Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-18 / 66. szám

«#**•<• >*2 A MAP 5 » f m i 1972. március 18., szombat A Nap kél: 5.52, nyugszik: 17.53 órakor A Hold kél: 6.47, nyugszik: 22.26 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon SÁNDOR, EDE nevű kedves olvasóinkat! A Sándor név a görög „Alexandras’’-ból számo­zik, amelynek „férfiakat védő” a jelentése. Az Ede eredetét az Edward, Edgárrá vezetik visz- sza, s így „védeni, birtokot” védő lehet a Jelentése. * Nyolcvanöt évvel ezelőtt született Budapesten Se­rény Róbert festőművész, a modern magyar festé­szet egyik kiváló mestere. Fiatalon rövid ideig Zemp- lényi Tivadarnál tanult, majd Párizsban képezte to­vább magát, ahol különösen Cézanne művészete hatott rá. 1906-ban szerepelt először kiállítással Párizsban. 1911-ben, hazatérése után csatlakozott a Nyolcak cso- portjához. Ekkoriban az expresszionizmus és a kubiz- mus foglalkoztatta; e periódusának fő müve 1913-ban készített Bartók-portréja. Részt vett a Magyar Tanács- köztársaság művészeti életében, a művészeti direk­tórium festőszakosztályának vezetője volt. Hires „Fegy­verbe!” című plakátja a forradalom egyik szimbólu­mává vált. A Tanácsköztársaság bukása után Berlin­ben élt emigrációban, ahonnan csak 1926-ban tért ha­za. A felszabadulás után a Képzőművészeti Főiskola tanára lett; kétszer tüntették ki Munkdcsy-díjjal, 2951- ben pedig Kossuth-díjjal. Az ifjúság megemlékezése a Tanácsköztársaság és a KISZ évfordulójáról Időjárás: Várható Időjárás ma estig: kevés felhő, száras idő Mérsékelt keleti síéi. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 13—23 fok között. 730 MÉTERES ZUHANÁS UTÁN — Életben maradt Szinte hihetetlen szerencsének köszönheti az életét FraruHszek Pluto lengyel bányaszerelő, aki- nek esetét a varsói lapok Veszna Vulovics jugoszláv légikisasz- szony megmeneküléséhez hason* lítják. Pluto a lublinl rézbányában az egyik több mint 800 méter mély liftakna felső részén a viz- vezetékeket javította. Nem biz­tosította magát megfelelően és belezuhant a liftaknába. Sikerült azonba elkapnia az egyik lift- kötelet. így „csökkentett sebes­séggel” ugyan, de 730 métert zu­hant a mélybe. Komolyabb baja nem történt... — GYÖNGYÖSÖN, a Mát- raalji Szénbányák Vállalat­nál rövidesen megkezdik az elmúlt évi nyereség kifizeté­sét. Az Igazgatói tanács dön­tése alapján ekkor több mint 15 és fél millió forintot osz­tanak szét a vállalat dolgo­zói között. ★ —• EGERBEN, a Megyei Művelődési Központban ma délután kerül sor a honis­mereti szakkör jubileumi foglalkozására. Az öt évvel ezelőtt létrehozott szakkör mai programjában a példa­képekről, írókról, költőkről lesz szó, majd Boros Sári recski és Bíró Istvánná is- tenmezeji népdalénekes mu­tatja be műsorát, amely után a parádi ÁFÉSZ néptánc­együttesének palócjátéka kö­vetkezik. Állatorvosi ügyelet Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére ügyelet. EGER: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza, Szövetkezet utca «. (Az Egerhez tartozó, va­lamint a bélapátfalvi, bátorl és makiári állategészségügyi kör­zetekben.) Telefon: 13-48. GYÖNGYÖS: Állategészségügyi Állomás Allatkórháza. Deák Fe­renc u. 17. Telefon: 16-45. HATVAN; Vágóhíd. Telefon: 12-10. FÜZESABONY: Zrínyi u. 11. (tsz központi irodája). Telefon: , 99. 132. PIACI Burgonya kilója 2,90—3,70 fo­rint, burgonya 2 kg-os 7—8,60 forint, takarmányburgonya 1,80 forint, vöröshagyma 4—5,20 fo­rint, vöröshagyma 2 kg-os 11,60 forint, fokhagyma 9,50—16,50 fo­rint, fejes káposzta 4,60 forint, kelkáposzta 5,70 forint, vörös­káposzta 5,30 forint, gyökér 6—8 forint, sárgarépa 3—5 forint, zel­ler 6,20—8.20 forint, lcaraláb 4.40 forint, cékla 4,70 forint, fekete-. retek 3,50 forint, ecetes uborka 13—15 forint, savanyú káposzta 7 forint, körte 7,20—8,70 forint, alma piros 6—9,40 forint, alma piros 2 kg-os 15,40—20 forint, alma piros 1 kg-os 7,60—10,20 forint, mák 43 forint, lencse 18 —26 forint, dió héjas 13—17 fo­rint, dióból 54—64 forint, man­dulabél 70—80 forint, torma 15 forint, tojás darabja 1,30—1,50 forint, cseresznyepaprika 55 fo­rint, leveszöldségcsomag 5.60 fo­rint. dughagyma egységesen 20 forint, étkezési száraz bab 15— , 34 forint. JUGOSZLÁV közlekedésügyi MINISZTER EGERBEN A Magyarországon hivata­los látogatáson tartózkodó jugoszláv közlekedésügyi mi­niszter, Blogoj Popov itt- tartózkodása során pénte­ken délelőtt Egerbe érke­zett. A vendéget — aki dr. Mészáros Károly MÁV-ve- zérigazgató társaságában kü- lönvonattal a megyeszék­helyre látogatott — dr. Pász­tor Pál, a MÁV miskolci igazgatója és Káli Ottó, az egri vasútállomás vezetője köszöntötte. A miniszter kí­séretében érkezett jugoszláv vendégek megtekintették Eger nevezetességeit, majd különvonatukkal a délutáni órákban utaztak el a me­gyeszékhelyről. CSEHSZLOVÁK DIPLOMATA HEVES MEGYEI LÁTOGATÁSA pénteken Heves megyébe látogatott Frantisek Hála. Csehszlovákia budapesti nagykövetségének kereske­delmi tanácsosa, akit kőrút­ján Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke, vala­mint Barta Alajos, a me­A három tavasz ünnepség- sorozatában ezúttal a Ma­gyar Tanácsköztársaság meg­alakulásának és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség születésének évfordulójá­ról emlékeznek meg a me­gye ifjúkommunistái. Ren­dezvényeiken elsősorban a megyéhez kapcsolódó évfor­dulókról tartanak helyileg nagyszabású rendezvénye­ket, másrészt pedig a KISZ megalakulásával kapcsolatos másfél évtizedes emlékeket elevenítenek fel. Vasárnap Nagyrédén. kerül sor egy nagyszabású ifjúsági találkozóra, amelynek rende­zője a helyi és a gyöngyösi járási KISZ-bizottság. Hagyo­mányos immár a Kolacs- kovszky-em-léktúra is, ame­lyet Bélapátfalván rendeznek meg a KlSZ-fiatalok. Hétfőn, 20-án kerül sor a megyei KISZ-bizottság ünnepi ülésé­re, ahol megjutalmazzák a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség megteremtésében és a későbbi eredményes munká- bah kifejtett tevékenységük­ért az alapító tagokat. Érde­mes megemlíteni, hogy az évforduló alkalmával 35 KISZ-alapszervezet kapta meg a KISZ központi bizott­ságának dicsérő oklevelét és a közeli napokban adják át az évforduló alkalmával a Vö­rös Csillag Traktorgyár egri gyáregységének a KISZ köz­ponti bizottsága vörös ván­dorzászlaját. Sajtótájékostató az egri VOLÁN vállalatnál A megyei sajtó képviselőit, a Magyar Rádió munkatár­sait fogadták pénteken dél­után a 4-es számú Volán Vállalat vezetői, hogy tájé­koztassák őket a személy, és áruszállítás tavalyi eredmé­nyeiről, a mintegy ezer gép­járművet üzemeltető vállalat idei terveiről. Balogh Tibor, a vállalat igazgatója beje­lentette, hogy az idén Nagy- útat is bekapcsolják az autó­buszközlekedés hálózatába, ezzel a megye minden tele­pülését menetrendszerű járat köti össze. A tavaly három- százezer utast szállító 39 taxit „megfiatalítják”, az öreg Warsava gépkocsikat foko­zatosan Zsigulira cserélik ki, megvalósítják az éjjel-nappa­li ügyeletet is. Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban a helyi járatú autóbuszokat csúcsidőben tartalék autóbu­szokkal segítik. Sikerek az egri szivstkezeti bűtoriizemken Az Egri Asztalos és Kárpi­tos Ktsz a szövetkezet köz­ponti üzemcsarnokában tar­totta pénteken mérlegzáró közgyűlését. Mint a vezetőség beszámo­lóját tolmácsoló Palotás László elnök szavaiból ki­tűnt: a szövetkezet tavaly lényegesen túlszárnyalta ko­rábbi eredményeit, a terve­zettnél sokkal nagyobb telje­sítménnyel, 18,2 millió forin­tos termelési értékkel hagy­ta maga mögött az eszten­dőt. örvendetes, hogy a számottevő javulás a nagy­fokú termelékenység-növeke­dés következménye. Az általános Igyekezet anyagiakban is tükröződött. 1971-ben átlagosan 1176 fo­rinttal emelkedett egy-egy dolgozó keresete, s az ösz- szesen kiosztásra került 400 ezer forintos nyereségrésze­sedésből kinek-kinek a ko­rábbi egyharmadával jutott több. Túlnyomóan a szövet­kezet pénzeszközeiből 754 ezer forintos beruházás meg­valósítására került sor a fejlesztési programban. A műszaki feltételek korszerű­sítésével egyidejűleg gondot fordítottak a szociális körül­mények kedvezőbbé tételére is: így váltak modernebbé, elfogadhatóbbakká az öltözők, a mellékhelyiségek, s bővült a fűtés, javult a melegvíz-el­látás. Visszaadott előterjesztések Kibővített ülést tartott a megyei tanács tervgazdasági bizottsága Pénteken délelőtt egyetlen napirend, de hat előterjesz­tés megvitatása szerepelt a Mátra—Eger Nyugat-bükki Intéző Bizottság elnöksége és a megyei tanács tervgazda­sági bizottsága kibővített, együttes ülésén. Ugyanis a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának múlt év novem­ber 30-i határozata alapján —, amely a Mátra, Bükk üdülőterület általános rende­zési tervéről szóló kor­mányhatározat végrehajtásá­nak megyei feladatairól szól — az ágazatilag érintett me­gyei szakosztályoknak rész­letesen meg kellett határoz­niuk megyei szinten és ága­zatonként a fejlesztési cél­kitűzéseket, a helyi szerve­zési jellegű, és hatósági, va­lamint a felsőbb szervek fe­lé kezdeményezést igénylő feladatokat, s a programok készítésébe bevonandó helyi és országos szerveket. Va­lamennyi érintett szakosztály — a művelődésügyi, az egészségügyi, a mezőgazda­sági és élelmezésügyi, a ke­reskedelmi, az ipari, vala­mint az építési, közlekedési és vízügyi — elkészítette a tervosztály által kimunkált szempontokhoz igazodva a saját programját, körvona­lazva azokat a plusz felada­tokat, amelyek az idegen- forgalmi jellegből következ­nek. A szakosztályok által elő­terjesztett feladattervet egyenként, alaposan megvi­tatták, s találóan jegyezte meg Berecz István, az inté­ző bizottság elnöke, hogy ezeken u javaslatokon múlik döntően, hogy milyen lesz a teljes kormányprogram vég­rehajtása után (15, 20 év múlva) a táj, a megye, a Mátra és a Bükk arculata. Ezt a központi gondolatot támasztotta alá valamennyi hozzászóló, s így alakult ki az a helyzet, hogy egyik szakosztály előterjesztését sem fogadták el maradékta­lanul. Az együttes ülés állás- foglalása alapján valameny­A múlt évi eredmények értékelése után szólt az el­nök az idei feladatokról is. Egyebek mellett arról,, hogy a termelés 4,5 százalékos emelését tervezik, tovább nö­velik a szövetkezet nyeresé­gét, s fejlesztik a béreket. Folytatják a technológiai te­rület bővítését, megvetik alapjait egy sokkal korsze­rűbb bútorüzemnek. Erdőtüzek — gondatlanságból.. Pénteken a tűzoltóságtól arról értesültünk, hogy megyénk terü­letén újra két elkerülhető erdő­tűz keletkezett. Balaton bükk- mogyorósdi erdőterületén ki­gyulladt és leégett 11 hektárnyi területen az erdő, amely 16 500 forintos kárt jelent. Az egri és az ózdi állami tűzoltóság, vala­mint az erdészet dolgozóiból és a balatoniakból álló 40 fős alkal­mi tűzoltó rohambrigádnak kö­szönhető hogy nagyobb terület le' nem égett. Párád sándorréti erdőkerületé­ben is mintegy másfél hektárnyi területen leégett a 15—20 éves “'fenyves és tölgyfákból álló erdő- rész, s itt is csak a tűzoltóság gyors beavatkozása mentette meg a pusztulástól a közelben levő, több hektárt kitevő veszé­lyeztetett, ugyancsak 15—20 éves fenyvest. Sikerült megállapítani, hogy a tüzet gondatlanság okoz­ta: a kirándulók nem oltották el a szalonnasütés után az égő gallyakat. Hasonló tűzesetekről a napok­ban is beszámoltunk, s csak is­mételni tudjuk, hogy — éppen a mindnyájunk kellemes kirándu­lása, kirándulóhelyeinek meg­óvása érdekében — csak a ki­jelölt helyen gyújtsanak tüzet a kiránd.uló'k, s távozás után azo­kat gondosan oltsák el. ★ — BUDAPESTEN pénte­ken délelőtt rövid ünnepség keretében adták át az or­szág legjobb ifjúsági klubjai­nak a megtisztelő arauyok- levélet, és a vele járó kivá­ló címet. Megyénk ifjúsági klubjai közül kettő — az egri Megyei Művelődési Központ Pallas és a gyön­gyösi Városi Művelődési Köz­pont Piccolo ifjúsági klub­ja — érdemelte ki ezt az el­ismerést, amelynek az eléré­séhez három éven át kiváló munkát kellett végezniük a kis közösségeknek. (1 müncheni olimpiára készül nyi feladattervet két hét múl­va a tanácskozáson meg­adott szempontok szerint át kell dolgozni. A kiegészítő szempontok legfontosabbika: konkrét — határidőket és fe­lelősöket is tartalmazó — programok, javaslatok ké­szüljenek, s olyan felfogás­ban, hogy azok egyben az érintett szakosztály saját hosszú távú feladatát is ké­pezzék. Az ülést levezető dr. Hor­tobágyi István tervosztály­vezető úgy összegezte a ta­nácskozást, hogy az javas­latokban, gondolatokban gazdag volt, s ezekkel ki­egészítve az előterjesztett szakosztályi programok al­kalmasak lesznek arra, hogy az érintett szomszédos me­gyék javaslataival együtt — a részletes fejlesztési prog­ram meghatározásához ké­szülő kormányelőterjesztés­hez — az Építési és Város- fejlesztési Minisztérium asz­talára kerüljenek. (faludi) A Budai Járási Háziipari Szövetkezet március 16-án be­mutatta a müncheni olimpiára gyártott, integrált áramkörrel vezérelt eredményhirdető berendezéseit. A szövetkezet öt készüléket szállít az ökölvívó-, birkózó-, judo- és vívóverse­nyekre. A berendezések biztonsági előjelzéssel működnek; mielőtt a kívánt szöveg megjelenne a táblán, előzőleg kép- •ernyőről leolvasható, ellenőrizhető a szöveg helyessége. (MTI foto — Balassa Ferenc) A MERKÚR tói Jelentjük A gépkocsisorszámok állása pénteken Trabant Limousine 38 247 Trabant Combi 4 917 Trabant Hicomat 641 Wartburg limousine 17 794 Wartburg de Luxé 14 098 Wartburg Tourist 1 876 Skoda 26 801 A lottó nyerőszámai Moszkvics 28 207 Polski Fiat 1300 7 779 Polski Fiat 1500 2 844 Zaporozsec 4 506 Zsiguli (Budapest) 9 597 Zsiguli (Debrecen) 5 767 1 2 3 4 5 6 7 8 9 IX 1112 13 14 15 így 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 2627 28 29 30 kellett 31 32 33 34 35 36 37 38,39 40 41|42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 volna... 61 62 63 X 65 67 67 X 69 70 71 72 X 74 X 76 77 78 79 80 81 82 8384 85 3687 se 89 90 >•< A PJagyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei EKötisága és a megyei tanács r.a; Felelős kiadó: TOTH JOSSES'. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz Gyöngyösi saeeSsesztőség: - 16-97. (Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetés) ülj egy nórs: 29- Ft. __------------------------- - —- fitev« sasiéi Nj/oani* Vállalat, Sgec, Brüdy Sándor utca L szám, l apja - FGszei&össro: PAPP JANOS. — Eladja a Heves megyei Laplaann vauaiat. u. 3. (Pl.: 23.1 Telefon: Szerkesztőség: 12-73. m-S5, ií-ü f^yktadü ' Vállalat 12-68 Előfizethető bármely postahivatalnál éa teézbesít&iál tndexz sora. Igazgatói SOJ.YIKÍQS »gif i í } Közéletünk eseményei gyei pártbizottság titkára ka­lauzolt. Egyebek között ellá­togattak Sírokba, a Mátravi- déki Fémművekbe, ahol Ró­zsa László vezérigazgató kí­séretében megtekintették < gyár egyik üzemegységét A csehszlovák vendég s késő esti órákban búcsúzol' el megyei kísérőitől. A SZÍi VOSZ ELNÖKE A MEGYÉBEN Dr. Molnár Frigyes, a; MSZMP KB tagja, a SZŐ VOSZ elnöke pénteken dél­előtt Egerbe, a MESZÖV-bc látogatott, ahol dr. Havel lant Ferenc, a MÉSZÖV et nőké fogadta és tájékoztató a megye fogyasztási szövet­kezeteinek helyzetéről, mun­kájáról. A program tovább részében a SZÖVOSZ; elnö­ke tájékoztatást adott a szö­vetkezetek VII. kongresszus? állásfoglalásairól, s a főbl teendőkről. Ezután dr. Mol­nár Frigyes Oláh Györggyel az MSZMP KB tagjával, < megyei pártbizottság első tit­kárával találkozott, majd el látogatott a Kápolna és Vi déke Körzeti ÁFÉSZ dolgo­zóihoz. A SZÖVOSZ elnöke est<

Next

/
Oldalképek
Tartalom