Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-03 / 53. szám

Ä könnyűszerkezetről — jelen időben Csak azok tudhatják, akik ismerik a régi paraszti _élet­formát : az ember kiment a mezőre, valahol a földje mellett kinézett egy kisebb emelkedőt. Itt lesz majd a tanya, mondta, aztán vette az ásót és kutat kezdett ás­ni. Az építkezésnél is mindig ei^ő volt a víz. „Ha röviden akarnám jel­lemezéi a könnyűszerkezetes építési módot, akkor egy mondatban így kell fogalmaz­nom: olyan építkezés, amely­hez víz nem szükséges.” A fenti mondat egy sajtó- tájékoztatón hangzott el, aki mondta azért mindjárt iga­zított rajta egy kicsit. Esze­rint magához a szerkezeti részhez nem kell víz, de az alapozás továbbra is a. ha­gyományos betonozással, te­hát vízzel is történik. Mégis, . a könnyűszerkeze­tes építkezés — tulajdonkép­pen nem építkezés. Szerelés, ahol a hagyományos kőmű­vesszerszámok közül mind­össze a vízszintmérő szüksé­ges. Az is csak ritkán. Feke­te Ferenc, az építésügyi ál­landó kormánybizottság tit­kára1 szerint: — A könnyűszerkezetes építési mód, különösen nagy lehetőséget nyújt a szocia­lista gazdasági integrációra, a sokoldalú együttműködés­re, piert a szocialista orszá­. gok még nem készülitek fel erre az újfajta építési mód­szerre, csak az áttérés kez­deti lépéseinél tartanak. A könnyűszerkezetek gazdasá­gos gyártásénak is fontos fel- \ tétele a nagy széria, amely nem képzelhető él nemzet­közi kooperáció, munkameg­osztás nélkül. Valamennyi KGST-országnak gazdasá­gosabb, ha a könnyűszerke­zetek gyártó kapacitásait egymással összehangolva, s alapanyag-forrásaiknak meg­felelően hozzák létre. Így Magyarország főleg alumí­nium alkatrészeket, Lengyel- ország acélszerkezeteket, az NDÍí gipszből készített ele­meket, Csehszlovákia pedig különféle műanyag alkatré­szeket szállíthatna. Magyar- ország javaslatot tett, hogy hozzák létre a KGST-n be­lül a könnyűszerkezetes épí­tési mód koordinációs köz­pontját, amely egyezteti az elképzeléseket, kidolgozza a leggazdaságosabb mérték­rendszert, megoldást keres a szakosításra, az összehangolt beruházásokra, a licencvá­sárlásokra és egyéb közös munkákra... — Mikor látunk valamit ebből a programból megva­lósulni? Mikor botlunk lép- ten-nyomon könnyűszerke­zetes épületekbe? — kérde­zem! Koráik Lászlót, a Könnyűszerkezetes Program- iroda vezetőjét. — Meg kell mondanom, hogy holnap nem. Sót a hol- naputánt- is években számol­juk. Az igazán mutatós fej­lődés előreláthatólag 1975— 76 körül indul el. Volt egy kiállítás nemré­giben, ahol a magyar köny- nyű^zerkezetes program megvalósításában részt ven­ni szándékozó vállalatok mutatták be termékeiket, ajánlataikat. Volt ott minden. Acélvá­zak, borítóelemek, kötőanya­gok, volt vas, alumínium, acél, gipsz és műanyag. A magyarok mellett több­ségükben nyugati cégek mu­tattak be árumintát. A ma­gyarok Is sokan voltak. Ügy látszik, törvényszerű, ha va­lami új elindul, azzal so­kan megpróbálkoznak. Gép. javítók, állami gazdaságok, ktsz-ek, termelőszövetkeze- tek készítettek önálló fej­lesztési terveket, gyártottak különféle elemeket a maj­dani — még teljesen kiala­kulatlan — típusokhoz. Az okoskodás alapja: ez nem lehet rossz üzlet. A gyakorlottabb szakem­berek azt mondják: lehet. A program lényegével ellenke­zik, hogy minden elemet másutt és másutt gyártanak. A program lényege ugyan­is — a gyorsaság. A tévedések elkerülése végett tudni kell, a könnyű- szerkezet« építés nem ol­csóbb a hagyományosnál. Sőt, átlagosan 30—40 száza­lékkal drágább. Viszont egy négyezer m3-nyi alapterüle­tű műhelycsarnokot két hó­nap alatt összeszerelhetnek, és kezdődhet benne a mun­ka. Ugyanez, hagyományos módszerekkel, két esztendeig tart. Ha félretesszük az illúzió­kat — márpedig a gazdasági tervezésben ezeket aján­latos félretenni — és figye­lembe vessKük a jelenlegi gyakorlatot, akkor számolni kell azzal, hogy minden újabb alvállalkozó újabb ké­séseket okozhat. A többi között- a Dunai Vasmű is jelen volt az em­lített kiállításon termékei­vel. A „Fémmunkás” kecs­keméti gyára mellett a vas­mű mutatta be a legtöbbet, s az ott látották alapján meg is lehetett volna bízni a nagyvállalatot azzal, hogy szervezze meg a középnagy­ságú és a - hazai viszo­nyok között — óriásnak számító, 4—8 ezer négyzet- méter alapterületű csarno­kok gyártását, szerelését. Nem bízták meg A vas­mű persze ettől függetlenül csinálja. 1964 • óta sorozat­ban gyártja a különféle váz- szerkezeteket 12 méterestől 30 méteres fesztávolságig Évente hetvenezer négyzet- méter terület befedésére al­kalmas könnyűszerkezetet készítenek. A gépészeti és lemezfeldolgozó termelési A FÜZESABONYI POSTAHÍV atal Kereseti lehetőség 2500— 3000 forint Jelentkezés a postahivatal vezetőjénél, Füzesabony. AZ ÁTÁNYí BŰZ AKAI,ÁSZ MG. TSZ MEGFELELŐ KÉPESÍTÉSSEL ÉS GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ főkönyvelőt keres JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN. főosztály vezetője, Rajtár József szerint 1964-ben a mezőgazdasági igényei kész­tették az üzemet arra, hogy a hivatalosan meghirdetett programot messze megelőz­ve, megpróbálkozzék köny- nyűszerkezetes épületek előállításával. Először ki­sebb színek, tárolók építé­sére alkalmas szerkezeteket gyártottak, aztán később, ipari megrendelésre, nagyobb műhelycsarnokokat Is. A vasmű tervezői most úgy alakítják ki az új típu sokat, hogy azok összeállítá­sakor minél több saját készí­tésű anyagot használjanak feL A kezdeti időkben csak a vázat, most már a horgany­zott borítóelemeket, a tetőfe­dő paneleket is Dunaújváros­ban gyártják. Együttműködnek néhány nagyvállalattal, a 26-os épí tők például a DV-elemekből komplett szerelést vállalnak kulcsátadásig. A vasmű által javasolt program tehát egyelőre le­került a napirendről, de ahogy mondani szokás, min­den megy tovább. A külke­reskedők folytatják licenc- vásárlási tárgyalásaikat és egészen bizonyos, hogy ez év első felében eldől: mely or­szágoktól vásárolunk terve­ket. Valószínűleg többféle H­cencet vásárolunk, angolt, olaszt, franciát, .lévén ezek­től az országoktól érkeztek kedvező ajánlatok. És a hazai gyártás? Erre egyelőre nincs konkrét terv. Továbbra is mindenki készít­het mindenféle vázat, burko­lóelemet, nyílászárót — csak az Építőipari Minőségvizs­gáló Intézettel kell elfogad­tatni a terveket. Készítik is Veszprémben, Nyíregyházán, Pakson, meg ki tudja még hány helyen az országban. — Kordik László mihez tudná hasonlítani fontos­ságában, s nagyságiban ezt a könnyűszerkezetes progra­mot? *' 1— Az évekkel ezelőtt kez­dett házgyári programhoz, a paneles építkezéshez. — Ahhoz is hasonló szer­vezettséggel kezdtünk hoz­zá? — Nem, azt nem mond­hatnám. Baranyi Pál Apróhirdetés ALLAS EGYSZEMÉLYES zöldségbolt­ba szakképzett eladót április 1- töl és egy kocsikísérőt rakodó- munkára azonnal alkalmaz a Nektár Fogy. és Ért. Szövetke- zet Eger, Dobó tér 7. ORVOSI írnokot azonnal alkal­maz Andornaktálya Községi Ta­nácsa, 6 órás munkaidővel. Előnyben egészségügyi képesí­téssel, érettségivel rendelkezők. TAKARÍTÓNŐT azonnali belé­péssel felveszünk. KÖZGÉP, Eger. Lenin út 263. MÉRLEGKÉPES főkönyvelőt sürgősen felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Háziipari Szövetkezet. Hatvan. Horváth M. u; 20. Telefon: 17-20. INGATLAN ÜJ-HATVANBAN, Április 4. u. 11. sz. alatt azonnal beköl­tözhető kertes ház el­adó. Érdeklődni lehet egész nap szemben, a 24. sz. házban. ELCSERÉLNÉM kecskeméti, 2 szoba-összkomfortos lakásom ha­sonló egriért. Ajánlatokat levél­ben. „Tavasz 372” jeligére, egri hirdetőbe kérem. 500 N-ÖL telek eladó Makiá­ron, a vasútállomáshoz közel. Érdeklődni lehet Makiár, Vasút u. 21. ______________________ E GÉR belterületén, műút mel­lett 24 voltos villannyal ellátott, száraz, 360 négyzetméter borhá­zas pince raktár részére kiadó. Érdeklődni Egér, Rákóczi U. 34. 1972-BEN épülő szövetkezeti összkomfortos lakásom átadó. Ajánlatokat levélben, „Lajosvá- ros” Jeligére egri Magyar Hir­detőbe. JÄRMÜ OTP-n nyert Wartburgot veszek. Ajánlatokat levélben, „Március 46” Jeligére, egri Magyar Hir­detőbe kérek. 408-AS Moszkvics, jó karban levő, eladó. Eger, Makiári üt 59.-' 600-AS Trabant eladó. Érdek­lődni Eger, Gyermekváros, föld­szint 7. KITŰNŐ állapotban levő 350 kem-es Jáwa motorkerékpár el­adó. Érdeklődni Eger, Dobó n. ' 9/a. Telefon: 26-66. GéNERALJAVITOTT bogárhá­tú Warszawa kifogástalan, üzem­képes állapotban betegség miatt eladó. Megtekinthető egész nap és mindennap, Eger, So- mogyi Béla u. 13., I. em. 3. OTP-n nyert Zastawa vagy Skoda 100-as személygépkocsit vennék. Ajánlatokat Aldebrő, Vár u. 4-be kérem. VEGYES A HEVESI ÁFÉSZ nagyobb mennyiségű gül és kisvárdal ró­zsa étkezési és ültetőburgo- -ny^t -kínál -eladásra. Bővebbet az ÁFÉSZ központi Iroda, He­ves, Tanácsköztársaság tér 16. ad. Ügyintéző: Magyar.* HÁROMFÁZISÚ, üzemképes villanyhúsdaráló eladó, érdek­lődni Füzesabony, Szihalmi út 47., délutáni órákban. í) Füzesabony és Ifidébe ÁFÉSZ eladásra felkínál 5 db D 350 típusú kifogástalan állapotban levő Csepel tehergépjárművet személygépkocsit. és 1 db Volga M 21. típusú Ar megegyezés szerint, a gépjárművek megtekinthetők Füzesabony, Rákóczi út 22. szám alatt, \ Érdeklődni lehet: Füzesabony 97 télefonszámon. ügyintéző: Varga József. ■* " '• •• m ­N . ÉPÉÉ W " . & \ Azonnal rendelkezésére áll tiszta, új, gyíiretlen r • újságpapír csomagolásra, bélelésre, burkolásra alkalmas Minden mennyiségben, olcsó áron Felvilágosítást ad a Tisza vidéki „MÉH” ■ Nyersanyag-hasznosító Vállalat telepe: Eger, Eger-TJhamér vasútállomás Telefon t 28-26

Next

/
Oldalképek
Tartalom