Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-25 / 20. szám

Vágta oxigén nélkül A ROHAMLÉPTEKKEL haladó sportvilág, az ered­ményekért folytatott állandó harc aktivizálja a tudomá­nyokat. A mérnökök új sportszereket, a kedvezőbb fizikai körülmények előállí­tásán ügyködnek, a pszi­chológusok megtanítják „rá­keményíteni” a sportolókat a nagy küzdelmekre, erőt, akaratot diktálnak a hul­lámvölgyben, ahogy a ver­senyzők mondják, a „gö­dörben” levőkbe. A leg­nagyobb szerepet azonban továbbra is a sportorvosok játsszák. Munkájuk kiterjed az ed­zések terhelésének terve­zésére, a sérülések keze­lésére, gyógyítására. Ez­zel azonban korántsem merül ki tevékenységük: ku­tatási eredményeik rávilágí­tottak olyan hibákra, jelen­ségekre, amelyekkel szem­ben korábban az edzők csak széttárt karral, tanácstalanul álltak. Sportorvos nélkül ma már nem megy ... A Magyar Sportorvos Tár­saság nemrégiben tartotta kongresszusát. Dr. Apor Pé- ter, a Testnevelési Főiskola Kutatóintézetének munka­társa, osztályvezető, kísérle­teinek sorozatát ismertette. — KEDVENC KUTATÁSI területem a sportolók oxi- génfelvevés nélküli terhelhe­tősége — mondja a fiatal sportprofesszor. — Több ver­senyszámban, így a 100 mé­teres síkfutásban és gyors­úszásban, a rajt után a nagv intenzitású izommunka mi­att egyszerűen nincs lehető­ség a kellő mennyiségű oxi­génfelvételre, s ezzel párhu­zamosan természetesen az el­használt levegő, a széndi­oxid eltávolítására sem. Ku­tatómunkánk egy része arra arányúit, hogy meghatároz­zuk: vajon meddig képes csökkenteni a tüdőoxigént az edzett, a speciálisan fel­készített sportoló, meddig képes elviselni a szénsav­felhalmozódást és ami a leg­fontosabb: hol van a két kedvezőtlen faktor együttes hatásának tűrési határa? — Első kísérletsorozatunk bebizonyította, hogy a lég­zésvisszatartás egyik alapve­tőnek látszó hatása az, hogy az anyagcsereszintet leszál­lítja, vagyis az égetéshez szükséges oxigénigényt is csökkenti. Ennek foka labda­rúgóknál, sőt, búvároknál is egyforma volt! Meglepően jó eredményt mutattak a női sportolók, közülük is kiemel­kedett Gyarmati Andrea, az Európa-rekorder úszónő. A következő tudományos meg­állapítás az volt, hogy e té­ren is létezik specifikus adaptáció, így felső határt itt sem kiálthatunk ki, ép­pen úgy, mint az eredmé­nyeknél, amelyeket a pályán érnek el. Mi újság az olimpiai sportágadon ? Vívás Régebben az olimpiai esé­lyesek latolgatása általában így kezdődött: „a kard egyé­ni és csapat — az két arany­érem ...” Utoljára 1960-ban. a római olimpián sikerült csak ez a kettős siker, s a világbajnok­ságokon is megszűnt a ma­gyarok egyeduralma. Mindez azt bizonyítja, hogy a legha­gyományosabb .magyar fegy­vernemiben” alaposan meg­változtak az erőviszonyok, de ugyanígy a vívás többi szá­szaméban is. Évről évre vál­tozatosabb a mezőny, akad­nak váratlan, győztesek (a tavalyi világbajnokságon pél­dául á kardban az olasz Mai­iéi, a női tőrben a francia Demaille lett az első), fel­tűnnek tehetségek, s legfel­jebb az ismétlődik, hogy a legtöbb pontot a szovjet sportolók gyűjtik össze és utánuk a magyarok végeznek a második helyein. Bay Béla dr., a válogatott vezetője, többször kijelentet­te, hogy közeleg az olimpia időpontja, úgy fokozódik a versenyzők szorgalma, lelke­sedése, s nemcsak az előírt gyakorlatokat végzik, hanem sokszor „túlóráznak” is. — Minden fegyvernemben nagy létszámú keretet állí­tottunk össze, azzal a céllal, hogy az idősebbeknek és a fiataloknak egyaránt lehető­séget nyújtsunk a válogatott­ba jutásra — folytatta a fő­titkár. — Június 20-án tör­ténik meg a csapatok kijelö­lése, addig hazai és nemzet­közi versenyek egész soroza­tán lépnek pástra vívóink. Ellentétben a múlttal, na­gyobb súlyt kapnak a nem­zetközi erőpróbákon elért eredmények, tehát nem a ha­zai tájékoztatók a legdöntőb­bek. így például már a hó­nap végén Párizsban a Mar­tini Kupa tőrviadalon nyolc versenyzőnk vesz részt, hogy szereplésükkel képet adja­nak formájukról. A válogatott kereteit jelen­leg a következőkből állnak: Férfi tőr: Kamuti Jenődr., Kamuti László, Marton Ist­ván, Gyarmati Béla, Szabó Sándor, Füredi Gábor, Sza­kács György, Czakkel István. Női tőr: Rejtő Ildikó, Szol­noki Mária, Simonífy-Tóth Ágnes, Gulácsy Mária, Bóbis Ildikó, dr. Mendelényi Ta­másné, Maros Magda, Torda- si Ildikó, Szárai Márta, Kol- lányi Katalin, Vadász Éva. Kard: Pézsa Tibor, Hor­váth Zoltán, Bakonyi Péter dr., Meszéna Miklós, Marót Péter, Kovács Tamás, Ko­vács Attila, Hammang Fe­renc, Körmöczy Csaba, Ge- revich Pál. Párbajtőr: Kulcsár Győző, Schmitt Pál, Fenyvesi Csaba dr., Erdős Sándor, Erdős Gá­bor, Muskovszky Gábor, Osz- trics István, B. Nagy Pál, Varga Pál. Á Budapesti Közlekedési Vállalat BKV 44 órás1 munkahéttel, állan­dó 1 műszakos beosztással AZONNALI BELÉPÉSRE KERES: kőműves, tetőfedő, épület- lakatos, gázszerelő, fűtés- szerelő, tekercselő, 3 mű­szakos beosztásban: gyalus, marós szakmunkásokat, va­lamint építőipari betanított és segédmunkásokat. Munkaidő-beosztás: heten­kénti szabad szombat. Felveszünk továbbá: szak­ma nélküli férfi munkaerő­ket. vasúti pályajavítási és építési munkára. A munkaidő-beosztás: két­hetenkénti szabad szombat és szabad hétfő. Egyenruha-ellátás. Vidéki dolgozók részére munkásszállást biztosítunk. Bérezés: a kollektív szer­ződés szerint. Minden dolgozó és család­tagja részére autóbuszra, villamosra, HÉV-rc és metróra szóló díjmentés utazási igazolványt biztosí­tunk. Felvétel: Bp., VII.. Kertész u. 16. és a vállalat vala­mennyi telephelyén. — EGY MÁSIK KUTA­TÁSI sorozat a sportterhelés utáni EKG-vizsgálatokkal kezdődött. Most talán nem is érdekes ez a téma, hanem inkább az a meglepő tapasz­talat, amelyre az első vizs­gálatok után jutottunk. A szív pitvarának és kamrájá­nak határáíi levő inger cso­móban a terhelés után rend­ellenességek mutatkoztak, a pulzus hirtelen lelassult, holott a nagy terhelés után ez általában szaporodni szo­kott. Arra gondoltunk, hogy: ez biztos az edzettség, a jó kondíció egyik jele, de té-' vetítünk! Felméréseink pon­tossága megkívánta, hogy teljesen kezdő sportolókat, Illetve edzéseket nem is folytató embereket is meg­vizsgáljunk. Ekkor bizonyo­sodott be, hogy a pulzus hirtelen „befékeződése” az ..amatőröknél” is előfordul, tehát családi öröklöttség, al­kati eredű is lehet. Sőt, az is világossá vált, hogy sok­szor káros állapot kihatása­ként, túledzés, betegség utá­ni ki nem gyógyultság utó­hatásaként jelentkezik. Ezúton mondunk köszöné­st mindazoknak, akik fe­lejthetetlen édesanyánk özv. HORVÁTH GÁBORNÉ temetésén részt vettek és részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyermekei és a gyászoló család. Köszönetét mondok, mind­azoknak, külön a Finom- szerelvénygyár megjelent dolgozóinak, akik drága jó fiam, BŐGŐS LÄSZLÖ temetésén részt vettek, és részvétnyilvánításukkal fáj­dalmamat enyhíteni pró­bálták. Édesapja, az egri MÁV dolgozója. A FÜZESABONYI ÁFÉSZ VASBOLTJÁBAN január 22-tó7 autóalkatrészek NAGY VÁLASZTÉKBAN kaphatók MOSZKVICS, WARTBURG, SKODA, TRABANT, POLSKI FIAT szerkezeti-világítási alkatrészek; autó­ápolási cikkek széles skálája várja a KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnali belépésre keres központi telephelyére, továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Algyő, Százhalombatta, Fényeslitkc) külszolgálatos munkakörbe: lakatos, vízvezeték-szerelő, bádogos, esztergályos, aszta­los, lemezlakatos, ív-, lánghegesztő motorszerelő, csősze­relő, kazánfűtő szakmunkásokat, továbbá öltözőőröket, őröket és férfi segédmunkásokat. Százhalombattán minden szombat szabad, Algyőn és Fé- nyeslitkén dékádmunkarend van. Magas kereseti lehetőség! Munkásszállás, üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken ingyenes. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segéd­munkások részére hegesztőképzés. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Budapest. XVIII., Gyömrői út 79—83. vagy a vidéki munkahelyek vezetőinél. ALLAS Olvassa a QU fi ú jsáy o t IPARI mérlegképes végzettség­gel, 20 éves főkönyveiéi, revizo­ri gyakorlatiéi állást változtat­na Egerben, illetve környékén. „Megegyezünk” jeligére egri Magyar Hirdetőbe. ______________ F ELVESZÜNK karbantartó lakatost, műszerész és tejipari gépek kezelésére fiatal férfi és női dolgozókat. Szakmunkás- képzés biztosítva van. Gyöngyö­_si Tejüzem.______________________ V ÁLLALATOK figyelem! To­vábbtanuló leányomnak 4—6 órás munkahelyet keresek Gyöngyösön. „Ügyes kezű” jel­igére Gyöngyösi Magyar Hirde­tőbe. _____________________________ B ETONÜTEP1TÖ Vállalat ká­polnai munkahelyre 4,5 t. te­hergépkocsira gépkocsivezetőt felvesz. Jelentkezés személye­sen, a kápolnai építésvezetősé­gen, vagy írásban a vállalat gépkocsi csoportjánál Bpest, VII., Akácfa u. 60._______________ T AKARÍTÓNŐT felveszünk. KÖZGÉP, Eger, Lenin út 263. szám.____________________________ A GYÖNGYÖSI Vízművek ke­res azonnali belépésre műszaki rajzolót, műszaki adminisztrációs munkakör beltöltésére. Jelentke- zés: Jókai u, 25. sz. alatt. VÁLLALATUNK azonnali be­lépéssel egy megfelelő képesítés­sel és gyakorlattal rendelkező könyvelési csoportvezetőt és for­galmi könyvelőt keres. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a Mátravidékl Kőbánya Válla­lat személyzeti vezetőjénél, Recsk. Jelentkezést önéletrajzzal kérjük. INGATLAN LENINVAROSI, szövetkezeti garzonlakásom elcserélném eg­ri hasonlóért. Ajánlatokat Du­dás Jánosmé, Leninváros, 165/B. ép„ m. em, 13._____________ K ÜLÖN bejáratú bútorozott szobába lány lakótársat kere­sek. Eger. Hadnagy u. A/8„ II. 6. Érdeklődni este. küvő” jeligére egri Magyar Hir­detőbe__________________________ E LADÖ Nagy maros-Rigóhegyen 168 n.-öl telek. vikcridházzaL Cím: „Dunakanyar” 24 903. sz. jeligére a hatvani hirdetőbe. 122 NÉGYSZÖGÖL házhely el­adó. Gyöngyös, Petőfi u. 129. JÁRMŰ 1972-BEN vizsgázott NYSA te­hergépkocsi eladó. UNISZERV, Heves.___________________________ 3 50-ES Jáwa motorkerékpár eladó. Muzsi, Gyöngyös, iskola u 12. VEGYES ÉPÜLET asztalos és parkettá­zó munkát vállalok, közülettol is, pormentes csiszológéppel. Szabó Béla, Erdőtelek, Dózsa Gy. u. 12._______________________ F ELHÍVOM az autótulajdono­sok figyelmét, hogy autójavító műhelyemet megnyitottam Bél­apátfalván, a Cementgyárral szemben. Mindennemű javítás és festési munkát rövid határidőre vállalok. Kovács Sándor autó­szerelő mester. NAGYKÉFERNYÖS Orion tv príma állapotban eladó. Gyön­gyös, Köztársaság tér 3. KETTŐ szobás, új ház, műút mellett eladó. Molnár, Heves, Gyöngyösi út 27.________________ E GERBEN bútorozatlan szoba­konyhát keresek. „Áprilisi es­A KIOSZ Heves megyei Kisiparosok Adóközössége, Eger, Csiky Sándor u. 32. gépírni tudó felvételre. Jelentkezést személyesen kérjük. Január 17-től február 17-ig kedvezményes olajkályha­kiárusítás AZ IPARCIKK KISKER. SZAKÜZLETEKBEN 150,— FORINTOS VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT AJÁNDÉKOZUNK, HA LAMP ART 7500 kalóriás M 630-as típusú csempe ALFA POTEZ típusú EMO 5-ös típusú vásárol. 3010,— Ft-os 3040,— Ft-os 3660,— Ft-os 3970,— Ft-os olajkályhát 100,— FORINTOS VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT ADUNK A LAMPART 5000 kalóriás, 2600,— Ft-os olajkályha vásárlásakor. VAS—EDÉNYBOLT, Eger, Sándor I. u. sarok. Telefon: 16-63. Gyöngyös, Kossuth u. 24. Telelőn: 21-50. Gyöngyös, Lakótelep. Telefon: 24-03. Hatvan, Lenin tér 3. Telefon: 10-10. Petőfibánya Recsk Bélapátfalva VAS—EDÉNYBOLT, HÁZTARTÁSI— MŰSZAKI BOLT, VAS—EDÉNYBOLT, VAS—MŰSZAKI BOLT, IPARCIKKBOLT, IPARCIKKBOLT, Az EGRI. GYÖNGYÖSI és HATVANI árudákból a fenti, február 17-ig megvásárolt olajkályhákat díjtalanul házhoz szállítjuk Heves megye területén. Közületi vásárlásnál az enged­mény, a számla összegéből kerül levonásra. Választékos árukészletből, bizalommal, — szaküzleteink­ben vásároljon! A füzesabonyi AFÉ85E %'asbolt.f ában a kedvelt *1-68-as szekszárdi aiüJkáiyha kcapihcitő i

Next

/
Oldalképek
Tartalom