Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-14 / 62. szám

As első győzelem idegenben Nem mindennapi zord időjárás fogadta vasárnap a lab­darúgópályákra látogató nézőket. Hűvös volt a hangulat a lelátókon, pedig néhány mérkőzés izgalmas, jó játékot ho­zott. Sajnos, a korábban örök rangadónak nevezett Ferenc­város—MTK mérkőzés az egyik kivétel. Gyenge játékkal, egyetlen góllal nyert az FTC. A ferencvárosiak — gyérei, műkkel — továbbra is eselyesek a bajnoki címre, versenyt sutnak az U. Dózsával. Az MTK helyzete egyre remény­telenebb. A labdarúgó-forduló szomorú közjátéka: két válogatott játékost, Vidátsot és Zámbót állították ki súlyos sportsze­rűtlenségért. Viselkedésük érthetetlen, hiszen a válogatottak- nak indulatoskodás, durva, fegyelmezetlenség helyett inkább jó játékra kellene koncentrálniuk. ta meg a szombathelyiek el­leni kedvezőtlen mérlegét. A védelemben szoros emberfo­gással, egymást segítve szűr­ték meg a Haladás támadá­sait. Igyekezetben egymást múlták felül n Dózsa-játéko- sok, s a hazai közönség taps­sal jutalmazta őket, amikor a megérdemelt győzelem után levonultak a pályáról. Természetesen az egri öltö­zőben leírhatatlan volt az öröm. Két gyöngyösi és egy petőfibányai bajnoki cím A miskolci Sportcsarnokban megrendezett 1972. évi országos vidéki, felnőtt egyéni ökölvívó- bajnokságon megyénket két egyesület 12 öklözője képviselte. A Zalka SE l#, a Petőfibányai Bányász pedig két versenyzőt indított. A zalkások elvesztették több éves vezető helyüket, a két Mihály első mérkőzésén jó tel­jesítményt nyújtva, pontozással nyert Lökös (Szeged) ellen. A középdöntőben rossz felfogásban öklözve, a második menetben le­léptették Varga (Székesfehérvár) döntő fölénye miatt. Boros Lász­ló első mérkőzésén leiskolázta a miskolci Szarvast és a második zott megállítani a gyöngyösi fid rohamait. A középdöntőben a kecskeméti színekben induló, volt újpesti Kovács Ferenc ellen színvonalas, nagyiramú mérkőzé­sen, kitűnő második menetével, pontozással nyert. A döntőben az újonnan „felfedezett” kapos­vári Csapot győzte le egyhangú Egri Dózsa-Haladás VSE 1:0 (0:0) NB I-es labdarúgó-mér­kőzés, Szombathely, 3000 né­ző. V.: Csernefalvy (Egervá­ri, Hontvári). Eger: Landi — Tóth M„ Mészáros, Simon, Czeczeli, Kárpáti, László, Kovács, Ambrus, Bánkúti, Szűcs, Vígh. Edző: Kovács Ferenc. Haladás: Szarka — Pék, Szántai, Bokor, Balogh, Hal- mosi, Kulcsár, Király, Bíró, Farkas, Iszak. Edző: Fehér­vári Alfréd. Góllövő: Vígh az 58. perc- ,ben. Szögletarány: 14:2 (5:2) a Haladás VSE javára. Landi Ferenc volt a szombat­helyi mérkőzésen a mezőny legjobbja. Szorongva, ~ée elszántan készült az Egri Dózsa a szombathelyiek elleni talál­kozóra. Mínusz nyolcfokos hidegben, hóesésben futottak ki a pályára a játékosok. Az első félidőben a játékot kez­dő Haladást támogatta a vi­haros erejű szél, mégis a vendégek kis híján vezetés­hez jutottak. Bánkúti megza­varta Szántait, a szombathe­lyi védő hazagurította a labdát, amely túljutott a ve­tődő Szarkán és a kapufa mellett csúszott az alapvo­nalon túlra. Később Bánkúii szögletét Kovács kapura fe­jelte, de Szarka bravúrral mentett. Támadásba lendül­tek a hazaiak. A harmadik percben Pék szabadrúgása szállt az egri kapu fölé, majd Landi Bokor lövését hárította. Az egriek átenged­ték a területet, és lassítani igyekezték a megújuló ro­hamokat. A 16. percben Hal- mosi húsz méterről leadott bombáját szögletre ütötte Landi, majd Farkas hibázott biztató helyzetben. A Dózsa játékosai önfeláldozóan vé­dekeztek, gyakran nyolc-kí- lenc ember őrizte a kapu előterét, de szórványos tá­madásaiknál is többen nyo­multak előre. A 30. percben egy ilyen ellentámadás vé­gén Czeczeli harcolt ki szög­letet. Továbbra is a hazaiak voltak fölényben, de a ti­zenhatos környékén elköny- nyelműsködték a helyzete­ket, s az első félidő 0:0-ás eredménnyel zárult. A szü­netben Kovács Ferenc edző nyugtatta a fiúkat és kérte őket, hogy a továbbiakban is ilyen küzdőszellemmel , játsszanak. A csatársor fris­sítésére Szűcs helyett Vígh lépett a pályára. Szünet után . sem változott sokat a játék , képe. Az 52. percben majd- i nem vezetéshez jutott a Ha­ladás, de Kulcsár hálóba QrNwiisw Wft. mát das 14* 1mW __ t airtó labdáját Czeczeli szög­letre fejelte. Hat perccel később eldőlt a találkozó sorsa. Szántai az alapvonal mellett próbált cselezgetni, de Ambrus el­vette tőle a labdát és kö­zépre ívelt. Kovács ragyo­góan ment fel a labdára, a jobb sarokba tartó fejesét Szarka még a kapufára tud­ta nyomni, a visszapattanó labdára azonban a szemfüles Vígh lecsapott és közelről a hálóba lőtt. 1:0 az Egri Dó­zsa javára. Kovács Ferenc edző már ekkor intette a fiúkat, hogy óvakodjanak a szabálytalan­ságoktól, nehogy megismét­lődjék a Ferencváros elleni végzetes hiba. Hatalmas len­dülettel támadott a Haladás, de az egriek kitűnően véde­keztek. Egy labdára három­négy Dózsa-játékos is raj­tolt, s így nem alakulhatott ki gólhelyzet kapujuk előtt. A 80. percben Csernafalvi játékvezető a közönség tün­tetése miatt három percig szüneteltette a játékot. A 84. percben Bokor egy hosszú labdával iramodott meg a bal oldalon. A tizenhatos ol­dalvonala mellett Tóth M.- mel ütközött, s a játékveze­tő a tizenegyes pontra tétet­te le a labdát. Landi nem mozdult el a kapu közepé­ből, s ez megzavarta a bün­tetőt végrehajtó Iszakot, aki magasan kapu fölé lőtt. A kihagyott büntető után összeroppant a Haladás. Az Egri Dózsa vette át a játék irányítását és előbb Bánkú­tit, majd Kovácsot akasztot­ták szabálytalanul a Haladás térfelének közepén, a játék­vezető sípja azonban néma maradt. A hosszabbításban Kát pontot érő gólt szerzett csapatának a második fél­időre beállt Vígh Tibor. még Farkas előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a csatár nem tudta ezt kihasz­nálni. Hatalmas küzdelemben, fe­gyelmezett, lelkes játékkal, a taktikai utasítások maradék­talan végrehajtásával vívta ki az Egri Dózsa első ide­genbeli tizeimét* s javítót- J Egyénileg Landi nyújtotta a legjobb teljesítményt, ő volt a mezőny legjobbja. Védhetetlennek látszó lab­dákat is hárított, s biztos védései játékostársait is meg­nyugtatták. Mészáros, László és Simon szintén kiemelke­dően játszottak. Tóth M. szorosan fogta szélsőjét, iga­zi hátvédjátékot mutatott, pedig még csak másodszor szerepelt ezen a poszton. Kovács és Bánkúti nagy munkabírással küzdött. Amb­rus az első félidőben hal­ványabb volt, később felja­vult, s a gól előkészítésében nagy szerepet vállalt. Vigh friss ereje, jó játéka, nem utolsósorban szemfüles gólja miatt dicsérhető, amellyel el­döntötte a találkozó sorsát Totiábbi eredmények: Üj­pesti Dózsa—Diósgyőr 2:1 (1:1), Ferencváros—MTK 1:0 (1:0), Tatabánya—VIDEO­TON 4:1 (2:1), VM Egyet­értés—Komló 3.-0 (1:0), Pécsi Dózsa—Csepel 3:1 (1:0). Az NB I. állása: 1. T7. Dózsa 17 12 4 t 49-18 28 2. FTC 17 10 4 3 39-16 24 3. SBTC 17 8 7 2 29-17 33 4. Vasas 17 8 5 4 28-16 21 5. Bp. Honv. 17 7 3 5 22-16 1Ö 6. Tatabánya 17 7 9 5 29-24 18 7. Csepel 17 6 5 6 29-23 17 8. Komló 17 5 7 5 17-30 17 9. Bába ETO 17 4 8 5 18-28 16 B). Egyetért, 17 4 7 6 18-19 15 11. Pécs 17 4 7 6 10-12 15 12. Haladás 17 4 5 8 20-24 13 13. Videoton 17 5 3 9 16-27 13 14. Eger 17 4 4 9 20-36 12 15. DVTK 17 4 3 10 20-31 11 16. MTK 17 1 S-l! 9-29 7 ★ Az Egri Dózsa labdarúgó- csapata szerdán, március 15- én Egerben a stadionban 15.30 órai kezdettel a Bor­sodi Bányász ellen játszik előkészületi mérkőzést Ezen a találkozón búcsúzik az ak­tív labdarúgó-pályafutástól Tátrai Imre, az egri együttes neves játékosa. bajnoksággal a pontversenyben a debreceni MGM Vasassal együtt csak a 4—S. helyen végez­tek. Kifogásokat lehet találni a Zalka SE gyenge szereplésére, de erről majd máskor... A petöfibányaiaknak az egy bajnoki eim reális volt. A gyöngyösiek közül Szabó Ferencet első mérkőzésén a 8. menetben sérülés miatt leléptet­ték, a szekszárdi Horváth ellen. Kovács János színvonalas, szoros mérkőzésen, minimális különb­séggel kapott ki a rutinos Szen­testől. Gál László gyenge, éret­len ökölvívással vesztett, Juhász (MGM Vasas) ellen. Bukát Lász­ló jól küzdött a későbbi bajnok Kovács n. ellen. Puporka Gyu­lát először győztesnek hirdették ki a székesfehérvári Varga Ist­ván ellen, majd „pontozóbírói tévedés” miatt a helyesbítés után a kiesés sorsára jutott 1 Zvara Gyöngyösön megrendezték a város középfokú iskoláinak tor­nabajnokságát. C. kategóriában lányoknál 2, íiúknáj 3 csapat in­dult. A B. kategóriában csak a Berze Gimnázium Indított leány­csapatot. örvendetes a 214-es számú Ipari Szakmunkásképző Intézet részvétele, ugyanis az is­kola nem rendelkezik tornate­remmel. Eredmények. Fiú C. ka­tegória. Korlát: I. Markovics M. (Berze G.) 8,9, 2. Tóth J. (Berze G.) 8.8, 3. Szóke P. (Berze G.) 8.7. Ló: Miliő L. (214-es sz. ITSK) 8,6, 2. Orosz Sz. (Szakközópisk.) 8,5, 3. Gyurics F. (214-es sz. ITSK) 8,4. Nyújtó: 1. Miiló L. 8.8, 2. Markovics M. 8.8, 3. Ga- ramhegyi G. (Berze G.) 8,5. Gyű­rű: L Markovics M. 9. 2. Gál Cs. (Berze G.) 8,7, 3. Szőke P. 8,7. Műszabad: 1. Miliő L. 9, 2. Mar­kovics M. 8,7, 3. Gugyella J. (214-es sz. ITSK) 8,7. Ugrás: 1. Tóth J. 9,3, 2. Markovics M. 9,2, 3. Gugyella J. 8,8. Egyéni ösz- szetett: 1. Markovics M. 52,6, 2. Miiló L. 52,3, 3. Tóth J. 51,4, 4. Szőke P. 51.2. 5. Garamhegyi G. 51,1, 6. Gyuris F. 50,5. Csapat­ban: 1. Berze Gimn. 256,2, 2. Szakközépiskola 230,3, 3. 214-es SZ. ITSK 200,3. Leány, C. kategória: Felemás korlát: 1. Juhász I. (214-es sz. ITSK) 8.8, 2. Szőke K. (214-es sz. ITSK) 8.6, 3. Dobos K. (Berze G.) 8,4. Gerenda: 1. Dobos K. 8.6, 2. Juhász I. 8,7, 3. Gönczi E. (Berze G.) 8,3. Műszabad: 1. Ju­hász I. 8,8, 2. Dobos K. 8,7, 3. Szőke K. 8,5. Ugrás: 1. Gönczi E. 9,7, 2. Juhász I. 9,6, 3. Baltás K. (Berze G.) 9,6. Egyéni össze­tett: 1. Juhász I, 35,6, 2. Dobos K. 35,3, 3. Szőke K. 34,5, 4. Gön­czi É. 34,5, 5. Bunkóczi K. (Berze G.) 33,8. 6. Fábián M. (214-es sz. ITSK) 33,6. Csapatban: 1. Berze menetben döntő fölénnyel nyert. A középdöntőben a junior Eu- rópa-bajnok Juhász ellen, szép mérkőzésen pontozással maradt alul. Pákozdi László nyerésre álló mérkőzésen erőnléti hiá­nyosságok miatt vesztett Buk- nltz ellen. Fischer László három perc öklözéssel szerezte sorozat­ban 5. vidéki bajnokságát. Első mérkőzésén az orosházi Brezs- nyik már az első sorozat után feladta a találkozót. A debre­ceni Huczik is csak egy menetet vállalt a látványosan öklöző Fi­scher ellen. A döntő találkozót a kaposvári Kozma sérülésre hi­vatkozva lemondta. A másik bajnokságot Nagy András sze­rezte a gyöngyösieknek. Pehely­súlyban első mérkőzésén be se melegedett, a szegedi Marczinka, már az első menetben feladta. A tatabányai Nagy Sándor is csak egy meneten át próbálko­Gimnázium 169,7, í. 214-es sz. ITSK 135,5: Leány B. kategória: Felemás korlát: 1. Felsőbányái Gy. 9,3, 2. Marosi A. 8,6, 3. Sol­tész E. 3,3. Gerenda: 1. Felső­bánya! G. 8,8, 2. Marosi A. 8,5, 3. Soltész E. 8,1. Műszabad: 1. Felsőbányái Gy. 8,9, 2. Marosi A. 8,8, 3. Megyeri J. 3,5. Ugrás: 1. Felsőbányát Gy. 9,7, 2. Marosi A. 9,7, 3. Soltész E. 9,7. Egyéni összetett: 1. Felsőbányái Gy. 36,7, 2. Marosi A. 35,6, 3. Megyeri J. 34,5, 4. Soltész E. 34,3, 5. Lu­kács A. 33,9. (Valamennyien a Berze Gimnázium versenyzői). Eger város középfokú iskolai A. és B. kategóriájú leány egyé­ni csapatbajnokságán komoly fejlődést bizonyítottak a ver­senyzők. A. kategóriában a TCöz- Gazdasági Szakközépiskola csa­pata a kötelező gyakorlatokat pontosan, elegánsan mutatta be. A csapat minden tagja egyenle­tes, jó teljesítményt nyújtott. Egyéniben Bálint Éva külön di­cséretet érdemel azért, mert sok új elem szerepelt gyakorlatában. Szarvas Erzsébet gerendán ver­senyzett . a legjobban. Bárdos Éva korláton és lóugrásban szer­zett bajnokságot. Bóta Rozália valamennyi szeren egyenletes teljesítményt nyújtott. A B. ka­tegóriában nagy küzdelem ala­kult ki a Szilágyi G. és a Gár­donyi G. csapata között, s végül kis különbséggel, de megérdemel­ten nyert a Szilágyi G. Egyéni­ben Izsó Jolán és Kiss Éva kö­zött csak az utolsó szeren dőlt el a bajnoki cím sensa. Eredmények. A. kategória: Fe­lemás korlát: 1. Bárdos É. 18,1, 2. Bálint É. 17,8, 3. Szarvas É. 17.4. Gerenda: Szarvas E. 18,4, 2. Bálint E. 18,4. 