Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-21 / 68. szám
A labdarúgó EB története Az V. csoport győztese: Belgium Belgium labdarúgósportja az utóbbi években szebbnél szebb eredményekkel véteti magát észre. A különböző kupaküzdelmekben, hol az Anderlechtre, hol a Standard Liege-re, újabban pedig az SK Lierse-re figyel fel a nemzetközi futballvilág. Válogatott szinten az 1970. évi VB-selejtezőjében vittek végbe szép huszárbravúrt a belga labdarúgók: megelőzték Jugoszláviát és Spanyolországot, kivívták maguknak a mexikói repülőjegyet. Az Azték-stadionban Goethals szakvezető „fehér ördögei” (azelőtt mezük színe miatt „vörö6 ördögöknek” nevezték a belga válogatottat), semmi „ördögit” nem müveitek. Legyőzték ugyan El Salvadort, de utána könnyedén megadták magukat a szovjet válogatottnak. Az Európa-bajnefcság rajtja nagyszerűen sikerült; 2:0- ás győzelem Dánia, 3:0-ás győzelem Skócia éllen. A belga sajtó nem győzte dicsérni a csapatot: „A fehér ördöodk a második bravúr előtt.” Öles szalagcím hirdette a belga futball újbóli magára találását Goethals is bátrabban nyilatkozott: — Ha az első három hazai mérkőzésből meg tudjuk szerezni az öt pontot, csoportgyőztesek leszünk — hangoztatta a szövetségi kapitány, aki közben nem is túl sokat változtatott mexikói csapatán. A harmadik mérkőzés Portugália ellen iámét sikerült: az újabb 3K)-ás győzelem azt jelentette, hogy Belgium három mérkőzés után 6 ponttal, remek 8:0-áa gólaránnyal állt az ötödik csoport élén. A 270 percnek egyébként megvoltak az érdekességei. Dánia ellen például a P5V Eindhoven tói kölcsönkért Devriendt lőtte a lóét gólt, míg a skótok ellen az újra magára talált Hímet Volt ellenállhatatlan. Mesterhármasáért a legszínesebb jelzőket érdemelte ki. Portugália éllen a fentebb már említett Bruger-csatár, Lambert volt a leggólerőaébto, kétezer talált a portugál kapué. Damas hálójába. A harmadikat Desrud lőtte. A többi posztokon különösen az érv játékosa, van Moor, a hálóját nagy magabiztossággal védő Piot és a söprögető Dé- walquc remekelt A visszavágók sorozata Koppenhágában folytatódott A 2:l-es győzelemmel 8 pontjuk és 10:l-es gólarányuk.lett Himstéknek. Itt ismét Devriendt húzta fel a góliövő- cipőt. kétszer küldte közép- kezdéshez a dán csatárokat Nem jött rosszul közben a belgáknak, hogy Skócia Glasgowban elkapta a nagy ellenfelet. Portugáliát 2:l-re. mert nem sokkal utána a „feliér ördögöknek” is vereséggel kellett hazautazniok Aberdeenbői (1:0). Pedig a vendégek remekül játszottak. Ha az ember visszaolvassa a mérkőzés tudósítását, ilyenekre bukkan: „A belga válogatott nem érdemelt vereEger, * Arnyékszala u. 89. szám alatti 287 négyzetméter pincénket villany- világítással, közúttal, valamint a Verő«zala utca 88. szám alatti 488 négyzet- méter alapterületű villany- világítással ellátott, közút mellett levő pincéinket. használatra bérbe ad'ub ! ' Érdeklődni, Eger, Klapka Gy. n. 9. szám alatt 13-58 telefonszámon Kántor, vagy ILö veinél. séget.” „A hazaiakat óriási szerencse segítette a két ponthoz.” „A második félidőben a belgák kapujukhoz szögezték ellenfelüket.” „Van Moer, van Himst és Puis agyonbombáz- ta a skót kaput”. Némi aggodalommal utaztak Lisszabonba, hiszen a portugálok előtt megcsillanta továbbjutás lehetősége, s a vágy is fűtötte őket, hogy alaposan visszavágjanak a 3 ;0-ás vereségért. Ahogy azonban az már olyan sokszor történt, a nagy akarás megbénította Eusebióékat. Végig a belgák játszottak meggyőzőbben, s ami nagy feiűnést okozott, technikailag sokkal jobbak voltak ellenfelüknél. A 60. percben Lambert révén a vezetést is megszerezték, s a döntetlent mindössze az utolsó percben. Peres 11-esből lőtt góljával tudták kicsikarni a portugálok. Belgium válogatottja most néhány hónapra ismét az érdeklődés középpontjába kerül. Csoportelsőségük azt jelenti, ismételten igazolták a róluk szóló híreket, világbajnoki szereplésük megérdemelt voltát. A belga szurkolók pedig most azt várják kedvenceiktől, hogy az Euró- pa-bajnokságban mind előbbre kerüljenek. Budapesti Bútoripari Vállalat egri gyáregysége tehergépkocsivezetőket keres felvételre. Jelentkezés Eger, Grónai Sándor utca 3. szám alatt, a munkaügyön. VÁRJÁK ÖNT , . r.is&rf* > ,;;s..&'**>**■■'*■ • , . . EGERBEN a lakberendezési és bútorüzletek! 5000 forinton felüli bútorvásárlás esetén e?ész évben j ... .. I HÁZHOZ Lszállítjuk 3 napon belül — az üzletünkben vásárolt egri, gyöngyösi és a hatvani szakbűtorát március 20-tól egész évben (busz, vonat, oda issza utazását) Heves megye területén és a három várostól számított 40 km-es körzetben, a szomszédos megyékben is. Kényelmesebb, olcsóbb vásárlási lehetőség! Használja ki On is! ÍPRÓHIRDETÍS ALLAS Olvassa a Qlépiífiáyöl. VIDÉKI, jó forgalmú divatáru üzletemhez társat keresek. Divatcikket előállító kisiparosok előnyben. Vidéki is lehet. „Húsvét 72” jeligére miskolci hirdetőbe. A Lőrinci fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Vidéki lányok részére szállást korszerű leányotthonunkban biztosítunk, havi 100 Ft térítésért. Cím: PIV., Lőrinci Fonó. Budapest, XVIII., Gyömrői út 85—91. ______ A NAGYVISNYÖI Alkotmány Mg. Tsz ötéves gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőt keres. Munkabér megegyezés szerint. Jelentkezés önéletrajzzal és a fizetési igény megjelölésével, a főkönyvelőnél. INGATLAN ELCSERÉLNÉM egri 1 szobafélkomfortos tanácsi lakásomat 2 szoba-összkomfortosra. Ajánlatokat levében, „Tavasz 417” jel- igére az egri hirdetőbe. __________ 2 SZOBA-konyhás családi ház eladó. Eger, Tetemvár u. 24. 2 CSALÁD részére alkalmas 3 szobás, 2 konyhás, új családi ház 265 n.-öl telekkel eladó. azonnal beköltözhető. Hatvan, Hárstelep 21. sz. Gál Béláné.___ E GÉR, Verőszala u. 21. számú, 2 szoba-konyhás, kertes, családi ’ ház, beköltözhetően eladó. JÁRMŰ GARANCIÁLIS Fiat sport Cupét olcsóbb, garanciális kocsira cserélnék, vagy eladom. Gyöngyös,: Jászsági út 3/3. Balta. ZAPOROZSEC személygépkocsi eladó. Feldebrő, Vörösmarty _u. 11._____________________________ Ö J Simson Schwalbe motorkerékpár eladó. Érdeklődni 15 órá- tól Eger, Hajdúhegy u. 3. BEJARATOTT " elEger, Faggyas u. 6. (Donét utca folytatása). Várállomáshoz 3 perc. HATVAN, Fő út mellett telket vagy házat vennék. Értesítést kérek Szentlőrlnckáta, Ady E. u. 7. alá. „Sírköves”. SZÖLOSKÉRT, családi házzal, kedvező feltételekkel eladó. Zaporozsec adó. Telefon: Eger, 29-S5. VEGYES ÉPÍTKEZÉSBŐL kimaradt im- port tetőpala, 180 db, 55 db import kupa eladó. Eger, Rozsnyói u. 8,______________________________ C EMENTKEVERÖGÉP eladó? Megrendelhető. Ar: megegyezés szerint. Tarnalelesz, Szabadság út 8. __________ 1 50 MÁZSA bálázott alomszalma eladó az egri Nagy József Mg. Tsz-nél. Kistályai u. 5. sz. • 0988<»C«90988«48 V.V.V.V.V.V.VúVé*. UliJUBH. ... * HlßVEßtS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó férjem BORDÁS ISTVÁN temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Felesége, kislánya és a gyászoló család. HM ítiimisw Érettségivel rendelkező munkaerőt felveszünk PÉNZTÁROSI MUNKAKÖRBE. Jelentkezés személyesen: Heves megyei Lapkiadó Vállalat, Eger, Beloiannisz utca I. sz. ) cs!aszükségletét szerezze be az egri ÁFÉSZ, Eger, Koszorú utcai felvásárló telepén. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó gyermekünk és szeretett testvérem ifj. VARGA JÁNOS temetésén megjelentek sírjára virágot hoztak és mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. Vámosgyörk.