Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-23 / 302. szám

A NAP 1971. december 23., csütörtök A Nap kel 7.30, nyugszik 15.50 órakor A Hold kel 10.44, nyugszik 22.29 urakor !C|l Szeretettel köszöntjük névnapjukon VIKTÓRIA '•&§ uevű kedves olvasóinkat! A Viktória a latin „victoria”, azaz a győzelem szóból származik, s a „victor7 azaz „győző” női for­mája. De rokonságot tart a „vincere”, azaz „győzni” igéből képzett „Vicentius” — Vince névvel is. Húsz évvel ezelőtt jelent meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleté a Termelőszövetkezeti Tanács — a jelenleg tevékenykedő Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsának elődje — létesítéséről. Rendelteté­se az volt, hogy a Minisztertanács mellett a termelő- szövetkezetek élenjáró képviselőiből és mezőgazdasá­gi szakemberekből álló társadalmi irányító szervként működjék. A testület utódjaként tevékenykedk né­hány éve a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, amely nemrég tartott ülésén elhatározta a termelő- szövetkezetek II. országos kongresszusának tavaszra történő összehívását, s beterjesztette a kongresszus irányelveire vonatkozó javaslatát. f »I rr » r r Időjárás: Várható időjárás ma estig : keleten is felszakadozó felhőzet, majd felhőátvonulások, szórványosan kisebb esőkkel. Mérsékelt, többfelé élénk nyugati, északnyu­gati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában &—11 fok között. Mas, Gyermehliőnptárat tatnak Besenyőtelken (Váradi Anna tudósítónk­tól): A Megyei Könyvtár segít­ségével egy korszerű gyer­mekkönyvtárat rendezett be a besenyőtelki községi ta­nács a napközi otthon egyik helyiségében. A gyermekek, mintegy karácsonyi aján­dékként, ma vehetik birto­kukba az 1800 kötetes, gaz­dag gyermek- és ifjúsági irodalmat biztosító könyvtá­rat, amelynek az egyik szo­bájában külön olvasótermet létesítettek a fiatal olva­sóknak. Az új gyermekkönyvtár ezáltal már ezekben a na­pokban gondoskodik az ál­talános iskolások téli szüne­tének hasznos eltöltésérőlj mert a könyvkölcsönzésen kívül más érdekes program is várja majd a kisdiákokat. Napirenden az agitáciés és propagandamunka Kibővített osztályértekezletet tartott szerdán Egerben a Heves megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztálya. A tanácskozáson részt vett és felszólalt dr. Bán Károly kandidátus, az MSZMP Központi Bizottságának al­osztályvezetője is. Dr. Sípos Istvánnak, a megyei pártbizottság’ titkárának megnyitó szavai után Lévai Ferenc, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának vezetője értékelte az agitációs és propagandamunka ez évi tapasztalatait, majd az 1972-es év feladatairól szólott. A beszámolót élénk vita kö­vette, a tanácskozás részvevői beszámoltak munkájukról, el­mondták tapasztalataikat. A vita során felszólalt dr. Bán Károly is, s az országos tapasztalatok alapján sokoldalú, módszerbeli segítséget adott mindazok számára, akik az agi­tációs és propagandamunka egyes területein dolgoznak. A pártközpont képviselője hozzászólása során az agitációs és propagamdaosztály köszönetét tolmácsolta a tömegpropagan­da területén végzett munkáért. A tanácskozás tapasztalatait dr. Sípos István foglalta össze. Gombává főn — NAPIRENDEN Hatvan költségvetési terve. Szerdán délelőtt ülést tartott a Hat­vani Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága, amelynek a tagjai ez alkalommal meg­tárgyalták a városi tanács 1972. évi költségvetési és fej­lesztési tervét. — BISZTRÓ AVATÁS Det- kan. A Ludas és Vidéke Kör­zeti ÁFÉSZ közel egymillió forintos költséggel új biszt­rót épített Detken. A kor­szerű létesítmény műszaki átadására az elmúlt héten került sor, az első vendége­ket viszont ma, az ünnepé­lyes megnyitás után fogad­ják a község modern szóra­kozóhelyén. ; — BOLDOG1 Ki mit tud? rA közelmúltban meghirdetett országos vetélkedő, a Ki mit tud? felhívása nyomán a napokban került sor a községi selejtezőre a boldogi művelődési házban. Az in­dulók közül a zsűri a tánc- csoportot, az irodalmi szín­pad tagjainak a produkció­ját emelte ki, az egyéni ver­senyzők közül pedig Med- vecki Sándorné népdalénekes jutott tovább a hatvani vá­rosi selejtezőre. ★ — ASZTALITENISZEZÖK versenyét hirdették meg Kápolnán. Nemrégiben a Kápolna és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ-nál alakították meg az asztalitenisz szakosz­tályt a fiatalok. Ezzel a köz­ségben immár hét csapat mérheti össze tudását, ügyes­ségét. A mérkőzések lebo­nyolítására versenyt hirdet­tek, s az első helyezett csa­patot jutalomban részesítik. PIACI rátérj­Burgonya kilója 2,70—3,50-ig, burgonya 2 kg-os csomagolás­ban: 6.60—8,20 Ft, takarmány­burgonya 1.60 Ft, vöröshagyma *—4.60-ig. vöröshagyma 2 kg-os csomagolásban 10,40 Ft, fokhagy­ma 8—15 Ft. fejes káposzta 3,60 Ft, kelkáposzta 3,90 Ft, vörös­káposzta 4,30 Ft. karfiol 7,— Ft, gyökér 7,50 Ft, sárgarépa kilója 8,20 Ft, zeller 7,— Ft, karaláb 4,— Ft, cékla 4,30 Ft, fekete- retek 2,50 Ft, ecetes uborka 13—15 Ft, savanyú káposzta 8,— Ft, körte kilója 6,50—9 Ft, alma, piros. 4,40—7,60-ig alma. fehér, 2,50—5,50-ig. mák kilója 48,— Ft, lencse 26,— Ft, dió, héjas, 13—17 Ft. dióbél 54—64 Ft, mandula- bél 70—80 Ft, torma kilója 15,— Ft Kápolnai eredmények Kétmilliós beruházás, SO holdas gyümölcstelepítés Kápolna határában, a 3- as számú főútvonal mentén, nagyarányú gyümölcstelepí­tési munka folyik. Hosszú kilométereken át elkerített területen, szabályos sorokba ültetett fák sokasága tanús­kodik erről a szakszerű te­lepítésről. A fiatal gyümöl­csös gazdája a kápolnai Al­kotmány Termelőszövetke­zet, amelynek elnöke, Ben- csura Ferenc elmondta, hogy 50 holdon telepítettek meggy­fát. A munkálatokhoz au­gusztusban kezdtek hozzá, majd a kiásott gödrökbe 7500 meggyfa-csemetét ül­tetett el a szövetkezet tag­sága. Az új telepítéshez öt­féle nagyhozamú, nemes gyümölcsű, önbeporzós meggyfaféleséget használtak fel. Megtalálható többek kö­zött a pándi és az érdi nagy gyümölcsű fajta is. A közel 1 millió 700 ezer forintos beruházás 50 száza­lékos támogatással valósult meg, a kerítéshez pedig az ár 30 százalékát pótolta az állam. Az új telepítésű gyü­mölcsfák három-négy év múlva adnak majd termést, de már most kiszámítható, hogy mindenképpen hasz­nos és jövedelmező terme­lési ágazata lesz a szövet­kezetnek. Heves megye középiskolái­ban ezekben a napokban tar­tották a végzős diákok sza­lag- és gombavatójukat. A negyedévesek az év humora­it csokorba gyűjtve színes műsorral tarkították szalag-, illetve gombavatójukat. Fel­vételünk az egri Szilágyi Er­zsébet Gimnáziumban ké­szült, ahol Bállá Zoltánná osztályfőnöknő a 4/d osztály egyik végzős hallgatójának tűzi fel az utolsó évet jelző emblémát. (Foto: Kiss Béla.) Beszámoló taggyűlés a kórházban A gyöngyösi Bugát Pál Kórház pártalapszervezeté- nek tagjai tegnap délután megtartott gyűlésükön hall­gatták meg az idén végzett munkáról az alapszervezet vezetőségének beszámolóját. Dr. Pintér László főorvos, párttitkár terjesztette elő a jelentést. Ezen a taggyűlésen kapta meg a huszonöt éves párt­tagságáért az emléklapot Ma­rosán Lajosné és Molnár Gusztávné. Többen könyvju­talomban részesültek haté­kony pártmunkájuk elisme­réseként. 4. Ml Ünnepség eszperantó nyelven Vámosgyörkön A vámosgyörlü művelődési házban tegnap este eszperantó nyelvű ünnepséget rendeztek a helybeli eszperantó csoport tagjai. Zámenhofról emlékezett meg Szőke József, a csoport elnöke, majd az úttörők eszperantó nyelvű műsora következett: ver­seket, énekszámokat adtak elő Micsonai Katalin tanárnő irá­nyításával. Külföldi útjáról tar­tott élménybeszámolót Bíró Ist­ván, konferált Váczi K. Béla, * művelődési ház igazgatója. Korszerű presszót kap Aldebro A kis Tama menü ferra! ségben, Aldebrőn, az utóbbi’ időkben már meglehetősen szűknek és korszerűt! ennek bizonyult a régi cukrászda. Ezért — s az aldebrőiek ké­résére —, döntöttek úgy a Kápolna és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ vezetői, hogy még az idén megkezdik a helyiség korszerűsítését. A munkát a kápolnai tanács költségveté­si üzemére bízták, s több mint 200 ezer forintba kerül majd. A tervek szerint nem­csak átalaikításra, hanem jó­kora bővítésre is sor ke­rül. A presszóban kis fülké­ket képeznek ki, s egy mo­dem kiszolgálópultot is üzembe helyeznek. Az új presszó megnyitásá­val az aldebrőiek régi vágya teljesül majd: kulturált, kel­lemes környezetben tölthetik el szabad óráikat. ELŐSZŰR A NÉPÚJSÁGBAN! Karácsony vasárnapjától folytatásokban közöljük: Gépesítik a postahivatalokat Eger is kap az utalványértékesitő automatából ATÖPUTZTÓ RE3TELYE A postahivatalok munká­jának korszerűsítésére az utóbbi években egész sor intézkedést hoztak. Meg­kezdték egyebek között az utalványfelvétel gyorsítását szolgáló gépesítést. Ennek érdekében a nagy forgalmú postahivatalokban már ko­rábban a felvett utalványo­kat nem egyenként a keze­lőhelyen, hanem központilag könyvelték. Ez év elején egységesítették, szabványosí­tották a csekkeket és a pén­zesutalványokat. A gép a pénzesutalvány mindhárom szelvényét egyszerre érvé­nyesíti, rányomja a három keletbélyegzőt, feltünteti a további kezeléshez szükséges bevételi és ellenőrzési szá­mot, valamint a felvevő alá­írását helyettesítő betűjel­zést, s végül a feladónak visszajáró szelvényt levágja. A pénzkezelést és a postá­sok munkakörülményeit ja­vító gépekből januárban 22 vidéki — köztük az egri — postahivatal is kap. Az utal­ványfelvételt megkönnyítő gépesítéshez még 300—400 ilyen berendezésre van szük­sége a postának, amely az anyagi lehetőségektől függő­en a IV. ötéves tervben szerzi be ezeket a gépeket. A hitleri birodalom bukása előtti hetekben a náci ve­zetők egy része a nyugat- ausztriai Toplitz-tó mélyére rejtette az egymilliárdos an­gol íonthamisítás bankjegyeit, egy haditengerészeti kísérle­ti állomás rakétáit és műsza­ki terveit, valamint az Eu­című sorozatot répa minden részéből össze- rablott arany-, drágakő-, ék­szer-, valuta- és műkincs­zsákmányt. Sugár István tudományos kutató, lapunk külső munka­társa e sorozatában eredeti dokumentumok, változatos nyugatnémet, osztrák, angol, svájci és szovjet forrásanyag alapján dolgozza fel a Top- litz-tö rejtélyét. A szerző ta­nulmányozta a titkok feltárá­sát megkísérlő expedíció te­vékenységét, s munkájának sajátos érdekessége az, hogy fényt derít a toplitzi rejtély magyar vonatkozásaira is. T ermelőszövetkezetek munkavédelmi konferenciája V Ma délelőtt fél tíz órai kezdettel Egerben, a megyei tanács nagytanacstermeben kerül sor a mezőgazdasági termelőszövetkezetek II. munkavédelmi konferenciájára. A konferenciát a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya és az SZMT munkavédelmi bizott­sága közösen rendezi. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a mogyei tanács napilapja. — Fószerkesztó: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3.. (Pf.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73, 29-29, 24-44. Lapkiadó Vállalat 12-68. Gyöngyösi szerkesztőség: 16-97. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index; 20082. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Bródy Sándor utca 4. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF.

Next

/
Oldalképek
Tartalom