kirándulásokat terveznek a Berlintől mintegy 100 ki­lométerre húzódó, festői szépségű Spreewaldba, to­vábbá Potsdamba is. Török repülőgép-eltérítés Szerdán délután újabb részletek váltak ismeretes­sé a Szófiába eltérített tö­rök repülőgéppel kapcsolat­ban, amelynek eltérítői — négy vagy öt pisztolyokkal és gránátokkal felfegyver­zett török fiatal, a Dev Genc elnevezésű szervezet tagjai — már a délelőtti órákban tárgyalásokat kezdtek a szó­fiai török nagykövetséggel. Egyikük, aki magáról csak annyit mondott, hogy köz­gazdász diák, „parlamenter­ként” találkozott a nagykö­vetség vezetőivel. Az általa átadott ultimátum követeli a közelmúltban Törökországban halálra ítélt 6 társuk szabadon bocsátását, a sztrájkokat megtiltó törvény visszavo­nását, kétezer török líra fö­lött a parasztok adósságai­nak elengedését, valamint követeli, hogy ezt dz ulti­mátumot ismertessék a tö­rök rádióban és televízió­ban. A „parlamenter” nyilatko­zott a bolgár hírügynökség munkatársának is, hangoz­tatva, hogy ne tartsák őket kalandoroknak és maoisták­nak, csupán a konkrét kö­rülmények kényszerítő ha­tása alatt folyamodtak, eh­hez a módszerhez. Bányász­katasztrófa Az USA Idaho államában, Kellog városában nagysza­bású bányászkatasztrófa tör­tént: eddig 5 bányász meg­halt, 77 eltűnt, illetve a bá­nyatűz fellobbanása után a bányában rekedt. Képünkön a mentőcsapat tagjai készü­lődnek. (Népújság telefoto — AP—MTI—KS) Castro Conakryban Fidel Castro és kísérete szerdán délben megérkezett Guineába. Conakry repülő­terén a kubai küldöttséget ünnepélyesen fogadta Sékou Touré elnök és Beavogui Lansana miniszterelnök. (UPI) Cionista provokáció A Szovjetunió washingto­ni nagykövetsége erélyes til­takozását jelentette be az Egyesült Államok külügy­minisztériumának azzal kap­csolatban, hogy a cionisták gyújtóbombát dobtak a TASZSZ szovjet hírügynök­ség washingtoni helyiségébe. Richard Davies, államtit­kár-helyettes, a külügymi­nisztérium nevében elnézést kért J. M. Voroncov szovjet nagykövetségi tanácsostól és sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. Biztosította Voroncovot arról, hogy min­den szükséges intézkedést megtesznek a bűnösök fel­kutatására és megbüntetésé­re. El-Zajjat sajtóértekezlete KAIRO: A Szadat elnök moszkvai látogatásáról kiadott közös közlemény az ENSZ alap­okmányával összhangban erősítette meg az arab né­peknek azt a jogát, hogy politikai módszereken kívül . más eszközöket is igényb: vegyenek az Izrael által megszállt területek vissza­szerzésére —. jelentette ki szerdai sajtóértekezletén dr. Mohamed Hasszán El-Zajjat. az EAK tájékoztatási állam­minisztere. Arra a kérdésre válaszol­va, hogy lehet-e számítani újabb közel-keleti háborúra, a tájékoztatási államminsz- ter azt válaszolta, hogy a háború 1967 óta megszakítás nélkül folyik. A jelenlegi ál­lapotot ugyanis nem lehet békének nevezni. Egyiptom véget akar vetni ennek a csendes háborúnak, de a bé­ke nem lehet kapituláció. Egyiptom nyomban megkez­di a megszállt területek fel szabadítását, amikor erre el­érkezettnek látja az időt, bár a konfliktus békés meg­oldását előnyben részesíti a v érái dozat okkal szemben. Megvaa rá a remény» hogy Mohamed próféta következő születésnapját békében ün­nepeljük —, mondotta, Szá­dat elnök ismert ígéretére utalva. Egy kérdésre válaszolva El-Zajjat kijelentette, hogy nincs kapcsolat Ceausescu román államfő kairói és Gol- da Meir izraeli miniszterel­nök közelgő bukaresti láto­gatása között. Nincs szó ro­mán közvetítésről. Humphrey és McGovern sikere az amerikai próbaválasztásokon WASHINGTON: A kedden lezajlott két próbaválasztás leszűkítette a demokratapárt' elnökjelölt­mezőnyt két fej-fej mellett versengő jelölt küzdelmére, de nem határozta meg pon­tosan az erőviszonyokat Hu­bert Humphrey és George McGovern szenátor között. Indiana államban McGo­vern nem indult, s így Humphrey fő vetélytársa George Wallace alabame' kormányzó volt, ak: fel: 46:42 százalékos arányban aratott nem túlságosan meg­győző győzelmet. A kulcsfontosságú Ohio ál- lambao _ § nem végleges eredmények szerint Humph­rey 41:39 arányban vezet McGovern előtt. A demokratapárt jobb­szárnyának jelöltje, Henry Jackson csupán a szavaza­tok 9 százalékát kapta és az eredmények ismeretessé vá­lása után bejelentette, hogy visszalép az aktív versengés­től. Megfigyelők szerint Humphrey és McGovern pár­viadalának eldöntésére való­színűleg csak a két legna­gyobb állam Kalifornia és New York június folyamán lezajló próba választásain ko­rul majd sor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom