Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-24 / 198. szám
Package-Tour koktéllal Darling Lili Amerikai film Annyira gyakran járunk manapság értekezletekre, hogy a film- kritikája közbein is kísért a hasonlat használá- si kényszere. Ez a film any- nyira lehetetlen, mintha egy atomtudósokból álló értekezleten a nagy és végtelen bolondság kedvéért egy táncdalfesztiválról szalajtott kis fruska akarná elmagyarázni a tudósoknak dalban, zenében és tánclejtésekkel az atom és az élet titkát. Az történik ugyanis, hogy a főhősnő — civilben német kém —, végigénekli az első világháborút, luxuskörnyezetben él, kilovagol, autóká- zik, egyik ruhát a másik után veszi fel és veti le, mulatóról mulatóra jár, közben könnyedén, szinte csak úgy mellékesen kémkedik, s telefonon adja jelentéseit. A háborúban azonban az egyenruha nagy divat, sok is van belőle, így hát ez a dalos pacsirta a legújabb fegyvernem, a repülés egyik hősébe lesz szerelmes. Van ugyan némi bonyodalom, az mind mellékes, mert ha ez a csábos kémnő énekelhet és féltékeny kedhet, akkor semmi nem fontos, akkor csak azt kell fényképezni, azt kell megörökíteni, hogy a második világháború utáni nemzedéknek legyen egy kis romantikája arról, hogyan is eshetett meg ez a boldog békeidőket berekesztő első világháború. Az öldöklést, a kémkedést, egyáltalán a történelem sötétfoltjaként emlegetett és átkozott háborúkat így feltálalni — üzleti merészség és elvtelenség, vagy tudatos bárgyúság. És, hogy csillog a csomagolása, milyen szemet gyönyörködtető szín- és fényorgiába van itt minden „kicsomagolva”, hogy a vevő lásson, szédüljön és szemével jóllakottan menjen haza! A film végén valóban megcsípem magam, hogy nekem adták-e mindezt, nekem, az európainak, aki egyet-mást azért tudok a háborúról, s már-már legyintve felejteném a film-szirupon esett bosszankodásom, amikor megint csak eszembe jut, hogy itt, ebben a filmben magyar cigányok is szerepelnek, ze- nészi minőségben, párizsi környezetben. Persze úgy, ahogy azt, vagy aztatat Hollywoodban elképzelik. A jó Fordította: Ferencz GySzS és egri programmal A kezdeményezés bevált belőle, de két évvel ezelőtt ellopták tőle levéltárcáját pénzével és irataival együtt, közöttük a személyi igazolványát is. Ez volt az az igazolvány, amelyet Priluckij- Koroljov az Osztankino szállodában bemutatott. Moszkvában társainak is lenniük kell, ő nem dolgozik egyedül, annál is inkább, mert Kovrigina elrablása után egészen ártatlan ember életmódjának látszatát keltette. Meg kellett találni Koroljov cinkosait. Az emberrablók meg voltak győződve arról, hogy a professzomő eltűnése nem kelt gyanút. Amíg Lónocska az ő megfigyelésük alatt állt, s amíg azt hitt, hogy az állambiztonsági szervek utasításai szerint cselekszik, szükségük volt rája édesanyja elrablóinak. Nem semmisíthették meg Lénocskát, mert ez gyanút és nem kívánatos figyelmet keltett volna magának Kovrigina 'rs 25. Nekik Glazunov felfedezése kell, s az az ember, aki birtokosa a titoknak, a kezük között van. Nekünk el kell vennünk tőle ezt az embert. Harc! Háború! De művészet úgy harcolni, hogy beleéljük magunkat az ellenség elképzeléseibe, ott fogadtassuk el vele az ösz- szecsapást, ahol nem akarja és hogy megbénítsuk az elllenség cselekvőkészségét. Mennyit tudtak az ellenségről? » Keveset. Igen sok volt az ismeretlen momentum. Minden rendelkezésre álló adat szerint Koroljov-Priluckij, vagy pontosabban az, aki ezeket a neveket viseli, áprilisban érkezett Moszkvába. Feladata alapján ítélve tapasztalt, komoly hírszerző. Az igazi Priludkijt Krasz- nodarban találták meg. Alek- szandr Tyihonovics Prilüc- kij. Ebben a városban élt, még csalt ki sem mozdult Az üzlet megköttetett: jő programért leszámolja a dollárt a vendég. Az Eger Szálló halijában, a portáspult mellett külön asztal áll, fotelokkal körülbástyázva. Az asztalon, kis kék zászló, az autóklub jelvényével, továbbá idegen nyelvű prospektusok Egerről. A több napos, |»bb ezer kilométeres autóút után jólesik a holland Moal házaspárnak az ülés a kényelmes fotelban. Űticéljuk Eger volt. —<■ Győrben megpihentünk, hogy frissen kezdhessük a túrát — mondja az idős asszony az asztal másik oldalán ülő Mányi Sándornak folyékony magyar nyelven. (Hollandiába ment férjhez sok évvel ezelőtt.) Tovább is mondaná, de meglepetten elhallgat, ugyanis néhány pohár kerül az asztalra gyöngyöző, üdítő koktéllal. — A hosszú út után jólesik egy kis frissítő — kínálja őket az autóklub megbízottja. Aztán kapnak prospektust is. — Mi lesz a program? — Délelőtt városnézés, délután pedig borkóstolás a Szépaiszony völgyben. A nászutasoknak is megéri! (Tóth Gizella felvételei) Maal úr szeme felcsillan, szaporán bólogat, aztán elégedetten leszámolja az asztalra a túráért járó valutát... Ez a szervezés új: Sopron, Budapest, Debrecen mellett május óta negyediknek Eger is helyet adott a magyar és a nyugatnémet autóklub közös programjának, az úgynevezett Package-Tour-n&k. A nyugati autósok a sok lehetőség közül a megküldött Mm. augusztus 24., kedd kaji aszú, a vermut és a barackpálinka jégkockákkal hűtött, ízletes keverékével, s nem is állják meg a megjegyzést: — Így még sehol sem fogadtak bennünket... A program ismertetésekor azonban egy kis fennakadás történik. Dietriech Langer ifjú feleségére pillant: — ... ugyanis szeretnénk inkább egyedül... Ez pedig a világ valamennyi nyelvén csak egyet j elenthet: nászú tasok! Mányi Sándor megértőén bólint, hiszen — július 20. óta végzi ezt a munkát —a több mint háromszáz jegy programajánlatok egyikét elfogadják, jelentkeznek, útnak indulnák, s aztán vagy elégedettek, vagy nem.., Egerből május óta — pedig már több százan jártak itt — igen kevesen távoztak fejcsóválva. — Honnan jöttek eddig? — kérdeztük Tietze Nándortól, a szálló fiatal portásától. — Svájcból, Olaszországból, Franciaországból, az NSZK-ból, Belgiumból, Hollandiából, Luxemburgból, Dániából, sőt, egy hölgy egyenesen Angliából autózott ide — sorolja. Aztán hozzáteszi: — A szokások is kialakultak: az olaszok és a franciák általában egy éjszakát, a nyugatnémetek kettőt, a hollandok pedig három éjszakát töltenek itt. A szervezésről az autóklub, a programról az IBUSZ, az éjszakai nyugodalomról a szálló gondoskodik. A jelek szerint jól. Üjabb vendégek érkeznek: fiatal pár az NSZK-ból. Szintén csodálkoznak, hogy nemcsak hellyel, hanem koktéllal is kínálják őket: a tóközül nem egyet nászutasok vettek meg. — A program kísérletként indult — mondta Molnár Eszter, az IBUSZ egri vezetője —, s a jelek szerint bevált. Nem közömbös persze a valuta sem — négy és fél dollár a program —, de az sem, hogy eggyel több, újabb lehetőséget kapnak az ide látogató turisták. Már az, hogy így fogadjuk őket, egy győzelem a vendéglátó és a vendég „csatájában”: jólesik nekik, s nemegyszer hangoztatták: „Mintha haza érkeztünk volna..Törődni kell a vendéggel: megéri. Az sem közömbös, hogy az elégedetten távozók eleven prospektusnak bizonyulnak, jó népszerűsítőivé válnak az egri értékeknek! (kátai) ég tudja, hány filmen láttam már kalózokat, utcai vagy alvilági emberi tölteléket, szicíliai, vagy egyéb déltáji figurákat, akiknek kék kendővel volt bekötve a fejük, kék volt az ingjük, szakállat hordtak meg szemüveget, barnák voltak és kövérek, meg minden — de ezek itt? És ezt nekünk mutatják be? Talán ezért is yettük meg ezt a filmet, hogy végre megismerjük külhonban tevékenykedő zenes cigányaink nemzeti vonásait öltözködésben, magaviseletben és zenében egyaránt? Még jó, hogy a film hosz- szabb az átlagnál és ezért a szép színes felvételek még tovább sűrítik bosszarikodá- sunkat. Végül is langyosan rossz viccnek tűnik ez a film, amelyben Julie Andrews kellemes hangján érzelmes és pattogó dallamok hangzanak fel, elálmélkodunk Rock Hudson mackós férfiasságán és szeretnénk élvezni az együgyű mese zavaró hatásán túl Henry Mancini és Johnny Mercer zenei feldolgozásait. Mert azok véletlenül jók. (jarkas) A felettéb „hosszú hét” első munkanapjai után, megbo- csáttatik a televíziónak minden botlása, de elfelejtetik is minden erénye —, már ami az ünnepi műsorokat illeti. Hálátlan a közönség. Hálátlan? Talán még csak nem is feledékeny. A közepest tudomásul veszi, a rosszat gyorsan igyekszik elfelejteni, az igazán jóra azonban örömmel és sokáig visszaemlékezik. Hogy e hosszú munkás hét elején nem nágy súly nyomja az emlékezés serpenyőjét —, azért úgy vélem, nem a televíziónézőt illeti az elmarasztalás. Az igazság az, hogy a főműsorok, amelyekre felkészül a kedves néző, amit valóban is, vagy csak gondolatban jó előre bekarikáz, szóval, hogy ezek a főműsorok nehezen bírták volna ki egy kemény meó szilárdsági próbáit. A Rózsa Sándorról, amely a tv nagy kezdeményezésének ígérkezik, korai volna még bármiféle kritikai megjegyzést termi —, mindenesete: egy 12 részes sorozat beköszöntő egy órája nem lehet az ünnepi est fokmérője. Még akkor sem, ha Móricz Zsigmond remekművéről van szó. A Goldoni-vígjáték televíziós közvetítése szórakozást hozott ugyan, de valamiféle magával ragadó élményt már aligha. Ami maradéktalan zenei és vizuális élményt hozott, az az ünnepi hangverseny volt, Horváth Árpád mértéktartóan „ünnepi”, gondos, ritmusos rendezésében. Aztán vasárnapra kifulladt a televízió, annyira ki, hogy még a tálcán kínálkozó jó alkalmat is elpackázta. Az „És most mit tud?” — szétfolyó rendezetlensége, egyikmásik riporter ízléstelenségbe csapó szellemtelensége az egész műsort esetlegessé tette. Olyan ziccerek maradtak kihasználatlanul — s televíziónál ez több, mint bűn, ez már vétek —, mint, az egykori vetélkedő vetélkedőinek „korabeli” képfelvételei, mint mai munkahelyükön való bemutatásuk esetleg, avagy a vidámság és a könnyedség, amelyet mindössze egy Szilágyi-monológ képviselt e rosszul és mordul sikerült találkozón. Ha valamit nem tudunk igényesen, átgondoltan megvalósítani, inkább ne is tegyük. Ezt a közhelyet példázta az „És most mit tud?” Reméljük, és bízzuk, hogy majd többet is... (gyurkó) professzomőnek halálával kapcsolatban. Ezért megőrizték maguknak Lénocskát. Koroljovot tehát le kellett tartóztatni. De mi játssza őt a kezükre? PQwers félt a haláltól, de lehet, hogy Koroljov hirtelen elszántnak mutatkozik, elharapja a mé- regampullát, vagy megkarcolja magát a fnérgezett hegyű tűvel. Lehet, hogy végül hallgatni fog? ... Ha Koroljovot elcsípik, ez csak elriasztaná a közelből cinkosait, s akkor azok elteszik láb alól Kovriginát, hogy ne maradjon semmi nyom utánuk. — Koroljov elvezet majd minket Kovriginához — mondta meggyőződéssel Pro- nyin. — Csak úgy kell irányítanunk, hogy elmenjen oda. — Ha ez ideig nem szállították el Kovriginát — gondolkozott T'kacsev — lehet, hogy Koroljovot éppen azért tartják, hogy magára terelje figyelmünket. — De hogyan szállítanák el? — kérdezte Pronyin. — Könnyebb átdobni, mint kivinni. Az ember nem tű. — De hiszen voltak már esetek! Emlékszik Kijevre? — Megkísérelték, megkísérelték, de nem sikerült nekik ... Minden eshetőségre valamennyi határállomásnak megparancsolták, hogy nézzék meg a nagyobb csomagokat. Három alapgondolatától nem tágított Pronyin. — Koroljov addig azt csinált, amit maga akart — ismételte Tkacsev gondolatmenetét — Most az a feladatunk, hogy rászorítsuk: azt tegye, amit mi akarunk. ... Hanem az ellenséget nem könnyű arra szorítani, hogy érdekei ellen cselekedjék. Vermet ások neki, s ő maga is csapdával vár! Hány akció végződött kudarccal, pusztulással sajnos, nemcsak az ellenségeink, hanem elvtársaink számára is. Az ellenség ravasz és álnok, alattomos. A legkisebb hiba a számításban végzetes lehet. Marija Szergejevna nem tudta mennyi ideje fekhet így, bezárva, az ablakok nélküli szobában. Órája nem volt, a villany állandóan égett. Elvesztette időérzókét. Nem tudta, hogy börtöne falán túl nappal van-e, avagy éjszaka. A tiszt és Violet — csupán ezt a két embert látta. Hanem azokra a kérdésekre: hol van, mi vár rá, milyen nap van ma, hány óra van — Violet nem válaszolt Marija Szergejevná- nak. A tiszttel folytatott és meg-megszakadt beszélgetésekből azonban kiszűrte, hogy semmi jót nem várhat Azaz, minden jó lett volna, ha becstelen lenne... S ez még gyenge kifejezés is. Tehát ha áruló lenne. Ebben az esetben minden jól végződött volna a számára. De Marija Szergejevna kész volt inkább tízszer meghalni, mint árulónak lenni. Egyik alkalommal Violet valamilyen könyvet hozott Marija Szergejevna megérdeklődte, hogy a börtönkönyv tárban megtalálhatók-e az orosz írók könyvei. Marija Szergejevna Turgenye- vet és Nyekraszovot kért. Egyiket. kristálytiszta ábrázolásmódjáért, a másikat pedig magas fokú hazafias pátoszáért szerette, s Violet habozás nélkül hozta is a kért könyveket (Folytatjuk)
