Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-02 / 258. szám

Csak a Serval V. és a Zalka SE tudott győzni Ez történt a labdarúgó NB lll-ban A labdarúgó NB tn. 12. for­dulójában csupán két megyei együttesünk szorepelt saját pá­lyáján, a többiek idegenben lép­tek pályára, s valamennyien ve­reséget szenvedtek, csupán csak a Berval Vasas és a Zalka SE tudott győzni. Az Kgercsehi Mát- ranovákon, a Hatvani Kinizsi Miskolcon, az Apc pedig Pere­cesen hagyta a két pontot. ZALKA SE—KIHALD 2:1 (0:1) Gyöngyös, iOO néző. V.: Buex. Zalka SE: Rozsnota — Bocsi, Kőkul, Vörös, Birlncsik, Kor­nél. Horváth, Boros, Malis/., Be- raxa, Maesók. Edző: Tóth Gá­bor. Hazai rohamokkal Indult a mérkőzés, sok helyzet adódott a királdi kapu előtt, de a csa­tárok nem tudták bevenni a vendégek kapuját. A 11. perc­ben váratlanul vezetéshez jutot­tak a kiíáldiak. Beraxa feles­legesen cselezett, labdája az el­lenfélhez pattant, aki neWgny lépés után n«u hibázott. 1:0. Ezután ismét a hazaiak per­cei következtek, de sorra el- ügyetlenkedték a helyzeteiket. Szünet után fokozta az Iramot e Zalka se és a 60. percben sikerült egyenlíteniük is. Ekkor egyéni akció végén Marosok lőtt a hálóba. 1:1. A győztes hazai gól a 80. percben született, ami­kor o kapusról lepattant lab­dát Maüsz juttatta a kapuba. 2:1. A helyzetei alapján a Zal­ka SE megérdemelten nyert. Jók: Rozsnoki, Bocsi, Kókal, Vörös. (báltat» BORSODI BÁNYÁSZ— APC 2:0 (1:0) Pereces, 200 néző. V.: Tölgye- fii. Apes Elés — Sándor, Mészá­ros, Csizmadia, Ludányi, Guly- ka. Litkei, Baranyi n., Eaczkó, Kiss, Kudelka. Edző: Fekete László. A pel támadásokkal kezdődött a mérkőzés. A 15. percben Ku­delka a találkozó legnagyobb helyzetét hagyta ki, amikgr öt méterről rosszul találta ej a labdát, amely a szögletzászlónál hagyta el a játékteret. Ezután fokozatosan feljött a bányász együttes, s a 41. percben a ve­zetést Is megszerezte. Egy jobb oldali támadásból kapu előtti kavarodás lett, melynek végén a hazaiak halszélsője a hálóba rúgta a labdát, l :0. Szünet után továbbra Is a ha­zaiak maradták támadásban, irá­nyították a játékot és sok mun­ka hárult a vendégek védelmi falára. A mérkőzés sorsa a 60. percben dőlt el, amikor egy gyors, korszerű, szemre is szép hazai akció végén sakk-mattra játszották a vendégek védelmét, g nagy gólt lőttek a hálóba. 2:0. Az apciaknak a 80. percben nyüt lehetőség a szépítésre, de Bárányt közelről a kapusba lőt­te a labdát. A jobb csapat benyomását keltő bányász megérdemelten tartotta otthon a két pontot. Jók: Illés, Sándor, Mészáros. (pandúr) BERVAI VASAS— RUDASANYA 3:2 (12) Eger, 400 néző. V.: Brezovszfcl. Berva: Bende — Szűcs, Sipos, Póta, Pázroándi, Zágonyi, Prtn- czes (Kurlnka), Zajácz, Prom- mer, Papp (Miskolczi), Várko- nyi. Edző: Csizmánk Imre. Nagy várakozás előzte meg a találkozót. Az első percek me­zőnyjátékkal teltek el, de a Vasas többet kezdeményezett. A 13. percben Várkonyl jól ívelt középre és Zajácz 10 méterről biztosan lőtt a hálóba, l :0, Fö­lénybe kerülték a hazaiak. Za­jácz előtt nyüt újabb gólszer­zés i lehetősége, de a kapus tisz­tázott. A 28. percben váratlanul egyenlítettek a vendégek. A já­tékvezető nagy meglepetésre li­est Ítélt a hazaiak ellen, amit Somogyi értékesített, l :l. Za­varba került a Vasas, amely újabb vendéggőlt eredménye­zett. A 30. percben egy szög­letrúgást követően Tóth fejelt a felső sarokba. 