Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-29 / 203. szám
I EI8 irodalom J’ B romantika szlovén mesterei :| France Preseren magyarul F Romantika: a szó hallatán ' az átlagolvasó a francia ro- I snantálcára gondol, Victor Hugóra, majd a hazai példá- ! tot keresve Jókai, Vörös- ! marty neve Bűik eszébe elő- ! «Br. Egy Jelzővel megtoldva ! * művészetek történetében ! külön periódust jelölő főne- ! Vet: kelet-európai romantika I Puskinra gondolunk elsősor- ! kan, legfeljebb Mickiewiczre, ! ** az ugyancsak lengyel Slo- ‘ wadd, vagy a szlovák Jan | Kollar nevének hallatán már I csak a szakember vagy a I speciálisan kelet-európai ér- i étefclódésű olvasó kapja fel a j fejét. S még inkább (gy van ; ez a szlovén romantika leg- | nagyobb alakjának France Présemnek esetében. Igaz, a nem ismerés oka nyelvi nehézségekből fakadt elsősorban, de a világirodaiam fogalmának «gy még mindig 1 ttokat kisértő leszűkítése is [ hozzájárult Pedig Preseren nem csak a szlovén, ha- 1 nem az egész európai roman- I tékának is rangos képviselője, olyan költő, akinek mű- ! Vészeiét ismerni érdemes, Bzamszédolvasónak illő do- I log. ! Preseren mindössze negyvenkilenc esztendőt élt, még félszázad se adatott hát meg neki teljességében, s e cson- ' kán maradt öt évtized alatt Is megpróbáltatások sokasága szakadt rá. A család papnak szánta, ő ügyvédnek tanult, végül költő lett S ez a választás volt minden ha- 1 jók eredője: a zsenijét körül- ' vevő értelmetlen világ kegyetlen fanatizmussal rekesztette ki a jobbra, szebbre, nemesebbre vágyó fiatalembert Megtört-megfáradt öregemberré aggott idejekorán, pedig már egy kis nép legnagyobb költője volt. De ki ■" tudta ezt akkor? Kortársai legnagyobb művét a híres Szonettkoszorút arcátlanságnak minősítették, mert egy gazdadg kereskedőlány, Julia Primic iránti forró szerelmét merészelte megéne- kelni benne, s hozzá ország- világ előtt. Halála előtt megjelent verseskötetét is méltatlan közönnyel fogadták'. Az ezerkétszázas példányszámból mindössze harminchárom talált gazdára, költészetét közönség is, kritika is egyaránt bűnösnek tartotta.] Még házasodnia sem volt i szabad, mert élettársul vá- j lasztott szegény parasztlányt,} Arina Jelovseket sohasem ve-1 hette feleségül, mert házas- j Ságon kívül gyermekük született Ami Preseren költészetét » világirodalmi csúcsokra eme-} li, az vitathatatlanul az a ti-1 zenöt szonettből álló versfü-í zér, melyet Csuka Zoltán» mesteri fordításában csak a j minap vehetett kézbe a ma-» gyár olvasó. Műfaji rokonát f e műnek — a kortárskölté-í szettben — Middewicz Krímii szonettjeiben jelölhetnénk! meg, noha itt többről is szói van: a tizenöt szonettből egy-j beálló versfüzér szervesen* kapcsolódik egymásba. Min-$ den szonett utolsó sora ismétlődik a következő versi elején, s a tizenötödik szó-] nett, a koszorú záró verse, az- j az a mesterszonett, az előző] tizennégy első sarából állj egybe — önálló értelmű versi gyanánt. Preseren mesterség-’ beli tudását dicséri, hogy a] mesterszonett kezdőbetűiben] jhletojenek, Julia Primicnek< nevét rejtette eL De miről is szól tulajdonképpen maga a mű? A fordító Csuka Zoltán. így foglalta össze találó tömörséggel: „A tizenöt szonettben nemcsak Julia iránti nagy szerelmét énekli meg, hanem költői küldetésének tudatáról is vallomást tesz, forró hazaszeretetének is magasztos bizonyságát adja.” Tetszetős strukturalista elemzés sem mondhatna többet, a költői mondandó három fontos alaprétegét-összetevőjét job- ban körülhatárolni aligha le-j hét Egykorú valóság: a köl-J tő szerelmi tragédiája és aj nemzeti elnyomás, s a dicső! törétnelmi múlt emléke ke-* vérednek a szonettekben a- sziovén népnyelv csodálatos zengésével. S mily remek a magyar hangszerelés is! Azt* tartják: Csuka Zoltán Krleza^ Kerempuh-balladáinak fordításával alkotott Arany Já- nos-i, Vikár Béla-1 műremeket. Most- hozzátehetjük: rá-- adást is adott. Ezek a vers-* fordítások is az időtlenség J szelét lehelik az olvasóra. • Íme a példa: Mint illatár a rózsák ligetében, imé feltárják mély titkát szívemnek, mert kert e szív, hói bús dalok teremnek, szerelmem magva sarjadt ki földjében, Égő napom vagy. Am a sors könyvében nem íratott meg, fény, hogy rád találjak, utcán, színházban, bálban nem talállak, képek nem lelem, sem földön, sem égen. A vágy, 6 hányszor őrületbe kerget, hogy minél előbb toppanj már elébem, hiába űz szivem s hiába reszket. Csak dől a könny magányom rejtőkében, és mellyekért fáradok, mind a versek, ígéret csak, hogy van még nap az égen. i » f * I * * * $ I i S nemcsak a szerelem tárgyának elérhetetlenségét megfogalmazó vers fordítása ily remek, a Preseren-i romantika legjellemzőbb motí- J vumait felvillantó hetedik i szonett sorai legalább ennyi- j re sikeresek: j (I Oft, hol fagyos csend őrzi birodalmát, s hol hajdanán, a rég elsüllyedt korban a trák horda is félve visszatorpant, ha Orfeusz megzendítette lantját. Krajna népe új utakra térjen...” — a sor költői eszményeinek-céljainak is egyik kifejeződése: Preseren — mint a romantika annyi nagy művésze Puskintól Mickiewiezig, Viktor Hugótól Liszt Ferencig —, a szabadság költőjének vallotta magát, egy másik ve"*/--' az 1844-ből való Fel.’; ' tőnek soraiban a népek te-, vériségéröl, a viszályok eltűnéséről énekelt. Van valami Preseren Szonettkoszorújá- j nak magyar kiadása a népek * közötti békesség .eszméjének* jegyében született, a köny-t vrcske gondozói a mura-j ; mbatl Zalozba és a bu-| c pásti Európa Kiadó vol-* tak... * Lőkös István 2 MAKAY IDA: Csak adatok Igék és jelzők cserben hagynak. Versmérték nincs a szenvedésre, a kínzott csönd, ami még vallhat. Fölesküszöm szemed színére. A jegyzőkönyvek kopár nyelvén akarok szólni. Csak adatok kopogjanak. Név. Arcforma. Haj. Amiért éltem és még vagyok. Csak ilyenképpen: ez volt. Ennyi. Itt ragyog még, mit hitt s akart. Ezek a tárgyak tudtak róla. Ez kérdezett. — Az belehalt. ANTALIT ISTVÁN: Osztatlanul Kérges markában villámlik a vas. Tömpe ujjai úgy fonódnak a kalapács olajos nyelére, mint maga a vas, melyből vétetett, amelynek szikráit ő szórja szét, amelynek izzása immár a vére. Egy-kettő-három... cseng az üllő, s véle — ha sújt — a kalapács, együtt a múlttal, s a. jelennel, mint kíméletlen vallomás, osztatlanul-csodálatosan egy: a munka, a szerszám, s az ember! (Vtgh Tibor rajza) A veranda északi oldalát üvegfal zárta, oldalról behajolt a diófa. Tikkasztó meleg volt. Ebéd utáni hőség. A kertben a tyúkok a bokrok alá húzódtak, nyitott csőrrel, mozdulatlanul, mint taralc, pihenő kövek. Ha valaki benézett volna a kerítésen, két férfit lát a verandán. Sakkoztak. De nem nézett be senki. Üres volt', az utca. Egy kerékpáros fiú1 — nem lehetett több tizen- " két évesnél — hajtott végig a járdán zötyögő, nehéz „Csepel” kerékpárjával. Az útszéli akácok levelei alig észrevehetően megmozdultak. Az egyik férfi fölkapta a fejét. Ha valaki átnézett volna a kerítésen, bizonyára azt mondja: „Nini, ezek ketten még ebben a dög melegben is...” De nem nézett át senki, üres volt az utca, csak a kerékpározó fiú jött visszafelé a járdán, csörömpölve ugratta át a vízlevezető árkokat. — A lóval léptél? Hm. A pacikával? — mondta Lulu, és lehajolt az autoszifónért. Fröcskölt a szóda. — Tehát, nézzük csak! Szóval, a pacikával. — Adj nekem is! Odatartotta poharát. Leföl szálltak a szóda gömbjei, és ő ilyenkor mindig kellemes hűvöset érzett a nyakán, a mellén, végigcsur- gott hátul a gerincén. „Dóri! Dóri!...” — emlékezett. Ütemesen kiabáltak az országút szélén. Lassított. Megtehette, Csikváron mindig az élre állt, a többiek széthúzódva mögötte, a fehér sapka alól odavigyor- gott a lelkes biztatókra, s már nyelte is a hideg szódavizet. Egy kis srác futott mellette nagy üveg szódával, az fröcskölte rá a vizet, közben kiabált: Dóri! Dóri!..-. ő meg mutatta, hogy most a homlokára, nyakára, mellére, a szíve fölé.,. Dóri! Dóri! Ha valaki átnézett volna a kerítésen, rögtön a szemébe ötlik a két férfi, amint a sakktábla fölé hajolnak. Talán ' meg is áll... „Hát ezek már rögtön ebéd után? ...” De senki se járt az utcán, csak a poros akácok alatt zötyögött visszafelé az ócska kerékpár. Lulu leütötte az egyik futóját. — Elméláztál, Dóri. Űtálta ezt a jámborul fed- dő hangot. Elmélázott. Hát aztán! Takács Feri várta mindig a vámnál szódásüveggel, vagy a lánygimnázium előtt a kanyarban, fagylalttal. Qtt laktak a Szeder utcában. Adott is neki egy biciklit. Igen jutányosán adta, talán ötven pengőért egy könnyű versenygépet, alumínium kerékkel. Akkor nagyon ment az üzlet. A Budai úton volt a javítóműhelye. A bejárattal szemben serlegek, érmek, meg egy Emergé-plakát. A kis Takács belefulladt a vízbe a Feketevágásnál. Ott .sokan belefulladtak. — Adj még egy kis szódát. Lulu készségesen nyúlt az asztal alá, emelte a szifont. — Micsoda hőség! Ha valaki látja a két férfit a verandán, talán elmorogja az orra alatt: „A fene a jó dolgukat, mért nem szundítanak inkább egyet a hűvös szobában!” De senki se látta őket, üres volt az utca, a tyúkok se kapirgál- tak, csak egy fiú • biciklizett a járdán, rovátkolt kígyó maradt kereke nyomán a csillogó porban. Ha valaki látjai őket... Nem. Hiába látta volna bárki azt a kettőt a verandán. Csak ők tudták, miért vannak ott. Akkor kezdődött, amikor Lulu visszabaUaertt a tűzoltótorony lépcsőjén. Pedig már ott fénylett fehér tenisznadrágja a magasban, a tűzoltók feszítették a pony- . vát, bámult a nép, várta az ugrást, Lulu meg fogja magát, visszajött a lépcsőn. Tizenkilenc éven át minden tűzoltónapon fölment a toronyba, és leugrott a ponyvába. Előrefeszített lábbal és karral zuhant lefelé. Egyszer egy évben. Huszadszor is felment, de nem ugrott le. Visszajött. Utána a könyvkereskedését is becsukta. Az a hír terjedt el, hogy elköltözik a városból. Egyszer aztán, pünkösd előtt, felhúzta a redőnyt, —■ Daniét is árultam. Tudod, ki volt Dante? — Dante? Egy olasz. A fagyialtosra gondolt, ott árulta a fagylaltot Kubik Lulu könyvkereskedése mellett. „Gelateria italiana!” Kitűnő fogylaltja volt. Azóta se evett olyan kitűnő fagylaltot. — Bizony, egy olasz, Dó- rikám, de milyen olasz! De milyen! Csikváron az országúti versenyeken fagylalttal is várták. A leánygimnázium előtti kanyarban nyomták kezébe a tölcsért. „Tüdő- gyulladás ! Kész tüdőgyulladás!” Borzadva ráncigái ta tovább egy anya matrózruhás lányát. Fél kézzel fogta a kormányt, másik kezében a fagylalt. Amikor Lulu kitette Daniét a kirakatba, ő már két éve abbahagyta a versenyzést. Akkor állított be mű-, helyébe a könyvkereskedő. Ez hát, aki tizenkilencszer leugrott a toiönyból, de huszadszor már nem! Ősz volt Kub-fc Lutu. haja egészen rövid, majdnem kopaszra nyírt, széles barkója szája szög: étéig ért. Hát ez az. Mint egy spanyol-indián. Valami motorláncot hozott — Kitűnő lánc, svéd «cüi t Jávor Ottó: A z ég erői arra törekednek, v hogy Krajna népe új utakra térjen... tragikus abban is, hogy ez a,j költő 1849. februárjában'! meghalt. Halála szinte sziim-!j bólikus kifejezője az 1848-as i szabadságharcok elbukásé- J mák. ' ii
