Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-18 / 115. szám

A trópusok tudós vándora

Beszélgetés dr. Balogh János akadémikussal

Nem túlzás azt mondani, hogy dr Balogh Jánosnak, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Kossuth-dí- jas professzorának, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának nevét, tudományos sikereit úgyszólván világszerte ismerik Az utóbbi években kilenc nagy trópuskuta- tc expedícióban vett részt, úgy is, mint tudományos munkatárs s úgy is, mint a kutatócsoport vezetője. A neves tudós a közelmúltban találkozott az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola hallgatóival, és színes beszámolót tartott utazásairól, kutatásainak, munkásságának eredményeiről. Balogh professzor sajátos egyéniség: kutató és ismeretterjesztő egyszerre.

— Mi magyarázza ezt az egészséges kettősséget?

— Ifjúkoromban egyaránt vonzott az irodalom és a tudomány. Sokáig tartott, amíg dönteni tudtam, és a tudománnyal kötöttem jegyességet. Persze, más az egyéni elhatározás és más a gyakorlati lehetőség. Amikor középiskolai tanári diplomát szereztem, sehol sem kaptam állást, meglehetősen jó kereseti lehetőséget kínált viszont az újságírás. Így kerültem végül is a Tolnai Világlapjához, ahol később tudományos rovatvezető lettem. Erről a lapról sok rosszat elmondtak, ezt nem is vitatom. Egy azonban tény: tudományos vonalon, a szerkesztők közérthetőséget, világosságot kívántak a munkatársaktól. Tulajdonképpen itt kezdődött ismeretségem az ismeretterjesztései. S hadd mondjak el még egy dolgot: elein- ie sokat berzenkedtem önmagámban főnökeim ellen, azzal „tápláltam” önérzetem, hogy egyetemi magántanárként sokkal képzettebb vagyok náluk, meg az irodalomhoz is többet konyítok; utólag azért mindig elismertem, s ma is eztj mondom: ők tanítottak meg — képzettség ide, vagy oda —, szabatosan magyarul írni. Tőlük tanultam meg, a tizenkét évi újságírósikodás során —, hogy a tudomány eredményeit minden tudósnak kötelessége közkinccsé tenni.

— Milyen összefüggés van több évtizedes tudományos munkássága s az utóbbi kilenc év világjáró útjai között?

— Elsősorban a bioszféra, a talajbiológiai, kutatások vonzottak, s érdekelnek ma si. Rendkívül izgalmas témakör ez. A természet a maga háborítatlan ősállapotában biztosítja a biológiai egyensúlyt: erről gondoskodnak a talajban élő apróbbnál apróbb

élőlények. A természetátalakító ember, a maga céltudatos tevékenységével — itt-ott megbontotta és megbontja ezt az ősi rendet. Ezzel korábban nem sokat törődtek, úgy vélték, hogy a természet majd csak gondoskodik önmagáról. A kutatások azonban igazolták, hogy ez a felvetés, korántsem igaz. Az ember többek között —, különböző vegyi anyagokkal szennyezi a talajt, megbontja az egyensúlyt. Ha ezzel nem törődnénk, altkor végső fokon ez katasztrofális lenne az egyre növekvő lélekszámú emberiség számára, hiszen veszélyeztetné a fehérje-utánpótlást. Mi, tudósok, világszerte a biológiai egyensúly helyre- állításának módszereit kutatjuk, ki-ki a maga szakterületén. Ma már megdőlt az a nézet, hogy a buja növényzetet nevelő trópusi talaj eltartja egykor az emberiséget. Én talajzoológiai kutatásokkal foglalkoztam, kutatóútjaim, világjárásaim során ezekhez gyűjtöttem adatokat, talajmintákat. Mi ennek a gyakorlati haszna? Az UNESCO támogatásával folyó kutatások — többek közt az enyém is —, hozzájárulnak ahhoz, hogy a trópusi mezőgazdaság számára járható utat mutassanak, s végső soron segítsék a biológiai egyensúly helyre- állítását, mert ez lehetséges, s túlzás arról prédikálni, hogy a gond katasztrofális.

— Ön járt többször Dél- Amerikában, bebarangolta Üj-Giuneát, Űj-Zélandot, éveket töltött azzal, hogy járta a trópusok vadregényes tájait. Gazdag élményanyagából mit idézne fel legszívesebben?

— Két megszállott kutató volt a példaképem: az egyiik Biró Lajos, a másik Fenichel Sámuel. Fenichel lelkes kutató volt, munkája közben érte a halál is. Sírjáról csak egy 1904-es fényképfelvétel maradt meg. Még ifjúkoromban elhatároztam, hogy ha csak módom nyílik rá: egykor megtalálom. Amikor Űj Guineáiba utaztam, megkezdtem a nyomozást. A szomszédos sír felirata segített, s így találtam meg azt a ma már jelöletlen sírhalmot, ahol a magyar tudomány egyik nagysága nyugszik. Egyéb élmények ? Olyan tá jakat ismertem meg, amelyeket se leírni. se lefesteni nem lehet élethűen, a valóságot még a filmfelvételek is meghamisít ják, igazi képet csak az kaphat róla. aki ott járt. Szá momira feledhetetlenek azok az emberek, akikkel találkoztam. Magyarokkal útón- útfélen öszekerültem. Közülük sokan segítettek is: egy dél-amerikai díszhal-árusítóból milliomossá lett magyar — Villy Schwartz — három hétre kutatóhajót bocsátott rendelkezésemre. Űj-Zélan- don, Wellington ban betévedtem a Jolly Frag, a Vidám Béka nevű szórakozóhelyre, ahol lemezről lejátszották Liszt második rapszódiáját Meglepetten érdeklődtem pedig ez csak a kezdet volt: a tulajdonos ugyanis jó ma gyarsággal köszöntött: „Jó estét, tanár úr!”

— Ön vérbeli pedagógus is; miként ítéli meg a mai ifjúságot, a főiskolai, az egyetemi hallgatókat?

— Hiszek bennük. Ügy érzem, ha ők nem lennének, akkor az ember úgy elfásulna a kicsinyes, szűk látókörű torzsalkodásoktól, a bosszantó, pitiáner intrikáktól, hogy megbékélne az öregséggel. Számomra — ezt már sokszor elmondtam a fiataloknak —, ők adják mindennapi munkám értelmét, mert ők viszik tovább azt, amit mi abbahagyunk. Azit is elmondom mindig: nincs igazuk azoknak, akik fennen hirdetik, hogy a mai fiatalság jövője perspektivátlan. Amikor én kutatásról, trópusi utakról álmodoztam, akkor lóvasút közlekedett, s ma már űrrakéták járnak a Holdra. A tudomány fejlődése egyre gyomul, a fiatalságra vár, hogy ebből a nagyszerű munkából kivegye részét. Persze nem megy kényen, nekem ötvenéves koromig kellett várni, míg elindulhattam első kutatóutamra. Mégsem mondtam le, nem hátráltam. Ha a fiatalok a kitartást megtanulják tőlünk — én úgy hiszem, hogy igen —, akkor jövőjük gondtalanabb lesz, mint a mi pályánk volt.

Pécsi István

Évente 23 ezer válás

A bontópexek tapasztalatai

A válóperek bírói gyakorlatának vizsgálata során az Igazságügyi Minisztérium tájékozódott a válások okairól. Megállapították, hogy a válóperek száma hazánkban továbbra is magas: például

1970-ben (az 1960. évi mintegy 16,5 ezerrel szemben) a jogerősen felbontott házasságok száma 28 ezer 042 volt, s ez a szám 1971-ben is 23 ezer körül alakult.

Az első bontóperi tárgyalások — amelyet „békítő” tárgyalásnak szoktak nevezni — általánosan elterjedt nézet a, közvéleményben, hogy csak formális eleme a válópernek. A vizsgálat azonban meglepő adatokat tárt fel a békítő tárgyalásokkal kapcsolatban. Ugyanis a megindított bontóperek száma évente körülbelül 8—10 ezerrel magasabb, mint a jogerősen felbontott házasságoké. Például a Pesti Központi Bíróság előtt megindított perek egynegyedét, a vidéki bíróságokon pedig a válóperek több mint egy- harmadát megszüntették a korábban válni szándékozók a békítő tárgyalás során, közvetlenül utána. A siker okát kutatva a vizsgálat érdekes megállapításokra vezetett.

Nemcsak meggondolatlan házasságok, hanem meggondolatlan válások is vannak, sokan beadják a válóperi keresetet, ugyanakkor nem tudják, hogy a gyermekek elhelyezésével, tartásával, a lakás és a közösen szerzett bútor, használati tárgyak elosztásával milyen jogi következmények járnak együtt. A tapasztalatok szerint igen fontos szerepet töltenek be a békítő tárgyalások azokban . az esetekben is, amikor a |

házasság pillanatnyi megromlása vezeti a'házastársakat a bírósághoz. A józan, megfontolt szó, a jogi felvilágosítás, a következmények ismertetése erősen befolyásolja a szándékok megváltoztatását.

A válószándék okait vizsgálva: igen magas — változatlanul — a férj, s újabban már-már azonos arányban — az asszony italozása, az ebből fakadó durvaságok miatti válások száma. A munkába járó, keresettel rendelkező asszonyok egyre kevésbé tűrik az ilyen megaláztatásokat. Sok házasság esik szét amiatt is, hogy a

házasságkötés előtt nem volt mélyebb érzelmi kapcsolat a nő és a féffi között, ami végűi a váláshoz vezet. A lakáshiány, a szülőkkel való együttélésből lakadó súrlódások miatt indított bontóperek száma is magas, és a lista' élén foglal helyet a „klasszikus” ok, a harmadik feltűnése is. A házastársi hűtlenség fele-fele arányban ássa véglegesen alá a frigyeket. A vizsgálat tapasztalatai szerint ott, ahol gyermek van, s különösen azokban a családokban, ahol három gyermeknél több van, igen ritka a válás. (MTI)

Mit szólnak az ötlethez?

Le akar fogyni? Vegyen tizenöt krémest, nyolc sertéscsülköt sütve, sok krumplival, valamint két fehér veknit, lehet kétkilós is egy-egy. Ha ez mind megvan, rakja szépen sorba, átlósan, a szoba egyik sarkától a másikig a tizenöt krémest, s rajta keresztül, a másik sarokból a negyedik sarokig ugyancsak átlósan a nyolc sertéscsülköt.

Megvan?

Ha igen, akkor vegyen a kezébe négy kekszet, s amíg a négy kekszet elmajszolja, szapora léptekkel és szabad kezével szelje fel egyenként a tizenöt krémest, a nyolc, sertés- csülköt ... Ha ez is megvan, ismételje meg a lerakást átlós irányban, de most már keksz nélkül kell felszednie. Ha ezt naponta ötször megcsinálja, a-.krémest meg nem ejjzi, a csülköket odaadja az ellenségének, — yfjnden bizonnyal lefogy majd. W

SZTK-repectre is megoldható a dolog: 200—300 fogyaszlópirulát kell szétszórni és azt egyenként felszedni a földről! Olcsóbb, de kevésbé izgalmas módszer!

(-Ó)

Kiáltvány Ceglédről (5.)

■fcäsr.

PRECÍZ MUNKA

í£.qto; Toth)

Gyorsan ugyanakkor megfontoltan kellett cselekednie a keresztes hadak fővezérének. Mindenekelőtt katonailag akarta uralni a helyzetet, hogy kedvező pozicíóból kísérelje meg a politikai célok elérését. Seregét három részre osztotta. Az ország fon- ■ tos területein a fegyveres nép jelenlétével kívánta biztosítani túlsúlyát, egyszersmind újabb paraszti tömegek csatlakozását remélte a seregek útjában eső vidékekről. Barabás papot kelet felé küldte a síkság és a hegyvidék találkozási vonalán. Ezzel mintegy elszigetelte a nemesekhez húzó felvidéki országrészt a forradalomra hajlamosabb, paraszti tömegekben bővelkedő Nagy- alföldtől. Mészáros Lőrincet a Duna—Tisza közére küldte, hogy a lelkes papra bízott sereg vegye birtokába azt a terepet, amelyen át a legrövidebb út vezet Budáról Nádorfehérvárra, s olvassza magába az útvonalon várakozó nagyszámú önkéntest, ö maga a két szélső irány között a tengelyvonalat választotta. A Rákoson a seregzöm egyik felét öccse, Dózsa Gergely parancsnoksága alá rendelte — megtartván magának a fővezér- séget. Budát és Pestet nem hagyhatta biztosítékok nélkül a háta mögött, ezért a i Rákoson marasztalt háromezer fegyverest Száleresi Amlprus pesti polgár vezérletével.

Az átgondolt stratégiai intézkedések után késedelem nélkül, még május tizen ha- lodikao tábort

útra keltek. Ezzel kezdetét vette Dózsa György alföldi hadjárata, a tulajdonképpeni 15i4-es parasztháború, noha egyelőre csaták nélkül vonultak céljuk felé. A fő irányban haladó zöm tizenhetedikén este érkezett Ceglédre. Letáboroztak a nagy mezőváros észak-nyugati szélén, a homokbuckák között. Ekkor mór magukon viselték a csapatok a fegyelem és a szervezettség biztos jegyeit.