1:2. Még ebben a percben Prommert reklamálá­sért kiállította a játékvezető. Túlfűtött hangulatban folytató­dott a mérkőzés, a közönség tüntetett a játékvezető Ítélete miatt. Szünet után Zajácz lőtt mel­lé, majd Várkonyl labdáját tet­te ártalmatlanná 3 kapus. A vendégek széleken veszélyeztet­tek, de gólhelyzetet nem tud­tak kialakítani. A 65. percben Miskolci, Princzes volt a labda útja, és a beadást követően Vár­konyl egyenlített. 2:2. Változa­tossá, Izgalmassá vált a játék. A találkozó sorsa a 86. percben dőlt el, amikor Pázmándi, Za­jácz összjáték végén pázmándi parádés góllal terhelte meg a vendégek kapuját. 3:2. Színvonalas, jő iramú mérkő­zésen a 10 emberrel Játszó Va­sas megérdemelten nyert, mert több gólhelyzetet dolgozott ki ellenfelénél. Jók: Póta, Zágo­nyi, Pázmándi, Zajácz .illetve Oláh, Bálint, Tóth. (fesztbaum) mAtranovAk— EGERCSEHI 2:0 (0:0) Mátranovák, 600 nézó. V.: Sá­ri. Eg ere se hl: Molnár — Kovács P., Kozma, Stoff, Szabó (Dor- kó II.), Halász I., Bart ha (Dor- kó I.). Ballal, Orosz, Halász H., Petrényi. Edző: Túrán István. A vendégek kezdték jobban, végig is támadták az első fél­időt, de nem tudták helyzetei­ket gólra váltani. Szünet után feljöttek a hazaiak, s ekkor az egercsehiek védekezésre kény­szerültek. A 60. percben egy előre ívelt labdára Kozma és Mészáros ugrott fel. Kozmáról a labda Mészáros elé pattant, aki egy csel után 10 méterről a hálóba bombázott. 1:0. A 62. percben újból a vendé­gek hálójában táncolt a labda. Csikós jó cselekkel ment el a védők mellett, s 14 méterről la­posan a jobb alsó sarokba küld­te a labdát. 2:0. Az egercsehiek a két gól után megpróbáltak kitámadni, de a jobbnál jobb helyzetek sorát rontották el. Gyenge iramú mérkőzésen a helyzeteit jobban ■ kihasználó csapat megérdemelten nyert. Az egercsehiek közül senkit nem lehet kiemelni, (béta) PAPP JÓZSEF SE— HATVANI KINIZSI 1:0 (1:0) Miskolc, 100 néző. V.: Kiss J. Kinizsi: Bacsa (Vajda) — Konkoly, Szekeres, Mészáros, Baranyi, Gubis, Urbán, Szabó, Román, Tóth, Kővágó (Mikes). Edző: Sárközi György, 36 iramban kezdődött a já­ték, hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. Bár a játékot zavarta a nagy köd, a küzdelemmel nem volt hiba. A 18. percben gólt érlek el a ha­zaiak. Egy . bal oldali támadás után az ügyesen beívelt labdát a hazaiak jcbbszélesője 14 mé­terről küldte a hálóba. 1:0. A gól után a .Kinizsi vette át a játék irányítását, Tóth két al­kalommal is nagy erővel lőtt kapura, de a hazaiak ifepuőrző- je résen volt, hárítani tudta a lövéseket. A 38. percben Urbán lefutotta a védőket, jól is adott középre, de Kővágó 4 méterről a kapus kezébe fejelte a lab­dát. Szünet után elkeseredetten küzdött az egyenlítő gólért a vendégcsapat. A 70. percben Urbán átadását Román biztató helyzetben nem tudta Jól leke­zelni, • oda lett • jó helyzet. A hazaiak ellentámadásokkal kísérleteztek, de ezeket ügyesen szűrte meg a Kinizsi-védelem. A hazaiak többször folyamod­tak ebben a játékrészben is a kíméletlen harcmodorhoz is. A 85. percben egy összecsapásnál Kővágót a hátvéd álion rúgta, aki megsérült, s elhagyta a já­tékteret. A 87. percben a jobb­szélső Bacsát terítette le, aki szintén a pálya elhagyására szorult. A 88. percben Urbán átjászotta a védőket, de az utol­só pillanatban a hazaiak kö­zéphátvédje menteni tudott. A vendégek a játék alapján az egyik pontra rászolgáltak volna. Jók: Szekeres, Mészáros, Sza­bó. (sáfrány) Az NB Hl. további eredmé­nyei: Ormosbánya—Miskolci B. 0:1, (0:0), Mákvölgyi B.—Tren­csényi SE 1:1 (0:1), Edelény­Özdvidékl B. 1:0 (0:0). NÖDOLGOZÓKAT hírfapbézbesítésre alkalmaz Eger 1. posta- hivatal. egri középüzem közgazdaság! képesítéssel, 3—5 éves gyakorlattal ren­delkező szakembert, üzem­gazdasági csoportvezetői beosztásra. „Üzemgazdász” jeligére az egri hirdetőbe. ALLAS A LŐRINCI Fonó felvételt hir­det 16 éven felüli leányok ré­szére: a betanulási idő 1 hó­nap, a kereset 1200,— Ft. A be­tanulási idő után 1500—2000,— Ft a kereset. Vidéki lányok ré­szére szállást korszerű leány­otthonunkban biztosítunk, havi 100,— Ft térítésért. 18 éven felü­li férfiakat fonó munkára Cím: Lőrinci Fonó Budapest, XVII., Gyömről u. 85—91. Kérésére részletes tájékoztatást küldünk. A NÖGRAD megyei Tanácsi Építőipari Vállalat (Salgótarján, Vásártér út 5.) pályázatot hir­det főkönyvelői állás betöltésé­re. Követelmény: közgazdasági technikum, plusz mérlegképes könyvelői vizsga, vagy közgaz­dasági egyetemi végzettség, leg­alább 5 éves főkönyvelői gya­korlat, lehetőleg építőiparban. Jelentkezni lehet a vállalat igazgatójánál személyesen, vagy írásban. _________________________ E GER—GYÖNGYÖS vidéki Ál­lami Pincegazdaság gyöngyösi pincészeteihez férfi és női mun­kásokat felvételre keres állan­dó munkára. A munkarend le­hetővé teszi vidéki dolgozók munkahelyre való bejárását Is, Jelentkezni lehet a Gyöngyös I. sz. Pincészet irodáján. (Gyön­gyös. Április 4. tér 4.).__________ A FOGTECHNIKAI Vállalat ta­karítónőt alkalmazna 4 órás ál­lásba. Jelentkezni a következő címen lehet: Eger, Klapka u. 1. INGATLAN CSALÁDI ház eladó, azonnal beköltözhető. Iskolákhoz és vasúthoz közel. Űj-Hatvan, Baj- csy-Zs. u. 41.____________________ EGER, Mekcsey u. 15. szám alatti társasházban 2 szoba-ossz- komfortos lakás eladó. Beköl­tözhetően. Érdeklődni: Eger, Leányka u. 1/b. ________vrnvTS K ÖZÜ LETEK figyelem! Fönia zenegépek garancián túli javí­tása. Garanciával. Tompa, Ká- polna, Petőfi út 28.______ V ÁROSI TANÁCS V. B. Vá­rosgondozási Üzem, Gyöngyös, Kenyérgyár u. 9., megvételre ajánlunk 1 db GAZ 51 típusú, 2,5 tonnás, l db AC dömper 5 tonnás tehergépkocsit. Üi.: Pre- zenszki Tibor. Telefon: 17-33. 7 órától 16 óráig. Építtetők figyelem! Lakásfelújítást,-átalakítást, festést, parkettázást, központifűtés-szerelési, fürdőszoba­felszerelést minőségi garanciával vállal a Mátravidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet, Gyöngyös, Batthyány tér 2L Telefon: 20-39. A modern otthon *71 bútorkiállitás és vásár közvélemény-kutatásának eredményei: 1 db „Benny” komódot nyert (Agrla Bútorgyár terméke): TATAR ATTILA, Eger, Szálloda «. 8. IQ. e. 3. 1 db 300 forintos vásárlási utalványt nyert: CSANÁDI M3HALYNÉ, Eger, Kertész u. 90. 1 db 200 forintos vásárlási utalványt nyert: BENE MARIA, Szomolya, Dobó u. 1. 1 db 100 forintos vásárlási utalványt nyert: KASZA FERENCNÉ, Dormánd, Vörös Hadsereg u. 21. A nyeremények 1971. november 15-ig az EGRI LAKBE­RENDEZÉSI ÁRUHÁZBAN vehetők át a személyazonos­ság igazolása mellett. (Széchenyi utca 25.). Üzemek, szövetkezetek, állami gazdaságok! ­SZIVES FIGYELMÉBE AJÁNLJUK tűzoltó készülékeinket 6 kg-os poroltó készülék 1 kg-os poroltó készülék 843,— Ft. 220,40 Ft. Készülékeink árai mindkét típus esetében a felfüggesztő! is tartalmazzák. phatok a FÉMVILL Kereskedelmi Vállalat, 2, sz. közületi boltjában, Eger, Nagyváradi u. A megrendeléseket beérkezésük sorrendjében elégítjük ki. 1 ítti úil-uL Olvassa keresünk üzemünkbe (elveszünk női dolgozókat. 2 és 3 műszakos fonoda) munkára. Betanu­lási idő 1 hónap. Betaní­tott és segédmunkára férfi dolgozókat ts keresünk. Bővebb felvilágosítást le­vélben is adunk. Pamut- textilmüvek Fonógyára. Budapest. XI kerület, Bocskai út 90. Munkaügyi osztály, Ne feled Bútort Füzesabonyból! » A bútoráruház bemutatótermében állasadé bűfor A meovás búíoi szállításához ^í/.'.scsit biztosítunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom