Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-05 / 55. szám

Pillanatkép a mai szovjet líráról Rab Zsuzsa antológiája Ritka szerencsés pillanat lehet, ha. egy, még oly igé­nyesen is válogatott antoló­gia hű képet ad egy egész költészet állapotáról és fő irányairól. Fokozottan így van ez a szovjet líra eseté­ben, amely nemcsak gyors változásaival és kirobbanó tehetségeivel hívta íel magá­ra a figyelmet az elmúlt másfél évtizedben, de arra is megtanított bennünket, hogy jobban keressük e sok- nemzetiségű irodalom nem­zeti színárnyalatait. Az Európa Könyvkiadó, Modem Könyvtár sorozatában most megjelent gyűjtemény (Férj­hez mennek az angyalok.; vá­logatta és fordította Rab Zsuzsa) válogatója nem is lé­pett fel a teljesség igényé­vel: csupán ízelítőt szere­tett volna adni a szovjet költészet sokszólamú kóni. sából. Idősebb és fiatalabb, már világszerte ismert és még alig feltűnt költők alkotásai sorakoznak az antológia lap­jain. De bárhol is kezdjük olvasni a verseket, min­denütt rátalálunk a legújabb idők szovjet irodalmának fő jellemzőjére, a szólamoktól mentes, elmélyült humaniz­musra. így van ez a hábörú élményköréhez most is bű Jevgenyij Vinokurov versei­ben, a nyugtalanabbnak lát­szó Andrej Voznyeszenszkij, vagy a nálunk már ugyan­csak jól ismert Robert Rozs- gyesztvenszkij költeményei­ben. A tiszta és őszinte em­berség rokonszenves eszmei­sége tanítja meg velünk Vlagyimir Cibin, a súlyos szavú Bulat Okudzsava, vagy a magyarul most először megszólaló, ukrán Petro Szkunc nevét. A szinte mindegyik költőre jellemző, őszinte kitárulko­zás Ugyanakkor nem jelent egyhúrú sematizmust, hiszen « a legváltozatosabb felhangok különböztétik meg őket. Vállalják a szovjet líra örökségét, az erős köz- életiséget, de szerencsésen el­kerülik ennek szólamszerű veszélyeit. Az antológia egyik legna­gyobb érdeme, hogy mégis- merteti az olvasót — néhány versben, valóban csak egy pillanatképet nyújtva — a nemzetiségi irodalmak né­hány képviselőjével. Az észt költők (Ellen Niit, Hando Runnel, Debora Vaarandi) szép költeményei ugyanolyan élményt nyújtanak, mint a grúz Csiladze-testvérek ver­sei, vagy az azerbajdzsáni Raszul Rza Paletta-ciklusa, amelynek egyes darabjaiban a középkori azerbajdzsáni költészet hagyományai egye­sülnek a modem költő imp­resszionista és avantgardis­ta látásmódjával. A kötet egyik legszebb meglepetése a már ismert költőnő, Bella Ahmadulina klasszikusan szép költőisége. A lágyság és a finom lírai- ság ugyanúgy jellemzője az ő verseinek, mint a kemé­nyebb emberi tartás megfo­galmazása. A mai szovjet líráról nyúj­tót, hiteles pillanatkép Rab Zsuzsa nagy érdeme, akinek hozzáértő fordításművésze­tét ez alkalommal is meg­csodáltuk. EL Nagy Sándor Palota ÉS MELLETTE ELMERÜLT EGY ASSZONYA Az ismert rádiőbe- mondúnak jutott arról a bátor rendőrről szó­ló hír felolvasása, aki megmentette egy asz- szony életét. A vidéki tudósítás szövege< szó szerint így kezdődött: „Elmerült a folyóban . egy asszony...” A be­mondó jól felkészült. Megjelölte a kiemelen­dő részeket, szavakat átélte a szöveget. Le­ült a bekapcsolt mik­Egy rádióbvm feljegyzései rofon elé, és olvasni kezdte: „Elmerült a folyóban egy ló ...”(!?) Megmagyarázhatatlan bakii Ä bemondó egé­szen beleizzadt. De tel­tek a másodpercek és valahogy ki kellett kö­szörülni a csorbát. De hogyan? „.. és mellette elmerült egy asszony is.*. Aztán tovább ol­vasta a szöveg szerint. A szerkesztőt pedig elhalmozták a hallga­tók leveleikkel. Min- , denki arra volt kíván­csi, mi történt a lóval. TELEFONHÍVÁS » Fiatal színművész ol­vasta az ismertetést Verdi Aida című ope­rájáról. Szörnyen iz­gult, hiszen élete el­ső rádiőszereptése volt ez. Befejezve a felol­vasást, megkérdezte kollégáitól: „Hogyhogy senki sem telefonált még?l* — De igen? — vá­laszolta ez egyik be­mondó. Mire a másik: — Telefonáltak. Ma­ga Verdi híveid fel: »Ki az. aki ilyen jól dzsungelben A Ceylon északi részén le­vő Madhu falu lakói egy kő­ből épült, hatalmas palota romjaira bukkantak a dzsun­gelben. A művészi faragá­sokkal borított gránitfalak és kapubejáratok kitűnő álla­potban vannak. A felfede­zők a palota központi termé­ben négy hatalmas trónt ta­láltak, amelyeken kőből fa­ragott alakok ülnek. „A dzsungelben felfedezett palota kétségkívül nagy ér­deklődést fog kelteni a ré­gészek körében” — jelentet­te ki a ceyloni régészeti in­tézet igazgatója. A beszá­molókból ítélve — tette hoz- zás — a palota meglepően jó állapotban van. Az első feltételezések szerint a VII— VIII. században építették. Pontos eredetét azonban majd a későbbiekben fogják megállapítani. A közeljövő­ben ceyloni régészek indul­nak a dzsungelbe, hogy be­hatóan tanulmányozzák ezt az érdekes történelmi emlé­ket. beszél az operámról7* — kérdezte. RENDELET A stúdió ajtajára til­tó táblát■ függesztettek ki: „Tilos a dohány­zási" Szemetelni ti- losl". Valaki a tréfa- csinálók közül hozzá­írta: ^SzemeteljI Ha tetszik itt, ha tetszik a saját lakásodban, csak az étert hagyd tisztánf* Oroszból fordította: Saiga Attila ; 'wwwwv'''~w'''vwww'^^~'-"^^w^^/\/\/wv^/w^wwvs/naa/ww\a/wwvww\*a<va^^^ ./WWW* A gépírónő bólint iáb/b kopog. PALOTAI BORIS: A SZEREP A hajából szedegette ki a csavarókat, amikor PaH a konyhából bekiabált; — Kész vagy? — Egyél süteményt. Odakészítettem a kredencre. Szinte látja Palit, amint a süteménynek esik. Ha ő annyit enne, egy hét alatt kihízná a ruháit, faluzni se mehetne a brigáddal. Mit is kérdezett az előbb Pali? Hja, nehéz vele beszélgetni. Mindig úgy hat, mintha unatkoz­na, olyan mereven néz rá, mintha attól félne, hogy lera­gad a szeme. Mit lát vajon rajta, amikor így nézi? A bő­re épp elég fáradt, de ezt biztosan nem veszi észre. Egy kis hormonkrém, egy kis rúzs; persze, nem szabad szem­beülni a világossággal. S a frizuráját is úgy tudja elren­dezni, hogy nem látszik; ritkul a haja, szélesedik a vá­laszték ... — Mesélj valamit. Pali századszor mondja el, mi újság az irodában, 5 oda se figyel, viszont szereti hallani a hangját. Palinak nincsenek gyöngéd, könnyű szavai, csak olyan semmilyen szavak. Fantáziája sincs, neki csak az igaz, ami megtör­tént vele: S mi történik egy ilyen fiatalemberrel? Akit ő nyomott be a Tükerthez?! Talán ez volt a legnagyobb nő­ügy számára, ez a színésznőbarátnő, elhencegett vele a fiúknak, akik folyton faggatják: „Hol játszik a nőd?” És Pali minden alkalommal elmondja, amit tőle hall; hogy most próbál egy klassz szerepet. , — Egyél, Palikám — mondja gyorsan, mert ellensú­lyozni kell, hogy nem játszik, fájdalomdíjat kell fizetnie. — Gyerünk sétálni. — Ilyenkor sétálni! — mondja méltatlankodva, s töpreng, mivel tartsa vissza Palit. Hülye krapek! Annyi szíve sincs, mint Varró Pistának, a rendezőnek. E perc­ben nem tudja, kire haragszik: Palira vagy Varró Pis­tára, a keserűség összegabalyodik benne, s újra érzi el­múlt hónapok céltalan ácsorgását a titkár előszobájában, , amikor a púder meg az önbizalom kezd leolvadni róla. A titkár azt mondja, várd meg az öreget, s mikor végre kipattan az ajtó és ő azt hiszi, na most! Varró etnyargal mellette és már lent is van a lépcsőn, s hiába rohan utána, csak a hadonászó kezét látja, mert nyargalászva is magyaráz, de nem neki, sohasem neki! — Magadban beszélsz? — kérdi Pali és nevet. Ismeri ezt a kárörvendő nevetést, amelyhez az üres kék szemei asszisztálnak. Milyen jó lenne megadni magát a nyuga­lomnak, amelytől annyira fél. Milyen jó lenne bőgni, nem törődve azzal, hogy a szemhéja megduzzad; kita­posott szandálban járni és nem nyolccentis sarkokon. Mért nem hagyja futni Palit, akinek sejtelme sincs a ^VWVVWWWVWVWWWWSAíVWWVN.