Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-24 / 71. szám
1972. március 24L, pénleit A Nap kél: 5.39, nyugszik: 18.02 érakor A Hold kél: 12.26, nyugszik: 3.17 érakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon GABOR nevű kedves olvasóinkat! Eredeti alapneve az óhéber Gábriel volt és Jtete®» tése annyi, mint „Isten az erősségem”. Más magyarázat szerint azonban alapszava a „gebei*' volt, amely „1órfl”-t jelent és így tulajdonképpen eredetileg nem is tekinthető személynévnek. * Kilencven évvel ezelőtt, ISSi-ben jelentette be az egészségügy új eredményét, a tbc-bacilus felfedezését — Róbert Koch német bakteriológus. A tuberkolózis baktérium által előidézett, igen elterjedt fertőző betegség, amelyet világszerte a népbetegségek közé sorolnak. Fertőző voltát 1365-ben a francia J. A. Vil- lemtn állapította meg. Leginkább cseppfertőzéssel terjed. A kórokozók a légutak váladékából beszéd, köhögés stb. közben jutnak a levegőbe. A fertőzés forrása tehát a baktériumot őrző beteg, aki a környezetére nézve mindig a fertőzés veszélyét rejti magában. Nagy elterjedtsége következtében mindenki átesik tuberkolózisos fertőzésen, de aránylag kevesen betegednek csak meg. A fertőzés kiállása relatív védettséget biztosít; ezért a fertőzés iránt legfogékonyabb az ilyen védettséggel nem rendelkező csecsemők és kisgyermekek. Időjárás: Várható Időjárás ma estig; idónkésst asegnSvekvő felhőzet, eső nélkül. Mérsékelt, majd megélénkülő északi, északnyugati, napközben nyugatira forduló szél. A hajnali és a reggeli órákban helyenként erős párásodás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—IS fok között. Egészségügyi dolgozók értekezlele Hevesen As Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Heves megyei középkáder- szakcsoportja Hevesen tartotta meg ülését. A szakcsoport tagjai meghallgatták a járási hivatal elnökhelyettesének, dr. Grúz Jánosnak tájékoztatását, majd dr. Böjtbe Miklós főorvos számolt be a járás egészségügyi dolgozóinak helyzetéről. A szakcsoport tagjai megtekintették a község szociális betegotthonát, valamint az országos hírű háziipari szövetkezetei. Faragott kő az Árpád-korból Kerítésalapozás közben nagyméretű faragott kő került elő dr. Fekete Lajos vésztői állatorvos portáján. A követ a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumba szállították, ahol T. Juhász Irén régész — aki Vésztő határában a mágori dombon levő monostor ásatását trő- nyította — megállapította, hogy a kő az Árpád korabeli templomból való. A XIÍ. „Tűzött program” a Soproni Szőnyeggyárban A Seprőm Szőnyeggyárban 1968-ban kezdődött az úgy-* nevezett „tűzött program ’. Az első tűzött technológiával működő angol gép üzembeállításával. A közismertebb néven „faltól-falig” szőnyegek gyártásával foglalkozó soproni vállalat tavaly újabb speciális gépet állított munkába, amelyen három méter szélességű tűzött szőnyegeket készítenek. A program megvalósításának egyik fontos mozzanataként dán habhátasító berendezést vásároltak, s az év eleje óta a faltól-falig szőnyegek jelentős részét már műanyag hab- háttal vonják .be. Miután a házgyári lakások országszerL te három méternél szélesebb lakószobákkal épülnek az építőipar újabb igényt támasztott. Ennek megfelelően négy méter széles tűzött szőnyegek készítésére alkalmas angol gépet vásárol a Soproni Szőnyeggyár, az új berendezés a napokban kezdi meg a működését. Ű’att erdőtűz Lapzárta előtt kaptuk a hírt, hogy a Hatvan melletti Ropasz- hegyen — feltehetően egy eldobott cigarettacsikktől — kigyulladt a 3—4 éve telepített fenyő- erdő. -Mintegy három hektárnyi területen elégett az aljnövényzet, további egy hektárnyi részen pedig az egész erdő a lángok martalékává vált. A lángokat a hatvani tűzoltóknak sikerült megfékezniük, de az anyagi kár így is jelentős. A felelős személyének a megállapítására vizsgálat indult. PIACI f Burgonya kilója 2,90—3,TO forint, burgonya 2 kg-os 1—8,60 forint, takarmányburgonya 1,80 forint, vöröshagyma 4—5,20 forint, vöröshagyma 2 kg-os 11,80 forint, fokhagyma 9,50—16,50 forint, ’fejes káposzta 4,80 forint, kelkáposzta 5,90 forint, vöröskáposzta 5,30 forint, gyökér 6—8 , forint, sárgarépa 3—5 forint, zel- i ler 6,20—8.50 forint, karaláb 4,60 ! forint cékla 4,90 forint, fekete- i retek'3,50 forint, ecetes uborka i 13—15 forint, savanyú káposzta I 7 forint, alma piros 6—10 forint. 1 alma 2 kg-os csomagolásban 16,20—21,20 forint, mák 48 fo- i rint, lencse 18—26 forint, dió hé- í las 13—17 forint, dióból 54—64 i forint, mandulabél 70—80 forint, 1 torma 15 forint, tojás darabja 1,30—1,60 forint, cseresznyepapri- , ka 55 forint, vegyes leveszöldseg- csomag 5,70 forint, dughagyma egységesen 20—24 forint, étkezési szárazbab 15—24 forint, zöldhagyma csomója 1,70—2 forint, hónaposretek 2,30—2,70 forint, , saláta 3,10—3,80 forint Aki szervei, az nyerhet! Üdüljön a Népújság költségén a Fekete-tenger partján! El akar jutni a tengerpartra? Meg akarja ismerni szomszédaink, a baráti országok tájait, népeinek életét? Soha vissza nem térő lehetőség — üdüljön a költségünkön. Vegyen részt a Népújság tavaszi szervezésében. Mindenki, aki részt vesz a Népújság tavaszi szervezésében — nyerhet. Aki csak egy új előfizetőt, új olvasót is szervez a Népújságnak, az is esélyes: 1 db kéthetes, kétszemélyes; 1 db egyhetes, kétszemélyes; 1 db kéthetes, egyszemélyes; 1 db egyhetes, egyszemélyes külföldi útra. Ezen túl televíziót, rádiót, magnetofont, fényképezőgépet, kerékpárt, kétszemélyes kempingsátrat és még sok egyéb értékes tárgyat nyerhet. Természetesen annál több és nagyobb a nyerést lehetőség, minél több előfizetőt szervez, illetve minél hosszabb időre. Ha valaki például három olyan előfizetőt szervez, aki egy hónapra fizet elő a Népújságra, három szelvénnyel esélyes a nyerésre, de ha valaki egy előfizetőt szervez egy negyedévre, az szintén három szelvénnyel vesz részt a sorsolásban. Tehát ahány hónapra fizet elő, azzal arányosan esélyes a nyerésre. Hathónapos előfizetésnél hat, egyéves előfizetésnél 12 sorsolási szelvény kerül a szerencsekerékbe. Érdemes tehát új előfizetőt, új olvasót szervezni a Népújságnak. Aki szervez, az nyer. Annál több és nagyobb a nyerési lehetőség, minél több előfizetőt szervez, illetve minél hosszabb időre. Több előfizetőnk érdeklődött, hogyan juthatnak újabb szelvényekhez, amelynek sorsolása április 15-én lesz és amellyel nyerhetnek? Az elmúlt héten minden előfizetőnknek kapnia kellett egy darab megrendelőlapot a lapkézbesítőtől. (Aki esetleg nem kapta meg, kérje a lapkézbesítőtől.) A megrendelőlapon az új előfizető pontos címe mellett fel kell tüntetni azt is, ki szervezte az új előfizetőt. Ez kerül majd vissza hozzánk, és ez kerül a szerencsekerékbe. Aki több esélyt kíván teremteni a nyerésre, újabb sorszámozott gyűjtőlapot kaphat a pártszervezeteknél, a tanácsoknál, a postahivatalban és a postás kézbesítőknél. Ugyancsak itt juthatnak gyűjtőlaphoz azok is. akik eddig még nem voltak előfizetők, de most elő kívánják fizetni lapunkat Üdüljön a költségünkön, vegyen részt a Népújság tavaszi szervezésében! Szerencséje esetén a bolgár és a szovjet tengerparton üdülhet költségünkön. Az Aranyhomokra és Jaltába juthatnak el repülőgépen költségünkön a szerencsés nyertesek, ahol teljes ellátás, gazdag program, természetesen a tenger várja őket. Üdüljön a költségünkön, vegyen részt a Népújság tavaszi szervezésében! Sorsolás április 15-én! Ekkor kiderül: ki a szerencsés nyertes, ki utazik, üdül, pihen a Népújság költségén a Fekete-tenger partján! Tehát sorsolás április 15-én. A sorsoláson azok a szelvények vesznek részt, azok nyerhetnek, amelyek után az előfizetési díjat április 10-ig befizetik. Annál több és nagyobb a nyerési lehetőség, minél több előfizetőt szervez, illetve minél hosszabb időre fizettet elő lapunkra. El akar jutni a tengerpartra'1 Üdüljön a költségünkön vegyen részt a Népújság tavaszi szervezésében! Mindenki szervezhet, mindenki nyerhet! TAVASSZAL. A NÉPÚJSÁGGAL! NYÁRON A FEKETE-TENGER PARTJÁN! században épült templom romjaiból ugyanis 1800-ban borpincét építtetett Wenck- heim gróf és sok értékes követ széthurcoltak. A kő a monostor nyugati kapujának párkányzatából származik, s elülső oldalát szalagfonalas és palmettás indadísz ékesíti. Oldalt egy turbános férfifej látható. Az indadíszes faragás művészi kivitelű, magas képzettségű mester alkotására vall. A mágori monostor ásatását májusban folytatják. Ballő István előadása Gyöngyösön A gyöngyösi járás párt- alapszervezeti titkárai, a tanácsok elnökei, az iskolák igazgatói részére „Időszerű egyházpolitikai kérdések” címmel tartott előadást és konzultációt Gyöngyösön Balló István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese. Ott volt a konzultáción Lévai Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Oláh István, a járási pártbizottság titkára is. férfimunka (Foto: Tóth G.) 18 millió a korrózió ellen Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság korrózióvédelmi programjához csatlakozva a Kohászati Gyárépítő Vállalat mintegy 18 millió forintot fordít a következő másfél év alatt korszerű felületkikészítő technológia bevezetésére. A vállalat évente több ezer tonna Már nem tudták megmenteni a kisfiút... Tüzet okoztak a játszadozó gyerekek Feldebrőn és Nagyvisnyőn Alig néhány napon belül három esetben okoztak tüzet a gyufával játszadozó gyerekek. A minap Feldebrőn, a Petőfi utca 33. szám alatti házhoz tartozó nyári konyhában, gyufát talált az 5 éves F. Á. A játszadozó kisfiú meggyújtotta a közeli takarmány kazlat, amelyet a helyi önkéntes tűzoltók gyors beavatkozása mentett meg a teljes elégéstől. Nem sokkal később az ugyancsak feldeb- rői P. J., nyolcéves kisfiú az Egri utcában tüzeskedett, s felgyújtotta a szalmatetős fészerben tárolt takarmányt. Szerencsére a gyors beavatkozás itt is sikerrel járt. A súlyosabb eset Nagyvis- nyón, a Honvéd utcában történt. B. S., ötéves kisfiú a vesszőfonatból és szalmából készített melléképületben játszadozott a gyufával. Ennek a tüzeskedésnek is a lángok fellobbanása lett a vége. A hirtelenjében összesereglett szomszédok és falubeliek ugyan hamarosan elfojtották a tüzet, de a fészerben tartózkodó . kisfiút már nem tudták megmenteni. Égési sebeibe a helyszínen belehalt! A két előző, de főleg a nagyvisnyói eset intő példa arra, hogy nem szabad gy új tóeszközöket elérhető helyen tárolni, s időáként tanácsos figyelemmel kísérni az egyedül játszadozó gyermekeket. Csak így lehet ugyanis megelőzni az ilyen, és az ehhez hasonló esetek megismétlődését...! nyersvasat forgalmaz, s közben nem jelentéktelen I rozsda okozta kár. A gyár vezető szakemberei jelenleg tárgyalásokat folytatnak az olasz Empis-cég- gel olyan gépsor speciális elemeinek, illetvé gyártási leírásainak vásárlásáról, amely a hengerelt anyagok felületét megtisztítja, majd korrózióvédő anyaggal vonja be. Devizatakarékossági szempontból a teljes gépsor körülbelül 60 százalékát a magyar vállalat fogja elkészíteni „házon belül”, az olasz cég tervei alapján. A két vállalat előreláthatólag májusban köti meg a szerződést, 1973. második felében megindul a próbaüzemelés. Előzetes számítások szerint az új technológia alapján nepgazdasagi szinten évi 15—20 millió forint takarítható meg a rozsdáso- dás megakadályozásával. (Az új gépsoron kezelt hengerelt áruk 10 évig nem korrodálnak). Brigádvezetők tanácskozása Folytatódnak megyénkben a szocialista brigádvezetók tanácskozásai. Szombaton megyénk legnagyobb szállítási vállalata, a 4. számú VOLÁN szocialista brigádvezetoi találkoznak egymással Egerben, az SZMT-szék- ház tanácstermében, hogy megbeszéljék közös gondjaikat, tennivalóikat. Palóc babák külföldön Az idén már mintegy 25— 30 ezer babát készít, öltöztet 22 község népviseletébe a Palóc Háziipari Termelőszövetkezet. Kezdetben csupán a kazári és vizslái népművészetet példázó babák líészülgaton kedvelik a szövetkezetnek ezeket a termekéit, amelyek egyúttal művelődéstörténeti értékűek. A városi divat napjainkban egyre inkább háttérbe szorítja a valamikor általános tek, ám ezek népszerűsége • színpompás népviseletet. nyomán a megye legszebb népviseleteinek felelevenítésével kiszélesítették e közkedvelt babák körét. Jelentős részük idehaza kerül forgalomba, míg két és félmillió forint értékűt exportra gyártanak. Különösen NyuMost .ezeket a népviseleteket. kutatja fel, gyűjti ösz- sze, tartja életben és népszerűsíti a szövetkezet, amelynek 500 dolgozója az idén mintegy 15 millió forintnyi termelési értéket állít elő. A szövetkezetben ma már mintegy százféle cikket állítanak elő és összesen 100 000 darab népművészeti terméket hoznak forgalomba. Már régen áttértek a palóc motívumokkal díszített, úgynevezett tömör szőttes szövésére, ebből készülnek napjainkban is a különböző méretű, palóc ornamentikával és színkombinációval díszített futók, alátétek, párnák és falvédők, amelyek jól illeszkednek a modern bútorral berendezett lakásokba is. A Magyar BscdaHsta Munkáspárt Heves megye! Bizottsága és a megye! tanács napnapja. — Pflszertcesztfi: PAPP JANOS, — CTadJa a Heves megye! riapksaöo VfiEaísn. nWttőe kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztősé» és kiadóhivatal: Eeer. Beloiannisz a. 3. cPi_: 22.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73. 39-29, 34-44. Lapkiadó Vállalat te-63 (ágOngyttH eaerkecstőűí*: lö-ft. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési ovf egy nora: zu.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Indem« MM, , Hcvee megyei Nyomda Vállalat. Kg«, Brócy Sándor utca L szám. Igazgató: SÓLYMOS íoz&aaf. i