Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-04 / 260. szám

/ Járási-városi konferenciákról jelentjük EGRI JÁRÁS Heves megye legnagyobb járása az egri járás, lakos­ságának száma: 73 500 fő. Valamennyi jelentősebb te­lepülésén működik sport- egyesület, a lakosságnak több mint 8 százaléka rend­szeresen, 8 százaléka pedig alkalomszerijén sportol. En­nek a jelentőségteljes mun­kának a szervezője, irányí­tója az MTS Egri Járási Tanácsa, melynek harmadik konferenciáját a járási hi­vatal tanácstermében tar­tották meg. A konferenci­án részt vett t a meghívot­tak között Sólyom Ernő, az MSZMP egri járási titkára, Pusztai László, az MTS He­ves megyei elnöke. Hegyi Ernő, az MTS Országos El­nökségének tagja, Kalina István, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa, Balázs Éva, a KISZ köz­ponti bizottság munkatársa, Lezsák László, az MSZMP járási osztályvezetője, Var­ga Miklós, a KISZ járási titkára és Ferenczi Károly, a megyei KISZ-bizottság munkatársa. Fodor Lajos levezető elnök irányításával a küldöttek megválasztották a munka- bizottságokat, majd az elfo­gadott napirend alapján Bacsó István járási TS-él- nök egészítette ki a járási tanács beszámolóját. El­mondotta, hogy a közgyűlé­seken nemcsak a megjelen­tek száma volt nagyobb, de a tartalmi munka is lénye­gesen jobb volt a korábbi evekhez képest. A beszámo­lókból s az azt követő vi­tákból a sportmunka szere­tet« és a felelősségteljes szemlélet érződött. Jó és eredményes a pártbizottsá­gok, tanácsok segítőkészsé­ge, sokat foglalkozik a sportmunkával, a járási hi­vatal s nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is támogatja, jó a kapcsolat a szakszer­vezet ' és a KISZ aktivistái­val is. Köszönetét mondott a gazdasági, párt- és álla­mi vezetőknek a támogatá­sért, a mozgalomban tevé­kenykedőknek pedig odaadó munkáj ükért. Elmondotta, hogy a társadalmi összefo­gás nem merülhet ki csupán az anyagi támogatásban. Foglalkozott az iskolai testnevelés és sport helyze­tével a testnevelő tanárok munkájával. Jobb kapcsola­tot kell kialakítani az egye­sületek és az Iskolák között az utánpótlás-nevelés javi- . tása érdekében. Jó példa er­re a Siroki Vasas és az Egeresein Bányász kapcso­lata a községi iskolákkal. Többet kell foglalkozni a sportolók nevelésével, em­beri magatartásuk javításá­val. Javult az anyagi hely­zet az elmúlt időben és a szervezés terén is javulás tapasztalható, de a tovább­fejlődés érdekében fokozot­tabban kell törekedni az át­gondoltabb munkavégzésre. Végül kérte a küldötteket, hogy a vitában bátran, és őszintén mondják el véle­ményüket a végzett mun­káról, mondják el javasla­taikat a jövő feladataihoz. A kialakult vitában 14- en kértek szót, a beszámoló különböző pontjaihoz fűz­tek értékes megjegyzéseket, gondolatokat. Pusztai Lász­ló, az MTS Heves megyei elnöke felszólalásában el­mondotta, hogy a járási konferenciát az egyik leg­jobb tanácskozásnak tartja. Sok lényeges kérdést vetet­tek fel a küldöttek, nem­csak a gondokat mondták el, de hasznos javaslatokat is tettek s közösen kerestek a problémák megoldását. A vita lezárása után a konferencia 21 járási ta­nácstagot és 17 megyei kül­döttet választott. Az MTS egri járási tanácsának el­nöke ismét Bacsó István, el­0J Vtfil, nwcmfe« K, csütörtök nökhélyettes, Varga Miklós és Dudás József lett. HATVAN VAROS A városi tanács tanács­termében került megrende­zésre a hatvani MTS városi konferenciája. Az elnökség és a tisztségviselők megvá­lasztása után a konferenci­át levezető Nagy Károlyné, a II-s sz. Általános Iskola testnevelő tanára üdvözölte a konferencia résztvevőit, köztük: Józsa György, a Heves megyei Pártbizottság és Jékli József, a Heves megyei MTS munkatársait, Kepes Lajost, a Hatvan Városi Pártbizottság osz­tályvezetőjét, dr. Bartos Imrét, a Hazafias Népfront városi elnökét, valamint Ju­hász Ferencet, a KISZ-bi- zottság titkárát. A vitaindító referátumot Pádár Béla ismertette, fog­lalkozott az MTS négyéves munkájával, valamint a so­ron következő feladatokkal. A városi konferencia anyaga, melyet előzőleg a részt vevő küldöttek kézhez kaptak, részletesen elemezte, ér télvei te a vezető testüle­tek irányító munkáját, a verseny és tömegsport, az is­kolai testnevelés és sport­helyzetét, meghatározza a további feladatokat, célkitű­zéseket az elkövetkezendő négy évre is. Mint ahogyan az írásbeli beszámoló, va­lamint a vitaindító alapján megállapítást nyert a hat­vani MTS városi, tanácsa munkáját a párthatározat szellemeben — az MTS ha­tározataiban és az alapsza­bályban rögzítettek szerint Végezte. Személyi összetéte­le megfelel a káderpolitikai elveknek, követelmények­nek. A tanács kollektív munkájában vannak hiá­nyosságok, mivel egy részé­nek tevékenysége formális, főleg a testületi üléseken való részvételre korlátozó­dott. Az iskolai testnevelés és sport fejlesztését az általá­nos és középiskolai testne­velőkkel megvitatták. A ' több mint ötezer tanuló testedzésének sportolásának biztosítása nagyon fontos feladat. A KISZ-szel, MHSZ- szel és a tanáccsal a kap­csolat jó és az összefogás biztosította a különböző év­fordulók, szellemi vetélke­dője, sportkiállítások és jel­vényszerző versenyek sike­reit. A város és hozzátartozó községek 14. sportegyesüle- tének 4934 tagja van. A szakosztályokban a lakos­ságnak ti—8 százaléka spor­tol, ennek több mint a fele iskolai tanuló. Az igazolt és a minősített versenyzők szá­ma a fenti adatokhoz vi­szonyítva kevésnek bizo­nyul. A beszámoló leszöge­zi: gyorsabb ütemű lenne a fejlődés, ha a sportegyesü­letek a városi érdekeket szem előtt tartanák, mellyel az MTS városi tanács el­nöksége is több esetben fog­lalkozott, megállapítva az összehangoltabb munka szük­ségességét. A közelmúltban lezajlott sportegyesületi vezetőségvá­lasztó közgyűlések alapján várható, hogy az ú.i vezető­ségek a megnövekedett igé­nyeknek, követelményeknek eleget tudnak tenni. A tanács munkája összes­ségében eredményes volt, a meglévő gondok, problémák részben a fejlődés nehézsé­geiből, részben a munka­végzés fogyatékosságaiból adódtak. A beszámoló eze­ket őszintén, nyíltan, önkri­tikus. kritikus szellemben a küldöttek elé tárta. A vitá­ban többek között felszó­lalt Pető András, a MÁV sportegyesület képviselője, Juhász Ferenc, a hatvani városi KISZ-bizottság titká­ra, Rigfo János gimnáziumi testnevelő tanár, Kepes La­jos, a városi pártbizottság osztályvezetője. A küldöttek a jelölő bi­zottság jelöltjeit egyhangú­lag elfogadták. A választást követően a tanács megtar­ifléaéfc ne&ao, m MTS városi elnökének is­mét Pádár Bélát, helyette­seinek pedig Rocgonyi Ti­bort és Rigó Jánost, a fe­gyelmi bizottság elnökének Horváth Jánost választották meg. Szűcs Ferenc HEVESI JÁRÁS Az MTS hevesi járási konferenciáján a levezető elnök, dr. Nagy Ferenc üd­vözölte a megjelent küldöt­teket, vendégeket. Részt vett a konferencián Bánj József, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője, Szabó Béla, a járási pártbizottság osz­tályvezetője, Bélcési József, az MTS- megyei elnökségé­nek tagja, Grúz János, a járási hivatal elnökhelyet­tese. Az írásban kiadott beszá­molóhoz Pirók László, az MTS járási tanácsának el­nöke mondott vitaindító re­ferátumot. Megállapította, hogy a vizsgált négy eszten­dő eredményes munkával telt él. A tevékenység nem volt mindig zökkenőmentes, adódtak nehézségek. Az eredmények eléréséhez a testnevelési és a sportfel­adatok végrehajtásához meg­felelő segítséget biztosítot­tak az állami, gazdasági, társadalmi és tömegszerve­zetek, elsősorban a párt- szervek. A személyi feltéte­lek javulásával nagyobb le­hetőség nyílt különböző szintű versenyek rendezésé­hez, a tömegsportmunka fejlesztéséhez. A járási ta­nács elnökségi tevékenysége eredményes volt, javult kapcsolata a sportegyesületi vezetőségekkel is. A jövőben javítani kell a sportolók, szurkolók nevelésén. Rész­letesen elemezte az egyesü­letekben, illetve szakosztá­lyokban folyó munkát, a rendszeresen sportolók ará­nyát, a különböző szintű sportági versenyeket. Foglal­kozott a létesítmények hely­zetével, megállapította, hogy ezek mennyiségét növelni, a meglevőit állapotát pedig ja­vítani kell. Befejezésül is- njertette az elkövetkező négy év feladatait. A beszá­molót vita követte, melyben felszólalt többek között Bé­kési József és Szabó Béla is. A vita után a konferen­cia megválasztotta az MTS 15 tagú hevesi járási taná­csát és a megyei konferen­cia küldötteit. A tanács el­ső ülésén Pirók Lászlót vá­lasztotta elnökének, elnök- helyettesnek pedig Tóth Gyulát és Réti Jánost. INNEN—ONN AN Kis létszámú, tartalékos csapat vett részt Heves me­gye képviseletében a Béke Kupa női atlétikai versenyen Gyulán. Ennek ellenére két megyei, rekord dőlt meg és több jó eredmény született. A Heves megyeiek eredmé­nyei: 100 m: 4. Juhász Á. 13.5. 200 m: 4. Juhász Á. 28.1. 400 m: 3. Bak Éva (E. Dó­zsa) 61.4, új megyei ifjúsági csúcs. 800 m: 3. Balázs K. 2:29.9. 