Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-09 / 160. szám
Á nyár sem holtidény! r Évtizedek hagyománya, be- idegződöttsége a szemlélet: a nyár a népművelés holtidénye. • Hogy miért lett — s van! <— így? Talán mert a népművelés egy korábbi időszakában főként pedagógusok végezték ezt a fontos munkát, s az 6 nyári szünidejükhöz igazodott az „évad”? Talán mert valamiféle „rávetülés” folytán a színházak játszási sorrendjéhez hasonlóan alakult ki a népművelés „szezonja” és „uborkaszezonja”? Vagy talán azért, mert egy valamikor bizonyára helytálló nézet szerint nyáron — és főként falun — nincsen idő és mód a népművelési tevékenység végzésére: aratni kell, százféle munka várja a mezőgazdaságban dolgozókat, hajnaltól késő estig a mezőn vannak, kinek van ilyenkor kedve, érkezése ; jiépművelődni”? Nos, esztendfifckel ezelőtt még védhető volt valamely adott helyen és esetben a fenti szemlélet. Általános lesi tevékenység továbbélésének bizonyítóka. Sokszor elmondott, leírt, megvitatott tény, hogy napjainkban elképzelhetetlen az igazán hatékony népművelés, a nagyon komoly tervezés, az összes tényezőket figyelembe vevő, a helyi adottságokhoz igazodó, az igényeket ismerő, azoknak elébe menő, a jó tendenciákat erősítő elemző munka nélkül. Népművelni általában nem lehet; léteznek általános elvek, szabályok, módszerek, létezik a tapasztalatoknak egy általános köre, de ezekből mindenhol az adott körülményekhez alkalmazott konkrét népművelést kell megvalósítaniuk a népművelőknek. Márpedig akkor az is nyilvánvaló, hogy a népművelés önmaga dolgát nehezíti meg ha nem gondoskodik saját munkája folyamatának zavartalanságáról, azaz: ha a népművelésben az egész esztendei munka helyett évadban gondolkodik, s ahelyett, hogy minden évszakra nézve kidolgozná a megfelelő, odaillő formákat, belenyugszik a kényelmes hagyományba, és nyárra „leáll”. Non-stop munka — Ha egy kerékpáros leáll, sokkal több energiát igényel az újraindítás állóhelyzetből — a korábbi se- i besség elnyeréséhez szüiksé- : ges erőt nem is említve —, mint ha akármilyen, lassan is, de mozgásban tartja a pedált, s vele a gépet. Nos, valamelyest hasonló a helyzet a népművelésben is: ha beletörődünk a két, sőt háromhónapos nyári kiesésbe, elvesztjük az év korábbi szakaszában nyert lendületet, s ősszel kezdhetjük az egészet szinte a holtpontról. Mire ismét lendületbe jön a 5,bicikli”, legjobb esetben is októbert mutat a naptár. Vajon ésszerű, s ezen túl, népművelési célkitűzéseink szempontjából helyes-e, hasznos-e ez a valóban holtidő, sőt elpazarolt idő? Aligha. A munkájával igazán tő-# rődő népművelő — akár fő-* hivatású, akár tiszteletdíjas — egész évre tervez, meg- J keresve a lehetőséget, hogy i> a nyári hónapokban milyen j munkát végezhet. A non- 4. stop tevékenység egyik le- + hetősége a sorozatok ésszerű 4,' # — .. « é rvénnyel és elvileg már régen nem védhető — mégis létezik mind a szemlélet; . mind az erre épülő gyakorlat Télen egyszerűbb ? Tagadhatatlan, hogy .van^ nak időszakok, amelyek ele-;* ve kedvezőbbek a népművelési tevékenység különböző formái számára. Ahogyan ezt kissé vulgarizálva — és nem is kissé kényelmes alapállásból — meg szokták fogalmazni: télen egyszerűbb. Ha ezen a kifejezésen azt értjük, hogy — főként vidéken — a mezőgazdaságban kevesebb elfoglaltságot jelentő késő őszi-téli hónapokban az emberek (idősebbek és fiatalabbak) amúgy sem tudnak mit csinálni, tehát már csak unalmukban is ellátogatnak a különböző rendezvényekre, részt vesznek az öntevékeny csoportok munkájában, akkor sem járunk ugyan messze az igazságtól, de annak csak egy részét mondtuk ki. A másik része pedig nem más, mint hogy az ilyen szemlélet a régi, ma már nem elegendő, nem korszerű, úgynevezet spontán népművemegszervezése: mi akadálya lenne, hogy egy-egy filmklub, zenetörténeti klub, magnós klub, különböző szakkörök nyáron is működjenek? Ki kell találni, mikor, hogyan jöhetnek össze a tagok — talán nem olyan sűrűn, mint ráérősebb, kevesebb elfoglaltságot tartalmazó hónapokban, de azért rendszeresen. Az sem kétséges, hogy a művelődési házak és a KISZ-szervezetek közti jó kapcsolat is létrehozhat jó ötleteket, amelyek a nyári „üzemelést” biztosítják: mini-vetélkedők. a táborozásokat előkészítő, országismereti előadások, úti- élménybeszámolók, baráti országokról rendezett kis ki mát tud?