Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

Nyugtalan egriek Gyárfás Endre regényéről IT45. februárjának elején már meleg napsütés űzte a telet Eger városának kör­nyékéről. Áprilisra a rügyek is kipattantak, zsendülni kezdett a természet, mintha a megbolyduló emberi indu­latokhoz igazodna. Mert ez év tavaszán nyugtalankodni kezdtek az egriek... Tíz éve volt már, hogy II. Rákóczi Ferenc Rodostóban meghalt, és a nagy parasztfelkelésnek, a Heves vármegyéig hullá­mot vető békésszentandrási lázadásnak is elérkezett év­tizedes fordulója. Az öt éve hatalomra került Mária Te­rézia az osztrák örökösödési háborúban igyekezett men­teni a birodalmat, s ebben a Pragmatica Sanctiót már két évtizede elfogadó ma­gyar nemesi rendek is segí­tették. 1741. szeptember 11- én a pozsonyi országgyűlés követei „életüket és vérü­ket” ajánlották fel az ural­kodónőnek. Rendi kiváltsá­gaik védelmében — jobbá­gyaikat elnyomva — a nem­zeti függetlenséget is felál­dozták. .. Szerte az ország­ban gyülemlett a panasz, ke­serűség, s a nyugtalankod ók a kuruc szabadságküzdelme­ket idézték, Eger új püspökét várta ebben az évben. Az elhalá­lozott Erdődy Gábor helyé­re Barkóczy Ferenc grófSze- pesváraljáról készült elfog­lalni az egri püspöki széket. A város magisztrátusa erő­szakkal és hatalommal igye­kezett megfékezni a rende­zetlen adóterhek miatt lá­zongó iparosokat, jobbágyo­kat és zselléreket. A Csurgó- fertály legszegényebbjei még titkos szövetséget is kötöt­tek, hogy erőszakkal rázzák le a robot, a dézsma, a por­ció terhét és a deres szégye­nét. Hasztalan volt azonban a vasvillát ragadó lázadók buzgalma: a városháza nagy­kapujából reájuk meredő mozsárágyú meghátrálásra kényszerítette őket. Így már csak azok reménykedhettek, akik az új püspöknél depu- tációban jártak. S valóban, Eger hűbérura és Heves vár­megye főispánja hamar le­csendesítette a nyugtalansá­got: volt, akinek ajándékot osztott, másokat deresre hú- zatott. Gyárfás Endre történelmi regényének csak egyik ága a nyugtalankodó egriek har­cának érdekes története. A másikat a tizenhat esztendős Visontai Péter eszmélése al­kotja, akit a szegénység kényszerített a jezsuiták gimnáziumából Fiderencz Károly bognármester kacsa­parti házába háromévi inas­kodásra. Az értelmes és egy­re öntudatosodó parasztfiút felnőtté érlelik a körülötte zajló események. Amikor az egriek ügye elveszik a vá­rosi hatalomra kapaszkodók önzésében és a főispánd vég­zésben, szent elhatározással — a szegények ügyvédje akar lenni! — indul külföld­re a tudományok meghódí­tására. Kamaszkorának há­borgásait elhagyva, de a nyugtalankodó szegénység ügyét leikébe zárva, kezében a Nagy-Egedről vágott bot­tal. mint a népmesék ifjú hőse akarja a szerencsét ki­harcolni. Ütján a jobb sors­ra érdemes tanító, Herbst Ferenc uram intelmei kísé­rik. Az író ügyesen fogja egy­be a regény kettős síkját. Ritkán lép ki a város zárt közegéből, s csak távoli hul­lámzásként — Barkóczy Fe­renc ' és Johann August Schlick királyi tanácsos sze- pesváraljai beszélgetésében — villantja fel az országos ügyeket. Ez előnye Is a mű­nek, de ebből ered gyengéje is. Kiváló hangulatteremtő művészettel idézi fel az eg­ri céheik életét (Visontai Pé­ter beiktatása a bodnárok céhébe talán a legsikerül­tebb része a regénynek), szí­nes leírásokkal eleveníti meg a püspöki város viszonyait a XVIII. század közepén, és hozzáértően teremt jelleme­ket és helyzeteket. A helyen­ként fárasztóvá váló didak­tikus leírásokat (pl. a korabe­li szokásokról) is feloldja a költőivé hangszerelt, eleven, hangulatteremtő nyelv és stílus. A regény zárt világa azon­ban kárára is van az írói vállalkozásnak. S itt nem­csak arra gondolunk, hogy a választott téma tanulsága egyedi és kisszerű (Szegedi- nac Péró 1735-ös felkeléséről szóló történelmi regény bi­zonyára lényegre mutatöb- ban tárná fel a kor szociális valóságát), hanem arra is, hogy a leszűkített cselek­ménykor akadályozza az írót a nagyobb formátumú jellem megalkotásában. Ezért nem érezzük eléggé hitelesnek Barkóczy Ferenc jellemét sem: dialektikusabb ábrázo­lást szerettünk volna látni, hiszen a botoztató hübérúr mellett az irodalom- és mű­vészetpártoló, mecénás fő­papot hiába keressük a re­gényben. Gyárfás Endre regényét mégis kellemes olvasmány­élménnyel gazdagodva tet­tük le kezünkből. A részle­tekben találtuk meg igazi értékeit, s ha az írói vállal­kozás nem is bírta nagyobb távlatú történelmi regénnyé emelni a művet, a színes, hangulatos részletek sikert ígérnek neki az olvasók kö­zött. E. NAGY SÁNDOR Lörinczif István versei Lörinczy István, akinek verseiből alább nyújtunk kis válogatást, 1936-ban Debrecen­ben született. Ott végezte iskoláit, s szerzett jogi diplomát. Négy-öt éve írogat, versei a debreceni Naplóban, s a Matyóföld című év- negyedes szemlében jelentek meg, de néhány rövidebb lélegzetű írását lapunk is közölte. A költő múlt év őszén került megyénkbe, éspedig Heves nagyközségbe, ahol jogászként dolgozik. hogyan |8 tek vissza a világba a virágok mikor a napot ónos esők mosták felhű bivaly okon kék virágok jöttek leszálltak erdőre friss füvek tövére s a szirmukból a nedvek szabadulni vágytak a hold felesége fagyöngyszemű csillag sárga orchideák hulltak a hajából kinyíltak rothadó trópusi dzsungelben s szirmukban bogarak bolyhos mámort szívtak fényívű villámok vén hegyekbe vágtak s szájukban hozták a sötétvérű rózsát a szélből meg Íriszek születtek s daloltak egy asszony táncoló derekán zöldvizfi tóra fehér árnyék szállt le szárnya tündérhinár karcsú combodon a kardvirág az estékből sarjadt ki s a hajnal melléből nőtt a liliom Dávid karcsú fiú az Anyagból szökkent ki száján női csókok s beképzelt beatdalok annyit dumál mint három Cassius Clay s (vén zsidók szemében rőt hit fénye ragyog / cn o tí-a •—> V 0) > 8 M o S) Csi > S3 * Egyszerű, szinte jelentéktelen, ki­csi, szinte játékszer, vékony, szinte törékeny, pillekönnyű, szinte súlyta­lan. Formáját tekintve pecsétgyűrű, de európai embernek nemhogy a mu­tatóujjára, de még a kisujjára sem igen megy fel. Belső átmérője 17 mil­liméter, 1 milliméteres falvastagsá­ga a pecsét felé eső részéin hízik duplájára, amely olyan, mint egy kis tábla. Az apró mezőben 4 parányi szám vörösük: 2500. A gyűrűnek ez az egyetlen éke: ez jelzi, hogy a Vi­etnami Demokratikus Köztársaság fölött lelőtt 2500. amerikai repülő­gépből készült, Phan Quang vietna­mi fotóriportertől kaptam emlékül. Az alumínium ezüstfehér színű, le­vegő és nedvesség hatásának eléggé jól ellenálló, lágy, a legfontosabb könnyűfém. Előállítása bauxitból tör­ténik. Phan Quang fotóriporterrel 1969­ben ismerkedtem meg, amikor több újságíró társával azért jött Magyar- országra, hogy elmélyítse szakmai tu­dását. Vékony, szinte törékeny test­alkatú, alacsony emberrel fogtam akkor kezet. 25 évesnek becsültem, de kiderült, hogy 40 esztendős. Már a francia gyarmatosítók ellen is harcolt, katona volt, de 1960-ban a puskát fényképezőgéppel váltotta fel. Phan Quang a bal lábával enyhén, alig észrevehetően bicegett. get ért ugyanis az esős évszak. Ké­ső este indultak az objektumhoz. 11-én vágott végig rajtuk az első légitámadás korbácsa. Az alumíniumgyártás első lépése a timföld előállítása. A lúgban oldott alumíniumoxidot kristályosítással nyerik ki. Ebből erős izzítással ki­űzik a vizet és végül megkapják a hófehér, porszerű timföldet. A máso­dik lépcső az alumínium kohósítása. Az alumínium, illetve különféle ötvözeteinek legnagyobb fogyasztója a járműipar, elsősorban a repülőgép- gyártás. Phan Quang az egyik légitámadás­nál kijött az óvóhelyről, ahová újság­író kollégájával együtt beparancsol­ták. Figyelték a légvédelmi tüzérek munkáját. Körülöttük remegett a föld, a levegő forró volt, a bombák robbanásától, az ágyúk szüntelen tü­zelésétől. Phan Quang egymás után készítette a képeket a tüzérekről, csupa ideg, feszülten figyelő arcuk­ról, az ágyúk ugatásáról, a tüzérek­nek bombazáporban is segítséget nyújtó civilekről, akik lőszert és vi­zet cipeltek a tüzelőállásba. Jamaica szigete a Világ legna­gyobb bauxitszállítója. Innen kapja az ércet az USA leghatalmasabb alu­míniumipari trösztje, az ALCOA. Az érc nagy része a luisianai Baton Rouge telhetetlen alumíniumkohóiba vándorol. A repülőgépgyártás a gépgyártás egyik ága. Fejlett, sokoldalú alap- anyagipart és egyre szélesedő se­gédipart igényel. A termékek kis sú­lya, áramvonalas alakja a könnyű- szerkezeti anyagok legszélesebb fel- használását követeli meg. Szeptember 10-én, 1965-ben Phan Quang, a Ha Tinh-kerületi székhe­lyen megjelenő lap haditudósítója, fegyverével, a fényképezőgéppel út­nak indult arra a „jelentős helyre”, amit sejtésük szerint bombázná fog­nak az amerikai repülőgépek. Vé- . ______________________ R övid megszakításokkal már a harmadik napja tartott a légitámadás az objektum ellen, melynek közelé­ben ott dobogott Phan Quang fotó­riporter szíve is. Fényképezőgépével sikerült megörökítenie azt a negye­dik lelőtt amerikai gépet, amely a közelükben esett le. Masinájával ő is többször „rálőtt” még a levegő­ben az égő, füstölgő, zuhanó gépre. S amikor a földbe fúródott, a fotó­riporter is odafutott. A győzelemtől, a kartávolságnyira levő győzelemtől remegve készített* a képeket, egy­más után. Sky-Hawk, Phantom Skyraider, Super Sabre, Thunderchief, F—111, B—52 — úgy ismerik a vietnamiak ezeket az amerikai katonai repülő- géptípusokat, mint mi a különböző autótípusokat. A harmadik nap délután öt órakor támadott aznap a tizenkettedik hul­lám. Phan Quang egy dombon állt és fényképezett. Ekkor robbant közelében egy bom­ba. A légnyomás leterítette. Kis idő múlva eszméletre tért. Azonnal ész­revette, hogy a bal lába térdtől le­felé hiányzik. A fájdalommal együtt nyilait belé: nincs meg a fényképe­zőgépe sem. Aztán észrevette, hogy ott fekszik, tehetetlen testétől néhány méterre. Kínlódva odakúszott, letép­te magáról a kabátot és a zakóba tekerte a fényképezőgépet. Újságíró kollégája sietett segítsé­gére és egy ápolónő. Megpróbálták elkötni, bekötni a sérült lábat, de egy újabb, közelben robbant bomba meg­sebesítette az ápolónőt is. Phan Quang sebesülése után egy órával került kórházba. Sokáig esz­méletlen volt. A sebesülése utáni negyedik na­pon Phan Quangnak a kórházba be­hoztak egy Hanoiban megjelenő központi újságot. Benne voltak azok a fényképek, amelyeket a légitáma­dás harmadik napján készített: az izzadó tüzérek, a lőszert meg a vizet szállító civilek; a lelőtt, égő amerikai repülőgép. Az amerikai gépek roncsait jó ide­ig beolvasztották, vagy fedéllemez­nek, tetőburkolatnak használták fel. Az ötlet egy fiatal vietnami ötvös fejében született meg. Azóta a hanoi Gio Donv — keleti szél —, kisipari szövetkezet a legdrágább, rendkívül értékes fémből készült vadászbom­bázó szárnyaiból, testéből fésűt, ha­mutálcát, cigarettatárcát, papírvágó kést, virágtartót, gyűrűt készít. A nemesfém-ötvözetű kis tárgyak — az amerikai agresszió elleni tiltako­zás szimbólumai —, eljutottak mára világ minden tájára, Amerikába is. Amerikai szerzők azt állítják, hogy a háborúk egyre drágábbak. Számításaik szerint Julius Caesar idején egy ellenséges katona elpusz­títása 75 centbe került, a napóleoni háborúkban már 3 ezer dollárba, az észak-amerikai polgárháborúban 5 ezerbe, az első világháború idején 21 ezerbe, a második világháborúban 50 ezer dollárba. Ma már nem tartják naponta szá­mon a hírügynökségek, hogy 1964. augusztusa, a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság elleni amerikai bombázások kezdete óta összesen hány betolakodó amerikai repülőgé­pet semmisített meg az egyre erő­södő légvédelem. Az a gyűrű, ame­lyet Phan Quangtól kaptam emlé­kül, a 2500. lelőtt repülőgépből szár­mazik. Nem tudom, milyen típusú gép lehetett, mikor és hol lőtték le, nem tudom, kik halták általa és ve­le. A gyűrű egyszerű, szinte jelenték­telen, kicsi, szinte játékszer, vékony, szinte törékeny, pillekönnyű, szinte súlytalan. Alumíniumból készült, amely a legnagyobb mennyiségben előforduló ipari fém a földön. Mégis a világ legdrágább gyűrűje. Mert a gyűrűhöz még soha nem volt ennyi embernek köze a világon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom