Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-20 / 16. szám

1 mérlegen 1071 V. Ugrószámokban Verb Mihály, Cservenka B. és Bencze J. az új csúcstartó Mind a négy ugrószámban csúcs született 1971-ben. Tá­volugrásban a nagyon tehet­séges és szorgalmas gyöngyö­si Verb Mihály már május­ban megkezdte a csúcsjaví­tást. Területi bajnokságot nyert, s a miskolci középis­kolás bajnokságon, majd az országoson is dobogóra ke­rült. Debrecenben, Szegeden és Budapesten csúcsformá­ban versenyzett. Az országos serdülő bajnokságon máso­dik lett. Legjobb eredményét az év vége felé Szombathe­lyen érte él, ahol 680 cm-es teljesítményével nemcsak újabb csúcsot állított fel, de aranyjelvényt is szerzett a távolugrásban. (ötpróbában már a nyár elején elérte az aranyjelvényes szintet.) Ered­ményei alapján tagja lett az országos ifi-válogatott keret­nek. Tőle várjuk, hogy Mi- hályffy L. 12—14 éves ifi. és felnőtt rekordját megjavítsa ez a csúcs pedig 696, illetve 719 cm... Nagy, de nem el­érhetetlen feladat.' Mint ser­dülő vezeti a megyei rang­sort közel 50 centiméteres előnnyel. Ez nemcsak Verb eredményét dicséri, hanem a távolugrók gyengébb teljesít­ményét világítja meg. Talán a jelenleg katonáskodó Fülöp, a hatvani Bártfai és az egri Dallos ér el 972-ben jobb eredményt. Magasugrásban Cservenka Béla 190 cm-es csúccsal avat­ta fél a GYESE-pálya mű­anyag ugródombját. Tehetsé­gét nem most fedezzük fel, Vívás Az 1972. évi vidéki junior egyéni vívó bajnokságot Veszp­rémben rendezték meg. Az if­júsági és a felnőtt korcsoport közöta 18—21 évesek, tehát a közvetlen utánpótlás legjobb ví­vói találkoztak itt. Az egri ví­vók is részt vettek ezen a talál­kozón, különböző nehézségek miatt csupán a kardvivók, de annál nagyobb sikerrel. A vidé­ki junior kardvívóbajnokságot Fekete György nyerte, aki jó papot fogott ki, s valamennyi mérkőzését a selejtezőktől a dön­tő befejezéséig megnyerte. Szel­lemes megoldásokat produkált inind a támadásban, mind pe­dig a védekezésben. Nagy István a 3. helyet szerezte meg, vívá­sa eléggé egyenetlen volt, re­mek dolgokat csinált, de néha < kihagyott. Nagyon kis szeren­csével második is lehetett vol­na. Meglepetés, a Ili. osztályos Dobó. gimnazista Szalóczy jó sze­replése, eredményes vívása. A mezőny legfiatalabb versenyző­je bátor vívással megérdemelten szerezte meg az 5. helyet. Nagy meglepetés volt az első helyre is esélyes Sohajda Gábor szereplé­se, aki a középdöntőből Tosz- szabb találataránnyal nem ke-, rült a döntőbe. Indokolatlanul, feltűnően ideges volt, s meg sem közelítette azt, amit tud. A kardverseny végeredménye: 1. Fekete (E. Dózsa) 8, 5. Dal­los (Szombathelyi Haladás) 6. 3. Nagy (E. Dózsa) S, 4. Bozóky (Ózdi Kohász) 5, 5. Szalóczy (É. Dózsa) 4, 6. Tóvlzi (Veszprém) 3 győzelemmel. Heves megye egyetlen vívó­szakosztálya 1972 január 1-től az Egri Vörös Meteortól az Egri Dózsához került. A vívók múlt évi eredményeire még kitérünk, most csak annyit róluk, hogy a felnőtt kardcsapat az I. osztályú bajnokságba került fel és a 6. helyen végzett. Ugyanebben a fegyvernemben az országos ju­nior csapatbajnokságon a 3. he­lyet szerezték meg az egriek. A női tőrcsapat a II. osztályú csa­patbajnokságban szerepelt, s a múlt évben 3. helyen végzett. A szakosztálynak 9. I. osztályú versenyzője van,, a n„ osztályú­ak száma hét. s ha csak fele olyan szorgal­mas lenne, mint tehetséges, máris 2 m-es megyei csúcs­ról adhatnánk hírt... Tag­ja az országos utánpótlás vá­logatott keretnek. A rangsorból hiányzik Gazda és Balogh eredménye, akik nem indultak rendszere­sen. Kevés a 175 cm-es ugró is, de Dallos, Verb, s még néhányan, fejlődésképesek. Az egészen fiatalok közül Pelle Béla ért el 160 fölötti eredményt, s ez 14 éves kor­ban biztató. Hármasugrásban a tömeg- átlag javult. Balogh kevés ed­zéssel is tartotta vezető he­lyét. Mögötte Dallos, Cser­venka, Hatvani és Matusért el megfelelő eredményt. Ser­dülők csak ebben az évben indulhattak hármasugrásban. Verb ezt kihasználva 1209-es megyei alapcsúcsot ugrott. Javult az 5-ös és a 10-es át­lagcsúcs is. Rúdugrásban érezhető leg­jobban a fejlődés. A selypi ugrók nemcsak sókan van­nak, de jók is. Közülük is ki­emelkedő teljesítményt nyúj­tott az év elején Pribula Bé­la, aki 352-re javította a me­gyei felnőtt- és ifirekordot, majd ősszel Bencze József hirtelen javulással 360-as tel­jesítményévéi ugrott az élre, (komiéi) INNEN-ONNflN A beverwijki nemzetközi sakk­verseny 7. fordulójában a ma­gyar versenyzők közül Portisch játszmája függőben maradt, Adorján vesztett. A verseny él­csoportjának állása: Portisch 5 pont (1 függő), Browne és Po- mar 5—5 pont, Benkó és Ivkov 4—4 pont, Donner, Hort. Ree,, Timman, Smejkal 3,5—3,5 pont, Szavon 3 pont (1 függő), Ador­ján 3 pont. Az Egri Dózsa Sportiskola igazgatósága és a vívószakosz­tály vezetősége a rövidesen be­induló vívótanfolyamra felvé­telt hirdet 11—12 éves fiúk és lányok részére. Kivételes eset­ben egy-két évvel idősebbek is bekerülhetnek a tanfolyamra. Azok a fiatalok, akik kedvet éreznek a. vívósport iránt az ed­zések időponjában, hétfőn, szer­dán és pénteken délután 5 és 8 óra közöt az egri Dobó Gim­názium tornatermében jelent­kezhetnek. * Eger város 1971. évi II. osztá­lyú kispályás labdarúgó-bajnok­ságának végső sorrendje: 1. SZÖV­TERMÉK 26 22 2 2 81-23 46 2. Asztalos 26 18 3 5 66-31 39 26 16 6 4 69-36 38 26 17 2 7 51-31 36 26 12 5 9 39-29 29 26 13 2 11 38-48 28 26 11 4 11 55-48 26 26 10 5 11 36-68 25 26 11 1 14 52-45 23 26 8 5 13 37-48 21 26 5 6 15 24-59 16 26 5 2 19 25-31 12 26 5 2 19 27-33 12 26 3 4 19 15-84 10 (A vonal fölötti, két együttes az I. osztályba került.) Ktsz 3. Főiskola 4. Olajbány. 5. Magasép. 6. VILATI 7. Technolux 8. Zöld Csili. 9. Erdész SK 10. Földhiv. 11. BUBIV 12. Dobó SE 13. E. Bány. 14. Él. Kisker. A Vasas tengerein túlon sze­replő labdarúgócsapata leját­szotta második chilei mérkőzé­sét. A budapesti együttesnek ez­úttal A Deportes Concepcion volt az ellenfele, és attól 3:1 (0:1) arányú vereséget szenvedett. Féléves bizonyítvány a labdarúgó 1\B 911-ból Helytállt az Apci Vasas A múlt év nyarán az Apci Va­sas labdarúgócsapata nyerte a megyei I. osztályú labdarúgó- bajnokságot, A Zagyva menti csapat bajnoksága sokak számá­ra ' meglepetést okozott, Sőt, akadtak olyanok is a megye' labdarúgóberkekben, akik lené­zően vélekedtek az apciakról, mondván: ira kis Apc ugyan mit keres majd .az NB m-ban”... Ellenben, akik ismerték az ap- clak képességeit és a csapat to­vábbi eredményes szerepeltetésé­hez biztosított lehetőségeket, azoknak más volt erről a véle­ménye. A Qualital dolgozói, va­lamint Apc—Zagyvszántó sport- szerető lakossága bízott abban, hogy kedvenc csapatuk a ma­gasabb osztályban is megállja majd helyét... Az utóbbiaknak lett igazuk. Az Apci Vasas helytállt az őszi szezonban a magasabb osz­tályban is. Egy pont híján majd­nem 50 százalékos a fél éves teljesítményük, ami újonc csa­pattól nem rossz eredmény ... A bajnoki bizonyítvány ,,fél­évkor”: 15 mérkőzésből 6 győze­lem, 2 döntetlen és 7 vereség. A hazai játéktéren kilenc — Ide­genben pedig öt pontot gyűjtöt­tek össze. Az apci pályán a Bervai Vasas és a Papp J. SE tudott győzni. Az apci csatárok 20 gólt lőttek, a védőik viszont 32-t kaptak. Sok tennivaló van még a védelem munkájának a megjavításában... Ez Fekete László edző naplójában is fel­kiáltójeles probléma. A csapat legeredményesebb játékosának a kilencgólos Lacz- kó bizonyult. Az őszi szezonban összesen tizennyolc játékos sze­repelt a csapatban. A szakoktató osztályozása alapján a hat leg­jobb sorrendje: I. Daczkó, 2. A labdarúgó AB III. tavaszi sorsolása Északi csoport I. forduló, március 19.: Miskolci bányász—Egercsehi Bányász, Trencsényi SE—Or­mosbányai Bányász, Hatvani Kinizsi—Mátranováki Bá­nyász, Apci Vasas—Mákvöl­gyi Bányász, Királdi Bányász —Papp József SE, Ózdvidé- ki Bányász—Borsodi Bányász, Rudabányai Ércbányász— Zalka SE, Bervai Vasas— Edelényi Bányász. II. forduló, március 26.: Egercsehi—Trencsényi SE, Ormosbánya—Hatvani K., Mátranovák—Apc, Mákvölgy —Királd, Papp J. SE—Özdvi- dék, Borsodi B.—Rudabánya, Zalka SE—Berva, Edelóny— Miskolci B. III. forduló, április 2.: Or­mosbánya—Egercsehi, Edé­ién)/—Rudabánya, Zalka SE —Ózdvidék, Borsodi B.—Ki- ráld, Papp J. SE—Apc, Mák­völgy—Hatvani K., Mátrano­vák—Trencsényi SE, Berva— Miskolci B. IV. forduló, április 9..* Egercsehi—Mátranovák, Mis­kolci B.—Ormosbánya, Tten- csényi SE—Mákvölgy, Hatva­ni K.—Papp J. SE. Apc—Bor­sodi B., Királd—Zalka SE, Ózdvidék—Edelény, Rudabá­nya—Berva. V. forduló, április 16.: QMmüsü tmt- január 38., esütőrlSk Mákvölgy—Egercsehi, Mátra- novák—Ormosbánya, Berva— Ózdvidék, Edelény—Királd, Zalka SE—Apc, Borsodi B.— Hatvani K., Papp J. SE— Trencsényi SE, Rudabánya— Miskolci B. VI. forduló, április 23.: Egercsehi—Papp J. SE, Or- tmosbánya—Máikvölgy, Mis­kolci B.—Mátranovák, Tren­csényi SE—Borsodi B., Hat­vani K.—Zalka SE, Apc— Edelény, Királd—Berva, Ózdvidék—Rudabánya. 1 VII. forduló, április 30.: Borsodi B.—Egercsehi, Papp J. SE—Ormosbánya, Mák­völgy—Mátranovák, Rudabá­nya—Királd, Berva—Apc, Edelény—Hatvani K., Zalka SE—Trencsényi SE, Ózdvidék —Miskolci B. Vili. forduló, május 7.: Egercsehi—Zalka SE, Ormos- banya—Borsodi B., Mátrano­vák—Papp J. SE, Miskolci B. —Mákvölgy, Trencsényi SE— Edelény, Hatvani K.—Berva, Apc—Rudabánya, Királd— Ózdvidék. IX. fordulót május 14.: Edelény—Egercsehi, Zalka SÉ —Ormosbánya, Borsodi B.— Mátranovák, Papp J. SE— Mákvölgy, Ózdvidék—Apc, Rudabánya—Hatvani K., Ber­va—Trencsényi SE, Királd— Miskolci B. X. forduló, május 21.: Egercsehi—Berva, Órmosbá- nya—Edelény, Mátranovák— Zalka SE, Mákvölgy—Borso­di B., Miskolci B.—Papp J. SE, Trencsényi SE—Rudabá­nya, Hatvani K.—Ózdvidék, Apc—Királd. XI. forduló, május 28.: Rudabánya—Egercsehi, Berva —Ormosbánya, Edelény— Mátranovák, Zalka SE—Mák- völgy, Borsodi B.—Papp J. SE, Királd—Hatvani K., Ózdvidék—Trencsényi SE, Apc—Miskolci B. XII. forduló, június 4.: Egercsehi—Ózdvidék* Ormos­bánya—Rudabánya, Mátra­novák—Berva, Mákvölgy— Edelény, Papp J. SE—Zalka SE, Miskolci B.—Borsodi B., Trencsényi SE—Királd, Hat­vani K.—Apc. XIII. forduló, június 11.: Királd—Egercsehi, Ózdvidék ■—Ormosbánya, Rudabánya— Mátranovák, Berva—Mak- völgy, Edelény—Papp J. SE, Zalka SE—Borsodi B., Apc— Trencsényi SE, Hatvani K.— Miskolci B. XIV. forduló, június 18.: Egercsehi—Apc, Ormosbánya —Királd, Mátranovák—Ózd­vidék, Mákvölgy—Rudabá­nya, Papp J. SE—Berva, Bor­sodi B.—Edelény, Miskolci B.— Zalka SE, Trencsényi SE —Hatvani K. XV. forduló, június 25.: Hatvani K.—Egercsehi, Apc— Ormosbánya, Királd—Mátra­novák, Ózdvidék—Mákvölgy, Rudabánya—Papp J. SE, Ber­va—Borsodi B., Edelény— Zalka SE, Trencsényi SE— Miskolci B, Felvételt hirdetünk vállalónői. valamint szén- tüzelésű kazánhoz megfe­lelő vizsgával rendelkező kazánfűtői munkakörre. Jelentkezés: Eger, Tinódi u. 28. sz. HEVES MEGYEI PATYOLAT VÁLLALAT Vállalatok, szövetkezetek, magánosok! Elvégezzük minden 'típusú Rövid átfutási idő, sürgős esetben cserét biztosítunk! HEVES MEGYEI Szolgáltató Vállalat autőelektromosság-javító részlege, EGER, SAS ÜT 50. AZ ÉMASZ V. EGRI ÜZEMIGAZGATÖSAGA villanyszerelő szakmunkást felvesz Füzesabony kiren­deltségi munkahelyre. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet az EMÄSZ füzesabonyi kirendeltségén. (Füzesabony, Bem u. 8.) Női, gyermekruházati cik­kek konfekcionálásában- jártas szakmai és vezetési gyakorlattal rendelkező, le­hetőleg rr • női munkavállalót keresünk egri telephellyel, vezető munkakör betöltésére. Jól képzett vezető jeligére az egri hirdetőbe. Olvassa Oldal, 3. Csorba, 4. Gulyioa, 5. Csizmadia, 6. Illés. A szezonban egyetlen egy ki­állítás történt a csapatból. A játékosokat és a vezetőket az lepte meg, hogy az NB III-as mérkőzéseknek átlagban kisebb volt a látogatottsága, mint az azt megelőző megyei bajnoki mérkő­zések utolsó fél évének! A hí­rek szerint a távolmaradt szur­kolók olyan véleményeket han­goztatnak, hogy a megyeiben több hazai győzelmet láttak ... Ezeknek a szurkolóknak végre meg kell érteniük, hogy ez ma­gasabb osztályú bajnokság, és itt a győzelemnek és a döntet­lennek is nagyobb az értéke ... Szerencsére a sportkört támo­gató szervek ezt másként értér- kelik. Apcon nemcsak a Quali- tál, hanem az egész község ma­gáénak tekinti a Vasast. Az ap­ci községi tanács Pete Pál ta­nácselnökkel az élen, a legmesz- szebbmenőkig támogatják az együttest. Mielőtt a sporttelepet bekerítették volna, a tanács hoz­zájárult a telep bővítéséhez. (Te­rületet biztosított.) Ez évben a sporttelepen kívül edzőpályát is építettek. A múlt évi tanácsi támogatást húszezer forintról az idén harminc ezer forintra emel­ték ... A helyi ÁFÉSZ és a Béke Termelőszövetkezet szintén megadja az idén a maga 10—10 ezer forintos támogatását a lab­darúgócsapatnak. A múlt év szeptemberében új vezető került a Qualital élére, Veres István' gyárigazgató sze­mélyében. A gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetés mérlegel­te a csapat őszi szereplését, amellyel elégedettek. A labdarú­gók a jövőben is élvezik majd — becsületes helytállás esetén — az „üzemi háromszög” támoga­tását. Fekete László tehetséges, fiatal edző. A csapatnál szabad kezet kapott. Elképzeléseinek a meg­valósításában senki sem akadá­lyozza. Sőt, kitűnő segítőtársai vannak Hódi Gyula szakosztá­lyi elnök, Zólyomi József inté­ző és Keresztfalvi Ferenc sport­köri elnök személyében. Az Apci Vasas január 18-án kezdte el az alapozást a petőfi- bányai* tornateremben.- Két héten át, heti négy edzéssel készülnek. Február elsején játsszák az első edzőmérkőzést. A bajnokság kéz-' deléig tizenkét előkészületi mér­kőzést játszanak. Az első csapat keretében készül majd az igen tehetséges Szőke István és Kiss Pál, az ifjúsági csapatból. Az apciak szeretnék a jelenle­gi helyezésüket megtartani a ta­vaszi szezon végére is. (szigetváry) Hirdetmény! A GYÖNGYÖSI FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET felhívja f tagjainak figyelmét, hogy aki a vásárlási visszatérítési könyvecskéjét még nem adta le, legkésőbb 1972. január 22-ig adja I@, mert később már nem tudjuk elfogadni. Tipizálás miatt kedvező fi­zetési feltételekkel eladó I db felújított ROBUR LO 2500 tipusu tehergepkocsi. Érdeklődni lehel: Szolnok megyei Iparcikk Kiskeres­kedelmi V. tervosztályán. Telefon: 12-407. Telex: 023—336. Gyakorlattal rendelkező és kezdő Jelentkezéseket Ipari Mű­szergyár személyzeti és ok­tatási osztály, Aszod. Pf.: 2. címre kérjük küldeni. BKV A Budapesti Közlekedési Vállalat felvételre keres VILLAMOS KOCSI V EZETÖK ET ÉS 1 AUTÓBUSZ- VEZETŐKET Jelentkezhetnek: 0 ülialá­nos iskolai végzettségű. 20. életévet betöltött szakkép­zettség nélküli férfi és női dolgozók, mert vállalaton Délül kiképezzük VILLAMOS KOCSI VEZETŐNEK! 21 életévet betöltött férfi gépkocsivezetők, akik i éves — 3,5 tonuá$ — tehergépjármű- vezetői gyakorlattal rendelkez­nek, és vállalaton belül kiképezzük AUTÓBUSZ-VEZETŐNEK Autóbusz-vezetők részére 10 000,— Ft ÉVES FORGALMI JUTTATÁS! A Budapesti Közlekedési Vállalattal munkaviszonyban álló járművezetők részére 1973. január 1-től 5 ÉV NYUGDÍJ- KORKEDVEZMÉNY* Bérezés a kiképzési idő alatt is a kollektív szerződés szerint. Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra. HÉV-re, és Metróra szóló, díj­mentes utazási igazolványt biztosítunk. Felvétel: Budapest, VIX., Kertész u. 16. és a vallalAé valamennyi telephelyén. r r

Next

/
Oldalképek
Tartalom