Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-22 / 18. szám
Párttaggyiílésekről jelentjük Hatvani Konzervgyár: a feladatok végrehajtásában erősödjék a személyi felelősség! A Hatvani Konzervgyár kommunistáinak hét közepén . tartott összevont taggyűlését — az üzemen túlról is érdeklődve figyelték. S hogy nem alaptalan ez a kíváncsiság, mond tőle, számos innen kiindult korábbi kezdeményezés bizonyítja. Gyakran ad követendő példát a gyára város más üzemednek, alap- szervezeteinek is ... így beszéltek róla, s hogy mennyire nem véletlenül, a csűcsveze- tőség beszámolóját hallgatva személyesen is alkalmam volt erről meggyőződni. Kiss Ferenc párttitkár tolmácsolásában ugyanis a testület ez alkalommal is több tiszteletre méltó eredményről adhatott számot. Többi között arról, hogy a X. párt- kongresszus, a Központi Bizottság, a Minisztertanács határozatainak szellemében sikerült a vezetőségválasztás óta eltelt időszakban munkálkodni. Jónak mondható a kádermunka, 21 új pártta- guk van, a vezetők, tisztségviselők, aktívák becsülettel iparkodnak eleget tenni mindenkori megbízásaiknak. Napi kötelességeik mellett törődnek a tanulással, a szakmai, politikai továbbképzéssel is, ami annyira példamutatónak bizonyult, hogy ma már a gyári dolgozók mintegy féle vesz részt valamilyen oktatásban. Javult a csúcsvezetóség és a vállalat gazdásági vezetőinek viszonya, erősödött a párt tömegkapcsolata, befolyása, vezető szerepe. Tizennyolc tagú munkásőrgárdájuk az első helyet vívta ki magának a városban szereplésével. A konzervgyári testület is különös felelősséggel segítette a nők, a fiatalok helyzetének javítását. Szerepe volta munkavédelem növelésében, a szociális körülmények kedvezőbbé tételében, a lakásépítések vállalati támogatásának szélesítésében, a bérjavításokban. Fórumot teremtett a beosztottakat és a vezetőket kölcsönösen érdeklő kérdések kicserélésére. Termelést segítő munkájában külön is foglalkozott két súlyponti üzem, a litografáló és a dobozüzem tevékenységével. Fokozott figyelemmel volt a vállalati energiagazdálkodás iránt, s javaslatai alapján csökkentek ezen a területen is a költségek. Hangját hallatta, véleményt mondott a gyári beruházásokkal kapcsolatban, feladatának tartotta általánosságban a fegyelem szilárdítását. A titkár mindezek mellett -— természetesen szólt a hiányosságokról, a szervezeti élet tapasztalt negatívumairól is. Egyebek mellett arról, hogy az év közi taggyűlések érthetetlen módon nem elég pezsgőek, hiányzik a tagok aktivitása. Hallgatnak, mintha nem lenne mondandójuk, véleményük! S kifogásolta ezt a hozzászólások során Fehér Istvánná, a városi pártbizottság képviselője is. Éppen az említettek miatt feltétlenül szükséges tehát, hogy általánosságban is növekedjék a konzervgyárban az aktivitás, a még jobb eredmények érdekében a feladatok végrehajtásában erősödjék minden, vonalon. a személyi felelősség! ( ni) Uj kezdeményezés a tanácsoknál Ingyenes jogi tanácsadás Az új tanácstörvény rendelkezéseinek értelmében a tanácsoknál meg kell teremteni mindazokat a jogi feltételeket, amelyek a tanácsi munka szakszerű és hatékonyabb végzését szolgálják. Ennek az általános rendelkezésnek a szellemében állandóan bővül a helyi tanácsi szervek hatásköre. Az utóbbi években egyre több olyan hatáskör került az ügyek intézésére legilletékesebb városi és községi tanácsokhoz, amelyeket azelőtt a felsőbb tanácsi szervek gyakoroltak. Ilyen volt például az építési és ipari engedélyek kiadása. Ez kétirányú feladatot ró a tanácsi vezetőkre. Egyrészt 1972-ben fejezik be Bálimban épül ki és Sut fel 'eljes kapacitásra hazánk egyik Aj bauxitbányája. A bánya „ipari” szerelése is gyors $Üemben folyik. Képünk 250 méterre készült a föld alatt D már teljes ütemben dolgozó szivattyúkról. ___ . ___. „ 4m'Á Mo). T ovább az eddigi helyes úton Sajtótájékoztató a MESZÖV-ben tovább kell fokozni a városi és községi tanácsoknál dolgozók politikai és szakmai képzettségét, másrészt hatékonyabb propagandára van szükség, hogy a. lakosok megismerjék, vitás és jogi ügyeikben hogyan és hol kell eljárniuk. Az ilyen, irányban, végzett felmérések tapasztalatai azt mutatják, hogy az állampolgárok ügy értik eintézések sokszor azért húzódik él, mert kellő jogismeret hiányában nem megfelelően és nem a kellő helyen járnak el. Ez a későbbiekben ■ további jogi komplikációkat is okozhat. Ezek .ismeretében, az új tanácstörvény szellemében határozott úgy a közelmúltban a megyei tanács végrehajtó bizottsága, hogy a megye mintegy negyvenöt községében bírók, ügyészek, ügyvédek, államigazgatási jogászok felkérésével negyedéves ingyenes jogi tanácsadást szervez. A tanácsadás célja az állampolgárok jogi ismereteinek bővítése, kisebb ügyekben jogi véleményezés, tájékoztatás. A tanácsadás időpontjáról a községi tanácsok tájékoztatják a lakosságot. Az ingyenes jogi tanácsadás bevezetése kísérletképpen egy évre terveződött, s attól függően folytatják, hogy a lakosság ezt mennyire igényli majd. Az új szolgáltatással, az ingyenes jogi tanácsadó szolgálattal a megyei tanács a szocialista törvényesség fejlesztését kívánja szolgálni. A megyei főügyészség, a megyei bíróság, az Ügyvédi Kamara és a Magyar Jogászszövetség Heves megyei szervezete felkarolta a kezdeményezést, és segítséget nyújt a lakosság jobb tájékoztatásához. (Sebestyén János) Az lSít-es esztendő a megye általános fogyasztási és értékesítő, takarék- és lakásszövetkezeteinek életében igen jelentős időszak vetft. A szövetkezetek elkészítették a IV. ötEves tervüket és eredményesen munkálkodtak az első év feladatainak megoldásán. Ebhez jelentős segítséget adott a szövetkezetek VII. kongresszusára való felkészülés, a még lendületesebbé váló munkaverseny-mozgalom. A szövetkezetek 1971. évi gazdasági és szövetkezetmozgalmi munkájáról, s az 1972-es feladatokról tartott sajtótájékoztatót dr. Havellant Ferenc, a MÉSZÖV elnöke. ' Elmondotta, hogy a megye fogyasztási szövetkezeti mozgalmának mindhárom ágazata eredményesen zárta az 1971-es esztendőt. Ezek az eredmények különösen a következőkben összegezhetők: Nőtt az áruforgalom, a teljesítményérték, szélesedett a szövetkezetek tevékenysége. 1971-ben a bolti kiskereskedelemben 13,3 százalékkal, a vendéglátásban pedig 8 szá- zaléklcal bonyolítottak le nagyobb forgalmat, mint az előző évben. Ez 250 millió forintos növekedésnek felel meg. A megyei átlagot meghaladó forgalomemelkedés eredményezte azt is, hogy tovább nőtt a szövetkezetek szerepe a lakosság áruellátásában, hiszen a megyei áruforgalomból való részesedésük mintegy 50 százalékot tesz ki. Szerényebb mértékben ugyan, de javult a mezőgazdasági termékeik felvásárlása és nagyobb gondot fordítottak a zöldség-gyümölcs ellátásra is. Dinamikusan nőtt az ipari, és szolgáltatási üzemág teljesítménye. Különösen jelentős volt e területen a húsellátás! gondok enyhítésére mintegy 11 ezer sertés hizlalása, forgalomba hozatala, valamint a kenyérellátás javítására Jcisebb kapacitású sütőüzemek létesítése. Ezek eredményeként a szövetkezetek összes forgalma és teljesítményértéke mintegy 2,5 milliárd forintot tesz ki. Gyarapodott a kereskedelmi hálózat, nőtt az egységek száma, javult a kulturáltság. Az év során a hálózat fejlesztésére mintegy 27 millió forintot használtak fél, amely közel 5 ezer négyzetméter alapterület-növekedést jelent. Üj kis ABC-k, .szaküzletek, az idegenforgalom követelmié- nyeinek is megfelelő korszerű vendéglátó egységek és egyéb létesítményiek épültek. Tovább fejlődtek a takarékszövetkezetek. Működési területük tovább bővült, sma már 111 községben tevékenykednek. Nőtt a betét- és köl- csönáilomány. Több mint ötezer hitellevél kiadásával nyújtottak segitséget a tagság áruvásárlásaihoz. A lakásszövetkezetekben tovább szilárdult a szervezeti élet. A lakásfenntartó szövetkezetek mellett komoly érdeklődés mutatkozik a lakásépítő szövetkezetek megalakítására, s az új szövetkezeti formák, garázsépítő és üdülőszövetkezetek létesítésére is. Dr. Havellant Ferenc hangsúlyozta,, hogy javult a vezetés színvonala, nőtt a gazdálkodás hatékonysága. A forgalom növekedése, a tevékenység szélesítése, az észszerűbb takarékos gazdálkodás, a szolid árpolitikára való törekvés mellett is kedvezően érezteti hatását a nyereség növekedésében. Konkrét .a® Itfciaó vizsgalat a hú», és *—JV )-r< liúskés%ítuiények uiluoség^ére A belkereskedelmi miniszter utasítására az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség a kereskedelemben és az iparban februárban és márciusban átfogó vizsgálatot szervez a hús és húskészítmények minőségének, forgalmazásának és árainak tanulmányozására. A vizsgálatba bekapcsolódik a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Magyar Szabvány- ügyi Hivatal, az Egészség- ügyi Minisztérium Közegészségügyi és Járványügyi Fő- igazgatósága. , a KERMI, a Behtereakcdclml Minisztérium élelmiszer- és vegyi kereskedelmi főosztálya is. Behatóan vizsgálják majd, hogy mindenütt megfelelően alkalmazzák-e a hús és húskészítmények minőségi szabványait, betartják-e a szállítással kapcsolatos higiéniai előírásokat, s nem lépik-e túl a rögzített árakat. Feltárják a fogyasztók érdekeit sértő jelenségeket, képet nyernek a húsárak összetételéről, például áriról, hogy olcsóbb cikkekből is megfelelő meny- nyísegnez hoezajutnat-e a iaadatok erre vonatkozóan még nem állnak rendelkezésünkre, de a szövetkezetek múlt évi összes nyeresége várhatóan megközelíti a 90 millió forintot. Erősebb kapcsolat Erősödött a szövetkezetek' és a tagság kapcsolata, nőtt a tagok bizalma, elégedettsége. Ez jut kifejezésre abban is, hogy a legfontosabb feladatokat a szövetkezetek a demokratikus jelleg további erősödésével, a tagság széles rétegének bevonásával valósították meg. A IV. ötéves terv célkitűzéseit, a VII. kongresszusi akcióprogramokat részközgyűléseken, küldöttgyűléseken vitatták meg és hagyták jóvá. A tagság egyetértése, támogatása nyilvánul meg a 149 ezer fős tagságnak a munkában való egyre aktívabb részvételében. Egy év alatt többek között közel 10 ezer új tag lépett be. 1,5 millió forint részjegybefizetés, 3,6 millió forint célrészjegy-jegyzés történt, közel 11 millió forint tagsági kölcsönt nyújtottak, 600 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. A szövetkezetek e megnyilvánulásokat az általános feladatok ellátása mellett, a közel 4 millió forintos vásárlási és értékesítési visszatérítésen túlmenően, mintegy 1 millió forint értékű térítésmentes, illetve kedvezményes új szolgáltatások bevezetésével is viszonozták. Jóleső érzései állapíthatjuk meg tehát, hogy megyénk fogyasztási szövetkezetei szervesen illeszkednek a megye egységes fejlesztésébe, “jó úton haladva eredményesen továbbfejlődték. A sikerek alapja a párt helyes gazdaságpolitikája, a szövetkezetek iránt megnyilvánuló bizalma és támogatása. A célkitűzéseket a választott vezetőségek, vezetők és a mozgalom több ezer főt számláló becsületes dolgozó kollektívája realizálta, hiszen ezek a hétköznapok szorgos munkája nyomán válhattak valóra. Munkálkodásukért ezúton is elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki. Az elért eredmények jó alapot teremtenek munkánkhoz az 1972. évi feladatok megoldásához, a IV. ötéves terv soron következő célkitűzéseinek, a szövetkezetek VII. kongresszusa állásfoglalásainak megvalósításához. Ennek tudatában meggyőződéssel vallhatjuk, hogy a fogyasztási szövetkezeti mozgalom helyes úton jár. Feladataink meghatározásánál és végrehajtásánál továbbra is pártunk szövetkezetpolitikájának megfelelően azt az alapszabályban is megfogalmazott elvet szükséges a munka középpontjába állítaná, hogy a szövetkezetek célja a tagság szolgálata. Ennek érdekében fokozottabban kell törekedni a tagság folyamatos tájékoztatására, a munkába, való aktív részvételének elősegítésére — folytatta dr. Havellant Ferenc. — Az eddigi kedvező tapasztalatokat felhasználva a kölcsönösség elve alapján indokolt fejleszteni a tagok anyagi érdekeltségét. A nagyobb tagsági öntevékenységre, anyagi hozzájárulásra és a szövetkezetek gyarapodására alapozva szükséges bővíteni a tagok számára nyújtott kedvezmények, szolgáltatások körét. Jő alap \ a szövetkezeti törvény Ehhez jó alapot teremt a közelmúltban megjelent új egységes szövetkezeti törvény, amely tovább bővíti a tagság jogait. Ezek az év első felének jelentős feladatát képező alapszabály-módosítások során kerülnek rögzítésre. Komoly feladatként jelentkezik a továbbiakban is a lakosság áruellátási igényeinek kielégítése. Arra szükséges törekedni, hogy ez a megye minden hely&égcbeii, hely- l'JTL ianuaf; Sw» jewgtósA ben, kulturált körülmények között valósuljon meg. Jelentős feladatok vannak a zöldség-gyümölcs áruellátás javításában. Ez termetesen csak a háztáji termelés fokozottabb elősegítésével, a felvásárlás és értékesítés szervezettségének javításával és különösen a termelésben, a felvásárlásban és értékesítésben érdekeli szervek együttműködésének javításával, a fogyasztási és a termelőszövetkezetek együttműködésével, a társulásokban rejlő lehetőségek fel- használásával oldható meg. Célkitűzések megvalósításában fontos szerepe van a tevékenység bővítésének. Itt különösen az ipari és szolgáltatási üzemág lehetőségei számottevőek. Igen fontosnál: tartjuk a szövetkezeti sütőüzemek hálózatának további bővítését, valamint a húsellátás javítása érdekében a termelőszövetkezetekkel közösen húsfeldolgozó üzemek létesítését. A takarékszövetkezetek változatlanul tekintsék alapvető feladatunknak a betétállomány növelését, a kölcsön- alap bővítését. Fordítsanak továbbra is fokozott gondot a termelőszövetkezeti tagok, mint takarékszövetkezeti tagok sajátos pénzügyi szolgáltatási igényeinek kielégítésére, a gazdálkodási fegyelem megszilárdítására. Működjeinek közre a falusi lakásviszonyok javításában, kedvezményes kölcsönökkel mozdítsák élő a fiatal szövetkezett tagok problémáinak megoldását Nagy feladatok hárulnak a szövetkezetekre és szövetségünkre a már megalakult és a jelenleg szervezés alatt álló lakásépítő szövetkezetek munkájának segítésében. Ilyen feladatként említeném a megfelelő telek és a kivitelező kapacitás biztosítását, emellett a lakástípusók kiválasztását, valamint az építés szakaszában a műszaki ellenőrzés elősegítését. Mindezeket a feladatokat az ille- tékes tanácsi szervek és az .igényjogosult tagok vállalatainak. anyagi támogatásával tudjuk a legsikeresebben megoldani. Számítunk a támogatásra Ismeretes a beruházási piac feszültsége. Ezért arra szükséges törekedni, hogy a folyamatban levő beruházások terv szerint megvalósuljanak, határidőre befejeződjenek. Tudatában, vagyunk annak, hogy feladatainkat csal: széles körű összefogással, egymás kölcsönös segítésével tudjuk megvalósítani. Ezért a továbbiakban még fokozottabban. törekszünk a testvérszövetkezetekkel, termelőszövetkezetekkel, kisipari szövetkezetekkel való még szorosabb gazdasági és szövetkezetmozgalmi együttműködésre, valamint más gazdálkodó szervekkel, üzemekkel, vállalatokkal történő együttműködés lehetőségeinek felhasználására. Továbbra is ápoljuk és erősítjük az illetékes párt- és tanácsszervekkel kialakult jó kapcsolatainkat, segítségüket igényeljük és hasznosítjuk munkánkban. Terveink valóra váltáséban messzemenően, számítuhk a szövetkezeti, tagok, választott vezetők aktív támogatására. Bízunk a szövetkezetek dolgozóiban, és kérjük, is segítségüket. Ha a jóindulat, az együvé tartozás, a közös célok együttes vállalása jellemzi a tagság és a szövetkezet kapcsolatát, akkor bizton remélhetjük, hogy 1972-ben is sikeresen haladhatunk tovább a helyes úton — fejezte be tájékoztatóját dr. Havellant Ferenc, a MÉSZÖV elnöke. Nemim & \ ■V