Népújság, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-20 / 92. szám

fl szovjet sakkszövetség nyilatkozata ,,A Szpasszkij—Fischer sakk­világbajnoki páros mérkőzés helyszíne körüli huzavonáért teljes mértékben a FIDE veze­tőségét és Fischert terheli a fe­lelősség” — hangoztatja a szov­jet sakkszövetség legújabb me­moranduma: „Március 20-án Amszterdam­ban a jugoszláv, az izlandi, az amerikai, a szovjet és a nem­zetközi szövetség képviselői alá- írták a páros mérkőzés helyszí­nére, és díjazására vonatkozó megállapodást. Fischer néhány nap elmúltával megtagadta e dokumentum elismerését, és újabb követelésekkel lépett fel. Emiatt a jugoszláv szövetség le­mondott a rendezésről, és Reyk­javik is fontolóra vette, hogy megtartsa a páros mérkőzés második fordulóját, a holland szövetség pedig elhárította Max Euwe kérését, azzal kapcsolat­ban, hogy vállalja-e az első for­duló lebonyolítását Fischer végnélküli követelései és a FLDE engedékenysége ne­héz helyzetet teremtettek. A nemzetközi szövetség magatartá­sa a mérkőző felek iránti nem egyenlő elbánásmódot jelzi” — írja a TASZSZ. A nyilatkozat megemlíti, hogy a szovjet szövetség nem találta igazságosnak az első kompro­misszumos megoldást, azt, hogy két városban rendezzék a talál­kozót. Ennek ellenére késznek mutatkozott a megállapodás szi­gorú betartására, és őszinte re­ményét fejezte ki: „becsületes küzdelemben dőljön el a világ- bajnoki cím sorsa”. A FIDE titkárságának április 14-én nyilvánosságra hozott kom­münikéjéből világosan kiderül, hogy a megállapodás felrúgá­sáért az amerikai fél a felelős. A FIDE vezetősége nem tanúsí­tott következetes magatartást, hogy döntéseinek tiszteletben tartását kikényszerítse, s lénye­gében Fischer cselekedeteit kö­vetkezmény nélkül hagyta. A labdarúgó EB történetet A VII. csoport győztese: Jugoszlávia Rajkó Mitics szövetségi kapitány vezetésével kezdte meg az Európa-bajnoki sze­replést, s Vujadin Boskov irányításával fejezte be. Mégpedig csoportgyőztesen, ami megfelel a hagyomá­nyoknak, hiszen Jugoszlávia legjobb tizenegye kétszer már a döntőig jutott Európa válogatottjainak nagyszerű mérkőzéssorozatában. A mos­tani csoportgyőzelmük, leg­alábbis a kívülről szemlélő­nek egészen biztosnak, köny- nyűnek látszott. 1970. végén Nyugat-Európába utaztak, l:l-re játszottak Hollandiá­val, utána 2:0-ra legyőzték Luxemburgot, ezzel csoport­jukban a második helyen fordultak az NDK mögött (Hollandia 1:0, Luxemburg 5:0), amely még gólt sem kapott. Minden szakember biztosra vette, hogy a két csapat között az első, a Lip­csében sorra kerülő találko­zó dönti majd el az elsősé­get. így is történt. A jugoszláv csapat, mint oly sokszor, „felnőtt” a nagy feladathoz, s imponáló biz­tonsággal szerezte meg a számára annyira értékes két pontot, ellenfele otthonában. A mérkőzés tulajdonképpen már az első 20 percben el­dőlt: hiába űzte, hajtotta kedvenceit a 100 ezres néző­sereg, Dzsajicsékat nem le­hetett nyugodt, de tempós, körültekintő játékukból ki­zökkenteni. A hibákat pedig azonnal kihasználták. Így a 12. percben Weise átadását elcsípte Obiak, középre ját­szott, s Filipovics fejessel szerezte az első gólt. A má­sodikat nyolc percre rá Dzsajics lőtte. Hiába volt az NDK csapatának minden igyekezete, jubileumi, 100. mérkőzésük 2:l-es vereség­gel végződött (a 70. percben Lőwe szerezte a szépítő gólt), s ezzel EB-s reménye­ik füstbe mentek ... A szakemberek tehát jó jósoknak bizonyultak. Az NDK kikapott még Hollan­diától, s a jugoszlávok vé­gül még azt is megenged­hették maguknak, hogy az utolsó selejtezőn 0:0-ra játsz- szanak Luxemburggal, amely mérkőzésen viszont az igazo­lódott be, hogy ha félvállról kezelnek egy ellenfelet —ez pedig gyakran, megtörténik — bizony kellemetlen meg­lepetéseket is tudnak okoz­ni a szurkolóknak. Hogy ez mennyire így van, annak alátámasztására két ered­mény: Zágrábban 2:0-ás győ­zelem a világbajnoki bronz­érmes NSZK ellen, Újvidé­ken pedig l:0-ás vereség Romániától — barátságos mérkőzésen. A jugoszláv válogatott — a múlttal ellentétben — ma már nem változik állandóan. Ez a tény különösen az EB folytatása előtt jelentős, hi­szen jól összedolgozott együt­tes indul majd újra a küz­delemben. Ha az ember jugoszláv labdarúgó szakembert vagy szakírót kérdez meg arról, hogy vajon kik is válogatott­juk erősségei, sorolják: — A két szélsőhátvéd, Ra- mijak és Sztepanovics, a re­mek középpályás: Nikezics, vagy Obiak, Jerkovics és Acsimovics. Elöl pedig Dzsa­jics, Petkovics és Filipovics. Akárhogyan számoljuk ez már nyolc játékos, a „nagy” csapat gerince tehát meg­van, sőt még tovább variál­ható. Sokan szeretnék, ha például Krivakucsa játszana balhátvédet, ebben az eset­ben a bal oldalt teljesen a Crvena Zvezda adná (Krivo- kucsa, Acsimovics, Dzsajics), s akkor Sztepanovics akár a középpálya jobb oldalán is szerepelhetne, hiszen neki teljesen mindegy. Boskov közeli munkatár­sai biztosak abban, hogy a jugoszláv EB csapat elsősor­ban ezekre a játékosokra épül és vívja majd a ne­gyeddöntőt és a további mérkőzéseket. As ötödik forduló után is veretlenek Egri Finommechanika— MEAFC 61 ál (29:22) NB Il-es férfi kosárlabda­mérkőzés, (Miskolc. V.: Há- vel, Mészáros. Rendkívül idegesen kez­dett az egri csapat. Sorra hagyták ki a „ziccerhelyzete­ket”, s csak jó védekezésük­nek köszönhették, hogy nem szerzett jelentősebb előnyt a MEAFC. A 14. perctől kezd­ve átvette a játék irányítá­sát a Finommechanika és néhány szép támadással hét­pontos vezetésre tett szert. A második félidő első 8 per­cében eldőlt a találkozó: az egriek 44:24-re húztak el. Ezután csökkent az iram, kevés jó akciót láthattak a nézők, s legfeljebb a rend­kívül gyengén bíráskodó já­tékvezetők ítéletein „szóra­kozhattak”., Sipos, Vass és Busák kipontozódott, de a MEAFC erejéből már csak a szépítésre tellett Nagyon ér­tékes győzelmet szerzett az Egri Finommechanika, s így az 5. forduló után is veret­len. Eger: Sipos (4), Kiss (17), Zachar (12), Vass, Korepta (18). Csere: Busák (8), Mer- czel (2), Németh, Sipeki. Edző: Ifj. Csányi Barna. INNEN-OM MÁM Április 23-án, vasárnap Tatabá­nyán 16.30 órakor kezdődő Tata­bánya-Egri