1500 m: 3. Ocskay K. (E. Dózsa) 5:33.7 megyei fel­nőtt és ifjúsági csúcs, 100 m gát: 3. Hajdú Á. 17:9. Távol­ugrás: 2. Balázs 523. Súlylö­kés: 1 . Kubányi E. 11,52. Diszkosz: 2. Kubányd E. 36.64. Gerely: 5. Hajdú Á. 21,96. 4x100 m váltó: 4. Heves m. 52.3 (a többi csapattag E. Ta­nárképző versenyzője). • A hagyományokhoz híven ez évben is megrendezésre került a Honfi Kupa ifjúsági labdarúgótorna. A selejtező­ket 4 csoportban bonyolítot­tál?: le. A döntőbe a követ­kező együttesek jutottak: Egri Dózsa Sportiskola, Gyön­gyösi Spartacus, Petőfibánya és Bervai Vasas. A tavalyi kupagyőztes Bervai Vasas vállalta a döntő megrendezé­sét, melyet november 7. tisz­teletére november 8-án. és 9- én bonyolítanak le. A csa­patoknál? november 8-án 11 óráig kell a Bervai Vasas sporttelepere érkezni. A ser­leget Hanti György özvegye adja át a győztes csapatnak. Jól szerepelték a tiszlantúli serdülő ökölvívó-bajnokságon § Zalka SE sportiskolásai. Nyolcán indultak a verse­nyen és közülük hatan értek el I., II. helyezést. Az itK el­ért eredménnyel és a terü­leti bajnokságon szerzett el­ső helyezéssel összesen 9 versenyző vehet részt a vi­dékbajnokságon. Eredmé­nyek. Papírsúly: 1. Kiss Jó­zsef, 2. Váradi József. Köny- nyűsúly: 2. Horváth János. Kisváltósúly: 2. Farkas Jó­zsef. Váltósúly: 1. Tornai Já­nos, Félnehézsúly: 1. Juhász. László. « ★ November 14. és december 19. között bonyolítják le négy­fős csapatok részvételével a Maróczy Kupa megyei kis csapat sakkbajnokságot. A versenyen Heves, Andomak- tálya, Pétervására, Kisköre, Sírok és a Hatvani Kinizsi együttese indul. ★ Kézilabda eredmények. Férfiak: Siroki Vasas—Dor- mánd 29:24, (1.5:14). Nők: Si­roki Vasas—Hatvani Kinizsi 12:4 (8:1), Siroki Vasas—Egri Spartacus 10:9 (8:6). Ifjúsági: Sirok-—Dorménd 24:19 (15:13). ★ Fegyelmi határozat: Az 1972. évi tavaszi bajnoki évadban a Verpeléti SK lab­dáin gó csapata — igazolat­lan meg nem jelenése miatt —. elveszítette pályaválasztó jogát az Egerszalóki SK és a Stromfeld SE elleni találko­zókon,^ Asztalitenisz A Heves megyei férfi csa­patbajnokság őszi eredmé­nyei. A csoport: Füzesabony —Egrt Dózsa II. 13:3, Kará- csend—Heves 14:2, Sírok— Gy. Energia 16:0. Sírok—Fü­zesabony 9:7, Karácsond—Gy. Energia 16:0, Heves—Egri Dózsa II. 16:0, Sírok—Egri Dózsa II. 13:3, Heves—Gy. Energia 16:0. Füzesabony— Karácsond 15:1, Füzesabony— Heves 14:2, Egri Dózsa II.— Gy. Energia 16:0, Sírok—Ka­rácsond 9:7, Füzesabony—Gy. Energia 16:0, Karácsond—E. Dózsa II. 16:0, Sírok—Heves 15:1. A bajnokság állása: 1. Ftizesab. 10 9 — 1 127 : 33 IS 2. Sírok 10 9 — 1 109: 51 18 3. Karácsond .10 6 — 4 103: 57 12 4. Heves 10 4 — 6 81: 79 8 5. Egri Dózsa U. H) 2 — 8 46:1M 4 6. Gyöngyösi Energ. .10------10 14:146 — If júságiak: Füzesabony—Egri Dózsa 11.5:0, Karácsond—He­ves 2:3,2:3, Sírok—Gy. Ener­gia 5:0, Síirok—Füzesabony 0:5, Karácsomé—Gy. Energia 5:0, Heves—E. Dózsa II. 5:0, Sírok—E. Dózsa II. 5:0, He­ves—Gy. Energia 5:0, Füzes­abony—Karácsond 1:4, 3:2, Füzesabony—Heves 3:2, Egri Dózsa II.—Gy. Energia 5:0, Sírok—Karácsond 0:5, 1:4, Füzesabony—Gy. Energia 5:0, 5:0, 10 3 14 4 14 4 14 Karácsond—E. Dózsa II. 5:0, Sírok—Hevet; 4:1. A bajnokság állása: 1. Karácsond I. 1« 9 — 1 18 2. Karácsond II. 10 7 — 3 14 3. Sírok 11 7 — 4 14 4. Heves 11 7 — 4 14 5. Füzesabony 12 6 — 6 12 6. Egri Dózsa II. 12 2 — 10 4 7. Gy. Energia 12 1 — 11 2 B csoport: Gy. Építők—Gy. Vasas Izzó 6:10, Lőrinci E.— Hort 16:0, MÁV Hatvani AC II.—Gy. tarján. 16:0, Gy. V. Horti V. 16:0, Gy. Építők— MÁV HAC II. 9:7, Lőrinci E. —Gyöngyös-tarjám 15:3, MÁV HAC II.—Gy. V. Izzó 11:5, Lőrinci—Gy. Építők 9:7. Gy. tarján—Hort 16:0. A bajnok­ság állása: 1. Lőrinci 10 10----yi: 49 20 2 . Gy. Vasas 10 7 — 3 105: 55 14 3. MÁV HAC II. 10 6 — 4 101: 59 12 4. Gy. Ép. 10 4 — 6 83: 77 8 5. Gy.-tarj. 9 2 — 7 50: 94 4 6. Hort 9----------0 14:130 — I fjúságiak: Gy. Építők—®y. Vasas izzó 0:5, Lőrinci E.— Hort 5:0, MÁV Hatvani AC II.—Gy. tarjám 5:0. Gy. V. Izzó—Gy. tarjám 0:5, Lőrinci —MÁV HAC II. 1:4, Gy. Épí­tők—Hort 5:0, Gy. __ tarjám— Gy. Építők 5:0, MÁV HAC II.—Hort 5:0, Lőrinci—Gy. V. Izzó 3:2, Gy. V. Izzó—Horti V. 5:0, Gy. Építők—MÁV HAC MI. 0:5, Lőrinci E.— Gyöngyös tarján 4:1, MÁV HAC II.—Gy. V. Izzó 5:0, Lő- rímei—Gy. Építők 5:0. Gy. tarjám—Hort 5:0. A bajnok­ság állása: Izzó—Gyöngy östarjáin 13:3, 1. MÁV HAC II. 10 1)0---­2 0 Lőrinci—MÁV HAC II. 11:5, 2. Lőrinci 10 7—3 14 Gy. Építők—Hort 16:0. Gy. 3. Gyöngyöstarj. 9 5—4 10 tarjám—Gy. Építők 16:0, MÁV 4. Gy. Vasas Izzó 10 4—6 8 HAC II.—Hort 14:2, Lőrinci— 5. Gy. Építők 10 2—3 4 Gy. V. Izzó 9:7, Gy. V. Izzó— 6. Hort 9 1—8 2 Heves megye Birkózó Szö­vetsége rendezte meg a te­rületi serdülő kötött- és sza­badfogású birkózóba jmoksár got Egerben 8 egyesület 74 versenyző részvételével. Az egri fiatalok becsülettel helyt­álltak, kötöttfogásban 5, sza­badfogásban pedig két baj­nokságot nyertek, ketten má­sodik, négyen harmadik he­lyen végeztek. A területi ver­senyen elért eredményed? alapján 13 egri birkózó vehet részt a magyar bajnokságon. Kötöttfogásban első lett La­katos László 42 kg-os, Ra- bóczki János 49 kg-os, Bárá­ny i József 53 kg-os, Jékli Sándor 72 kg-os, Nyerges Ta­más 78 kg-os súlycsoportban, 3. Molnár József 53 kg-os, Pallagi János 57 kg-os, Gál András 67 kg-os, és Tompos Lajos 72 kg-os súlycsoport­ban# Szabadfogásban.: 1. he­lyezett Soós Ferenc 49 kg-os, Fodor László 62 kg-os, 2. Kó- ta Imre 42 kg-os és Sztron- csik Zsigmond 53 kg-os súly­csoportban. Az összesített pontversenyben 1. Bervai Va­sas 45, 2. DVTK 36, 3. Mis­kolc, Ózd 14—14 ponttal. Kupa* mérkőzések ÚJPESTI DÓZSA— VALENCIA 2:1 (0:0) U. Dózsa: Szentmihályi — Noskó, Maurer, Horváth, Ju­hász P„ Dunai Hl., Zámbó — Fazekas, Dunai II., Bene, Tóth A. Valencia: Melendez — Ta- tango, Barrachina, Sol, An­ton — Claramunt I., — Li- co, Forment — Claramunt II., Valdes, Sergio. ★ A Közép-európai Kupában a prágai sikeres bemutatko­zás után a Bp. Honvéd Kis­pesten, a védő Celik ellen is győzelmet aratott. BP. HONVÉD—CELIK 3:0 (1:0) Góllövő: Dogandzsics (ön­gól). Bp. Honved: Bicskei — Kelemen, Tajti, Lukács — Pál, Szűcs — Pusztai, Ko­csis, Tóth, Komora, Csepre- gi. Celik: Bujacics — Dogan- dzsios, Talics, Golubovics, Preizicsmujkics, Micics — Aiweics, Radulavics, Gavran. Fellebbez az Egyetértés és a Ferencváros Kőszegi Tibor (VM Egyet­értés) : Fellebbezünk, mert elvet­ték a bajnoki pontot, de azért is, mert a soron kö­vetkező barom mérkőzésen nem játszhatunk saját pá­lyánkon. Nagyon kemény az ítélet, mert pl. játék közben semmi kirívó szabálytalan­ság nem történt, s ezért kár a csapatokat is sújtani. Egy kérdés azonban mindvégig megválaszolatlanul maradt előttünk: nem tudjuk el­képzelni, hogyan lehet majd a jövőben megakadályozni azt, hogy valaki követ do­báljon a pályára. Harót János (FTC): — A fegyelmi eljárással egyetértünk, de az ítéletet túl súlyosnak tartjuk. Fel­lebbezünk a pontelvétel és az U. Dózsa elleni mérkő­zés zárt kapuk mögötti meg­rendezése ellen. Erre a ta­lálkozóra egyébként már elővételben is sok jegy el­kelt. A szurkolókról csak annyit, hogy az FTC-t ked­velők tábora többségében sportszerű, s ezért elvárjuk tőlük, hogy kiközösítsék a mi" Lövészet A Mátrai Erdőgazdaság MHSZ futóvadlövő klubja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékére az egri lőtéren futóvadlökő versenyt rendezett. A versenyen, a Zalka KMFSE, a Miskolci Erdész SE, a Keszthelyi Er- 'désrz SE, és a Mátrai Erdő- gazdaság versenyzői vettek részt. Eredmények. Férfiak: 30+ 30 lövés. 1. Kakuk János (Eger) 523, 2. Szenes László (Zalka) 523, 3. Kozák Dénes (Eger) 506. 4. Lányai István (Eger) 503 körrel. Ifjúsági I. korcsoport: 1. Rottenhoffer Lajos (Eger) 534, 2. Németh László (Zalka) 517, 3. Lovasi László (Miskolc) 515, 4. Bod­nár Tibor (Zalka) 470, 5. Debreceni Ferenc (Miskolc) 460 körreL Ifjúsági II. kor­csoport: 1. Ipinánszki László (Miskolc) 498, 2. Tokodi Géza (Miskolc) 466, 3. Hell József (Zalka) 461, 4. Tosoki Károly (Zalka) 452, 5. Szemtpéteri Já­nos (Zalka) 369 körnél. §porlka!eldoiKkóp Csütörtöktől szombatig. Újvidéken következik az asztaliteniszezők legjobbjai­nak újabb találkozója, a XX. jugoszláv nemzetközi baj­nokság keretében. Az előze­tes nevezés szerint 16 ország 165 versenyzője lép asztal­hoz, a részt vevő nemzetek között található többek kö­zött a Kínai Népköztársaság, valamint a Miskolcon is járt svéd és francia küldöttség, hiányzik viszont a nyugat­német csapat. • KSswés olyan sportág akiad, ^gtftyjLieni .giy; riUgua kerülne sor jelentős nemzetközi ese­ményre, mint a modern gimnasztikában. A művészi tornászok egyetlen kima­gasló erőpróbáját a kétéven­ként sorrakerüló világbaj­nokság jelenti. Legutóbb a magyar válogatott az együt­tes csapatversenyben Várná­ban a negyedik helyen vég­zett, a november 12-én kez­dődő kubai VB-n a magyar színeket mégis csak három egyéni versenyző képviseli, az együttes gyakorlatokkal szereplő csapat — anyagi nehézségek miatt — nem ka­pott lehetőséget a kíutaaá*-!

Next

/
Oldalképek
Tartalom