Népújság, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-05 / 209. szám

Korszerű társadalom Csak a szanálás, vagy a dotáció segít Mire, mennyire képes megyénk építőipara? Gyöngyösön tanácskoztak megyénk országgyűlési képviselői p Korszerűnek lenni a gyor­suló idő világában, a husza­dik század befejező harma­dának értelmezésében kü- lön-külön minden most élő kortársunk számára bonyo­lult, ellentmondásos, nem ritkán fájdalmas megújulá­sokra kényszerítő feladat. A hangsúlyt célszerű az imén-' ti mondat állítmányára, a Jeladat” szóra helyezni; ko­runk jellegzetessége ugyan­is, hogy a korszerűség nem cselekvéstől, változástól, te­hát belső erőfeszítésektől megfosztott létforma, más szóval: ma már nem lehet úgy lépést tartani a világ­gal, hogy ne lépnénk egyé­nileg is együtt vele — ta­nulással, fejlődéssel, sok-sok energiával. A korszerűség tehát —to­vábbra is a személyiség né­zőpontjából vizsgálva —.te­vékenységet, mindegyre újabb energiákat feltételez, másfelől: még így is bonyo­lult elhatárolni a korszerű­ség felszíni, látszatjelensé­geit annak tartalmi, lényegi vonásaitól. Vajon nem ta­pasztaljuk-e nap mint nap mennyi üres divatmotívum pótolj olykor az igazi kor­szerűséget? Ritka-e, hogy modernnek érezzük maga­tartásunkat csupán azért, mert a naprakész divatvo­nalnak hódoló ruhákban já­runk, televíziót nézünk, a legújabb beat-zenét kedvel­jük és kagylófotelt vásáro­lunk a jó öreg karosszék he­lyébe — egyszóval: hogy életünk felszíni hámrétegé^ ben, a környezet diktálta változásokkal lépést tartva a modernség illúziójának hódolunk? Tegyük hozzá — ezúttal a részletek, az ár­nyalatok vizsgálata nélkül —, hogy ettől még nagyon ósdiak, 'naigyon múltszáza­diak is lehetünk; minit és maxit váltani, rock and rollt beatre cserélni az avult életforma ódon gon­dolkodásmódjának közegé­ben is lehet A felszín és a lényeg el­lentmondásossága nemcsak a személyiség magatartás- formáiban tűnik elő ilyen élesen, de ennél is hatványo­zottabban a társadalmi fej­lődés megítélésében. Való­ban: hol a mérce, amely el­igazít nemzetek fejlődésívé­nek, korszerűségük lépcső­fokának mérlegelésében? Hol a mérőműszer, amely a mi társadalmunk modernsé- gi fokáról ad megbízható képet? Nos, megalapozottan állít­hatjuk: van ilyen műszer, van skálarendszer, amelyről ez a fokozat jól leolvasható. Csakhogy — tegyük gyorsan hozzá —, ez a jelzőberen­dezés a személyiség ellent­mondásosságánál is bonyo­lultabban működik, 'ponto­sabban: itt még zavaróbb lehet a látszat és a lényeg felcserélése. Értenünk kell hozzá, hogyan olvassuk le és fejtsük meg e jelzések tartalmi, léijyegi jelentését. A műszer vonalat rajzol a berendezés lassan mozgó grafikonpapírjára és ez a vonal — bár "feredmény-he- gyekkel és visszaesés-völ­gyekkel tarkított —, tenden­ciájában egyértelmű és pon­tosan megfejthető. A tör­ténelmi fejlődés műszeréről van szó, s arról a tenden­ciáról, ahogyan az emberi­ség félreérthetetlen egyirá- nyúsággal haladt és halad nemcsak a természet feletti uralom kiteljesedéséhez, de saját viszonyainak megis­meréséhez és megváltoztatá­sához, ahhoz a yilághoz, amelyben az ember immár nemcsak a vadállatok, a mennydörgés vagy az atom­energia fenyegetésével néz szembe, hanem az elnyo­más, a kizsákmányolás, az elembertelenítő társadalmi kapcsolatrendszer rémületé­vel is. A dolgok és a viszo­nyok fenvegetése egyaránt mérséklődik, szelídül a fej­lődésvonal előrehaladtával, amelyet a kéoletesen emlí­tett történelmi műszer raj­zol az emberi história vég­telen grafikontekercsére. *» ha ebből % mélyebb, lé­nyegibb, de az emberhez egyedül méltó nézőpontból vizsgáljuk a korszerűség fo­galmát, nyilvánvaló, hogy napjainkban nincs és nem is lehet modernebb társada­lom annál mint amelyik a fejlődésvonal mai végpont­ján helyezkedik el: a szo­cializmusnál. Ha a fogal­maknak társadalmi állapo­tot tükröző értelmezéseknelk van történelmi jelentésük, akkor a „korszerűség” egyet­len, igazi értelme a szocia­lizmus” szinonimája.. Való­ban: a világ, amelyben a dolgozó osztályok nemcsak termelik a javakat, de bir­tokolják is; a világ, amely megszünteti az ősnemzetsé­gek, törzsek hajdani bom­lásakor elkülönült uralkodó csoportok mai örököseinek uralmi és birtoklási kivált­ságait, az egyetlen társada­lom amely a szó ezredéve­ket átfogó jelentésében va­lóban modem, korszerű. A felszín és a lényeg eb lentmondása persze itt is, akárcsak az egyéni,' szemé­lyes modernség esetében, za­varó félreértésekhez vezet­het. Ki tagadhatná például, hogy a modem életforma megannyi külső stílusjegye — a városok felhőkarcolós látképétől a színes televízió­ig, az autóözöntől a mű­anyagok térhódításáig — abban a szemközti világban, a kapitalista életformában ma még erőteljesebb a mi­énknél? Ki állíthatná, hogy pusztán a szocialista tulaj­don és hatalmi viszonyok automatikusan megteremtik a korszerűség napjainkban kétségkívül nélkülözhetetlen anyagi-technikai tényezőit is? Erről nincs, és azért nem is lehet, szó, mert földhöz­ragadt történelmietlen meg­közelítése lenne a korszerű­ség - társadalmi értelmezésé­nek, ha eltekintenénk a kö­rülményektől, azoktól a fel­tételektől, amelyek közepet­te a szocializmus megszüle­tik; ha nem számolnánk a felhalmozott javak lehetősé­geivel és korlátáival, ame­— Ahol most a meddőt szállítjuk, azt az aknát Be- niczky-aknának nevezik. A földbirtokosról, aki észre­vette a földből kibújó szén­darabokat és kutatásokat vé­geztetett ezen a területen, övé volt a bányajog, rész­vényt alapított s a század- forduló táján megkezdték a feltárást. El tudom képzelni, mennyi haszna lehetett raj­ta. .. Az egercsehd szénbánya 1-es aknáján ereszkedünk le­felé a háromszáz méteres mélységbe Székely Ottó biz­tosítási technikussal együtt, ö hetenként , többször is megteszi ezt a körutat, vé­gigjárja a munkahelyeket, ellenőrzi a biztonságos mun­kavégzést, az emberek éle­tét védő berendezéseket. — Sok bajuk van itt a bá­nyászoknak a vetőkkel, a rossz talajviszonyokkal, a vízzel. Régtől fogva küszkö­dés a munka, a szén előte­remtéséért. Pedig szükség van rá: ezt tartják a kör­nyék egyik legjobb minősé­gű szenének, ezt keresik leg­jobban. — Többet m^g ne lássak ilyet! Mindenütt szükséges né­hány dicsérő vagy éppen el­marasztaló szó. Egy fiatal villanyszerelő kap rövid, de hatásos tájékoztatást a biz­tonságos munkavégzésről, az éles szemű ellenőr rögtön észrevette a szabálytalansá­got, a ki nem támasztott csillét. Azután máris me­gyünk tovább. A neonégőket magunk mögött hagyjuk, már csak karbidlámpáink fé­nye mutatja az utat Erre áramlik a bányába a friss levegő, erős a huzat vigyáz­ni kell, ki ne aludjon a láng. lyekre alapozva a korszerű­séget a gyakorlatban érvé­nyesíthetjük. A történelmi valóság szövevényesebb, bo­nyolultabb — és fogalmai mindig csak feltételes mód­ban fejezhetők ki, hiszen csak lehetőségeket tenden­ciákat jelentenek. Valóban: a szocializmus még mozgás­ban levő, épülő, lehetősége­it most kutató és kibonta­koztató társadalom, ami egyfelől semmit nem von le történelmi korszerűségéből, másrészt semmit nem pótol automatikusain, ha a cselek­vés, az erőfeszítés, az építés oldaláról értelmezzük. S ez a lényeg, ez a leg­fontosabb, ha a szocializ­must és a korszerűséget mint testvérfogalmakat ír­juk le. Kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben — ame­lyek társadalmi rendszerünk kialakulásának kezdeti, ta­pasztalatgyűjtő időszakának tekinthetők —, a legfonto­sabb tananyag, amelyet el­sajátítottunk, lényegében ez volt: megtanultuk, hogy a szocializmus lehetőségei va­lósággal, más szóval: hogy a szocialista társadalmi kere­tek - a termelőeszközök tár­sadalmi tulajdona és a dol­gozók hatalmi viszonyai ön­magáktól, gépiesen aligha alakítják egyszersmind anyagi-technikai értelemben is korszerűvé világunkat A lehetőség, amely Immár rendelkezésünkre áll, nem csekély — gondoljuk meg: arról a lehetőségről van szó, amelynek eléréséért szerte a kapitalista világban embe­rek milliói tüntetnek, sztráj­kolnak, olykor meghalnak. Munkánktól, az átörökített ismeretek megújításának ké­pességétől, a javakkal való hatékony gazdálkodástól, ha­talmunk példát sugárzóan emberséges érvényesítésétől függ, hogy a történelmileg korszerű társadalmi idővel az anyagi-technikai korsze­rűség értelmében is a leg­modernebb szintre emelked­jék. Elágazás a déli és az észa­ki mező felé. Mi északnak kanyarodunk, pontosabban mondva északkeletnek, a Ill-as telepi frontfejtés felé, aho.1 egyhónapos előkészítő munka után nemrég kezd­ték meg a folyamatos ter­melést. Bizonytalan, ismeret­len terület, egyelőre kellő ta­pasztalatok híján ide még nem mertek szerelni nagy gépeket. — Ez az újonnan épített, koncentrált szállítási köz­pont. Ide két telepről fut majd össze a szén. Itt állí­tunk fel egy automatikus csilletöltőt, ami fölé egy kür­tőt vágtunk. Ebbe legalább 240 csille szén elfér, így nem kell leállnia a szalag­nak, ha nincs is üres szállí­tóeszköz. Van tartalékhely, folyamatosabb a termelés. — Ügyes masina, magától továbbítja a csilléket a ki­öntőnyílás alá. csak a meg­felelő mennyiséget kell sza­bályozni. A gumikábeleken halad a levegő, hidraulikus szerkezet taszítja az üres csilléket. Bakó István gépkezelő egy magas székről figyeli, irá­nyítja a gépet: Ö még a ré­gi szarvaskői bányából ke­rült ide. Fél kézzel dolgozik; jobb kezének csonkja bénán támaszkodik a műszerfalra. A rakomány engedelme­sen, szép rendben gurul to­vább az eléje fogott villa­mos targoncától -vontatva. — Ide már nincs messze a front A legalsó szintet nézzük meg, ott a szén ma­Heves megyében az elkö­vetkezendő öt év során, a már jóváhagyott tervek sze­rint, mintegy 20 milliárd fo­rint értékű beruházásra ke­rült sor, és ez 20 százalék­kal több, mint a harmadik ötéves tervben volt. Es Szemben a korábbi terv­időszakkal, az ipari és me­zőgazdasági beruházások he­lyett a lakás- és a kommu­nális építkezések kerülnek előtérbe: a közel 11 ezer la­kás, a tervezett kórházbőví­tés, a programban szereplő utak, óvodák, bölcsődék, or­vosi rendelők, üzletek áru­házak megépítése. Rendkívül nagy és felelős­ségteljes feladatról van. te­hát szó, és különösen sok jut, különösen sok múlik megyéink építőiparán. Mert, hogy mikor és mennyi való­sul meg a rendkívül gazdag célkitűzésekből, az elsősor­gassága két és fél-három mé­ter között van. Elég nehéz terület, sok baj van a víz­zel. A csizmánkkal a lejtőn lefelé áramló piszkos vízben lépkedünk, mintha egy al­világi patakban járnánk. Egyre sűrűbb cseppekben hull a víz a fejünkre is, las­san teljesen átázik rajtunk a munkáskabát. Akikkel talál­kozunk, azok már gumikö­penyt viselnek: Szecskó Kál­mán brigádja, a front embe­rei. A járat is egyre szűkebb, alig férünk el a szenet to­vábbító láncos vonszoló mel­lett. — Az „úszót” próbáljuk visszaszorítani — fogad ben­nünket Bráz József aknász. — Igen nehéz megbirkózni a lágy, vizes homokkal, csak úgy tudunk védekezni elle­ne, hogy szénával tömjük te­le a tárnok közötti réseket. Azon csak a tiszta víz jön át. Kapaszkodunk, bukdácso­lunk. Lapáttal fölszerelke­zett, csatakos ruhájú, vízhat­lan köpenyes bányászok en­gednek utat: itt vagyunk a fronton, ahol valóban harc. küzdelem folyik. Ezeknek az embereknek meg kell küz­deniük a szénnel, s a terep miatt adott körülményekkel. A tárnok között alig tudunk átbújni, olyan sűrűn rakták őket. ^ de még így is ömlik befelé a híg iszap, hiába tö­mik el a réseket gondosan. Hirtelen roppanást * hal­lunk. Régi yájárfüleknek ez már nem jelent ijedtséget, de az egyik fiatal bányász­aiig eey hónapja került ide és eddig nem is látta a fron­tot — rémülten lökdösi fél­re társait, s rohanna ki£ei4 ban az iparágon, az építő­kön múlik majd. De vajon mire, mennyire képes megyénk építőipara? Szinkronban vannak-e a ter­vezett beruházások az ipar­ág kapacitásával. Egyálta­lán: van-e elég építőipari ka­pacitás a több mint húszmil­liárdos beruházáshoz? Többek között ezekre a kérdésekre kértek választ megyénk országgyűlési kép­viselői is, amikor a közel­múltban Gyöngyösön tartott csoportülésükön napirendre tűzték megyénk építőipará­nak helyzetét, reális tájékoz­tatást kérve az ipar techni­kai, anyagi erőforrásairól, terveiről, gondjairól. Tizenhárom helyett, csak öt Megyénk üzemei első íz­ben készítettek középtávú Alig tudják lecsillapítani. — Nagyon megijedtél? — nevetik. — Majd megszokod. Ez a legszebb hang; hát még ha sorozatban kezdene ropogni!... Az fogadkozik, hogy min­denképpel elhelyezteti ma­gát innen. — Állandó téma a korsze­rűsítés, mindig igyekszünk valamit javítani a munka- feltételeken. Ez a legreáli­sabb vállalati érdek is, hi­szen a fluktuáció mértéke olyan nagy, hogy veszélyez­teti a terv telj esi tését. Fia­talok. .. nos, őszintén szólva, fiatalok már csak elvétve vetődnek ide. Pedig gépesí­teni ezt a bányaüzemet so­ha nem tudjuk a kívánt színvonalon, nem a költsé­gek miatt, a rossz terepvi­szonyok nem engedik. Szén sok van: amit már föltár­tunk, az legalább tíz év ter­melése. Még alattunk is van egy vastag szénfal, körülbe­lül harminc métere ettől a szinttől. Az még a jövő tit­ka, hogy ki lehet-e termel­ni. — Baleset? Nem, szeren­csére mostanában súlyosabb nem volt. Állandóan ellen­őrzéseket tartunk, minden héten pénteken pedig a le­szállás előtt baleseti oktatá­son vesznek részt az embe­rek. Különben betartják az előírásokat, vigyáznak ma­gukra. Le kell kopogni... Amikor elindultunk a bá­nyászok útján, hogy eljus­sunk egészen a feketén csil­logó szénfalakig, a bejárat­nál eg-ti integető gyermek arcképe bú* Izott tőlürl: Mellette a felírat: „Apuka hazavárunk!” Bekeli Sándor fejlesztési terveket. Számbi vették a várható igényeket felmérve lehetőségeiket, pon­tosan meghatározták a ter­melés növelését,, a technoló­giák korszerűsítését, a tech­nika színvonalának növelé­sét, a termelékenység, a ha­tékonyság javítását. Mindez pontosan így tör­tént az építőiparban is. A program szerint a Heves me­gyei Állami Építőipari Válla­lat 30—35. a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat pedig 50 százalékkal tervezi termelését növelni az elkö­vetkezendő években. A tervek öt évre szólnak, így legfeljebb ma még csak annyit lehet számon kérni: mi, mennyi valósulhat meg az 1971-es feladatokból? Sajnos a rajt nem sikerült: az igények messze túlhalad­ják az építőipar erejét, és az első félévre tervezett volu­men növelését sem tudták a vállalatok megvalósítani. Kü­lönösen nagy a feszültség a megye három városában: Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban. A rossz kezdést mi sem bi­zonyítja jobban: 1971-ben 13 nagyobb beruházásnak kel­lett volna megkezdődnie me­gyénkben, és mindössze csak ötre került sor. A legnagyobb e leggyengébb Megyénk legnagyobb épí­tőipari bázisa a Heves me­gyei Állami Építőipari Válla­lat. Sajnos egyben a leg­gyengébb is. A vállalat korábbi gazda­sági politikája a csőd szélé­re sodorta a vállalatot. A felelőtlen határidő-vállalá­soknak, ígérgetéseknek, a kü­lönböző anyagi erőforrások ésszerűtlen, gazdaságtalan felhasználásának, a különbö­ző jogcímeken kifizetett prémiumoknak, jutalmaknak az lett az eredményé, hogy erősen megromlott az építők becsülete az építtetők előtt, és ami még ennél is súlyo­sabb; ma egy fillérje sincs a vállalatnak a különböző fej­lesztésekre. Elavult a gép­parkja, nem tudja korszerű­síteni technológiáit. A vállalat új vezetői — rendkívül nagy ambícióval és felelősséggel —, mindent el­követnek, megpróbálnak, hogy javítsanak a vállalat helyzetén, de ahogyan a vál­lalat igazgatója elmondotta, a képviselőknek: saját erejé­ből a vállalat nem tud talp­ra állni. Még a fejlesztési programban tervezett 35 szá­zalékos termelésnövelést sem tudja saját erejéből megvalósítani. Az igazgató többször is hangsúlyozta: csak jelentősebb dotáció, vagy a vállalat szanálása se­gíthet rajtuk. Tetézi a vállalat gondjait a nagy munkaerő-fluktuáció, amelyet a belső fegyelem megerősítésére tett intézke­dések még jobban meggyor­sítottak. Segíteni, de azonnal Mindezt jól tudják és a se­gítségadáson fáradoznak me­gyénk párt-, állami vezetői is. A megyei tanács máris felajánlotta segítségét az épí­tőknek, de ez kevés a gon­dok megoldásához. A dotá­ció kérvénye hónapok óta fent van az Építési és Vá­rosfejlesztési Minisztérium­ban, döntés azonban még nem született. Közben tel- nek-múlnak a hetek, a hóna­pok és egyre több gond és probléma zavarja a már megkezdett építkezéseket is. A Heves megyei Építőipari Vállalatra a legtöbb feladat jut a beruházásokból. Süt» gősen segíteni kell tehát raj­tuk. Vagy a szanálással, vagy a kért dotáció biztosításával, mert különben súlyos veszély fenyegeti a tervezett megyei beruházások megvalósítását. Koós József ! MűrniLmn A 1971. szeptember 5., vasárnap Gyógypapues — Ráckevéról Majd egy éve gyártja a Ráckevei Járási Javító és Szolgál­tató Ktsz közkedvelt gyógyfapapucsát. A mikrocellás gu­mival borított papucs gyógyító hatása abban rejlik, hogy aktív munkára kényszeríti a láb izmait, ezáltal megakadá­lyozza a lúdtalp és a harántsüllyedés kijejlődését. A tsz- től az idén már húszezer pár papucsot rendelt a kereske­delem. (MTI foto — KS) Elet a szénmezőn Tábori András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom