Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-13 / 10. szám
Sx»rda esti külpolitikai kommentárunk Hadihajók és diplomácia A NEMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG és a Bolgár Népköztársaság után, szerdán a Mongol Népköz- társaság és a Lengyel Népköztársaság kormányai is közölték, hogy szuverén államként elismerik a Bangla Desh Népköztársaságot. Most már talán a megmaradt pakisztáni állam ultrái előtt sem lehet kétségesr valóban új állam született, még hozzá tekintélyes létszámú (75 millió lakos), amely helyet kér magának « nap alatt. Rawalpindiben még hangzanak az ellenvélemények. Érvelnek például azzal, hogy milyen hosszú függetlenségi harc előzte meg Pakisztán létrejöttét, hogy Pakisztán állam léte ősi juss, hogy születését világszerte elismerték. Igaz. De az is igaz, hogy 1947-ben, a brit gyarmatbirodalom drámai — s később egyre gyorsabb ütemben haladó —- felbomlásának kezdetén még a gyarmatosítók, a régi urak állapították meg, hol legyen India, s hol legyen Pakisztán. S úgy állapították meg a határokat. hogy kivonulásuk után Izzó nemzeti, nemzetiségi, vallási konfliktusok keletkezzenek a szándékosan viszály szítására meghúzott határok miatt. Mégpedig azért, hogy politikai befolyásuk, de legfőképp gazdasági hatalmuk továbbira is döntő tényező legyen a Hin’dusztáni-félszigeten. Igaz továbbá az is, hogy egyik pakisztáni vezetés a másik után játszotta el jogát a keleti tartomány, az önálló állammá vált Bangla Desh országrész feletti uralomra, kizsákmányoló, megkülönböztető politikájával. Most tehát csak azt eszik, amit főztek. VILÁGOS PERSZE, hogy Bangla Desh Népköztársaság útja a sorozatos diplomáciai elismerések nyomán sem lesz síma. Akármennyi állam határozza el magát a következő időkben, hogy elismeri Bangla Desht — az ország gazdasági nehézségeit ez önmagában nem oldja meg. Ahhoz igen sok időre lesz szükség. Számolni kell továbbá azzal, hogy az Imperializmus nem adta fel még a harcot. Washington kezdettől fogva mélységes ellenszenvet érez Bangla Desh iránt, a most napvilágra került titkos dokumentumokból kiderült, hogy / miközben semlegességét hangoztatta, valójában és titokban arra keresett módot, hogyan fegyverezhetné fel továbbra is Pakisztánt. Ideje nem volt rá — Jahja Khanék túl gyorsan vesztették el a háborút. De az USA ebből a kudarcból sem vonta le a logikus következtetéseket. Sőt, a Pentagon továbbra is fenyegető hangot használ és csak a minap jelentette be, hogy az amerikai hadihajók a jövőben gyakrabban végeznek majd őrjáratot az Indiai-óceánon. EZÉRT IS VAN SZÜKSÉG Bangla Deshben nem csak gazdasági fcalpraállásra, de politikai és védelm: éberségre is. (KS) Mudzsibur Rahman sejk a Bangla Desh Népi Köztársaság miniszterelnöke letette a hivatali esküt Egri Gyula (1923-1972) Mudzsibur Rahman sejk kelet-bengáliai vezető szerdán átvette a Bangla Desh Népi Köztársaság miniszter- elnöki tisztét és letette a hivatali esküt. Az állameLnöki tisztséget dr. Abu Szajed Csudhuri, a daccal legfelsőbb bíróság volt bírája vette át. , Rahman sejk kormányának szerdai ülésén .előterjesztette az új független állam tíz cikkelyből álló ideiglenes alkotmányát, amely azonnali hatállyal érvénybe lépett és a parlamenti demokrácia megteremtésére iránytű. Az AFP francia hírügynökség a giaccai kormányátalakításból és a szerdán közzétett ideiglenes alkotmányból arra következtetett, hogy Mudzsibur Rahman sejk és munkatársai egyelőre elvetik egy koalíciós kormány megalakításának £s új választások kiírásának gondolatát. A jelenlegi kormányban "csak az Avami Ligához tartozó politikusok vesznek részt. V. V. Giri indiai köztársasági elnök szerdán fogadta Otto Winzert, a Német Demokratikus Köztársaság Űj- Delhiben tartózkodó külügyminiszterét. Elismeréssel nyilatkozott arról, hogy az NDK nemzetközi jogilag elismerte a Bangla Desh Népi Köztársaságot. Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök szerint mindaddig, amíg indiai csapatok tartózkodnak Pakisztán „keleti szárnyában”, nem kerülhet sor tárgyalásokra közte és Mudzsibur Rahman sejk között —, közölte szerdán a pakisztáni rádió. P OR TJ£/ £ NIES UAfK SPANYOLORSZÁG— MAGYARORSZÁG 1:0 (0:0) Válogatott labdarúgó-mérkőzés. Góllöyő. Arieta. GHALEBt Egyiptom továbbra is a politikai megoldásra törekszik Murad Ghaleb egyiptomi külügyi államminiszter befejezte négynapos szudáni látogatását, s ebből az alkalomból nyilatkozatot adott az omdurmani rádiónak. Hangsúlyozta, Egyiptom továbbra is a közel-keleti válság politikai megoldására törekszik, és mindent megtesz azért, hogy a világközvélemény Egyiptom mellett álljon. Ghaleb elítélte az Egyesült Államokat, amiért állandó támogatásban részesíti Izraelt, és kijelentette, az újabb Phantom- és Skyhawk-szál- lítmányok lényegében arra biztatják az agresszort, hogy'' tartson ki a megszállt területek mellett. Az általában jól tájékozod—, A1 Ahram egyébként azt je lentette, hogy az egyiptomi vezetők fontos tanácskozásokat tartanak, amelyeken kialakítják az ország követendő politikáját az Izraelnek szóló újabb amerikai repülőgép-szállítások után. Az egyiptomi parlament jóváhagyta a Mahmud Fav- zi miniszterelnök által előterjesztett kormányprogramot. A kormányfő ezután beszédet mondott a képviselők előtt és közölte velük, hogy a kabinet jelenleg tízéves társadalmi-gazdasági fejlesztési terven dolgozik. A következő évtizedben nagy figyelmet fordítanak az ország villamosítására: mintegy 5500 faluba vezetik be a villanyt ami 170 millió egyiptomi font értékű beruházás lesz. „A közel-keleti válság mer ansűgáért az Egyesült .üamok által támogatott Izraelt terheli a felelősség, mert makacsul szembehelyezkedik a Biztonsági Tanács és az ENSZ rendezési határozataival” — mondotta a hét elején Kairóbar Juszef Bsz-Szibai, az afro- ázsiai szolidaritási szervezet főtitkára. A szolidaritási tanácskozás hétfői megnyitásával egyidőben került sor New Yor'tban Jarring ENSZjjj'Mrf* ' \r>-H rp Jarring ismét prék Élkazik ' » síkén át valóságos ingajártat végzett a közel-keleti fővárosok között, de minden kísérlete kudarcot vallott, nem sikerült közös nevezőre hoznia a Biztonsági Tanács határozatával kapcsolatos or„j £S j-7;t—[éli állásGunnar Tcrring, Svédország moszkvai nagykövete, az ENSZ közel leü megbízottja New Yorkban megbeszélést folytatott Kurv Waidheim új ENSZ -főtitkárral. Waldheim clsä ízben Ml ott Jarringgal, főtitkári minőségében. Képünkön: Jarring (balról) és Waldheim. (Telefoto — AP—MTI—KS) eoro7r.nk megkezdésére: a svéd diplomata, akit még U Thant főtitkár bízott meg azzal, hogy segítse elő a Biztonsági Tanács közel-keleti határozatának végrehajtását, az új főtitkárral, az osztrák Kurt Waldhaimmel beszéli meg a misszió felújításának módozatait. A két esemény szorosan összefügg egymással. Jarring 0,mmm Om, Január 13„ csütörtök pontokat. Ezek lényege az, hogy Egyiptom elfogadja, Izrael pedig elutasítja a békés rendezésnek a BT-határozat- ban megszabott rendjét. Jarring a múlt év februárjában dűlőre akarta vinni a dolgot, és lényegében azonos kérdéseket tett fel Kairóban és Tel-Avivban a kormányfőknek. Memorandumában kérte őket, adjanak egyértelmű választ kérdéseire. Egyiptomtól azt kérdezte: kész-e elismerni Izraelt és békeszerződést kötni vele, ha Izrael kivonul a megszállt területekről? Izraeltől azt kérdezte: kész-e kiüríteni a megszállt arab területeket, ha Egyiptom elispieri állanái létét az 1937-es határok között és ezt békeszerződésben is rögzíti? Ebben a kettős kérdésben benne volt a konfliktus békés rendezésének minden fontos alkotó eleme. Elfogadásuk esetén Izrael megkaphatta volna az oly régóta áhított békét, biztonságot, elismertetést, Egyiptom pedig visszakaphatta volna az 1937-es „hatnapos háborúban” megszállt területeit. Ez ezután megkönnyítette volna a további kérdések* rendezését, így például a szabad hajózást a Szu azi - csa tornán és a ' Tirani-tengerszorosfSan. Mindebből nem lett semmi, mert Jarring csak Egyiptomból kapott pozitív választ, Izrael viszont mindmáig nem válaszolt Jarringnak. Amikor felelet nélkül hagyta az ENSZ-közvetítő kérdéseit, ezzel ,már önmagában is jelezte, hogy elutasítja a Biztonsági Tanács rendezési tervét. Jarring abbahagyta misszióját és csak most, az ENSZ-közgyűlés december 13-i újabb határozata alapján próbálkozik ismét. A múlt év végén az ENSZ elsöprő többséggel fogadta el azt a főleg afrikai országok által előterjesztett javaslatot, hogy erősítse meg a Biztonsági Tanács emlékezetes határozatát, s egyben szólítsa fel Jarringot missziójának folytatására. A svéd nagykövet ennek a közgyűlési határozatnak az alapján tárgyal Waldhelmmel missziójának kilátásairól. Jarring a válság egész során rendkívüli szűkszavúságról tett tanúbizonyságot. Most sem s"'’"’! meg. Az azonban mind .latkozat nélkül is láthatu, hogy má'zióiára sötét árnyékot borít Izrael magatartása. Tel-Aviv nem titkolja, hogy ellenzi Jarring tevékenységét: ellene szavazott az ENSZ-ben, nem válaszolt emlékiratára, s egész sor hivatalos nyilatkozattal is jelezte, hogy elveti a Biztonsági Tanács határozatának lényegét, nem hajlandó visz- szavonulni a 67-es határokra. E területhódító tervek felelősségében osztozik az Egyesült Államok, amely nemcsak pénzügyi és diplomáciai támogatásban részesíti az izraeli kormányt, hanem hadseregének felfegyverzésével, támadó harci repülőgépek szállításával is lehetővé teszi számára, hogy folytassa az agressziót, az arab területek megszállását Semmi jel nem mutat arra, hogy Izrael változtatna elutasító magatartásán. Csak a nemzetközi közvélemény félrevezetésére szolgálnak azok a kijelentések, hogy Izrael hajlandó tárgyalni, ha nem szabnak előzetes feltételeket. Ha közelebbről meg- aézi az ember, miről van szó, kiderül, hogy Izrael lényegé- ban „előzetes feltételnek.” tekinti a Biztonsági Tanács határozatát. Azt mondja, hogy a visszavonulás kötelezettsége számára „előzetes feltétel” lenne, tehát elutasítja. Azzal is álcázza területhódító terveit, hogy „biztonságos határokat” követel magának. Ezek a határok pedig újak lennének, vagyis kika- nyarítanának bizonyos területeket az arab országok testéből. S amikor az ENSZ és a nemzetközi közvélemény többsége a Jarring-misszió felújításától várja a kibontakozást, az Egyesült Államok az izraeli Phantom-szállít- mányok felújításával válaszol. Ez önmagában is megmutatja, milyen roppant nehézségekkel kell szembenéznie Jarringnak. A politikai megoldás ilyen körülmények között rendkívül nehéz, de nem lehetetlen. Más út pedig nem kínál megnyugvást a Közel-Keleten. R, 1. Mnszeeh — fegyverben Fegyvert adnak az északírországi minisztereknek —, jelentette be szerdán egy ulsteri kormányszóvivő. A döntést azzal indokolták, hogy miután múlt hónapban az ír Köztársasági Hadsereg tagjai megöltek egy szenátort, attól tartanak, a jövőben a kormány tagjai ellen is merényletet kísérelhetnek meg a szélsőségesek. A tegnapi nap folyamán az angol katonák egy gyakran használt fegyverét ezúttal az IRA vetette be — egy angol katonai megfigyelőállás ellen Londonderryben könnygáztámadást intéztek. Szerdán angol katonák Belfastban egy 16 éves fiú holttestére bukkantak. Az IRA nyilatkozatot tett közzé, s ebben kijelentette, hogy Michael Sloan — akivel revolvergolyó végzett — halálát „baleset” okozta. Mély megrendüléssel éa fájdalommal tudatjuk, hogy Egri Gyula elvtárs, a magyar forradalmi munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központ! Bizottságának tagja, a Baranya megyei pártbizottság első titkára, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségének tagja, országgyűlési képviselő 1972. január 11-én, szivbénulás következtében váratlanul elhunyt. Egri Gyula elvtárs temetése 1972. január 15-én (szombaton) 11.30 órakor lesz Pécsett a központi temetőben. Az elhunyt elvtársai, barátai, munkatársai és tisztelői 10.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. Budapest—Pécs, 1972. január 12-én. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága, A Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége. • Egri Gyula 1923. április 13. án Tatabányán, munkáscsalád gyermekeként született. A polgári iskola után kitanulta a lakatos szakmát, s 1940. elejétől a felszabadulásig segédként a tatabányai villamosműhelyben dolgozott. Édesapja és munkatársai példáját követve, már fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1950. májusában a Heves megyei pártbizottság első titkára lett, 1952. közepétől két éven át a Baranya megyei pártbizottság elsői titkári tisztét töltötte be. Ezután belügyminiszter-helyettes, illetve a miniszter első helyettese; közben megválasztották a párt központi vezetősége titkárának. Az ellenforradalmat követő konszolidáció éveiben az egri városi pártbizottság első titkáraként, illetve a Baranya megyei pártbizottság első titkáraként szolgálta az ország, a nép érdekeit, hosz- szabb ideig tevékenykedett az MTSH elnökeként, tagja volt az országgyűlésnek, i a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségének. Pártunk, népünk nagyra értékelte Egri Gyula áldozatkész munkásságát, érdemeit a Magyar Népköztársaság számos kitüntetésével — köztük a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével —, is elismerte. Menekültek visszatí rése Bangla Deshbe Kelet-pakisztáni menekültek örömujjongással várják vlssza- Indulásukat hazájukba, a Bangla Desh Köztársaságba, az egykori Kelet-Paklsztánba január 7-én. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) i