Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-13 / 268. szám

A MACBETH próbáján in­Vízilabdában az Egri Dózsa Újpesti Dózsa, ökölvívásban Bp. Honvéd—Zalka SE Összecsapás áll a figyelem Középpontjába!! Kettős fordulók, s más egyéb okok mWt htomb-ttra «súf ötödik tlssze — a Labdarúgás klvötelévol — ax é, „ekesn-k ij-’-rkető sport- «L-m.'nyok megyérJrben, Ma ta­lálkozik »7 Eijrí Tanárképzó NB l-«s nőt kosárl.’bdncsopata a Szi­getvári i' »'serbon m* látszik barátságos mő-kűzést az Egri Dózsa N3 I-es labdarúgócsapata a DVTK-val a stadionban, de ma kerül sor a fedett uszodában a* Eger--G)„Ofcil Dózsa OB t-es ví- «ilabdá-mé-kőzésre is, A gyön­gyösi ör-óivl-ók ugyancsak ma lepnek sznrltóba a fővárosban bogy megvívják a bajnoki cím •óraiért kirr\ „osztályozó” első mérkőzésót a Bp. Honvéd ellen. A jelentős események közül kénég nélkül e két utóbbit kí­séri a legnagyobb figyelem, hi­szen mind a vízilabdában, mind pedig az ökölvívásban évek óta nagy hagyománya van ezen együttesek találkozóinak. Az új­pestiek például mindig adtak okot Egerben az izgalomra. Nem egyszer vitték el a két pontot, •vagy az egyiket a hazaiak leg­nagyobb bosszúságra. Jelen pil­lanatban la — bár • táblázaton van különbség a két gárda kö­tött — ilyen nagy csata, fordu­latokban gazdag mérkőzésre van kilátás. Mindkét lila-fehér együt­tes a héten nagy gondot fordí­tott a felkészülésre. A hazaiak naponkénti edzésekkel, ÚJ takti­kai elemek gyakorlásával, a gyor­saság további növelésével Igye­keztek legjobb formájukat elérni. Ezért várható, hogy méltó ellen, fele tud lenni az Eger a főváro­siaknak. Ebben az esetben pedig a nézőközönség sem panaszkod­hat majd az uszodában az una­lomra. A hazaiak összeállításában Kosárlabda: Egri Tanárképző- Szigetvári ÁFÉSZ, NB r-es női mérkőzés, Eger, Szilágyi Gim­názium, 14.30. Vízilabda: Egri Dózaa—ÜJpeBü Dózsa, OB I-ee mérkőzés, Eger, tedettuszoda, n.SU, Kőntgh. Előt­te úszóverseny. labdarúgás: Egri Dózsa—DVTK, előkészületi mérkőzés. Eger, sta­dion. 15.30 óra. Sakk: Területi osztályozó mér­kőzések, ez OB n-be jutásért, Eger, megyei tanács dtotenne, 9. VASÁRNAP I Kézilabda: Minősítő verseny a megyei I. osztályba jutásért, Eger. Sakk: Területi osztályosé mér­kőzések az OB n-be Jutásért, Eger, megyei tanács díszterme, 9. Maróczy tíup* wo'S kiscsapat­egyébként jelentős változás nem lesz, azok veszik fel a küzdel­met, akik eddig is szóhoz ju­tottak ... A Zalka SE ökölvívói ma este Budapesten, a Sportcsarnokban mérkőznek a Bp. Honvéd ellen, a bajnoki elmért. Nem valami rózsás hangulatban készülődtek a Zalkások, mert Gyöngyösre is ,,ellátogatott” az A—2, s bizony az ökölvívókat is megkereste. Szakács edző egészségi állapota sem kielégítő, s már a Bp. Épí­tők elleni összecsapásnál Is Puchler edző volt a dirigens. Je­lenleg is ő készíti fel a fiúkat. Lelkesedésben nincs hiány, s a mostoha körülmények ellenére Is tisztes eredményben bíznak a ve­zetők. Remélik, hogy legalább a kötelező kilenc fő harcképes ál­lapotban lesz, mert a 22:0-ás ve­reség — ennyivel Igazolják a mérkőzést, ha nincs meg a ki­lenc öklöző — erkölcsi és anyagi hátrányét nem szabad megen­gedni. A kétcsoportos bajnoki rendszer helyességéről, vagy helytelenségéről kár lenne most vitatkozni. Az Illetékes szakve­zetés elemzi és leszűri a tapasz­talatokat, s reméljük, hasznosít­ja Is az elkövetkezendő Időkben. Mint már évek óta annyiszor, most is a két testvéregyesület végez az első két helyen. Eddig egy alkalommal sikerült megsze­reznie a gyöngyösieknek a baj­noki címet. Most is a fővárosi csapat az esélyes, de egykönnyen nem adják meg magukat a gyön­gyösiek sem. A párosítás a szo­kásostól bizonytalanabb, mert nemcsak Gyöngyösön, hanem Budapesten is több betege van a csapatoknak. Ennek ellenére jó összecsapásokra vannak kilátá­saik. bajnokság első fordulója: Heve­si MEDOSZ—Hatvani Kinizsi, An- domaktálya—Siroki Vasas, Kis­köre—Pétervására. (A mérkőzé­sek 10 órakor kezdődnék.) Természetjárás: Hírnök a ma­gas hegyekből címmel színes ve- tltettkepe« előadás, Eger, Fegy­veres Erők Klubja, 9.30. Vízilabda: Olimpiakosz—Egri Dózsa barátságos mérkőzés a fe­dett uszodában 11 órakor. Labdarúgás: NB lIT-as mérkő­zések: Egercsehi Bányász—Mis­kolci Bányász, Egercsehi, 13.30, Móré. Zalka SE—Rudabánya, Gyöngyös, 13.30, Brezovazky. Megyei I. osztály: GYESE—Kari­kás SE, 13.30, Földi. Füzesabony —Sírok, 13.30, Sufránszky. Tár­náméra—Gáspár SE, 13.30, Orsi. Bélapátfalva—Selypi Kinizsi, 13.30, Medveczky. Petőíibánya—Recsk, 13, Lóczy. MÁV HAC—Rózsa- szentmárton, 13.30, Falcsik. Dobó SE—Egri Spartacus, 9.30, Fecske. alkus hirtelenséggel elhunyt tipor Péter Jászai-díjas színművész, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Központi Ve­zetősége tagjának hamvait 1971. november 15-én, hét­főn délután 3 órakor he­lyezzük örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti- temetőben., gárdonyi Géza színház, EGER. § Fájdalommal tudatjuk, i hogy FAZEKAS ANDRÄS szövetkezeti dolgozó életének 59. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Te­metése november 14-én, 15 órakor lesz az egri Ilo- zália-temetőben. A gyászoló család. A szövetkezet vezetősége. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetet­len férjem, édesapám, mun­katársunk OSZLÄNCZI ISTVÁN tü. őrnagy temetésén részt vettek, sír­jára virágot hoztak és gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló család. BM Heves megyei Tűzrendészet! Parancsnokság. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipart Múzeum be­mutatta Budapestem a kávé útját — termelőtől a fo­gyasztóig. Ezt a kiállítást Egerben is megrendezik no­vember 16—17—18-án a Klapka utca 2. szám alatt a kereskedelmi és vendéglátó szakma, valamint a nagy­közönség részére. (X) Hét végi sportműsor SZOMBAT S ALLAS 1 A HO SI MINH Tanárképző Főiskola érettségizett, vagy fő­iskolai végzettséggel, általános előadói munkakörbe felvételt hir­det. Jelentkezni lehet & főigazga­tól hivatal vezetőjénél, __________ Z ENEKARUNKBA keresünk szóló- és basszusgitárost, lehető­leg énekkel. Jó felszerelés van. Gyöngyös, Fő tér «.______________ A LŐRINCI Fonó felvételt hir­det 18 éven felüli leányok ré­szére: a betanulási Idő 1 hó­nap, a kereset 12W).— Ft. A be­tanulási Idő után 1500—2000,— Ft a kereset. Vidéki lányok ré­szére szállást korszerű leány­otthonunkban biztosítunk, havi 100,— Ft térítésért. 18 éven felü­li férfiakat fonó munkára. Kere­sed lohetőség: 2800 forint felett, vidéki férfiak részére szál­lást biztosítunk. Cím: Lő­rinci Fonó Budapest, XVIII., Gyömrőí u. 85—91. Kérésére részletes tájékoztatást küldünk. MÉRLEGKÉPES gyakorlattal rendelkező középkorú férfi elhe­lyezkedne Egerben. Szorgalmas” jeligére, egri Magyar Hirdetőbe. KÖZÉPISKOLASOK korrepetá­lását vállalom. „Matematika, fi­zika, kémia" jeligére, egri Ma­gyar Hirdetőbe. _________________ A MATRAALJI ÁFÉSZ osz­tályvezetői munkakörbe OTN-ben szereplő építőipari technikust ke­res. Jelentkezni lehet Domoszlón, az ÁFÉSZ kőzponü irodájában. " ORSZÁGOS Mentőszolgálat egri mentőállomása felvételt hirdet mentő-gépkocsivezetői, mentő- ápolói és 1 fó segédmunkási ál­lásra. Jelentkezés: Eger. mentő­állomáson,_______________________ A SZTALOS kisiparos elhelyez­kedne bármilyen vállalatnál, vagy kollégiumnál. Javító, vagy új munkára. „Gépesített műhe­lyem van" jeligére, egri Magyar Hirlétőbe. TNOflTT.aN ELCSERÉLNÉM gyöngyösi, 2 szoba-összkomfortos, tanácsi la­kásomat egri hasonlóért. ,,Köz­ponti fűtéses’ ieligére, gyöngyösi Magyar Hirdetőbe._______________ 3 szobás. gázfűtéses lakás, OTP-kÖlcsönátvállalással eladó. Megtekinthető hétköznap dóiuttm, Apróhirdetések szombaton-vasámap egész nap. Eger, Sertekapu u. 42/a., II. em. ÜZLETHELYISÉG kiadó, mű­helynek, vagy raktárnak, 9x5-ös, Gyöngyös, Vactrott S. u. 38. EGERSZALÓKON, Sarló utca 20. számú, kertes családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen, vagy Eger, Csákány utca A/13., I. lép­csőház, III/l, ajtó .______________ H ÁZHELY eladó. Eger, Eperje­sl u. 5.__________________________ M AKLAR, Rákóczi út 22. szám alatti házhely eladó. Érdeklődni Engler János, Makiár, Alkotmány út 22.___________ G ARÁZS eladó, a Hadnagy úti lakótelep közelében. „Végleges” jeligére, egri Magyar Hirdetőbe. 3 DIÁKNAK külön bejáratú, fürdőszobás, bútorozott szoba ki­adó. Eger, Lájer Dezső u, 2. (Csákó.)_____________________ E GERBEN, családi ház, beköl­tözhetően eladó. Eger, MakláW út 86. szám.____________________ E GRI, nagyméretű, 2 szobás, gázfűtéses, összkomfortos laká­somat elcserélném hasonló 1 szo­básra. Telefon: 58-79, Eger. Ér­deklődni 18 órától. _________ M ÄTkASZENTIMÄEN, Fallos- kúton, 200 n.-öl telkemet elcse­rélném gépkocsiért, vagy elad­nám. Szabó Béla, Budapest, XIII., Róbert Károly 36. fARMO 350 KÖBCENTIS Jáwa motor­kerékpár, eredeti Jáwa oldalko­csival, alkalmi áron eladó. Ér­deklődni : Bélapátfalva, sütő­üzem. Pető. _________________ S KODA lÍ02-es személygépkocsi eladó. Vas Ferenc, Kékestető, Ál­iami Gyógyintézet._______________ M ŰSZÁKI vizsgázott Skoda Oc- tavia Super eladó. Balog, Hat­van, Tanács u. 3. GENERÁLOZOTT Skoda Ócta- via, vizsga után,, kitűnő állapot­ban eladó. Megtekinthető 7—3-ig, az Eger Park Szállóban, Szél Já- nos. ______________________________ G ARANCIÁLIS, IF-es Zaporo- zsec eladó. Eger, Hadnagy u. Mis. VUÍ. em. <k NYÁRON vizsgázott, CH-s Wartburg eladó. Eger, Lőcsei u. JB._________________________ R ENAULT 10-es, fehér, kifo­gástalan, sürgősen eladó. Eger, Kolozsvári 32. VEGYES ÖRIÁS gyümölcsű szentendrei egres és nagy gyümölcsű, hollan­di piros, fekete ribtzlitövek kap­hatók, darabonként 8 Ft-ért. To­ronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. PASSAP 1 tűágyas kötőgép el­adó, Eger, Diófakút u. 7,_______ „ BROTHER” japán gyártmá­nyú kötőgép eladó. Idős Nagy Gyuláné, Verpelét, Ifjúság 36/G. épület, földszint 1, alatt. AZ EGRI Építőipari szövetke­zet alábbi szövegű, téglalap ala­kú bélyegzője elveszett: „Építő­ipari Szövetkezet, Eger, Csákány u. 11. MNB 350—31989 8.” A bé­lyegző érvénytelen.______________ C SERÉPKALYHAK építését, ja­vítását, kazánok ós vaskályhák javítását vállalja a Tüzeléstech­nikai Ktsz, Eger, Münnich F. u 8.____________________________ 3 HÓNAPOS dobermanok, ju­tányosán eladók. Ferencz, Gyön­gyös, Jókai u. 29,_______________ E LVESZETT sötétszürke, négy­hónapos farkaskutya. Megtalálója jutalomban részesül. Juhász Ba­lázs, Gyöngyös, Bacsányi u. 5. Nemzeti Bankkal szemben.______ V ÁROSI Tanács Mélyépítő Üze­me. Eger. Homok u. 26. sz„ el­adásra felajánl 2 db 10 tonnás üzemképes dömpert, 2 db 0,75 tonnás Frame gépkocsit (nyitott és zárt), I db 7 köbméteres víz­tartályt. 75 db 350X175X22 préselt bútorlemezt.___________________ E REDETI Rösler gyártmányú pianino, kifogástalan állapotban eladó. Zbisko Sándor, Eger, Le­nin u. 249._______________________ K ALIFORNIAI, új-zélandi, fe­hér, német világos, nagy ezüst nyulak eladók. Győri Jenő, Özd, II.. Bocskai út 8. sz,____________ T OLTÖKÉPES állapotban ven­nék 100—200—300—100—500 literes boroshordókat (fehér bornak), 2 db püttyonyt és egy prést. Aján­latokat kérem ármegjelöléssel, postafiók Eger, 23. számra kül- daaA. November 15.-ével MEGINDUL A nagy karácsonyi vásár a füzesabonyi ÁFÉSZ 0 Ruházati Áruházban KÜLÖNLEGES ARUVALASZTÉKKAL VAKJA KEDVES VÁSÁRLÓIT. n MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ ÁRUBÓL VÁLOGATHAT; SCO,— FORINT FELETTI VÁSÁRLÁSNÁL 1 db sorsjegyet adunk SORSOLÁS DECEMBER 23-EN DIVATBEMUTATÓVAL EGYBEKÖTVE ÁRUHÁZUNKBAN 14 OKAKOR LESZ MEGTARTVA. Főnyereményt televízió TOVÁBBÁ SOK ÉRTÉKES NYEREMÉNY. Osztályaink ajánlata; Konfekcióoszt.: bébibunda, leányka-, fiú-, bakfistélikabái. Kötöttoszt.: né! brl kardigán, szintetikus garbó, férfipulóverek, női kötött ruhák. Méteroszt.: angol importszöveték, terliszterek, női szövetek, utasa nylonvelúr több színben. Cipöoszt.: női csizma, férficsizma, női és íérfilakkcipőfc, gyermekcsiz- mák, papucsok. Divatoszt.: spanyol válltáskák, importmelltartók, hazai és külföldi bükié-, velúr szőnyegek. Műszaki oszt.: nagyképernyős televízió 6400, rádió, lemezjátszó, magnetofon 880—4500 forintig., mosógépek 1660—8800 forintig. ÁFÉSZ Áruház

Next

/
Oldalképek
Tartalom