Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-31 / 204. szám
Szprctán kezdődik a suli TlUe PROLET ARJAI EGYESÜLJETEK! XXII. évfolyam, 204. szám 1971. augusztus 31., kedd 160 ezer látogató a vadászati világkiállításon Valósággal „kifosztották” az (ró szerb altokat. Sok kis diák először lépi át az iskola kapuját, s az öreg óvodásból kis elsős lesz. Bíró Attila felnémeti kisfiú édesanyjával együtt vásárolta meg a szükséges tanszereket, hogy elsején már semmi ne hiányozzék a táskából. i , (Fotó; Tóth Gizella) A vadászati világkiállítás rendező irodáján összesítették a nagyszabású nemzetközi bemutató első két és fél napjának vendégszámát. (Azért készült két és félnapos összesítés, mert az al- bertirsai úti kiállítási város a nagyközönség előtt csak pénteken délután 3 órakor nyílt meg.) Az adatok szerint eddig összesen 160 ezren látták a nagy vadászati seregszemlét. A rekordot természetesen a vasárnap hozta, 105 ezer látogatóval. Fehér Lajosnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására a vadászati világkiállítás alkalmából hétfőn délelőtt Budapestre érkezett Pencso Kubadinszki, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tágja, a Bolgár Népköztársaság minisztertanácsának elnökhelyettese és felesége. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Néme- ty Béla, a Külügyminisztérium csoportfőnöke, valamint a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Ott volt Vaszil Bogdanov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete is. A vadászati világkiállításon hétfőn, a Lengyel Nép- köztársaság nemzeti napján tüzes ritmusú népi zene köszöntötte a lengyel pavilon látogatóit. A vendégek könynyen elképzelhették „élőben” is az értékes trófeák hajdani tulajdonosait és a kitömött vadakat, mert — a magnetofon közreműködésével — hallhatták a szarvasok, őzek és bölények bőgősét, a vaddisznók horkantá- sát, csörtetését, a madarak énekét. A nemzeti nap alkalmából dr. Dimény Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter megtekintette a lengyel pavilont. Tájékoztató a koppenhágai repülőgép-szerencsétlenségről Mint ismeretes. Hűvös Sándornak, a KPM légügyi főosztályvezetőjének irányír tasával Lénáit György MAt LEV-^vezéri gazgató és több szakember részvételével magyar bizottság tartózkodik Koppenhágában a MALÉV- repülőgépet ért szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálására. A bizottság első jelentései alapján tájékoztatták a sajtó képviselőit a tragikus eseményről. A nemzetközi szabályok értelmében — a dán légügyi hatóságok vezetik a hivatalos vizsgálatot, s ebben a magyar bizottság is részt vesz. A ■ vizsgálat mindenre kiterjedő, de egyelőre csak kezdeti információk állnak rendelkezésre. Bizonyos, hogy a gép, amely augusztus 28-án 11 óra 48 perckor indult Budapestről, 18 óra 55 perckor szabályszerűen, rendben visszafordult Oslóból Koppenhágába. A gépen az egyik legtapasztaltabb legösszeszokot- t.abb személyzet teljesített szolgálatot. Parancsnoka alakítása óta dolgozott a MA- ■ ,ÉV-nél, csaknem négy és léi millió kilométert repült már IL 18-as géppel. A műszaki személyzet tagjai pe- uik 10—15 éve a magyar lé- ;> 'közlekedés alkalmazottai. A 100 személy és több tonna .. ‘u szállítására alkalmas gép : délzetén 25 utas és 9 főnyi • smélyzet tartózkodott és _.ü kg poggyászt szállított. A repülőgép parancsnoka és a repülőtér között lezajlott beszélgetést rögzítő mag- netoíonszalag tanúsága szerint a Koppenhágába tartó gép az előírásoknak megfelelően készülődött a leszálláshoz, igen mostoha időjárási viszonyok között erős, a vízszintes látást akadályozó esőben. A repülőtér megadta a leszállási pályairányt, ezt azonban — eddig még kiderítetlen okokból —, a gép már nem jelentette vissza. A roncs fekvése azt mutatja, hogy a repülőgép rátért a megadott irányra. A szeren- csátlenség szombaton 20 órakor történt, a koppenhágai repülőtér 20 óra 15 perckor közölte a Ferihegyi repülőtérrel, hogy a magyar gép el- , 4unt a radar ernyőjéről. megszakadt vele az összeköttetés.' A vizsgálat adatai szerint a gép törzsé két helyen tört el. A gép roncsai a koppenhágai repülőtér leszállópályájának végétől öt mérföldnyire fekszenek a tengerben. A víz itt mindössze három méter mély és ez nagyon megnehezítette a mentést. A viharos időjárásban ugyanis a szerencsétlenség színhelyét vízijárművel csak nehezen tudták megközelíteni. Mint hétfőn — az eddigi közlésekkel ellentétben —, kiderült, a gép fedélzetén két magyar utas tartózkodott; Téglás Gyulán kívül Milas- sim Ilona, miskolci lakos is. A tragikus eseményt hárman — egy norvég, egy NDK és egy NSZK állampolgár —, élték túl. Az NDK-beli utas hétfőn elhagyta a kórházat. A bizottságnak elmondotta, hogy a szerencsétlenség előtt semmiféle rendellenességet nem észlelt. A gép középső részén tartózkodott, a törés helyén sikerült kiúsznia két másik társával együtt. A legutolsó tájékoztatás szerint 11 halottat és a gép roncsait —, amely fontos adatokat nyújt a vizsgálathoz —, még nem emelték ki. , Helikopter-postajáraf Egerbe Megérkezett a királynői gyűjtemény Budapestre Hétfőn megérkezett a „Budapest, 71” nemzetközi bélyegkiállítás egyik nagy érdeklődéssel várt anyaga, II. Erzsébet angol királynő bé- bélyeggyűj temen yenek bemutatásra kerülő része. A kiállítás „szereplőinek”, g. csaknem fétrnillió bélyegnek többsége már a helyén van. A nemzetközi bélyegkiállításhoz — amelyet szombaton délelőtt ünnepélyesen nyitnak meg — egész sor nemzetközi esemény is kapcsolódik. A kiállítás idején Budapesten tartják kongresszusukat a bélyegszakértők és a filatelista újságírók. Kereskedelmi napot, nagyszabású bélyegárverést is rendeznek, s ugyancsak ez alkalommal tart szimpozi- ont a légipostabélyeg-gyűjtő szövetség. A kiállítás után. szeptember 13-án és 14-én, rendezik meg a bélyeggyűjtő szervezetek nemzetközi szövetsége 40. kongresszusát a Magyar Tudományos Akadémián. Látványos eseménye is lesz a „Budapest 71”-nek: szeptember 5-én vasárnap, ballonrepülő-postajáratot inchiának • a Hősök teréről, szeptember 12-én pedig helikopter^-postajárat „közlekedik” majd a Budapest—Eger —Budapest vonalon. Gyorsli&ta a lottó augusztus 110-1 tárgy - nyereménysorsolásáról lapunk 2. oldalán. II Sárhegy újjáálesztttje A gyöngyösi Sárhegyen hajdan virágzó szőlős és borkultúra volt, amely kipusztult. A Sárhegy rekonstrukciójának terveiről ír a 3. oldalon munkatársunk. Emlékezés Hámái Katára Harmincöt évvel ezelőtt hunyt el a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. Emléke előtt tiszteleg írásunk a lap 3. oldalán. Barangolás spanyol földön Boros Béta útibeszánwló- jának lapunk 5. oldalán közölt fejezetét 4 matador szobra a főtéren címmel közöljük. Intézkedések a vállalatok közötti szerződéses fegyelem megszilárdítására A Központi Gazdasági Döntőbizottság és a Magyar Nemzeti Bank együttesen felmérte a vállalatok közötti szerződéses fegyelem tapasztalatait. Megállapították, hogy a gazdasági szerződések pozitív szervező szerepe az utóbbi években lényegesen megnövekedett. Ugyanakkor számos jelenség a szerződéses fegyelem fellazulásának hányába hat. Előfordul, hogy egyes vállalatok egyoldalúan csak számukra előnyös feltételeket szabnak, jogosulatlanul magas árakat, díjakat számítanak fel. Az utóbbi két évben jogtalan anyagi előnyök miatt 20 vállalatot több mint 28 és fél millió forint bírsággal kellett sújtani. A szerződéskötéseknél gyakran tapasztalhatók kirívó, hanyagságból vagy a tájékozottság hiányából adódó lazaságok, amelyék súlyos anyagi következményekkel járhatnak. 1970. második felében a döntőbizottság elé 319 olyan ügy került, ahol a szerződést nem kellő körültekintéssel kötőt; ték, fontos kérdéseiket nem tisztáztak, vagy valamely ügyviteli melléfogás miatt érvénytelenné vált a szerződés. E 319 esetben összesen 1 milliárd forint értékű megállapodás realizálását sodorta veszélybe a kellő körültekintés hiánya. Előfordult például hogy egy-egy kötelező írásbeli válasz elmaradása miatt valamely megkötöttnek hitt szerződésről csak később derült ki, hogy az nem jött létre, vagy éppen ellenkezőleg, olyan kötelezettséget vállalt magára valamely üzem, amit valójában el akart volna kerülni. Több esetben szóban kötötték megállapodást és azt utólag különbözőképpen értelmezték, amiből ugyancsak károk keletkeztek. A vállalatok gyakran nem a megkívánt módon teljesítik szerződéses kötelezettségeiket. A gazdasági döntőbizottság a múlt év második felében több mint 200 millió forint értékű termékről állapította meg, hogy az a rendeltetésszerű Jelhasználásra alkalmatlan. További problémákat jelent, hogy egész sor vállalat késve tesz eleget fizetési kötelezettségeinek, s ennek kedvezőtlen hatásai tovább gyűrűznek más vállalatokra is. A KDB és a Magyar Nemzeti Bank a hibák egyik okaként említi, hogy a vállalatok nem élnek kellőképpen jogaikkal. 1970. második felében 1149 szerződésszegési eset közül csak 598 esetben igényelt a sérelmet ért vállalat kötbért. A szerződéses fegyelem tapasztalataival a közelmúltban a Gazdasági Bizottság is foglalkozott. Határozatában felhívta a minisztereket és a tanácsi végrehajtó bizottságokat, hogy kísérjék az eddiginél nagyobb figyelemmel a vállalati szerződéses kapcsolatok alakulását, segítsenek felszámolni a lazaságokat. A feladatokkal most valamennyi tárca és tanácsi végrehajtó bizottság foglalkozik, elemzik területükön a szerződéses fegyelem tapasztalatait és utasítják a lazaságok, visz- szásságok megszüntetésére a hozzájuk tartozó vállalatokat, intézményeket Kádár János és Fock Jenő találkozott Jymzsayiin Cedenballal Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára. (MTI foto — Vigovszki Ferenc felvétele — KS) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke vasárnap találkozott Jumzsagijn Cedenballal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkárával, a Mongol Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnökével, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának vendégeként szabadsága egy részét hazánkban tölti. A szívélyes, baráti találkozón eszmecserét folytatta: a magyar—mongol kapcsolatok további fejlesztéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről. A megbeszélésen ismételten kifejezésre jutott a két párt és a két kormány közötti egység és teljes nézetazonosság. A találkozó során Jumzsagijn Cedenbal átadta Kádár Jánosnak és Fock Jenőnek a „Mongol népi forradalom 50. évfordulója” emlékét met. Az MSZMP Központi BT zottsága és a Magyar Népköztársaság kormánya nevében Kádár János és Fock Jenő ebédet adott J. Cedenbal és családja