Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-25 / 199. szám

Magasabb skíii(ű9 minőségi sport megteremtésén fáradoznak Cirokban Rangos mezőny volt sportlövészetben a Dobó emlékversenyen Festői környezetben terül el Sírok, megyénk hegyek közé ékelődő szép községe. Sportolói hosszú évek óta ott találhatók a járás, a megye különböző szintű versenye­in. Ezeknek a sportolóknak, a község', illetve a Mátra- vidéki Fémművek dolgozói­hali egyesülete a Siroki Va­sas. Az egyesület az üzem indulásával szinte egy idő­ben alakult 1951—52-ben. Eleinte labdarúgásban, röp­labdában, természetjárásban versenyeztek, ma már viszont 8 stabil szakosztály — sport­lövő, modern-gimnasztika, asztalitenisz, labdarúgás, ké­zilabda, sakk, természetjárás, teke — működik. Az érdek­lődéssel, aktivitással, s nem utolsósorban a termelés nö­vekedésével együtt nőtt a sportolók támogatása is. Az 50-es évek végén még csak 70 ezer, 1963-ban 150 ezer, ma már 374 ezer forintos költségvetés biztosítja az ideális feltételeket a Siroki Vasasban. Nem véletlen, hogy elsők között állnak megyénk­ben a dolgozók testnevelési igényeinek kielégítésében. A sportkör jelenéről, múltjá­ról, jövőjéről Czank Péter sportköri elnökhelyettessel beszélgettünk. — Fejlődésünkben, a fel­tételek javulásában tíz, évvel ezelőtt volt az első minőségi ugrás — mondotta. — Erre az időszakra tehető többek között a kézilabda-szakosz- tájy alakulása is. Ekkortól föleik tervszerű, átgondolt munka egyesületünknél. A szakosztály bővülése mellett taglétszámunk is lényegesen növekedett. — Versenyzőink — folytat­ta —. többnyire megyei, já­rási bajnokságokban szere­pelnek. Az igazság az, hogy ezzel nem vagyunk elége­dettek. Ügy érezzük, hogy a feltételek, a játékosállomány, a szakvezetés elbírna maga­sabb szintű minőségi sportot, akár labdarúgásban, akár ké­zilabdában. Rendelkezünk az edzésekhez, mérkőzésekhez szükséges pályákkal. Bizto­sítottak a sporteszközök is jól felszerelt szertárunkban. Ezek a feltételek a jó to- megsporfcmunka lehetőségét is biztosítják. Külön szeren­cse, hogy ezen a területeken olyan lelkes, aktív vezetők­kel rendelkezünk, mint ami­lyen Ebner Gábor gépész- mérnök, szakosztályvezető. Jó sportaktíva-hálózatával, magas szintű szervezettség­gel oldja meg a tömegsport­- Az MTS Heves megyei Tanácsának elnöksége 1971. augusztus 26-án 14 órakor a megyei TS hivatali helyisé­gében tartja ülését, melyen a következő napirendi pon­tokat tárgyalják meg: 1. Előterjesztés a Zalka HSE középtávú fejlesztési tervé­re. 2 Előterjesztés a falu testnevelésének és sportjá­nak helyzetéről és fejleszté­sének feladatairól. 3. Jelen­tés a megye utánpótlás-ne­velésének helyzetéről, ★ Ma, szerdán, a stadionban a Bervai Vasassal játszik előkészületi mérkőzést az Egri Dózsa NB I-es labda­rúgócsapata. A találkozó 16,30-kor kezdődik. ★ Diósgyőrött rendezték meg a serdülő és ifjúsági észak területi súlyemelő bajnoksá­got Borsod, Szolnok, Heves és Nógrad megye 50 ' ver­senyzőjének részvételével. A Heves megyét képviselő Egri Dózsa súlyemelői három el­ső és egy második helyezést szereztek. Eredmények. Ser­dülők: Váltósúly: 1. Popo- vics 230 kg (70, 70, 90). Kis- középsúly: 1. Rusorán Imre 255 kg (72,5, 75, 107,5). If­júságiak: Légsúly: 1. Nyári S. Wil, augusztus szerda feladatokat. Az üzemi baj­nokságokon, a munkahelyi spartakiád versenyein túl testvérüzemeinkkel is gyak­ran versenyzünk. A verseny- sportban részt vevő mintegy 300 igazolt sportoló mellett ez a szakosztály szintén 300 —400 embert foglalkoztat egész évben. — Milyen a kapcsolat a Gyár vezetőivel, tömegszer­vezeteivel? — Ezen a téren sem pa­naszkodhatunk. A vállalat ve­zetője, Rózsa László egyben sportköri elnök. A tömeg­szervezetek vezetői aktívan részt vesznek a sportmunká­ban. Az egyesület irányítá­sát végző 11 tagú vezetőség­ben szinte mindegyik szerv képviselve van. Kifogástalan ezentúl a járási és megyei TS-sel, valamint a községi vezetőkkel is a kapcsolatunk. — Hogyan valósítják meg az egyesület sportéletének to­vábbi fejlesztését? — Azt hiszem, ehhez min­den adva van. Egy fő hivatá- sú és öt társadalmi edző mű­ködik a szakosztályoknál. akik aktívan részt vesznek az utánpótlás nevelésében is. Utánpótlásunkat egyébként a vállalatnál dolgozó tanulók­ból és az általános iskolá­sokból biztosítjuk. Most al­kalmazunk egy fő hivatási! testnevelő tanárt, akinek feli adatai között a munkahelyi testnevelés lehetőségeinek felmérése és beindítása is szerepel. Létesítményeinket tovább bővítjük. B-kategóri- ás lövészeink a közeljövőben vehetik át Heves megye leg­korszerűbb lőterét. Szakosz­tálybővítést nem tervezünk. Azt tartjuk szem előtt, hogy a dolgozók érdeklődését, igé­nyeit elégítsük ki. Termé­szetjáróinknak például most vettünk síléceket, hogy ezt az ágazatot is kifejlesszük. Rozs- noki 20 fős turistaházunkat nemcsak csapataink, hanem a környező egyesületek szak­osztályai is igénybe veszik. A IV. ötéves tervben egy 192,5 kg (65, 57,5, 70), 2. Cseh István 182,5 kg (57,5, 55, 70). ★ A Gyöngyös járási labda­rúgó-bajnokság II. forduló­jában augusztus 29-én a kö­vetkező mérkőzésekre kerül sor: Selypi Kinizsi II.— Gyöngyösoroszi, Nagyfüged —Gyöngyöspata, Selyp— Hatvani Spartacus, Vámos - györk—Boldog, Visonta— Nagykökényes, Atkár—Hort. ★ Az idei Heves megyei or­vos-egészségügyi sportnapot szeptember 12-én Mátrahá­zán, a magaslati edzőtábor (olimpiai tábor) sporttelepén rendezik meg. A sportnap keretén belül a következő sportágakban versenyeznek: asztalitenisz, röplabda, kis­pályás labdarúgás, sakk, at­létika, ügyességi természet­járó túraverseny, tenisz. Az egyéni es csapatversenyek első három helyezettje ér­meket kap, a csapatverse­nyek első helyezettjei ezen­kívül tárgyjutalomban is ré­szesülnek. Az összesített pontszámok alapján az első helyezést elért intézmény csapata a megyebizottság vándorserlegét nyeri eL ★ Az MTS Heves megyei Ta­nácsa 1971. augusztus 30-án, 10 órakor a tardosi