Népújság, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 49. szám
Szemes Mari Meleget, biztonságot sugárzó, szép asz- szony. öshittel megáldott művész. Hangja fátyolos és érces egyszerre, aszerint változik, ahogyan hajlítják a szavak. Ml lehet a nyitja egy személyiség varázsának? Miért rejtőzik megfejthetetlen titkok homályába az egyik ember, és miért tárja elénk nyíltan önmagát a másik? A titokzatosság izgalmas. A nyíltság megható. És seeretetet, gyöngédséget vár. Szemes Mari, a József Attila Színház művésznője, ez utóbbi típushoz tartozik. Vas megyében született, Sárvárait, ám kétéves korától Gyöngyösön nevelkedett A Mátra vidék színeit álmokat tisztító emlékót vitte magáival a főiskolára. A főiskola: itt meg kell állni a beszélgetésben. Egy ember emléke előtt, aki zuhanó haláJá/val magához húzta, anélkül, hogy tudta volna, a féléje, Szemes Mari felé áramló szeretetet is. Gellért Endre tanár úr volt ez az ember, akinek óráin oly sokat megtudtak hivatásról, szépségről a növendékek.,. Evekkel később is szaggatott szavak tőrnek fel az emlékezetből, a tapintatos figyelemről, a mindenre és mindenkire kiterjedő érdeklődésről, tiszteletről, az emberről, aki önbizalmat adott a színésznek, amire jaj, de nagy szüksége van... A színész magasba száll és mélybe zuhan. Középút nincsen. Érzékeny-fogékonyán magába szív mindent a körülötte levő világból, hajlamos elhinni a dicsérő szót és hajlamos hosszú időre megdermedni az első rossz kritikától. És kiszolgáltatott. A szerepéinek, a kollégájának, a közönségnek, a rendezőnek, az igazgatónak. Ha sikerre visz egy gyenge darabot, megfürdik a féléje nyúló fényárban. Ha hónapokig, netán évekig nem kap szerepet — emlékezetében morzsolgatja addig megélt sikereit, mint különös imát az erőért, a fennmaradás erejéért, a hitéért, amitől minduntalan meg akarják fosztani. A siker jó érzés. De meddig? A tapsoló közönség előtt meghajolva már a másnapi i sikerre gondol. Vajon holnap Is sikerülni fog? És mi lesz, ha nem? Szemes Mari Budapesten, a József Attila Színházban Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című, könnyes-mo- solyos színművének Pólika szerepében mutatkozott be. 0 rácsodálkozott a szerepre — a közönség rácsodálkozott a különös izgalmas egyéniségű színésznőre. És ez a kettős csodálkozás azóta is tart. A színésznő — ez nála természetes — miniden szerepénél a felfedezés, a megismerés útját járja végig. A közönség pedig újból és újból felfedezi magának a színésznőt. Szemes Mari a nehezebb, de biztonságosabb útját járja a művészéletnek. — Szeretnék emléket hagyni az emberekben — mondja. — Hogy megtartsanak emlékezetükben akkor is, ha a Múzsák földi helytartói éppen megfeledkeztek rólam. Ha nem kapok szerepet, ha nem vagyok a fókuszban. Népszerűsége, a feléje irányuló szeretet, amely megnyilvánul a levélírók, ismeretlen telefonálók kedves szavaiban — mind bizonyíték arra, hogy ez a vágya valóra vált. Minden szerepétől hideglelősen fél. Talán egyszer fordult elő, O’Neil Egy igazi úr című darabjában, hogy nem félt a szereptől. Annyira ismerte, annyira övé volta figura, hogy szinte csak a szavait kellett átvennie.. Játszott Osztrovszkij-drámában és modern zenés vígjátékban, kitűnő és silány szerepekben, amelyeket — a közönség számára mindig észrevétlenül —, felöltöztetett igazsággal, emberséggel. Őszinte rajongással beszél utólag is a „nagy” szerepről, Németh László Nagy család-jának főszerepéről. Azt hiszem, képtelen a hazugságra. Az élet nyers, igaz valósága számára az egyetlen közeg, ahol jól érzi magát. Hogy a valósághoz hozzátartozik a rossz is, azzal tisztában van, felkészült rá. Munkával. Egyetlen kívánsága', van: hogy szeressék. László Ilona Amit nem mondott el a papírhajó kapitánya Thor Heyerdahl nyilatkozata expedíciójáról, kísérlete céljáról i — Az igazgató elvtárs bent van? i — intettem a vastag és várnás ajtó- í ra, amikor beléptemre felemelte kar- . csú ujjait Liliké, a titkárság tün- ! déré, a zajtalan, elektromos írógép > billentyűiről. Milyen volt haja sző> kesége? Nem tudom már. Most bronz- vörös, a múlt héten barna volt Liliké, s ha hinni lehet a szivárványnak, akkor számos más hét és szín áll előtte. — Ki keresi? — Ejnye, hát nem ismer, Liliké? En vagyok a Lajos. A Lajoska. A szerszámelőkészítőből... — Itt maga nem Lajoska. Itt maga Petrenye Lajos — vonta össze kimérten szemöldökét Liliké, hogy úgy nézett ki, mintha gondolkodna. — Na, ugye hogy tudja, ki vagyok én... Bent van az öreg? — Miért keresi Petrenye szaktárs? — Magánügy! — Nincs olyan magánügy, miről nekem nem szabadna tudnom. En vagyok az igazgató elvtárs titkárnője nekem abszolúte mindenről kell tudnom Hogy referálhassak az igazgató elvtársnak. Érti, Lajoska ... izé... Petrenye szaktárs? —» Értem. Persze, hogy értem. Szó- qaü tseretném, ka elhelyeznének a szerszámelőkészítőből. Ott van a Somfai Lili, s az férjül akar venni. Azért! — mondtam ki az igazságot esdeklően tekintve a titkárság e bronzvörös tündérére. — Jaj, ne mondja, Lajoska. Tényleg menekül a nőktől. S hogy néz ki az a lány. Ismerem'! — Bent van az igazgató elvtárs? —» És hány éves az a lány és mondja miért kell egyáltalán feleségül vennie? Csak nem ...? — kuncogott Liliké. — Csak nem! Nem kell. De ő bukik rám. Én kellek neki, nekem meg nem kell ö... i^V'AAŐAA/V'AAAAAAAAAAAAMAAAMAAAWvVAAAAAAAAAAAAAAAAWAAAMAAAiVWV'AWAAAAAAAAAAAAAAAAAA/W* KALNOKY LÁSZLÓ: Az elsodortak Újra és újra látom a képet, amely köznapiságával lenyűgöz, banalitásával mellbevág, szürkeségével lehengerel, az egri főutcát a század harmincas éveiben, a nyüzsgő esti korzót a líceumtól a moziig terjedő kurta útszakaszon, a sárga lámpafényben fürdő, elmosódott arcokat, a gömbölyű hasú, középkorú urak méltóságteljes lépteit, a vastag arany óraláncokat, amint a bivatalfónökök vagy módosabb kereskedők állig begombolt mellényét szegik rézsútosan, látom terjedelmes vagy ösztövér hitveseik malomkerék-kalapját, jól hallom a matrózruhás iskoláslányok vihogását amint kitódulnak az angolkisasszonyok kápolnájából, a májusi litániáról, itt kölnivíz illata csap meg, amott bor- vagy szivarszag. a törvényszéki bíró és neje kétoldalról fogják karon bolond leányukat, mert. máskülönben a fiúkat simogatná, ezüstfejü bottal, ferencjózsef-kabátbau Végzi esti sétáját a lelekkönyvvezelö, a nagytemplom őszhajú karnagya csitrik után lohol, üveges ajtajú határban hajtat el egy lilaöves kánonuk és hat vagy hét templomtoronyból hangzik föl egyszerre az estharangszó, s már hullámozni kezd a kép, míg a vízáradásszerű kondulások remegtetik, hegyiíolyóvá szűkül össze hirtelen a keskeny utcasor, a hanghullámok áradása sodrába kapja a járókelőket, tempóznak a karok, a víz fölött pontyszájak, harcsabajszok, fuldokló kapkodás, némán tátogó halálfélelem, így sodródnak mindannyian az éjfekete torkolat felé, döglött pisztráng, én is velük, de lehorzsolt ezüstpikkelyeim sokáig ott csillognak még az alkonyatban a házfalakon vagy a parti sziklák oldalán. i SAAAA/WVAAAAAAAAA/WNAAAAAAAAAAAAAAAAA/VNAAAAA/NAAAAAA/VSAAA/VVSA/VVVVVSAAAAAAAAAAAAiVVVVNAA/VWk/VAAA Ágiidban... (?!) „Borünmep Agriában” címmel jelent meg közlemény a Népújság hasábjain (1972. jan. 8.). Ebben a cikkben arra is bíztatják az olvasót, hogy észrevételeit írja meg a tervezett „idegenforgalmi rendezvénnyel” kapcsolatban, Magát az eseményt csak üdvözölni tudjuk, de az Agriában szóalakkal kapcsolatban néhány kritikai megjegyzést kell tennünk. Az Agria szóalak Eger városának a latin nyelvű írásokban, oklevelekben használt megnevezése. Ez az Agria név a magyar Eger, Egür, illetőleg Egr szóalakokból latinosított változat. Üjabban ez a latin alakú Agria hangsor igen divatossá vált. A vendéglátóipar jóvoltából Eger egyik pincéin ulatója az „Agria Taverna" elnevezést kapta. A latinosított városnév jelzői szerepben nevezi meg az egyik egri bútorgyárat is. Márkanévként az Egerben készített cipőket is ezzel az elnevezéssel minősítik stb. Az Agria nevet tehát nagyon is megterhelik, s éppen ezért nem fogja jól teljesíteni megnevező funkcióját, sem. A rostára tett „Borünnep Agriában” nyelvi képletben meg különösen feleslegesen kapott szerepet. Elég lett volna, ha az Egerben ragozott formát használja a közlemény megfogalmazója. Közel húsz embert kérdeztünk meg Egerben és környékén, továbbá Budapesten, ismerik-e az Agria hangsort. A válaszok megdöbbentően tanulságosak. A megkérdezettek nagy része egyáltalán nem ismeri a szót, nem tudnak az „Agria” márkanév szerepéről sem. Ketten bizonytalanul azt felelték, hogy talán az „agrár” hangsorral lehet valamilyen kapcsolatban. Az idegeneknek mindig kijáró magyar udvariasság és az idegenforgalmi érdek sem igazolhatja az Agriában szóalak használatát. Természetesen a múltban a latin nyelvű szövegekben * a latinul beszélő nemesség ajkán gyakrabban kapott nyelvi szerepet az Agria név. Ezt bizonyítja az alábbi gúnyolódó latin szólás is: „Agria, — asinorum patria”. (Agria, — a szamarak hazája). A valamikori egri polgárok már emiatt az élcelődő latin szólás miatt sem kedvelték Eger város latinosított nevét, az Agria szóalakot. Dr. Bakos József A Kulturális Kapcsolatok Intézetének meghívására néhány napig hazánkban tartózkodott Thor Heyerdahl, akinek a Ra-expedícióról írt könyve nemsokára magyarul is napvilágot lát a Gondolat Könyvkiadó gondozásában, — az újságírókkal folytatott beszélgetésében arról számolt be, mi késztette világhírű expedíciói megszervezésére. — „Célom az volt — jelentette ki a neves óceá- nográfus —, hogy bebizonyítsam, már Kolumbusz előtt sem volt lehetetlen eljutni Amerikába. A tudományban két nézet tartotta magát erről. A tudósok egyik csoportja szerint Kolumbusz előtt senki sem járhatott ott más kontinensről, mert akkor a mexikói indiánok tudnák, hogyan kell csónakot építeni. Ugyanakkor a szakembereknek volt egy másik csoportja is, az úgynevezett bécsi iskola, ők biztosak voltak abban, hogy valakik már átkeltek az óceánon, de érveik mellé a bizonyítékok hiányoztak. Feltételezéseiket még a kairói papí- ruszintézet illetékesei is cáfolták, amikor azt áilították, hogy a papirusz nem bírja két hétnél tovább a vizet és elsüllyed. Ezúttal is inkább hittem az ősi primitív népeknek — nyilatkozta Thor Heyerdahl, — mintsem a spekulációknak. A papirusz csónak titka lényegében az, hogy a nád végét kell elkötni, s ez megakadályozza a víz felszívódását. Utazásom előtt alaposan tanulmányoztam Peru, Polinézia, Mexikó, Marokkó, Etiópia ősi módszereit, hisz ezen a vidéken manapság is ugyanúgy készülnek a csónakok, mint évszázadokkal ezelőtt. A Ra I. balsikerét az okozta, hogy leszakadt a csónak hátsó része, s ezért utunkat abba kellett hagyni”. Az expedíció élelmezési gondjairól szólva norvég vendégünk kijelentette,- hogy ugyanúgy készített élelmiszereket vittek magukkal, mint feltehetően évezredekkel korábban Kolumbusz „elődjei”, mintegy 160 kerámia korsóban, amelyeknek mintáját az egyiptomi múzeumból vették. így tárolták a marokkói forrásvizet is. Kenyerüket ugyancsak a fáraók „receptje” szerint készítették, a vajat pedig úgy tárolták, ahogy azt a sivatagban szokás ma is. Száraz hús, száraz hal, valamint dió, mandula mellett nem hiányzott „kamrájukból” a tojás sem, amit meszes víz alatt tartósítottak. „Ütitár- suk” volt néhány élő kacsa és tyúk is az étrend frissítésére. Közülük egyetlen kacsa vészelte át az 57 napos utat, mivel ő maradt legutoljára és már senkinek sem volt szíve feláldozni. Ak expedíció hétköznapjai humoráról elsősorban egy afrikai kismajom gondoskodott, ami mind a két „kiránduláson” elkísérte a neves tudóst. — Van másvalakije? Ugyan ki, mondja már. De igazán, mondja. Is-, merem? — Bent van az igazgató elvtárs? — ...és az hol dolgozik? Igazán, miért nem mondja? Nekem elmondhatja, én megtanultam titkot tartani... — Nincs senki másvalakim — mordultam most mar dühösen Lilikére, kinek úgy csillogott a szeme, mint zsákmányra éhes macskának sötétben. — Hát akkor? — Mi hoay hál akkor? Nem akarok megnősülni. Eszem ágában sincs, hogy megnősüljek. — De miért nem akar? — nyávogott doromboló behízelgéssel a rozsdavörös tündér... — Mert tanulni akarok. Utazni akarok. Madár akarok lenni, aki ágról ágra szállhat, s nem jászolhoz kötött marha... Bent van az igazgató elvtárs? — Nincs bent — mondta megelégedetten Liliké, hogy torkomon akadt még a méreg is. — Hát ha nincs bent, akkor mi a csodát faggatott itt engem? Mi? — Kíváncsi vagyok, Petrenye szaktárs. Bevallom őszintén, hogy irtó kíváncsi természetű vagyok — hajolt megelégedetten az Írógép billentyűi fölé, s még a száját is megnyalta, mint a macska, ha jóllakott tejfölös egérpaprikással. (egri)
