Népújság, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-12 / 85. szám

Uj üdülők Hajdúszoboszlón ?TS*.ZS£i hajdúszoboszlói új ÉDOSZ-üdülőben. Az üdülő bekapcsolódásával most már évente 25 ezer vendéget tudnak fogadni Hajdúszoboszlón. Képünkön: az új üdülő épülete. ... 1 (MTI foto m Balogh László Pál felv. — KS) Megjelent a Nemzetközi Szemle új száma A folyóirat áprilisi szalmá­ban közli dr. Szűrös Mátyás Magyarország és a Szovjet­unió című cikksorozatának befejező részét, amely a két testvérország kulturális és ideológiai kapcsolataival fog­lalkozik. A cikksorozat sok adatot és tényt közöl, ame­lyek meggyőző és jellemző képeit adnak a szovjet—ma­gyar kapcsolatok fejlődésé­ről. A folyóirat legnagyobb terjedelmű rovata ezúttal Nixon pekingi útjával foglal­kozik. Közli a kínai—ameri­kai közös közlemény teljes szövegét, s ahhoz fűz elem­ző kommentárokat. Az ápri­lisi szám másik jelentős anyaga a TIT kétnapos vi­tájáról szóló beszámoló. A vita arról folyt: önálló tudo­mánynak tekinthető-e a po­litikatudomány, amit Nyuga­ton divatos szóval „politoló­giának” neveznek? Az MSZ­MP politikai főiskolájának rektorhelyettese, Vészt Béla vitaindító előadására Pozs- gay Imre, a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyet­tese válaszolt, ezenkívül dr. Samu Mihály, a nemzetközi jog- és politikai tudományok viszonyára vonatkozó hozzá­szólása, majd a második na­pi vitaindító előadásban Pi- rityi Sándor „A politikatu­domány és a nemzetközi vi­szonyok” című előadása je­lent meg ebben a számban. A vita folytatását a folyó­irat májusi száma fogja kö­zölni. A Nemzetközi Szemle szer­kesztősége két újítást veze­tett be. Egyrészt katonai szakértőkkel írat cikkeket — ezúttal dr. Szabó Imre, a közel-keleti katonai erőviszo­nyokat ismerteti szakszerűen — másrészt képriportokat is közöl. Ebben a számban Bangla Desh és Pakisztán városait mutatják be a fo­tók. A folyóirat beszámol az Izraelben megtartott cionis­ta kongresszusról, a Jugosz­láv Kommunisták Szövetsé­ge II. országos konferenciá­járól két érdekes cikkfordí­tást is közöl a folyóirat: az egyik Graham Greene cikke Chiléről „Vajon merről jön az ellentámadás” címmel; a másik Leo Figueres elméleti igényű írása: „Az önigazga­tásról — a szó homálya és a dolgok lényege" címmel. Az arany oklevél kötelez Nehezen dőlt el a kérdés a „Ki mit tud?” megyei dön­tőjén., hogy melyik táncegyüttes képviselje a hevesi tájat az országos elődöntőben. A gyöngyösiek mellett a nagyobb rutin és látványosabb kiállítás szólt, a parádi lányokat a táncmotívumok pontos kidolgozása dicsérte. Aztán sala­moni döntés született: a Vidróczky Együttes megy tovább, a parádi fogyasztási szövetkezet csoportja pedig megkapja a megyei tanács 3000 forintos különdíját. A parádi táncosok vezetőjének, Somfai Tibornénak első pillanatban kicsit rosz- szul esett a zsűri állásfoglalása, de aztán megvigasztalódott. Együtt a költség valami szép kirándulásra, amit vidéki fellépéssel köthetünk össze, gondolta magában. S úgy folyt tovább a munka az együttes próbáin, mintha mi sem tör­tént volna. Otthonában beszélgetünk a mindig kedves, tettvágytól lobogó asszonnyal. Táncpedagógusi munkájáról, az együt­tes gondjairól és jövendőjéről. — Nem fáradt még el? — Ezt nem lehet megunni! Pedig lassan húsz esztende­je lesz, hogy részt vállaltam Párádon a közművelődési mun­kából. Itt tanítottam az iskolában, s akkori igazgatóm azt mondja egyszer: Elvira, te vagy a legfiatalabb a tantes­tületben, csinálj a gyerekekkel május elsejére egy szép táncot! Csináltam. Nem sokkal később lemásoltam, de most már felnőttekkel, az Állami Népi Együttes fonó jelenetét, s bemutattuk. Nagy volt a siker, örültem neki. Megszerettem a dolgot. Hát így kezdődött... Som fa iné az egri tanárképző főiskolán szerezte meg a táncoktatáshoz szükséges alapismereteket. Tudását később tovább fejlesztette. Négy éven keresztül minden nyáron 2—2 hetet töltött a Népművelési Intézet szakmai tanfolya­main, s tartotta a kapcsolatot egykori tanáraival, ök tánc­leírásokkal segítették kibontakozó munkáját. — A szövetkezet megfelelően támogatja? — Hajdan fillér nélkül csináltuk, az első palócnapon aratott sikerünk azonban megváltoztatta körülöttünk a lég­kört Művelődési otthon hiányában egyelőre ugyan isko­lánk tantermeibe szorulunk a próbákkal, a fogyasztási szö­vetkezet azonban gondoskodik most már táncruhákról, ci­pőkről, fedezi a különböző szereplések utazásának költsé­géit, s elvitt bennünket jutalomkirándulásra a Mátrába. Ügy érzem, egy falusi kis együttes ennél többet el sem vághat fenntartójától! Szövetkezeti kiszolgálók, üveggyári lányok, diákok al­kotják a parádi táncegyüttest. Amiben nagyon egyformák: szeretik a táncot. Szíjgyártó Manyi, Kövesdi Nóra, Kivés Mária, Jónás Margit, Krizner Mária, Tarjányi Zsuzsa, Ko­vács Alma, Simon Mari alig hiányzott még próbáról. De az alapító tagokra, Holló Zsuzsára, Sedulyák Ágnesre, Gáspár Évára, Csortos Magdira és Gabriellára sem lehet egyetlen rossz szavunk sem. Évek óta kitartanak az együttes mel­lett, s oroszlánrészük van a megyei döntőn kivívott siker­ben, valamint az első osztályú minősítés megszerzésében. Hol szorít akkor a cipő? Probléma a táncműsor zenei kísérete! A fogyasztási szövetkezet elnöke, Zachar Gábor melléjük adja ugyan az éttermi zenekart, amikor szükség mutatkozik, de ez min­dig esetleges. Függ a vendéglői élfoglaltságtól. Ci torából és furulyából pedig mindmáig nem sikerült a hiányt pótol­ni, mert agy-két fiatal ért csupán e hangszerekhez. Gondoljuk, nem esnek azért kétségbe a táncosok és vezetőik. S jókedvűen, eddigi eredményeikhez illően dol­goznak tovább. A lelkesedésre annál inkább szükség van, mivel a jövő esztendőben újabb minősítő verseny követ­kezik, s a parádiak nyilván szeretnék megőrizni arany ok­levelüket. (moldvay) Csend volt Többfajta csend van. Nyomasztó. Idegesítő. Be­szédes. Feszült. Mind jelző a jelzett szó mellett, a csend mellett: jelezve, hogy amiként üres fikció a „sem­mi”, ugyanígy az a jelző nélküli — csend. S van ter­mészetesen áhitatos, meg­kapó csend is. Mert gyak­ran nem a szó, nem a zaj fejezi ki az igazi érzéseket, a tetszést például, hanem a szótlan némaság, a moz­dulatlan és megilletődött csend is. Csend volt például a gyöngyösi művelődési ház nagytermében is hétfőn es­te. A kamarabérlet kere­tén belül pedig vagy más­fél száz ember ülte körül a félhomályba borult, intim fényben lebegő dobogót. Koncert volt: két emberi hangra és egy csellóra. A szép vers két megszállottja — Ráduly Margit és Virágh Tibor — és a szerelmi lí­rával összecsendülő, zson- gón búgó cselló ihletett megszólaltatója, Farkas Ist­ván vallatta meg a költé­szet és a muzsika világát: mondják el csellóhangon, emberi szóval: mi is hát a szerelem? Egy órán keresztül néma csendben, e sajátos kon­cert hangjaitól és gondola­taitól, rímeitől és dallamai­tól, ritmusától és pianót váltó crescendóitól kissé narkotizált másfél száz em­ber hallgatta e vallatást. Hogy lelkesen tapsolva tör­je meg az eladdig is beszé­des csendet. (—ó) VWWWWW\AAAAAAAAAAAAA\AVV\ Charlie Chaplin különleges Oscar* díjat kapott Hollywoodban kiosztották az idei Oscar-dijakat. Az ünnepi al­kalomra annyi filmsztár sereg­lett össze, hogy — a Reuter sze­rint — hónapokra van mit Írni a film- és pletykarovatoknak. „Versenyen kívül” megjelent Charlie Chaplin Is, aki húsz év óta most járt először az Egyesült Államokban. A nagy művész egyébként a filmművészetnek tett „halhatatlan szolgálataiért” különleges Oscart kapott. Az 1971-es év legjobb filmjé­nek díját A francia kapcsolat című amerikai bűnügyi dráma kapta. Az 1971-es év legjobb külföldi filmjének járó Oscar- ral Vittorio de Sica Finzi-Con- tiniék kertje című filmjét tűn- tették ki A legjobb férfialakitás díját Gene Hackman kapta, míg a legjobb filmszínésznő Jane Fonda lett. C. B. Gilfordi Iskola, óvodásoknak Megkezdődtek az iskola-előkészítő tanfolyamok ősszel mintegy 130 000 kis­diáit kezdi meg tanulmá­nyait az általános iskolák el­ső osztályaiban. A legutób­bi adatok szerint a leendő iskolásoknak csak 56,4 száza­léka jár óvodába. Régi ta­pasztalat, hogy a tanítás első heteiben azokkal a kicsi­nyekkel van a legtöbb gond. akik óvoda nélkül kerülnek az. iskolapadba. Ezen a ne­hézségen kívánnak segíteni az iskola-előkészítő tanfolya­mok. Április első napjaiban országszerte mintegy 1300 ál­talános iskolában kezdték meg a foglalkozást a követ­kező év leendő elsőseivel, együttvéve csaknem 26 000 olyan hatéves aprósággal, akik jelenleg nem járnak óvodába. A foglalkozásokat legtöbb helyen azok a tanítók veze- tiK, akik a következő tan­évben az első osztályban ta­nítani fogják a kicsinyeket. Egy negyedéven át heti két MHZ, áarüis 12.. szerda alkalommal, összesen 72 órá­ban rendszeres pedagógiai munkával sajátítják el az iskolai élet nélkülözhetetlen szokásait, elemi jártasságait. A foglalkozások önkéntesek és természetesen térítés nél­küliek, sőt a gyermek felsze­relését is a tanácsok bizto­sítják. Egv-egy csoport gyer­mek létszámát a városokban húsz-huszonöt, a községek­ben 15—20, a kisebb közsé­gekben és településeken tíz­tizenöt személyben állapí­tották meg. Újdonság, hogy a szétszórt tanyai településelven, ahol az összevont osztályok jellem­zők, kísérletképpen az óvo­dába nem járó leendő első­sök a jelenlegi első osztá­lyok foglalkozásain vesznek részt, s részben önálló fel­adatokat is kapnak. Az or­szág tíz megyéjének 66 isko­lájában kezdték meg ezt a kísérletet, amelyhez a szak­emberek sajátos feladatlapo­kat is szerkesztettek. Amíg a tanítók az iskolás diákok­kal foglalkoznak, a leendő elsősök önállóan oldják meg a feladatlapok „testre sza­bott” példáit. Közlekedési szerencsétlenség A fárasztó, de sikeres nap után, Paul Santin üzletem­ber iparkodott hazafelé. Re­mélte, hogy éjfélre otthon lesz. Éhes volt, álmos, kime­rült, letért tehát egy mellék - útra, hogy elkerülje a nagy forgalmat. Alig haladt azon­ban tíz kilométert, amikor egy közeledő gépkocsi fény­szórói elvakították. Átkap­csolt középfényre, de a kö­zelgő gépkocsi nem követte a példáját. Rettentően feldühö­dött, és ő is bekapcsolta a hosszú fényt. A másik gépkocsi nekifu­tott, és Santin hiába igyeke­zett egyensúlyban tartani gépkocsiját, az megcsúszott, és az árokba fordult. Santin kirepült az autóból. Piszkos, köves területre zuhant. Elő­ször, az ijedtség hatására nem érzett fájdalmat, de az­tán észrevette, hogy megse­besült, vérzik. Haldoklóit. A tudatához azonban még el­jutott a vitatkozók hangja. — Ki kell szállnunk a ko­csiból — mondta egy nő. — Megijedtél? — Igen — válaszolt egy férfihang. — Mit tegyünk? — Megkeressük a másik vezetőt. Kapcsold be a fény­szórókat ! Santin ismét érezte, hogy vakító fényben fekszik. Ket­ten hajoltak föléje. — Él! — kiáltott föl a lány. — A szeme nyitva van, de úgy látszik, megsebesült. Föléje hajolt, és Santin egy bájos, fiatal arcot pillantott meg. Sötét haja és vörösre festett szája furcsán festett a holdfényben. — Súlyosan megsérült? — kérdezte tőle. — Hívjunk se­gítséget? — Azt hiszem, meg fogok halni — felelte Santin, és abban a pillanatban rádöb­bent, hogy ostobaságot mon­dott. — Akkor hiába is hívnánk orvost — szögezte le a fia­talember, mintha ezzel föl­mentették volna a felelősség alól. — Menjünk vissza a vá­rosba ! — Értesítenünk kell a rendőrséget — ellenkezett a lány. — Megöltél egy embert. Csönd volt. Santin nézte a két embert, akik máris úgy beszéltek róla, mint ha ha­lott volna. — Mit csinálhatnak velem, Arlene? — kérdezte a fiatal­ember. — Véletlen baleset volt, te is tudod... — Minden baleset valaki­nek a hibájából történik — szólalt meg Santin és nézte a megrémült arcukat. — Ezt te okoztad. Nem kapcsoltál át a középfényre. — Maga sem .. 1 — Először igen, de mivel nem követted a példám, fel­dühödtem. Egyébként is az "n felemen hajtottál. Azért is ütköztünk össze. — Arlene, valóban az ő fe­lén voltunk? — Mit tudom én, hiszen ..'. Nem fejezte be a monda­tot, de Santin így is tudta a végét. Csókolóztak, és így a fiatalember nem figyelhette az utat. S most neki kell az életével fizetnie mindezért. — Még ha az ő felén vol­tam is, akkor is csak vélet­len baleset — szögezte le a fiatalember. — Ugye, Arlene? — De mi lesz akkor, ha el­mondja a rendőröknek a fényszórót, meg a többit? — Igazad van. Eszerint tehát meg kell halnia. El­tesz, Arlene? Meg kell hal­nia, és én hozzásegítem eh­hez. — Nem ölheted meg. — Mindegy. Máris megöl­tem. Csak éppen gyorsabban fog elpatkolni. Hát nem ér­ted, Arlene? Mindenki azt fogja hinni, hogy a sebeibe halt bele. Santin tehetetlenül feküdt, mozdulni sem tudott. Nem attól félt, hogy sérüléseibe hal bele. attól rettegett, amit ez a fiatalember akart vele csinálni. Amikor meglátta, hogy közeledik feléje, be­csukta a szemét. — Egy pillanat! — kiáltott föl a lány. — Még bevérzed a ruhád. — Na és? — Bolond vagy1! Meglátják a vért és mindent megtud­nak. Hát nem tudod,/ mi­lyen alapos módszerekkel dolgozik a rendőrség? Santin ismét reménykedni kezdett. Kinyitotta a szemét A fiatalember fölötte állt, tá­madásra készem De most visszahőkölt. — Tudom már mit kell tennem — szólt és eltűnt t sötétben. — Arlene, segít« csak! Santin hallotta, amint li­hegve cipelnek valamit, az tán a fiatalember hangját. — Kiesett a kocsiból, igaz" Remek! S utána fejét bele­ütötte ebbe. Ez minden. Csal egy kicsit el kell igazítanunk a testét. Gyere, cipeljül együtt. És egy hatalmas valam Santin fejére zuhant. • • • 1 Brown felügyelő, az őrjá rat tagja, figyelmesen meg vizsgálta a keréknyomokat A másik oldalon, a behor padt oldalú gépkocsi mellet ott állt a fiú és a lány. Visszatért az útra, oda ment hozzájuk. Azonnal ész revette, hogy mindkette: idegesek, ijedtek. De különö sen a fiatalember. — Mit állapított meg fel ügyelő? — kérdezte. — A kőnek, melybe San tin beleütötte a fejét, két oi dala van. Az egyiket tisztár mosta az eső, a másik pisi kos, mert a földbe süllyedt. I most mondd meg nekem, fián hogyan eshetett ki Santi úgy az autóból, hogy a k sáros feleb« ücee a légei?

Next

/
Oldalképek
Tartalom