Dózsa NB I-es baj­noki labdarúgó-mérkőzésen Víz­hányó játékvezető bíráskodik. * Nagyobb meglepetés nélkül folytatódott a küzdelem a me­gyei kézilabda-bajnokságban. A forduló találkozóin nyújtott tel­jesítmények közül az Egri Ta­nárképző Főiskola és a Gyön­gyösi Építők csapatáé emelhető ki. Eredmények: Férfiak: Gás­pár SE—Hatvani Szövetkezet 20:19 (9:10), Egercsehi—E. Tanár­képző 13:20 (8:10), Gyöngyösi Építők—Egerfarmos 37:6 (12:2), Gyöngyösi FMGT—E. finomme­chanika 16:25 (8:11), Siroki Va­sas—Gyöngyössolymos 25:17 (17:4). Nők: Füzesabonyi Vasas— Bervai Vasas 7:7 (4:4). Férfi if­júsági: Dormánd—Füzesabonyi Vasas 13:11 (5:6), Hevesi G.—E. Finommechanika 14:10 (6:5), Gyöngyösi Kékes—Egerfarmos 22:6 (10:4), Egercsehi—Egri ITSK 19:14 (10:6). Rakonczi Lászlót (E. Finommechanika ifi) a játékve­zető végleg kiállította. * A jugoszláviai Púiéban befeje­ződött a világtalan sakkozók ne­gyedik olimpiai csapatbajnoksá­ga. A döntő utolsó fordulójában Jól végződött az 1971-es év: Veröczi Zsuzsa és Ivánka Mária kettős sikerével a Vrajacka Ban- ja-i. női Európa-bajnokságon. Ugyancsak jól indult 1972: Sax Gyula, a Vasútépítő Törekvés versenyzője, 28 ország 30 ver­senyzője között első lett az If­júsági Európa-bajnokságon, a hollandiai Groningenben. Ezzel a legfeljebb húszéves versenyzők európai seregszemléjén harmad­szor egymás után magyar siker született: 1970-ben Adorján And­rás, 1971-ben pedig Riblí Zoltán nyerte el a Nemzetközi Sakk- szövetség serlegét és az Európa- bajnoki címet. Ez mutatja, hogy az utánpótlás nevelése terén jó munka folyik hazánkban és lesznek, akik átveszik a staféta­botot az idősebb nemzedék sok dicsőséget szerzett tagjaitól. Sax Gyula nagy lendülettel kezdett és az elődöntőben első négy játszmáját megnyerte. Ez elég is volt ahhoz, hogy bizto­sítsa, néhány pihentető döntet­lennel, egyedüli elsőségét és , bejutását a tízes döntőbe. Itt az NSZK-beli Borngässer, a bolgár Velikov, a szovjet Gorcsakov és a svéd Kaíszauri volt legnehe­zebb ellenfele. Különösen Born­gässer, a tavalyi EB bronzérme­se és az athéni ifjúsági VB 4. helyezettje járt állandóan Sax nyomában. Végül mindkét ver­senyző 7—7 pontot ért el 9 játsz­mából, azonban a torna 2. for­dulójában Sax sötéttel legyőzte a nyugatnémet versenyzőt és ez- • zel ö szerezte meg az elsőséget. Harmadik helyen a bolgár Veli­kov végzett. Sax Gyula már évek óta is­mert. mint a magyar utánpótlás egyik legtehetségesebb tagja. A magyar ifjúsági sakkozás min­den formáját végigjárta. Volt úttörőbajnok, ismételten részt vett az ifjúsági bajnokságon, ahol legutóbb, 1971-ben első he­lyen végzett. Többször volt if­júsági válogatott, az utóbbi két évben pedig sikerrel vett részt az országos felnőtt férfi bajnok­ság döntőjében is. Szicíliai védelem Sax Gy. F. Natalucci (Olaszország) Groningen, 1971. 1. e4, c5 2. HÍ3, Hc6 3. d4, cd*. 4. Hd4:, g'6 (Az ún. sárkányválto­zat) 5. Hc3 (Itt sokan, pl. Larsen, Portisch és mások, Maróczy lé­(Fenyeget Ff6:, majd Hd5? és Vd2:-re Hf6: + közbeiktatás a sötét gyalogállás döntő meg­gyengítésével. Ez meg is való­sul a játszma további folyamán) 13. —, Bfd8 14. h4 Hc4 15. Fc4:, Bc4: 16. Hb3, Va6 17. Ff6:!, FíG: 18. Hd5! Fe6 19. Hf6:+, ef: 20. Vf4!. Ba4 21. a3, Bc8 22. Vf6:, Bc2:!? (ötletes ellentámadás, vi­lágos azonban könnyűszerrel el­hárítja. Persze nem volna jó el­fogadni az áldozatot: 23. Kc2:?, Fb3:+ 24. Kb3:?, Vc4+ és matt: pését 5. c4-et kedvelik) 5. —, Fg7 6. Fe3, Hf6 7. Fc4, 0—0 8. Fb3, Va5 9. f3, d6 10. Vd2, Fd7 11. 0—0—0 Bacö (Gyakoribb 11. —, Bfc8 12. h4, He5 stb.) 12. Kbl! (Hasznos lépés. Egyrészt a ki­rály biztonságát fokozza, más­részt az a jelentősége, hogy a Va5xd2 csere netp történik sakk- %Sf& április 5Jfln «satöliök adassa!) IS. —. Bea Eget QMMM& 23. h5!,- gh: (Kényszer, mert nemcsak 24, h6, hanem 24. Vd8+, Kg7 25. h6-f es matt is fenyegetett!) 24. Bh5:, Bc8 (Most nem volt idő támadó lépésre, mert pl. 24. —, Fb3:-ra 25. Vd8-h Kg7 26. Bg5+. Kli6 27. Bhl matt) 25. Bh7:!! sötét feladta, a matt h8-on védhetetlen. Fi őri ár* T:b~ r nemzétközi mister TOfe&Ef'flR# Felszabadulási emlékünnepség a Nagy-Egeden Magyarország 4:0-ás vereséget szenvedett Jugoszláviától, így a 8. helyen végzett. A bajnokság győztese a Szovjetunió lett. BÉLAPÁTFALVA—TABNAME RA 2:2 (2:2) Megyei L o. labdarúgó-mér­kőzés, Bélapátfalva, 200 néző. V.: Drahos. Bélapátfalva: Ambrus — Be­recz (Bársony), Mikó I., Sütő, Kelemen, Mikó n., Mészáros, Sas, Mikó IH., Gere, Lorincz. Edző: Gere Tihamér. Tárnáméra: Kovács — Ózsvá- ri, Tóth, Magda, Szűcs, Várko- nyi, Sike, Nagy, Forgó (Kovács), Keresztesi, Varga. Edző: Képes András. A nagyon gyengén játszó ha­zai csapattól megérdemelten vitte el az egyik pontot a Tár­náméra. A Bélapátfalva 11-esből egyenlített. G.: Sütő, Mikó I., illetve Nagy, Forgó. Jók: A Bél­apátfalvából senkit sem lehet ki­emelni, illetve Szűcs, Nagy, For­gó. (horváti*) ♦ Egri Dózsa—DVTK 3:0. NB li­es női röplabdamérkőzés, Di­ósgyőr. * Üjabb Európa-rekord született a hannoveri nemzetközi úszó­versenyen. Nyina Petrova 17 éves moszkvai iskoláslány a 200 m-es vegyes úszásban 2:26.9 percre javította az NDK-s Grunert 1969- ben, Budapesten felállított 2:27.5 perces idejét. * Az MTS Eger városi Tanácsá­nak kézilabda-szakszövetsége má­jus 11-től kezdődően megrendezi Eger város 1972. évi kézilabda­bajnokságát. A bajnokságban azok a női es férficsapatok ve­hetnek részt, amelyek nevezését április 27-ig az MTS városi ta­nácsi címére (Eger, Dobó tér 2.) beküldik. A bajnokság sorsolását május 4-én, 16 órakor a városi TS hivatali helyiségében bo­nyolítják le. * A Heves megyei férfi teke­bajnokság első fordulójának ered­ményei : Egri Lendület—Lőrinci 3:5 (2141:2149), Egri Spartacus II. —Egri Olajbányász 2:6 (2167:2353), Gyöngyösi V. Izzó—VÖCSI 7:1 (2301:2112), a Petőfibánya—Eger­csehi mérkőzés, amelynek ered­ménye 6:2 (2357:2302) az egercse- hiek óvása miatt még nem hi­vatalos eredmény. * Kisköre—Visznek 1:0 (1:0). Me­gyei II. o. labdarúgó-mérkőzés, Kisköre, 150 néző. G.: Simon. * Füzesabonyban rendezték meg az úttörő-olimpiai lövészverseny járási döntőjét. Eredmények. Lá­nyok: 1. Nagy Éva (Füzes­abony, 2. sz. iskola), 2. Szabó Mária (Kompolt), 3. Krisztián Mária (Kápolna). Fiúk: 1. De­meter János (Besenyőtelek), 2. Székely István (Füzesabony, 1. sz. isk.), 3. Asztalos Mihály (Fel- debrö). Az első három helyezett a megyei döntőbe jutott. Gépkocsi-meghibásodás miatt elmaradt a Királd—Zalka SE NB III-as labdarúgó-mérkőzés. A fe­gyelmi bizottság döntése értel­mében a két bajnoki pontot 3:0- ás gólaránnyal a Királd javára írták. * A füzesabonyi járási labdarú­gó-bajnokság április 23-i fordu­lójának párosítása: Mezőtárkány —Kompolt, Mezőszemere—Po­roszló. Feldebrő—Gagarin SE, Kál—Dankó SE. * Az eredetileg április 17-re ter­vezett megyei labdarúgó ifjúsági bízovcsás'SE. ülésfe alájuk 19-én, Rél- apatíaivan rendezik majd meg. Hazánk felszabadulásának 27. évfordulója alkalmából Eger város. természetbarát szövetsége emléktúrát és ün­nepséget rendezett a Nagy- Egeden. Az alkalomra közel 300 természetjáró gyűlt ösz- sze, ezzel is ápolva a haza­fias érzést, az egymás irán­ti szeretetet, megbecsülést. Zimándi Mátyás veterán ter­mészetbarát mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi műsort az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium természetjárói adták, több szólamú énekka­ruk különösen nagy sikert aratott. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium, a Közgazdasági Szakközépiskola és a 10-es sz. általános iskola tanulói részvételük létszámának megfelelően okleveleket kap­tak. Felavatták a Tiba-kutat Mintegy száz természetba­rát ütött tanyát az újjáépí­tett Tiba-kút környékén, hogy azt ünnepélyesen fel­avassa. A Mátra—Eger—Nyu­gat-Bükki Intéző Bizottság, Eger város természetbarát szövetsége, az egri erdőgaz­daság, a MEZŐGÉP egri üzemegysége és az egri Va­sas Elektromos SK termé­szetbarátainak összefogása, anyagi támogatása tette le­hetővé a forrás felújítását, környékének rendezését. A 'MEZŐGÉP Zalka Máté bri­gádja — Gyulai István, Li­geti László, Téglási Gyula, Varga Gyula — kiváló mun­kát végzett és továbbra ys vállalta a létesítmények ísk- ügyeletét, fejlesztését. A tel" mészetkedvelők örülhetnek egy újabb rendezett, szép kirándulóhelynek, fiba Ist­ván, a Czobor-huszárok ez­redének kapitánya emlékére virágot tettek a forrásra. Hevesi ÁFÉSZ azonnali belépésre szakképzett cukiászt Jelentkezés, Heves, Tanács­köztársaság tér Ifi. alatt. AZ EGRI KÖZÚTI ÉPÍTŐVÁLLALAT sürgős belépéssel 2 tő gyakorlattal rendelkező autószerelőt keres Minimális gyakorlati idő 5 év. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a vállalat gépészeti osztályán, mindennap 8 órától 15 óráig. Tisza menti Vegyiművek Vállalat Szolnok, Tószegi út felvételre keres termelő és karbantartó üzemeihez férfi segédmunkásokat, lakatos, hegesztő, villanyszerelő, és elektrikus szakmunkásokat, ilarukezelüket, valamint gimnáziumi cs egyéb középiskolai érettségivel rendel­kező lórii munkaerőké; betanított munkásoknak, szak­képzés megegyezés szerint. Csökkentett munkaidő! Jó kereseti lehetőség! Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán! J-T

Next

/
Oldalképek
Tartalom