Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-13 / 111. szám
Ülést tartott a GTE egri szervezetének elnöksége A Vörös Csillag Traktorgyár egri gyáregységében tartotta elnökségi ülését a GTE egri szervezete. Az ülésen Füzessy János titkár számolt be a XI. országos küldöttértekezletről, majd elfogadták azt a javaslatot, hogy a GTE egri, siroki és gyöngyösi szervezete alapvető feladatait közös program alapján végezze ezután. Hekus lettem Új magyar film NEHÉZ ÜGY. Ettől n film- löt ugyanis mindenki mást várt. Az a korosztály, amelyik megőrizte emlékezetében a háború utáni évek izzó hangulatát, újat kereső lelkesedését, felfokozott érdeklődéssel ül be a moziba. Nem kell hozzá sok idő, néhány perc csupán, s a felvillanó képek, a romos utcák, no meg a kényszerszülte divat és a slágerek máris. Örkény István forgatókönyve alapján „Macskajáték” címmel készít új filmet Makk Károly rendező. A film főszereplői Dajka Margit és Makai Margit. Operatőr Tóth János. Képünkön: Dajka Margit és Makai Margit jelenetét forgatják. A felvevőgép mellett Makk Károly. (MTI foto — Friedmann Endre) Bolha a fülben Francia bohózat bemutatója a Gárdonyi Színházban Miről szól Feydeau Bolha a fülben című bohózata? Nem is tudom! Sőt, abban sem vagyok egészen biztos, hogy egyáltalán szól-e valamiről. Hiszen a szerelmi háromszög — amelyből később négy-, sőt ötszög lesz — befogói és átfogói önmagukról derítik ki, hogy nem is igazak. Nem is szögek. Nem is léteznek. S ha még ehhez hozzávesz- szük, hogy a szerelem is csak bohózati komolyságú, akkor bizony bolha marad a fülben: mitől színpadi mű Georges Feydeau színpadi bűvészkedése? A szerző lenyűgöző biztonságú színpadismeretétől? A magával ragadó tempera mentumú előadástól? Mert végül is az első felvonás első percétől az utolsó pillanatig, harsány nevetésre ingerlő, fesztelen, tempója miatt pikáns és nem ízléstelen színészi játék folyik a színpadon játékos színészekkel, akik olyan komolyan veszik ezt a bohózatot, ahogyan az nemcsak illik, de kelletik is a sikerhez Oktalan dolog lenne most, éppen e valóban luítballon könnyűségű és tartalmú darab kapcsán, olyan kérdésekbe belebonyolódni, hogy mi kell a közönségnek, milyen a helyes színházpolitika, kell-e vagy sem, s ha igen, milyen mértékig kell elébe menni a közönség- igénynek. Sőt, annak taglalása Sem tartozhat most e megjegyzés kereteibe, hogy egyáltalán mit értünk a közönség fogalma alatt. Itt most csak annyit: nem méltatlan dolog se a színházmz. május 13., wuutuU hoz, se a színészhez, ha a nevetés könnyeit is képes elővarázsolni nézője szemeiből. A francia bohózat írója lehet, hogy annak idején akart valami magvast is mondani — gyanakszom azonban, hogy akkor sem akart mást, csak nevettetni —, ám mostanra az esetleges komoly mondandónak még a magja is eltűnt a darabból. Nem is baj! A keret is elég volt, sőt a keret volt az alap ahhoz, hogy Orosz György és Hegedűs László megtöltse azt sziporkázó ötletekkel, hogy egyetlen nyugodt és elernyedésre alkalmas pillanat ne legyen sem ott fenn a színpadon, sem lenn a nézőtéren. Tempó, ízlés és mértéktartás — a mű-j fajon belül a legigényesebb, színpadi munkák közé tartozik Feydeau bohózatának bemutatója. És a színészek ? Mint a jó atléta, aki lazán, könnyedén fut, érzi iz-' mainak magabiztosságát — úgy játszottak. És fegyelme-j zetten! A bemutatón egyetlen harsány ..ráfejelés”, semmi „ripi”, csak a laza, köny- nyed és magabiztos játék. Hogy mennyi munka, menynyi céltudatosság van az| ilyen látszólagos könnyedség mögött"! Akár Hamletet is eljátszhattak volna ennyi energiával. Csiszér András és Máté Eta. Pákozdy János és Kulcsér Imre, Kopetty Lia, Markaly Gábor, Varga Gyula és Fehér Tibor, Unger Pálma és Daryday Róbert, Somló Mária, Héczey Éva, Bánó Pál és Mátyás Jenő voltak azok, akik méltán arattak nagy sikert a há- romfelvönásos bohózatban. A jó díszletek Suki Autóit, a remekbe talált, kifé-, jező kosztümök Hruby Alá-, riát dicsérik. , , Gyurkó Géza 1 felidézik a háború utáni esztendők hangulatát. Történelmi váltás, szerveződik az új rend, az új élet. Hogy a témánál maradjunk, szervezik az új rendőrséget is. Szükség is van rájuk, hiszen túlzottan elszemtelenedett az alvilág: napirenden a vet- kőztetés, a rablás, a fosztogatás, burjánzik a feketepiac, de nem ritka a gyilkosság sem. Az új rendőrségre tehát nagyon nehéz feladat vár. A cím után ítélve azt hittem, hogy erről szól a film. Arról, hogyan váltak rendőrré, bátor és tapasztalt nyomozóvá a tegnap egyszerű munkásai. Arról, hogy az értelemnek és az érzelemnek milyen szálai kötötték ezeket az egyszerű embereket a rendőrséghez és ugyanakkor milyen súlyos belső problémákkal, ellentmondásokkal küszködött ez a fegyveres testület. Leegyszerűsítve a kérdést: azt vártam, hogy tudatunk mai szűrőjén egy hősi korszak tanulságos gondolatait fogalmazza képsorokká ez az új magyar film. A KÖZÖNSÉG másik része — azok, akiknek nincs közvetlen élményük a film cselekményének időszakáról — krimit várt. Szalonképesebben fogalmazva, izgalmas bűnügyi filmet. Ha jól csinálják, ez sem lett volna kevesebb, vagy alárendeltebb az előbbinél. Sajnos, ezt sem kapta meg a közönség. Pedig az eredeti dokumentumokból és Fóti Andor ismert novelláiból lehetett volna jó, társadalmi töltésű bűnügyi filmet csinálni. Csak bátrabban kellett volna válogatni, vagy még inkább jó érzékkel kellett volna kiválasztani azt az egy bűnügyet, amely legjobban kívánkozik a film szalagra és amely jellegiénél fogva magába sűríti a kor hangulatát, ellentmondásait és egyben megmutatja az újjászervezett rendőrség izgalmasan nehéz munkáját is. Volt ilyen szerteágazó bűnügy. És ha nem volt, teremthetett volna ilyet a va.lóság talajából táplálkozó alkotói fantázia. Mert végeredményben nem dokumentumfilmet hirdet a mozi műsora. Ezek után csakis a kezdeményezést dicsérhet j üli jó szívvel. A szándékot, amely emléket kíván állítani azoknak az embereknek, akik hallgatva a hívó szóra, fegyverrel álltak a rend oldalára. De a kezdeményezés elismerésén túl sajnáljuk az elszalasztott lehetőséget, nagyon sajnáljuk, hogy nem lett igazán jó alkotás a Hekus lettem című új magyar film. A dokumentumokat és a novellákat Zimre Péter dolgozta fel. Forgatókönyve túl sokat markol, s nem sikerült kibontania az egyes bűnügyeket, de nem kaptunk sokoldalú ábrázolást a nyomozókról sem. Fejér Tamás már szinte a forgatókönyv „rabságából” rendezte a fii* met, s így világos és dinamikus stílusa sem hozott lényeges változást. A nyomozás izgalma és logikai játéka helyett csakis a kor atmoszférájának megteremtése kárpótolja egy kicsit a közönségei. A hangulatteremtő képsorok Mezei István operatőri munkáját dicsérik. Ami a szereplőket illeti: nem találkoztunk kiemelkedő alakítással. Pedig Harsányt Gábor, Koncz Gábor és Szersén Gyula tehetsége, színészi játékának eredetisége alkalmas lett volna egy- egy jellem sokoldalú kibontására. LEHET, hogy a felfokozott érdeklődés váltotta ki a fentebb írt bíráló sorokat. Való igaz, izgalmas témákat tónál a „Fényes szélek” lelkes időszaka és jó filmet ígér e témák újrafogalmazása. S ehhez a várakozáshoz képest okozott csalódást a film, mert alkotói nem döntötték el pontosan, mit is akarnak valójában. Nem ez az első magyar film, amely ilyen végkövetkeztetéshez vezet Márkusz László , cúotyo-Scj, 0tn freteQ Halszálka Kovács bátyja maszek keszegsütő volt a Balaton partján. Életszínvonalának emelkedését az alábbi felsorolás is mutatja: Polski Fiat, Opel, használt Merci, uj Wolvo. És kacsalábon forgó villa Siófokon. Sajnos, mindez nem egészen tisztességesen. ' A kedves fivér tehát oda került, ahová megérdemelte. Kovács hivatalnok. Egyszerű, derék ember, akiféléböl száz tucat vari minden városban. A hivatalban szeretik, habár a főnök néhányszor már csúnyán nézett rá éles megjegyzései miatt. Mondta is egyszer. — Kovács! Magának akkora szája van, mint egy balatoni villa. y Kovács rántott egyet a vállán, azután hazament és gondolkodott. — Mit is mondott a főnök? Méghogy balatoni villa? Gyors szárnyon jár a hír: börtönbe került a csaló keszegsütő. Másnap Kovács körül egyszerre megváltozott a légkör. Jancsi, a kollégája, „elfelejtett” szólni, hogy együtt menjenek ebédelni. A takarítónéni, akit mindig megkért, hogy hozzon neki két. sósperecet, csak ímmel-ámmal vette el tőle a pénzt. Három nő beszélgetett a folyosón. Amikor Kovács arra ment, gyorsan elhallgattak. — Csókolom, aranyos/Mancika! Ma nem érne rá... Mancika, mintha semmit sem hallana, elindult a bejárat felé. Kovács hazament és gondolkodott. Aludni sem tudott az éjszaka. — Csak nem gondolják az emberek, hogy?? A felesége csitította. — Ne lelkizz, édes fiam! Amiért a négyszáz kilométerre élő bátyád sitten van, azért te nem felelhetsz. Másnap hívta a főnök Kovács beosztottját. Amikor visz- szajött, mintha glória ragyogott volna az arcán. — Csak nincs valami hézag, Döncikém? — Velem nincs. Csak tudod, bennem bízik a főnök ... Harmadnap már az ebédlőben suttogták: — Kovács talán benne van a panamában. i. Valaki naivan megkérdezte: — Csak nem ő szállította a halakat? Vagy sütni segített? — Hülye! Mit tudom én. Csak a főnök mór kilenc embertől érdeklődött Kovács felöl. Tőlem is ... — Ne beszélj! Mit kérdezett? — Azt, hogy milyen ember ez a Kovács? Jár-e gyakran Siófokra? — Mit mondtál? — Mondtam, hogy Siófokra nem jár, meg hogy tudtommal egy időben haragban is voltak a bátyjával. De azért egy kicsit visszaadtam neki a kölcsönt a tavalyi pimaszkodásáért. Elmondtam, hogy egyszer részegen a kis Terikét erőszakkal megakarta csókolni. Este Kovácsékat telefonon hívták: — Vigyázzon, Kovács! Kikezdték magát. Mór a fél hivatalt kihallgatták. Maga rendes ember, sajnálnánk, ha ... Szegény Kovács két Andaxinnal és öt Valeriánával aludt el. Almai zavartak és szörnyűek voltak. Bálnákat, cápákat látott. Reggel a felesége is sírva ébredt. — Te, fiacskám! Csak nem, ugye, nem csináltál valamit? Hetek múltak el. Kovács körül forgott a világ. Csak éppen ő nem tudott semmiről. Annyit tudott mindössze, hogy a bátyja sütött keszeget, s mégis az ő torkán akadt meg a szálka. És ettől a szálkától fuldoklott hetekig, néhány ember ostoba „tréfája” miatt«. • Szalay István A magyarországi forradalmi mozgalmak nagy történelmi alakjának, Dózsa György születésének ötszázadik évfordulóját ünnepeljük az idén. Tiszteletadással idézzük fel a nép- vezér életútját fél évezred távolából. I. Bajvívás Ali vezérrel A keresztény Európa és az ozmán-török birodalom határán állott Nándorfehérvár, ahol Hunyadi János hadai szétzúzták a szultán becsvágyó seregét. Ok azonban változatlan makacssággal tekintettek erre a „kemény dióra”: Nándorfehérvárra. Hiszen mindaddig hiú ábránd a Duna felső szakasza felé nyomulni, amíg magyarok uralják a Száva-part e nevezetes erődjét. Állandósult is a zaklatás. Amikor csak tehették a törökök, le-le csaptak a környékre a szomszédos Szend- rő várából. Az örökös hadi- állapot miatt valóságos pusztasággá változott a Szendrő és Nándorfehérvár közötti sík vidék. A számos csetepaté, kisebb-nagyobb ütközet során gyakorta rendezlek itt bajvívást is életre- halálra a két ellenséges vár bajnokai. Egy idő óta azonban hasztalan kiabáltak fel a törökök Nándorfehérvár bástyáira: „Ki vív meg Ali vezérrel?!” Kihívásuk válasz nélkül maradt. Énnek pedig az volt az oka, hogy bizonyos Epeirosi Ali, á szendrői lovas szpáhik vezére számos nándorfehérvári magyar várőrzöt kaszabolt le bajvívésban, miközben neki a haja szála sem görbült. Mihelyt kissé megenyhült az idő, 1514 februárjában, megint a vár alá érkeztek a szendrői tortokok és gúnyosan szólítottak újabb ellenfelet Ali kardja elé. Ez idáig nem nagyon avatkozott a virtusba a nándorfehérvári lovasok kapitánya, Székely Dózsa György. Egyrészt csendes, tartózkodó ember volt, másrészt alig néhány hónapja szolgált a fehérvári erődben, s gondolta — miért hivalkodjon máris olyanok előtt, akik régtől védelmezik a végvárat. Ám nem a szerencse kegyeltjeként jutott a lovaskapitányi ranghoz. Az előző esztendőben. 1513 nyarán részt vett a havasalföldi hadjáratban, ahol kemény katonának bizonyult. Végigpor- tyézták a Déli-Kárpátok és a Duna között a szultán tartományét, a Szörényi bánságon át Szerbországba vonulták és megostromolták Szendrő várát. Bár nem sikerült kifüstölniük a védő sereget, mégis sokat ártottak a tőrüknek a hadjárattal. A serég rengeteg fogollyal és még több zsákmánnyal megrakottan lért vú££ü _ _ Dózsa György pedig a végeken maradt. Noha korábbi sorsának részleteire nincsenek pontos adatok, bizonyosra vehetjük, hogy már a havasalföldi hadjárat előtt kitűnő katonának ismerhették szülőföldjén, a Székelyföldön. Katonának nevelték, mint általában a többi határvédő székelyek gyermekeit. Dózsa György a régi Háromszék megyei Dálnokon született 1470 és 1474 között. Édesapjuk, Dózsa Tamás gyalogsági kapitány nem élt magas kort. Gyermekei még serdületlenek voltak, amikor a család Dalnokról átköltözött a Székelyföld másik végébe, a Küküllő menti Mák- falvára. György gyermekes ifjúkorának időszaka zavaros politikai és társadalmi eseményektől volt terhes. A főurak vetélkedései, zabolátlan túlkapásai szinte elviselhetetlenné tették a kiszolgáltatott néptömegek életét. Éppen 'Marosszékben, Dózsa lakóhelyén volt legnagyobb a forrongás. Az akkori erdélyi vajda, Báthori István meg akarta semmisíteni a székelyek ősi kiváltságait oly módon, hogy a „veszélyes” székelyeket kiirtja, a többit pedig jobbágysorba taszítja. Bizonyos tehát, az ifjú Dózsa székely nemes létére mindent elkövetett jogai védelmére, s e küzdelmekben szigorú, bátor katonává edződött. Nos, ez a bátor katona megelégelte a szentkút törökök kihívó szemtelenségét, és magát jelölte bajvívónak, amikor újra elhangzott a felszólítás: Ki vív meg Ali vezérrel? Helyszínül a két vár közötti síkságot jelölték ki, az időpontot pedig február huszonnvolcadikában, 1514 húshagyó keddjében határozták meg. Szép idő volt az összecsapás napján. Dózsa nem fogadkozott, nem bizonygatta elszántságát. Komoly volt és csendes. Lovát, fegyverét, ruházatát gondosan előkészítette, majd nyugodtan indult a helyszínre, Nyomában katonái, bajtársai, akik vegyes érzelmekkel mentek küzdelembe. Mire a megállapodás szerinti helyre értek, a törökök már ott várakoztak és magabiztos derűlátással ordítottak át a magyarokhoz, aztán azonnal elő is ugratott a valóban félelmetes Ali szpáhivezér. Rövid ideig tartott a küzdelem. A mindeddig nyugodt, szinte lomha Dózsa György egyik pillanatról a másikra nekiszilajult és néhány attak után tőből levágta Epeirosi Ali páncéllal védett jobb karját. Olyan hatalmas volt az ütés, hogy a levágott karral együtt a ketté szelt páncél is földre hullt. A következő vágással halálra sújtotta ellenfelét a székely vitéz. Győzelme megfélemlítette a törököket, a magyarok pedig diadalújjongással fogadták a sikert. Dózsa ugyanúgy tért vissza Nándorfehérvárra, mint ahogy a viadalra indult: nyugodtan, csendesen, a vitézi gőg minden jele nélkül. Gerencsér Miklós Következik: A vitéz Budaw m i