-ok, politikai körök, író—olvasó találkozók, ankétok neves újságírókkal, művészekkel, a képzőművész-körök nyári táborozásai, az ott készült munkákból rendezett tárlatok, zenés-táncos összejövetelek, s még ki tudja, mennyi mindenféle lehetőség kínálkozik a fiatalokat is érdeklő programok kialakítására. Mindezek olyan tevékenységek, amelyek szinte észrevétlenül biztosítják a folyamatosságot, a kihagyások nélküli munkát. Persze ha valamely község népművelői most kezdenek hozzá a nyári tevékenység .kitalálásához”, abból minden bizonnyal csak kapkodás származik. Semmiből a népművelésben is csak semmi születhet. Ha a népművelők előrelátó szemlélettel dolgoznak, egészen biztos, hogy eredményesebb, tartalmasabb & hatásában is mélyebb munkát végezhetnek. S ebben az esetben valóban nem lesz holtidény a népművelésben — sem a nyár, sem más időszak. Uj tó a térképen Csendes kis patak volt a Rozsnak. Néhol át lehetett lépni. Mint annyi társa, las- súdan csörgedezett Verpelét alá, a Szőlőkháta és a Középbérc emelkedőinek hajlatában. Olykor juhok, tehenek mártották bele orrukat. Esők, olvadások után pedig medrén szaladt le a környező hegyek vize. Haszna: semmi egyéb. Mígnem hét évvel ezelőtt valakinek motoszkálni kezdett a fejében, hogy rosz- szul van ez így. Hagyjuk csak továbbcsobogni a habokat. holott aszályok idején aranyat érne minden csepp belőlük. Akik ekként gondolkoztak, azoknak köszönhető rövid idő múltán a verpeléti tó, amely ötvenholdas tükörként villogtatja most a Rozsnak felduzzasztott vizét. Hossza kétezer, átlag szélessége kétszázötven méter. És hogy oly tisztán, kristályosán fodrozza vizét a szél, abban sincs ördöngösség. A tófenék, az egykori völgy talaja kitűnő, természetes vízzáró rétegnek bizonyult. Azonkívül a befolyónál iszapfogó gát épült, amely megszűri a hordalékkal beáramló vizet. ★ A völgyzárótól nézem a szőlővel, réttel koszorúzott hegyoldalakat, dombokat. Lágyan, féltőn karolják körül a tavat. A mérgeszöld tőkék sorai között itt-ott csatorna fut. Mind föl a tetőnek. A parton pedig friss épület szögletes kontúrja rajzalódik a tájba. Kiss András bácsi rezidenciája ez. Nyugdíjas villany- szerelőként szegődött a gazdasághoz, s most kezén van a szivattyúház, mindhárom 100 kilowattos motorjával. Az aszályos hetekben felbúgó masinák 900 hold szomjas földet képesek megitatni a közelben. Tizenhét kilométer nagynyomású cső búvik meg a domboldalakban, s az áthelyezhető szórófejek esőként adják szőlőnek, kaszálónak az áldást. — Két évig épült az egész szakrament, s hétmilliónkba került — mondja Nagy György, a tó és a termelőszövetkezet első embere. — Hétmillióba. De ha minden az eddigiek szerint megy tovább: ahány millió, annyi év alatt kivesszük az árát. Mert számoljon csak utána! Tavaly például csak a tóba telepített halból 300 ezer forintot árultunk saját üzletünkben, meg a „Halért” útján. S félmillión felül van a szőlő és takarmány többlethozama, amihez öntözés révén jutottunk. De még nem is ez teszi az igazi érétkét az egésznek. Hanem a biztonságérzet. Hogy tudjuk, jöhet nyakunkba szél. szárazság, minket bizony nem ver agyon. A tóból nyomjuk csak tábláinkra a tavasszal nyert vizet... ★ A tó, a tó! Nagy kincse ez Verpeiétnek. S nem csak az olaszrizling hektóiban, meg a Jani bácsi által lehalászott pontyok sok-sok kilójában, hanem úgy is, hogy van immár saját kirándulóhelye, vízparti üdülőtelepe az ötezer lakosú községnek. Azazhogy: lesz. Ha minden úgy valóra válik, amint a termelőszövetkezet vezetői, együtt a tanáccsal kitervelték. Igaz, fürdésre alkalmas a víz. Az is igaz, hogy nyolcezer kocsánytöl- gyet körbeültettek a tó partján, hogy miélőbb hűs árnyékkal szolgáljanak. S megkezdődött a közművesítés is a villanyvezeték építésének munkálataival, továbbá lefektették a víz fővonalának első métereit. De: a strandolásra kijelölt partszakasz nincs fölhomokozva, a vízben nincs bólyák- kal elkerített rész, ami nélkül a rendőrhatóság eleve nem adhat fürdőengedélyt a községnek. Mert gondoljuk meg: van olyan szakasza a tónak, ahol 5—6 métert is eléri a víz mélysége, ami életveszélyt jelent. S mivel közelítse meg a tavat a három kilométerre eső Verpelét népe? Nincs kiépített útja a tónak. — Ügy gondolom, ez az utóbbi jelent különösen nagy terhet számunkra! Mert a villanyszerelésre, homokozásra talán önerőnkből is képesek lennénk, ha azt veszem, hogy az ÉMASZ egyik szocialista brigádja és saját villamos emberünk elvégzi magát a munkát. A 40 ezer forint értékű anyagot már meg is vettük. Az üdülőtelepre vezető vízcsövek larakását, összeszerelését csakúgy elvégezné saját brigádunk. Itt azonban komoly gond az anyag beszerzése. Még az úthoz használatos követ is kitermelnénk bányánkból a szállító gépek szabad idejében. Mégis, mindenestől, ahogyan számoltuk: másfél millióra feltétlen szükségünk lenne ahhoz, hogy két éven belül jól felszerelt, közművesített strandunk legyen, továbbá a már megvásárolt telkeken megkezdődhessék az üdülőházak építése, ötszáz telket gondoltunk kiparcellázni, amiből ötvennek megvan a gazdája... Beszélgetésünk során arról is szót ejtett a Dózsa Terelőszövetkezet elnöke, hogy nem szeretnék nagyon elodázni az üdülőtelep sorsát. A község lakossága elvárja tőlük, hogy mindent megtegyenek az ügy érdekében. Fokozza a vezetők felelősségérzetét, hogy a fürdési tilalom ellenére meleg nyári napokon 3—400 ember lepi el a tó partját, felüdülést remélve hétköznapi munkái közepette. így történt aztán, hogy a közelmúltban anyagi támogatásért fordultak Heves megye tanácsához. Nem tudni, mi lesz kérésükre a válasz. Talán a lehetőségekhez képest segíti majd a megye a verpeléti üdülőtelep fejlesztését, s új tó kerül a térképre is. Ám ha az idén Nagy Györgyék nem jutnak jelentősebb anyagi fedezethez, a saját erőből megkezdett munkálatokat érdemes mindenképpen befejezni. A kiépült csővezeték és villanyhálózat, a felhomokozott vízpart hasznos hivatkozási alap lehet későbbiekben. Olyan tőke, olyan értéktényező, melyre áldozni már parancsoló kötelessék. (Moldvay) Nyári parádé RePUlOŰEPtlTíRÍTÉS, 18. Á dominikai pólópálya Sanchez konzul happy- enddel végződő története csak tizenkét nappal egy másik konzul históriája után ’ történt. Ennek szenvedő ! alakja Okucsi Nobuo, Japán 1 Sao Paolóban, Brazíliában szolgálatot teljesítő főkom- ’ zulja volt. ! Idő: 1970. március 12;szín> hely: Sao Palolo kertnegye- ’ dének egyik utcája, közel a ■ japán főkonzul lakásához. [ Nagy amerikai kocsiját Oku- » esi Nobuo maga vezette; az jj utcában egy kis autó állt > eléje, kénytelen volt fékez> ni. öt fegyveres férfi buk> kant fel, a japán főkonzult jj betuszkolták egy Volkswa- I, genbe, a konzuli rendszám- jj mai ellátott kocsiban is \ fegyveresek ültek, majd a E két kocsi elrobogott. Az elrablást intéző társa- ► ság fellépésével egy időben jj kapták meg a brazil ható- |. súgok és lapok szerkesztősé- !j gei azt a listát, amely az |! Okucsi Nobuoért követelt, ► politikai foglyok nevét tar- t talmazta. Ez a lista elég hosz- ► szú volt: húsz név szerepelt rajta, kommunisták, polgári ► ellenállók, a jelenlegi brazil l rezsimmel szembeni fellépé- I sért börtönbüntetésre ítélt J volt katonatisztek. S volt egy 1 női név is a listán, mégpedig ■ egy apáca neve, Borgos Soa- I rés apácáé —, az egyik Sao * Paoló-i apácakolostor főnökit nőiét azért ítélték hosszú * börtönbüntetésre a brazíliai „Nyári parádé” a Fővárosi Nagycikuszban. A Fővárosi OiMMm 1971. július 9» kérte: ne vadásszanak tovább elrablóira, mert ez az eljárás, a huzavona az életébe kerülhet, hanem a legsürgősebben teljesítsék az első levélben foglalt követelést, azaz a politikai foglyok szabadon bocsátását. A brazíliai hatóságok végül is szabadon bocsátották a foglyokat (repülőgépen szállították őket Mexikóba), és így a főkonzult kilencvenhat órás fogvatartás után a csoport néhány embere egy külvárosi utcán szabadon engedte. A japán diplomata szabadon bocsátása után így nyilatkozott: „Négynapos fogságom alatt csak három embert láttam elrablóim közül, másokkal nem érintkezhettem. Ez a három férfi húsz— huszonöt év körüli lehetett, igen jólnevelt és udvarias emberek voltak. Meg kell mondanom, hogy egész idő alatt nem fenyegettek, nem is bántalmaztak. Étellel, itallal rendesen elláttak”. Egy másik latin-amerikai diplomatarablásnak még színhelye is fölöttébb érdekes. Ez az eset Dominikában történt — abban a Dominikában, amelynek népe 1965-ben forradalmi fellépéssel akart megszabadulni saját és washingtoni elnyomóitól. A világ még jól emlékszik rá, miként rohanta meg az Egyesült Államok hadserege a kis országot, miként reklámozták V/ashingionban a „kommunizmus felett aratott nagy győzelmeként” a dominikai intervenciót. 1970. március 6-án pontosan ez a sporttelep, illetve éppen az a pólópálya volt a diplomatarablás színhelye, ahol az első amerikai helikopter 1965-ben földet ért. Ezúttal az Egyesült Államok egyik diplomatája volt az elrabolt személy, méghozzá magas rangú katonatiszt, Thomas Crowley alezredes, az Egyesült Államok légügyi attaséja. A Crowley elrablását megszervező és végrehajtó csoport —, kora reggel gyülekezett néhány dominikai gerilla a sporttelep körül, kivárták, amíg az alezredes otthagyja a pólózó társaságot és elindul a tornaterem felé, ahol reggeli testgyakorlásához akart kezdeni, ráírod hantak, betömték a száját) megkötözték és egy autóba dobták —, szintén, igen résa-j léte» követelés-listát hagyott! a sporttelepen, ahol hamar! rosan észrevették, hogy aá alezredes nincs sehol ésele-j gáns uniformisa árván heve® a sporttelep öltözőjében; Ezúttal azt követelték az eb* rablók a domanikai kormánytól, hogy húsz politikai foglyot bocsássanak szabadon. Itt a pontos névsor után még egy követelés szerepelt. Azt írták a tevéiben: a húsz foglyot különrepülő-: gépen kell Mexikó felé útbaindítani, amíg a pilóta megteszi a felszállás utolsó előkészületeit, a foglyokkal együtt kell várakoznia az angol, a francia és a nyugatnémet nagykövetnek, valamint a dominikai pápai nunciusnak... Következik: A Spreti-iigff hatóságok, mert „felforgató elemeket rejtegetett a vezetése alatt levő zárdában.” A japán főkonzul elrablása után néhány napig nem érkezett válasz a brazil kormányzattól. Csak négy közvetett felelet volt: szabályos „nagy hadművelet indult a brazíliai diktatúra ellenfeleinek megsemmisítésére. (Ennek a hajtóvadászatnak során lőttek le különböző brazíliai városok utcáin hét embert —, állítólag szökésben levő forradalomárok voltak. De a hajsza nem hozott sok eredményt a diktatúrának. A „partizánvadászok” egyike, Carlos Lamarca százados, egy teherautó fegyverrel együtt eltűnt, aztán hírt adott magáról: a diktatúra ellen harcolókhoz csatlakozott.) A japán főkonzul elrablása után azonnal kiadott politikai fogolylistát, azaz a fő- konzul szabadon bocsátásáért kívánt forradalmárok névjegyzékét a Brazil Forradalmi Népi Élcsapat írta alá. Amikor a hadsereg és a rendőrség terrorja a japán főkonzul elrablását követő napokban minden képzeletet felülmúló módon növekedni kezdett, á csoport levelet íratott Okucsi Nobuoval. A levélben, amelyet egy vendéglői mosdóban, igen feltűnő helyen hagytak, úgyhogy az igen hamar a hatóságokhoz került, a főkonzul Nagycirkusz július elején mutatta be a „Nyári parádé" című műsorát. Rendezte: Feldmann László. Képünkön: a „4 Kerekes” drótkötélszáma. (MTI foto — Benkő Imre felvétele),
