Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-18 / 272. szám

Mi lett a határidőkkel Feladatok az egészségem életmódra nevelésben (S.) Az alkoholizmus elleni küzdelem — az ifjúsági vezetők szemévet Kérdéseinkre válaszol Szabó Ferenc, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, az Ifjúságvédelmi Tanát» elnöke Együtt kell cselekednünk! f Régi mondás az, hogy „Az ( ígéret szép szó, ha megtart- I ják úgy jó!” S régi a tapasz- I tálát is, miszerint különösen j örülünk az olyan ígéretnek, í amely egy-egy lakást, házat ' kínál a rászorulóknak, az igénylőknek, vagy éppenség­gel új műhelyeket, üzem­csarnokokat, szociális léte­sítményeket, intézeteket, uta­ltat helyez kilátásba. Az át­lagosnál is türelmetlenebb ül figyeljük, várjuk ilyenkor a határidőt, az építkezések be­fejezését, a teljes használat­bavételt. Mindennapi körül­ményeinkből faibad ez a meg­szokottnál nagyobb érdeklő­dés, érthető, ha a megrende­lő, a „fogyasztó” különösen „kényes” a kivitelezők által adott szóra. Mindezek előrebocsátása után. úgy véljük, hogy iga­zán indokolt —, s mert jócs­kán benne vagyunk már az év 11. hónapjában, rohamo­san közeledik az esztendő vége: aktuális — a kíváncsi­ság, a kérdés: vajon az épí­tők ugyanilyen kényesek-e az annyit emlegetett határ­időre? A témáról Varga, Lajossal, ® Heves megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat igazgatójával beszélgettünk a közelmúlt­ban. —■ Természetesen mi ás igyekszünk komolyan venni a kimondott szót —- válaszolta a felvetésre —amit többi között az is bizonyít, hogy ez évi m lakásunkból száshut- vanharmat már elkészítet- ' tünk, átadtunk. Méghozzá úgy, hogy például az egri Sóház utcai társasház a ha­gyományos 13 helyett mind­össze 8,7 hónapos, az ugyan­csak a megyeszékhelyen le­vő, Vörösmarty utcai 40 la­kásos épület pedig 10 hónap alatt, beruházói dicséret , mellett fejeződött be. S em- üthetném talán még az Eger­ben. hat héttel korábban, át­adott Lenin úti szakmunkás­tanuló-otthont, a négytanter- mes, előadóhelyiségfikkel és szolgálati lakással is ellátott szilvásvárad! általános isko­lát, amely kereken két hó­nappal készült el korábban, mint szerződésünkben ígér­Namrégen értékes létesít­ménnyel gazdagodott amar- kari Mátravölgye Termelő­szövetkezet, melynek földjei a festői képet nyújtó víztá­roló partjain terülnek el. Kétmillió forintos befekte­téssel hajtatóház épült, amelynek két szintjén éven­te egymilliónál több trami­ni és muskát otonell szőlő­hajtást tudnak termeszteni. Hatvan családnak nyújt kéthónapos munkát, s idei termésükből már a Szovjet­unióba is szállítanak 150 ezer oltványt. Szortírozáshoz, előkészí­téshez és oltáshoz egyaránt bőven jut hely az 500 nógy- Wbneter alapterületűi mim- flfHhmneikbun, amelyeknek tűk. Bár az egri Homok ut­cai új cserépgyár kivitelezé­sével „csak” a határidőre vé­geztünk, gondolom, nem val­lottunk ezzel sem szégyent, hiszen a 42,1 millió forintos építési feladathoz tavaly ta­vaszon kezdtünk... A laká­sainkra egyébként jellemző, hogy átlagosan 67 négyzet- méteres alapterületűek, köz­ponti-, illetve gázfűtésesek, s ltonyhaberendezésük beépí­tett: tehát a ..közönségesnél” munkaigényesebbek. — Hogy sikerült ezt a tem­pót kialakítani? — Még az év eleji.-a feb­ruári műszaki konferencián született az ötlet, hogy a vál­lalatnál „saját belső haszná­latra” készítsünk egy. a hi­vatalostól eltérő ütemtervet, s ebben próbáljunk szinte minden létesítményt vala­mennyivel előbbre „hozni”. A .javaslat aztán — a negyedévi termelési tanácskozásokon döntéssé, határozattá, amo­lyan íratlan törvénnyé for­málódott, amit ki-ki iparko­dott magára nézve kötelező érvényűnek tekinteni. Nem mondom, korántsem volt könnyű dolog az újabb „me­netrendhez” igazodni, hiszen összesen 151 létesítményünk, másfél száznál több munka­helyünk van ebben az évben is, s ha már a határidő-rövi­dítés mellett foglaltunk «ál­lást, nyilván sehol sem tehet­tünk kivételt. Külön nehezí­tette vállalkozásunkat, hogy időközben terven félül is el­fogadtunk megrendelést —, gondolok például a kazinc­barcikai gyermekkórház ka­zánházának korszerűsítésére —, s ráadásul sürgős feladat­ként. Szerencsére azonban az ilyenen is túltettük magun­kat. Jellemző, hogy példáiul az említett egészségügyi in­tézménnyel kapcsolatos meg­bízást augusztus elején kan- tűk, s szeptember közepén már teljesítettük is. — Dicséretes ez a gyorsa^ ság. Bár eredetileg nem tar­tozott a témához, mégis ön­kéntelenül idekívánkozik egy újabb kérdés is: a ha­táridő mellett nem vpU baj a minőséggel sem?. (Foto: Kiss Béla) gazdaságos megépítését sa­ját épitóbrigadjuk segítette elő... Ám egy dologról nem szólt a gazdasag vezetője: mire használják ezt a tetszetős, korszerű épületet az év szá­mottevő részében? Vagyis azon tíz hónap alatt, amikor nincs oltványtermesztés! Legcélszerűbbnek látszik olyan melléküzemágat tele­píteni Markazon a hajtató­házba, mely megszüntetné az épület kihasználatlansá­gát, s munkalehetőséghez juttatna tavaszon, nyáron át az asszonyokat, idősebb fér­fi tagokat, akik eddig csak a r. oltvány termesztésnél dol- aoAtak. — Nem tagadom: apróbb hiánypótlások voltak, és van­nak, de lehetőleg mindig csak a „tűrési határokon” be­lülre próbáltuk szorítani. Előfordultak kisebb hibák például az egri, lajosvárosi építkezéseknél, de ott még így is szembetűnő a javulás a korábbiakhoz képest. Hatá­rozottan, jobb az építésszer­vezés, látszik, hogy az új építésvezetőnkkel együtt a helyzet is stabilizálódott... Aztán: voltak hiányosságok a tamamérai sertéstelep ki­vitelezésénél, sőt gondat­lanságból okozott tűzkár is előfordult, amiket mind­szintén a szervezetlenségnek tulajdoníthatunk. Bántanak, bosszantanak bennünket az effélék, s intézkedünk is, hogy javuljanak az állapotok. Sze­retnénk, ha a rosszat vég­képp alfele jthetaénk. Megnyugtató a pontosság­ra, a jó minőségre való tö­rekvés, s örvendetes — töb­bi között —, hogy az idei 1— 111. negyedévben átadott léte­sítmények ára a tavalyinak 99,2 százaléka. Valamivel ol­csóbban is dolgoztak tehát, mint korábban. Ez utóbbi­ban. egy új szállítási osztály megalakítása, s ennek követ­keztében, a szállítások jobb szervezése, a távolságok lerö­vidítése segített. Olyannyira, hogy a megtakarítás felhasz­nálásával a múlt évi 900 ezer helyett már hárommillió fo­rintot költhettek munkásszál­lításra, s így lényegesen több dolgozo naponta otthon tölt­heti. a pihenőidejét, családja körében. Kétségkívül, ez utóbbi hoz­zájárult ahhoz is, hogy az emberek jobban kötődjenek a vállalathoz. Növelte a ked­vet az időközben végrehaj­tott jelentősebb bérfejlesztés is, így lényegesen csökkent a fluktuáció, többé-kevésbe elegendő a létszám. Mindezek mellett merik most mondani a Heves me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalatnál, hogy a megrendelők, a beruházók felé továbbra is állják a szavukat, egyebek mellett még az idén beköl­tözhetnek a lakók az egri Bródy Sándor utcai társas­házba —, s a jövőben niern lesznek téli átadások. Ehhez pedig emberi igyekezetük mellett bízhatunk a gépek segítségében is, az éppen a közelmúltban vásárolt ügyes segédeszközökben, a szünte­len műszaki fejlesztésben. A TANÁCSOK népképvi­seleti-önkormányzati jellege, megnövekedett önállóságuk és hatáskörük új, további le­hetőségeket teremt a szocia­lista demokrácia hatéko­nyabb érvényesítésére, a la­kosság és a tanácsok kapcso­latának fejlesztésére, a taná­csok és a népfrontbizottsá­gok kontaktusainak erősíté­sére — húzák alá azok az irányelvek, amelyeket a na­pokban, bocsátott ki a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának titkársága és a Mi­nisztertanács Tanácsi Hiva­tala. A tanácsok feladataik ellá­tása során, szoros kapcsola­tot tartanak a Hazafias Nép­fronttal. Az együttműködés­nek az új tanácstörvény is nagy jelentőséget tulajdonít. A tanácsok és népfrontbizott­ságok közös munkája már eddig is jelentős sikereket eredményezett — a társadal­mi gyakorlat által igazolt jó munkamódszerek, a felhal­mozódott értékes tapasztala­tok, a kialakult jó kapcsola­tok megfelelő alapot, kedve­ző lehetőségeket biztosítanak a közös feladatok még ered­ményesebb végrehajtására. Az együttműködés legfoaato- sajbb alapoivc; a iiozjfc tevc­A helyes életmódra neve­lést, az italozás egészséget károsító veszélyeinek meg­mutatását korán el kell kezdeni. E fontos nevelő- munkában nagy feladatai vannak a KlSZ-nek. Ezek­ről a feladatokról beszélget­tünk Szabó Ferenccel, a Magyar Úttörői: Szövetségé­nek főtitkárával, az Ifjú­ságvédelmi Tanács elnöké­vel. — Síit tett eddig a KISZ ifjúságvédelmi tevékeny­ségében az alkoholizmus káros hatásának a fiata­lok körében való megvi­lágítására? — Sokan ünnepeket, kö­zös összejövetéléket szinte nem tudnak elképzelni ivás nélkül A mai gyerekek úgy nőnek fel, hogy környeze­tükben szinte minden fel­nőtt szívesen iszik, szereti az italt. EZ természeteses nem baj. Véleményem sze­rint is lehet azt „szeretni”,, De szeretni mindenekelőtt azt jelenti, hogy ignerni:; tudni,' miisor lehet inni, mennyit lehet és mikor nem. Ez az első és legfontosabb mindenki számára, A szesz a világ legdrá­gább itala — az ember egészségével fizet érte. Hogy hány milliárd forint kárt je­lent évente a népgazdaság­nál! az alkohol, azt márki­számították, de felmérhetet­len az a pusztítás, amit az emberek testi és szellemi .életében, a gyermekek és az ifjúság nevelésében okoz; A KISZ központi bizott­ságának sokszor címezték már azt a kérdést, hogy mit tesz az alkoholizmus ellen? A KISZ jelentős politikai nevelőmunkát végez és így direkt formában feltétlenül hozzájárul egész program­jával is az alkoholizmus el­leni küzdelemhez. Ugyan­akkor konkrét feladatokat vállalt a gyermek- és ifjú­ságvédelem társadalmi prog­ramjából, kenység elengedhetetlenül fontos, a tanácsok nem lé­tezhetnek állandó, széles tö­megkapcsolatok nélkül. A Hazafias Népfront az állam- igazgatás helyi szerveinél! tömegpolitikai bázisa. A TÁRSADALMI kapcso­latok fejlesztése sokoldalú feladat — hangsúlyozzák az irányelvek. A tanácsoknak ismerniük kell a lakosság vé­leményét, s mind jobban be kell vonniuk a városok, fal­vak népét a helyi feladatok végrehajtásába. Fel kell kel­teni az érdeklődésüket a köz­ügyek iránt, erősíteni kell ál­lampolgári felelősségérzetü­ket, s e fontos, több irányú munkában a tanácsoknak fo­kozottabban kell támaszkod­niuk a népfrontbizottságok­ra, a tömegpolitizálás fóru­maira, a tanácsok tevékeny­ségének segítőire. Ezért a népfrontbizottságoknak is szót kell kapniuk a tanácsi programok kidolgozásában, a lakosság széles körét érintő döntések meghozatalában, azok szervezésében és ellen­őrzésében. Az együttműködés elmélyítése a népfrontbizott­ságokra is jelentős feladato­kat ró: jobban, tervszerűb­ben kell segíteniük a tanácsi munkát, a tanácsok igazi tá­Az alkoholizmus elleni te­vékenységben a munka élet­koronként differenciált. A gyermékkorosztályoknál 14 éves korig teljes alkoholel- lenességet hirdetünk; 14—18 éves korban különösen kon­centrált nevelést, felvilágo­sítást tartunk fontosnak; vé­gül a 18 éven felüli korosz­tálynál az alkoholizmus el­len harcolunk. Evek óta dol­gozunk az alkoholmentes if­júsági szórakozóhelyei!, klu­bok érdekében. Ez is egyi­ke azoknak a feladatoknak, amelyeket a KISZ egyedül, különösen a Belkereskedel­mi Minisztérium nélkül nem oldhat meg. «— Sajnos, a statisztikák ««érint az ifjúkori alkoho­lizmus egyelőre terjedőben van. Milyen tervek, elkép­zelések készülnek arra, hogy — a* ifjúsági moz­galom sajátosságait figye­lembe véve — felvegyék es ellen a küzdelmet? — Az alkoholizmus elle­ni küzdelem természetesen nem csupán, a KISZ felada­ta. Eredményességének leg­első feltétele a jó együtt­működés. az egységes szem­lelet kialakítása. Feladatunk mindenekelőtt az egészséges életmódra nevelés. A KISZ a mértéktelen alkoholfo­gyasztást egyértelműen el­ítéli. Az ifjúság, ide különösen a gyermekek nevelését rend­kívül nehezíti a felnőttek alkoholizmusa. A társada­lom legveszélyeztetettebb rétege a fiatal (tizen- és huszonéves) munkásoké, akik korán felnőtté, azaz önálló és igényeikhez, törekvéseik­hez képest viszonylag jói. keresőkké válnak, tehát elég sok szabad idejük és pénzük van. Közismert, hogy az alko­hol hatasa alatt az ember a közösség, nemegyszer az egész társadalom ellenségé­maszaivá, a helyi feladatok szervezőivé kell válniuk. A népfrontfórumok alkal­masnak bizonyultak a taná­csi tervek ismertetésére, meg­vitatására —, ezeket rendsze­ressé kell tenni. A népfront és a tanács helyes kapcsola­tainak kialakítása a közélet megélénkülését, a szocialista népképviselet eredményes fimkcionálását, az önkor­mányzati vonások erősödését hozza magával. Amikor a ta­nács, vagy a végrehajtó bi­zottság a jelentősebb témá­kat mépfrontfórumokra bo­csátja. egyben a központi cé­lok elérésén is munkálkodik, felismerve azt a társadalmi gyakorlat bizonyította tényt, hogy a Hazafias Népfront szerveinek működése széles területen függ össze a taná­csi kapcsolatokkal. A SZÖVETKEZETI politi­kát megvalósító közélet szer­vezése, alakítása a népfront és a tanács közös feladata — emelik ki az irányelvei! —, kétoldalú, kölcsönös érdeke­ken és kötelezettségeken ala­puló együttműködésről van szó, alá- és fölérendeltség nélkül, de körültekintően át­gondolt munkamegosztás sze­rig . i vé lesz. Ezért is különöse» veszélyes az alkohol cso­portalkotó és összetartó ké­pessége. Olvastam egy tu­dományos vizsgálatról, amely kimutatta, hogy 200 alkoho­lista'közül 130 „köszönhet­te” felnőttkori iszákos ba­rátainak, hogy idáig jutott. Sajnos, sokan tekintik a re­megő szemhéjú, szánalmas, iszákos figurát férfias egyé­niségnek. Pedig a fiatal nem ettől lesz felnőtt, még ha sokán ezt állítják is. Meg kell akadályozni, hogy az ar­ra hajlamos, esetleg gondok­kal küszködő, vagy egysze­rűen csal! gyenge akarató fiatalok a süllyesztőbe ke­rüljenek. Ehhez azonban új, az eddiginél jobb közfelfo­gás kell, amely ezt nem tű­ri. Az ittasság még senkinek sem hozott hasznot Az al­koholizmus közrejátszik az erkölcsi züllésben, a fiatal­kori bűnözésben. Egyaránt közismert a szülőle alkoho­lizmusának következménye és a fiatalok alkoholizmusa. Információnk széria* az ifjúságvédelmi Tanács­nak kitűnő munkaprog­ramja van az alkoholiz­mus elleni küzdelem foko­zására. Hallhatnánk orrúi is valamit? i — Egyaránt fontosnak tartjuk a nevelést, a felvilá­gosítást és — szükség esetén — az adminisztratív eszkö­zöket. A KISZ-feb osztályai mel­lett működik a Gyermek-és Ifjúságvédelmi Munkabi­zottság. amely komplex te­vékenységével, megelőző munkával, jobb propagandá­val, kiadványok, módszerta­ni útmutatók segítségével járul hozzá az alkoholizmus elleni propagandához. Vé­leményünk szerint a téma mindenekelőtt nevelési kér­dés, a tudatformálás függ­vénye. Ismereteket kell nyújtani, érzelmi viszonyt kell kialakítani az alkoho­lizmussal, az alkoholistá­val szemben. Ne legyen kö­zömbös egyetlen KISZ-tag számára sem ez a társadal­milag káros jelenség. Senki ne kényszerítsen senkit ivásra. Széles kórben kívánjuk is­mertetni a jó és a rossz al­koholfogyasztási szokásokat. Az alkoholizmus elleni pro­pagandát az általános egész­ségügyi felvilágosítás része­ként is kezeljük. A szabad idő kulturált eltöltésével kapcsolatos programok ki­dolgozásában jelentős helyet kívánunk adni a túlzott al­koholfogyasztás elleni küz­delemnél!. Tovább szorgal­mazzuk az alkoholmentes‘és a kiváló klub mozgalmat. Propaganda-anyagainkba be­építjük az ifjúság speciális helyzetével kapcsolatos és alkoholizmussal összefüggő problémákat. Az Ifjú Gár­da segítségével továbbra is részt veszünk ellenőrző jár­őrökben. Megyei szerveink byjíapcsolódtak az alkoho­lizmus elleni megyei társa­dalmi bizottságok munkájá­ba. A fiatalkori italozás ter­jedése nagyobb felelősségre kell, hogy késztessen min­denkit. Teremtsünk több kulturált szórakozási, spor­tolási lehetőséget; ehhez vi­szont a felnőtt társadalom további segítsége is szüksé­ges. MűíuiísSm £1 .1971, noveafear m® öwígráÉíi 0 Uj hajtatóház Markazon Gyónl Gynla A népfront a tanácsok tömegpolitikai bázisai Irányelvek a tanácsok és a Hazafias Népfront-bizottságok együttműködéséről

Next

/
Oldalképek
Tartalom