Népújság, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-10 / 34. szám

Kézfogás és fogadás Hit várhatnak a bányászok ? Sajnos, nem mondhatják I dejön egy tavaly vég­zett ipari tanuló kis- f lány. Sír, szipog, nagy ne­hezen csak kiszedem belőle, mi a baja. „Kidobtak a mű­szakból — mondja —, egy szőke, magas, kövér van ott, aki kidobott.” Hogy ki az il­lető? Név szerint meg nem tudná mondani, de sokat van ott, jár fel-alá, hát va­lószínűleg a művezető. Egyik gyár szakszervezeti irodájában játszódott le a fenti jelenet, ahogy azt ké­sőbb a termelési felelős el­mesélte. Szélsőséges a példa? Kétségkívül. Még a különö­sen nagy üzemekben is is­merniük kell egymást a közvetlen munkatársaknak. De vajon csakugyan isme­rik? És jól ismerik-e? Szél­sőséges a művezető eljárá­sa is. De vajon nem azért fordulhatott-e elő ilyesmi, mert a „szőke, magas, kö­vér” középvezető még min­dig gyerekszámba vette az új munkatársat? Nem tekin­tette partnernak; olyannak, aki már teljes jogú társ a termelésben, s egyben olyan­nak, akit még tanítani, ne­velni kell. Az eset egész sor kérdést vet fel. A legnagyobb közü­Seala sem äniäiatja, hogy a rendőri munka egyhangú — sőt ellenkezőleg: az egyen­ruhát viselőknél elengedhetet­lenül szükséges, hogy minden­kor helyén legyen a szivük, eszük, valamint meglegyen a testi erejük. Hiszen bármilyen rendkívüli esemény történik, legelőször is őket hívják segí­teni, s nekik kell szembe­szállniuk az elszabadult, féke­vesztett indulatokkal. A Vili. kér. Mátyás tér és környékének nem éppen dicső híre — úgy gondoljuk — messzire eljutott. Ez a városnegyed a múlt év ok­tóber elejétől Bölöcsics Lász­ló rendőr őrmester körzete. Május 25-én este három­negyed tízkor közbiztonsági szolgálatot teljesített. Ennek során ellenőrizte a Népszín­ház utca 30. számú házban levő Eszperantó Éttermet is. Amint belépett s tekintete átsuhant a füstös termet be­töltő sűrű tömegen, pillan­tása hirtelen megállapodott egy ismerősnek tetsző ar­con. — Ez kétségkívül Kökény Arturné, aki ellen jogerős bírói határozattal elővezetés! parancsot bocsátottak ki, fu­tott redőbe gondolkodás köz­ben a homloka. Az őrmester odalépett a társasághoz, és a személyi adatok ellenőrzése után kö­zölte az asszonnyal, hogy előállítja a VIII. kér. kapi­tányságra. Kökényné nem tanúsított ellenállást, elin­dult. ■ Kint az utcán azon­ban Bölöcsics őrmester ész­revette, hogy a közismerten züllött, munkakerülő férj — akit az étteremben ugyan­csak igazoltatott előzőleg — a nyomukba szegődött. — Ne zavarjon az intéz­kedésben, különben önt is előállítom, annál is inkább, mert már sok van a rová­sán! _ szólította fel a fér­f it a körzeti megbízott. De a házaspár makacsul megvetette a lábát. Bölö­csics őrmester jónak látta felkérni a közelben elhala­dó Menyhárt István önkén­tes rendőrt: legyen a segít­ségére. Éppen időben tette, mert közben odaért Kökény Ar­tur két húga is. Minősithe- tetlen hangon sértegetni kezdték a rendőrt, azután eléje álltak, hogy menet közben akadályozzák, majd lefogták a kezét. Miközben a rendőr azon fáradozott, hogy lerázza magáról őket, éles hangon visítoztak, s ismételten belecsimpaszkod­tak a zubbonya ujjába. A fiatal rendőr egy pilla­natra meglepődött, mert so­ha nem került meg olyan helyzetbe, hogy a gyengébb nem képviselőivel szemben kényszerítő intézkedést kell­jen alkalmaznia. A nővérek azonban annál kevésbé is­merték a női illemet, sőt joe® hevesebben vetették be­lük; rendben van-e minden a fiatalok fogadása és befo­gadása, az életre szóló start körül? Kezdjük a bemutat­kozással. Hányszor marad el ez a legelemibb gesztus. Ami pedig afféle avatási szertartásként feltétlenül szükséges lenne. Az ilyen első kézfogások — ha van­nak —, szimbolizálják a be­fogadást és beilleszkedést, az összetartozást; egyszóval —a közösségbe lépést. Elmara­dásuk hiányérzet kezdetét jelentheti, s jelenti is az if­jú szakmunkások számára. A szakmakezdés izgalmas időszak; segítség kell hozzá. Nem is kevés. Ha a kezdő­ről csak azt veszik tudomá­sul, hogy ő is van, egy világ omlik össze benne. Azt hiszem, érdemes ezen elgondolkozni. Ki-ki beleél­heti magát annak a pálya­kezdőnek a lelkivilágába, aki frissen szerzett munkaköny­vével, friss szakismeretekkel starthoz állva, a várt támo­gatásból alig vagy semmit sem kap. A munkássá válás útján olyan buktató ez, amit nagyon könnyen el lehetne kerülni. le magukat a küzdelembe. Kökény és felesége persze közben kereket akart olda­ni. — Bölöcsics őrmester azonban beérte őket, s gu­mibotjával a férfire sújtott. Kökényné és sógornői pedig ismét a rendőrre vetették magukat. Ekkorra már vagy otven- főnyi tömeg zárta gyűrűbe az intézkedés szereplőit. Bö­löcsics őrmester most már erélyesebb módszerhez fo­lyamodott: három lövést adott le a levegőbe. Néma csend támadt. A három nő meghunyászkodott — csupán Kökény lendüle­te nem hagyott alább: elfu­tott. Ám a feleséget, aki el­len az elővezetési parancs szólt, egy Trabant gépkocsi igénybevételével néhány per­cen belül a kapitányságra szállították. • Idős ember, közel' a hetedik évtizedhez, mégis szomjas, tele van vággyal. Akar! Ahogy egymással szemközt ülünk a termelőszövetkezet irodájában, szavaiból egyre jobban kibomlik egy élet vázlatos képe. Az erős, mar­káns arc barázdái, az ősz haj, erős tekintet ragaszkodást ta­kar. a földhöz. Mert ha végigtekintünk Csőke Imre életútján, akkor ennek az életútnak mindig egyetlen központi elemével találkozunk: a szülőfaluval, Mező szemerével és az itteni földdel, amely megélhetést, a kenyeret adta rajta kívül még sokaknak. , — Itt születtem én, kérem, ezen az alföldi pusztaságon — magyarázza lassan, kimér- teiT. nagyokat gondolkozva. — Nekem ez a mindenem, ez ad ma is erőt a munkához, az élethez.. . Az életrajz azonban nem egyszerű. A sok vihar és megpróbáltatás" mellett a szívós kitartás mindig hozott valami újat. — Summás voltam évtize­dekig — folytatja. — Urasá­gi föld volt a mi falunk ha­tára is. Ifjú marokszedő le­gényként kezdtem apámmal — Isten nyugtassa szegényt —, együtt jártuk a határt. Aztán o korán elhalt, s egyre nehezebb lett a megél­hetés. Voltam libapásztor, meg cseléd is néhány koro­náért. A harmincas évek de­rekán nagy megrázkódtatás ért: az urasági intéző beje­lentette, nem tud munká t ad­ni. Ott maradtam a család­dal, szinte egy fillér nélkül, mert bizony kenyérre éppen hogy csak tellett. A termelőüzemben másra is kell az erő, mint a fiata­lok, az újak aj nározására. A példánkbeli gyárban szo­kás ugyan, hogy egy-kéthét után elbeszélgetnek az újon­nan jöttékkel. Ezek a be­szélgetések a munkaügyi osztályon zajlanak le, s nyil­ván nem haszontalanok. Ám, bizonyára hasznosabbak len­nének, ha termelés közben is megkérdeznék őket, s ez nyilván a középvezetők, cso­portirányítók közvetlen fel­adata. Sajnos, még kevés az olyan munkahely, ahol át­fogó, mindenre kiterjedő fi­gyelemmel készülnek az újak fogadására. Kevés üzemben adják meg kellően a mód­ját — külsőségekben is —- a munkába állásnak. Ahhoz, hogy jó szakmun­kás váljék belőlük, az ese­tek jelentős részében felvér­tezi őket a szakmunkáskép­zés. De nem mindig: szak­mai begyakorlottságuk sok­szor kívánnivalót hagy ma­ga után, ilyen értelemben is szükségük van a munkatár­sak tanácsaira, gazdag ta­pasztalataira, az értő-magya­rázó irányításra. De ha a legjobban készítették is fel őket a termelőmunkára, ak­kor is adódhatnak kisebb- nagyobb nehézségeik, me­lyekkel egyedül csak keser­vesen birkóznak meg. A legfontosabb azonban az a tény, hogy dolgos, mun­kaszerető emberré csak a munkásközösség befogadó szeretető, a beilleszkedés te­heti őket. A későbbi ragasz­kodást, az üzemhez való hő­séget ezzel lehet és kell is megalapozni, ök, az új szak­munkás-generáció tagjai, év­ről évre többet tudnak szak­mailag, de ezzel együtt, a fölnevelő demokratikus lég­kör hatására emberileg is igényesebbek. S ha külsőleg borzasabbak, s néha gondo­latilag is kócosabbak, azért mégis ők a termelés holna­pi derékhada. Akik a biza­lomra, a segítésre igyekezet­tel, szorgalommal akarnak és tudnak is válaszolni. Csőke Imrének tehát má­sutt kellett munkát keresnie, — El kellett mennem a fa­luból. Nekem ez volt a leg­fájóbb, a legnehezebb. Gyűrött kezét végighúzza komor, borostás arcán. — A vasútnál kaptam mimikát Miskolcon — szólalt meg nagy sokára. — A Han- gony-patak medrét tisztítot­tuk kétkezi munkával, csá­kánnyal, lapáttal, ásóval. Az­után „elfogyott” a munka és ott kellett hagyni Borsod me­gyét is. Sok volt a munka- nélküli, az éhező akkoriban. Pestre mentem és nekiestem a hirdetéseknek, naponta órákon át böngésztem, van-e valamelyik gyárban felvé­tel. Nagy nehezen, hónapokkal később a kénsavgyárban he­lyezkedtem el segédmunkás­ként. Piritet pakoltunk vago­nokból a raktárba, így ment ez reggeltől estig. Sokszor há­rom ember helyett is dolgoz­tam, mert „kidőltek” a ne­héz munkában. Kezét Ölében pihenteti. — Nappal dolgoztam, este meg mindig elkapott a tépő gondolat, hogy mi van ott­hon, Szemerén a feleségem­mel, a három gyerekkel, meg a földdel. Hét végén hazajöt­tem, várt a munka a földön. Hét holdat műveltem, tehén­nek szárítottam és tíz kilomé­terről hordtam a terményt. Harcoltam a földdel, mert a föld nehéz és kegyetlen. Az Ostoros és a Bene patakok mentén voltak a parcelláim, elég szikes föld az, meg kell küzdeni egy mázsa búzáért is. Higgye él, nagyon nehéz ke­nyérkereset volt. Mégis a legkedvesebb emlékem ehhez el az egeresein bányászok, hogy az elmúlt évben sze­rencsések voltak. Sorozatos nehézségek: rossz munkahe­lyek, gépleállások, munkaerő­vándorlás rontotta a telje­sítményt, így az év végére bi­zony tetemes lett a lemara­dás: 46 ezer tormával keve­sebb szén került a felszín­re a tervezettnél. 9,1 millió forint nyereséget kalkuláltak, s az eredmény ezzel szemben hat és fél milliós veszteség! A bányaüzem életében ilyen lemaradásra még nem volt példa. Nem véletlenül lett úrrá a rossz hangulat a bányászokon. Dicséretes vi­szont a helytállásuk, amely nagyban elősegítette, hogy nehéz helyzetükből az idén már lassan kezdenek kilábal­ni. Hogyan történt ez a vissza­esés, amelynek alapján a pesszimistábbak már a bánya jövőjét is kezdték kétségbe vonni? Milyen, intézkedése­ket terveznek és tettek eddig a vállalat vezetői a nehézsé­gek elhárítására? Mit vár­hatnak az Egereseimben dol­gozó bányászok? Ezekre a kérdésekre kerestünk vá­laszt, amikor felkerestük az Űzd vidéki Szénbányák Vál­lalat központját. De hallgas­suk meg előbb Pap Jánosnak, a bánya új vezetőjének vé- leanényóti Gondok két „frontonw is — Á csehi bánya. tavalyi problémái három-négy évvel ezelőtti okokra vezethetők vissza. Az 1968-as vállalati terv, amely a szénhidrogé­nek tervezett előretörését tükrözte, már bizonyos visz- sáafejlesztést irányzott elő. Ettől kezdve csökkentették a feltárások ütemét, inkább a meglévő készletek kiaknázá­sára fordítottak energiát. A szénre pedig nagyobb szük­ség van, mint akkor gondol­ták, így a következő évi ter­vek, amelyek már a növekvő igények felmérésién alapul­tak, felkészületlenül érték a bányát. Az ebből adódó ne­hézségeket tavaly még tetéz­te a települési viszonyok a maroknyi földhöe kötődik. A háború után az egyik nyá­ron aratáskor hatszáz kereszt búza volt az udvaron. Kicsor­dult a könny a szememből, mert ennyi kenyémekvaló sosem volt az én portámon. Aztán jött a beszolgáltatás, s elvitték a nagyabbik részét, csak a fejadag maradt meg. Eltörölhetetlen érzések és élmények kavarognak ben­ne. Egy élet élményei, az ér­zések gazdag, változatos so­kasága. — Sokat vívódtam, hogy mit csináljak, szerettem vol­na végleg hazajönni a falu­ba. Tönkrement a gyomrom, kórházba kerültem. A csalá­dot is nagyon sajnáltam... 1956. tavaszán beléptem a termelőszövetkezetbe és gya- logmunkás lettem. Azóta bol­dog vagyok, mert itthon, a szülőfaluban lehetek, a régi házban, itt van a családom, meg a föld is. Gyűlölet és szenvedély él ebben az emberben. Gyűlö­let a múlt, szenvedély a föld iránt. — Kicsi gyermekkorom óta a sorsom összefonódott a földdel. Most is gyalogmun­kás vagyok, meg kútfúró a határban. Olyan ez a föld, mint a kedvenc étel, egyszer megízleli az ember, azután nem tud lemondani róla. Most, a téli hónapokban is nehezen tudok tétlenül ülni itthon, már alig várom a ta­vaszi pirkadást, hogy kime- jek a határba. Az asszony so­kat is zahorál, hogy ne dol­gozzak már. De én mindig csák azt mondom: „asszony, megyek, mert a föld vár...!” ím Te.) lepén az egyik front rossz geológiai elrendeződése miatt kevesebbet adott a vártnál. A tervet — amely elérte a napi 90 vagont — veszélyez­tette ennek a vastag télepi frontnak a kiesése, s pótlás­ként bekapcsolták a terme­lésbe az északi, úgynevezett 3-as telepi, nemrég feltárt mezőt. Az itt fnegnyitott front teljes víztelenítéséhez azon­ban legalább egy évre lett volna szükség: ezt az időt nem várták ki, s így az itt dolgozók a csepegő víz, s az állandóan betörő úszóhomok miatt igen rossz körülmények között végezték munkájukat. Természetesén sokkal gyen­gébb teljesítménnyel, mint ahogyan tervezték. Két fronton is sikertelenül próbálkoztak tehát, s ez a huzavona eredményezhette, hogy amíg országosan mint­egy másfél torma volt egy bányász műszakonkénti tel- jesítrrJénye, addig Egercsehi- ben 0.8 tonna, tehát csaknem a fele! Ez a szám az önkölt­ség alapos megnövekedésére is utal, s ez egyik oka volt a tavalyi eredménytelenségnek. A baj persze nem jár egye­dül: csődöt mondott egy nem­rég vásárolt több milliós ér­tékű nyugatnémet széngya- lu is. A gondokat még tetézte, hogy