Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-22 / 301. szám
• • p így kell ezt csinálni! Az Egri Megyei Színpad színházi estjéről AZ Éti K( Megyei Színpad felújított műsorainak hosz- sznbb pihenője után hétfőn este mutatta be új műsorát a Gárdonyi Géza Színházban. A siker egyértelmű és valódi! Mintha áramütés érte volna az együttest! Eddig, csaknem két éven keresztül, jól- nevelten. udvarisan, saját sémáikba kissé belemerevedve szavalhattak, igyekeztek a vers és a próza sűrített világába elkalauzolni a hallgatókat. Itt-ott fáradtan, vagy enyhe spleen-nel csinálták azt, amit lelkesedéssel vállaltak. Gondoljunk csak az Elektra felújított és rosszul megismételt várbeli előadására, s mindjárt nyilvánvaló, miért nagy a mostani lelkesedésünk és elismerésünk a Színpaddal szemben, a Közönség gyalázás címen ösz- szeállított műsor és teljesítmény után. Kernek ötlet nyomán a hazai és külföldi kortárs-iroda- lom olyan írásait gyűjtötték csokorba és kötötték egybe stílszerű szövegszalaggal amelyek saját magunkat, a mindennapi embereket veszik megbocsátható és elszívlelendő gúnnyal célba. Az egyoldalú játék kerete az a hang, ahogyan, csiöészesen, majdnem az utcasarok stílusában leszólítják a színpad tagjai a közönséget, hol önözve, hol sértő szándékkal tegezve a harsány játékban, mintha valamiféle megrendezett szellemi zsibvásárban lennénk, ahol a hang nem mellékes kellék, de fontos eszköze az elgondolkozta tásnak, a hatni akarásnak és a lelkiismeret ébresztgetésének. A mai írásokban jártas irodalombarátot Is meglepi, miijén könnyedén és jól egybekapcsolható gondolati anyagot lehet összeválogatni, ha Jacques Prevent, Erich Kästner, Jack Kerouack és Peter Handke írásai mellett jól tallózgat Örkény István, Soós Zoltán, Eőrsi István, Weöres Sándor, Fekete Sándor és a mindig aktuális mondanivalót sugárzó Váci Mihály írásai között is. A SIKER robbanótöltete a jól összeszerkesztett szöveg, az a feszesség, ahogyan szünet nélkül, egymásba kapcsolódva. egymás hatását emelve jöttek a témák: fricska a levitézlettekneka társadalmilag kicsinyeknek, a puccosoknak, akikben az emberi érték a megszerezhető javakkal méretik; kap itt pofont az a halál is, amit már csak azért sem szabad komolyan vennünk, mert úgy sem tudunk megszabadulni tőle. Ennek a műsornak szemlélete van, összeállítója humorral és csipetnyi cinizmussal figyeli ezt a világot, amelyben élni —• rendeltetésünk és kötelességünk. A gondolati anyag és a műsor szemlélete egyben mégis szabta a „közönséggyalázó” formát: nem a színpadról Nyugdíjas magánkisiparosok Mióta a világ világ — így mondják, esküsznek erre a magánkisiparosok — a szakmájukat önállóan űzök úgyszólván életük végéig tartó munkával voltaképpen magukról is önállóan gondoskodtak. Szükség volt a kíméletlen erőfeszítésre, mert öregségükre sem kaphattak, élvezhettek nyugdíjat úgy, mint annyian mások. Hangsúlyozni sem kell, hogy mekkora hátrányt jelentett mindez a számukra. Sorsukon nemegyszer megpróbáltak változtatni, kérték helyzetük javítását — de az Országos Ipartestület is tehetetlennek bizonyult, 1934-ben az ügy megrekedt a képviselőház asztalán és sokáig a következő évek, évtizedek sem hoztak kedvező elintézést. Furcsa, ám így van: el kellett múlnia a „maszek világnak”, hogy egy merőben más világban, szocialista társadalmi rendszerünkben teljesíthessék végre a magánkisiparosok régi igényét is. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletével, kereken tíz esztendeje teremtettek módot az iparengedély esek kötelező kölcsönös nyugdíjbiztosítására, ami ettől kezdve valamennyi kisiparosra vonatkozik. A törvényerejű rendelet alapján a kisiparosok öregségi, rokkantsági nyugdíjra, a hátramaradt hozzátartozók pedig özvegyi nyugdíjra, árvaellátásra, illetőleg szülői nyugdíjra jogosultak. A kötelező nyugdíjbiztosítás 1962. január elsején kezdődött, — így, aki ez időtől minden hónapban, a választott kategóriának megfelelően, becsületesen fizette járulékát, s elérte az öregségi korhatárt, 1972. január 1-tól már élvezheti az idős embereket vagy éppenséggel családtagjaikat megillető ellátást. A közelgő eseményről, s a vele összefüggő témáról Lakó Rudolffal, a SZOT Heves megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságának osztályvezetőjével és Szucsik Istvánnal, QjtmisM , |ML december XX., szerda a KIOSZ megyei titkárával beszélgettünk a napokban. Mint megtudtuk: megyénkben fél ezernél több a nyugdíjas korú, aktív magankis- ipárosok száma. Közülük sokan éltek a lehetőséggel, ezért a jövő év elejétől ezek Y. kérhetik a nyugdíj aztatásu-r kát, az őket megillető társa-f dalmi ellátást. Jogosult erre í például az egyik ismert, 85 V éves kárpitosmester is. S amíg ő 85 évesen végre megkezdheti megérdemelt pihenését — akad természetesenI olyan is, aki alig fiatalabban továbbra is nyugdíj nélkül marad, mert annak idején hallani sem akart a biztosításról. Mondván, hogy: „ugyan hol leszek én már 10 esztendő múlva!?” A nyugdíjelőkészítést szé-| les körű összefogással, sokol- j dalú együttműködéssel vé-] geztók. A SZOT Heves me-j gyei Társadalombiztosítási! Igazgatóság és kirendeltsége,] a KIOSZ megyei titkársága,] valamint járási helyi cso-.l portjainak vezetői Egerben, [ Gyöngyösön, Hatvanban, He-j. vesen, illetve Füzesabonyban| tájékoztató előadásokat szerveztek a közelmúltban. Ezeken a találkozókon minden fontosabb tudnivalót is-j mertettek, valamennyi felve-j tett kérdésre választ adtak.] Egyebek mellett elmondták,! hogy a jogosultait — sajátf kérésükre — iparengedélyük1 leadása után mehetnek nyug-\ díjba, s ha egészségi állapo-l tűk megengedi, ha kedvükI van hozzá: külön kívánságra] nyugdíjuk mellett is műkő-] dési engedélyt kaphatnak a további munkához. Az előadásokat meglehetősen élénk érdeklődés kísértei megyeszerte, részt vettek raj-'J tűk még a fiatalabb korosz-| tályhoz tartozók is, hogy ide-] jekorán értesüljenek a lehe-f tőségekről és a szükséges| tennivalókról. | Még pontosan nem tudják,! hogy január elsejétől volta-: képpen hányán vonulnak pi-| henőre, s kik maradnak to-1' vábbra is a magánműhelyekben. Egy azonban bizonyos: újabb hasznos törvényünk kamatozik — sokak javára.. i (gyónt) \ UVEGGYARI KEPEK Az idén 58,5 millió forintos munkaprogrammal dolgozott az Ü. M. Parádt Üveggyára, s eközben tovább növelte korábbi termelését, amelyben az arány — a korszerűségre való törekvés következtében — a közép- és kis szériás gyártmányok felé tolódik szüntelenül. A terveket, noha év közben, különösen pedig az esztendő utolján váratlan akadályok veszélyeztették — az influenza- járvány esetén, például volt eset, hogy a létszám mintegy húsz százaléka, 110 dolgozó hiányzott munkahelyéről — a várakozás szerint most is lényegesen túlteljesítik. • Erejükben bízva, a gyárialt jövőre 66 milliós termelési érték elérését, ezen belül több új termék — közöttük a tetszetős csillárfüggőik, az eddigitől eltérő festett üvegkészletek — előállítását szeretnék. A szerződéskötések már jó ideje megkezdődtek, s a tapasztalatok szerint továbbra sem lesz gond a hazai és a külföldi értékesítés. hangzottak el a kegyes és okos szavak, a világmegváltó költői pukkanatok, hanem a közönséget szemből szembe, testközelből támadták a mondatok a nézőtéren. A tizenhét vers- és prózamondó körülvette és széksorokat és hol szavalókórus-szerűen, hol a kórusból kiváló, fesztelenül és felszabadultan támadta a fiatal hallgatóság lelktisme- retét, azokét, akik még a felsorolt hibáit nagy részét el sem követhették karuknál fogva, de akiknek/ez az este bizonyára sokáig emlékezetükben marad, mert friss volt, egészséges, ki csat tan óar. életerős. Ez a galoppszerű le- rohanás, ezzel a háromne- negy órás műsorral ritkán észlelt bravúr amatőr együttesnél! Emlékeztetett is egy kicsit azokra a régi műsorokra, amikben a színpad ma xnár éltesebb, egykori tagjai mindent beleadtak. Lehet, hogy az ő besegítésük hocata ezt az újat, a szellemi frisseséget? AZ EGYÜTTES minden tagját csak dicsérni lehet. Az egész elmondott szöveg felett uralkodtak, ritmusban és lendületben maradtak az első szótól az utolsóig. Jónás Zoltán, Juhász Ákos, Juhász Csaba, Jurkó Erzsébet, Kerekes Margit, Kocsit István, Kovács Júlia, Mészáros Jutka, Nagy Edit, Nagy Erzsébet, Pászthy Mária, Ráduly Margit, Soós Margit, Szabó János, Szabó Tivadar, Vass Gábor és Virágh Tibor mostani produkciója mintha újabb, gyorsuló ritmusra ingerelné azt a szorgalmas munkát, ami a színpadi együttesnél folyik. Farkas András A VEINER -G.VElNeR Fordította : Kostái Ferenc 39. SZOMBAT A vonat reggel 6-kor ért Brjanszkba. Még sötét volt. A peronon lárma, sürgésforgás. Tyihonov az autóbusz-megálló felé indult. A pénztárosivá sajnálkozva közölte: — Az ön autóbusza 12 perccel ezelőtt elment. A következő tíz óra nulla ötkor indul. Tyihonov halkan átkozodni kezdett: — Es nem lehetne összeegyeztetni a menetrendet « vonatok érkezésével? A nő széttárta a karját: — Ez nem tőlem függ. — Tudom. Amikor siet az ember, a pech-maxímum elve uralkodik. — Minek az elvef — A pecli-maximumé. A vajaskenyér mindig a vajas Jelével esik a földre. A nő elmosolyodott: — És ha nem? — Akkor valami hiba csúszott a dologba... Tyihonov elindult a nép- telen utcán és halkan káromkodott. Mi a csudát csináljon négy óra hosszat? Boltozatos kapu mellett haladt el, a kapu felett tábla: „Fürdő”. Kapóra jött neki az ötlet... A víz kihűlt a kádban, Sztasz felébredt a hidegtől. Megengedte s. forró vizet, a vízsugár rugalmas volt és hajlékony, mint a gumi. Sztasz lepedőbe burkolózott, leült a díványra, majd kényelmesen öltözni kezdett. Az óramutató a 9-es felé közeledett. Sztasz átdobta a vállán a pisztolytáska szíját, a fegyvert hóna alá erősítette... — Baglaja utca — mondta a buszkaiauznő. Fél kettő volt. Tyihonov körülnézett, elindult a rendőrség épülete felé. A megbeszélés 20 percet vett igénybe. Egyeztették a tervet: hol helyezzék el az embereket, mikor küldjék a gépkocsit. Amikor Sztasz kilépett az utcára, csodálkozva konstatálta: a fáradtságon kívül nem érez semmit. Sem a hajsza izgalmát, sem szorongást, sem örömet. Csak fáradtságot. Fárasztó dolog megtorolni a bűnt. Ma elfogja azt a banditát. Lehet, hogy a gyilkos védekezni fog, fegyverét használja, de még ez sem változtat az akció hétköznapiságán. Még arra sem fordított figyelmet, van-e hátsó lépcsője a 29. számú háznak. Egyenesen bekopogtatott. Egy asszony nyitott ajtót. — Jó napot. A házigazda itthon van? — Mindjárt itthon lesz. A fürdőben van. „Tisztálkodik! — gondolta Sztasz. — Micsoda véletlen! Mindketten felkészültünk a találkozásra.” Az asszony az ebédlőbe vezette Tyihonovot. — A felesége vagyok — nyújtott kezet. — Nyina Sztyepanovna. — örvendek. Tyihonov vagyok, moszkvai újságíró. — Nem éhes? Vagy megvárja a férjemet? — A konyhából sült hús ingerlő szaga áradt. — Köszönöm. Előbb beszélnem kell vele. — „Másféle diétára foglak” — gondolta magában Sztasz. — Már jártak nála újságírók — közölte az asszony. — Fontos személyiség lett! Egy moszkvai riporternő is kereste, de nem találta itthon, kinn volt a járásban. — Tudom — bólintott A parádsasvári gyárban • Tyereskova női brigád naponta 4—5 ezer csiszolt ólom. kristály kelyhet csomagol. A szakma remekeit éppen t Szovjetunióba exportálják. (Fent.) A régi gyárnak rangot, hírt adott emberekkel mind többet tőrödnek Parádsasváron is. A több esztendeje kezdett, s most befejeződött re- , konstrukció során gondot fordítottak a korszerű szociális létesítmények építésére, berendezésére is, az üzem és az SZTK jelentős anyagi áldozatvállalásával — egyebek mellett — orvosi rendelő készült a közelmúltban. Alsó képünkön: Gotyár Károlyné üzemi ápolónő, munka közben, ;Tóth Gizella felv.) léAz asszony az ajtóhoz pett. — Álljon meg! — sziszegte Tyihonov. — Maradjon a helyén! Az asszony megdermedt. Az ajtó kinyílt. — Lépjen be Jerigin, már vároml A belépő automatikusan tett még egy lépést. — Jó napot — mondta és hirtelen megdermedt. Sztasz a bordái közé nyomta pisztolyát és az izgalomtól megbicsakló hangon kiáltotta: — Csak minden ostobaság nélkül! — Sóhajtott egyet és hozzátette: — Nem azért üldözöm két hete, hogy most gátfutásra vállalkozzam... Sztasz. — A mi lapunk küldte. Magával is beszélt? — Három óra hosszat beszélgettünk. Végül is nem tudta megvárni a férjemet, rosszkedvűen ment el. A férjem is sajnálta, hogy nem találta itthon. Sokat dolgozik, egy kis propaganda növelte volna a tekintélyét. — Megértem — bólintott Sztasz. — Mondja, a kolléganőm nem felejtett itt véletlenül egy könyvet? Megkért, hogy vigyem el 'neki. Nyílt a külső ajtó. Tyihonov kiegyenesedett, jobbként ki&kabatja alá rejtette. Az asszony a falnak támaszkodott, sápadtan a rémülettől. A konyhából sűrűsödő pecsenyeszag áradt. — Nyina Sztyepanovna, odaég a hús. Van egy kis külön megbeszélnivalóm a férjével. A tornácról nehéz léptek hallatszottak. Három rendőr lépett be. — Nos, Jerigin, itt beszélgetünk, vagy megyünk Moszkvába? — Nincs miről beszélnem — lökte ki a szót megkövesedett ajkai közül Jerigin. (Folytatjuk.)