sporttá­borban megyei munkaérte­kezletet tart a sportági szak- szövetségek vezetői részére. A részvevők közösen indul­tornatermet építünk a köz­ségben —, eddig ugyanis az alapozási időszakiban a ver­peléti általános iskola tor­natermét kellett bérelnünk. A feltételek tehát tovább ja­vulnak. Ennek megfelelően szeretnénk, ha minőségi spor­tunk is lépést tartana ezzel a fejlődéssel, de csak reális célokat tűzünk sportolóink elé. Az elnökség az 1971— 72-es bajnoki szezonra ju­talmazási, anyagi ösztönzési rendszert vezetett be, az eredmények alapján havonta értékeljük sportolóink telje­sítményét. — Ez évi legnagyobb fel­adatunknak a beszámoló, ve­zetőségválasztó közgyűlés előkészítését tekintjük. A já­rási TS-től megkaptuk a tá­jékoztatót és intézkedési ter­vünket ezzel összhangban el­készítettük. Végzett mun­kánkról a járási TS-neJt és a vállalati pártbizottságnak a közelmúltban számoltunk be. Örülünk, hogy beszámolón­kat elfogadták és a munkát jónak ítélik, de elégedettek nem lehetünk, hiszen látjuk, Négy napon át folytak Egerben az idei Dobó Ist­ván sportlövő-emlékverseny küzdelmei. A találkozó szín­vonalát rangos egyesületek emelték, mint például a sal­gótarjáni, a miskolci DIGÉP és Futóvadlövő Klub, vala­mint a fővárosi Zalka KFSE, a megyénkből pedig a Gyön­gyösi MÁV, az MHSZ Eger, az MHSZ Petőfibánya és a Hatvani MÁV csapatai. Eredmények: sportpisztoly 60 lövéses férfi: 1. Katkó Pál (Salgótarján) 560, 2. ifj. Szőke (Eger) 533, 3. Tóth (Eger) 532 körrel. Sportpisz­toly 60 lövéses ifjúsági fiú, II. korosztály: 1. Csákvári (DIGÉP) 449 kör. Sportpisz­toly 60 lövéses ifjúsági fiú I. korosztály: 1. Kapuszta (Hatvan) 474 kör. Kisöbű sportpuska férfi 60 lövéses fekvő: 1. Dienes (Gyöngyös) 586, 2. Pintér (Eger) 585, 3. Pápista Gy. (DIGÉP) 581 kör. Kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő, ifjúsági II. korosztály: 1. Szőke (Eger) 590, 2. Jobbágy (Eger) 575, 3. Körmöczi (Petőfibánya) 497 kör. Standardpuska 60 lövéses fekvő, női: 1. Die- nesné (Gyöngyös) 561 kör. Standardpuska 60 lövéses, fekvő ifjúsági leány I. kor­osztály: 1. Dönsz (Hatvan) 546 kör. Standardpuska 60 lövéses fekvő fiú I. korosz­tály: 1. Stork (Eger) 576, 2. Megyeri (Gyöngyös) 573, 3. Miliő (Gyöngyös) 571 kör. Kö. pu. 3x2 összetett fel­nőtt férfi: 1. Hering (Gyön­gyös) 546, 2. Pápista Gy. (DIGÉP) 546, 3. Pintér (Eger) 545 kör. Kö. pu. 3x2 össze­tett ifjúsági II. korosztály: 1. Szőke (Eger) 518, 2. Job­bágy (Eger) 503, 3. Öze (Sal­gótarján) 461 kör. Standardpuska 3x20 lövé­ses összetett felnőtt férfi: 1. Pápista Gy. 542, 2. Hering 540, 3. Pintér 533 kör. Stan­dardpuska 3x20 lövéses ösz- szetett ifjúsági II. korosz­tály: 1. Jobbágy (Eger) 500 kör. Standardpuska 3x20 lö­véses összetett ifjúsági I. korosztály: 1. Miiló 526, 2. Kecskeméti (DIGÉP) 522, 3. Gulyás (Salgótarján) 516 kör. Standardpuska 3x20 lövéses összetett, női felnőtt: 1. Die- nesné 473 kör. Standardpus­ka 3x20 lövéses összetett le­ány ifjúsági: 1. Dönsz 512 kör. Gyorstüzelő pisztoly 60 lövéses férfi: 1. Mezei (Eger) 573, 2. Tóth (Eger) 565, 3. Katkó 552 kör. Gyorstüzelő pisztoly 60 lövéses ifjúsági fiú, II. korosztály: 1. Sarká- di (Zalka) 544 kör. Gyors­tüzelő pisztoly 60 lövéses if­júsági fiú, I. korosztály: 1. Katkó I. (Salgótarján) 537, 2. Farkas (Eger) 495 kör. Jól szerepeltek az egriek az országos serdülő úszóbajnokságon hogy hol van még javítani­való — fejezte be nyilatko­zatát Czank Péter, a Siroki Vasas egyesületének elnök- helyettese. (virágh) A serdülök országos úszó- bajnokságán az egri ver­senyzők jól szerepeltek. Eredményeik közül kiemel­kedik Bede Erzsébet orszá­gos bajnoksága 100 m mel­Kézilabda EGRI KINIZSI—DVTK 7:5 (3:2) NB Il-es női kézilabda­mérkőzés, Diósgyőr, 350 né­ző. V.: Szolnoki I. Eger: Tőzsérné — Zachar, Szarvas, Bereczkiné, Miklós, Kelemen, Tóth. Csere: Kiss- né, Király. Edző: Mucsi Ist­ván. Változatos játékkal indult a találkozó. Mindkét együt­tes nagy erővel rohamo­zott, a hazaiak vezetéshez is jutottak, amelyet a vendé­gek két gyors góllal behoz­tak, majd előnyre tettek szert. Szünet után a nagy melegben sokat esett a játék színvonala, de ekkor is a vendégek voltak fölényben, s végeredményben megérde­melten szerezték meg az ér­tékes két banjoki pontot. Az egriek góljait Kelemen 4, Bereczkiné, Zachár, Miklós szerezték. Jók: Tőzsérné, Miklós, Bereczkiné. Vasárnap az Egri Kinizsi 10.30 órakor Egerben, a Sal­gótarjáni Bányásszal játszik újabb bajnoki mérkőzést. ★ A megyei l. osztályú baj­noki mérkőzések eredmé­nyei: Férfiak. Dormándi Tsz —Hatvani Tsz SK 26:27 (11:9), Füzesabonyi Vasas— Siroki Vasas 16:22 (7:8), Gyöngyösi Építők—Gyön- gyössolymos 16:15 (9:6). Nők: Petőfibánya—Egri Ki­nizsi 14:1 (6:0). Ifjúságiak: Füzesabonyi Vasas—Siroki Vasas 14:20 (12:11), Gyön­gyösi Kékes—Gyöngyössoly- mosi Tsz 15:10 (9:7), Dor­mándi Tsz—Hatvani Szö­vetkezet 13:11 (5:5), Eger­esein Bányász—Hevesi Gim­názium 12:10 (5:6), Gyöngyö­si Vasas Izzó—Egri ITSK 17:18 (9:10). (vezekényi) nak a munkaértekezlet szín­helyére, a megyei TS-tői. Gyülekezés 9 óráig. ★ A KISZ Eger városi bi­zottsága a KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére kis­pályás labdarúgó-bajnoksá­got rendezett. A Kongresz- szusi Kupa végeredménye: 1. Berva. 2. VÖCSI, 3. Vo­lán, 4. SZÖVTERMÉK, 3. Dohánygyár I., 6—7. KAEV, Tanácsépítő, 8. VILATI, 9. Gárdonyi KISZ, 10. Panorá­ma KISZ, 11. Bányász KISZ, 12. Münnich F. KISZ, 13. Dohánygyár II. ★ 1971. augusztus 28-án és 29-én bonyolítják le Eger­ben, a stadionban a Dobó István súlyemelő emlékver­senyt. Szombaton 16 óraikor az ifjúságiak, vasárnap 10 órakor a felnőttek versenyé­re kerül sor. ★ Az egri járási labdarúgó­bajnokság északi csoportjá­ban a III. fordulóban au­gusztus 29-én a következő együttesek találkoznak: He­vesaranyos—Váraszó, Bo- dony—Párád, Szajla—Ivád, Erdőkövesd—Parádsasvár. Ugyanezen a napon a déli csoport második fordulójá­ban a következő mérkőzé­sekre kerül sor: Nagytálya— Balaton, Nagyvisnyó—Nosz- vaj, Bekölce—Kerecsend, Szarvaskő—Andornaktálya, Felső tarkány—-figerbakta. A szakszervezetek és az MTS Eger Városi Tanácsa 1971. szeptember 5-én Eger város üzemi dolgozói részé­re Tardoson természetjáró ügyességi túraversenyt ren­dez. A részvevők szeptember 5-én (vasárnap) 9 órától a tardosi sporttábor teraszáról kétpercenként indulnak. Az első négy helyezett csapat oklevelet, a győztesek tárgy- jutalmat kapnak. ★ A Kolacskovszky SE tan­folyamot indít haladók és kezdők (4 éves kortól) ré­szére, művészi torna (mo­dern gimnasztika) sportág­ban. A jelentkezők 1971. szeptember 1—2—3-án és 5-én 17 órától 18 óráig, az MTS Heves megyei Taná­csánál (Eger, Kossuth Lajos utca 9 szám) iratkozhatnak be. * A Heves—Nógrad. megyei NB-s tartalékbajnokság eredményei: Bervai Vasas—Zalka SE 6:3 (3:0), Kister enye—Salgótarjáni Sík­üveggyár 4:1 (1:1). Salgótarjá­ni Kohász—Salgótarjáni öblös- üveggyár 7:0 (5:0), Mizserfa— Nagybátony 0:3 (0:2), Gyöngyösi Spartacus—Mátranovák 5:1 (3:1), Apci Vasas—Egercsehi Bányász 5:2 (1:1), Hatvani Kinizsi—Ba­lassagyarmati SE 2:7 (2:3), SBTC III.—Pásztói Készülékgyár SE 3:0 (0:0). Ifjúságiak: Bervai Va­sas—Zalka SE 4:1 (0:1), Kistere- nye—Salgótarjáni Síküveggyár 1:3 (0:1), Salgótarjáni Kohász- Salgótarjáni öblösüveggyár 2:0 (1:0), Mizserfa—Nagybátony el­maradt, Gyöngyösi Spartacus— Mátranovák 8:1 (5:0), Egercsehi Bányász—Apci Vasas 2:1 (1:0), Hatvani Kinizsi—Balassagy arm a- ti SE 4:4 (1:4), SBTC—Pásztói r KÖE 1A 4M». __ len, Harmath Katalin har­madik helyezése 100 m gyorson,, a 4x100 m-es leány gyorsváltó, mely serdülő or­szágos csúccsal nyerte a baj­noki címet és a 4x100 m-es leány vegyes váltó, amely szintén bajnok lett. A többi egri versenyző is értékes helyezésekkel tért haza az országos bajnokságról. Az Egri Dózsa versenyzőinek eredményei. Leányok. 100 m gyors: 3. Harmath Katalin 1:05,4, 6. Pelle Judit 1:08,7. 100 m metl: 1. Bede Erzsébet 1:24.9, 3. Polgár Katalin 1:25.7. 200 m vegyes: 4. Ke­lemen Gabriella 2:47.5, 5. Harmath K. 2:48.9, 7. Pelle Judit 2:53.6, 8. Kozmári Ka­talin 2:57.5, 800 m gyors: 5. Bodnár Ágnes 10:54, 6. Lá­zár Eszter 10:56.6, 7. Kato­na Zsuzsa 11:01.9. 4x100 m­es vegyes váltó: 1. Egri Dó­zsa 5:09.8 (Bodnár, Bede, Kelemen, Harmath). 200 m gyors: 3. Harmath Katalin 2:28, 6. Katona Zsuzsa2:31.5. 7. Bodnár Ágnes 2:31.5. 100 m pillangó: 6. Kelemen G. 1:19.1. 200 m mell: 3. Bede E. 3:04.2, 4. Polgár K. 3:05.4. 100 m hát; 6. Pelle J. 1:18.9. 4x100 m gyorsvál­tó: 1. Egri Dózsa (Harmath, Bodnár, Katona, Pelle) 4:33.8 (országos serdülő­csúcs). 200 m hát: 3. Har­math K. 2:43.1, 4. Bodnár Ä. 2:48.1, 5. Pelle J. 2:49.7. 400 m vegyes: 3. Bede E. 5:50.8, 6. Nagy Ándrea 6:03. 400 m gyors: 6. Kaipiia Zs. 5:16, 7. Bodnár Á. 5:16.8, 8. Pelle J. 5:29.7. Fiúk 4x100 m vegyes vál­tó: 7. Egri Dózsa (Lőrinez, Vermes, Bakos, Holló) 5:08.4. Foci-sztorik Az Antarktiszon állomáso­zó chilei és argentin katonai misszió összecsapott egymás­sal a focipályán. Ez volt az első nemzetközi labdarúgó- torna az örök jég birodal­mában. A pálya persze jeges volt és havas, de az arány­lag „meleg” időjárás — mindössze tíz fok a fagy­pont alatt —, „dugórúgásra” ösztökélte az amatőr focistá­kat. A délsarki labdarúgótor­nát végül is az argentin tá­maszpont, az Esperanza csa­pata nyerte, miután 7:3-ra verte az egyik chilei csapa­tot, míg a torna harmadik résztvevőjével szemben 2:2- es döntetlent ért el. Részint emberhiány, részint a kis­méretű pálya miatt, csak hat­hat játékosból álltak a csa­pátok. A győzelmet pezsgő­vel ünnepelték a győztesek. A másik „fagyos” történet színhelye Finnország egyik legészakibb városa volt, s amelyhez hasonlót még nem jegyeztek föl a labdarúgás történetében. Az ott rende­zett mérkőzés során az egyik csapat kapusának egyes test­részei olyannyira elfagytak, hogy orvosi beavatkozás vált szükségessé. Hogy mi történt? A hőmérő higanyszála mí­nusz tizenöt fokot mutatott, s a mérkőzés során a kapus­nak nem akadt védenivaloja. Mindössze egy alkalommal, egy a kapu mellé ment lö­vés alkalmával nyúlt a lab­dához, hogy azt kirúgással játékba hozza. Amíg játékos­társai állandó mozgásban voltak és kitűnő játékkal egymás után rúgták a gólo­kat az ellenfél hálójába, ad­dig a kapus csak állt és oly­annyira belefeledkezett a já­ték bámulásába, hogy még a legcsekélyebb testmozgást sem végezte annak érdeké­ben, hogy meggémberedett te*ireszeii eg§ laste jelmela­gítse. A kapust tehát még játékostársai kitűnő teljesit- ménye, a váratlan győzelem mámora sem tudta „felvilla­nyozni” —, ellenkezőleg, „majd megfagyott a vér erei­ben! .. ★ Egy új labdarugó-világ­csúcs született, amelyet két skót csapat állított fel. Egy­folytában 17.5 órát játszottak és 64:64 arányú döntetlenre állt a játék, amikor a bíró lefújta a „maratoni” mécs­esét. •k Egy különlegesen érdekes ügy foglalkoztatta nemrégen a Belga Labdarúgó Szövetsé­get, csakúgy mint a belga sportközvéleményt is. Az eset a nagy érdeklődéssel várt, ■ alacsonyabb osztályban sze­replő FC Bracken és az SC Croningen, a két örök rivális bajnoki találkozója előtt tör­tént. A két csapat játékosai már mezbe öltözötten álltak a játékos kijáróban, amikor vá­ratlanul megszólalt a riadó szirénája. Az „ismerős jelre” a tűzoltókból álló FC Bra­cken játékosai, mit sem tö­rődve a mérkőzéssel, „első a kötelesség” jelszóval mezük­re kapták egyenruhájukat és máris rohantak a kijáratnál várakozó „fecskendős” gép­kocsijukhoz, mely vésztjósló szirénázással elszáguldott ve­lük a „tűzhöz”... Így aztá n érthető, hogy az erősen tarta­lékos csapatuk 5:0 arányú, súlyos vereséget szenvedett az SC Croningentől. Még jajában folyt a játék, amikor kiderült, hogy „vak­lárma” volt az egész és az ellenfél egyik „lelkes”, talán „túllelkes” szurkolója riadóz­tatta és egyben „vonta ki a forgalomból” mindössze más­fél órára, az örök rivális FC Bracken játékosait.., Hu*& miiie Mumkf... INNEN—OHM AN

Next

/
Oldalképek
Tartalom