A fővezérnek pedig határoznia kellett, hogy milyen módon vívja ki fegyveres hatalma birtokában a jobbágyság számára remélt szabadságot.

Cegléd a progi'amadós helyszíne lett. Itt derült ki igazán, hogy a hadvezért tehetséggel megáldott székely vitéz a politikai vezető szelepére is kiválóan alkalmas. Nem akarta eltörölni a királyságot, ám annál szilár- dabbul elhatározta magát a fennálló társadalmi rend emberségesebb átalakítására. Feladatának tekintette a főurak megfékezését, a törvények felülvizsgálását, a jobbágyok jogainak új alapokra való helyezését. Születése, neveltetése révén önként kínálkozott a székelyek példája. Azt akarta, hogy a székelyek számára garantált jogokhoz hasonló helyzetbe kerüljön az ország egész parasztsága. Miután világossá fogalmazódott benne a szándék, ismét népgyűlésbe hívta seregét és így beszélt katonáihoz;

— Semmi sem. kellemetlenebb taten előtt, mint az,.

hogy egyik ember uralkodjék a másikon. Mert a szolgaság nem természet szerint, hanem az emberek kapzsiságából keletkezvén, egy halandó sem követ el gonoszabbat, mint az, aki a maga tekintélyével visszaél s az embereket durva szolgaságra veti.

— Akár nehéz, akár köny- nyű dolgot tett-e már egy nemes is a ti károsodástok nélkül? Hiszen ha egy nemes építkezik, házasodik, leányát férjhez adja, vendégeskedik, fia születik, vagy meghal — ha saját ügyében a királyhoz utazik: veletek fizetteti meg. Semmit sem tesz ,o ti károtok nélkül. Ünneplők gyász nektek, s ha gyászolnak, pénzetekből csapnak tort s inkább ti hullathattok könnyeket.

— Most, mialatt ők remegnek, támadjatok ellenségeitekre, öljétek le, vagy sza- lasszátok meg őket. Tanítsátok meg az elpuhultakat, ne uralkodjanak gonosz módon tűrhetetlen kevélységük által, >

Ugyanebben a szellemben íródott az a kiáltvány is, amely Cegléden kelt 1514. május tizennyolcadikén: „Székely György, vitéz katona, a keresztesek istenáldotta népének fejedelme és főkapitánya, csak Magyar- ország királyának s nem egyúttal az urak alattvalója, a Magyarországban... lévő városoknak és falvaknak, együtt és egyenként, küldjük üdvözletünket! Tudjátok, hogy a hitegető nemesek ellenünk. .. ártani vágyó kezekkel fölkeltek, hogy bennünket üldözzenek, háborgassanak és zavarjanak. Azért is néktek... rendeljük és parancsoljuk, hogy rögtön és azonnal, amint jelen levelünket látjátok, minden késedelem és kifogás nélkül jöjjetek, repüljetek és igyekezzetek Cegléd mezővárosába. Siessetek, hogy így a szent csapat és áldott gyülekezet a nevezett hűtlen és gonosz nemeseknek erejét és kezét, korlátozni, megfékezni és megzabolázni tudja."

Dózsa tehát óvakodott attól, hogy forradalmi hitvallása mellett a király és az egyház ellen buzdítson. Sőt, kancellárjával, Ambrus dé- vaványai pappal levelet írat Ceglédről Bakócz Tamásnak, beszámol haderejéről, felszólítja a hercegérseket, hogy késedelem nélkül csatlakozzon hozzá mindazon sereggel, amelyet kezdetben megígért. A bíborosnak címzett bókülékeny hangú levelet az követte, hogy Bakócz május huszonharmadikán végképp eltiltotta az egész keresztes- hadjáratot, egyházi átokkal fenyegetett meg mindenkit, aki nem teszi le rögtön a fegyvert s nem tér haza azonnal.

Időközben mégis egyre erősödött, szilárdult a paraszti sereg. Szabályosan menetelő alakzatait már kürtösök, dobosok kísérték Temesköz felé. Pompás szakértelemmel keltek át a Tiszán, a Berettyón, a Hármas-Kőrösön. A Békés melletti szikes réteken táboroztak, amikor megérkezett Dózsához Bakócz Tamás és az urak együttes levele. Látván Dózsa az elszánt és rideg gyűlöletet, komoran szólt, miután Ambrus pap felolvasta neki a fenyegetést.

— Nem vagyok én sem gyerek, sem bolond, hogy tréfát űzzenek velem. Fogadom az istenre és á szentekre, hogy összetöröm őket!

Gerencsér Miklós Következik:

Képiteiet Apátiáivá^