Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-19 / 15. szám
1972. január 19., szerda, A Nap kél: 7.25, nyugszik: 16.24 órakor A Hold kél: 8.49, nyugszik: 20.18 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon S AK a nevű kedves olvasóinkat! A Sára név eredete a mondabeli Abraliám fele-> ségéig nyúlik vissza, akit „Sársi”-nak hívtak és amelynek „úrnő” a jelentésee * Kilencven évvel ezelőtt született Dunaföldváron Alpári Gyula, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kimag aló harcosa. 1900-tól vett részt a szocialista diákmozgalomban, belépett az MSZDP-be és folyamatosan jelentek meg a Népszavában novellái, versfordításai, ö képviselte a magyar ifjúmunkásokat az Ifjúmunkás Intemacionálé kongresszusán. Alpári 1919 elején belépett a KMP-be. A Tanácsköztársaság idején külügyi népbiztos-helyettessé nevezték ki és tagja lett a Vörös Üjság szerkesztőségének. A. Tanácsköztársaság megdöntése után el kellett hagynia az országot. A Gestapo 1940-ben Párizsban letartóztatta és koncentrációs táborba hurcolta. Miután hiába próbálták rábírni arra, hogy el 'it megtagadja» hosz- szas kínzások után 1944-ben kivégeztékP Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként Mszakadozó felhőzet, többfelé, elsősorban a Dunántúlon, kisebb havazás. Délen néhány helyen ónos eső. Élénk, helyenként erős viharos lökésekkel kísért délkeleti szél. A nyugati megyékben egy-két helyen kisebb hófúvás. A hideg tovább gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, mínusz 5 fok között. Less-e megfelelő utánpótlás ? Összegezték a kereskedelmi és vendégláté- ipari szakmunkástanulók képzésének megyei tapasztalatait Kilépett egy Riga motor, megsérüli a Trabant lűs Gyöngyösön A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Heves megyei Bizottságánál a közelmúltban összegezték azokat a tapasztalatokat, amelyeket a kereskedelmi és a vendéglátóipari szakmunkás- tanulók beiskolázásának adataiból vontak le. A megye kiskereskedelmi és vendéglátóipari forgalma a harmadik ötéves terv évei alatt a vártnál sokkal erőteljesebben, 61,3 százalékkal emelkedik. A megnövekedett feladatok ellátását a kereskedelemben és a vendéglátásban csak igen kis mértékben lehet gépesítéssel megoldani. Éppen ezért kell nagy súlyt fektetni a megfelelő szakember-utánpótlásra. Heves megyében ezt két szakmunkásképző intézetben, illetve az egri szakközépiskolában kívánják továbbra is megoldani. A pályaválasztási tanácsadások, illetve más . motiváló hatások nyomán az 1971—72-es tanévre ezekbe az intézményekbe 808-an kérték a felvételüket. A vállalatok igénye 544 tanuló volt. Ezzel szemben csak 439 jelentkező felelt meg a követelményeknek, bár a túljelentkezés sokkal nagyobb reményekkel kecsegtetett. A szakmánkénti eltérés a tapasztalatok szerint igen nagy: a kereskedelmi tanulók 20, míg a vendéglátó- ipari tanulók 80 százaléka fiú, ami érthető is, hiszen a felszolgálás meglehetősen igénybe veszi a fiatalok szervezetét. Az idei létszámadatok alapján — s az előzetes tervek szerint — meg tudják majd oldani a megfelelő szakember-utánpótlást mindkét munkaterületen. Bár a képzés kimondottan mostoha körülmények között folyik: Egerben 12 tantermet bérelnek, Gyöngyösön pedig két különböző iskolában folyik a tanítás. Nincs megoldva a testnevelés oktatása, de a szakmai felkészítéshez oly szükségszerű szemléltetés sem. Nehéz bevonni — éppen az említett körülmények miatt — a fiatalokat az ifjúsági mozgalom tevékenységébe, s kevés a közös kulturális program is. A KPVDSZ megyei bizottsága e tapasztalatok nyomán több olyan határozatot hozott, amelyek elsősorban a szakmunkástanulók érdek- képviseletére, a képzés fejlesztésének lehetőségeire, a fiatal szakmunkások élet- és munkakörülményeinek javítására hívta fel a figyelmet, Keddre virradó éjszaka hirtelen riasztották az ügyeletes gyöngyösi városi tűzolPI ACI Burgonya kilója 2,70—8,5® forint. burgonya 2 kg-os csomagolásban 8,20 forint. takarmányburgonya 1,60 forint, vöröshagyma 5.- forint, vöröshagyma 2 kg-os 11,20 forint, fokhagyma 3,50—16,50 forint, fejes káposzta 3.90 forint, kelkáposzta 3,90 forint, vöröskáposzta 4,30 forint, karfiol 8.- forint, gyökér 7,50 forint, sárgarépa 4,10 forint, zeller 7,50 forint, karaláb 4,20 forint. cékla 4,30 forint, feketeretek 3,50 forint, ecetes uborka 13—15 forint, savanyú káposzta 8.- forint, körte 7—8,50 forint, alma piros 5,60—3,30 forint, alma piros 2 kg-os 14,80—17,80 forint, mák 48 forint, lencse 26 forint, dió, héjas 13—17 forint, dióbél 54—64 forint, mandulabél 70—80 forint, torma kilója 15 forint, tojás darabja í,40—1,70 forint, cse- resznyepaprika 55 forint. tókat, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek és hozzáláttak a lángok megfékezéséhez ... A Petőfi utca 29. számú ház udvarán egy féltetős, deszkaoldalú mellék- épületet épített valamikor a tulajdonos, hogy itt tárolja az éppen használaton kívüli tárgyakat, szenet, fát, de ide tolta be a kismotort is. Ezen az éjszakán ez a melléképület gyulladt ki eddig még ismeretlen ok miatt. A tűz következtében a bódéban tárolt tüzelő, használati tárgy, sőt a Riga motorkerékpár is elégett, s megrongálódott a közelben leállított Trabant gépkocsi eleje is. A kárt a szakértők több mint húszezer forintra becsülik, s folytatják a vizsgálatot, hogy kiderítsék: mi okozta a lángokat, s ezért ki a felelős... Gárdonyi Géza Társaság alakul Egerben Ä négyes évforduló előkészítéséről tárgyalt az operatív bizottság Az Egri Várost Tanács által létrehívott operatív bizottság, amely a várvédő Dobó István halálának négy- századik, az író Gárdonyi Géza halálának ötvenedik, az Egri Képtár létesítése századik, s a műemlékvédelmi törvény megalkotásának századik évfordulójával kapcsolatos ünnepségeket előkészíti, kedden délelőtt tartotta első munkaértekezletét. Danes Lajos, a városi tanács elnökhelyettese vázolta bevezetőben a négyes évforduló műsortervezetét, amelyet némi bővítéssel, illetve módosítással az operatív bizottság tagjai helyeslőleg elfogadtak. Ezt követően sor került a reszortfeladatqk megállapítására. majd szétosztására. Az operatív bizottság által megtárgyalt közel kéthónaÍVWVWMAWWVtA\WMAiVNM.WVVVy/WWt/WWVVNMAM/VVVVVVNWVNWWVWAAMAAAAAAAAAAWVWVi MWK GOmv # umttiz Jt£(5€NY£ styorvtér* Sete rDesto-Metrik István pás ünnepségsorozat szeptember 13-án kezdődik, amikor a Magyar Történelmi Társulat török hódoltság kori problémákkal foglalkozó ülésszakát nyitják meg Egerben. Ezen a tanácskozáson 6—8 előadásban hazai kutatók s meghívott török és osztrák történészek legújabb tudományos eredményeiket foglalják össze. Ugyancsak ezen a napon kerül sor a Vörös Csillag Filmszínházban a múzeumi és műemléki hónap megnyitójára. A Dobó-évfordulóval kapcsolatban meg kívánják rendezni a várkapitány nevét viselő katonai alakulatok, szocialista brigádok, termelőszövetkezetek, úttörőcsapatok képviselőinek találkozóját. valamint az október 16- án kezdődő szocialista haza- fiság tanácskozása keretében Dobó és az egri várvédők szerepét méltató előadás hangák el. Gárdonyi Géza munkásságával a Magyar Irodalomtörténeti Társaság egri' emlékülése foglalkozik majd, s az évfordulóval kapcsolatos események sorából kiemelkedik az író nevét viselő társaság megalakulásának ünnepsége, továbbá egy olyan kis verseskötet megjelentetése, amely az Egerben született, vagy Egerrel kapcsolatos költeményeket gyűjti össze, s ezáltal a város szelleméről vall. Szó van arról is, hogy rádiós vetélkedőt szerveznek azon városok fiataljai között az Egri csillagok írójáról, munkásságáról, ahol Gárdonyi életében több időt töltött. A száz évvel ezelőtt létesült Egri Képtárra a rendezők a műgyűjtő Pyrker érsek képeinek kiállításával emlékeznek, továbbá október 19-i kezdettel megrendezik a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tudományos ülésszakát. A műemléki törvényről egy a Megyei Könyvtárban megrendezendő előadás keretében hallhatnak majd az egriek, illetve az oda látogatók. (m. gy.) Ma t Pártnapok megyénkben Nagyrédén (község), 17.00 órakor: Pethes István, Gyöngyösön (tejüzem—(városgondozás) 10.00 órakor: Koller György tart párt- napot. Ä bervai gyorsírócsapat a harmadik az országos versenyen Második alkalommal rendezték meg az egri Finomszerelvény- gyárban a gyors- ép gépírók versenyét. A közelmúltban lezajlott vetélkedőn a bervai részvevők egyben Heves megyét is képviselték az országos szintű versenyen. Áz országos gyors- és gépíró- versenybizottság értékelése alapján jó gyorsírásáért Strego- va Rozália, Bársony Istvánná, Holló Magdolna, Fügedi Anna és Csesznok Éva emléklapot, Kiss Bélán é a gépíró verseny 250 Leütés feletti csoportjában oklevelet kapott. Hibátlansági jelvényt nyert Czibik Mártonné. Az 1971. évi dolgozói gépíróversenyen a 200 szótagos kategóriában Csesznok Éva a „Heves megye legjobb gyorsírója” címet nyerte el. A dolgozók országos gyorsíróversenyén összességében a Finomszerelvénygyár csapata III. helyezést ért el. A hasznos szakmai vetélkedő legeredményesebb részvevőit a bervai gyár pénzjutalomban részesíti. (simon i.) ★ — JOGI tanácsadás Nagy- kökényesen. A büntető törvénykönyv nemrégiben életbeléptetett módosításáról tájékoztatja csütörtökön este az érdeklődőket Nagykökényesen dr. Rőczey Ödön, a Hatvani Városi Bíróság elnöke. A klubkönyvtárban tartandó jogi előadás előtt a községi tanácsnál rendeznek tanácsadást. ★ — VILLANYSZERELŐK vetélkedője Egerben. A 212. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet vetélkedőt reúdezett a napokban Egerben, ahol a megye több vállalatát képviselő harmadéves villanyszerelő- és elektrola- katos-tanuló mérte össze tudását. A húsz versenyző előbb elméleti kérdéseket kapott, majd. gyakorlati feladatokat kell megoldani hibátlanul. A sokoldalú felkészültséget igénylő versenyen az első, második, harmadik és a hatodik helyet az egri intézet, míg a negyedik és az ötödik helyet a hatvani szakmunkásképző tanulói szerezték meg. " ARTMU* HIABA TILTAKOZIK. ÉHSÉGTŐL aVADULT TÁRSAI SORSHÚZÁST JAVASOLNAK PARKÉRT ÉRI UTOL A VÉG. ARTHUR MAR KÖZBE SEM LÉPHET. ?2?j 56. Társadalmi összefogással E}ges*fai»mos fejlesztéséért 57 CSAK ANNYIT TEHET, HOGY MEGAKADALYOZZA A KANNIBALIZMUST: * BEIOKI A HULLAT A TENGERBE (Tudósítónktól)-. A napokban ülésezett Egér- farmoson a községi tanács testületé. Ez alkalommal Veres Gáborné, a végrehajtó bizottság titkára adott számot az elmúlt év költségvetési és községfejlesztési gazdálkodásának mérlegéről, majd a község gazdálkodásának idei tervét ismertette. Egerfarmoson az elmúlt évben 756 ezer forint volt a költségvetés bevételi és kiadási összege, amelyet takarékosan, megfontoltan használtak fel a község szépítésére, a lakosság javára: felújították a József Attila, a Rákóczi és a Hunyadi utcát, szilárd burkolatú belvízlevezető csatornákat építettek, s jelentős összeget fordítottak a közutak karbantartására, járdaépítésre, közvilágításra és a szociális segélyezésekre is. Községfejlesztésből 662 ezer forint volt a község múlt évi bevétele. A tervezett 80 ezer forintos társadalmi munkával szemben a község lakossága 167 ezer forint értékű tevékenységet végzett. Ebben az évben 674 ezer forint lesz a költségvetési bevétel. A kiadások jó része ebből gazdasági, kommunális jellegű célokat szolgál. Több mint 100 ezer forintot költenek a köztisztaságra, utak, hidak, parkok fenntartására és belvízlevezetésre. Az igazgatási ágazat ez évi kiadása 155, a kulturális ágazaté pedig 382 ezer forint lesz. A tervezett 628 ezer forintos költségvetési bevételt az idén a lakosság 80 ezer forint értékű * társadalmi munkája is növeli. A fejlesztési alap túlnyomó többsége — 622 ezer forint — az új művelődési ház felépítésének költségeihez járul majd hozzá. A Varázsfuvoia Egerben A hét elején a Gárdonyi Géza Színház nézőterét több száz kisdiák vette birtokba. Ifjúsági hangverseny keretében Mozart Varázsfuvola című operájának keresztmetszetét az Állami Operaház művészei mutatták be az Egri Sizmofnikus Zenekar közreműködésével. örömmel üdvözöljük a Filharmónia ilyesféle műsorpolitikáját, különösen a Varázsfuvola esetében, mivel ez a dalmű az általános iskolai ónektantervben fontos anyagként szerepel. A gyermekek most színpadon, élőben visszahallhatták: az énekórákon tanultakat. Valóban, a diákok sorra felismerték a tanult opera dallamait, motívumait, s forró tapssal jutalmazták Rozsos Istvánt, Fáy Erzsébetet, Nagy ’Sándort, Kovács Kolost, Koltai Valériát, nem utolsó sorban pedig a remekül helytálló, Farkas István dirigálta zenekart. Külön kiemelnénk az énekes gárdából a basszista Kovács Kolost, aki Szarasztro áriájával szerzett mindannyiunk- nak fejelthetetlen élményt. (szepesi) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73, 20-29, 24-44 LaDldadó Vállalat 12-68 Gyöngyösi szerkesztőség; 16-97. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál éo fcésbeöítoneá0 xnoesg guiM, ________________ é&vm megyei Nyomda Vállalat,, Eger, Bródy Sándor utca #, szám. Igazgató; SÓLYMOS