ebben a helyzetben, a megoldásról nem alakult ki egységes álláspont a bánya­üzem vezetői között. Mint a vállalat igazgatója, Lőcsei Lajos elmondta, személyi problémák is késleltették a gyors intézkedéseket. S ami mindebből követke­zett, azt az előbb említett évi mérleg számadatai mu­tatják. Van-e kiüt? Ezt kérdeztük a vállalat üzemgazdasági osztályánál:: vezetőjétől, Simon Sándortól, valamint a bányaüzem új vezetőjétől Pap Jánostól. A helyzet januártól sokat javult — mondta Simon Sán­dor — jobbak az eddigi ter­melési mutatók is. Igaz, a terv szintén kisebb, a válla­lat a rossz geológiai viszo­nyok figyelembevételével ki­sebb termelési feladatokat szabott meg. A tavalyi 243 ezer tonna helyett az idén 224 tonnát terveztünk, s a következő években — szá­mítva a szénkészlet viszony­lagos állandóságára, 220 ezer tonna kitermelését szabtuk meg feladatként. — Sokat változtak a mun­kakörülmények is — tette hozzá Pap János. — Időköz­ben lassan süierült víztele­níteni a 3-as telepi frontot, amely a napi teljesítmény túlnyomó részét biztosítja. Közel hatvan vagon szenet hoznak M naponta erről a munkahelyről. így7 végre si­került a napi feladatokat túl­teljesíteni, bizakodóbbak lőt­tek a. bányászok is. — Sok szó esett tavaly .a munkaerőhiányról. Volt rá eset, hogy egy hónap alatt ötvenen mentek el. Sikerült-e ezen. változtatni? — A papírforma szerint megvolt a létszám tavaly ‘is, csak a munkahelyek voltok olyanok, hogy amit azeiőtt40 ember kihozott a frontról, azt ötvenöt sem nagyon tud­ta megtermelni. Ehhez pedig már kevesen voltak. Az idén egyébként úgy néz ki, még létszám többletünk is lesz: a somsályi bányát júniusban bezárják, 1.20 embert irányí­tanak át hozzánk. Persze, er­re a létszámra egy-két éves távlatban ugyancsak szüksé­günk van, mert a nyugdíja­zást, a kilépést sajnos nem tudjuk fiatalokkal pótolni. Korlátozott fejlesztés A csehi bányán alapvetően) a gépesítés segítene. A "ter­melékenység javításához nagy szükség, lenne gépekre ott, ahol ezt a terepviszonyok is megengedik. 'Lesz-e' rtiód műszaki fejlesztésre? — kér­deztük az üzemgazdasági osztály vezetőjét. — Amikor a mirdsztéwsn® döntött a tervengedmények-. ről, meghatározta a fejlesz­tési alapokat is. 19<72-bén a vállalat 41 millió forintot fordíthat erre a célra, ami jóval kevesebb a beruházási igényeknél. Csupán arra elég, hogy a meglévő szintet tart­hassuk, a rossz gépeket kicse­rélhessük. Kísérletképpen ki­próbáljuk a felújított szén- gyalut, új gépekre azonban a közeljövőben nincs lehető­ségünk. Ez a helyzet pillanatnyilag. Igaz, hogy szűkösek a lehető­ségek, sok még a gond a bá­nyában. De az is biztos: a csehi szénre változatlanul szükség van, s szükség lesz, amíg csak termelni tud a bá­nya. Ez pedig biztosítja- a bányászok jövőjét tó. Hekeli Sándor HRESZ-fóbláh Bélapátfalváról 1908-ban alakult meg az egri TBCHNOLUX Ktsz bél­apátfalvi részlege, amely jelenleg 90 falubeli lakosnak biztosít munkalehetőséget. Reklámfeliratokat, táblákat és csomagolóeszközöket. ké­szítenek műanyagból. LUőtér- bom Zpacjt Sándor és Ungo-r József, Mtitl Tamon Károly, KRÉSZ-táblákat ragasztanak össze a hazai plexi lemezek- bői. (MTI foto — Kunkovács László felv.) %müím& 19K. február W„ -tauiéaü*. Három riasztólövés Pless Zsuzsa S. M. romlása is. A bánya déli te­Arcok hőseiről: A gyalogmunkás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom