Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-31 / 126. szám
é NAP m 9 1972. május 31., szerda A Nap kél: 3.52, nyugszik: 19.32 órakor A Hold kél: 22.28, nyugszik: 6.13 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ANGELA nevű kedves olvasóinkat! Az Angéla eredetét a latin „angelicus**: „angyali** vagy pedig a görög „angelos**: „hírnök, üzenethozó** szavakból veszi, innen származik az angol „angel**, a :francia „ange”, az olasz „angelo** és a magyar „angyal** szó is. * 1892-ben ezen a napon született, és 1968-ban halt meg Moszkvában Konsztantyin Georgijevics Pausz- tovszkij szovjet-orosz regényíró, elbeszélő. Tanulmányait Kijevben végezte: első elbeszélése 1911-ben jelent meg. Íróvá érése előtt sok mindennel megpróbálkozott, s így gazdag élettapasztalatokat szerzett. Végigharcolta a polgárháborút, volt vasmunkás, tengerész, s bejárta hazája .legtávolabbi vidékét is. 1925-től publikálta rendszeresen műveit. Kezdeti novellái az egzotikum, a fantasztikum romantikáját tükrözték, témái távol estek a köznapi élet valóságától. A 30-as évek elején egyre növekvő érdeklődéssel fordult kora valósága felé, s megalkotta Kara—Bugaz című regényét, amely egy csapásra népszerű íróvá tette. Időjárás: Várható időjárás ma estig: nyugat felől növekvő felhőzet, az ország nagy részén szórványosan esővel, záporral, egy-két helyen esetleg zivatarral. Élénk, időnként erős déli, délnyugati, majd a Dunántúlon nyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton: 18-22, keleten 22—26 fok között. Tanuljunk egymástól; ?. Bolgár—magyar baráti találkozó Demjénben Ünnepi könyvhét9 1972 Az új apci könyvtárban Hétfőn, délelőtt érkezett Egerbe, a Hazafias Népfront járási bizottságához Diania Dimova, a Bolgár Kutúra munkatársa, hogy a békehónap keretében rendezett demjéni bolgár—magyar találkozón részt vehessen. A bolgár vendéget a népfront járási bizottságán Tóth Flórián járási népfronttitkár köszöntötte, majd Bacsó János, a népfront megyei bizottságának munkatársával. Kovács Bertalannal, az egri járási hivatal elnökhelyettesével és Fodor József deirt- jénd tsz-elnökkel elindultak a találkozó színhelyére. Demjénben Siller György, a község és a termelőszövetkezet pártalapszervezetének titkára köszöntötte a bolgár vendéget, és a találkozóra egybegyűlt egri járási termelőszövetkezeti vezetőket, szakembereket. Diania Dimova a korszerű bolgár szőlészeti és gyümölcs-termesztésről tartott előadást. Ismertette a bolgár szőlőművelés és gyümölcs- kultúra ősi hagyományait, s a mai, szocialista bolgár mezőgazdaság nagyüzemi termelési módszereit és eredményeit. — A szőlészet és gyümölcs- termelés gépesítésének tervszerű fejlődése hazánkban 1958 óta nagy ütemben folyik. Szinte minden munka- folyamatot gépesítettek szakembereink, — mondotta. Előadása végén elismerően szólott Bulgária és Magyar- ország együttes tudományos kutatásairól és eredményeiről, amelyeket a szőlő- és gyümölcstermesztésben eddig végeztek, illetve elértek. Éles Sándor, az Eger— Gyöngyös vidéki Termelő- szövetkezetek Szövetségének szőlészeti-borászati szakreferense az időszerű művelési tennivalókról beszélt. A találkozó, illetve szakmai konzultáció után a járás termelőszövetkezeti vezetői, szakemberei megtekintették a demjéni termelőszövetkezet korszerű szőlő- és gyümölcsültetvényét. A találkozó, tapasztalatcsere-jel- legű konzultáció után találóan fogalmazta meg a legfontosabb tapasztalatokat Szabó Márton novaji tsz-elnök: — Ismételjük meg az ilyen találkozókat minél többször, tanuljunk egymástól... (faludi) A város- fejlesztéstől A Hazafias Népfront Eger városi bizottságának szervezésében került sor a város- fejlesztés néhány időszerű kérdésével foglalkozó előadásra kedden délután 6 órakor Felnémeten, a művelődési otthonban. Az előadást dr. Varga János, az Egri Városi Tanács elnöke tartotta. Járási vezetőkkel beszélgetek: Ezek az apciak mindig meglepik az embert valamivel, most is itt ez a szép, új könyvtár! Igaz, évekig