3. Bóta B. 17,8. Műszabad: i. Bálint É. 18,7, 2. pontozással. A petőfibányai Hepp Mihálynak nehéz ellenfél volt a debreceni Tivadar, s a *. me­netben edzője feladta a kilátás­talan küzdelmet. Juhász László mérkőzésről mérkőzésre Javult. A selejtezőn Benkő (Orosháza) a 3. menetben feladta a találkozót. A második mérkőzésén a gyön­gyösi Borost ütötte el a tovább­jutástól, élvezetes összecsapás­ban. A középdöntőben is három­menetes küzdelemben nyert Győ­ri ellen. A 102 mérkőzés közül a legszínvonalasabb találkozót vívta a döntőben, a tatabányaiak „üdvöskéje”, Koltai ellen. Úgy­szólván a vezetőblrónak egyszer sem kellett félbeszakítani a mér­kőzésüket, szabálytalanság mi­att. ökölvivótudása széles ská­láját vonultatta fel, bebizonyít­va, hogy nem véletlenül nyert junior Európa-bajnokságot. Szarvas E. 18,3. 3. Bárdos 8. 18,L Ugrás: 1. Bárdos É. 18,6, 2. Szarvas E, 18,5, 3. Bálint É. 18,3. Egyéni összetett: 1. Bálint E. 73.2, 2. Szarvas E. 72,6, 3. Bárdos E. 72,3, 4. Bóta E. 70,3, 5. Kun V. 67,9, 6. Csányi J. 66,7. (Vala­mennyien a Közgazdasági Szak- középiskola versenyzői. Edzőjük: Juhász Antalné). A Közgazdasági Szakközépiskola csapata 181,5 pontot ért el. B. kategória. Kor­lat: 1. Kiss E. (Szilágyi G.) 17,7, 2. Izsó J. (Gárdonyi G.) 17,7, 3. Kerekes A. (Szilágyi G.) 17,3. Gerenda: 1. Izsó J. 17,7, 2. Kiss E. 17,7, 3. Kerekes A. 17,4. Mű- szabad: L. Izsó J. 18,L 2, Kiss É. 17,7, 3. Kerekes A. 17,5. Ugrás: 1. Kiss E. 18,1, 2. Izsó' J. 18. S. Kerekes A. 17,3. Egyéni össze­tett: 1. Izsó J. 71,5, 2. Kiss E. 71.2, 3. Kerekes A. 68,9. Csapat­ban: 1. Szilágyi G. 174,2. Edző: Alaxai Józsefná és Karsai Ist­ván, 2. Gárdonyi G. 172,5, Edző: ifj. Csányi Barna. # A Szilágyi Erzsébet Gimnázi­um Eger—Lenlnváros városok közötti középiskolai leánytorna- versenyt rendezett Egerben. *A. kategóriában az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolá­ban, B. kategóriában a Szilágyi Erzsébet Gimnázium csapata képviselte városunkat. Mindkét csoportban fölényes egri győze­lem született. Egyénileg A. ka­tegóriában Bálint Éva, Szarvas Erzsébet és Bárdos Eva, B. ka­tegóriában Kiss Éva, Kovács Mária és Kerekes Anikó szere­pelt a legjobban. A'Visszavágóra l-enlnvárosban április végén ke­rül sor. (*) TORNA Népes mezőny Hatvan város mezei tutóbajnokságán Kitűnő napos időben, színes sportöltözetű fiataloktól tarkál- lott Hatvanban a Zagyva-part és a Spar tacus->s porttelep kör­nyéke. Az olimpiai év jegyében itt rendezte meg az MTS hatva­ni. városi tanácsa és a városi atlétikai szövetség Hatvan vá­ros mezei futó bajnokságát, me­lyen 385-en álltak a rajthoz. A jövőt illetően igen biztató, hogy a versenyzők több mint a fele általános iskolás volt és a város minden iskolájának testnevelő tanára m^jelent a versenyen. Rigó János, az atlétikai szö­vetség elnöke nyitotta meg a versenyt, majd Bejikő Ákos, a szövetség tagja tartotta meg a versenyzők szakmai eligazítá-. sát. . Minden kategóriában izgal­mas, színvonalas vérseny volt. Az időeredmények ifi biztató­ak. Eredmények. Férfi felnőttek (5500 méter, ll induló): 1. Bren­ner Pál 1S:24, 2. Kenéz Ferenc 18:04, 3. Szél Miklós (mind ITSK) 18:12. Csapatban: 1. ITSK 6 he­lyezési szám. Ifjúsági fiúk: 4000 m. 35 induló): 1. Hepp János 13:22, 2. Kiss József 13:29, 3. Bu­gyi I,ászló (mind ITSK) 13:30. Csapatban: 1. ITSK A, 6. 2. ITSK B 15, 3. ITSK C 24. Serdülő fiúk ..A” kategória: (3600 m. 58 in­duló): 1. Tóth András 7:53, 2. Kovacsik István 8:03, 3. Nyizsnyi Pál 8:04. (Mind ITSK). Csapat­ban: 1. ITSK A 6, 2. ITSK 3 15, 3. ITSK C 24. Serdülő fiuk „B” kategória; (1700 m. 78 induló): 1. Szűcs István IV. sz. ált isk. 5:23, 2. Csikós Béla ül. sz. isk. 5:25, 3. Nagy Sándor I. sz. isk. 5:27, 5. Csapatban: 1. IV. sz. isk. 18, 2. m. sz. isk. 19, 3. I. sz. isk. 20. Üttörő fiúk: (850 m. 57 induló): 1. Kunsay Csaba I. sz. isk. SrSS*, 2. Antal György IV. sz. isk. 3:02,4, 3. Tóth János I. sz. isk. 3:0M'átm&ís' I. sz. lak. a. 8, 2. I. SZ. isk. B. 23, 3. IV. SZ. isk. A. 25. Ifjúsági leány: (1600 m. 2G inr- duló): 1. Pál Ilona (Szakközép Isk.) 6:16,5, 2. Döncz Dorottya (Szakközép Isk.) 6:19.3, 3. Barát Mária (ITSK) 6:36. Csapatban: 1. Szakközép A 10, 2. ITSK A 12, 3. ITSK B 23. Serdülő leány „A” kategória: (1500 m, 29 induló): 1. Lukács Zsuzsa (Szakközép Isk.) 5:23. 2. Mészáros Edit (ITSK) 5:26/7, 3. Pálinkás Éva (Szakkö­zép Isk.) 5:31. Csapatban: 1. Szakközép A. 8, 2. ITSK A 19, 3. Szakközép Isk. B 20. Serdülő leány „B” kategória: (600 m 75 induló): 1. Pintér Judit II. sz. isk, 2:31,2. 2. Varga Judit IV. sz. isk. 2:38,1, 3. Kozma Zsuzsa II. sz. isk. 2:41,1. Csapatban: 1. II. sz. isk. 9, 2. IV. sz. isk. 19, 3. III. sz. isk. 26. Úttörő leány: (550 m 26 induló): 1. Nagy Judit I. sz. isk. 2:36, 2. Varga Erzsébet I. sz. isk. 2:41,2, 3. Soós Borbála III. sz. isk. 2:41,3. Csapatban: IV. sz. isk. A 9, 2. IV: sz. isk. B 23, 3. III. sz. isk. A 29 helyezési szám. A középiskolák versenyében a sorrend: 1. ITSK, 2. Szakközép- iskola, 3. Bajza Gimnázium. Az általános iskolák versenyét majd később értékelik. Az MTS városi elnöksége és a városi KISZ-bizottság tiszteletdí­jait Pádár Béla TS-elnök adta át a KISZ-bizottság képviseleté­ben, jelen levő Rozgonyi Tivadar társaságában. (szigetvári) Indul a/ úmö.ő'ú . vk mezőnye. Vöüi Gjigg) Csak röviden Grenoble-ban az atlétikai fedettpályás Európa-bajnok- ságon Major István magas­ugrásban 224 cm-rel arany­érmet szerzett. Jól szerepelt még Zsinka András, aki a 800 m-es férfi síkfutásban és Komba Magdolna, aki 184 cm-rel a női magasug­rásban a 4. helyen végzett. ★ Az MTS Eger Városi Tanácsa és a KISZ városi bizottsága március 15-én, 14 órai kezdettel mezei futóversenyt rendez. A ko­rábbi évekhez hasonlóan mos- is Egerben, a Vöröskeresztnél bonyolítják le a bajnokságot. ic A Gyöngyösi Spartacus március 19-én külön autó­buszt indít Esztergomba o csapat első tavaszi bajnok mérkőzésére. Jelentkezz március 15-ig lehet Mucsics Ferenc szervezőnél (Gyön­gyös, Csokonai u. 6.) Április 7-én és 8-án a tar- dosi sport'táborban rendé:: továbbképző tanfolyamot a Heves megyei Természetba­rát Szakszövetség a középfo­kú iskoláit természetbarát szakosztályvezető tanárai ré­szére. ★ Egri Finommechanika—Ózdi Kohász 67:41 (28.19). Kosárlabda MNK-rnérkőzés, ózd. V.: TaUián. Béliéi. Az NB II-es egri csapat Ózdon Játszotta első selejtező MNK-mérkő zését. A találkozón a többségében fiatal játékoso­kat szerepeltető Finommechani­ka biztosan nyert. Az egriek pontszerzői: Fazekas IS. Xls K. Madarász 12. Hadiár J6, Sipeki 6. Németh X. 6, Taa-isányl 3,

Next

/
Oldalképek
Tartalom