Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-08 / 159. szám

Jaj, de finom .., Fia váré öregapé Mongol fordításkötet " az évben ünnepel­jük • mongol népi forrada­lom győzelme 50. évforduló-; iát. A szocialista országok, s í -a világ haladó erői minde­nütt megemlékeznek a nagy, eseményről. Az emlékezés-; i bél részt kértek kiadóink is. Az Európa Könyvkiadó a népi forradalom győzelme jubileuma alkalmából a mai mongol írók elbeszéléseiből gyűjtött össze egy caokorra- valót, s juttatta magyar ol­vasók asztalára. A kötet a közelmúltban jelent meg Fiaváró öregapó címmel. Ez a kötet minket, egrieket, me­gyebelieket, akik örülünk fejlődésünk minden helyi vonatkozású új állomásának, közelebbről is érdekel. Egy, a mai mongol elbeszélőket reprezentáló kötet kiadósá­nak gondolata az 1960-as évek közepén Egerből indult el. Az egri Dobó István Ál­talános Gimnázium és Szak­középiskola fiatal, lelkes ta­nára, Zahémszky László a nyelveket szerető, a műfor­dítás iránt komolyabban ér­deklődő diákokból műfordí­tói szakkört szervezett. A di­ákok tanáruk irányításával mai mongol elbeszéléseket is kezdték fordítani. A fordí­tói munka közben egyre kö­zelebb kerültek a mongol nép történetéhez, lelkivilágá­hoz, mindennapi életéhez. Zahémszky Lászlóban a munka sodrában felmerült egy kötet összeállításának gondolata, amelyben a leg­tehetségesebb diákfordítók munkái is helyet kaphatná­nak. A gondolat megvalósí­tására jó alkalmat adtak a mongol népi forradalom ju- bileuma előkészületei. A hu- l dapesti Eötvös Loránd Tu­dományegyetem belső-ázsiai es mongol filológiai tanszé­ke is, különösen Kara György, támogatta egy kötet megjelentetését, s az Euró­pa Könyvkiadó pedig vállal­ta kiadósát. A fordításkötet tehát,' > amely 36 elbeszélést tártul- máz, egri és budapesti for- > dítók munkája nyomán szü­letett meg. Egerből Zahemsz- ky László és felesége Vándor Anna, Z. Hering Margit — mind tanárok, s László Gab­riella és Várkonyi Katalin. Zahémszky László volt tanít-; | ványai (jelenleg egyetemi ■ > hallgatók), Budapestről Ka­ra György docens, a belső- azsiai és mongol filológiai; tanszék volt hallgatói: Mel­les Kornélia, Sárközi Alice és Tatár Magdolna dolgoztak a kötetbe. Az egriek példa­mutató munkája is azt bizo­nyítja, hogy lehet egy vidé­ki, irodalmi szerkesztősé­gektől, kiadóktól távoli he­lyen is úgy dolgozni, hogy a munka eredménye részévé váljék egy országos vállal­kozásnak. Ehhez persze te­hetség és nagy lelkierő kell. A kötet anyagának válo­gatói, Kara György és Za- hemszky László, arra töre­kedtek, hogy a mai mongol kisepika prózai alkotásai­ról a magyar olvasóknak mi­nél átfogóbb képet nyújtsa­nak. Arra törekedtek, hogy a rendelkezésre álló ívterjedel­met figyelembe véve, minél több kisebb művet, elbeszé­lést, novellát, karcolatot gyűjtsenek össze. Minél több téma, stílus bemutatására törekedtek. Érzésünk szerint elképzelésük sikerrel járt. D. Nacagdordsz, S. Nacag- dordzs, Rincsen, Erdene, Tii- de, Óján, Damdinszüren, Bászt, Namdag, Ulambajur, Cedev, Dasdórov, Cend, Mjagmar és Lodojdamba írá­saiból megismerjük a népi Mongólia ötvenéves történe­te számos vonását. A kötet elején álló három D. Nacag- dordzs-elbeszélés, amely még az 1930-as években született, a régi Mongóliát idézi. A következő elbeszéléseknek legtöbbjén vörös fonálként húzódik végig a régi és az új küzdelme. Az elbeszélések, novellák különös vonása a mély érzelmi töltődés. Az elbeszélésgyűjtemény bizonyára az új mongol iro­dalom sikerét hozza hazánk­ban. Szecskó Károly Április óta járási tanács helyett hivatal... Mérlegen a füzesabonyi tapasztalatok Néhány nappal több, mint két hónap telt el azóta, hogy április végén, az új tanács- törvény értelmében meg­szűntek a járási tanácsok, s helyettük a megreformált hi­vatalok vették át a körze­tükhöz tartozó települések, községek irányítását. E bő két hónap alatt a hivatalok munkatársai, s rajtuk ke­resztül a járási vezetők is, sok értékes tapasztalatot sze­reztek, gyűjtöttek össze. Ezek a tapasztalatok egyrészt az átállás gondjaival, problé­máival, másrészt pedig a községi tanácsok megválto­zott hatásköreivel kapcsola­tosak. S habár ez a rövid két hónap még nem forrotta ki a végleges tapasztalatokat, mégis érdemes mérlegre he­lyezni az eddigieket. Ezt tet­tük a füzesabonyi járási hi­vatal vezetőjével, dr. Bocsi Józseffel. — Mindjárt az első prob­lémát az átszervezés meg­kezdésekor tapasztaltuk, el kellett ugyanis helyeznünk 23 régi, a tanácsi munkában érdemeket szerzett dolgozón­kat. Rövidebb-hosszabb utá­najárással sikerült elhelyez­nünk valamennyiüket. Több­ségük a járás községeibe ke­rült, tanácsi beosztásba, s így mint tanácsi dolgozók tevékenykednek ma is. Az átszervezés után egy 44 mun­katárssal dolgozó egységes hivatalt alakítottunk ki, ahol lényegében — ám megválto­zott formában — ugyanazzal a munkamegosztással, de néggyel kevesebb osztállyal tevékenykedünk. — Nagy várakozás előzte meg az alapvető kérdéseket tisztázó tanácstörvényt. Ez­zel kapcsolatban pedig az új ügyrendet, amely első­sorban a lakosság érdekében több változást eredményezett a munkánkban. Az állam- igazgatás korszerűsítésével számtalan problémát, ügyes­bajos dolgot helyben intéz­hetnek el a járás községei­ben élő emberek. Gondolok itt például az építkezéssel kapcsolatos engedélyek ki­adására, amelyért eddig Fü­zesabonyba kellett utazniuk az építőknek.. ­— Hogy fogadták a járás községeiben a lehelyezett hatásköröket? — Mindenképpen azzal, hogy jól meg kell ismerniük az ezekkel kapcsolatos ügy­rendet, szabályokat. Ezzel együtt pedig lényegesen megnőtt a helyi tanácsok tekintélye, de egyben a fe­lelősségük Is. Saját maguk­nak kellett kidolgozniuk pél­dául a terveiket, s gazdál­kodniuk kell tudni a meg­határozott anyagi keretből is. Sok gondot okozott a ne­gyedik ötéves terv első ré­szére vonatkozó tervek elké­szítése, ugyanis a költségve­tési és a fejlesztési tervezés­hez nem álltak rendelkezés­re a megfelelő szabályozók, így főleg a hivatal segítsé­gével. a belső információk alapján váltak az elképzelé­sek reális tervekké. — Mi tehát ma a járási hivatal legfőbb feladata? — Feltétlenül az új jog­szabályok, s a gazdálkodást szabályozó rendeletek meg­ismertetése a községek veze­tőivel. Ezért tartottunk már konzultációs jellegű tovább­képzéseket az elnökök, va­lamint a tanácsi apparátus­ban dolgozók részére. A má­sik feladat pedig, megis­merni egymás munkakörét. El kell dönteni, hogy med­dig tart a járási hivatal se­gítsége, s hol az a határ, ahol már a mi beavatkozá­sunkat az önállóság megsér­tésének fogják fel a községi vezetők. Az eddigi tapaszta­latok mérlegelése alapján arra a következtetésre jutot­tunk, hogy a kellő szintre kell emelni a járási hivatal és az alá tartozó helyi szer­vek közötti összhangot, hogy valóban a lakosság érdekeit képviselő intézkedések szü­lethessenek a járás terüle­tén. (szilvás) Huszonévesek problémái a rádió műsorán A rádió a nyári hóna­pokban számos olyan aktuá­lis, színes produkciót tervez, amely a huszonévesek prob­lémáival foglalkozik. Jú­lius 26-án a Különleges tu­dakozó a lakásépítés, a la­káselosztás kérdéseinek szen­teli műsoridejét. A prog­ramban az illetékes szakem­berek bevonásával vitatják meg a témát, amelybe a hall­gatok is beleszólhatnak, közvetve levél útján, vagy pedig közvetlenül telefonon. Augusztusban az ifjúsági kedvezmények ügyét tűzték napirendre a rádió nagy nyilvánossága előtt. Az or­szágos ifjúsági politikai és oktatási tanács képviselői mellett ott lesznek a meg­hívottak között az Express Utazási Iroda és a belkeres­kedelem illetékesei is. A 20-as stúdió a fiatalkori házasságok kérdését boncol­gatja: a dokumentumjelie­gű műsor a túl korán kö­tött házasságok okát, sorsát nyomozza. A Vadászati Vi­lágkiállítás alkalmából olyan fiatalok állnak majd a mik­rofon elé, akik az erdőben, távol a városi civilizációtól élnek, akik valóban a „ter­mészet gyermekei”. A Mikro-fórum háromré­szes adást szentel a pálya­kezdő fiatalok munkába való beilleszkedésének. A szerkesztő, Sóskúti Márton, a vita vezetői: Mester Ákos és Vértes Csaba. Július 14-e, a francia nemzeti ünnep alkalmából „Vigyázza szemetek Párizs­ra vessétek!” címmel vetél­kedőt súgároz a rádió. Eb­ben a 250 versenyző közül továbbjutott hat játékos dönti majd el a helyezések sorrendjét. A fiatalabbak számára másik játékos ver­senyt rendeznek július vé­gén, ezúttal a lengyel életéről, történelméről. nép A Mongol Népköztársaság új ötéves tervidőszakában több mint 20 000 főiskolát és szakiskolát végzett fiatal szakember kezdi meg tevé­kenységét a népgazdaság kü­lönböző ágazataiban. A meg­növekedett követelmények kielégítését az oktatási in­tézmények színvonalának emelésével, a modern labo­ratóriumok létesítésével, kü­lönleges tanulószobák fel­szerelésével kívánják elérni. Nagy figyelmet szentelnek az oktatás rendszerének kor­szerű kiépítésére. Az 1921. évi forradalom előtt a lakosságnak 99 szá­zaléka analfabéta volt; a mostani iskolareform beve­zetése a mongol népi állam 50 éves történetének legna- gyob eredményei közé tar­tozik. Az idevezető út az analfabétizmus felszámolá­sára életre hívott tanfolya­mokon keresztül az 1925- ben alapított első tanítókép­ző intézethez: vezetett. 1942- ben megnyílt az állami egyetem, 1969-ben pedig az első műszaki főiskola, amely az ország fiatal iparát mér­nökökkel, szakemberekkel látja el. Jelenleg 6600 diák folytatja tanulmányait a fő­iskolák különféle tudomány­ágazataiban, ezenkívül csak­nem 2000 mongol fiatal ta­nul a Szovjetunióban és más szocialista országban. A munka eredményeként sikerült elérni, hogy a Mon­gol Népköztársaság az ezer lakosra jutó szakemberek tekintetében már sok orszá­got túlszárnyalt. 1911. Julius I., csütörtök ttPutoGEmranfö 17. Á kapzsi konzul esete ?! Az egyik nagy világnyil­vánosságot kapott diploma­tarablás szenvedő főszerep­lőjének, Joaquin Waldemar Sancheznek. Paraguay ál­lam Izuzagio városkában ál­lomásozó konzuljának kisza­badulása után nagyon so­kan — hazájában is, a vi­lágsajtóban is — azt hány­ták a szemére, hogy az ö esetében a politikai háttéren túl igen nagy szerepe volt az ifjú diplomata kapzsiságá­nak. Sanchez ugyanis a vidéki árfolyamoknál lehető leg­magasabb „fővárosi áron” akarta eladni használt gép­kocsiját, s így adott alkal­mat (sőt, mint egyes lapok állították, ötletet) elrablása­ra. Az ügy így kezdődött: a paraguayi diktátor, Stroess- ner arra készült, hogy láto­gatást tesz Ongania tábor­noknál, az argentínai kato­nai junta által kinevezett akkori elnöknél. Paraguay hatóságai a találkozó előké­szítésében bíztak fontos fel­adatot Joaquin Waldemar Sanchez konzulra. Arra uta­sították: 'azonnal utazzon Buenos Airesbe és ott ké­szítsen elő bizonyos intéz­kedéseket arra az időre, ami­kor Stroessner az argentí­nai fővárosba érkezik. Sanchez úgy gondolta: a hivatalos utazásból személyi hasznot is húzhat. Régóta el akarta adni használt autóját és amikor Buenos Airesbe érkezett, első dolga a dél­ben megjelenő napilap ki- adóhivatalába vezetett, hir­detést adott fel: eladásra ajánlotta a kocsit. Nemcsak szállodai telefonszámát ad­ta meg a hirdetésben, ha­nem azt is közölte, hogy a kocsi paraguayi tulajdon és diplomáciai rendszáma van. Néhány órával a hirdetés megjelenése után egy férfi­hang érdeklődött Sanchez* nél, hogy eladó-e még a kocsi, s ha igen, van-e ar­ra mód, hogy még aznap megnézzék. A konzul boldo­gan mondott igent mindkét kérdésre és meg is állapo­dott a telefonálóval, hogy félóra múlva találkoznak a szálloda előtt parkoló eladó autónál. A kocsinál két kedves, jó modorú fiatalember várta Sanchezt. Kezet ráztak, San­chez közölte a kocsi árát, a fiatalemberek egy kicsit bor­sosnak találták ugyan, de azt mondották: mielőtt egy­általán választ adnának, szeretnék kipróbálni a ko­csit. A konzul mosolyogva felelte: ez természetes. At is adta az indítókulcsot a két fiatalember egyikének, ő maga a másikkal együtt a hátsó ülésen foglalt helyet, öt perccel később egy kül­városi utcán revolvert ér­zett az oldalában, a rokon­szenves útitársak közölték vele, hogy tekintse magát az Argentínai Felszabadító Front foglyának. A csoport örül annak, hogy éppen Stroessner egyik emberét rabolhatták el, szíveskedjen csak aláírni — fogvatartása bizonyítékaként — ezt a kis levelet. A levél az argentin kor­mányhoz »gait (másolatai a lapokhoz és a rádióhoz) és azt közölte: az elrabolt pa­raguayi konzulnak csak ak­kor adják vissza a szabad­ságát, ha a kormányzat a két alább megnevezett po­litikai foglyot szabadon bo­csátja. Sanchez aláírta a le­velet. Ongania elnök és tanács­adói úgy döntöttek: nemet mondanak a követelésre. „Ez súlyosan ártana Argentína tekintélyének” — mondot­ták a tanácsadók 1970. már­cius 24-én. Joaquin Walde­mar Sanchez elrablásának napján és másnap reggel, a Sanchez-ügy addigi történe­tével együtt (csak annyit tüdtak közölni, hogy a cso­port, amely a leveiet küld­te. az elrabolt konzult „va­lahol Buenos Airesben” tartja fogva és azt követeli, hogy a két megnevezett po­litikai foglyot Mexikóban kell a repülőtéren jelentke­ző két embernek átadni, s ha azok a lapokban bejelen­tik a foglyok szabadon bo­csátását, Sanchezt „valahol Argentínában” szabadon en­gedik) megjelent a felelet is: a kormány elutasítja a cse­rit _____________ Más nap, március 26-án több nagy lap szerkesztősé­ge és a rádió hírszerkesztő­sége „egy rekedtes hangú férfi rövid értesítését kapta meg telefonon” — az értesí­tés, amelynek elhangzása után a telefonáló lecsapta a kagylót, csak annyi volt: Sanchez már nincs az élők sorában. Az argentin kormány ek­kor újra megismételte: nem teljesíti a feltételeket, nem bocsát szabadon politikai foglyokat. A telefonáló férfi rekedt hangja nem mondott igazat. Március 27-én késő este kis­sé izgatottan és fáradtan ugyan, de teljes épségben becsengetett Argentína pa­raguayi nagykövetségén Sanchez konzul. Hamarosan újságírók hada érkezett: most is telefont kaptak ugyanis, de most azt a való­ságos tényt hallhatták, hogy Sanchez már hazája nagy- követségén van. A telefoná­ló hozzátette: az Argentínai Felszabadító Front ember­barát! meggondolásokból úgy döntött, hogy szabadon bo- csátia a konzult. Sanchez részletesen elme­sélte az inságíróknak a ko­csikipróbálás történetét, de azt nem tudta megmondani, hol töltött három napot. A két kedves fiatalember ugyanis bekötötte a konzul ,úr szemét és egvórás autóút után egv földszintes házba vitték, az ablakokon sötét fiírfoHnv volt. ,,Na'’■'•on ió! bántak velem” — fűzte hoz­zá. (Következik: A dominikai pólópálya.) Iskolareform a Mongol Népköztársaságban

Next

/
Oldalképek
Tartalom