taposták az útját, de csak elkészült, avathatjuk... Lévai Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője mondja az ünnepi beszédet. Majd a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola irodalmi színpada remekel. Végül, a könyvhét szokásaihoz illően, a község íróvendége, Szalco- nyi Károly kér szót. Pályájáról, legsikeresebb munkáiról beszél, s hogy mennyire hatalmába kerítette a színpad. Meg is magyarázza, miért! A novella és regény olvasóinak véleménye nehezen jut el az íróhoz. A színházban azonban estéről estére lemérhető a közönség magatartásán, hogy az alkotó művész gondolatai célba találtak-e? S ez nagy dolog. ★ Szakonyi már dedikál, a megyei és járási vendégek elvegyülnek az ünneplő helybéliekkel, akik igen nagy számban felvonultak erre az alkalomra. Látszik, magukénak érzik az új könyvtárat, örülnek a község ilyesféle gazdagodásának. Soknak a keze munkája is benne van Fekete Győr Endre, at megyei tanács elnöke nyitotta meg kedden délelőtt a megyei tanács nagytanácstermében azt a tanácskozást, amelyen a hazai, s ezen belül a Heves megyei szarvasmarha-tenyésztés aktuális kérdéseit vitatták meg a szakemberek, akik teljesen megtöltötték a termet. A nagy érdeklődés mező- gazdasági termelésünk egyik legproblematikusabb, legtöbb gonddal küzdő ágazatának szólt. Dr. Csomós Zoltán, az Országos Állattenyésztési Felügyelőség osztályvezetője előadásában tény- és számszerűen sorakoztatta fel a szarvasmarhatenyésztés negatív vonásait, megállapítva, hogy egyedül a vágómarha-termelés felel az előszoba, az olvasó és a szabadpolcos kölcsönző piktorolásában, a villanyszerelésben, meg sok egyéb ténykedésben, ami siettette a mai aktust. Sáfrány András vb-titkár különösen a Qualitál Vállalat és a'kesztyűüzem dolgozóit emlegeti, mint. akik legtöbbet segédkeztek. Majd arról szól, hogy igen jelentős támogatásban részeltette őket a Heves megyei Könyvtár. Mert hiába teremtették ők elő az öreg kastély hátsó traktusának felújításához szükséges százezer forintot, s hiába végzett e munkákkal határidőre a petőfibányai vegyesüzem: az Egerből kapott vadonatúj berendezés nélkül nézhetnék magukat. Bizony, közel kétszázezer forintba került ez a megyének! Megérdemelte Ape, a 3500 lelkes község ezt a nagymérvű beruházást? — Igen, igen! Mindenképpen megérdemelte! Ezt már Lukács Tamúsné, az imént felavatott könyvtár vezetője mondja, aki múlt év őszén Fülekről települt át a faluba. A lakosság egynegyede beiratkozott olvasó, amiben jelentős része van meg a mai kor követelményeinek, a tejtermelés mesz- sze elmarad a kívánalmaktól. A tejtermelés, mint mondotta, évek óta csökkenő tendenciát mutat, az elmúlt évi szint hat százalékkal esett a tavalyelőttihez képest. Dr. Csukás András, a MÉM főosztályvezetője előadásában azt hangsúlyozta nyomatékosan, hogy a gümő- kor és brucellózis elleni védekezés ne kampányszerű, hanem az egész ágazat alapvető munkafolyamata legyen. A Phylaxia Oltóanyag és Tápszertermelő Vállalat ve- zérgizagatója a korszerű takarmányozási módszerekről, a higiénés tartási körülményekről beszélt. — sz — elődjének. S a helyi tanács továbbiakban évente megfelelő összeget biztosít a mintegy nyolcezer kötetes állomány felfrissítésére, korszerűsítésére. Lukácsné különösen a gyermekek körében kívánja népszerűvé tenni a kis intézményt, mert tudja, hogy itt dől a jövendő felnőtt társadalmának kultúra- szeretete. Rövidesen könyvklubot szervez, vonzó prog- j rammal, s odavár minden falubeli kispajtást. Kívánjuk, járjanak sikerrel első lépései, leljen minél nagyobb örömet apci munkájában. Ez a község biztosan nem marad adósa. (moldvay) » — Miből készül a világhírű egri bikavér? A kérdést egy piros nyak- kendős fiú kapja és már mondja is a választ: — Kadarka, Medoc Noir és Kékfrankos fajtákból... A villámkérdésre jó a felelet, a zsűri pontoz és újabb pajtás nyúl a kérdést őrző borítókért. És amíg a fiúk egy csoportja kérdésekre felel, a lányok egyik része tortát' díszít, szendvicseket készít, strandszatyrot díszít, ismét mások a tankertben serénykednek : szőlőt kötnek, burgonyát töltenek, retket szednek és csomagolnak, répát, petrezselymet egyelnek, palántáinak... „Nagyüzem” volt kedden Bosssanhodó utasok Sokan szidják Gyöngyösön, a déli városrészen a Volánt. Főként azok, akik az Élmunkás utcai megállóban akarnak felszállni a helyijáratra. Csak állnak, csak várnak, de a busz nem jön soha. Nézik a megállóban található menetrendet. Ott a járatok ideje pontosan fel van tüntetve. Miért nem jön a busz? Mert a Kassal út és a Mérges utca kereszteződését átépítik, hogy a Mátrába vezető 24-es út új szakaszát beköthessék a 3-as útba. Emiatt a helyijárat korábbi útvonala módosult. Ahogy a Volán gyöngyösi üzemegységében megtudtuk, annak idején a felhagyott megállóban felirattal tájékoztatták a változásról az utasokat. Jó szokás szerint ezt a táblát valakik eltüntették. Heccből. Valószínűleg. A következménye ennek a jópofaságnak már ismert. Szóval: nem kell mindig mindjárt a Volánt szidni. Olykor az unatkozó lakótársaink kellemetlenkednek nekünk. (-ár) Iában, ahol az első ízben megrendezett úttörő mezőgazdász vetélkedő döntőjére került sor. A mezőgazdász tantárgy legjobbjai először csapat, majd területi versenyen küzdöttek és végül a járási-városi győztesek, hét csapat, 28 jól felkészült úttörő jutott a gyöngyösi döntőre. Az iskolában tanult mezőgazdasági, műszaki és háztartási ismeretekből, gyakorlati tudásból vizsgáztak a pajtások. A versenynek voltak kellemes részei is, mint az, amikor a lányok remekbe készült szendvicseit, a tortadíszítést zsűrizni kellett, valamennyi résztvevőnek. .. A sokoldalú érdeklődés Családi tragédia Gyöngyösön Megdöbbentő családi tragédia játszódott le hétfőn este 9 óra tájban Gyöngyösön. Hornyák László 32 esztendős gyöngyösi lakos megölte 8 és 6 esztendős fiát, majd feleségét, s ezután öngyilkos lett. Hornyák a korábbi években ideggyógykezelésben részesült. A tragikus eset hátterének kivizsgálását illetékes szervek megkezdték. Kevés tejet, vajat fogyasztunk Tudományos tanácskozás Egerben Úttörő mezőgazdászok vetélkedői ének megyei döntője Felvételünk a tankért szőlősorbaiban készült, ahol arra volt kíváncsi a zsűri, hogyan kötnek a lányok? a gyöngyösi 4. számú iskoAZ ATOMGYUFA Hadnagy Gábor és Mekis János szatirikus képregénye 13. — Óriási! Szóval ön szakember? Maga a mi emberünk! Ha a feltalálói státusz helyett, sajnos már be van töltve, beéri a főkalkulátori pozícióval... Itt, ugyebár, a prémium is több... Nem is szólva a mellékesről... 14. Irinyi nem tudta ugyan, mi fán terem a prémium, s még inkább, hogy mi is az a főkalkuláció voltaképpen, amivel ezután meg kell kiereánie a kenyerét, de már asszimilálódott annyira korunkhoz, hogy vállalta. így legalább befejezheti tervrajzait 15. Aktarágny fő-főkalkulátor azonban ezt közönséges időlopásnak minősítette. „Maga csak ne gyufázzon!” _mennydörö gte. — „Vegye tudomásul, hogy a kalkulációs tervet de kádlebontásban is pontosan teljesíteni kell!” I ! t i több órán keresztül tartott, míg végül a zsűri meghozta döntését: győztes a nagyré- dei csapat, második a csányi, harmadik a besenyőtelki. A Mosonmagyaróvárott sorra kerülő országos versenyen a nagyrédei Barta Magdolna, Korsós János, Só regi András és Deme Imre képviselik megyénket. Súlyos motorosba leset Szűcs és Tarnalelesz között, egy útkanyarban súlyos baleset történt: Kovács László tarnalele- szi lakos motorkerékpárjával az útárokba hajtott és felborult. A baleset következtében Barta Gyula .°>4 éves bányatelcpi lakos, a motorkerékpár utasa igen súlyos, Kovács könnyebb sérülést szenvedett. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja; — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73., 20-29., 24-44. Lapkiadó Vállalat* 12-68 Gyöngyösi szerkesztőség: 16-97. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél, Index:’ 20flfil! Heves megyei Nyomda Vállalat Eger, Bródy Sándor utca 4. szám. igazgató: SÓLYMOS JOfiMMT. %