-VWVVwVwVVVVWvWv'V'v''«/WV »WWVyVWSAAA/'sAAA/WAA/VAAA/W. V színházról, tapsWS, srnö&L a masztix-, festék-, varázs- szagú világról... ? Valaki csenget Bosszúsan méz az ajtóra. Biztosan a villanyszámlát hozzák. ' — Danát Angéla művész­nő? — mondja egy férfi- hang és levelet nyújt ált, meg egy kézbesítőkönyvet — Tessék aláírni. Fel kéne venni a szem­üveget — Aláírni. Itt: nS! — Miféle levelet kaptál? Zsebre gyűri a borítékot Ha egyedül lesz, felveszi a pápaszemét Ráér. • De Pali máris a tevéi után nyúl, azzal a mohó mozdulattal, mellyel a va­sárnapi ebédeket kapja be. — Te... tégjed a televízió- ba hívnak! össze kell szednie magát nehogy az izgalom leverje a lábáról. A szemöldök- vonala kivörösödik, s a ba­rackszínű festéken átüt a Verejték. — A múlt héten szóltak nekem. — Most már Palival hozatja oda a cipőjét, kurtán, tárgyilagosan rendelkezik: — Rakd el a tányért! A pulóveremet! Aztán ott ül a titkár szobájában, ahol oly gyakran várakozott arcára fagyott mosollyal, sértődésre készen. Cigarettára gyújt, egyetlen Gold Flake-jét szívja el, mi­közben megdicséri a gépírónőt, hogy milyen ügyes kis orra van! Odahaza majd elhenceg vele a kislány: Donát azt mondta, hogy ügyes kis orrom van! — Tessék, itt a szerepe. Holnap tíz órakor olvasó­próba. — Rendben — mondja és bátorítólag néz a gépíró­nőre, mintha azt mondaná; te azért hasznos tagja vagy a társadalomnak, elvégre nem lehet mindenki művész! Lent az utcán lapozni kezdi a forgatókönyvet. Egyre gyorsabban lapoz előre, hátra, megint előre, a vékony papír szemrehányóan zizeg, csupa gyűrődés, ahogy ide- oda forgatja. S egyszer csak felszalad a lépcsőkön, be­robban a gépírónkhoz. — Biztos, hogy ez az én szere­pem? Nem cserélu, össze? és to­vább kopog. Ennek a lánynak mondta az,előbb, hogy ügyes orra van? — Ez nem szerep. Én, aki... ,— Tessék tetenml az asz­talra. — A gépírónő egy papírdarabkára jegyezget- Kint esik. A kalapján összekunkorodik a szalag. Csak ne várná Pali! De Pali éppen ma várja, ami­kor ilyen ázott, ilyen üres. — Milyen a szerep? — kérdi Pali. — öreg vagyok... Ki­szolgált vén csont. Döbbenten kapja fel a fejét. Nem ezt akarta mon­dani, véletlenül csúszott ki a száján. De most, hogy kibukott belőle, valami megkönnyebbülést is érzett, hogy túl van rajta, öreg... Kinek kell egy öregedő szí. nésznő? Ha százéves any ót kellene játszani... az fel­adat! De. ez? Egy nő, aki néha bejön, néha kimegy, senki sem veszi észre. Lehet, hogy nincs is a darabban... Akkor már az előszobá­ban álltak. Nehezen nyitot­ta ki az ajtót. A kilincsen motozott a keze, máj foltos, megviselt kéz, lepattogzott piros körmökkel. Pali lehajolt hozzá, átfogta a vállát. — Te nem vagy jó színésznő? Nagy színésznő? Biztos? — Dadogott, ke­reste a szavakat. — Mindig attól féltem, hogy mégsem vagy az, akit kerestem. Hogy egyszer csak kiderül... úgy derül ki, mint egy sikkasztás,.. hogy ünnepelt nő vagy... nem olyan árva öregasszony, mint az anyám. Egy pillanatig riadtan hallgatta. Tiltakozni akart, bi­zonygatni, hogy ő igenis jó színésznő, s az az öregség sem olyan biztos. Egyáltalán nem biztos. De ahogy Pali arcába nézett, torkán akadt a szó. Egészen más arc volt, mint az eddigi. Mintha valamit kutatott volná benne, és azt a valamit mindjárt meg is kapja, csak figyelni kell. — Dehogy vagyok én nagy nő! — mondta és zseb­kendőjével megtörölte a szeme alját. Aztán feltette a szemüvegét. Pali a szemüveg régi­módi keretére bámult. — Ezután minden hónapban... Más fiú is ad haza. AW.'/A'AV.’. f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom